Görögország, Égei-tenger
1999. július 25 – 5. nap
Vasárnap – Ebédidő után
Minden a megfelelő mederben zajlik, nincs szükség már külső beavatkozásra. Amit lehetett megtettetek, vagy hamarosan valaki megnézni, átvizsgálja vagy épp ellenőrzi. Kettesben maradtok és mikor nagy szemekkel nézel rá, egy tőle megszokott vidám mosoly a válasz, mely csak akkor tűnik el előled, amikor ölelésbe menekülsz. Az Esszenciád mélyén pontosan olyan vihar kavarog, amit nem rég odakint enyhítettél sikeresen, talán épp az ideje, hogy ez ne csak ott, de benned is megtörténjen. Ugyanakkor valami a mélységben, a sötétségben ami benned van, folyamatosan suttogja azt, hogy a félelem nem természetes dolog, hogy tépd szét, semmisítsd meg, akár úgy, hogy magát a félelem forrását szeded ízekre: Dimitriost!
Minden múló perccel egyre nagyobb súllyal nehezedik rád a titkod, az, ami történt és hogy mi is vagy valójában, s érzed, ha tovább kell őrizned, elevenen fal fel valami ősi és belső késztetés: rombolj, pusztíts és dúlj fel mindent amit csak érsz! Akkor majd megszűnik minden amit most érzel, nem lesz semmi, ami arra emlékeztetne, ami most félelemre sarkall! Csak legyél az aki vagy és engedd szabadjára a benned lakozó erőt! Hagyd, hogy újraformálja a világodat és így már nem lesz mitől félned. Tedd meg! Most! Cselekedj!
Illatokat érzel, miközben magaddal és magadban hadakozol, olyasmit amit Nerine érzett megannyi alkalommal! S bár picit téged is megnyugtat, de egyben emlékeztet is, te nem Nerine vagy! Te nem ölelted sokszor ezt a férfit, nem sírtál a vállain, nem bújtál a karjai közé: te fellázadtál és büntetésed a fogság volt, melyből csak Nerine halála mentett meg! A mosolyod sem az a magabiztos és megszokott, hiába minden erőfeszítés és ezt érzed te is. Elengeded őt, és elhúzódsz, nem látod miképp tekint rád, de néhány szó azért kiszakadt belőled.
/Görög/
Tudom. – mély baritonja átrezeg a testen, végigsimít a lelken –
De nincs miért aggódnod – nyugtat(na) meg. A pillantása együtt-érző, de látod benne a bizalmat is –
Nincs olyan, hogy lehetetlen… - s eszedbe jut, ilyenkor azt szoktátok mondani: „csak tehetetlen”.
Ugyanakkor a félelem erősen mar beléd, kínoz és mérgezi a szíved, nem hagy nyugodalmat és bizony érzed ahogy az erőd is apadni kezd. Minden rettegéssel teli szívverés egyre gyengévé tesz, egyre inkább vonzónak tűnik a megoldás: töröljük el a félelmet és akkor már nem kell nyugtalanságban hánykolódnod. Aztán valami elszakad, eltörik vagy csak nem a megfelelő pillanatban bukkan fel és te menekülnél. Kivéve, hogy nem tudsz, mert erős karok fonódnak köréd és ölelnek egy izmos-férfias testhez. Nem tudsz menekülni! Talán pánikolsz? Vagy harcolsz a szabadulásért? A benned erősödő sötétség bizony tettekre kényszerítene, kérdés az Akaratod még elég erős e ahhoz, hogy ellenállj!
/Görög/
A legnagyobb viharok utána legtisztább a napsütés! – suttogja, forró lehelete cirógat, talán valóban úgy érzed – és nem csak képzelődsz – hogy biztonságban vagy –
Még a Titánok is kiszabadultak egyszer végtelennek tetsző fogságukból! – puszil a hajadba, érzed az illatát is magába szívva.