Nerine 'Inina' Katsouranis

[Kyra]

*Most sérteget és kioktat? Miért is teszi? Ki is ő? Fogalmam sincs… Tényleg gyermek lennék? *

/Angol/ Tudatlan? Ne sértegess kérlek! – próbálom elvenni az élét a mondatomnak. – Telepatikusság? Érdekes… Akkor is tudunk beszélgetni így, ha nem mondom ki hangosan a szavakat? Azért remélem a gondolataim nem hallod…? - elgondolkozva.

*Vajon mit mondhatok el neki? Vajon barát vagy ellenség?*

/Angol/ Tehát a tenger mélyén vagy? Melyik tenger? De hisz ha ott vagy akkor valami tengeralattjáró vagy ilyesmi kellene, akkor ott is kell legyen kapitány… Nem értelek.

Ülve sem lettem okosabb, de kényelmesebb. Így is maradok.

*Bár elég fura magamban beszélgetni a gépházban, remélem senki nem hallja meg. És vajon meg egy hangos beszéd nélkül is? Vajon hallja a gondolataimat is?*

/Angol/ Nem vagyok tudatlan, de… - itt inkább elharapom a mondatom. – De nem tudom te kivagy és hogy bízhatom-e benned… - gyanakvóan.

*Hiszen nem tudok róla semmit, csak egy nevet… És vajon az álmomban szereplő férfi ki lehetett? Vajon a másik két név is ilyen „kedves” lesz? *

[Thyriel]

Görögország, Égei-tenger
1999. július 25 – 5. nap
Vasárnap – Ebédidő


Naamah /Angol/ Még ezt sem tudtad! S ha úgy akarom, akkor kedvemre sértegetlek… gyermek! – kezd mérgesebb lenni, mint eddig volt – Árad belőled a tudatlanság! A helyedben polipot tömnék a számba, mielőtt több hülyeséget beszélek! Természetesen nem hallja senki a gondolataidat, bár ezek után mindenkinek jobb, hogy így van. – közli kissé mélyebb, gonosz(nak szánt) hangszínnel – Miért érdekel hol vagyok? – vált a lekezelő, kíváncsi-gyanakodóvá – Ez is csak azt bizonyítja, hogy ostoba vagy! Egy Elohimnak nem kell tengeralattjáró, csak annak kell lennie aki! – dörgöli az arcodba, a másik kérdésedet nem is méltatja válaszra – Ne bízz senkiben! – enged fel és kacag, nevet, jókedvét kissé mérgezi a bizalmatlanság – S minek szólítottál, ha semmit sem tudsz?

[Kyra]

/Angol/ Nem vagyok gyermek! Nem tehetek róla, hogy…

Veszek két mély levegőt, hogy lenyugodjak. Kezeim ökölbe szorulnak, hogy ne kiabáljak egy hanggal a fejemben.

/Angol/ Nézd, nem kell a lekezelés, és a kioktatás! Mikor válaszoltál, reménykedni kezdtem, hogy valaki felel a millió kérdésre, ami a fejemben van. De látom rosszul tettem…

Kicsit elkeseredve.

*Az első a fajtámból, akivel beszélni… „beszélni” tudtam és sérteget és lekezel. Mind ilyen? Remélem nem. Én nem vagyok, csak vannak normálisak is. Bár bizalmatlanságot hallottam ki a végén a szavaiból. *

/Angol/ Hogy miért? Azt se tudtam, hogy ez lesz mikor kimondtam a neved. Ez a név az első ami eszembe jutott. De rosszul tettem a dolgot. Sajnálom.

* Nem hiszem, hogy ő lenne az aki segítene… Mostmár nem is tudom akarok-e bízni benne. De ha mi még is jóban voltunk, csak ő is bizalmatlan? Mondjuk még semmit nem mondtam magamról. Így nem tudhatja ki vagyok...*

/Angol/  Inina vagyok…

* Innen nincs visszaút… Remélem nem hibáztam nagyon azzal, hogy elmondtam a nevem. *

[Thyriel]

Görögország, Égei-tenger
1999. július 25 – 5. nap
Vasárnap – Ebédidő


A kirohanásodra nem érkezik válasz, érzed, hogy maga a csend egyfajta vélemény arról, amit mondtál és nem igazán ért egyet azzal amit te próbáltál hangsúlyozni. Úgy tűnik, hogy Naamah pontosan tudja, hol és hogyan érintse meg a „Lelki-világodat” amitől az viharossá válik. Nem is veszed észre, csak próbálod irányítani, ami csak többé-kevésbé sikerül.

Naamah /Angol/ Remény…

Ha már hallottál igazi megvetést, akkor most rádöbbensz, hogy ez valami több, valami más, olyasmi, amitől ez a szó majdhogynem értelmét veszti.

Naamah /Angol/ Nem látsz semmit. – közlik veled nyugodtan, s tudod, hogy mosolyognak – Neked egy mentorra van szükséged, melyet meg is kaphatsz… – hagyják a levegőben a dolgot, aztán a neved hallatán – Hm. Inina.

S mikor kimondja a neved, valami halovány kép kezd vibrálni arról, hogy ő hol is lehet. Sötétség veszi körül, de valami gyenge fény, valami, ami az őt körülvevő fénytelenségben vakítónak hat, de mégis szinte elveszik benne. Nagyon kellemetlen érzés, de valójában ilyen a mélység. Nem tudod kivenni a részleteket,

Naamah /Angol/ Erős az akcentusod. – közlik, de mintha most elgondolkodtak volna, így, hogy tudják ki vagy – Merre vagy most?

[Kyra]

*Nem is ismer, de megtalálta az egyik gyenge pontom? Miért sérteget ismeretlenül is? *

Két mély levegővel próbálom lenyugtatni magam.

* És még ki is nevet… *

/Angol/ Miért sértegetsz? Mit tettem ellened? Ha nem tetszik, hogy megszólítottalak, akkor biztos meg is lehet szakítani a dolgot… Te biztos jobban tudod ezt!

*Nem megy az önnyugtatás dolog… *

Újabb két mély levegő, majd újabb kettő.

* Az első a fajtámból, de lehet nem tőle kéne várni a segítséget?*

/Angol/ Mentor, tanár, segítség… nem mindegy hogy nevezzük? Reméltem, hogy kapok… de már nem vagyok biztos, hogy pont tőled kellene.

* Fura érzés mikor kimondja a nevem… És mi ez a fura kép, ami feldereng előttem… az a fény a sötétségben… ez az amit ő lát? Vagy amit láttatni akar? Vajon látja, hogy hol vagyok? Remélem nem…*

/Angol/ Ismerős ez a név? Akcentus? Tengeren vagyok…

*Nem mondok többet, egyre kevésbé szimpatikus… *

[Thyriel]

Görögország, Égei-tenger
1999. július 25 – 5. nap
Vasárnap – Ebédidő


Naamah /Angol/ Hm, lehet, hogy… mennyi idős a tested? Tizenkettő? – érdeklődik kíváncsian, majd csend

Feltűnhet, úgy tűnik, hogy a hang nem válaszol már többet. Kérdezgeted tovább hosszabb-rövidebb ideig, végül teljesen biztos vagy benne, hogy reagált valamire, amit mondtál vagy épp nem. Sőt, hallható, hogy tudta, miképp szakítsa meg ezt a… kapcsolatot?

[Kyra]

*Na remek… sérteget és ő sértődik meg… Legközelebb ha eszembe is jut egy név, akkor nem a legelsőt mondom ki egy gépházban egymagam… Még hogy mentor, és még hogy 12… maradjon is ott ahol van!*

Felállok és két mély levegővel megpróbálom lerázni magamról az ideget amit belém ültetett a stílusával. Megrázom a kezem és megropogtatom a nyakam. Mosoly és elindulok az étkező fele. Kezem a pocakon mert már nagyon hangosan követeli a figyelmet.

* Lehet inkább nem szeretnék másokkal találkozni. Ha mind ilyen, akkor jó nekem egyedül is. Majd csak bevillannak emlékek amiket lassan összetehetek. Nerine emlékei segítenek ebben a világban elnavigálni, Inina emlékei meg lehet jobb ha nincsenek is ha ilyen nagyképű seggfejek vannak csak benne…*

Az étkező ajtóban még egyszer lerázom a kezem, hátra simítok egy rakoncátlan tincset, majd belépek. Isteni illatok csapják meg újra az orrom, de most már nem tudok ellenállni és kénytelen vagyok belépni az étkezőbe, ahol már mindenki ott van és csak rám vártak az ebéddel. Zach pihen a kabinjában, ahogy vártam.

/Angol/ Sziasztok… rám vártatok? – mosolygom kedvesen a nyílvánvaló kérdés után. Gyorsan le is ülök a helyemre, hogy ne kelljen tovább várniuk miattam. – Isteni az illata - nézek mosolyogva Kalishára.

Ha mindenkinek osztottak enni akkor gyorsan neki is állok enni. Próbálok nem gondolni az elmúlt beszélgetésre, és arra a bunkó alakra, akinek csak a nevét tudom és a modorát ismertem meg.

[Thyriel]

Görögország, Égei-tenger
1999. július 25 – 5. nap
Vasárnap – Ebédidő… után kicsivel



Puffogsz egy sort, majd mérgelődés után még bosszankodsz is, hogy biztos kiadd a mérged, végül elindulsz oda ahova eredetileg is gondoltad. Útközben még kísérthet a nő hangjában csengő incselkedően piszkálódó zönge, a nevetésének hangja és kioktató stílusa, de talán volt ott valami más is, esetleg akaratlanul elmondott ezt-azt, amit eleddig nem tudtál: például, hogy nem tudsz semmit! Szinte hallod, ahogy ezt újra és újra hozzávágja és egyik alkalommal sem tűnik jobbnak, mint az előző.

Talán még akkor is ott suttog a tudatod mélyén, amikor az étkezőbe érsz. Hiába a ropogtatás amire Dimitrios mindig bosszankodva néz, vagy a korgó pocak, amit olykor Zach csendesít el valami otthoni íz-világgal, valójában semmit nem tudtál meg arról, aki a Mélységben van. Megszületik néhány gondolat arról mit is kéne csinálni ezekkel az esetleges találkozókkal, de úgy tűnik, hogy ellene sem mellette nem szól senki, neked kell eldönteni, hogy mit teszel ilyesmivel a jövőben. Az, hogy az emlékek milyen gyorsan jönnek, az pedig még ennél is bizonytalanabb…

Rendezetten lépsz be, de sajnos már elkezdték az evést. Valószínűleg vártak egy ideig, de mikor így eltűntél és nem találtak, akkor úgy vélték, hogy félretesznek egy adagot. Ott van ahol ülni szoktál, le van takarva – minden bizonnyal, hogy melegen tartsa. Úgy tűnik, hogy a rövidnek hitt beszélgetés több időt rabolt el, mint szeretted volna. Zach a gyógyulás áramlatain lebeg, ő most érhető, hogy miért nincs itt, de ahogy korábban láttad, valószínűleg nem marad étel nélkül, lesz aki gondoskodik róla. Valaki biztos.

Egy összetett „Jó étvágyat kapitány!” érkezik, majd csendesen telik az étkezés. Úgy tűnik, hogy mindenkinek van valami amin rágódhat és az nem csak az étel. Ellenben nem is zavar senkit, hogy nincs nagy zsivaj vagy keresztbe-kasul beszélgetés, hanem élvezhetik az ízeket, amiből akad rendesen. úgy tűnik Kalisha valóban egy főnyeremény, ahogyan Ricky is hozott magával valamit, amit már napok, ha nem hetek óta nem éreztél. Inkább az utóbbi, de ebbe belegondolni is rossz, így lehet nem is teszed. Idővel látod, hogy lassan mindenki az ebéd vége-felé tart…

[Kyra]

Az étel isteni, és étkezés csendes. Nem habzsolva, próbálom élvezni az ízeket, pedig már nagyon éhes vagyok.

* Túl csendes nekem, de nincs kedvem megtörni a csendet. Jó lenne valakivel ezt megbeszélni, de hogy is vezethetném ezt itt fel? „Figyú… so van ez a dolog ami történt a viharban és azóta beszéltem telepatikusan valami bunkó alakkal…” Még a végén a diliházban kötök ki mikor kikötünk… Pedig jó lenne ezt végre megbeszélni, mert felrobbanok… Nem tudom mi van velem, tanácstalan vagyok, és mikor valakit találok aki segíthetne az egy arrogáns barom… *

Veszek egy mély levegőt és befejezem az ételem. A többiek már befejezték, én később kezdtem. Nem haragszom rájuk, hogy nem vártak meg, hiszen én tűntem el.

*Mit is kéne csinálni étkezés után? Minden rendben, ami javításra szorul azt majd a kikötőben és nem annyira vészes, hogy aggódnom kéne. *

Miután befejeztem a tányéromat a mosogatóba helyezem és elkezdem leszedni az asztalt, ha mindenki befejezte. Tervem az, hogy elmosogatok, ezzel is megköszönni a finom ételt és a sok munkát amit belefektettek. Azért közben felteszek egy kérdést, hátha valaki volt bent nála, hiszen én nem jutottal el odáig már.

/Angol/ Zach hogy van? – finom őszinte aggodalommal. – Ha kikötünk azért kísérjük el egy orvoshoz. – ajánlom fel.

Közben elkezdem bekapcsolni a mosogató gépet. Ha elindítottam, akkor felmegyek a hídra és kicsit a hajómmal kezdek foglalkozni. Ha kell, leváltom Dimitriost.

* Vajon valamelyik másik névvel is működne ezt a telepatikus izé? Vajon az is egy arrogáns idióta lenne? Ki lehetett az a fekete alak éjjel? A hajón van vagy a közelben egy másikon? vagy képes volt a partról a viharban iderepülni? És vajon erre hogy fogok mind választ kapni? Akármin is kezdek agyalni csak a kérdések sokasodnak és sehol egy nyomorult válasz… Túl sok ez így…. nem ér… hogy oldjam ezt így meg egyedül? Kiben merjek annyira megbízni, hogy ezt megoszthatom vele úgy, hogy nem rémül meg vagy utál meg, vagy zárat elmeintézetbe? Dimitrios-t és Zach-et elég régóta ismerem, de vajon, hogy fogadnák, ha bevallanám, hogy már nem a szeretett kapitányuk vagyok? Bár én részben annak érzem magam és lehet, szeretnék is az maradni. Bár érzem, hogy többet láttak, mint amit elmondanak. Illetve Zach valahogy mindig kerüli a témát. Vajon, most mit látott? És Mire emlékezhet? Csak egyre több a kérdés, de sehol egy válasz… *

[Thyriel]

Görögország, Égei-tenger
1999. július 25 – 5. nap
Vasárnap – Ebédidő… után kicsivel



Dimitrios /Angol/ Pihen. Alszik, azt hiszem. Később Kalisha visz neki ebből a finomságból, hogy másképp is visszanyerje az erejét. Aztán ha úgy érzi, akkor majd elszórakoztat minket valamilyen hitetlen tengeri történettel! – mosolyodik el halványan, kissé talán biztatóan is hat mindenkire – Természetesen, Ricky már jelezte segítségünkre lesz ebben, addig én intézem a kikötői díjat és a javításokat! – felosztották a munkát.

Kalisha – amennyiben nem szeretnél semmit – úgy távozik Ricky társaságában, így hagyva titeket kettesben. Dimitros segített a piszkos tányérokkal és edényekkel, majd rád figyel, mikor te a gondolataidba merülve azt tervezed, hogy mi legyen a következő lépés. Elkezdtél volna foglalkozni a hajóval, de annyira elvittek a gondolatok, hogy arra eszmélsz nem csináltál semmit, csak a mosogatógép kezdett el zúgni picit hangosabban, ahogy a teszi a dolgát.

S egy Dimitrios áll melletted…

[Kyra]

Dimitrios mint mindig, most is elintézett mindent előre. Le vagyok lassulva… Bíztató kijelentésére elmosolyodom.

/Angol/ Legyen így – mosolyogva, bizakodva.

Elkezdünk kettesben pakolni, de nagyon elmerenghettem, mert észre sem vettem, hogy a gép megtelt és elindították. Megdörzsölöm a szemeim, próbálok visszatérni a ezernyi kérdésből a jelenbe kerüljek. Körbenézve Dimitrios áll mellettem. Kettesben maradtunk. Nagy szemekkel nézek fel rá.

*Úgy elmondanék neki mindent. Mindent, amit érzek, ami nyomja a lelkem, azt a rengeteg kérdést. *

Lassan odalépek és csak megölelem.

*Nem merem elmondani… Félek, hogy nem fogadná jól a kapitánya elvesztését és azt, hogy valahogy mégis az vagyok. De ha nem mondhatom el senkinek akkor megfulladok …  *

Egy mosollyal nézek fel rá miután mélyen beszívtam megnyugtató illatát.

* El kellene engedni, el kellene mondani mindent. Itt vagyunk kettesben, minden adott… csak én nem. Félek… *

Lassan elengedem, majd körbenézek van-e még valami pakolni való.

/Görög/ Ne haragudj… a baleset óta nem vagyok önmagam. Zakatol az agyam… Annyi mindent mondanék, de nem tudok.

Kezemet tördelve állok előtte még mindig a konyhában kettesben, küzdve önmagammal. Felhozva érveket mellette és ellene. A tekintetét fürkészve, hogy reagál az elejtette vallomásra, amit valszeg nem úgy ért, ahogy én értette.

* Hogy kezdjek bele? El kell mondanom, nem hazudhatok neki/nekik sokáig, annál rosszabb lesz a beismerés. De mi van, ha elutasít, ha megutál és egyedül maradok még jobban. Vagy ha bántani akarnának, vagy bármi… Félek… *

Újra és újra szóra nyitom a számat, hogy belekezdjek a vallomásba, de mindannyiszor a félelemtől elszorul a torkom. A harmadik próbálkozás után inkább feladom. Rám egyáltalán nem jellemző módon, de nem tudom ezt a helyzetet kezelni. Riadt kismadárként inkább menekülőre fogom és az eredeti tervemhez tartom magam, irány fel a hídra. Fent veszek két mélyebb levegőt, hogy koncentrálni tudjak és a műszereket végigfutva a térképet és a navigációt megnézve megsaccolom meggyi idő van még hátra míg kikötünk.

[Thyriel]

Görögország, Égei-tenger
1999. július 25 – 5. nap
Vasárnap – Ebédidő után



Minden a megfelelő mederben zajlik, nincs szükség már külső beavatkozásra. Amit lehetett megtettetek, vagy hamarosan valaki megnézni, átvizsgálja vagy épp ellenőrzi. Kettesben maradtok és mikor nagy szemekkel nézel rá, egy tőle megszokott vidám mosoly a válasz, mely csak akkor tűnik el előled, amikor ölelésbe menekülsz. Az Esszenciád mélyén pontosan olyan vihar kavarog, amit nem rég odakint enyhítettél sikeresen, talán épp az ideje, hogy ez ne csak ott, de benned is megtörténjen. Ugyanakkor valami a mélységben, a sötétségben ami benned van, folyamatosan suttogja azt, hogy a félelem nem természetes dolog, hogy tépd szét, semmisítsd meg, akár úgy, hogy magát a félelem forrását szeded ízekre: Dimitriost!

Minden múló perccel egyre nagyobb súllyal nehezedik rád a titkod, az, ami történt és hogy mi is vagy valójában, s érzed, ha tovább kell őrizned, elevenen fal fel valami ősi és belső késztetés: rombolj, pusztíts és dúlj fel mindent amit csak érsz! Akkor majd megszűnik minden amit most érzel, nem lesz semmi, ami arra emlékeztetne, ami most félelemre sarkall! Csak legyél az aki vagy és engedd szabadjára a benned lakozó erőt! Hagyd, hogy újraformálja a világodat és így már nem lesz mitől félned. Tedd meg! Most! Cselekedj!

Illatokat érzel, miközben magaddal és magadban hadakozol, olyasmit amit Nerine érzett megannyi alkalommal! S bár picit téged is megnyugtat, de egyben emlékeztet is, te nem Nerine vagy! Te nem ölelted sokszor ezt a férfit, nem sírtál a vállain, nem bújtál a karjai közé: te fellázadtál és büntetésed a fogság volt, melyből csak Nerine halála mentett meg! A mosolyod sem az a magabiztos és megszokott, hiába minden erőfeszítés és ezt érzed te is. Elengeded őt, és elhúzódsz, nem látod miképp tekint rád, de néhány szó azért kiszakadt belőled.

/Görög/ Tudom. – mély baritonja átrezeg a testen, végigsimít a lelken – De nincs miért aggódnod – nyugtat(na) meg. A pillantása együtt-érző, de látod benne a bizalmat is – Nincs olyan, hogy lehetetlen… - s eszedbe jut, ilyenkor azt szoktátok mondani: „csak tehetetlen”.

Ugyanakkor a félelem erősen mar beléd, kínoz és mérgezi a szíved, nem hagy nyugodalmat és bizony érzed ahogy az erőd is apadni kezd. Minden rettegéssel teli szívverés egyre gyengévé tesz, egyre inkább vonzónak tűnik a megoldás: töröljük el a félelmet és akkor már nem kell nyugtalanságban hánykolódnod. Aztán valami elszakad, eltörik vagy csak nem a megfelelő pillanatban bukkan fel és te menekülnél. Kivéve, hogy nem tudsz, mert erős karok fonódnak köréd és ölelnek egy izmos-férfias testhez. Nem tudsz menekülni! Talán pánikolsz? Vagy harcolsz a szabadulásért? A benned erősödő sötétség bizony tettekre kényszerítene, kérdés az Akaratod még elég erős e ahhoz, hogy ellenállj!

/Görög/ A legnagyobb viharok utána legtisztább a napsütés! – suttogja, forró lehelete cirógat, talán valóban úgy érzed – és nem csak képzelődsz – hogy biztonságban vagy – Még a Titánok is kiszabadultak egyszer végtelennek tetsző fogságukból! – puszil a hajadba, érzed az illatát is magába szívva.

[Kyra]

A félelemre megint az erőszakos sötét gondolatok kezdenek kavarogni a gondolataim peremén. az ölelésébe menekülök előlük, de nem segít. Csak arra emlékeztet, hogy nem az ő Nerine-je vagyok…

Menekülnék, de nem enged csak még szorosabban ölel magához. Érzem az illatát, a hangját, ahogy átvibrál rajtam.

* Miért nem hagy… csak ölel… de nem tudom hogy mit látott a viharban a balesetemnél… Nerinet öleli és nem engem Ininnát.*

Lassan könnyek gyűlnek a szememben a sok feszültségtől és attól hogy nem engedek a rombolásnak és a sötét gondolatoknak.

* Olyan bíztatóakat mond… Mint ha tudná, csak arra vár, hogy végre kinyögjem… de hisz honnan tudhatná?  Aztán persze ki tudja… de ez hülyeség…. *

Szipogok halkan hozzá bújva és próbálom minden bátorságomat összeszedni, hogy kibökjem neki a dolgot akárhogy is lesz utána….

/Görög/ Annyi minden szeretnék elmondani… - a mellkasának beszélve, szorosan átölelve – De félek, hogy …. hogy nem értenéd meg, hiszen még én sem értem…  hogy megutálsz…

Megpróbálok kibontakozni a karjaiból, akármilyen biztonságos és megnyugtató… Odébb lépek pár lépést  és megdörgölöm a halántékom.  Ezzel talán enyhíthetem a nyomást ami a belső viaskodás magammal okoz.

/Görög/ Ígérd meg, hogy ha elmondok valamit, akkor nem bántasz, és hogy végig gondolod, az én helyzetem is. Én nem akartam ezt, ez nekem is új… És fontos… fontosak lettetek nekem…

Könnyes szemekkel nézek rá pár lépés távolságból. Érzem, ahogy remegek belül… Viaskodom magamban a félelemmel és azokkal a sötét gondolatokkal, amik itt bent tombolnak.

*Az elhatározás megszületett lesz ami lesz… De ezt nem bírom tovább. Bár tudom, hogy nem fogok tudni válaszolni a felmerülő kérdésekre, de ő áll itt hozzám talán a legközelebb… Ricky-t  leszámítva, de vele egészen más a kapcsolatom. Zach  a másik, de ő most pihen és jobb is ha nem zaklatom fel ilyesmivel. *

Keresem a szavakat, hogy is vezessem fel a dolgot, de semmi épkézláb nem jut az eszembe… Inkább kibököm egyenesen.

/Görög/ Nem Nerine vagyok hanem Inina … Nagyon sajnálom, de Nerine… elment abban a balesetben. Én egy sötét mély szörnyű helyről szabadultam ki és valahogy az ő testébe kerültem. – kezeimet tördelve nézek rá és hagyom, hogy könnyeim végig folyanak az arcomon.

Itt inkább most abba is hagyom, hogy megemészthesse, és arcát fürkészve nézek rá… Rettegek a reakciótól, de most már nem tudom visszaszívni a dolgot…

[Thyriel]

Görögország, Égei-tenger
1999. július 25 – 5. nap
Vasárnap – Ebédidő után



Dimitrios /Görög/ Akkor mondd el! – mondja lágyan, miközben halk szavakat bizalom itatja át – Ha örökké azon aggódsz, hogy esetlegesen mi történhet, soha nem fogsz tenni semmit. – vélekedik, bár azt nem cáfolja, hogy megutálna, igaz, nem is erősítette meg

Kibontakozásod ezúttal engedik, mintha csak éreznék, hogy most nem elszökni akarsz, csak térre van szükséged a megfelelő folytatáshoz. Végül ígéretet követelsz, bár nem sokat adsz, így a kétkedő tekintete talán nem is oly meglepő. Mindig őszinte, de legalábbis arra törekvő férfi most nem mondja azonnal azt, hogy persze vagy nem teszem. Valóban, érezhetően időt ad magának, hogy jól döntsön. Tudod, hogy tényleg komolyan vesz, hogy miattad is fontolgatja mit is mondjon, végül:

Dimitrios /Görög/ Megígérem, hogy gondolkodni fogok, akármiről is legyen szó!

Hosszan vívódsz, de végül összeszeded a bátorságodat és az akaratot, félresöpröd a sötétséget és kiengeded az igazságot, ezúttal szavak formájában. Nincs pusztító tett, csak a szavak okozhatnak fájdalmat, de ez ebben az esetben nem kizárt, hogy eleve elkerülhetetlen. A monológot teljes figyelemmel követik, tényleg kíváncsiak arra mit is szeretnél mondani, ami ennyire megvisel. Végül ajkaidról lepereg az utolsó szó is, melyet rövid töprengés követ, hogy aztán:

Dimitrios /Görög/ Nem ismerjük Ininát. De úgy tűnik, hogy Inina ismer minket, így talán adott, hogy ezen változtassunk. – nyitott tehát arra, hogy nem vagy őrült, de nem igazán tudja, hogyan kezelje ezt a vallomást – Esetleg először üljünk le csak mi ketten és… – aztán kiderül, hogyan tovább

[Kyra]

Kezemet tördelve figyelem a reakcióját… alig látok már a könnyeimen át.

* Vége… elmondtam… de most mit fog szólni? Diliházba zárat? vagy kivág a hajóról? Vagy megtámad?  Vagy… Csak mondjon már valamit… Az most jó vagy nem, hogy nem támadott rám egyből, vagy szaladt el azonnal?*

Rettegő, de kíváncsi tekintettel várom, hogy végre mondjon valamit. Kezeimet szorosan magam előtt összefonom és a pultnak dőlök. Aztán végre szóra nyitja a száját és …

* Remélem nem őrültnek néz… bár néha magamat is skizofrénnek érzem, de tudom, hogy nem az vagyok. *

/Görög/ Köszönöm…

Visszaülök a helyemre az étkező asztalnál és várom hogy ő is leüljön. A kezeim az asztalra fektetve az ujjaimat kezdem ropogtatni. Majd hirtelen kapcsolok, hogy ezt nem szereti ezért mindig rám szól érte és abba hagyom.

/Görög/ Nekem is zavaros még az egész, millió kérdésem van, de senki nem tud segíteni…  Sajnos a saját emlékeim nagyon ködösek és távoliak. Nerine emlékei viszont élénkek és nagyon sok minden megmaradt. Fura kettős érzés. Amire eddig sikerült vissza emlékeznem, hogy Inina a valódi nevem, egy Lammasu vagyok, az Adad kórusából. Egy Lázadó Elohim, jelentsen ez bármit is... Nagyon-nagyon régen úgy ismertek egykor, mint a Viharúrnő. De ennyi. Pár név jutott még eszembe. A rémálmok amik éjjelente kínoznak… nos azok is emlékdarabkák lehetnek arról a helyről ahol évezredeket raboskodtam.

* Ez így talán sok elsőre… nem tudom. Hogyan mondhatnám el neki, ha én magam sem tudom mi van. Mindent elrontok… Őrültnek fog nézni, és a parton már a muszájkabátosok fognak várni.*

Szemembe újra könnyek gyűlnek.

/Görög/ Hogyan magyarázhatnám el ezt neked, ha én magam sem értem a dolgot. Tudom, hogy hangozhat. De nem tudom másképp elmondani a dolgot… Sajnálom. Sajnálom  Nerinet… tudom, érzem mennyire szeretett benneteket és ugyan ezt érzem miatta én is irántatok. – az asztalon a fejemet a karjaira fektetem és úgy beszélek az asztalnak szinte. – Jeszus… Ez hogy hangozhatott…

*Össze vissza beszélek… de nem bírom rendezetten elmondani, mert a tudásomban több a luk mint egy ementáliban *