Mesélő: Dierol
Helyszín: A sziget
Időpont: nyárelő, az első reggel a szigeten.
Esemény: Árnyak Tengerén, a Shoarral Ház tengeri udvarházában
Résztvevők: Haldirien (alias Sterrard), Kael
Továbbra is kétkedve nézek a köpönyegesre, aki valamiféle papnak, vagy éppen szerzetesnek vélem.
- Bizonyára nem, de ez igencsak egy csúnya viccnek tűnik. - nézek a férfi szemébe, amibe azt látom, hogy teljesen komolyan veszi, és szenttül meg van győződve igazáról.
Amitől kiráz a hideg. Lehetetlen, de minden erre világít rá.
Hosszú másodpercekig gondolkozom, és értelmezni próbálom az imént kiejtett szavait a férfinak " Méreg terjed a testemben, hamarosan meghalok... Mit akarsz tudni hamarabb."
Elborzadok, talán a pánik is kezébe kerített.
Valóságot beszél... Egy holdtölte... Körübelül azóta hogy elhagytuk Portellát... Azóta méreg van bennem... Nyílván az a nemes volt az... De akkor mit is mondott... azt hiszem két hónapig kérte segítségem, azután pedig vége a feladatodnak. Ezek szerint nyílván addigra végez velem az a méreg. Az a feketevérű fattyú!
Könyökömmel kitolom magamat kissé, majd felüllök, szemembe nézve a Kaell, Kael vagy Kavel, ha jól emlékszem a nevére, láthatja a halálfélelmet és az utolsó reménysugarat, ahogy ránézem a csuhásra, talán még a gyűlölet szikrája is fellelhető, amennyiben igazán mélyre tud látni az ember. Gyűlölet nem a pap iránt, sokkal inkább a tehetetlenség, illetve a nemes úr felé irányul, sőt talán ez utóbbinál csúcsosodik ki.
- Sajnálom, a szavaimat, mostanában nem igazán vagyok önmagam... elnézésedet kérem az indulatos válasz miatt. - úgy tűnik ez az egyetlen módja annak, hogy talán segítsen nekem, természetesen, nem igazán esik nehezemre ez, hiszen tényleg feleslegesen torkolltam le. Egy száműzött nemes idő után néha rutinszerűen elfelejti amúgy is, hogy kicsoda ő, aztán persze visszatér az öntudata, és talán még gőgösebb lesz, de ezzel semmit sem érnék el. - Tudsz segíteni nekem? Azt hiszem, a következő holdtölte körül végez velem, talán még hamarabb is. Igazat megvallva azt nem hinném hogy eltudnám viselni, hogy mi... - "módon fogok meghalni..." - ... módon, de hogy hogy kerültem itt, azt meghallgatnám. - "bár nem szívesen, jobban örülnék ha inkább a túlélésemmel foglalkoznánk."
"Itt a vége? De hogy mérgezett? Étellel? Itallal? Nem lehet, hiszen ott voltak mások is, nem külön étkeztünk. Talán a Xao kapitánynak is köze lenne hozzá? Úgy hiszem nem. Az a férfi becsületesnek tűnt ilyen szempontból nekem, nem hinném hogy mérgezne. A könyv? Vagy... a ruhámat? Nem! Szinte biztos, hogy a signum az!
Hirtelen emlékek törnek fel a Portellai börtönben lejátszódott cselekményekről, a törött lábak nem egészen kényelmes fekvése, a gyakori kín, a férfi hangja zúg a fejembe. Nem csak azt kérte, hogy tájékoztassam a helyzetükről.
Ezután megpróbálok felállni, majd elindulok a tőlem telhető leggyorsabban a szobám felé, amennyiben nem tudok megállni, a titokzatos férfi felé emelem a tekintetem.
- Tudna esetleg adni valamiféle, botot, vissza kéne mennem a lakóhelységembe.
Amint megérkezem bezárom az ajtót, majd odabotorkálok holmiaimat tartalmazó táska felé, és lehúzom magamról a signumot, majd kezembe véve figyelem. Ha megmérgezett..., akkor ebben már nincs méreg. De mégis nem sok kedvem van visszahúzni, de ha nem húzom vissza, akkor gyanút keltek az emberekben. Így hát erősen vonakodva, de visszahúzom.
Azután a könyvet próbálom előhalászni, majd miután megtaláltam, belenézek, aztán keresem a tintát, illetve az ecsetet, és egy asztalhoz leülve megnézem, mi lehet.
A Kufár hajó már holdtöltén át vándorolt a tengeren
Úticélja még messze, őmaga is küzdött a szél dühével
Mikor megakadt a kutató szem egy szárazföldi szegleten
Végre itt az idő hogy imádságainkra a tenger feleljen
Sziget a feketevízen, pusztulásban az ember üdét lel
Friss és finom illatú egzotikus virágok tarkították a kertet
Matrózoknak, kalandoroknak visszaadták lelket.
Az harcosok, csuhások a nemes szolgáivá váltak
Így a szigeten menedékre, otthonra találtak
Olyan csoda történt, mely a Kufár újabb regéjévé válik
Hatalmas víziállat, s Merussában volt a másik
De még ősidőkben végzett riválisával a hatalmas teknős
Egymaga húzta az egész szigetet, oly erős
A vacsora asztalnál vitatták a művészet gyönyörét
Egy nador hölgy és egy fiatal lány lelte benne örömét(a lehúzott részeket az ecsettel is lehúztam, de úgy hogy ki lehessen olvasni, mi van oda irva.)
Közben ahogy gondolkodtam, mit is irjak, eszembe jutott egy másik út, ami talán segíthet. Ha. Sikerülne elérnem, és megcsinálnom a próbát, akkor talán meggyógyulhatok. Úgy hiszem, ideje elmennem.
Ha sikerül a próba, túlélhetem a végzetemet, ha nem, akkor így is meghalok, nem? Miért lenne vesztenivalóm. Ha meg megbukok rajta, és kiderül a hazugság, akkor vízbe veszek, de így is úgyis oda kerülnek a tengeren a holttestek, nem? Akkor nem mindegy? Ideje végre feltápászkodni.
A tintát, ecsetet és a könyvet gondosan elrejtem a táskám mélyére, majd elindulok, hogy megkeressem az úrnőt, vagy a lakosztályát.
Ideje lenne valami próba, hiszen a művészeknek sok próbára van szükségük egy nagy előadás sikeréhez.
Mindent felkutatok, hogy megtaláljam a nőt, vagy valamelyik szolgálóját. Amennyiben meglelem valamelyiküket, megkérdezem tőlük , merre találom a vendéglátónkat.
Először a lakosztályát próbálom megkeresni, aztán odamegyek ahol töltöttük a vacsorát, majd a kertekben nézek körül, és bejárom az egész szigetet. Ha fellelem a nőt, megállok előtte, a tisztelet jelét mutatom felé, majd megszólalok
- Jó reggelt kívánok, abban a reményben kerestem magát, hogy információt szerezzek. Az estve gondolkodtam, és egy döntést hoztam. Szeretném kiállni azokat a próbákat. Így a kérdésem az lenne, mit kéne csinálnom pontosabban.
