Kámfor - a történet

[Cyrgaan KheaLorn]

„ A holdvilág kupám fölé hajolt
és ringatózik benne. Idd a bort,
mert nem lesz sem ringás, sem bor
ha bedőlt sírodra süt az ezüst telihold.

Fogd jól kupádat s a lány ujjait,
mert elhervadsz, s nem látnak újra itt:
a sors szele letépi ingedet
és elfúj, mint a rózsa szirmait.

Most itt ülök, s iszom; ha elmegyek,
musttal mossátok meg holttestemet,
szőlőlevélbe csomagoljatok
s a kocsmakert mellé temessetek.

Vörösbort még, és édes szád ízét!
Ne félj lányom, mert mindez semmiség,
s netán, ha kárhozat jár érte, úgy
a mennybe nem jutott be senki még.

Nagyképűen mindig emlegeted
öt érzékünket, a négy elemet
s a hét bolygót, holott azt sem tudod:
honnét jöttél, ki vagy, mi lesz veled.

Tetőm alatt a gyönyör él velem,
mivel túladtam meddő nejemen
a Ráción, s éjjel díványomon
a Szőlő Lányával szeretkezem.”

Haonwelli bordal

Az Égi Fény megnyilatkozásának
3697. esztendeje, Alborne Terce
A Lant Havának 10. napja

A meleg évszak kezdete minden évben boldogságot költöztet a szívekbe északon és délen egyaránt, függetlenül attól, ki milyen égi hatalmasságot ismer el uraként. A zord tél, a hideg után az Élet végtelen körforgásának egy újabb epizódja következik: rügyek pattannak, szárba szökkennek a magok, dermedt álmából ébred állat és ember egyaránt.
Haonwell fehér tornyokkal ékes, hatalmas városára egyelőre bágyadtan, de kellemesen sütött a tavaszi nap. A levegő megtelt élettel, illatokkal, az ébredező város reggeli hangjai is megváltoztak, mintha pár hónappal ezelőtt nem is tél lett volna, amikor a Traidlan felől súlyos, szürke hófellegek kúsznak a város fölé, komor hangulatukat rányomva az alattuk élő emberekre.
Azonban ez az idei év mégis más volt: kevesen tudták valójában, hogy mi az, ami a máskor felhőtlen örömöt ez évben mégis beárnyékolja. Azt hihette volna bárki, hogy a háború pusztítása, a vér és halál után még szebben fog muzsikálni minden ember szívében a tavasz szava, de – mint valami ideges, tudatalatti felleg – érezhető volt a levegőben, hogy valami mégis más.
A kocsmárosok, szájtáti pletykafészkek, magukat jól informáltnak és okosnak tartó bugrisok máris elindították a szóbeszédet: valami történt a Haonwell-szerte megbecsült Könnyűléptűek titokzatos világában, ami arra késztette az elfek bíráit, hogy elhagyják a Synn Erian erdőkkel borított területét, és a Hercegi Palotában folytassanak megbeszélést az uralkodóval. A herceggel, akit – fájdalom – az utóbbi időben, úgy tűnik, titokzatos nyavalya emészt, mert a palota hatalmas báltermei üresen konganak, nem lepi be őket zene, kacaj és vidámság. Egyesek már arról is beszélnek, hogy a Dal Havának hatalmas ünnepségei is elmaradnak idén, ha így folytatódik. Egyes hangok arról beszélnek, hogy az elfek látogatása és a herceg betegsége talán összefügg…

[Cyrgaan KheaLorn]

Az Égi Fény megnyilatkozásának
3697. esztendeje, Alborne Terce
A Lant Havának 10. napja, reggel
Résztvevők: Arcor cirn Dennirwen

A tavaszi nap első sugarainak simogatására ébredsz, lágy aranyfénybe vonják a szobát, amiben álomra hajtottad a fejed. „A szobám” – mondhatnád, de valójában már csak a családod házának egy szobája, ami valaha a tiéd volt. Ma már a tiéd minden fogadói lyuk, amiben megszállsz, mert a nagyvilág lakója vagy.
Két nappal ezelőtt érkeztél Haonwell városába. A Treis felől, mert nem volt kedved kerülni, bár pontosan tudtad, hogy ez a legkevésbé barátságos arca a városnak, amire otthonodként tekintettél sokáig. A háború évei, a megpróbáltatások után élvezettel léptettél végig a macskaköves utcákon, hallgatva a háború árnyától megszabadult város kérészéletűinek újkeletű vidámságának hangjait. Mert egy elf számára lassan telik az idő, de ahogy már hallottad néhányszor: „a percéletű fajoknak minden újabb nap egy ajándék, nem terhelik hát lelküket hosszú emlékezéssel.”
Családod kimondhatatlanul örült a viszontlátásnak, mert a családi kötelék és szeretet éppoly erős mindenhol, és mert nagyon hosszú volt az elmúlt néhány évtized, még akkor is, ha a fajtád életében csupán egy rövidke szakasz. Mégis, a mai világban mennyi eseményt lehet belesűríteni... A találkozás kevéske keserű szájízt is hagyott maga után – szüleidében, mert megérezték, hogy bár mindörökre az maradsz, amire ők emlékeztek – a „mi kisfiunk” –, valójában már nem vagy teljesen e szűk közösség része. Benned pedig újra tudatosult, hogy amikor ráléptél arra az útra, amit most jársz, becsuktad magad mögött az ide vezető ajtót. Ha nem is kulcsra, de azért mégsem ugyanolyan Synn Erian erdeit járni.
Ennek ellenére kellemes időt töltöttél a családoddal, de ma reggel – ma reggel úgy érzed, hogy elég volt az ücsörgésből. Azt hitted, legalább pár hónapot menni fog az egy helyben ülés, de elf mércével már túlságosan sokat forgolódtál az emberek rohanó világában. És ez a bolond tavasz felpezsdíti a véredet.
Odalent megszólal a vendég jelenlétét jelző aprócska harangjáték.

Mikor leérsz az előszobába, az elfek egyik shindar-ja, bírája áll apád mellett. Mindkettejük arca feszültségről árulkodik – egyértelmű, hogy történt valami, ami nyugtalanságra ad okot a negyed lakói között. Apád rád néz:
- Magatokra hagylak...

Pár perc elteltével megszólal a shindar – hangja lágy, dallamos, mégis határozott, és bár úgy látod, hogy leplezni igyekszik, árnyalatnyi gőg is vegyül bele. Nem mondja ki, és nem is utal rá egy kézmozdulattal vagy pillantással sem, de érzed, hogy ő is érzi, látja rajtad: nem vagy már igazán Synn Erian elfje.
Fel-alá kezd lépkedni a szobában, díszes köpenye meg-meglebbenve követi a mozdulatait.

- Amit most hallasz, Arcor, azt nem sok fül hallotta mindezidáig, és mindent el kell követnünk, hogy ez ne is változzon. Az történt, hogy...

Szép arcán árnyék suhan végig – a haragé vagy talán a szomorúságé? – majd folytatja.

- Emlékszem, Te is sokat játszottál arrafelé a többiekkel... Arennel is...

Eszedbe jut a fia, Aren. Vidám fiú volt, úgy hallottad, még fiatalon vitte el egy kórság, amelyet az emberektől kapott el...

- Holdárnyasról van szó. – keményedik meg a hangja. – Borzalmas pusztítás helyszíne lett, és még csak nem is tudjuk, hogy kik tették, és miért. A nyomok olyan furcsaságokról regéltek, amelyekhez még csak hasonlót sem hallottam, pedig régóta tekintenek rám a csillagok e földön.
A herceg segítségét kértük, mert a pegazusménes, amit ott őrizünk, a Herceg tulajdona. És bár nem örvend egészségnek, biztosított afelől, hogy minden lehetséges követ megmozgat, hogy megbűnhődjenek, akik e szörnyűségért felelősek, mégpedig együtt fogjuk rájuk kiszabni a megérdemelt büntetést!
A herceg egy ismert felhajtót bízott meg vele, talán hallottad már a nevét: Tekk’rje. Arra kérlek, képviseld a népünket a külhoniakból álló csapatban, akik a végére járnak majd ennek az ügynek.
Sajnos nem áll módunkban csapatainkat bevetni – a háború a mi soraink közül is szedett áldozatokat, és legalább olyan fontos, hogy megelőzzük a következő hasonlót.

A szemedbe néz, rezzenéstelen, jégkék szemei őszinteségről és – furcsamód – tiszteletről regélnek. Megáll veled szemben, válaszra várva.

[Cyrgaan KheaLorn]

Az Égi Fény megnyilatkozásának
3697. esztendeje, Alborne Terce
A Lant Havának 10. napja, délelőtt
Résztvevők: Keményöklű Valrim

Egy kissé talán félszegen, de az előtted álló kalandok és kincsek miatt mégis bátorsággal és lelkesedéssel telve néztél vissza a kapura, amin kiléptél. Fáklyákkal megtört sötétségre nyíló hatalmas száj, amely mögött Tarin hatalmas, föld alatti tárnavárosai – köztük Gromthi Kharr-Khazad, az otthonod – húzódnak meg. A felszínre érve füled hamar hiányolni kezdte a barlangtermek és folyosók visszhangját, mert bár nem először tetted ki a lábad Tarin hegyeinek mélyéről, de a legutóbbi ilyen alkalom óta jó pár év telt el, és bizony a törpék szívéhez mégiscsak az áll közel. Nehéz hát elfeledni.
Medvebőrbe burkolózva indultál el a dermesztő hidegben a völgyek felé, a helyenként térdig érő hóban, amely napközben a lágy tavaszi napsütés hatására már olvadozni kezdett – apró patakocskák indultak meg mindenfelé, hogy később csermellyé, majd valódi patakká duzzadva végül elérjék a Selvát vagy valamelyik mellékágát, és a síkságokon keresztülfolyva végül a Marvinella öbölben feloldódjanak a végtelen óceánban.
Éjszaka azonban még fagyott, és már első este hiányoltad a meleg kandallótüzet, de tudtad, hogy a kitartás az, ami előbbre viszi a törpét. Makacs elhatározással folytattad hát utadat, és alig négy nap alatt elérted az első emberlakta települést, Ronse-t. A helyiek nagy örömmel fogadtak, és mert törpe vagy, megkértek rá, hogy segíts megjavítani házaik megroggyant tetejét, a megrepedezett falakat – úgyis értesz hozzá biztos. Háláljuk jól esett, akárcsak felajánlott segítségük, hogy szekéren elvisznek Haonwellig. Errefelé már elolvadt a hó, a Hideg évszak kiengedte a markából a völgyeket és a hegyek lábait, és bár a fákon még nem pattantak meg a rügyek, dagadtságuk arról tájékoztatott, hogy zöld héjuk mögött az Élet türelmetlenül várja, hogy egy újabb év körforgása induljon el.
A haonwelli férfi, aki melletted ült a bakon, jókedvűen dudorászott egész úton. Ketten gyorsabban telik az idő, és valóban, másnap megérkeztetek Haonwell városába. Eddig még nem jutottál el korábbi útjaid alkalmával, és meglepve tapasztaltad az emberek hatalmas városának szépségét. Felfedezted rajta néped mestereinek keze munkáját – bah, hisz hogy is lehetne eltéveszteni –, de ugyanakkor a hegyesfülű elfek hatását is. A magas tornyok, karcsú építmények mások voltak, mint amihez eddig hozzászoktál, de már elsőre is úgy érezted, hogy ez majd’ olyan közel áll a szívedhez, mint a mélység csarnokai.
Kóboroltál egy darabig a városban, miután Sohar – mert így hívták a víg kedélyű favágót, aki idáig hozott – elbúcsúzott tőled. Még alig pirkadt, amikor ideértetek, és a Hano polgárai még éppen csak éledeztek, hogy mikor kidörzsölték az álmot a szemükből, egy újabb nap rohanása induljon meg. Az első szekerek, dolgukra igyekvők már úton voltak – és leginkább ügyet sem vetettek rád fene nagy sietségükben.
Úgy hallottad fuvarosodtól, hogy ha jót akarsz magadnak, a Yattyr valamelyik fogadójában keresel magadnak szállást, amilyet az erszényed alapján megengedhetsz magadnak, arrafelé vetted hát az irányt, amerre a fickó mutatott, bár jobbára csak találomra.

Már egy órája bolyongsz a szűk, macskaköves utcákon, fákkal díszített tereken – időközben egy kis városnéző komppal még a Selván is átkeltél pár garasért. Több fogadót is láttál már, de egy piaci sütödésnél, ahol egy pár füstölt kolbászt vágtál be reggelire, hallottad a legújabb pletykákat. Hiába, az emberek már csak ilyenek – szeretik maguk körül a szenzációt, izgalmat, de persze csak akkor, ha beszélhetnek róla és nem az ő bőrük kerül a vásárra. Nem akartál hallgatózni, persze, de akkor mégis érdekelni kezdett a pufók ácsmester mondanivalója, amikor meghallottad Tekk’rje nevét.
Állítólag a Traidlan Kincse nevezetű helyen van, és most ezt keresed. Rég láttad már a férfit, akivel egykoron az öreg Torra kocsmájában alaposan beittatok még a hegyek mélyén. Az emberek memóriája rövid, de valamiért úgy sejted, még évek múltán is eszébe jutna a képed, annyira emlékezetes volt az ivászat… Mindenesetre az törp kocsmáros még mindig emlegeti...
A Yattyr utcáinak színes forgataga magával ragad. Vándorigricek dalolnak, zenélnek a legkülönösebb hangszereken, máshol árusok kínálják portékájukat már korán reggel, itt-ott néhány koldus húzódik a falak árnyékába. Üde reggel van, tavaszias, orrodba frissesség és némi sült szalonna illata kúszik – csak jó volna már megtalálni azt az átok tavernát...

[Cyrgaan KheaLorn]

Az Égi Fény megnyilatkozásának
3697. esztendeje, Alborne Terce
A Lant Havának 10. napja, délelőtt
Résztvevők: Rashan-Ro Attashyn Rukh

Az elmúlt pár hónap nem volt különösebben egyszerű számodra – mint ahogy senkinek sem, aki a háború alatt a Fekete Hadurakat szolgálta. Kissé bosszantott a tudat, hogy – bár köztudomású, hogy a történelmet a győztesek írják – senki sem emlékezett meg arról, amit tettél. Nem, nem kellett volna aranytáblát csináltatni a Daumyr falára, és felróni rá a történeted. De senki sem akarta ismerni a nevedet, senki nem akart emlékezni arra, hogy volt valaki, aki valaha tett értem valamit, és a segítségével jutottam haza. Úgy érezted magad, mint a kard, akire háborúban szükség van, de békeidőben nem szívesen tekintenek rá.
Épp ezért nem is igyekeztél vissza a Pidera hágói mögé. Amennyire tudtad, az átkozott áruló nem dobta fel a nevedet – nem is ismert talán, és mivel nemigen üldöztek pribékek, több-kevésbé biztonságban tudhattad magad. Arra kellett mindössze figyelned, hogy ne lógj ki az átlag erv polgárok közül, és békésen folytathattad megkezdett dolgaidat.
Furcsa, de kezdtél valamiféle tiszteletet érezni ezek iránt az emberek iránt. Persze Tharr akarata ellen való a gondolkodásuk, és emiatt nem érdemesek a túlélésre, de úgy tapasztaltad, a mindennapok egyáltalán nem kellemetlenebbek, mint Shulur utcáin. Persze, ostobák mind, mert nem értik a Háromfejű igazát, és mert Új-Kyria útjában állnak, de azt – bár nemigen akartad magadnak sem beismerni – nem állíthattad, hogy rossz lett volna eltölteni a napjaidat észak hercegségeiben.
Miután tudomást szereztél arról, hogy társaidat felkoncolta egy erigowi veterán és szabadcsapata, úgy döntöttél, nem kérsz többet az egyébként számodra is meglepően szép városból. Főleg a kyr épületek nyerték meg a tetszésed, és felcsillant a szemed, amikor növénygyűjtő kirándulásaid egyikén megláttad a távolban Haonwell városát. Rögtön megismerte szemed a kyr építészet jellegzetességeit – épp eleget láttad a hasonló palotákat, házakat a Quiron-tenger partján. Úgy döntöttél, próbát teszel a városban, és meghúztad magad a Treis italméréseinek egyikében. Itt talán még inkább olyan érzésed volt, mint Shulur kikötőnegyedeiben. A Selva felől időről időre rothadt halszagot terített szét a mocsaras vidéken a lágy tavaszi szellő, a kövezetlen utcákon mocsok, kóbor kutyák és koldusok osztoztak. Egész garmadára való rosszarcú fickót számoltál össze fél nap alatt, akiket biztos voltál benne, hogy be tudnál szervezni, ha arról van szó. Érdekes volt látni a különbséget a városfalakon belüli negyedek gazdagsága és a „Láp”-nak csúfolt rész között – mintha egy másik világban jártál volna.
Kényelmesen töltötted el az elmúlt pár hetet egy tavernában, amit fogatlan tulajdonosa vigyorogva „a környék legjobb helyének” nevezett – Tharr a tudója, nem tette magasra ezzel kétes italmérése számára a lécet. Azt beszélték, ebben a rosszhírű városrészben ütötte fel a fejét a Suttogók bandája – hírük még Toronba is eljutott. Nemsokára téged is megkerestek, amikor elhíresztelted, hogy bizonyos füveket olcsón be tudsz szerezni, és azóta meglehetősen megbízható vevőköröddé váltak. Az egyiküktől – a Patkánytól – hallottad azt is, hogy valami nagy mulatság van a hercegnél, mert hogy ha így halad, kileheli a lelkét. De voltak nála dögvészes elfek, mert állítólag valami érdekesség történt. Sőt, egy fontos személyt is említett: Tekk’rje kapitányt, aki hercegi felhajtóként újabban világlátott külhoniakat keres egy fontos megbízatásra.
Több se kellett: kíváncsi voltál arra a zsoldosvezérre, akinek a sorsod ilyetén alakulását köszönhetted.

Reggel kellemes nap kezdődött. A Láp fölül az éjszakai, erős szagú párákat már fellebbentette a tavaszi szellő, lassacskán az idő is kezdett felmelegedni. Szép lassan magad mögött hagyod az egymást támogató részegek módjára egymásnak dőlő házakat, és a kapunál leszurkolod a bejutáshoz szükséges ezüsttallért. A városban járva újra valamiféle megelégedettség tölt el – szívesen koptatod ezeket az utcákat. Tharr nevére, ha a Birodalom végre rátehetné a kezét erre a csodás városra, mennyivel jobb élet lehetne itt!
Miközben itt-ott felcsipegetsz néhány pletykamorzsát, néhány magaddal hozott füvet is sikerül eladni egy asszonyságnak. Közben a testes matróna a külhoni csavargókat emlegeti, akik – most hallotta a mészárosnál – tán a hercegnek fognak segíteni. Kérdéseidre megélénkül, és bennfentes modorban kisegít, miközben kissé lesajnálóan veregeti meg a válladat, mint olyannak, aki szegény nem tehet róla, hogy ennyire tudatlan.

- Azt beszélik, tudja, hogy valamelyik fogadóban gyülekeznek. Állítólag özönlenek már napok óta, mert sok pénzt ígértek. Az egyik kocsis azt mondta, már több tucatnyian gyűltek össze.

Megköszönöd a tájékoztatást, és továbbállsz. Jó volna kitudni, mégis miről szól ez az egész...

[Cyrgaan KheaLorn]

Az Égi Fény megnyilatkozásának
3697. esztendeje, Alborne Terce
A Lant Havának 10. napja, délelőtt
Résztvevők: Kevham Tadhar

Senki sem mondhatja rád, hogy nem volnál világlátott egyén – mégis azt mondanád, hogy Haonwell városa igencsak megtetszett neked. No, persze az ízlés végső soron mégis csak hazahúz, és Tiadlan kedves, muskátlival ékes ablakai, alacsony házai lesznek a te világod, mégis… Megjártad a messzi Eriont, amelyről annyi regét és legendát hallottál, és nem is kellett csalatkoznod benne: minden arcát megmutatta, amire vágytál, és azokat is, amire nem különösebben. Nem kedvelted meg igazán, bár lenyűgözött: vegyes érzelmekkel és számtalan élménnyel gazdagodva tértél vissza Északra, és végül, a háború végeztével itt találtad magad e festői városban. Haonwell némileg Erigowra, a Szövetség vezérlő csillagának kikiáltott városára emlékeztetett már elsőre is, de valahogy sokkal finomabb, sokkal ... emberközelibb, kevésbé érződik rajta a kyr ősök letisztult idegensége.
A tiadlani követség a Garais szélén, nem messze a Hercegi Palotától kapott szállást. A villa, amelynek alapkövét még talán a Hatodkor előtti időkben fektették le a letűnt korok építőmesterei, finoman faragott szobraival, lágy íveivel, hófehér falaival éppúgy harmonizált a távolba vesző Traidlan hófödte csúcsaival, mint ahogy az ablakokba helyezett, a folyosókon elrejtett ládákban zöldellő növények a városrész elfek által gondozott szép parkjaival. Mondják, a tiadlaniak is értenek valamicskét a kerthez – az a fajta harmónia azonban, amit a Könnyűléptűek által ápolt ágyások árasztottak, egy ősibb, természethez közelebbi kapcsolatot sejtetett.
Kedvedre sétálhattál a Garaisban, és ha úgy tartotta úri hangulatod, a város más negyedeibe is elzarándokolhattál – a hatalmas fal kapuját vigyázó őrök még egy nyurga tíznagyot is adtak melléd, kísérőnek. A fickó – Wik DiMalto – remek társaságnak bizonyult. Állítása szerint ősei haonwelli kisnemesek voltak, de mivel számos bátyja van, és sosem vágyott katonai babérokra, ezért végül úgy döntött, fegyverforgató tudományát a városi őrségnél kamatoztatja. Érdeklődő, kedves, még fiatal ifjúnak ismerted meg, aki legalább akkora érdeklődéssel hallgatta a távoli tájakról szóló beszámolóidat, mint amekkora büszkeséggel mesélt saját hazájáról. Jó pár mérföldet sétáltatok a városban, és minden látványosságot, érdekességet megmutatott – saját bevallása szerint a haonwelli Szabadegyetemen is folytatott tanulmányokat, amíg a szülői örökségből futotta.
Aztán pár nappal ezelőtt furcsa különítménynek lehettél szemtanúja – mint utóbb megtudtad, a könnyűléptű nép bíráinak érkezését láthattad. Valami fontos történhetett, mert ritka esemény, ha a Synn Erian falain kívül feltűnnek. Valóban, az egyik követtel folytatott rövidke megbeszélés során szóba került a herceg meggyengült egészségi állapota, de azt nem tudtad, vajon azzal kapcsolatos-e az elfek érkezése.
Ezért nem kis meglepetés ért, amikor új parancsot kaptál, másnap reggel. Persze a kanzant, a szellemi tökéletesség hagyományának formagyakorlatát, amit reggeli előtt végeztél, nem zavarták meg – a nagykövet négyszemközt, később tolmácsolta számodra az utasítását.

- A Hercegnek világlátott emberekre van szüksége, és úgy gondolom, az elmúlt napok egyhangúsága után talán szüksége volna egy kis változatosságra. – mondta halovány mosollyal, miután magatokra maradtatok a dolgozószobájában.
- A mai napon, Kyel órájában a Yattyr kerületbe megy, és megkeresi Tekk’rje kapitányt, a herceg emberét. Ő fogja megtartani az eligazítást. Mindenben segítse a munkáját.

Igaza volt. Valóban meguntad már a városi sétákat, nem azért, mert nem élvezted őket, hanem mert a véred többet akart – izgalmat, harcot, kihívást.

Még jóval Kyel órája előtt hagyod el az épületet, miután a legszükségesebb holmidat magadhoz vetted. Zsebedben lapul a nagykövet írása, amiben röviden tudatja a hercegi felhajtót a helyzetedről. A kapuhoz érve Wikbe botlasz – épp szolgálatban van.

- Tekk’rje kapitányt? – vonja fel a szemöldökét, mikor beszámolsz neki utad céljáról.
- Persze, hogy ismerem... vagyishát... láttam már sokszor. Azt beszélik, a Traidlan Kincse a kedvenc helye. Tudod hol van?
Persze, nyilván minden bokor helyét megjegyezted egy hét alatt...
- El sem lehet téveszteni. A Szépmesterségek Tanodája mellett befordulsz jobbra, aztán balra, aztán megint jobbra. Jó utat! – búcsúzik, amikor kezet rázol vele, megköszönve a segítségét, és kényelmes sétával megindulsz a mondott irányba. A kellemes tavaszi napsütés cirógatja az arcodat, a levegő tiszta, és talán még kicsit hűvösnek mondható – mondjuk Elya-hoz képest –, de gyorsan melegszik.
Egyelőre azonban csak élvezed a sétálást, és csak valahol mélyen a tudatalattid kajánkodik kicsit veled... „Hol a bánatban is van az a Tanoda?"...

[wolftern]

Rashan-Ro Attashyn Rukh

A háború utáni szabadság, az önállóság érzése semmihez nem mérhető. Habár a kényszer vezérelte Haonwellbe, most mégis elégedetten távozik a jósasszonytól, mert végre újra esélye nyílt hogy a markában tudja sorsát. 

<...Ma különösen kegyes a háromfejű, ha van egy kis szerencsém egészen Shulurig jut majd a nevem...>

Lépteit sietősre veszi a toroni, s ezúttal elhanyagolja a már napi rutinnak számító fürdőzést helyette alvilági ismerősét, a Patkányt keresi fel.

<...Remélem nem hiába megyek, és az a félkegyelmű tudja mi folyik itt...>

Gondolataiba mélyedve igyekszik a piacra, melyhez a város legkanyargósabb utcáin kell végigmennie. Amikor megérkezik a vásártérre, a szokásos módon magasra emeli zsebtükrét ezzel jelezve a Suttogóknak.
- A Patkányt keresem. Merre van? -közli a sedular, miután valamelyik bandatag mellé lép- Ezt követően a mondott írányba indul, hogy több információhoz jusson a herceg és a Tekk'rje közti mondakörben.
- Szevasz Patkány! Volna számodra egy ajánlatom: ha kideríted melyik fogadóban gyűlnek az idegenek, egy hétig féláron adom a szapora port. -tudatja a rannal, egy fanyar mosoly kíséretében.

[kalidar]

Keményöklű Valrim


...elhagyva a hegy lábánál elterülő kisebb falvakat egyre több újabb és érdekesebb dolgokat lát Valrim.
Távolodva otthonról az emberek viselkedése jócskán változatosabbá válik és egyre idegenebbé törpe szemmel nézve.
Ronse városában még kedélyes,közvetlen emberekkel találkozott,...a haonwelli kocsis túlzottan vidám és szószátyár volt,de nagyon barátságos. Haonwell nagy városát elérve az emberek sokasága már kicsit zavaróvá válik,a kavargó ember sokaság takarja Valrim elől a kilátást, a folyamatos zsibongásból pedig szinte semmit nem képes kihallani,mindenki rohan mint ha halaszthatatlan dolga lenne.Még szerencse hogy az épületek nagyon látványosak és magasba nyúlóak,ezért még így is tudja csodálni őket az utcákon haladva.
Egy darabidő bolyongás után megkordult a gyomra így megállt egy árusnál aki mindenféle finomságot árult kis bodegája pultjáról,köztük frissen sült kolbászt,amiből rögtön vett is egy párat és friss,reggel sült cipószelet kíséretében bőszen falatozni kezdett.A megálló több szempontból is hasznosnak bizonyult,mert nem csak éhségét csillapította de érdekes híreket is hallott a potrohos mesterembertől....furcsa emberi szokás ez a pletykálkodás,de most épp kapóra jött Valrim számára...miután meghallotta  Tekk’rje nevét.
Fontos információval a tarsolyában sietősen tovább indul miközben bajszát törölgeti a reggeli után,oly sietősen indult útjára hogy csak néhány utca múlva jutott eszébe hogy azt se tudja merre keresse a
Traidlan Kincse nevű helyet.
Megtorpanva néz körbe az emberi forgatagban,majd megbízható képű járókelőt szólít meg hogy érdeklődjön:

-Üdvözöllek emberfia!Ugyan,...ha nem vón' nagy kérés regéld már el nekem merre keressem a Traidlan Kincse nevű tavernát.

[Quator]

   Arcor cirn Dennirwen

*Békés, nyugodt reggel virradt. Az elmúlt években kevés ilyen adatott meg Észak lakóinak. Mégis a mosdótál feletti tükörben szemlélve magát, Arcor érzi, hogy ez csupán a pillanat varázsa. ... Bár a szekrényében számos elf stílusú ruha lóg, mégis az elmúlt évek alatt megszokott, magával hordott ereni stílusú darabokat veszi fel. ... Öltözködés közben elmereng a Sors fintorán. Az elfek mindig negatívumként, sőt büntetésként emlegetik a kiszakadottakat. Pedig most sincs szó sem elfordulásról, sem büntetésről a család vagy akár Arcor részéről sem. Egyszerűen már nem tartozik ide. Túl emberi a gondolkodásmódja, felgyorsult az életritmusa. Viszont az emberek kultúrájába sem tartozik, mert túl elf a kinézete. Így két világ között a "semmiben" vezet útja.

A merengést a vendég érkezését jelentő csengő töri meg. Arcor kíváncsian sétál le az előtérbe, hogy megnézze ki jött ilyen korai órán? Leérve a bírák egyikét és apját látja pár szót váltani. A bírát egy szótlan meghajlással köszönti, majd ahogy apja magukra hagyja őket, az egyik faragott oszlophoz lép és figyelmét a bíra mondandójának szenteli.

Aren említésére a bárd arcán is hasonló szomorúság fut át, mint a bíráén, azonban nem szól közbe. Csendes megemlékezés ez mindkettejük részéről egy idejekorán eltávozott barát, fiú iránt.

A továbbiakat hallgatva Arcor arcvonásai egyre jobban megkeményednek és szemében fellobbannak a harag és tettvágy lángjai. Nem szabadna ennyire hirtelen határoznia fontos kérdésekben, ám az elmúlt években a gyorsaság és döntésképesség életmentőnek bizonyult. ... Ráadásul Tekk'rje kapitány neve is felmerül. Akaratlanul is bekúszik gondolatai közé a zsoldosvezér arca és átfut elméjén a számtalan ütközet, melyet a háború évei alatt vívtak.

Ahogy a bíra befejezi mondandóját és várakozás teljesen rászegezi tekintetét a bárdra, Arcor némán átgondolja a hallottakat, bár szíve mélyén tudja, már döntött. Már akkor döntött, amikor meglátta apjával beszélgetni a bírát: Bármi is legyen a korai látogatás oka, tevőleges részt vállal belőle.*

- Rendben. Képviselem népünket és nem nyugszom, míg a bűnösöket utol nem éri Mallior igazsága.

*A rezzenéstelen tekintetre, hasonlóan rezzenéstelen smaragd szempár válaszol, miközben apró bólintással nyugtázza a kapott feladatot.*

- Tekk'rje kapitányt ismerem. Még a háborúból. Mondd hol találom most? ... Ha jól gondolom, a részleteket ő fogja elém és a külhoni csapat elé tárni.


*Tettre és indulásra készen várja a választ. Gondolatai már a küldetés körül forognak. Valószínű, hogy már nem lesz idő visszatérni a szülői házba a kutatás kezdete előtt. Ezért felszerelését összecsomagolva, lován tervezi felkeresni a zsoldosvezért, hogy ha alkalmuk van rá, rögtön belevethessék magukat a nyomozásba.*

[Sol]

Kevham Tadhar


Diplomaták. Furcsa népség. Mondhatni külön kaszt. Sosem lehet elég felkészült az ember, ha diplomatákkal keresztezi az útja. Sőt, maga az egész diplomácia olyan, mint a sakkjátszma. Legalábbis Kevham így képzelte. Egy hatalmas sakkjátszma, mely többszereplős, nem csak két játékos között zajlik és hús-vér emberek a figurák. Néha azt hiszed, hogy te magad vagy a játékos, aki a bábukat tologatja a táblán, míg rá nem eszmélsz, hogy csupán a marionette szerepét osztották rád.

Rezzenéstelen arccal vette tudomásul a nagykövet utasítását. Szertartásos meghajlással nyugtázta a hallottakat. Azonban lelki szemei előtt felrémlett a maronette bábu képe. Vajon mi vette rá a nagykövetet, hogy őt a herceg szolgálatába rendelje? Az ügy természete, amellyel maga a nagykövet is azonosul? Talán így rója le egy korábbi tartozását? Esetleg egy jövőbeni szívességért cserébe? Vagy más húzódik meg a háttérben? Diplomaták.

Az hogy szüksége lenne egy kis változatosságra természetesen puszta udvariaskodás. Legkevésbé az ő szükségleteit tartja szem előtt a nagykövet. De hát nincs ezzel semmi gond, ez a dolgok rendje. Mindazonáltal valóban nem árt néha kicsit kimozdulni a mindennapok monotóniájából.

Előrelátón időben elindult a találkozóra, így nem okozott riadalmat, amikor ráeszmélt, hogy még Wik DiMalto útmutatása ellenére sem tudja a pontos útirányt.

Traidlan Kincse ... a Szépmesterségek Tanodája mellett ... ami valljuk be fogalmam sincs merre van.

Derűs nyugalommal sétál oda egy sajtkészítő pavilonjához.
- Jó reggelt! Elnézést, már nyitva van, ugye? Áhh, nagyszerű! Azt a darabot kérném. - mutat rá a kiszemelt példányra, majd a rézérme átadása után rá is tér a lényegre. - Remélem nem tartom fel ... Meg tudná mondani, hogy merre találom a Traidlan Kincse nevű helyet, kérem?

[Cyrgaan KheaLorn]

Az Égi Fény megnyilatkozásának
3697. esztendeje, Alborne Terce
A Lant Havának 10. napja, délelőtt
Résztvevők: Arcor cirn Dennirwen

A shindar arcán a megkönnyebbülés suhan át, szemmel láthatóan sokkal szebb lett neki ez a mai reggel, most, hogy ezt a gondot legalább részben maga mögött tudhatja. Szinte érzed az asztrális síkokon a megnyugvás lágy hullámait, ahogy szinte bejárják a szobát.
Halovány mosoly jelenik meg az arcán.

- Köszönöm.

Elgondolkodik egy pillanatra. Talán azon, hogy Malliort említetted, talán máson. Apád lép be a terembe – nem hiszed, hogy hallgatózott, inkább már előre tudta a shindar érkezésének okát. Egy apró fejmozdulat, szemek villanása, és cirn Dennirwen családfő arcán árnyalatnyi büszkeség jelenik meg.
A bíra közben ismét feléd fordul.

- Amennyire én tudom, a kedvenc fogadójában szokta intézni ügyes-bajos dolgait. Talán emlékszel rá, a Traidlan Kincse az. Gondolom, igen. Az én információim sem teljesek. Nem akarok jóslásokba, találgatásokba bonyolódni. A munka úgyis a Te és a többiek vállán nyugszik majd. A Herceg azt mondta, megbízik ebben a kapitányban...

Kimondatlan kérdést hagy a levegőben.

Alig pár perccel később, valódi világjáró kalandozóhoz méltó módon teljes készültségben állsz meg lovaddal a ház ajtajában. Megmosolyogtató dolog ez – pedig általában mindenki szeret kényelmesen, nyugodtan készülődni. Száz közül is megismerni, ha magadféle csavargóval akad dolgod – éjszakára a szoba ajtaja kipeckelve, kard, tőr, markolásra készen a párna mellett, ha indulni kell, öt perc elegendő. Bár – köszön vissza a reggeli elmélkedés – a sehova sem tartozó vándorok egyike vagy, mégis úgy érzed, nem döntöttél akkor rosszul, amikor erre az útra léptél.
A búcsúzás rövid és – valljuk be, kicsit idegen. De azért kellőképp szívmelengető.

Nagyjából emlékszel a fogadó helyére, bár nem sokszor jártál arra, be meg végképp nem mentél. De nem messze onnan van egy magas fa Synn Erian falain belül, aminek ágairól át tudtatok mászni a falakra a többiekkel, még régen. Szóval nagyjából tudod, merre indulj el. Lovad – szinte megérezvén elmélkedésed – lassan lépeget a fák alatt.
Csak később, az elfek negyedének kapuján túl noszogatod lassú ügetésre, s alig öt percedbe telik, mire az egyre sűrűsödő emberáradatban – hiába, a Yattyr piacain ilyenkor mindig sokan vannak – odaérsz.
Jó küllemű épület, olyan jólesik a szemnek ránézni. Tizenéves lovászfiú söpröget az utcán a bejárat mellett – elmosolyodsz, mert óvatosan és nagyon lopva, de a szeme sarkából téged figyel.

Az Égi Fény megnyilatkozásának
3697. esztendeje, Alborne Terce
A Lant Havának 10. napja, délelőtt
Résztvevők: Keményöklű Valrim

Miután gyomrodban kellemesen elpihent a jó fűszeres kolbász, felpattansz és sietős léptekkel megindulsz. Azaz csak indulnál.
Az emberáradat oly sűrű lett, amíg békésen falatoztál, hogy szinte úgy kell magadnak utat törnöd. A magasabbja észre sem vesz, ahogy próbálja a megvásárolandó portékát az eszében tartani, sokan csak gyorsan elmormogott „bocsánat”-ok és „elnézéstkérek”-ek kíséretében vesznek észre, miután gyakorlatilag lepattantak rólad.
Akiknek feltűnsz, érdeklődő pillantással szemlélnek végig – úgy látszik, fajtád nem gyakori látvány a városban, vagy csak ennyire lerí rólad, hogy először jársz a városban?
A reggeli forgatag mindenesetre meglehetősen sok látványosságot ad. Nem csak maguk az emberek, akik cívódnak, nevetnek, duruzsolnak, kiabálnak, perlekednek körülötted, hanem a színek kavalkádja, a sebesség, amivel mindezt csinálják – nem véletlen mondják a tárnavárosokban, hogy az emberek úgy viselkednek, mintha állandóan „árpaszem vóna a sejhajukba’ ”.
Az egyik utcasarkon fiatal – első ránézésre alig húszéves –, kesehajú, tejfelesképű ficsúr pengeti a mandolinját, előtte, az utca macskakövén koszos kalpag, amelybe némelyik járókelő hajít egy-egy garast. Ahogy látod, nem gyűlt össze túl nagy vagyon az egyébként meglepően jól éneklő ifjú előtt – legalábbis annál, akivel legutóbb találkoztál, mindenképp jobb. Ha jól emlékszel, Tekk’rje kompániájában volt, és erigowi mesterdalnoknak mondta magát. Ti meg nem győztetek gyolcsot tömni a fületekbe, amikor betintázva nekiállt danászni. Szerencsére hamar kifulladt, igaz, ebbe belejátszott az öreg Torra saját főzésű pálinkája is, ami – a rossz nyelvek szerint – Kharr Khazad kapuit is romba döntené, nemhogy egy puhány nemes urat. Hallgatod pár ütem hosszan az igricet, majd – mivel nem találsz nála alkalmasabbat, meg aztán ezek amúgy is a bárpultot támasztják egész nap, ha tehetik –, nekiszegezed kérdésed.
Lepillant rád, elmosolyodik.

- Egy kőfi, ó... - énekli, színpadias mozdulattal mutatva rád.

- És segítségre szorul, ó,
Mert nem tudja, hol a fogadó,
Hol vár rá igaz barát,
Kinek szétrúgná farát,
Ha nem fizetné italát.

Rögtönzött dala, úgy nézed, nagyobb sikert arat, mint a többi. Néhány garas repül a kalapba, s halk kuncogást is hallasz. A ficsúr rád mosolyog.

- Szerencsét hozol nekem,
s emiatt nem tűrhetem,
hogy bolyongj,
csak úgy, az utcákon fel s alá.

Ez a rímes beszéd kezd egy kicsit untatni. Talán embered is észreveszi az arcodon, mert abbahagyja, és széles mosollyal közli.

- Nem jársz messze. Alig pár perc az út. Ott elindulsz... – mutat az átellenben levő utcára. – Majd tovább, míg a falhoz nem érsz. Ott jobbra fordulsz, s el sem tévesztheted.

Mielőtt újra énekbe fogna, megköszönöd a segítségét, s sietve faképnél hagyod. Egyúttal elhatározva, hogy soha semmilyen körülmények között nem mondod egy ilyen danászós bugrisnak sem, hogy „regélje el”, merre találsz akármit. Még komolyan veszi.
Mindenesetre elindulsz a mondott irányba. Nem hosszú a séta, valóban, és kisvártatva feltűnnek előtted a hatalmas falak, amiket az ifjú említett. Vagy huszonöt láb magasak lehetnek, és hirtelen nem jut eszedbe, mi is van a túloldalon, amit ennyire el kell választani a város többi részétől. Jobbra fordulsz, és hamarost meglátod a Traidlan Kincse fogadót. Szép épület, bár ízlésednek nem elég „törpös”, de azért látszik, hogy odafigyelnek rá.

Az Égi Fény megnyilatkozásának
3697. esztendeje, Alborne Terce
A Lant Havának 10. napja, délelőtt
Résztvevők: Kevham Tadhar

Nos, a politika sosem volt egy olyan tudomány, ami érdeklődésedre tarthatott volna számot. Nem csak azért, mert a hozzád hasonlók nemigen érdeklődnek az efféle tudományok iránt – a legtöbben sokkal fontosabbnak tartják az Úton való haladást, az Egyént, mint hogy ilyen légbőlkapott dolgokra fecséreljék az idejüket. Elmosolyodsz.
Az egyik kardmester, akivel Erionba utaztál, néhány sör után azt mondta:

- Megmondom én neked: tudod, ki az igazi diplomata? Aki úgy küld el az anyámba, hogy alig várom, hogy indulhassak!...

És tényleg.
Mindenesetre nem emészted magad azzal, hogy miért is kevert bele a nagykövet. „ha kelepcébe kerültél, ne azon törd a fejed, hogy kerültél bele, hanem hogy hogyan fogsz kimászni belőle.” – tartják felétek, és épp ezért jókedvűen és mosolyogva sétálsz a forgatagban. Hiszen mindenhol akad valami, ami figyelmedre pályázhat, ami mosolyt csal az arcodra, és ami jókedvre ad okot.
A levegőben utcai árusoknál kapható falatok ínycsiklandó illata úszik – megkordul a gyomrod. Egy sajtárushoz lépsz, mert ezidáig szerencséd volt az effélékkel, és egyúttal megkérdezed, merre találod a fogadót.
A fickó elmosolyodik, de fogalma sincs, merre találod a helyet. Ő Darecből érkezett, az éjszaka, hogy reggel eladhassa a portékáját, aztán, ha Dreina is úgy akarja, az este már otthon éri, az asszony mellett. Mielőtt nekiállna a további élettörténetének – úgy látod, már veszi hozzá a levegőt – az asztallapon hagyod a sajt árát és sietve tovább állsz. Az egyik sarkon érdekes jelentnek leszel szemlélő tanúja. A sarkon egy suhanc pengeti hangszerét. Idáig is számos vándor dalnok, utcai zenész mellett jöttél el, de ez a fickó egy törpéről énekel, aki – ahogy közelebb érsz, erről megbizonyosodhatsz – éppen ott áll előtte. Mokány egy darab, annyi szent, úgy látod, nem okozna neki gondot megborítani egy átlagos méretű igáslovat, a mozgása alapján tapasztalt verekedő lehet. Kopasz kobakján egyetlen, hosszú szőke tincset hagy, amely uszályként lobog utána. A tincs mellett kék tetoválást is észreveszel. Páncélt visel, de fegyvert nem látsz nála. A ficsúr mutogat valamit a kőfinak, aki sebes léptekkel elindul…
A zenész néhány pillanatig néz még utána, majd halkan nevetni kezd. Pár pillanat múltán újfent a húrokba csap…

Az Égi Fény megnyilatkozásának
3697. esztendeje, Alborne Terce
A Lant Havának 10. napja, délelőtt
Résztvevők: Rashan-Ro Attashyn Rukh

A vásártéren szinte levegő is alig van, olyan a forgatag. Nem is számítottál másra, hiszen nem először jársz itt – Shulur hatalmas piaca jut eszedbe, ahol a világon minden kapható. Ez sem sokban marad el tőle, bár vándorárus minden utcasarkon akad néhány – elsősorban azok, akiknek itt nem jut hely. A majd’ kétszázezres nagyváros lakóinak jelentős része a mai reggelét arra áldozta, hogy beszerezze azt, amire a háztartásának szüksége van – ennek megfelelően bizonyos vagy benne, hogy azok is itt vannak, akiket te keresel. Hisz hol máshol cserél gazdát ennyi pénz?
Felemeled a tükröt – a villanás alig észrevehető –, majd a piac szélén a falnak támasztod a hátad, és onnan figyeled az embertömeget. Érdeklődve leskelődsz, valahogy megnyugtat a zsibongás. Emitt egy zödséges árulja portékáját – elképesztő mennyiségű káposztát, meg némi salátát –, odébb a bognár, a csizmadia, és még ki tudná megmondani, hányféle mesterség gyakorlója telepedett ki a nagy fogás reményében.
Öt nyugalmas perc telik el.
Nyurga, vörös hajú legényke tűnik fel, látszólag céltalanul lézengve az utcán. Füle mögé, koszos sapkája mellé egy árvácskát tűzött, szája sarkában fogvájót igazgat a nyelvével. zsebre dugott kézzel áll meg, pár lépésnyire tőled, és a tömeget fürkészi.
Kérdésedre kis szünet után válaszol.

- Minnyá’ gyün.

Azzal dolgavégzetten elkacsázik.
Nemsokára észreveszed a Patkányt, a szemközti sikátor mellett ücsörög egy padon. Odalépsz, és előadod az ajánlatodat.
Utálatos egy képe van, azt meg kell hagyni – bal oldalt, mintha nem mozdulna az arca, csak a jobb oldal mozog, ahogy beszél. Orra, egész arca, szürke, csombékos haja tényleg a csatornák utált rágcsálóira emlékeztet.
Fogatlan szája nevetésre nyílik.

- Ahogy akarod, vajákos. – közelebb int. – Megmondom én azt neked mostan, nem vót az titok sohase’. Az a fene nagy hírnevű kapitány, akit keresel, a Traidlan Kincsében tőti az idejét. Meg magába’ a sok sert.

Összehúzza a szemét, bagót köp oldalra – a barnás folyadék derűs csordogálással indul meg a ház falán a macskakő felé.

- Mit akarsz tűle?

Kérésedre útba is igazít, bár gyanakodva nézeget.

[Sol]

Kevham Tadhar


Úgy tűnik, hogy a sajtárus zsákutcának bizonyult. Node, nem is a cél a fontos, hanem az odavezető út, tartja a mondás. Úgyhogy Kevham továbbsétál, hátha megpillanthatja valahol  a Szépmesterségek Tanodáját.
Kitartó szemlélődése meghozza az eredményt, ugyanis észrevesz egy utcai zenészt - akiket a köznyelv csak csepűrágónak nevez - aki szemlátomást útba igazít egy keménykötésű törpét.

Ő határozottan helyinek tűnik.

Bár az ünnepségek közeledtével egyre több dalnok érkezik a városba és nehéz - ha nem lehetetlen - pusztán ránézésből eldönteni, hogy ki a helyi és ki nem. A slan mégis úgy dönt, hogy megéri kockáztatni.

Úgy tanították neki, hogy nemes dolog pártolni a művészetet, így egy rézgarast dob a kesehajú igric földön heverő kalpagjába.
Kevéske szabadidejében maga is megpróbálkozott a rajzolással, mint művészeti ággal. Bár eddig csak a térképkészítés terén ért el számottevő sikereket. "Művészetére" egyelőre a kezdetleges szó a legjobb jelző.

- Jó reggelt! - köszönti barátságos mosollyal - Kérem ne vegye tolakodásnak, hogy így leszólítom, de a törpéhez hasonlóan nekem is útbaigazításra lenne szükségem. A Traidlan Kincsét keresem.

[Quator]

   Arcor cirn Dennirwen

*Nem kerüli el a bárd figyelmét az éppen visszatérő apja és a bíra közötti néma pillantásváltás. Bár nem mutatja ki, de jó érzéssel tölti el, hogy családja bízik benne és képességeiben, még évtizedek után is. Nem sok szót váltanak már, mire Arcor útra készen, lova nyergében megáll a családi ház előtt. Rövid búcsúzás után, hű társát a városnak fordítja és lassú poroszkálásban elindul az új kihívások és kalandok felé.

Az elfek erdejéből kiérve, gyorsabb tempóra ösztökéli hátasát, de nem hajtja nagyon a lovat, csupán igyekszik a városon belüli, mégis tekintélyes távolságot letudni a Traidlan Kincséig. ... Ahogy várható volt, a gyors előrehaladás a Yattir egymásba érő piacainak széléig tart. Innentől a kavargó tömeg határozza meg a haladás sebességét. Szinte olyan ez, mintha egy hullámzó, tajtékot vető folyóban gázolnának Holdtáncossal. Időnként el lehet kapni egy gyorsabb "áramlatot", viszont az is előfordul, hogy "az árral szemben" kell utat törni a lóval a tömegben. ... Természetesen semmi erőszak, és tolakodás.

A fogadót elérve kihúzódik a forgalmas áramlatokból a magas, szemnyugtató épület mellé. Pár lépésnyire éppen az utcafront előtt sepreget az egyik lovászfiú. Láthatóan érdeklődéssel tekint a lovas elfre, de igyekszik ezt lopva tenni, hogy hívja fel magára a figyelmet, vagy épp ne haragítson senkit magára.  ... Erre gondolva a ház magasságát szemléve halványan elmosolyodik Arcor és viszonozza szeme sarkából a snada pillantást.

Figyelmét ismét az utcának és most már nyíltan a lovászfiúnak szentelve leszáll a nyeregből.*

- Üdvözletem lovász uram! Mondd csak, rád bízhatom hű társam, Holdtáncost? Néhány rézérmével tudom megelőlegezni a fáradozásaidat.

*Előkotor három rezet az erszényéből, kicsit bíbelődik is velük, válogatja őket. Ha a fiú igent mond vagy legalább bólint, akkor a markába nyomja a három érmét. Vigyázva, hogy csak kettő legyen északi veretű, és egy déli - talán dzsad rúpia - is kerüljön közéjük. ... Neki sokkal élesebb emlékei és mementói vannak déli útjairól, viszont egy fiatal suhancnak kincset érhetnek a messzi tájról származó apróságok is.

Amikor siekrült Holdtáncost jó kezekben tudni, hátizsákját leoldva a nyeregről, vállára veszi és besétál a fogadóba. Az ajtófélfának akarva-akaratlan meghajol, majd odabent egy pillanatra megtorpan, hogy körbe hordozhassa tekintetét és felmérje a belső teret, valamint a jelenleg bent tartózkodókat. Természetesen az ismerős sebhelyes baltaarcot keresi, melyet épp elég ideig volt alkalma nézni, hogy sose feledje, még generációk múlva sem.

Akár itt van Tekk'rje, akár nincs, először a pulthoz... azaz jobban megnézve a körbefutó pult azon részéhez lép, ahol felszolgáló vagy csapos is tartózkodik.*

- Jó napot a ház népének! Egy kupa fehérbort kérek, a lehető legjobból.

*Ha Tekk'rje is jelen van, akkor kicsit közelebb hajol az őt kiszolgálóhoz és látszólag bizalmasan igyekszik információt szerezni. Természetesen arra gondosan ügyel, hogy a zsoldoskapitány tisztán hallja szavait.*

- Elnézését kérem a kíváncsiskodásom miatt, azonban úgy hallottam errefelé lófrál a háború egyik legnagyobb zsiványa. Mostanság valamiféle zsoldosvezérnek vagy állítólagosan jónevű veteránnak adhatja ki magát. ... Az arca jobb felén egymást keresztező vágások vannak. Rövid őszülő haj, hamuszürke vizenyős szemek, a kortól megereszkedett vállak és a sok törpe sörtől kikerekedett has. ... Esetleg nem látta errefelé?

[wolftern]

Rashan-Ro Attashyn Rukh

Amíg az informátorra vár, képekben törnek rá az emlékek. Hiába volt nyugodt és békés hónapja, az nem képes csillapítani mérhetetlen honvágyát. Ötödik esztendeje már, hogy elhagyta otthonát Shulurt, s azóta mindenhol és mindenben szülőhazáját keresi néha hajszolja, mindhiába.
A felbolydult hangyaként izgő-mozgó település nagyon is hasonlít számára a Boszorkány Városra, egy-két dolgot leszámítva. Hiányolja a majd minden utcán és sikátorban megtalálható sebjósdákat, illetve a terek nagy prédikátorait a Khótor-papok buzdító beszédét.

<...Ej, micsoda örömünnep lenne most itt, ha ezt sikerül a birodalomhoz csatolni!..>

Időközben a suhanc is megérkezik, akivel nincs dolga, így egy bólintáson kívül nem tesz mást, tovább figyel és vár.  Amikor az utca túloldalán megjelenik a Patkány elégedetten, mint egy jól lakott macska melléje lép.

<...Pfú, hogy lehet ilyen pofával élni? Neked is hiányzik Tharr gyógyító keze?...>

Közli a figurával mondandóját, ám annak kíváncsisága meglepő a toroni számára, hiszen mikor szükség volt rá, ő sem kérdezett többet a kelleténél. 
- Van egy rendezetlen számlája. -válaszol egykedvűen a vajákos, majd egy mély levegővétel után folytatja. - Szóval merre van az a Traidlan kincse? -kérdezi, s mielőtt elvállnak útjaik, hozzá teszi még. - Ne feledd! Egy hét!

Az instrukciókat követve, Rashan elindul a fogadóhoz, melyben végre szemtől-szemben találkozhat a Tekk'rje nevezetű emberrel. Belépve a csehóba egy üres asztalt keres elsőként, számára mindegy a hol kérdése, csak magányosan, egyedül lehessen amíg eldönti mit tesz. Ezután ha vannak felszolgálók, rendel egy kupa törp sört, hogy megízlelje mi a különleges abban a lőrében, amiről mindenki beszél.

<...Na lássuk, hol vagy kapitány?...Teki, teki gyere elő!...>

[kalidar]

Keményöklű Valrim


Az első pillanatban gyanítja hogy rossz volt a szóhasználata,vagy az emberek vesznek túlzottan szó szerint mindent...ezentúl jobban oda kell figyelnie mit mond.A rímelésre kicsit megemeli bozontos szemöldökét,de szerencsére néhány csacska sorocska után elhangzik a várt válasz is.
Az útbaigazításért roppant hálás,ezért indulás előtt az övtáskájába nyúl és a kolbászárus által visszajáróként kapott néhány rézpénz dob a nyikhaj kalpagjába:

-Ne'...a cifra versért,meg az útbaigazításért.Végy' rajta sört amivel kiszáradt torkod meglocsolhatod!Csak
vigyázz az arany hangodra nehogy bé' rekedj!

Ez utóbbit nem igazán gondolta komolyan,a legjobb az lenne ha az ilyenek lenyelnék a nyelvüket.Egy rendes kocsmában sem tudná túlénekelni az ivócimborája kocsmadalát,ilyen lágy selyemhangon.
De ezzel tovább is siet mielőtt újabb nótára gyújtana a rímfaragó.Reméli hogy mihamarabb eléri ezt a
 tavernát,jó ideje lepi a torkát a tömeg lába által felvert por.Követi a felvázolt irányt és ni' idejekorán meg is látja az ivó épületét,igaz...nem annyira szemet gyönyörködtető de mégiscsak ivó...ahol sört is lehet kapni...legalább is nagyon reméli.
Nagyot szusszan megkönnyebbülésében hogy elérte a célját és közben már lendületesen löki is be az ajtót,
közben reméli az itteni népek is ismerik az aranyszabályokat melyek egyike ..." kocsmában sose állj az ajtóba,mert szomjas törpe sosem lassít"...

Ha akadály nélkül veszi a betoppanást nyomban a pultot keresi tekintetével,majd ha megvan meg is irányozza azt.Közben azért felméri a bent lévőket is,főleg hogy esetlegesen hátha észreveszi a kapitányt.
Ha észre is veszi megjegyzi merre található és előbb az italát kaparintja kézhez,így a pulthoz lép:

-Agyisten! Hamar egy korsó sört a szomjazónak!-kifizeti az italt,ha kap...majd abban az esetben ha nem látná a kapitányt kicsit bizalmasan közelebb hajol a csaposhoz-oszt' mondja jóember,...itt találom e Tekk'rje kapitányt?Afféle harcos ember,de úgy vedeli a törpe sört mintha csak egy nagyra nőtt atyámfia vóna...

[Cyrgaan KheaLorn]

Az Égi Fény megnyilatkozásának
3697. esztendeje, Alborne Terce
A Lant Havának 10. napja, délelőtt
Résztvevők: Arcor cirn Dennirwen
A kölyök arcán elsősorban az öröm és a megilletődöttség jelenik meg, ahogy kissé félve rád tekint. Persze, az ő szemszögéből érhető – elf vagy, akit a hozzá hasonló tizenéves suhancok amúgy is istenítenek, ráadásul fegyvert hordasz, és a ruházatod is arról tanúskodik, hogy jó pár dolgot láttál már.
A haja tövéig elvörösödik, és nagy bólogatva próbálja előadni a mondanivalóját.
- P... Persze, öö... nagyuram, igen, mindent... megteszek, hogy a lova... ööö, izé a Holdtáncosa vagyis…
Egy kövér izzadtságcsepp gördül le az arcán.
- Szóval minden rendben lesz... – vágja ki végül magát, lassan megfogva lovad kantárját. Tisztelettel megsimogatja a derék hátas orrát, amit az egészen jól tűr, úgy látod, a gyerek valóban szereti és tiszteli az állatokat.
A kezébe nyomod a garasokat – és az arca láttán egyből tudod, hogy jól okoskodtál. A dzsad érme, melyen az abadanai emír képmása díszeleg, valószínűleg élete végéig nála marad majd.

Belépsz a fogadóba, egy gyors pillantással felméred a helyet. Jobb kezed felé lépcsők, balra egy pódium található, szerepe nem is kétséges – de te sohasem voltál feltétlen híve a kocsmatöltelékek szórakoztatásának, ráadásul most a közönség is kissé foghíjas. Nem emlékeztél erre a hosszú pultra, de jó ötletnek tűnik, mindjárt oda is lépsz az egyik italméréshez, ami mögött egy fiatal lány áll. Egyből észreveszed, hogy miként pillant rád, nem egy haonwelli polgár tekintetében láttad már ezt – a fajtád tagjai felé oly sokan fordulnak ezzel a kicsit irigy, kicsit csodáló, kicsit buja tekintettel. Enyhe pír jelenik meg az arcán, mintha ő is szégyellné a dolgot, rendelésedre bólint.

- Rendben. Foglaljon csak helyet uraságod.

Az egyik asztalhoz ülsz, mivel Tekk’rje kapitányt nem látod, de az egyik távolabbi asztalnál egy északi fickó ül, és leplezetlen utálattal méreget. Talán ereni az istenadta, és mivel kicsit unod már az előítéletek megalapozta utálatot, egy távol eső asztalt választasz. Rajtad kívül néhány városőr tartózkodik az ivóban, a pódium mellett, illetve egy furcsa, görnyedt tartású, csuklyás alak. A rejtett síkokon rápillantva sem látsz semmi különöset, legfeljebb a düh és a szégyenérzet teng túl benne egy kicsit. Ekkor érkezik a lépcsőn egy pocakos férfi, és fiatal társa, nem messze tőled ülnek le. Reggelit rendelnek, és egyből nekiállnak árakról, vámokról beszélgetni – kereskedőfélének tűnnek.
Hirtelen felbukkan melletted a fiatal lány – meglepően csinos, nyugtázod – és egy kupa bort tesz eléd.

- Egészségére! – majd ringó csípővel távozik.

A nedűbe szimatolva egyértelmű, hogy megpróbált a lehető leginkább a kedvedben járni. Ez a könnyű, gyümölcsös erigowi fehérbor az egyik legfinomabbak közé tartozik, amit valaha kóstoltál.
Élvezettel kortyolod, és várod a kapitány érkezését.

Talán fertályóra is eltelik, mire nyílik az ajtó, de nem a kapitány, hanem egy törpe ront be rajta, mint valami fúria. Alkata alapján erőművész, mozgása alapján valami fegyverforgató lehet, erre szolgáló alkalmatosságot azonban nem látsz nála. Fonott bajusza, szakálla oldalra lengedez nagy sietségében, kopasz búbján meghagyott egyetlen hosszú tincse uszályként lebben utána. Ruházata egyszerű – bár, amint hallottad, a törpék másképp értelmezik a pompát, mint a felszínen élő fajok. A pulthoz siet, és egy akkora ónkupányi sört kap, mint egy vizesvödör. Azonnal neki is kezd, amikor a figyelmedet újra az ajtó köti le. Az érkező ezúttal egy ember, mégpedig egy tiad. Találkoztál már néhánnyal, nem okoz gondot felismerni ezeket a vonásokat. Hátán kard, mozgása a Hármas Királyság fegyverforgatóinak könnyed, elegáns energetikusságát mutatja. Fekete ruhája azonban semmit nem árul el róla.

Az Égi Fény megnyilatkozásának
3697. esztendeje, Alborne Terce
A Lant Havának 10. napja, délelőtt
Résztvevők: Keményöklű Valrim

Szinte menekülésszerű sietséggel hagyod hátra az igricet, aki felkacag szavaid hallatára, s még utánad szól.

- Alborne áldása legyen rajtad, cimbora!

Illetlen gondolataidon magadban mosolyogva, egy nehéz seregbontó szekér megállíthatatlanságával törsz utat magadnak a tömegben – a legtöbben még azelőtt elhúzódnak utadból, mielőtt odaérnél hozzájuk.
Megkönnyebbülve talpalsz az ivó bejárata felé, ami felett a cégér hirdeti, hogy jó helyre érkeztél. Csak néhány pillantást pazarolsz a külsőségekre, és erőteljes mozdulattal benyitsz.
Nem is túl nagy, nem is túl kicsi az ivó, ami elsőre feltűnik, az a fal mentén körbefutó pult. Amennyire tudod, néhány tarini kocsmáros szereti ily módon megépíteni az ivóját – ez mindjárt egy kicsit otthonosabbá teszi a helyet. Az ajtón belépve jobbra egy lépcső látszik, balra egy kis pódium, amely – legnagyobb örömödre – jelenleg üres. A pult mögött többen is sürgölődnek, hozzád legközelebb egy pocakos, kopaszodó férfi, akit viselkedése alapján a fogadósnak nézel, meg egy fiatal legény s egy leány. Az ivóban sör és reggeli illata szálldogál. Becélzod a pocakos, kupákat törölgető férfit, és odasietsz. A férfi kerek képe felderül, amikor meglát téged.

- Hoztak az Istenek a Traidlan Kincsében, törp uram! – mosolyog rád. Rendelésedre bólint, majd egy kacsintás kíséretében hatalmas, öblös ónkupát kap fel, és egy hordóból színültig tölti. Már az illata is felébreszti az elhagyott otthon emlékei benned, és amikor koppanva landol előtted a kemény, hófehér habú nedű, szinte elérzékenyülsz.

Belekortyolsz. Igazi törpe sör. A fogadós mosolyogva lesi a reakciódat, a képére kiülő elégedettség magáért beszél, akárcsak az a felséges íz, ami szétárad a szádban. Kérdésedre a fogadós bólint.

- Esmerem. Jobb jellemzést nemigen hallottam, igencsak bever néhányat ebből minden este. – biccent vigyorogva a kupád felé. – De ma még nem láttam.

Újabb kortyokat gördítesz le a torkodon – a jó árpalé szinte bearanyozza a délelőttödet – jobb kedvvel telve nézel körbe a fogadóban.
Csak néhányan ücsörögnek az ivóban. Az egyik asztalnál egy elf ül, bár nem olyannak képzelted a fajtáját, mint ahogy ez kinéz. A mellette levő széken íj, nyílvesszőkkel teli tegez, az övén lógó kard – fegyverforgató életről regélnek, előtte az asztalon boroskupa.
Az ajtón épp ekkor lép be egy fekete ruhás, egyenes szálú, fekete hajú ember. A hátán ennek is kard, úgy tűnik, ez a hely fegyverforgatók törzshelye. Bár, igaz, mintha hallottál volna valamit jöttöd során arról, hogy mostanság valami különös történt, ami vonzza a kalandot kereső csavargókat.
A pódium előtti asztalnál három városőr iddogál csendesen, a hátad mögött, az ajtótól legtávolabbi asztalnál is ül egy férfi, valami északi embernek nézed. Utálkozva nézi az elfet, és rád is fecsérel néhány pillantást. Olyan arcot vág, mintha ezt megtiszteltetésnek kéne venned. Az egyik oszlop mellett egy csuklyás alak áll, kissé furcsán néz ki így, de – mit van mit tenni, az emberek bizony néha furcsák, és hajlamosak az ok nélküli ostobaságokra. Előtted, az egyik asztalnál egy pocakos férfi és fiatal társa ülnek, és jóízűen reggeliznek. Kereskedők.

Az Égi Fény megnyilatkozásának
3697. esztendeje, Alborne Terce
A Lant Havának 10. napja, délelőtt
Résztvevők: Kevham Tadhar
A törpe alakját még látod egy darabig a tömegben, ahogy hullámokat széttörő hajorrként törtet előre a tömegben.
A kalapba érkező garasok tovább szélesítik a dalnok már amúgy sem túlzottan visszafogott mosolyát. Hangol egy kicsinykét a hangszerén, mielőtt belefogna újabb dalának előadásába, majd néhány pillanat múltán kezdi játszani a bevezető akkordokat.
Kérdésedre hangosan felkacag.

- Nahát, hogy ma mindenki oda igyekszik! Szabad időmben magam is odalátogatok néha.

Végigmér, nem tudod eldönteni, hogy abban kételkedik, hogy valóban dolgod lenne-e a fogadóban, vagy inkább azért, hogy kérjen-e bármilyen anyagi támogatást egy szegény, de tehetséges művész számára.

- Ha követed a törpét, cimbora, épp odatalálsz. – biccent a rohamosan távolodó kőfi után. – El a falig, aztán jobbra! – kiáltja utánad hangosabban, miután gyorsan faképnél hagyod, és elindulsz a „feles” nyomában.
Füledig még eljutnak az új dal foszlányai, de nemsokára már csak a város mindennapi zajai vesznek körül.
Sietve, már-már futva próbálod utolérni a törpét, akinek haladását jobban látod a szétváló tömegről, mert magát a fickót nem látod. Vagy nagyon szomjas, vagy nagyon sürgeti valami inger, mert úgy siet, hogy nem is bírod utolérni. Ennek persze oka a tömeg is – a rengeteg ember, akik megállnak, trécselnek, megnehezítik a haladásodat.

Az utca végén hatalmas falakkal találod szembe magad. Wik azt mondta, ezek a fehér falak a Synn Eriant, az elfek városrészét választják le az emberek lakta kerületektől. Nem sok elffel találkoztál ezidáig, néhányan azt mondják, pökhendi fajtájuk lenézi az embert, és itt, Haonwellben is inkább távol tartják magukat tőlük. Megint másoktól azt hallottad, hogy a város közbiztonsága miatt érthető, hogy ekkora falak védik a követségi épületből egyetlen hatalmas erdőnek látszó negyedet.
Jobbra fordulsz, emlékezve az igric utasítására, és észre is veszed a törpét – itt egy kicsit kisebb a tömeg –, amint egy, a sarkon álló épületbe ront be. Ahogy közelebb érsz, már látod az ajtó felett lógó cégért is – Traidlan Kincse fogadó.
Az épület maga tetszetős – nem hivalkodó, de jól karbantartott, magassága miatt kiemelkedik a környezetéből. Belépve az ajtón, az ivórészbe jutsz. Nem túl nagy alapterületű helyiség, de okosan elhelyezett talponálló és székekkel körülvett asztalai miatt úgy ítéled, hogy jó pár ember el tud itt iddogálni. Az ajtón belépve jobbra egy lépcső látszik, mely az emeletre visz, balra egy kis pódium, amely vélhetőleg arra szolgál, hogy egynémely muzsikus előadásával szórakoztathassa a nagyérdeműt. Az ivó érdekessége a pult – U alakban körbeér a termen, mögötte több helyen is lehet italokat kérni, többen is sürgölődnek mögötte. Egy pocakos, kopaszodó férfi, akit viselkedése alapján a fogadósnak nézel, meg egy fiatal legény s egy leány. Az ivóban sör és reggeli illata szálldogál.
Nincsenek benn sokan, elvégre ilyenkor a piac az, ami vonzza a tömeget. Ahogy körbenézel, megpillantod a törpét is – hatalmas ónkupából nyeldekli éppen a sört, látod, hogy a nedű fehér habja megül fonott bajuszán. Most alkalmad nyílik jobban szemügyre venni. Fegyvert nem látsz nála, vértezete, úgy látod, a legkevésbé sem akadályozza a mozgását. Ruházata strapabíró ing, nadrág, bakancs, köpeny, vastag alkarjain alkarvédők. Furcsa egy szerzet, még nem láttál hozzá hasonló törpét.
Alaposan szemügyre veszed a többi bent levőt is. Az egyik asztalnál egy elf ül – ruhája az ereni szabadok öltözékére emlékeztet, egyáltalán nem illik a hosszúéletűekről alkotott képedbe. A mellette levő széken íja, nyílvesszőkkel teli puzdrája pihen, övéről egyenes, ívelt penge lóg. Előtte az asztalon egy boroskupa pihen.
A pódium előtti asztalnál három városőr iddogál, ha jó sejted, az éjszakai szolgálatosok. Nyugodtan beszélgetnek, karikás szemük néha le-lecsukódik. Az ajtótól legtávolabbi asztalnál is ül egy férfi – és leplezetlen undorral méregeti a hosszúéletű hátát. Fegyvert nemigen látsz nála, de ez persze semmit sem jelent – szőke haja, éles vonásai erv származásra utalnak. A törpéden kívül még egy csuklyás alak áll az egyik oszlop mellett, görnyedt tartása arról árulkodik, hogy valószínűleg nem fegyverforgatással keresi a kenyerét. A jobb kezed felé az egyik asztalnál egy pocakos, drága kelmékbe burkolózott férfi és fiatal társa ülnek, és jóízűen reggeliznek. Ruházatuk, viselkedésük valami kereskedőfélének mutatja őket.

Az Égi Fény megnyilatkozásának
3697. esztendeje, Alborne Terce
A Lant Havának 10. napja, délelőtt
Résztvevők: Rashan-Ro Attashyn Rukh

A fogadó felé haladtadban is a Patkány viselkedésén gondolkodsz. Igen, ezt okozza a társadalmi rend hiánya – odahaza ezért a vérét vehetted volna akár, ha rangban alattad tartózkodik, akkor nyilvánosan is. Úgy látszik, ezek az emberek elfelejtették, hogy kíváncsiskodni nem csak bűn, hanem meglehetősen veszélyes is.
Ezek a gondolatok kísérnek, miközben sétálsz a város utcáin. A tolvaj útmutatásai alapján jó utat kell megtenned, mire odaérsz – úgy döntesz, a Arvan, a város kisebbik folyójának partján mész, egyrészt, mert most valamivel kevesebben járkálnak a part menti utcákban, másrészt, meg mert a város és víz találkozása mindig jó emlékeket ébreszt benned. Igaz, ez nem a Quiron-tenger sós illatú, végtelen kéksége, csak egy ócska kis patak ahhoz képest, de azért ez is megteszi.
Egy pillanatra elmélázol, mi lett volna, ha. Ha nem hagyod el a Birodalmat, ha megmaradsz a Rend kebelén belül. Mérgeket, áfiumokat kevernél talán? Vagy a híres-hírhedt toroni rendszerű viadalok megfelelő körökben ismerősen csengő nevű küzdője lennél? Valamiért úgy alakult a sorsod, hogy egy szokatlan megoldást választottál arra, hogy a boldogulásodat segítsd Ynev világán.
Nagyjából fertályórája sétálhatsz a loccsanó víz mellett, amikor eléred a Garais, a Herceg és a nemesség negyedének falait. Ha minden igaz, immáron csak a falak délkeleti irányulását kell követned, és előbb-utóbb odaérsz a keresett fogadóhoz.
A kapun két lovas léptet ki, elhaladtukban biccentenek az őrség tagjainak, akik tisztelgéssel válaszolnak nekik. Az egyik magas, erőteljes testalkatú, sebhelyek szabdalta arcú, őszülő hajú férfi. Jó minőségű mellvértet hord, oldalán széles pengéjű kard, ruházata a helyi nemesek öltözékét idézi. Hosszú köpenye palástként terül a lova farára is. Társa valamivel fiatalabb, de hasonlóan robosztus alkatú férfi, talán harmincas évei végén járhat. Hosszú, aranyszőke haja a lapockájáig ér, arca két oldalán hasonló színű pofaszakáll, arcvonásai, büszke tartása erv nemesi vérről árulkodnak. Hátán keresztben kard és pajzs, és társához hasonlóan mellvértet visel. Nyugodtan beszélgetnek, és lassú léptetéssel indulnak meg – éppen abba az irányba, amerre véleményed szerint neked is haladnod kell.
Beszédükből foszlányok jutnak el hozzád.

- ...  rohadtul szeretek félinformációkból dolgozni. – zsörtölődik az idősebbik, mire a fiatalabb elneveti magát.
- Hiába röhögsz. Az egész rohadt bagázs... arról, hogy szerintük mi a helyzet... – morog tovább, szépen elharapva a mondat végét.

Csendben ülnek tovább a nyeregben, csak a lovak patája kopog az utca kövezetén.

- Menj velük, Morik. – néz hirtelen az idősebb a társára.
- Mi?
A fickó halkabbra fogja a hangját, így nem érted, amit mond. A fiatalabb elmosolyodik újfent, és pár pillanat múlva rábólint.
- Legyen.
- ... is megnyugszom. – vakarja meg sebhelyes arcát az idősebb. – Hű, de kéne már egy sör.

A továbbiakban nem esik szó közöttük, azzal sem foglalkoznak különösebben, hogy esetleg a világon vagy. Ez még talán egy kicsit rosszul is esik, bár – ebben az országban talán jobb is, hogy nem szentelnek neked a minimálisnál több figyelmet. De azért jó volna, ha más lenne a helyzet – elvégre a tudásod, hatalmad okot szolgáltatna rá.
A két lovas egy saroképület mellett állítja meg hátasát. A négy emelet magas, frissen meszelt épületet alaposan szemügyre veszed, miközben a két fegyverforgató leszáll a nyeregből. Az ajtó felett cégér hirdeti: Traidlan Kincse fogadó.
Hirtelen egy kapu mögül fiatal, barna hajú suhanc szalad elő.

- Jó napot, uram! – kiáltja, és amikor odaér, elveszi a két férfitól a lovak kantárját. Arcán gyermeki öröm.
- Szevasz, öcskös! - Az idősebbik megsimogatja a gyerkőc fejét, majd a dolgára küldi, és elindulnak befelé az ivóba.