Görögország, Athén
1999. július 21. – 1. nap
Szerda – Délután
A harag sötét felhői éles árnyékot vetnek, olyanokat, amik kirajzolják a közepén eddig megbúvó árnyalakot, kinek kifejezéstelen fekete szemei vakítóan, melegség és együttérzés nélkül ragyognak oly tekintettel ruházva fel őt, melyek az óceánok fénytelen-kegyetlen mélységét idézik. Súlytalannak tetszik ahogyan ott lebeg a koromfekete felhők között manta-rájához hasonlatos szárnyain, miközben időnként kékesfekete villámok cikáznak körülötte sejtetve nőiesnek ható alakját. Fel-felbukkanó apró villámocskák szaladgálnak a testén is, mintha a körülötte lévő energiából töltődött volna fel. Viharos szelek bele-beletépnek a szárnyaiba, de képtelenek kibillenteni választott helyzetéből, mely úgy tűnhet, mintha hellyel-közzel a vihar közepe lenne. A bejutó hevesen örvénylő szelek amik körülölelik, olyanoknak tűnnek, amik dermesztőek és csontig hatolnak. A villanások kékesszürke, cápákéra emlékeztető rücskös és durva bőrt fednek fel, affélét, ami képes ledörzsölni egy ember húsát. A mosoly – mely felfedi a többsoros éles-hegyes fogsort – olyan akár egy ragadozóé, ami uralkodik a környezetén. Kezét emeli – melyeken éles karmok sorakoznak – hogy mosolyát rejtse talán, de ehelyett úgy véled mintha rád mutatna… és a következő pillanatban egy vakító villanással a látomás véget ér.
Érthetetlen, hogy mi történt, de a pillanat egy huncut napsugár érintésére tovatűnt, te pedig visszahúzod a kezed mellyel oldalba könyökölted Dimitriost, aki erre csak rád mosolyog. Úgy tűnik nem vette észre, hogy mily erővel szorítottad ökölbe az ujjaidat ahogyan azt sem teszi szóvá, hogy első körben a kiskocsi győzedelmeskedett. Természetesen nem engedi, hogy egyedül harcolj az alaposan megpakolt kiskocsival, így a második nekifutásnál majdnem elesel a váratlan segítség miatt. Érzed, hogy az első tiszted nélkül valószínűleg néhány métert ha megtettél volna, de az sem kizárt, hogy még addig sem tudtad volna egyedül eltolni a vásároltakat.
Dimitrios /Görög/ Igen. Egy fiatal ázsiai lánnyal sétáltak kettesben, aki még azelőtt elsétált, hogy Anima csatlakozott volna Zach-hez, aki pont olyan kedves volt, mint mindig…
Felnevet, kicsit ingatja a fejét, majd a kérdésedre értetlenül pillant rád. Olyannyira meglephette, hogy majdnem nekimentél a kocsinak. A megtorpanó Dimitrios segítségének hiánya pont elegendő lett volna, de a férfi reflexeinek köszönhetően elkerülted a fájdalmas találkozást. Így most a karjába simulhatsz, ahelyett, hogy kínos helyzetbe kerültél volna és érezheted egy igazi tengerész erőnlétének kemény bizonyítékát. Eltelik talán egy perc mire kibököd a kérdésed második felét, ami azonnal feloldja a pillanatot és illőnek nevezett távolságot képez közöttetek… megint.
Dimitiros /Görög/ Nem tudom, hogy honnan ismer téged vagy miért sietett el.
Tisztázza, hogy ez számára is rejtély, ami csak megerősíti a korábbi megérzésedet, mely szerint az első tiszt még nálad is értetlenebb a kialakult helyzetet illetően. Az elkövetkezendő percek már a pakolásé amelyből a visszatérő Zach is kiveszi a részét, úgy tűnik végzett a rá eső kocsival amíg a többiek, ahogyan ő fogalmazott: Aphrodithe-nek hódoltak. Nem tett megjegyzést vagy említette meg, hogy neki miért kell többet dolgoznia, úgy tűnik, hogy nem zavarja, hogy neki kellett többet tennie még akkor sem, amikor te már csak a folyosón álldogálva várod, hogy az utolsó rekeszek is a helyükre kerüljenek.
Ez után felsétálsz, hogy a pultnál várd őket, de eltelik pár perc mire előbb Dimitrios, majd kicsivel később Zach is előkerül. A késés oka egyértelműnek tűnik, mivel Zach nyakában ott egy sötétkék törülköző. Kissé rakoncátlanul pihen a vállán, valószínűleg egy férfiasan laza dobást követően került oda. A csapat tehát hivatalosan is egy helyiségben tartózkodik, mely lehetővé teszi számodra, hogy kérdéssel fordulj feléjük. Ezt követően látod, hogy mindkettejük elég tanácstalanul néz a másikra, majd Zach az aki aprót biccent, hogy Dimitrios adjon neked választ:
Dimitiros /Angol/ A vihar odakint ért el bennünket és miközben azon dolgoztuk, hogy lezárjuk a hajót, az egyik hatalmas hullám lesodort téged a fedélzetről. Nem találtunk meg egykönnyen és…
Zach /Angol/ Úgy tűnt megfulladtál, de…
Dimitiros /Angol/ … ezt el tudtuk kerülni.
fogalmazzák meg finoman, hogy tulajdonképpen ki tudja mennyi ideig, de elképzelhető, hogy halott voltál az ő orvosi ismereteik szerint. Ugyanakkor mindketten fellélegeztek – ahogyan most is hosszan engedik ki a levegőt – nem kicsit nyugodtak meg, amikor visszatértél az élők közé, melynek ára úgy tűnik a közelmúltban történt események emlékei lettek. Szavaikat követően csend áll be, melyet úgy tűnik egyikük sem kíván megtörni, mintha időt akarnánk adni arra, hogy feldolgozd a hallottakat és magad döntsd mikor állsz készen arra, hogy a megtorpant pillanat átadja helyét egy mosolygósabbnak és élet-telibbnek.
