Görögország, Athén, Keracini
1999. július 21. – 1. nap
Szerda – ReggelHangulatkeltő - Viharhangok
Úgy tűnik, hogy nem csak a te figyelmedet keltette fel a járókelő aki a pékségbe nyitott, így a tervezett vagy épp teljesen véletlen ajakpuszi elmarad, helyette egy teljesen hétköznapi arcot érintő hagy selymesen meleg nyomot. Talán picit nedves is, vagy talán nem nedvesítetted ösztönösen őket mikor elképzelted tudatosan vagy akár tudat alatt a pillanatot? Ez a szívdobbanásnyi idő tehát anélkül múlt el, hogy egy baráti gesztusnál többet Theo arcán felejts.
Talán vigasztal a tudat, hogy valóban férfi lehetett az utcára ilyenkor kimerészkedő ember, vagy épp a pazar és finom reggeli, de ennyi semmi több. Ennyi? Ki tudja mikor kaptál ily sok mindent ezelőtt? Lehetséges lenne, hogy sosem? Eltűnődhetsz rajta, de talán mégsem teszed, hiszen kellhet egy szomorú múlt, amikor ilyen a jelene? Illatozó…
Valószínűleg az, hogy máshol találta meg a boldogságot nem irtotta ki belőle a bajtársiasságot, barátságot és lovagiasságot. Könnyen lehet, hogy van valaki, aki minden reggel ilyesmiben részesül, aki most hazavárná őt, de ő mégis itt ragadt. Igen, most már látod, hogy a telefonja ott hever az oldalára eső éjjeli szekrényen. Mióta forgalomba kerültek ezek a maroktelefonok, sokkal könnyebb lett a kommunikáció.
Mindenkinek.
A paplan puha barát, azonnal rejt, engedelmeskedik kérésednek, sőt, azt is felfedi, hogy egy forró-vizes palackot rejtett eddig, ami szépen meleggé varázsolta pillanatnyi menedékedet. Közben érzed, hogy bebújnak melléd, az izmos láb a derék és… szóval Theo alatt megnyikorduló ágy egyértelmű jelzés számodra arról, hogy mi is történt. Egy takarótok lenne vagy külön? Számít ez?
Odabújsz és befészkeled magad, amire egy halk reszelős nevetés a válasz, torokköszörülés követi, majd valahogy még megszerzed a tálcát, amivel végül teljesen beszögeled magatokat. Komoly problémákhoz vezethet ha most valaki rosszul mozdul, de egy kis izgalom talán… ezek után még? Inkább a finom falatok felé fordulsz, miközben a férfias kezek derekadnál siklanak előre és elvéve egy friss és finom pékárut feltartsák eléd.
Theo /Görög/
Egy kis vajat és lekvárt kérnék. – mondja halkan, tőle megszokott kedvességgel –
Tara néni balkonjáról? – érdeklődik, de érzed a hangján a vidámság rezgését –
Néha nem kell tudni, elveszted a varázst! – s tudod, hogy bizony nem mondja el
A pszichológia egy veszélyes tudomány. Főleg annak, aki még érti is, jártas benne. Könnyű megtalálni azokat a buktatókat, amikkel rossz szembenézni. Az egész talán ott kezdődik, hogy tinédzserként sem talált olyan fiút aki sokáig mellette maradt volna? Vagy talán az apja tett/mondott valamit amitől teljesen elbizonytalanodott? Lehetséges lenne, hogy tehetsége más irányba vezetné és idős cicás néni lesz belőle nagyítóval?
Theo /Görög/
Még a falat is megállt a kezedben. – közlik veled és segítene, betolja a falatot kezedre fogva finoman
A viharokat kevesek képesek őszintén szeretni. Nem sokan vannak akik megismernék, felfedeznék és megértenék. Talán csak egyszerűen még nem jött el az az ember, aki mindezt megtestesíti. Lehetséges, hogy már ismerné, csak eddig más célok vezérelték, a figyelme nem arra összpontosult? Mindenesetre akárhogyan is legyen, az itt és mostban egy olyan férfi van veled, akivel jó érzés együtt lenni.
Egyetlen dolog javíthatna még ezen.
Azonban nem tud, mert a magány érzete hirtelen oly intenzíven csap le, hogy teljesen letaglóz. Azonban könnyedén térhetsz vissza, mikor egy picit érdes kéz, simít végig az arcodon gyengéden és a hajkoronádat megtisztelik a férfi ajkai. Lehet, hogy nem tud mindent elűzni, talán nem is képes rá, de megteszi amit tud. Neked. Érted.
Egy biztos kéz.
Theo /Görög/
Igen. – nem magyarázta túl a lényeget
A lelkedben tomboló káosz, érzelmi vihar olyasmi, amivel most nem tudsz megbirkózni. Fordulnál, de esélytelen anélkül, hogy ne borítanál mindent. S persze az előtted lebegő kalács is még vajért, lekvárért kiált. Hiába egy-egy korábbi falat, azért ez a férfi ennyivel nem éri be. Látod, hogy éhes, ahogy majdnem lefejeled szegény állát, felfedezed a maszatot a szája szegletében.
Egy pillanatra a helyzethez, körülményhez képest összekapcsolódó szempárok kutatnak valami után, de a suta és esetlen mozdulat végén inkább csak kínos az egész, nem szenvedélyes. Ugyanakkor nem lenne a hozzád legközelebb álló személy, ha ilyesmiért megfedne vagy másképp jelezné nem tetszését. Egyszerűen csak rád mosolyog és letéve a falatot szorosan magához ölel.