= A nap további része: Kabata Norobu =
A kyr férfiú Kabata Norobu szavaira elmosolyodik, majd egy biccentéssel válaszol.
"Mifelénk a vendégek is kardot ragadnak, ha a vendéglátójukat megtámadja valaki, elnézést a feltételezésért, hogy Önöknél is hasonló a helyzet." - a mellette álló kyr testőrnő elmosolyodik, és kisétálnak az épületből.
Niiro Larkhon még egy rövid időre félrevonja Kabata Norobu urat, aki kifejti a toroni küldöttek felőli aggályait. A fiatal nemesúrfi szavaira az idős nemes megértően bólint.
"Éles a szeme, Norobu uram, magam is így gondolom, hogy a modoruk közelebb áll egy pásztoréhoz mint egy nemesúrhoz, a herceg úr apja egy jó ember volt és nagyra értékelte népünk kultúráját is, amikor itt járt. Sajnos az idő eljárt az öreg felett, a karjait elhagyta az ereje és az ágyából sem tud kiszállni." - mondja egy keserű mosollyal Niiro Larkhon úr. - "Remélem, a herceg úr fele olyan jó ember és tisztelettudó, és avval már teljesen megelégszem."
A falu elöljárója tisztelettudóan meghajol a távozásotokra, és sok szerencsét kíván mind Larkhon, mind pedig Norobu úr házára és megköszönik, hogy jelenlétükkel megszentelték a házukat.
A házból kilépve a toroni nemes még egy két udvarias szót vált a dwoon lovaggal és Niiro Larkhon úrral, majd Kabata Norobutól is elköszönnek egy időre, és a piac felé veszik az irányt.
Niiro Larkhon úr ezután az elöljáró felé fordul és a falu helyzetéről, az emberek élete és munkája felől érdeklődik, végül arról, hogy tapasztalt-e valami furcsát, de miután nemleges választ kap egy főhajtás kíséretében elindul a fogadó felé.
Mindeközben Kabata Norobu a dwoon mellé szegődik aki mosolyogva bólint a nemesúrfi felé.
"Természetesen, jóuram, szívesen venném a társaságát." - végignéz a piactéren és a különböző játékokhoz felsorakozott embereken, majd Norobu úr felé pillant. - "Nagyon szép ez a falu, mindezt annak a tudatában, hogy egyike volt az első falvaknak, amelyeket elértek a toroni légiók."
A délután folyamán Kabata Norobu kedélyesen beszélgetett Evelio Mallwar úrral, aki elárulja, hogy a közelben lakó nemes, Savalier Mallwar negyedik gyermeke, aki jobb híján a kardnak szentelte az életét. Az apja Niiro Larkhon úr jó barátja, mint közeli nemes, sok apró cseprő ügyben segítették a másikat, és Savalier úr egy kéréssel fordult a Larkhon úrhoz. Kell egy kis udvariaskodás, de végül elárulja, hogy az egyik közös szomszéduk magának titulálta a közös erdőt és a mellette fekvő tavat, amelyek Mallwar úr jobbágyai számára is fontosak. Viszont ez a balkézről eső szomszéd bőségesebb területtel megáldott ember, így bár nem derekasabbat, de létszámban nagyobb fegyvereseket tud maga mellett. Savalier Mallwar egy korábbi szívességért cserébe kéri Larkhon urat, hogy segítsen meggyőzni ezt a balkézről származó nemesurat, hogy az elorzott földet adja vissza. Lehetőleg a tiad és a dwoon nemes erőfölénye elégséges lesz ahhoz, hogy a peresügyet fegyverhasználat nélkül oldják meg, mert a másik uraság sem ma született bárány, de szerencsére amennyire a földje bőséges, annyira nehezen csinál barátokat a környéken.
"Ha megtudhatom, Ön, Norobu uram, mi járatban van a mi nagyszerű vendéglátónk udvarában?" - mondja egy kedves mosollyal a lovag.
= Saito =
Saito, miután látta az erdőből hazatérő falusiakat és a lila virág villanását az egyik bokron, a falu főtere felé veszi az irányt, és a zsibogó embercsoportokon átvágva végül megtalálja, amit keresett. Úgy tűnik, a szerencsejátékozó emberek elsősorban a piacra hozott sörasztal körüli asztalokat szemelték ki maguknak, hogy a kártyának, kockának és a sörnek szenteljék a délutánjukat. Szívesen fogadnak minden új asztaltársat, így Saito akár kockázni, akár kártyázni is leülhet. A kártyát láthatóan már mámorosabb emberek játszák, már két két üres pohár is sorakozik előttük, valamint egy üveg rövidital, míg a kockások úgy tűnik mértékletesebben fogyasztanak, ott csak egy uraság öntött már fel a garatra, de az asztalra helyezett pénzét elnézve hamarosan új fogalatosság után nézhet majd.
A játék alatt sok érdekesség üti meg a fülét, a kártyások asztala úgy tűnik, hogy a környéken elszaporodott lopásokról, vadorzókról beszélnek, és az egyikük szerint egy nagy medve méretű alak állhat a dolgok mögött, mert egyszer mintha látott volna valami ilyet az erdőben ólálkodni, de a többiek szerint valószínűleg csapatosan mozoghatnak, mert az egyik este amikor rőzséért ment az erdő széle felé, tábortüzeket látott az erdő mélyén, talán hármat is.
A többiek erre a közelben sétáló toroniak felé sandítanak, és amíg az egyik kiköp az irányukba, a másikuk mondja, hogy biztosan a sápadtak jönnek vissza, hogy bosszút álljanak.
A kártyások meglehetősen derűsebb témákról beszélgetnek, ők a közeli bányákban dolgoznak, és arról beszélgetnek, hogy az újonnan feltárt tárna rész mennyivel megkönnyíti az bányászatot, mert könnyen mozgathatóak a kövek, és egy tucat ezüstkövet találtak a sziklában.
A játékot követően visszatér Saito a fogadóba, Borisz éppen beszél a kislánnyal, aki megmutatta Saito számára a fekhelyét, majd az heves bólintással, nagy irammal elszalad melletted, egy röpke pillanatra megáll, mosolyogva integet, majd tovább szalad, ki a fogadóból.
Borisz kimér egy pohár sört a kardmesternek, majd magának is kimér egyet, és az állát vakargatva vonja meg a vállát.
"Nem tudok semmilyen maszkosról, azt kell, hogy mondjam, nagyuram. Én már jó ideje élek a faluban, de még maszkossal nem találkoztam, nem is hiszem, hogy bárkinek lenne hasonló. Bár főleg itt a fogadóban szoktam lenni, hogy a szerencsétlen, bejáró lelkeknek legyen hol lehajtaniuk a fejüket, akik erre tévednek"