Mesélő: Dierol
Helyszín: A sziget
Időpont: nyárelő
Esemény: Árnyak Tengerén, a Shoarral Ház tengeri udvarházában
Résztvevők: Elassor
Ahogy telik az idő, nem azt veszem észre ezen a szolgálón, hogy, ellenszenvet érezne irántam, bár azt is teszi, de úgy tűnik egyszerűen buta ahhoz hogy megértse a két kádra mint egy gúnyos megjegyzésre gondoltam. De hát ez a férfi bolondnak néz engem, miközben... sajnos ő az.
A válaszára csak bólintok, nem találom értelmét annak hogy bármi miatt is megjegyezzem hogy igen, tudom hogy az a szerkezet hogyan működik, de nem láttam. "Zegherovi Sterrard, vagy Elassor Thunderlaugh? Egy hamis de igaz nemes, vagy egy igaz de hamis dalnok? Vajon melyik a kifizetődőbb? A gyorsabb út egyszerű, de ha egyszer megbicsaklik a bokád akkor ott van a mese vége, és nem lesz több... Nem lesz semmi sem. Mármint utána majd lesz, egy isten szürke túlvilága, de mindaddig semmi csupán a hideg semmi. De nem lenne-e jobb Sterrardként meghalni mint Elassorként? Ki tudja? Én sosem gondoltam bele. Megpróbáltam eddig elkerülni erről való gondolkodást, de most egy hónapon belül többször is lecsap a közelembe, és most is éppen rám les, hogy magáévá tehessen engemet, vagy így, vagy úgy. De nem fogom annyiban hagyni. Az biztos. Igazán nem ártana valamilyen lecke, amíg utazunk, azt hiszem " - próbálom feleleveníteni a fogadtatás képét - " talán lenne is egy két olyan ember itt aki tudna nekem segíteni ebben. Akinél gyakorolhatnám a harc mesterségét, csak úgy alapszinten, hiszen úgy hiszem hogy nagy szükségem lesz rá a közel jövőben.
Többek közt a kis, rövid séta közepette egy erre alkalmas harcost is keresek, aki tudna engem okítani, valamennyire.
Az ebéd közben próbálom a feszültséget, ami rám vetül, feloldani magamban, sikerül is, de egyszerűen érzem hogy nem vagyok a legjobb formámban. Nem azóta hogy meghalt az, aki apám helyett apám volt. Aki barát helyett barát volt, aki a mentorom volt. Amikor ő még élt minden egyszerűbb volt. Azoknak, akárkik is... bűnhődniük kell majd. Azt hiszem talán valamiféle Reha'rran vagy ilyesmi volt azoknak a martalócoknak a neve.
De nekem nem igazán van keresnivalóm itt, ebben a közegben, nap mint nap rájövök. - Ellenszenves miracleai nő nem éppen a legjobb dolog, amikor arról a gyülekezetről van szó amitől segítségért könyörgök, vagy eladom őket. Végül is egészen jó kedvvel adnám el majd mindet... kivéve a nador hölgyet, Kiinát, és emiatt nem is tehetem meg ezt sem, nem fogok letérdelni, sem meghajolni, de még csak a fejemet sem fogom meghajtani előttük, hogy segítségüket kérjem. Nem kell nekem az.
A hölgy láthatóan csupán udvariasan érdeklődött a fent említett témák irányában, így feleslegesen törtem magamat azon, hogy válaszoljak neki.
Valamiért egyre ellenszenvesebb számomra ez a nő, de hogy miért, azt nem tudom, csak egy nagyon rossz megérzésem van.
Közben Kiina a másik oldalról, először lelkesen beszélni kezd valamilyen tojásról, amitől... én jómagam már a leírásától is rosszul lettem tőle, szerencsére nem olyan komoly probléma, mint ami volt a hajón, csupán leteszem pár másodpercre az evőeszközöm, közben bólogatok Kiina felé.
- Tényleg? A varázslók iskoláit jelképezik? Mit gondolsz mire valóak azok? Bizonyosan nem csupán díszek. - mondom felé halkan, de mégse igazán feltűnően, mintha csak a tojásról beszélnénk halkabban.
Majd újra nekilátok annak a kevés ételnek amit kiszedtem a tálamba.
Amikor megkérdezem a nadortól, hogy ha érdekli továbbra is Zegherov meg tudom vázlatosan rajzolni az Istenek festményeit, de nem is tudom miért, valami furcsa és körmönfont válasszal áll elő, amit megértek, azzal nincs probléma, de magán azon bizonytalanodtam el, amit mondott. "Tegyem teljes elkötelezettséggel" A vázlat-rajzolást? Inkább úgy szűröm le, hogy udvariasan megpróbálta elhárítani az ajánlatot. Diplomatikusan.
- Megértem, nem untatlak vele. - mondom egy kedves mosollyal.
Amikor elérkezik a vacsora végezete, az asztalról szépen elhordják, majd a vendéglátóm utalást tesz arra, hogy énekeljek.
Nem tudom el sem téveszteni a miracleai vigyorát.
Gondolatban megátkozom harmadiziglen, majd az úrnő felé fordítom a fejemet.
- Természetesen hallhatja a hangját. - államhoz emelem a kezemet, és gondolkozom hogy mit kéne nekem játszanom most.
Nem igazán tudok, dönteni, majd lassan leemelem a mandolinomat.
Megpendítem az egyik mélyebb húrját, majd lassú, érzelmes dallamot kezdek el játszani.
- Messzeföldön a fagyos hó birodalma áll
Egy türkizkék, jégvértes hatalmas vár
Melyhez foghatót ember nem talál
Örökre tartó álmát alussza, nyugodva vár
Mígnem változik az idő, és új beköszön
És visszatér a világ ami volt egykoron
Mikor az egész Abbryson a Négy osztozott
E rege akkor esett meg a jeges földön
Egy magányos alak vágtatott a hómezőn
Mögötte sárga fény világít a hegytetőn
Egykor ott állt Voralzmar városa, s egy erőd
Lángokra ítéltetett, mikor szült egy védelmezőt
Mert eljutott a híre az uraknak fülébe
Megrettentek, nem léptek elébe
Nem várták meg, míg a gyermek felnőtté érve
Birodalmukat borítja lángba és vérbe
A Seregek mentek, könny és vércseppek estek
AA százszorszép Mai gyermekét kebléhez szorosan ölelte
A harcosok elé borult a kövezetre
A csodásszépségű hölgy a fiáért esdeklett
A katonák megálltal, s a szívük megesett
Mikor közéjük lépett egy medvebőr köpenyes
Vj'arh, úgy tartják volt az udvarnak ölebe
Kivájta az anyja öléből a gyermeket
A gyermekkel együtt a szívét is kitépte
Felállt Mai reszketve, arany fénnyel kísérve
Nekiugrott a köpenyesnek, a fiú, harcolni fog érte
A férfi pengéjével lecsapott , halálra ítélve
De egy asszony hátulról kiemelte a fiút a gyilkos kézből
Sikerült alagutakon át kiszöknie a végzeted kelepcéből
De nem feledkeztek meg a Szerencse Kegyeltjéről
Három fagyos nap után mondott le a sereg az üldözöttjéről
Ahogy az idő mint a száraz falevél tovaszállt
Nagykorút faragott a csecsemőből, túlélőt s vadászt
Egy emléket hordozott, mióta elvesztette édesanyját
Egyik szeme jégkék, hosszú vágás hasította ketté arcát
A fiú a vadonszülette volt, szüksége sem volt névre
Íjjal szarvasra és farkasra vadászott, csapdákkal medvére
Egy erdőben élt "anyjával", észak elszigetelt szegletébe'
Senki sem tudott róluk, senki sem törhetett életére
De egy zird, hózivataros nappalon
Egy vándor ment arra, alig állt már talpon
Az ifjú érdeklödve nézte, najd a férfi elterült a havon
A jólelkű fiú már futott is és ragadta karon
