Görögország, Athén
1999. július 29 – 9. nap
Csütörtök – Délelőtt, dél felé
A doktornő szavai még felcsendülhetnek, miszerint ezt nem Carának kéne eldöntenie? No meg aztán lehet, hogy más elviszi, így valóban nincs szüksége arra, hogy te vidd el. Ugyanakkor az nem te vagy, akkor nem is ugyanolyan, mintha veled menne. Mindenesetre tény, hogy a párzási időszak elég komoly fejtörést okoz.
Idegen /Görög/
Ne bánjon vele úgy mint valami kedvenccel, különben sosem érti meg. – érkezik a nyugodt válasz
S közben alaposan összekócolják a lány haját aki erre odakap és harapdál picit, de semmi komoly, csak jelzés értékkel, éppen úgy, ahogyan te, miközben rázod az ásványvizet. Rád néznek, picit mintha szánnának ezért a gyenge próbálkozásért, de aztán nyimmogás-szerű hangjára még a hatalmas férfi is felfigyel.
Idegen /Görög/
Jöjjön uram! – mutatja, hogy éppen megáll a villamos amúgy is –
Azt hiszem, mindent értek! – nevet
Egyszerűen felkapja Carát, míg az utazóközönség jó nagyot bambul és hitetlenkedik. Megállóban leszáll, majd nem teszi le, hanem a part felé veszi az irányt, miközben másik kezével int, hogy csatlakozz.
Leonidas /Görög/
Leonidas vagyok! De csak szólíts Leo-nak! Üdvözöllek Athenban! – mondja barátságosan, mosolyogva
Egész úton Cara egyszer sem mozdult, majd megérted, amikor meglátod, hogy az idegen hol kapta el: a grabancánál. Mikor eléritek a sétáló részt, leteszi Neko chan-t, aki felélénkül és újra próbálkozik, de ezúttal Leo már résen van és esküdni mernél rámorran-nyávog vagy mi! Abban a pillanatban – apró hullámot, fodrot vet a teremtés – a cicalány leül és mosakodni kezd.
Leonidas /Görög/
Ez teljesen természetes. Ne aggódj miatta! Pár nap és elmúlik! – vereget vállon ami méltó társa lehetne a Manakel simogatásának