Az Égi Fény megnyilatkozásának
3697. esztendeje, Alborne Terce
A Lant Havának 10. napja, Napközép órája
Résztvevők: Arcor cirn Dennirwen, Keményöklű Valrim, Kevham Tadhar, Rashan-Ro Attashyn Rukh
Keményöklű Valrim:
- Mindig öröm, ha egy kőfi jól érzi magát szerény fogadómban. A sört pedig a hegyek mély tárnáiban főzik, és onnan hozom én magam. – mosolyog rád a fickó, majd magadra hagy, és figyelmét az utánad belépő, fekete ruhás fickónak szenteli, aki – alig akarsz hinni a fülednek – teát kér. Kissé csodálkozva mész az egyik üres asztalhoz, és igyekszel a sörödre koncentrálni, mintsem az emberek furcsaságaira.
Kevham:
A fogadós udvarias figyelemmel tekint rád a pultja mögül, különösnek számító kérésedre kissé szélesebben elmosolyodik, majd megszólal:
- Csak nem a Hármas Királyságból? Persze, tudok teát készíteni, de sajnos a füvünk már nem friss, mert senki sem tudja, hogy az ünnepségekre érdemes-e rendelni, de... - harapja el a mondatot. – Ez úgysem érdekli, igaz? – kacsint rád.
Mondandód további részét hallva halkan felkacag.
- Nagy franc a Kapitány, ma mindenki őt keresi... - biccent a törpe felé a fejével, aki épp ekkor foglal helyet az egyik asztalnál. – De még nincs itt.
Mivel nincs más mondanivaló, ezért a dolga után néz, te pedig a pultnál maradsz, miután az egyik oszlop mellől odahúzol egy magasabb széket. Senki nem szól, senkit nem akadályozol, hát majd’ csak nem olyan nagy baj.
Kisvártatva előkerül a kocsmáros is, csőrös cserépcsuporban forró vizet, mellette kis fadobozban kissé már megszáradt teafüvet hoz. Elkészíted magadnak a teát, és bár a fű valóban nem friss, azért kellemesen frissítő. A kocsmáros várakozva nézi az arcodat, majd amikor nem jelzel problémát, bólint, és magadra hagy.
Rashan-Ro Attashyn Rukh:
A két harcos előtted lép be, jelenléted ténye szinte észrevétlenné törpül mögöttük, de talán ez nem is olyan nagy baj. A kocsmáros hangosan köszönti az előtted belépőket, közben neked akad némi időd felmérni a belső teret. Az ivóban körben, U alakban helyezkedik el a nehéz tölgyfa pult, ami mögött a személyzet serénykedik. Az üresen maradt teret nagy, nehéz asztalok foglalják el, a legtöbbnél ücsörög valaki, általában magányosan, de az egyik asztalnál két városőrt pillantasz meg, a másiknál gazdagabbnak tűnő, némileg díszesebb ruházatba öltözött fickót. A többiek magányosan ülnek – egy elf, egy törpe, és néhány ember, akiket nincs időd szemügyre venni, mert hirtelen előbukkan a kocsmáros.
- Foglaljon helyet, uraságod. – kínál hellyel, majd a rendelésedre bólint, és a dolgára indul.
Mindenki:
A fogadó ivójában egy pillanatra megtorpan az élet, amikor két magas, első pillantásra is harcedzett, katonaviselt férfiú lép be. Mindkettejük vonásairól az erv ősök vére köszön vissza – nemes arcélek, magas, erőteljes termet –, megjelenésük szolid nemességet sugároz.
A két férfi mögött egy harmadik, átlagos magasságú, szikár, barna hajú, büszke arcú férfiú lép be, csendes érkezése, mondhatni óvatos besurranása mégis szinte észrevétlen marad a két harcos mellett.
A fogadós hangosan felkiált.
- Adj’isten, Kapitány! Üdv néked is, Morik!
Az idősebb, sebhelyes arcú, őszülő hajú férfi elmosolyodik, és a pult mögül elé siető fogadóssal kezet ráz, aki egyúttal a harmadik férfihoz is odasiet, és az egyik asztalnál hellyel kínálja, s bólogatva beszél vele egy pár szót.
A kapitány mindeközben a fogadó vendégeivel foglalkozik, fiatalabb társa a pulthoz lép, és a konyha felől elősiető fiatal felszolgálólánnyal társalog. Tekk’rje arcára előbb meglepetés ül ki, mikor felismeri régi ismerőseit, majd csípőre teszi kezeit, és öblös hangon felkacag.
- Nahát, Arcor, Valrim! Ilyen régi ismerősöket kotor az utamba a szél? Fogadós, hát miért nem mondtad, hogy ilyen vendégek várnak rám? Darton nevére, ha ezt tudom, már rég itt vedelném a sert! – csóválja a fejét, még mindig kacagva.
Előbb az elfhez lép, aki közelebb ül hozzá, és barátságosan megszorítja a kezét.
- Mintha tegnap lett volna, amikor egymás mellett harcoltunk, barátom... Jó újra látni, egészségben.
Utána a törphöz lép, és vele is kezet fog. Mindketten érzitek, hogy a kapitány karjaiban még mindig megvan a fiatalos erő.
- Valrim, hát rád aztán igazán nem számítottam. – egy pillantást vet az italodra, hamiskásan elmosolyodik. – Jóféle árpalé, igaz-e?
Végül megáll a pultnál, és mosolyogva körbenéz az ivóban.
- Gondolom, akad itt néhány léhűtő, akik azért jöttek, mert arra a kényes feladatra akarnak jelentkezni, amivel az utóbbi napokban kapcsolatba hozták a nevemet. Tekk’rje kapitány vagyok, aki még nem tudná, és azokat, akiket érdekel a dolog, itt várom, az asztalnál – mutat a mellette álló asztalra, amit időközben gyorsan összetolt az egyik felszolgáló a szomszédossal, így akár egy tucatnyian is elférnek mellette.
A két városőr és a kereskedők mozdulatlanok maradnak...
