Az Égi Fény megnyilatkozásának
3697. esztendeje, Alborne Terce
A Lant Havának 10. napja, délelőtt
Résztvevők: Arcor cirn Dennirwen
A kölyök arcán elsősorban az öröm és a megilletődöttség jelenik meg, ahogy kissé félve rád tekint. Persze, az ő szemszögéből érhető – elf vagy, akit a hozzá hasonló tizenéves suhancok amúgy is istenítenek, ráadásul fegyvert hordasz, és a ruházatod is arról tanúskodik, hogy jó pár dolgot láttál már.
A haja tövéig elvörösödik, és nagy bólogatva próbálja előadni a mondanivalóját.
- P... Persze, öö... nagyuram, igen, mindent... megteszek, hogy a lova... ööö, izé a Holdtáncosa vagyis…
Egy kövér izzadtságcsepp gördül le az arcán.
- Szóval minden rendben lesz... – vágja ki végül magát, lassan megfogva lovad kantárját. Tisztelettel megsimogatja a derék hátas orrát, amit az egészen jól tűr, úgy látod, a gyerek valóban szereti és tiszteli az állatokat.
A kezébe nyomod a garasokat – és az arca láttán egyből tudod, hogy jól okoskodtál. A dzsad érme, melyen az abadanai emír képmása díszeleg, valószínűleg élete végéig nála marad majd.
Belépsz a fogadóba, egy gyors pillantással felméred a helyet. Jobb kezed felé lépcsők, balra egy pódium található, szerepe nem is kétséges – de te sohasem voltál feltétlen híve a kocsmatöltelékek szórakoztatásának, ráadásul most a közönség is kissé foghíjas. Nem emlékeztél erre a hosszú pultra, de jó ötletnek tűnik, mindjárt oda is lépsz az egyik italméréshez, ami mögött egy fiatal lány áll. Egyből észreveszed, hogy miként pillant rád, nem egy haonwelli polgár tekintetében láttad már ezt – a fajtád tagjai felé oly sokan fordulnak ezzel a kicsit irigy, kicsit csodáló, kicsit buja tekintettel. Enyhe pír jelenik meg az arcán, mintha ő is szégyellné a dolgot, rendelésedre bólint.
- Rendben. Foglaljon csak helyet uraságod.
Az egyik asztalhoz ülsz, mivel Tekk’rje kapitányt nem látod, de az egyik távolabbi asztalnál egy északi fickó ül, és leplezetlen utálattal méreget. Talán ereni az istenadta, és mivel kicsit unod már az előítéletek megalapozta utálatot, egy távol eső asztalt választasz. Rajtad kívül néhány városőr tartózkodik az ivóban, a pódium mellett, illetve egy furcsa, görnyedt tartású, csuklyás alak. A rejtett síkokon rápillantva sem látsz semmi különöset, legfeljebb a düh és a szégyenérzet teng túl benne egy kicsit. Ekkor érkezik a lépcsőn egy pocakos férfi, és fiatal társa, nem messze tőled ülnek le. Reggelit rendelnek, és egyből nekiállnak árakról, vámokról beszélgetni – kereskedőfélének tűnnek.
Hirtelen felbukkan melletted a fiatal lány – meglepően csinos, nyugtázod – és egy kupa bort tesz eléd.
- Egészségére! – majd ringó csípővel távozik.
A nedűbe szimatolva egyértelmű, hogy megpróbált a lehető leginkább a kedvedben járni. Ez a könnyű, gyümölcsös erigowi fehérbor az egyik legfinomabbak közé tartozik, amit valaha kóstoltál.
Élvezettel kortyolod, és várod a kapitány érkezését.
Talán fertályóra is eltelik, mire nyílik az ajtó, de nem a kapitány, hanem egy törpe ront be rajta, mint valami fúria. Alkata alapján erőművész, mozgása alapján valami fegyverforgató lehet, erre szolgáló alkalmatosságot azonban nem látsz nála. Fonott bajusza, szakálla oldalra lengedez nagy sietségében, kopasz búbján meghagyott egyetlen hosszú tincse uszályként lebben utána. Ruházata egyszerű – bár, amint hallottad, a törpék másképp értelmezik a pompát, mint a felszínen élő fajok. A pulthoz siet, és egy akkora ónkupányi sört kap, mint egy vizesvödör. Azonnal neki is kezd, amikor a figyelmedet újra az ajtó köti le. Az érkező ezúttal egy ember, mégpedig egy tiad. Találkoztál már néhánnyal, nem okoz gondot felismerni ezeket a vonásokat. Hátán kard, mozgása a Hármas Királyság fegyverforgatóinak könnyed, elegáns energetikusságát mutatja. Fekete ruhája azonban semmit nem árul el róla.
Az Égi Fény megnyilatkozásának
3697. esztendeje, Alborne Terce
A Lant Havának 10. napja, délelőtt
Résztvevők: Keményöklű Valrim
Szinte menekülésszerű sietséggel hagyod hátra az igricet, aki felkacag szavaid hallatára, s még utánad szól.
- Alborne áldása legyen rajtad, cimbora!
Illetlen gondolataidon magadban mosolyogva, egy nehéz seregbontó szekér megállíthatatlanságával törsz utat magadnak a tömegben – a legtöbben még azelőtt elhúzódnak utadból, mielőtt odaérnél hozzájuk.
Megkönnyebbülve talpalsz az ivó bejárata felé, ami felett a cégér hirdeti, hogy jó helyre érkeztél. Csak néhány pillantást pazarolsz a külsőségekre, és erőteljes mozdulattal benyitsz.
Nem is túl nagy, nem is túl kicsi az ivó, ami elsőre feltűnik, az a fal mentén körbefutó pult. Amennyire tudod, néhány tarini kocsmáros szereti ily módon megépíteni az ivóját – ez mindjárt egy kicsit otthonosabbá teszi a helyet. Az ajtón belépve jobbra egy lépcső látszik, balra egy kis pódium, amely – legnagyobb örömödre – jelenleg üres. A pult mögött többen is sürgölődnek, hozzád legközelebb egy pocakos, kopaszodó férfi, akit viselkedése alapján a fogadósnak nézel, meg egy fiatal legény s egy leány. Az ivóban sör és reggeli illata szálldogál. Becélzod a pocakos, kupákat törölgető férfit, és odasietsz. A férfi kerek képe felderül, amikor meglát téged.
- Hoztak az Istenek a Traidlan Kincsében, törp uram! – mosolyog rád. Rendelésedre bólint, majd egy kacsintás kíséretében hatalmas, öblös ónkupát kap fel, és egy hordóból színültig tölti. Már az illata is felébreszti az elhagyott otthon emlékei benned, és amikor koppanva landol előtted a kemény, hófehér habú nedű, szinte elérzékenyülsz.
Belekortyolsz. Igazi törpe sör. A fogadós mosolyogva lesi a reakciódat, a képére kiülő elégedettség magáért beszél, akárcsak az a felséges íz, ami szétárad a szádban. Kérdésedre a fogadós bólint.
- Esmerem. Jobb jellemzést nemigen hallottam, igencsak bever néhányat ebből minden este. – biccent vigyorogva a kupád felé. – De ma még nem láttam.
Újabb kortyokat gördítesz le a torkodon – a jó árpalé szinte bearanyozza a délelőttödet – jobb kedvvel telve nézel körbe a fogadóban.
Csak néhányan ücsörögnek az ivóban. Az egyik asztalnál egy elf ül, bár nem olyannak képzelted a fajtáját, mint ahogy ez kinéz. A mellette levő széken íj, nyílvesszőkkel teli tegez, az övén lógó kard – fegyverforgató életről regélnek, előtte az asztalon boroskupa.
Az ajtón épp ekkor lép be egy fekete ruhás, egyenes szálú, fekete hajú ember. A hátán ennek is kard, úgy tűnik, ez a hely fegyverforgatók törzshelye. Bár, igaz, mintha hallottál volna valamit jöttöd során arról, hogy mostanság valami különös történt, ami vonzza a kalandot kereső csavargókat.
A pódium előtti asztalnál három városőr iddogál csendesen, a hátad mögött, az ajtótól legtávolabbi asztalnál is ül egy férfi, valami északi embernek nézed. Utálkozva nézi az elfet, és rád is fecsérel néhány pillantást. Olyan arcot vág, mintha ezt megtiszteltetésnek kéne venned. Az egyik oszlop mellett egy csuklyás alak áll, kissé furcsán néz ki így, de – mit van mit tenni, az emberek bizony néha furcsák, és hajlamosak az ok nélküli ostobaságokra. Előtted, az egyik asztalnál egy pocakos férfi és fiatal társa ülnek, és jóízűen reggeliznek. Kereskedők.
Az Égi Fény megnyilatkozásának
3697. esztendeje, Alborne Terce
A Lant Havának 10. napja, délelőtt
Résztvevők: Kevham Tadhar
A törpe alakját még látod egy darabig a tömegben, ahogy hullámokat széttörő hajorrként törtet előre a tömegben.
A kalapba érkező garasok tovább szélesítik a dalnok már amúgy sem túlzottan visszafogott mosolyát. Hangol egy kicsinykét a hangszerén, mielőtt belefogna újabb dalának előadásába, majd néhány pillanat múltán kezdi játszani a bevezető akkordokat.
Kérdésedre hangosan felkacag.
- Nahát, hogy ma mindenki oda igyekszik! Szabad időmben magam is odalátogatok néha.
Végigmér, nem tudod eldönteni, hogy abban kételkedik, hogy valóban dolgod lenne-e a fogadóban, vagy inkább azért, hogy kérjen-e bármilyen anyagi támogatást egy szegény, de tehetséges művész számára.
- Ha követed a törpét, cimbora, épp odatalálsz. – biccent a rohamosan távolodó kőfi után. – El a falig, aztán jobbra! – kiáltja utánad hangosabban, miután gyorsan faképnél hagyod, és elindulsz a „feles” nyomában.
Füledig még eljutnak az új dal foszlányai, de nemsokára már csak a város mindennapi zajai vesznek körül.
Sietve, már-már futva próbálod utolérni a törpét, akinek haladását jobban látod a szétváló tömegről, mert magát a fickót nem látod. Vagy nagyon szomjas, vagy nagyon sürgeti valami inger, mert úgy siet, hogy nem is bírod utolérni. Ennek persze oka a tömeg is – a rengeteg ember, akik megállnak, trécselnek, megnehezítik a haladásodat.
Az utca végén hatalmas falakkal találod szembe magad. Wik azt mondta, ezek a fehér falak a Synn Eriant, az elfek városrészét választják le az emberek lakta kerületektől. Nem sok elffel találkoztál ezidáig, néhányan azt mondják, pökhendi fajtájuk lenézi az embert, és itt, Haonwellben is inkább távol tartják magukat tőlük. Megint másoktól azt hallottad, hogy a város közbiztonsága miatt érthető, hogy ekkora falak védik a követségi épületből egyetlen hatalmas erdőnek látszó negyedet.
Jobbra fordulsz, emlékezve az igric utasítására, és észre is veszed a törpét – itt egy kicsit kisebb a tömeg –, amint egy, a sarkon álló épületbe ront be. Ahogy közelebb érsz, már látod az ajtó felett lógó cégért is – Traidlan Kincse fogadó.
Az épület maga tetszetős – nem hivalkodó, de jól karbantartott, magassága miatt kiemelkedik a környezetéből. Belépve az ajtón, az ivórészbe jutsz. Nem túl nagy alapterületű helyiség, de okosan elhelyezett talponálló és székekkel körülvett asztalai miatt úgy ítéled, hogy jó pár ember el tud itt iddogálni. Az ajtón belépve jobbra egy lépcső látszik, mely az emeletre visz, balra egy kis pódium, amely vélhetőleg arra szolgál, hogy egynémely muzsikus előadásával szórakoztathassa a nagyérdeműt. Az ivó érdekessége a pult – U alakban körbeér a termen, mögötte több helyen is lehet italokat kérni, többen is sürgölődnek mögötte. Egy pocakos, kopaszodó férfi, akit viselkedése alapján a fogadósnak nézel, meg egy fiatal legény s egy leány. Az ivóban sör és reggeli illata szálldogál.
Nincsenek benn sokan, elvégre ilyenkor a piac az, ami vonzza a tömeget. Ahogy körbenézel, megpillantod a törpét is – hatalmas ónkupából nyeldekli éppen a sört, látod, hogy a nedű fehér habja megül fonott bajuszán. Most alkalmad nyílik jobban szemügyre venni. Fegyvert nem látsz nála, vértezete, úgy látod, a legkevésbé sem akadályozza a mozgását. Ruházata strapabíró ing, nadrág, bakancs, köpeny, vastag alkarjain alkarvédők. Furcsa egy szerzet, még nem láttál hozzá hasonló törpét.
Alaposan szemügyre veszed a többi bent levőt is. Az egyik asztalnál egy elf ül – ruhája az ereni szabadok öltözékére emlékeztet, egyáltalán nem illik a hosszúéletűekről alkotott képedbe. A mellette levő széken íja, nyílvesszőkkel teli puzdrája pihen, övéről egyenes, ívelt penge lóg. Előtte az asztalon egy boroskupa pihen.
A pódium előtti asztalnál három városőr iddogál, ha jó sejted, az éjszakai szolgálatosok. Nyugodtan beszélgetnek, karikás szemük néha le-lecsukódik. Az ajtótól legtávolabbi asztalnál is ül egy férfi – és leplezetlen undorral méregeti a hosszúéletű hátát. Fegyvert nemigen látsz nála, de ez persze semmit sem jelent – szőke haja, éles vonásai erv származásra utalnak. A törpéden kívül még egy csuklyás alak áll az egyik oszlop mellett, görnyedt tartása arról árulkodik, hogy valószínűleg nem fegyverforgatással keresi a kenyerét. A jobb kezed felé az egyik asztalnál egy pocakos, drága kelmékbe burkolózott férfi és fiatal társa ülnek, és jóízűen reggeliznek. Ruházatuk, viselkedésük valami kereskedőfélének mutatja őket.
Az Égi Fény megnyilatkozásának
3697. esztendeje, Alborne Terce
A Lant Havának 10. napja, délelőtt
Résztvevők: Rashan-Ro Attashyn Rukh
A fogadó felé haladtadban is a Patkány viselkedésén gondolkodsz. Igen, ezt okozza a társadalmi rend hiánya – odahaza ezért a vérét vehetted volna akár, ha rangban alattad tartózkodik, akkor nyilvánosan is. Úgy látszik, ezek az emberek elfelejtették, hogy kíváncsiskodni nem csak bűn, hanem meglehetősen veszélyes is.
Ezek a gondolatok kísérnek, miközben sétálsz a város utcáin. A tolvaj útmutatásai alapján jó utat kell megtenned, mire odaérsz – úgy döntesz, a Arvan, a város kisebbik folyójának partján mész, egyrészt, mert most valamivel kevesebben járkálnak a part menti utcákban, másrészt, meg mert a város és víz találkozása mindig jó emlékeket ébreszt benned. Igaz, ez nem a Quiron-tenger sós illatú, végtelen kéksége, csak egy ócska kis patak ahhoz képest, de azért ez is megteszi.
Egy pillanatra elmélázol, mi lett volna, ha. Ha nem hagyod el a Birodalmat, ha megmaradsz a Rend kebelén belül. Mérgeket, áfiumokat kevernél talán? Vagy a híres-hírhedt toroni rendszerű viadalok megfelelő körökben ismerősen csengő nevű küzdője lennél? Valamiért úgy alakult a sorsod, hogy egy szokatlan megoldást választottál arra, hogy a boldogulásodat segítsd Ynev világán.
Nagyjából fertályórája sétálhatsz a loccsanó víz mellett, amikor eléred a Garais, a Herceg és a nemesség negyedének falait. Ha minden igaz, immáron csak a falak délkeleti irányulását kell követned, és előbb-utóbb odaérsz a keresett fogadóhoz.
A kapun két lovas léptet ki, elhaladtukban biccentenek az őrség tagjainak, akik tisztelgéssel válaszolnak nekik. Az egyik magas, erőteljes testalkatú, sebhelyek szabdalta arcú, őszülő hajú férfi. Jó minőségű mellvértet hord, oldalán széles pengéjű kard, ruházata a helyi nemesek öltözékét idézi. Hosszú köpenye palástként terül a lova farára is. Társa valamivel fiatalabb, de hasonlóan robosztus alkatú férfi, talán harmincas évei végén járhat. Hosszú, aranyszőke haja a lapockájáig ér, arca két oldalán hasonló színű pofaszakáll, arcvonásai, büszke tartása erv nemesi vérről árulkodnak. Hátán keresztben kard és pajzs, és társához hasonlóan mellvértet visel. Nyugodtan beszélgetnek, és lassú léptetéssel indulnak meg – éppen abba az irányba, amerre véleményed szerint neked is haladnod kell.
Beszédükből foszlányok jutnak el hozzád.
- ... rohadtul szeretek félinformációkból dolgozni. – zsörtölődik az idősebbik, mire a fiatalabb elneveti magát.
- Hiába röhögsz. Az egész rohadt bagázs... arról, hogy szerintük mi a helyzet... – morog tovább, szépen elharapva a mondat végét.
Csendben ülnek tovább a nyeregben, csak a lovak patája kopog az utca kövezetén.
- Menj velük, Morik. – néz hirtelen az idősebb a társára.
- Mi?
A fickó halkabbra fogja a hangját, így nem érted, amit mond. A fiatalabb elmosolyodik újfent, és pár pillanat múlva rábólint.
- Legyen.
- ... is megnyugszom. – vakarja meg sebhelyes arcát az idősebb. – Hű, de kéne már egy sör.
A továbbiakban nem esik szó közöttük, azzal sem foglalkoznak különösebben, hogy esetleg a világon vagy. Ez még talán egy kicsit rosszul is esik, bár – ebben az országban talán jobb is, hogy nem szentelnek neked a minimálisnál több figyelmet. De azért jó volna, ha más lenne a helyzet – elvégre a tudásod, hatalmad okot szolgáltatna rá.
A két lovas egy saroképület mellett állítja meg hátasát. A négy emelet magas, frissen meszelt épületet alaposan szemügyre veszed, miközben a két fegyverforgató leszáll a nyeregből. Az ajtó felett cégér hirdeti: Traidlan Kincse fogadó.
Hirtelen egy kapu mögül fiatal, barna hajú suhanc szalad elő.
- Jó napot, uram! – kiáltja, és amikor odaér, elveszi a két férfitól a lovak kantárját. Arcán gyermeki öröm.
- Szevasz, öcskös! - Az idősebbik megsimogatja a gyerkőc fejét, majd a dolgára küldi, és elindulnak befelé az ivóba.