Na, végigjátszottam - így már hozzá tudok szólni a témához. A progi összes része megjelent már, ahogy a fordítás is. Eleinte kissé tartottam tőle, hogy egy iskolai közegben játszódó kalandjátékból mit lehet kihozni. Elárulom, hogy sokat. Az irányítás egyszerű és letisztult, a játékmenet viszont teljességgel szokatlan volt számomra. Először is az, hogy nincs külön mentés, csak automatikus. Így a fordulópontnak tűnő eseményeknél nem lehet bebiztosítani magunkat - de ez nem véletlen. Ugyanis az interakciók utolsó kb. 30 másodpercét vissza tudjuk pörgetni, hogy másképp, és újra megpróbálhassuk megoldani a feladatot - s főhősnőnk emlékszik az előző próbálkozás során szerzett tapasztalataira. Ez egy beszélgetés esetén azt jelenti, hogy az összes opciót végigpróbálhatjuk, és a legszimpatikusabb megoldással fejezhetjük be. Egy másik, konkrét példa: ha levered a lakatot, és a szekrényből kiveszed a dossziét, hogy elolvasd, utána visszapörgetve az időt ismét a lakattal zárt szekrény előtt ácsorogsz, de az általad irányított lány már tudja, hogy mi van a dossziéban anélkül, hogy a kutakodásoddal nyomot hagytál volna.
Ha valaki látta a
Pillangó-hatás című filmet, akkor sejtheti, hogy a játék feltehetőleg merített belőle.
A játékmenet újdonsága pont ebből fakad - a helyszínek egymás után, sorban következnek, és szabadon nem át és vissza járhatóak - mivel a játék egy történetet mesél el. Ez így rosszul hangzik, de higgyétek el, az időmanipuláció miatt így is lesz min töprengeni. Konkrét "invertory" nincs, mert nincs rá szükség - mivel minden helyszín tartalmazza azt, ami a továbbjutáshoz szükséges. A többi játéknál megszokott tárgykombinálás helyett itt azt kell főleg mérlegelni, hogy milyen döntést hozol meg - mert a játék későbbi részében ezek befolyásolják a beszélgetéseket, sőt a felmerülő események kezelésének módját / kimenetelét is. A játék megjelenésére nem lehet panasz - ha hozzászokunk az elsőre kissé fura fény és textúrázáson, koherens, és szép végeredményt kapunk, ami nagyban megy a játék hangulatához. S ha már itt tartunk - a történetet én a dráma kategóriába sorolnám - igencsak mély kérdéseket feszeget, és mutat be - ami miatt nem sorolnám a könnyed szórakozás műfajába. A történet ennek ellenére szerintem kellőképpen érdekes és fordulatos volt - pláne a vége fele, ahogy kibontakoznak az események. A rá kiadott pénzt számomra megérte - mert ezt a játékot biztos, hogy emlegetni fogom.
