Görögország, Korfu-Kerkyra
1999. július 26 – 6. nap
Hétfő – Kora délután
A tested bár elárul és látod, hogy Ricky is majdnem megtörik, de végül sietve távozik, mielőtt korábbi elhatározása füstbe menne. Így oly hosszú idő óta először leszel teljesen egyedül, hogy talán már el is felejtetted milyen (érzés) is az. Útközben magadhoz vett palackozott (hideg) ásványvízzel tartod távol a hideget és a kezdődő fejfájást is ezzel próbálod száműzni… több-kevesebb sikerrel. Gondolataidba merülve szinte reppen az idő és hamarost meg is érkezel, ahol hezitálás nélkül szeretnéd teljesíteni a tervezetteket. Kétszer ellenőrzöl mindent mielőtt elhagynád a hajót – amely teljes nyugalomban a korábbi pompájában ragyogva ringatózik – hogy keress egy strandot, ahol egyedül lehetsz.
Az Amarillys lenyűgöző és fenségesen uralja a kikötő külső részeit, de azért látsz hasonló luxusyachtokat himbálózni, mielőtt elhagynád az emberlakta részeket. De egyik sem ér fel az otthonodhoz, mely eleddig sosem hagyott cserben semmilyen formában…
Még távozásod közben is visszapillantottál, de végül semmi más csak a tenger hullámai várnak és bár Nerine számára ez a természetes – egy géppel szelni a habokat – tudod, hogy a „Lelked” mélyén nincs szükséged ilyesmire. Egyenletesen haladsz a part mentén, de rá kell döbbenj, hogy olyan hely amit keresel… egy óra után talán már a nyílt víz vonzóbb lehet, de végül csak leállítod a motort és egy rövid körültekintést követően belesiklasz a vízbe.
A tenger hullámaival ringasz, talán felfekszel, de az is lehet alámerülsz egyszer-kétszer vagy hosszabb időre, de tény, hogy emberként ez már a rutin és mindennapok része, így bár kellemes, a jelen helyzetben lehetséges, hogy messze nem elegendő. Ennek okán azon tűnődsz, hogy mit kéne tenned, hogy Inina lehess, a Lammasu, az Adad, aki vagy, aki ebben a testben raboskodik. Remélted, hogy ösztönösen megtörténik, de sajnos csalódnod kell, ez még hosszú percek után sem valósul meg. Aztán akarattal feszülsz neki a valóságnak, hogy már pedig te ki akarsz törni! S ezek után érzed, hogy a korábbi percek minden erőfeszítést megértek, mert valóban Inina az, aki a felszín alatt úszva felszínre kerül.
Otthon. Ez az első érzés, ami körülölel. Hazatértél! Igaz valód azonnal kapcsolatba kerül a mélységgel, ami válaszol rá. Ide tartozol, ez a te közeged! Emlékek reményében érkeztél és tetted amit, de csak kavargó káosz talál rád. Képek villannak egy gyönyörű katedrálisról, egy kör alakú városról a tenger közepén és egyről a mélységben. Számtalan alak bukkan fel, arcok melyek túl homályosak, hogy kivedd őket, kivéve kettőt. Ez a két arc ott lebeg előtted, de nem tudod őket semmihez sem kapcsolni vagy nevet társítani hozzájuk, egyszerűen csak felbukkannak, kirajzolódnak majd visszahúzódnak a kavargó emlékörvénybe.
Felrémlik, hogy korábban már lényével hatással volt a viharra, de most felidézi, hogy ennél sokkal többre is képes volt: viharokat idézett vagy épp törölt el és villámokkal táncolt! Illetve volt itt valami más is, valami… és amikor megtapintod az emléket arra döbbensz rá, hogy magad is vízzé váltál, hogy egyé váltál a tengerrel. S míg egykoron ezt akár hosszan is megtehetted, most rövid idő alatt visszatér az Igaz Alakod is egyre nehezebb megőrizni, ahogyan az emlékek viszont ha lassan is, de teljesen kifakulnak.
Mikor felbukkansz a felszínre – akár Ariel a kis hableány – hátravetett hajjal arra leszel figyelmes, hogy valamennyire elsodródtál onnan ahol beleereszkedtél a vízbe, de sokkal inkább arra, hogy egy kisebb csapat közönséges delfin úszik közelebb és kíváncsian-játékosan úsznak körül…
