Szerző Téma: Nerine 'Inina' Katsouranis  (Megtekintve 12684 alkalommal)

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Nerine 'Inina' Katsouranis
« Dátum: 2015. Április 28. 20:54:38 »


Athén – Pireasi kikötő, Görögország
Körülbelül egy héttel a (Dja-ahk), a Hatodik Nagy Maelstorm után

egy viharos reggel, úgy nyolc óra körül


Az elmúlt néhány nap oly távolinak tűnik: mint azok a fenyegetően fekete felhők a horizonton amelyek rohanva közeledtek, oly ködösek, melyekben még a villámok fénye is csak halovány derengés és oly szédítő, mint az örvény, amelynek kavargó tölcsére világokon át, a Semmibe húz.

Az ébredés: a testedre csavarodott ágynemű, akár a polip fojtogatón-szorító csápjai tapadnak nedvesen a testedhez, a levegő nedvességtől és sós illattól terhesen furakodik az orrodba, melyet elnyom a rémálmoktól gyötört test szaga. Hangos robaj vert fel, olyasféle, ami időnként újra és újra kínzón gyötör, affélék, amik rendszertelenül és rövid ideig uralkodnak az amúgy ütemes doboláson.

Kezdetben minden olyan homályos, mintha a valóság és az álom határán lebegnél bizonytalanul képtelenül arra, hogy felismerd mi az ami megtörtént és mi az ami csak a képzelet szüleménye. Lassan, mint a partot ostromló hullámok, de az igazság végül felfedi magát. Előbb megrajzolja a körvonalakat, majd a teljes alakokat, de éppoly sejtelmesen, mint ahogy a viharos éj sötétjében rejtezőt a pillanatnyi villámlás fénye.

Körülpillantva szinte azonnal találkozik a tekinteted önmagaddal és azzal ami fojtogatóan rejti szépségedet: a csillagtalan éjek színét idéző zilált hajat mely kócosan tapad hozzád, eltekintve azon részektől amik mintha vihar okozta statikusság áldozataivá váltak volna. Tekinteted, melyek a trópusi tengerek ragyogó színét idézi, és a pirult, napsugarak simogatta arc, mely elkínzottsága ellenére is oly szépséges, hogy művészeket ihlethet akik vászonra, kőbe vagy szavakba öntve adják a világ tudtára  pillanat szépségét.

A következő percben egy markáns, férfiasan vonzó arcot fed fel kavargó emlékek közül, olyat ami könnyen tereli el a gondolatokat abba bizonyos bűnös irányba, afféle, ami a kalózhercegek történetét idézi, oly harcosokét, akikről ama bizonyos legendák szólnak. Ismered ezt az arcot, barátság fűz a tulajdonosához, plátói, de szoros! olyasféle, ami…

a gondolatokból ütemes zaj, más, mint a természet neszei: kopogás szakít ki, hogy aztán megint csak a vihar csendje uralkodjon.

Nem elérhető Kyra

  • Kezdő
  • **
  • Hozzászólások: 184
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #1 Dátum: 2015. Április 28. 21:20:36 »
*Borzasztó ébredés. Szörnyű rémálmok. A vihar, a kavargó örvény, és az érzés, ahogy a mélybe húz.. Atya ég….  Hogy lehet ilyet álmodni?*

 A tükörből visszanéző elgyötört, csapzott Én is ezt kérdezi. Csak nehezen apránként tudatosul bennem, hogy az ágyamban vagyok az ágyneműmbe gabalyodva, leizzadva, de biztonságban.

 *Őrült álmok. De ez a fura hang.. Biztos még mindig álmodom.*

Megint megborzongok az érzéstől, ahogy süllyedek a mélységbe, hogy milyen könnyedén adnám át magam ennek az érzésnek.
Vihar van odakint eszmélek rá, ahogy feldereng előttem egy kép, egy emlék foszlány és meglátom az arcot, amit talán ismerek?

*Nem, biztos hogy ismerek. Igen, ismerem. Kolléga, és barát. De mit keres itt? Hogy került ide? Még mindig álmodom.* 

Minden zavarodottság és kérdés kiül az arcomra, a rémálomból maradt kétségbeeséssel és félelemmel együtt.

*Mi ez a fura hang? asszem kopognak.*

Próbálok felülni, de annyira ködös még a világ, hogy el is felejtettem a takarót, ami visszahúz az ágyba. Csendben átkozódva gubancolom ki magam belőle, miközben a hajamat is próbálom kiseperni az arcomból. A kis trikóm is elég kihívóan áll rajtam, ahogy felgyűrődött rajtam a kis sor felett.

- Mi az? Ki az? – kérdezem halkan rekedtesen, elgyötört hangon.

*Vagy csak rosszul hallottam és még mindig az álmok zavarnak össze?*

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #2 Dátum: 2015. Április 28. 21:25:30 »
Görögország, Athén
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – kora reggel



Azok az átkozott selymesen simuló polipkarok amik nem akarnak elengedni! Úgy ölelnek körül, mint kapálódzó fuldoklót a jeges hullámok, oly makacsul tapadnak, mintha meg akarnának fosztani a szabadság illúziójától is! Hosszasan hadakozol míg győztesként szabadulsz, de makacsul kitartó erőfeszítéseid végül elhozzák a várt pillanatot: kiszabadulsz.

Igaz, e győzelem megszedte a vámját, amit a hatalmas tükör mintha kárörvendően mutatna meg mintegy tudatva veled azt, hogy legközelebb talán vereséget szenvedsz! Elfogadva a kihívást, hogy tudasd ki az Úrnő és ki… nem, szenvedélyes szállsz harcba, hogy heves mozdulatokkal tegyél rendet ott, ahol eddig a kaotikusság uralkodott.

Ezen utolsó gondolat ellen mintha a Lelked mélyéről Lázadnál, hogy ez a fajta kócos zuhatag és gyűrött ’pizsama’ ami tapadva simul hozzád, csak kiemeli a nyers szépségedet és a viharos természetedről is árulkodik. Ellenben tudat-alatt mintha attól tartanál, hogy valaki, akárki, bárki is látja mit rejt, mily elemi vadságot takar a Teremtés eme gyöngye.

Végül, egyfajta megegyezésként hellyel-közzel azért megszelídíted a megjelenésed szimbolizáló vad hullámokat: mint a rakoncátlan tincseket vagy helyenként nem is oly sokat sejtető, mint inkább árulkodó viseletedet. Ezután fordulsz az ajtó felé, hogy kezdetben halknak is alig nevezhető, még a hullámok okozta hangokat sem legyőzve tegyél fel kérdéseket.

Az alig, inkább csak rekedtesen elgyötört hangot egy égzengés űzi a feledés magányába, mely szinte teljesen bizonyosan túlkiabált téged, mely tényről a várakozás látszólagos hiábavalósága kíván meggyőzni. Lehetséges, hogy csak a képzelet játéka, hogy nincs ott senki és a hang amit hallani véltél, csak egy álom visszhangjai.

Ekkor kicsit határozottabban, de megismétlődik a korábbi ütem: kop-kop-kop! kizárva a lehetőségét annak, hogy mindez nem valóság, elárulva, hogy valóban van odakint valaki, aki illendően ugyan, de kitartóan szeretne csatlakozni hozzád vagy… amit ha ki szeretnél deríteni, akkor neked is (kitartóan) hasonló módon kell cselekedned.

Nem elérhető Kyra

  • Kezdő
  • **
  • Hozzászólások: 184
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #3 Dátum: 2015. Április 28. 21:28:32 »
Most hogy végre kilátok a hajam alól, és sikerült felülnöm, kihívóan nézem a tükörképem.

*Én vagyok itt az Úrnő… az lesz amit én akarok…. Milyen hangos ez a vihar. Milyen haragos. Elnyomja a hangom és nincs erőm hangosabban felelni. *

Újra hallom a hangot. Határozott hang, határozottan tényleg kopogás, ez már nem álom. Lassan kimászom az ágy szélére és megpróbálok felkelni. Az imbolygó hajón ez elég nehéz, de sok-sok évnyi hajón élés segít, hogy elérjem a célom. Lassan de biztosan eljutok az ajtóig. Nekidőlve az ajtófélfának kicsit megpihenek. Újra beletúrok csapzott hajamba, hogy a rakoncátlan tincseim hátul maradjanak. Lenézek magamra és ellenőrzöm mennyire tűnök fogadó képesnek.

* Azok a csápok…. ahogy ölelve húznak lefelé….*

Megremeg a kezem, ahogy a kilincsét nyúlok a gondolattól. Megrázom a fejem, hogy kitisztuljanak a gondolataim, amitől újra az arcomba hullik pár tincs.

* Fenébe…Már nem érdekel. Akkor így is jó lesz…*

Lenyomom a kilincset és kinyitom az ajtót úgy 30 centire, hogy kinézhessek.

- Igen? – alig több a hangom az előbbinél. Megköszörülöm a torkom hátha segít . – Igen? – nem sokkal jobb. még mindig
nyúzott, erőtlen és elgyötört, ahogy az arcom, tekintetem is. Lassan nézek felfelé és mérem végig azt aki az ajtómon kopogtat ilyen határozottan.

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #4 Dátum: 2015. Április 29. 09:58:59 »
Görögország, Athén
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – kora reggel



Nincs olyan természeti erő mely dacolhatna veled, még önnön kócos hajzuhatagod sem! Egyszer és még, folyamatosan kihívást intéz ellened, de te újra és újra rendre utasítod! Végül úgy döntesz, hogy méltóságodon aluli a további hadakozás így kihúzod magad és ráparancsolsz a remegő kezedre, majd az ajtó feltárul:

Magas! Emeled a buksid, hogy felnézz rá, hogy lásd az arcát! Így persze elidőzhetsz kicsit az izmos mellkason, melynek egy része a fehér, rövid-ujjú és nem igazán begombolt inggel keretezett. Az arc, amely álmaidban (vagy az emlékeidben?) kísértett, most valóságossá válik: a markáns és határozott vonások által, melyek kirajzolják ama bizonyos ’kalózherceget’.

A tekintete rabul ejtő, amitől a nőnemű egyedek könnyedén elgyengülnek. Oly tiszta, mint a szemerkélő eső színtelen kristálycseppjei és a színe: drágakövekét idézi, oly belső tűz izzik benne, mint az élet fénye, oly bénító akár a kintről beszűrődő vakító villanásé. Az ajkai pedig, azok a…

Kalózherceg /Görög/ Καλημέρα! Οι εφιάλτες που ... και πάλι, έτσι δεν είναι

Köszönt téged kiragadva a gondolatokból, kérdez együtt-érzően, törődve és aggódóan, oly bársonyos hangon, hogy pirulva, de meglehet zavartan kapod el a tekinteted, pillantasz lefelé: a reggelidre? Egy tálcán bizony ezen étkezésnek megfelelő falatok illatoznak, friss gyümölcslé várja, hogy elfogyaszd.

Kalózherceg /Görög/ Σιγά-σιγά μια εβδομάδα για να κοιμηθεί τόσο άσχημα. Από το ατύχημα.

és ezért úgy döntött, hogy enyhítené a lelki kínt, néhány finom falattal, mint a francia konyhára oly jellegzetes ízek amiket nem ő, valaki más készített! Tudod, hogy így van: s lassan a tudat mélyéről, a sötétségből a felszínre, fény derül az emlékre: Zacharie. Egy kintről hallatszódó hangos dörej, mint az egyetértés hangos bólintása erősíti meg, az újra felfedezett pillanat igazságát.

Kalózherceg /Görög/ Ίσως ένα ζεστό ντους πριν από το πρωινό...

veti fel szelíden, aztán türelmesen vár halovány mosollyal...

Nem elérhető Kyra

  • Kezdő
  • **
  • Hozzászólások: 184
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #5 Dátum: 2015. Április 29. 21:08:09 »
Ahogy lassan mérem végig az előttem állót és időzöm el a hasán, mellkasán, egészen távolinak kezd tűnni az előbbi rémálom. Lassan az vállán, majd nyakán felfelé vándorló tekintetem az ajkaiig jut. Amik lassan mozogni kezdenek.

* Istenem ez a test… azok az ajkak, és szemek...*

Lányos zavaromban kapom el a tekintete és kezdem felfogni, hogy hozzám beszél. Az anyanyelvemen, ahogy mindig is szokta.
Ahogy tekintetem megakad a tálcán, finoman megkordul a pocakom jelezvén sokat kivett az éjszakai hánykolódás.

* Milyen kedves és figyelmes, mint mindig. De milyen baleset? Mi van velem? Ennyire zavart nem szoktam lenni.*

Lassan kinyitom jobban az ajtót, hogy bejöhessen, miközben félreállok az útból.

/Görög/ - Baleset… ? – Talán egy halovány kérdőhangsúly is volt benne, vagy csak a zavarodottság még mindig - Rémálmok… Igen rosszat álmodtam… - Zavart összevissza beszéd ez még, mintha nem lennék itt teljesen. – Köszönöm a reggelit… Fürdő… Igen igazad lehet – nézek lassan a fürdőkabinom felé.

* Forró zuhany. Igen. Az talán elmossa ennek a borzasztó álomnak az emlékeit. *

Ezzel a gondolattal indulok meg a zuhany felé. Belépek és az ajtót csak behúzva, nem becsukva hagyom magam után.

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #6 Dátum: 2015. Május 02. 09:54:21 »
Görögország, Athén
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – kora reggel



Könnyű belefeledkezni a szépségbe, legyen az egy ragyogó végtelen vízfelület aranyló híddal a hajnal fényeiben fürödve, a felszín alatt táncoló medúzaraj amit a könnyed áramlatok sodornak vagy egy tomboló vihar tépte tenger, hatalmas hullámokkal melyek erejét egy módon lehet mérni: tisztelettel...

és persze egy férfi mellkasa is adhat hasonló érzést, ahogyan tette már korábban, ott volt, hogy oly párnaként működjön melyből monoton  dörömbölés szólt altatódalként, amit talán áztatott már könnyek árja vagy egyszerűen csak a közelsége adott megnyugvást, társaságot miközben unottan peregtek az idő homokszemei.

Nem tudod felidézni mióta oltalmaz téged, de az biztos, hogy a kapocs köztetek még nem fejlődött annyit, mint tehetné nem feltétlenül intimitással fűszerezetten. A kezdet kifejezetten bíztató és kitartó munkával nincs lehetetlen, de mint oly sok minden, ez is afféle korlátok közé szorulhat, mint az emberek esetében oly sok minden.

Kalózherceg /Görög/ Μια επίμονη καιρός – vált témát, hogy ezzel is száműzze a rossz álmokat – δεδομένου ότι... – egy pillanatra elhallgat, majd – σχεδόν αμετάβλητη για σχεδόν μια εβδομάδα.

Egy pillanatra úgy érzed, hogy szeretett volna még valamit mondani, de végül csak mosolyogva figyeli, ahogy elpillantasz, merengsz majd indulsz a zubogó felfrissülés felé. Ugyan hallod, ahogy belép utánad, de most még két félisteni férfipéldány sem tudna visszatartani attól, hogy megszabadulj az éj nyomaitól, mely talán nem csak testiekben, de lelkileg is elhozza a kívánt megtisztulást.

Belépsz, majd tetszés szerint, kellő kaotikussággal elveszítve a ’pizsamádat’ hosszú, már-már véget nem érő sóhajjal adod át magad a tusolás élményének. Az aláhulló zápor átmelengeti nem csak a tested, de valóban, az folyamatosan zubogó melegség elűzi rémálmok hátrahagyta nyűgösséget is… vagy csak a tudat, hogy ki tesz-vesz most a kabinodban?

Az idő elveszti jelentését ahogyan a folytonos vízpermet előbb lassan, majd teljes bizonyossággal az igazi otthon érzetével tölt el, a tudattal, hogy a te elemed kétségtelenül az élet forrásának eleme: Poseidon, a tengerek urának birodalma. E kalandozó gondolat egy pillanatra valamilyen mélyre temetett apró csermelyek csobogására emlékeztető hangon suttogott szavakat idéz, de azok hamar elcsendesülnek.

Idővel, tisztán és illatosan lépsz ki a gőzfürdőből miközben nem egy fátyolos csáp nyúlik még utánad, de ezek a korábbi fojtogató érzéstől eltérően inkább egy régen számtalanszor eltáncolt, huncut játékosságot sugallnak. A kabinban most érezhetően, az áruló test bizonygatta hűvösség fogad, de a levegő ’édes’en tiszta és erőt adó.

A reggeli a bevetett ágyon talált helyet magának, míg a ’pincér’ úgy tűnik távozott, megadva neked a kellő intim szférát, ami elengedhetetlenül szükséges a tisztálkodás után.

Nem elérhető Kyra

  • Kezdő
  • **
  • Hozzászólások: 184
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #7 Dátum: 2015. Május 03. 20:11:44 »
A szinte forró zuhany teljesen kikapcsol. Pár pillanattal később a gondolataim is elcsitulnak és nem létezik más csak a kinti vihar tiszteletet parancsoló hangjai, a zuhany csobogása és a meleg víz érintése. Egy sóhajjal lépek ki a zuhany alól, hiszen véget ér ez az érzése, vissza a valóságba. Törülközőbe csavarom magam és úgy lépek ki a fürdő kabinból és halvány csalódottsággal nyugtázom, hogy Dimitrios már nincs a szobában. Viszont bevetette az ágyat és oda készítette a reggelit. Úgy ahogy vagyok, vizesen óvatosan a tálca mellé ülök falatozni kezdek.

* Milyen baleset? Miért említette? Nem emlékszem ilyenre, csak erre a rémálomra most. Nincs semmi bajom, sem sérülés, sem semmi. De fura volt kicsit Dimitrios. Fel se tűnt eddig, hogy egy hete vihar van. Csak van és kész. De nagyon kitartó és dühös vihar ez. És milyen finom reggelit kaptam.*

De akármilyen hívogató is a reggeli nem bírok sokat enni. A rémálom gondolatára megint görcsbe rándul a gyomrom. Bár az álom emlékeit szinte teljesen elmosta a zuhany, de a rossz nyomasztó érzés még ott motoszkál halványa a tudatom mélyén. Reggeli után felöltözöm. Trikó, sort és a kis papucsom. Nem megyek odakintre addig mindegy. Hajamat megfésülöm egy kicsit, majd hagyom vizesen kiengedve száradni. Lassan a tálcát a megmaradt ételt magammal hozva elindulok a konyha felé. Csendesen bekopogva az ajtaján lépek be, egy kézzel a tálcát egyensúlyozva

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #8 Dátum: 2015. Május 03. 20:23:09 »
Görögország, Athén
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – kora reggel



A puhán-finom textilt kezdetben csak magadhoz szorítod, álldogálsz, merengsz miközben beszívod a finom illatát, hogy aztán végül a szépséged méltatlan módon mint szilárd köd, rejtse a férfi, bárki tekintete elől. A törülköző hűséges barát, aki tetszőlegesen formálható: csomózható és feszíthető, de akár egyetlen mozdulattal elveszíthető, olyasvalaki, aki ott van ha kell és felszárítja a könnyeket.

Együtt ültök le, hozzád hasonlóan ő sem kíván igazán semmit, de azért néhány morzsa így is jut neki. Kitart melletted egészen addig, míg végül elveszíted, hagyod, hogy a barátaival lógjon. Ilyen egy igazi kapcsolat! Nem irigykedik, mert lecserélted egy másik ’pizsamá’ra, hanem türelmesen várja, míg újra együtt lehettek!

A reggeli durcásan tekint rád, nem foglalkoztál vele eleget és még azt a keveset is csak muszájból, így fogta magát és kihűlt teljesen. A gyümölcslé barátságosabb, ő ugyanolyan friss (még) mint amikor először megpillantott téged, egészséges és ízletes, ahogy az tőle elvárható. Ellenben mindkettő útra kel veled:

a Hosszú, kecses lány vezette ösvényen, aki megannyi útra vitt már el téged, most fakó, hangulatos világítással kedveskedik neked egészen a konyháig, de tudod és láttad is, van ahol inkább a mélységek sötétjével lépett titokzatos szövetségre, hogy odacsalogassa a kíváncsi tekinteteket! nem téged, mert te ellenállsz a kísértésnek és:

bekopogsz a konyhába. Ezt tálcáról üveges szemmel és porcelánmaszk arccal nézik, hiszen az Amaryllis és rajta, benne: szóval úgy teljes egészében a tied. Ugyanakkor abban is biztos lehetsz, hogy nem árulják el tettedet senkinek, még akkor sem, ha csak ott hagyod őket a mosogatógép tetején vagy az egyik asztalon: egyszóval akárhol.

Nem elérhető Kyra

  • Kezdő
  • **
  • Hozzászólások: 184
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #9 Dátum: 2015. Május 03. 20:32:01 »
Lassan benyitok és belépek a konyhába a tálcával egyensúlyozva. Csendben körbenézek és elindulok a mosogatógép felé. Gyakorlott mozdulatokkal teszem a tetejére a tálcát és teszem be a hűtőbe a megmaradt ételt letakarva, vagy dobozba. Ahogy azt kell. Szomorúan konstatálom, hogy nem ettem túl sokat, de mikor arra gondolok enni kéne még, akkor a pocakom mordul fel ellenkezve. Az edényeket a tálcával a mosogató gépen magukra hagyom őket és visszamegyek a folyosóra.

*Hol lehetnek a többiek? Mennyi lehet az idő? Ebben a kinti szürkeségben nehéz megmondani. Talán a társalgóban, vagy a hídon, ahol lehet időjárási adatokat kérnek le. Meddig tombol még a vihar?*

Ahogy haladok a társalgó felé újra és újra megcsodálom ennek a hűséges hajónak a szépségét.

* Mennyire a szívemhez nőtt. De hisz ez nem meglepő, itt élek benne hosszú évek óta, és megannyi úton jártunk már együtt*

Ahogy lassan haladok előre, jobb kezem óvatosan húzom végig a falon, ajtón, bármin, ami mellett elhaladok, hogy érezze ez a csodálatos hajó a szeretetem és hűségem.

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #10 Dátum: 2015. Május 03. 20:39:18 »
Görögország, Athén
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – kora reggel



Akárhol, valahol: de határozottan halk hangokat hallani, beszélgetés foszlányait talán, melyek mintha mély tónusból ítélve férfié, férfiaké… elindulsz a társalgó felé, de amikor ezek a tompa mormogások lassan kifakulnának, ráébredsz, hogy nem a megfelelő áramlatokra bíztad magad, így visszafordulsz, hogy várhatóan egy kevésbé hideggel sodortasd magad célodig: a többiekhez.

Amaryllis. Egy hölgy, aki büszkén szeli a habokat! valaki, aki mindig hálás volt a sok törődését és figyelemért, amit… nos Zach adott neki. Érintésétől vidáman ficánkolt akár egy játékos delfin vagy épp oly fürge volt, mint egy barrakuda! Mindig finom falatokkal etették, vagy épp addig tisztogatták, míg a napsugarak is megcsúsztak rajta!

A lelke… nos, az veled pendül összhangban. A férfiak tisztelik és szeretik, de mint minden nőt, Őt is csak egy másik érthette meg igazán. A nehézségek ellenére azonban kialakult egyfajta harmónia, mely összhangzat minden pillanatban ott pendül némán közte és azok között, akik hosszú ideje vele utaznak.

Ahogy közeledsz a mély mormogások forrásához egyre tisztábban hallod, hogy valóban halk beszélgetést hallottál és az a bizonyos tónus Zach félreismerhetetlenül férfias hangja volt, melyet átjár a hazájára oly jellemző enyhe akcentus: vonzó vonásainak egyike. Úgy tűnik van vele valaki, mint a válaszból kiderül: Dimtiros az.

Zach /Angol/ … úgy gondolom, hogy egy szakácsművész előnyös lenne.
Dimitrios /Angol/ Igen, egyetértek.
Zach /Angol/ Ne értsd félre, nagyon ízletes gyros-t készítesz, de azért olykor…
Dimitrios /Angol/ Ennél mást is, mint hagymaleves.

Úgy tűnik a téma végére érkeztél, legalábbis az utolsó megjegyzést némi csend követi. Ugyanakkor a vidám hangulat talán mosolyt csal ajkaidra, míg a rövid szünet meg lehetőséget…

Nem elérhető Kyra

  • Kezdő
  • **
  • Hozzászólások: 184
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #11 Dátum: 2015. Május 03. 20:47:39 »
Ahogy az én Amaryllisem megsúgta úgy változtatok irány a hangok irányába.

*Jó kislány. Köszönöm. *

Továbbra is mosolyogva a kezemet a hajó falához érintve sétálok feléjük. Már hallom is őket.

*Csak ők lehetnek, más nincs ilyenkor a hajón. Ebben az időben nem nyitunk ki… vagy mit is csinálunk olyankor *

Széles mosoly terül arcomra saját tudatlanságomon. Ahogy elérem a bejáratot abbamarad a beszélgetés.

*Szeretem Zach akcentusát. Milyen mázlis vagyok ezzel a két pasival…*

Belépek a helységbe és mosolyogni próbálok. Még mindig nem az igazi, de ahogy távolodik azoknak a szörnyű álmoknak az emléke úgy lesz egyre őszintébb a mosolyom.

/angol/ Jó reggelt mindenkinek. – még mindig elnyűttebb a hangom és rekedtesebb, mint szeretném. – Köszönöm a reggelit Zach, és köszönöm, hogy behoztad Dimitrios. – megállok mellettük hátul keresztbefont karokkal.

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #12 Dátum: 2015. Május 03. 20:56:05 »
Görögország, Athén
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – kora reggel



A bizonytalanságból a meggyőződésbe: csatlakozva hozzájuk, mindkét férfi tekintete téged fürkészik, mintha olyasmit is látnának, amit lehet te még a tükörben sem tudtál felfedezni. Aztán a pillanat tovatűnik, Zach űzi el:

Zach /Francia/ Bonjour, mon capitaine!

Ha vártad is, hogy szóvá teszik azt amit érzel, ez nem történik meg. Az ok kellemesen egyszerű, ahogy minden férfi valószínűleg hasonlóan tisztelegne két ilyen domború szépség előtt. A mozdulat, hogy hátul összefűzd a karjaid, épp elég figyelemeltereléssel szolgált, hogy Dimitrios mormogjon valamit, mire Zach bólint és majd egyszerre feljebb emelik a tekintetüket.

Dimitrios /Angol/ Éppen arról beszélgettünk, hogy alkalmazhatnánk egy ínyenc szakácsot, aki ízletesebb ételekkel maradandóbb élményt adna a vendégeinknek.

Mely felvetésre Zach egyetértően bólint és visszatér eredeti elfoglaltságához: leltározás, ellenőrzés és adott esetben beszerzési lista bővítése. Ez utóbbi hozzád közel eső széken fekszik, gyors pillantásra kezdetnek friss élelmiszerek – köztük zöldség és gyümölcs – kerültek fel rá és a sort fagyasztott finomságok zárják.

Dimitrios /Angol/ Kérlek, fontold meg!

Ez minden amit most láthatóan meg akartak osztani veled, most türelmesen várják a választ bármi is legyen az.

Nem elérhető Kyra

  • Kezdő
  • **
  • Hozzászólások: 184
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #13 Dátum: 2015. Május 03. 21:01:05 »
A kérdésen kicsit elmerengve ül le a székre miközben a beszerzési listát a kezébe veszi.

/Angol/ Egy szakács? Még egy embert a hajóra? Elvileg nem a főztünk miatt jönnek ide a vendégek, de megfontolom a kérdést ígérem.

* Nem lenne rossz egy „ínyenc szakács” ahogy fogalmazott, de még egy embert befogadni az otthonomba, bocsánat, otthonunkba. Nem is tudom. Eddig sem volt gond az étellel szerintem. *

Újra végigfutja a listát.

/Angol/ - Óvatosan a romlandóval, ki tudja, meddig tombol ez a vihar, és mikor lesz fizető vendégünk. Addig is most átnézem a búvár felszerelést, hátha kelleni fog. A raktárban megtaláltok.

Egy halkat sóhajtva feláll a székről és visszateszi a listát rá. Majd egy mosolyt villantva a férfiakra elindul a búvár felszerelést rejtő helyiség felé.

Kezével megint a falat érintve sétál oda. Odabent bekapcsolja a CD lejátszót viszonylag hangosra állítva, hogy a zenére és a rutinra koncentráljon, ne az álmokra. Szépen sorban egyesével ellenőrzi a palackokat ahogy azt kell. Megjelöli, ha tölteni kell vagy kicseréli ami esetleg nem működik rendesen.

* Kitisztulhatna az idő…. Egy hete ilyen? Fel sem tűnt. Jó lenne kimenni futni, vagy úszni végre. Biztos a bezártság okozta a rémálmot.*

Majd végre győz a rutin és a zene. Hangosan kezdi énekelni Sash!-től az Ecuador című számot, de a lelkesedés nem segít azon a tényen, hogy nem sok hangja van. Ahogy pakolászgat két palack között még táncolni is elkezd, na az már sokkal jobban megy neki. A rossz gondolatok végre tova tűntek mintha nem is lettek volna. Fülig érő mosollyal, énekelve és táncolva végzi a dolgát.

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Nerine 'Inina' Katsouranis
« Válasz #14 Dátum: 2015. Május 03. 21:15:31 »
Görögország, Athén
1999. július 21. – 1. nap

Szerda – Reggel



Mindketten szótlanul hallgatnak, megvárják amíg hangot adsz a véleményednek és ígéretednek és csak utána érvelnének a felvetésük mellett. Igazából úgy tűnik, hogy Dimitrios a szóvívó kettejük közt, a francia gyarmatokról származó Zach nem oly bőbeszédű: nos, ebben a témában biztosa így van.

Dimitrios /Angol/ Nem amiatt, de ez is a szolgáltatás része és a kettőnk által összeállított ételek nem közelítik meg azon elvárásokat, amikre adott esetben a vendégeink számítanak. S még az is mellette szól, hogy több időnk jutna az Amaryllis-re illetve adott esetben a vendégek szórakoztatására.

A görög szenvedély most inkább szelíd érvelés, nem erőltetik rád, mindössze finoman próbálnak rámutatni, hogy valójában szerintük ez mindenki érdeke:

Dimitrios /Angol/ Nem szükségszerű, hogy férfi legyen.

hangzik még el, egészül ki a korábbi érvelés, bár ennél a pontnál Zach némi köhögéssel reagál, lehet csak a torka száradt ki, de az is lehet, hogy a konyhában, a mesterszakács szerepét szerinte csak egy férfi tölthetné be

Dimitrios /Angol/ Hasonló okok miatt hosszútávon mindenképp érdemes elgondolkozni még egy fő személyzet felvételén is, hogy versenyképesek maradjunk a piacon főleg az után, hogy Leviatán elcsábította az egyik leghűségesebb vendégünket.

de ezek után nem tartanak vissza, várnak téged a búvár-felszerelések és mindaz a szórakozás amit nyújtani tudnak. Nincs sok dolgod, igazából láthatóan már átestek ilyesmin korábban, az naplóban szereplő aláírás szerint Zach már végzett vele a napokban, így körülbelül a választott dal és ez a feladat is hamar véget ért.

Idelent nem hallod a tomboló vihart vagy a hullámok csobogását ahogy a hajótestnek simulnak sietve, nem látod a villámok cikázó-vakító pillanatnyi ragyogását vagy világítótorony időközönként fénycsóváját sem… idelent mesterséges és folyamatos fény nyugalma remeg. A pár percnyi táncoló-tipegéstől igazából meg sem izzadó ’mon capitaine’-re úgy tűnik a legnagyobb kihívás vár: hogyan kerülje a makacs örvényt:

az unalmat.