Nadír Könnyei

[Filio Mortale]

Lan Ro-Ryen (Lan A Lassú)
__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Ismeretlen sivatag
Időpont: ?? este
Esemény: „vendégség”
Résztvevők: mindenki
__________________________________________________

A palota Pazar egy zöld hűs sziget a kietlen homoksivatag tengerén az itt élő népek idegensége és a bolygószellem idegen erősségéből arra következtetek, hogy egy másik a mienkéhez hasonló világba kerültünk a kapun keresztül, nem hiába hívják a bölcsek Nadyss-t a világok kapujának….
A vacsoránál kiderül számomra, hogy az itt élők valamiféle nagyhatalmú szellemlényként tekintenek Kiinara amit előttünk is tagad de igaz nevének vizsgálatakor tapasztalt megmagyarázhatatlan események valami ilyesmit sejtet, tetszik vendéglátónk által rá használt elnevezés Levegő úrnője érzek szimpátiát a név és Kiina természete között „szélcsap” *kuncogás*
Teljesen háttérbe húzódom hagyom, hogy az ügyeket Kiina vigye úgy tűnik a maga módján teljesen jól elmanőverez a helyiek között, bár valószínűleg egzotikus szépsége is hozzájárul ehhez, hiszen jóképű vendéglátónk is szeretné maga mellett tudni az alabástromfehér bőrű nador szépséget.

[Tiwanlil]

Horkantok, amikor meghallom, mi is itt a nő helye és szerepe. Minél messzebb kerülök a hazámtól, annál vadabb szokások dívnak. Viszont a csillagok eltérő állása zavar. nem mintha avatott szakértőjük lennék, Miraclea után időbe tellett, amíg Sytis egét megszoktam, ám azt könnyebb volt, mert kevéssé tért el. Még a déli országok égboltja is mutatott részleteiben hasonlóságot - tán csak kicsit elcsúsztak az ábrák - de itt semmi de semmi nem hasonlít.

Idilli, jóléttel teli udvarházba jutunk, ahová úgy engednek be minket, mintha itt laknánk. Furcsállom, senki se kérdez ki, nézi át holminkat, és azon morfondírozom, ahová ilyen könnyen be lehet jönni Kiina árnyékában, onnan ugyanolyan könnyű lehet-e távozni, vagy akkor további kellemetlen meglepetések várnak.
Megértem Hajnal idegenkedését az ételtől.
- Nagyon messze kerültünk, honnét tudom, hogyha eszem az itteni ételből és iszom az itteni italból, nem kötöm-e magam a fogyasztás szerződésével ehhez a világhoz? Te vagy aki vagy - célzok nador mivoltára -, te talán egyebet is megtehetsz, mint én, és szabadon járhatsz-kelhetsz.

Később vendéglátónk is hallatt magáról, aki szeret hosszan beszélni, és kényelemben fogannak a szavai. Mindenkit megbámulok - a helyiségben figyelemért ácsingozó hatalmas díszített tárolóedényt is -, és amikor hellyel kínálnak, én talpon maradok. Nem viselkedem úgy, mint egy parancsig háttérből ügyelő fegyveres vagy testőr, de nem is ülök le, mint kényelemre áhítozó utazó. A húshiány megragadja a figyelmem, de érdekesebb Fényes Hamír és a varázsértője. A ház ura azt állítja, olyan eszköz van a birtokában, ami segít egymás nyelvét megérteni, mindegy hogyan szólunk. Hiszem is meg nem is, ezért félhangosan, fapofával odaszólok Kiinának az anyanyelvemen:
- Az éjjelt töltsd az úrral, aligha lenne ellenére, enyém lesz a varázsértő. Az ilyen szikár, karótnyelt fazonok állítólag nagyon mások lesznek, ha nincs közönség és nincs testükön díszes kelme...
Ha kiderül, hogy Hamír állítása valós, elismerően biccentek. Ha megsértődne, akkor felfedem, otromba közbeszólásom bizony tesztként szolgált. Hogy modortalan közlés volt, azt nem tagadom egy percig se, ahogy azt sem, ajánlatomat nehogy komolyan vegyék. A bárdolatlanságot felfoghatják különleges képességnek, hahaha.
Szúrós szemet én is tudok virítani, ha arról van szó, nem csak Saahir, habár ha helyi szellemnéző, nem túl bölcs dolog ajtót nyitni a lélekre a szem kapuján át.

[Haldirien]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Ismeretlen sivatag
Időpont: ?? este
Esemény: Vendégség
Résztvevők: Mindenki
Hajnal élcelődését követően rápillantok.
"Ez tényleg kellemetlen lenne..." - villan át a fejemen, de azért már megadom a tiszteletet a műnek, és elfütyülöm a végéig. Közben gyakran pislogok oldalra, hogy lássam, amennyiben ez nem tetszene az ittenieknek, és ha szúrós pillantásokat és ökölropogtatásokat hallok, akkor tisztelet ide vagy oda, elnémulok.

A város azonban lebilincselő számomra. Kicsit a szülőfalumra emlékeztetnek az épületek, bár jóval elegánsabbak, mint odahaza. Erre emlékezve jut eszembe, hogy vajon atyáim isteneit megtagadtam-e azzal, hogy Mortar szerzetesei közé álltam.
Bár dún vér folyt az ereimben, Eilenhitar, a faluban járó dalnok még korán magához vett, és végül is ő nevelt fel, így nem igazán okozott lelkiismeret furdolást a becsületesség nélkülözése.
Gyorsan visszatérek a valóságba, a múltban nézni mindig veszélyekkel teli.
Egy mély lélegzetvétel után folytatja az ardún himnuszt, amelyet félbehagyott.

A városnál már csak a fényűzésében egy palotára emlékeztető hatalmas épület nyűgöz le jobban. Csodálatos, egyszerűen hihetetlen, hogy mégis hogy van ekkora gazdagság egy ilyen félreeső sivatagi faluban

A medencére pillantva elfog a vágy, hogy majd leöblítsem magamról a sivatag érdes homokszemeit, remélem, hogy a Mortar papok nem tiltják meg a novíciusoknak a fürdést. "Még csak az kéne."

Először is a szomjamat oltom, egy pohárba öntök a forró fekete teából, majd szép lassan elkortyolom azt, közben, amíg várok, hogy hűljön egy keveset az ital, addig egy körtébe harapok.


A 'reggelinél':
Bár az asztalon heverő ételek nem fogadnak váratlanul, sejtettem, hogy vadhúst nem fognak a sivatag közepén találni, a vendéglátónk, a nyurga férfi és a mellette álló hatalmas üvegpalack, amibe Ynev legrészegesebb alakjának is belecsorbulna a bicskája, de talán félszázan se bírnának el vele.
Szó nélkül hallgatom a vendéglátónk és Kiina párbeszédét. Igyekszem felmérni a helyzetet.
"Hurri... szultán... Hamír... Bölcs Saahir, tanácsadó... megérteni bármely nyelvet... Érdekes, egy varázsló mindenbizonnyal az illető. Talán Kiinát valamiféle riválisnak nézi? - mérem fel az említett bölcset. - "Levegő úrnője... Kalifátus... Sivatag szépsége. Mily különleges képességekkel rendelkeznek... - ismétlem el az elhangzó szavakat.
Kiina és Kael után ül csak le az asztalhoz, nem akar még egyszer a mai nap folyamán Kaellel összetűzésbe kerülni.
"Ezek szerint ez a Hamír nem a terület legnagyobb ura, hanem van valaki, aki hatalmasabb nála, és ennek a Kalifátusnak a vezetője lehet. Ez valószínüleg valamiféle szultán lehet. Kiinát Hurri néven ismerik, Sivatag szépségét nem igazán kell fejtegetni, azonban valami különleges képességű lénynek nézik, aki ugyebár teljesíti a kívánságaikat." Levegő úrnője címet még nem sikerült megfejtenem, azonban ki tudja, az elkövetkezendő párbeszédekben mi fog kiderülni.
"Azonban a magas alakról el tudnám képzelni, hogy Kiinával nincs jó kapcsolata. Ha minden igaz, valamiféle varázsló lehet, és Kiina is valami hasonlóként jelent meg... Dalnokként jól tudta, hogy két énekes nem férhet meg egy csárdában.

Szinte azonnal odaszól a miracleai nő valamilyen ismeretlen nyelven, feltehetőleg az anyanyelvén ennek a vendéglátónknak, biztosan valamiféle próba gyanánt. Mivel nem értettem a szavait, inkább az emberek reakcióit igyekszem felismerni, hátha abból kiderül, hogy mit mondhatott, ezért körbenézek az asztaltársaságon

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Kalifátus - ismeretlen sivatag
Időpont: reggel
Esemény: Reggeli
Résztvevők: Mindenki

Kiina nyomában sétálva egy dolog biztos - a nador lányt nem nyomasztják azok a félelmek, amik egy ilyen helyzetben eltölthetik az embert. Látszólag úgy viselkedik mintha csak Arcantis valamely városában, egy jóakarójához jött volna látogatóba, és nem egy másik világ nemesének rezidenciájába sétált volna be. A fegyveres őrök hathatósan kint tarthatnának bárkit - és az, ahogy Kiina csak így besétált - komoly befolyásra és különös történetre utal.

Vanina kérdésére Kiina csak legyint
- ugyan már - egy alma sem kényszeríti rád az akaratát! A legrosszabb amit okozhat az a hascsikarás. S ez a világ, ahogy a többi is, csak három módon köthet magához - ha meghalsz, vagy elhatározod, hogy itt akarsz letelepedni, és ha nem találod meg a visszautat. De ez utóbbi veszély mellettem nem fenyeget - ígéri Kiina.

Az asztalánál ülve a Hamír érdeklődő pillantást vet Vanina fele, aki nem ül le az asztal mellé, de nem teszi szóvá a furcsa viselkedést. Ellenben kissé kikerekedik a szeme, amikor Vanina megszólal miracleai nyelven, miközben Kiina csengőn felkacag. De ezt már az Hamír sem hagyja szó nélkül, és folyékony miaracleai nyelven válaszol
- Mifelénk általában meg szokták kérdezni a férfit is, vagy ahonnan érkezett, a nők hordják a nadrágot? - kérdezi érdeklődve, és Saahir is közbeszól mireaclai nyelven
Én a szolídabb típust szeretem - jegyzi meg, és ennyiben hagyja a dolgot. Ellenben Kiina is megszólal abrínul
- Én meg inkább Zaiddal tölteném az éjszakát - válaszolja, mire a Hamír szomorú arcot vág, és megrázza a fejét.
- Oh, szépséges vendégem! Sajnálom, hogy nekem kell a szörnyű hírt tudatnom, de Zaidot a legutóbbi távozásod után annyira maga alá gyűrte a bánat, és annyira epekedett utánad, hogy nem bírta tovább, és belevetette magát a kútba. Hiszra bocsásson meg a lelkének! - sóhajt fel a Hamír, és még a kezét is a szívére teszi - jelezvén, hogy mennyire fáj neki, hogy ezt kell mondania. Kiina tekintete elfelhősödik, a Hamir meg közelebb hajol hozzá
Ne búslakodj, Hiszra áldása! Még arra sem lett volna méltó, hogy a lábad nyomát csókolgassa a porban! - teszi még hozzá vigasztaló hangsúllyal, mire Kiina tekintetében hideg harag villan.
Ebben tévedsz uram! Zaid rendes ember volt! - válaszolja, mire a Hamír visszavonulót fúj
Minden bizonnyal - én sajnos csak a szóbeszédek alapján ismertem - vallja be. Mivel látja, hogy Kiina nem éppen boldog a sajnálatos haláleset miatt, ezért intésére négy félmeztelen, szinte rajzolt izomzatú fiatal férfi - lép be a terembe, és látványos szaltókkal, ugrásokkal és erőnléti mutatványokkal próbálnak elkápráztatni titeket - s végül a fináléként égő fáklyákkal zsonglőrködnek.

Nem úgy az őket váltó kecses nő!

Aki tűz és kardnyeléssel próbál meg döbbenetet kiváltani - de ha ez nem volna elég,

a sort egy szikár, vékony férfiú zárja,

aki Hajnal szörnyülködésére szöges ágyra fekszik, és nyelvét, kezét szúrja át rezzenéstelen arccal egy-egy hegyes fémtűvel, majd egy csorba üvegpoharat eltörve pár üvegcserepet elropogtat előttetek. S ezután egy kosarat hozva, törökülésbe ülve előtte lekapja a kosár tetejét, és egy kígyó feje bukkan ki. A kígyó kiemelkedik, és fenyegetően a férfira tátja a száját, megvillantva a hosszú méregfogait. Hogy aztán a férfi egy igencsak nyekergő hangú furulyaszerűséggel láthatóan táncra késztesse a kígyót, amely aztán szépen vissza is ereszkedik a kosarába.

A műsor után a Hamír megszólal abrín nyelven
- Gyűjtöm a furcsa dolgokat - de pár holdhónapja hozzájutottam valamihez, amiről nem tudom, hogy micsoda. Csak annyi bizonyos, hogy napkeleti tárgy lehet. Talán végtelen bölcsességetek kiterjed erre is, és meg tudjátok mondani, hogy mit vetett elém a sors egy kereskedő által - nyúl  be a ruhája zsebébe, és egy tenyérnyi ezüst érmét tesz az asztalra. Elég egy pillantás, hogy tudjátok, mi fekszik az asztalon - az Anartyss ház ezüst signuma. Kiina érdeklődve kérdezi abrín nyelven
- Hogy került ez hozzád? - kérdezi, mire a Hamír elégedetten pillant rá, mert egyből látja a kérdésből, hogy Kiina felismerte
- A kereskedő, aki ezt hozta, azt mondta, hogy egy nagydarab  lovas démon, egy vasba öltözött essita szolga tárgyai közt volt. Pár holdhónapja bukkant fel a hegyek ezen oldalán, és tucatnyi harcost vitt magával, mire sikerült vérébe folyatni. Csakhogy a történet ott hibádzik, hogy ezek nem essita jelek, s az állítólagos démon inkább  hajazott valamiféle különös arcanai lovagra.
Kiina megszemléli a signumot, és megszólal
-Valóban nem itt készült. Ez különbözteti meg a napkeleti házak embereit egymástól. Olyan, mint egy zászló, csak fémből. S ahogy elnézem - balszerencsét hoz a birtokosára - hisz az előző is hogy járt! - teszi hozzá sejtelmesen, amibe a Hamír beleborzong, és Saahir is gyanakodva pillant a signumra. A Hamír inkább gyorsan témát is vált
-A napkeletről csak meséket hallani - szinte ismeretlenebb, mint az essita nép. Nem is csoda, hogy van  ahol a két legenda egymásba is fonódik!
Kiina erre felkapja a fejét
-Nem ismerem a történetet! Meséld el! - kéri, és a Hamír elégedetten elnyújtózik, és belefog
-Mint ismeretes, az Essiták - hogy Hiszra átka szálljon rájuk - a csillagok gyermekei. Minden essita a hat istenség és azok csillagainak valamelyike alá rendeltetett. Ezek az istenségek egy része bennük is lakozik.
Kiina bólint, hogy eddig minden világos.
- akárcsak a nadoroknál - kotyog közbe, amire, a Hamír csak megvonja a vállát, és folytatja.
-A születéskor kiderül, hogy ki melyik istenséghez és kaszthoz tartozik. A Hat-Kathé a tudós papoké, a Hat-Amthé az uralkodóké, a Hat-Refthé a katonáké, a Hat-Teíthé a mesterségeké, a Hat-Hathé a holtak és látnokoké, és Hat-Rukhé a szolgáké. Minden kaszt embere magán viseli istene kézjegyét, hogy megfelelően tudja szolgálni istenét. A szolgák erősebbek, és nagy a kezük, a katonák erős csontúak, esetleg még a bőrük is vastagabb, az uralkodók kecsesek, és még lehetne sorolni. Ráadásul mindent a csillagok állása befolyásol - azok határozzák meg, hogy mikor van béke, mikor kell háborút indítaniuk. S meghatározzák a kasztok tagjainak életének hosszát is. Egy szolga 20-30 ciklus után tér meg istenéhez, egy kézműves 50-60 ciklus után, míg egy uralkodó 7-800 vagy több ciklusig is elélhet. Mikor az Álmok völgyét elvesztették - köszönhetően az első fényességes Kalifa ravaszságának és dicső tetteinek - a Teqahu-Amatah dinasztia kegyvesztett lett, és ezért néhányan elmenekültek, és hajóra szálltak, hogy napkeleten szerezzenek új amatokat, azaz birtokokat.
Kiina töprengve kérdezi
-Szóval ezek a szökött nemesek abban különböznek csak a többi embertől, hogy soká élnek, és hogy a leszületésük nem feltétlen apáról-fiúra száll? - érdeklődik, mire a Hamír bólint
- sarkosítva a kérdést igen. De miért? Hallottál már ilyenről? - érdeklődik. Kiina megrázza a fejét
- hát, jártam már napkeleten, de tudtommal nem sok nemes mondhatja el magáról, hogy évszázadokig élne, és hogy nem a fia követi majd a sorban... - zárja le óvatosan a témát, mert nektek is mindössze egyetlen jelöltetek lenne, ha komolyan számba kéne venni a lehetőségeket - a Napcsászár. De ugyebár az nem lehetséges...

Végül az étkezés elérkezik a végéhez, és immár jóllakottan visszatérhetek a lakosztályaitokba. A Hamír még elárulja, hogy a palotán belül nyugodtan lehet sétálni, de a városba jobb, ha nem teszitek ki a lábatokat - legalábbis kísérő nélkül.

[Tiwanlil]

Egyre jobban izgat, hogyan érte el Kiina, ilyen kivételezett módon kezeljék. Jó, dúsgazdaggá tette a ház urát, de pusztán ennyi elég lenne?
Kiina felsorolja, ne az ételtől féljek, ám egy dolgot kihagyott:
- Negyedik: ha teherbe esel egy ittenitől. Ki tudja, a kapu átenged-e magzattal a méhedben.
Gyakorlatilag ha Kiinával történne valami, sose találnánk haza. Ő ismeri az útját-módját, mi nem. Ez elég aggasztó eshetőség.

A teszt sikeres, jóféle varázstárgy az, ami ilyesmire képes. Jóféle és nagyon hasznos.
- Nálunk mindenki acélt és nadrágot visel - felelem az úrnak és futólag megérintem a fegyverem markolatát.
Saahirtól nem is vártam mást, Kiina említette, a helyiek ízlése igencsak hagyományos.
Engedelmes, szerény, készséges. Errefelé a nő és a szolga hasonló értelmű szó lehet.
Kiina említ egy férfit, aki a kedvére lenne, ebben az utalásban sokkal több benne van, mint amit kibontanak az asztalnál. Az illető halála miatt megborul a reggeli hangulata, és olyan műsort parancsol elénk a ház ura, amit máshol nagy ebédek, vacsorák lakomái alatt szokás.
Ha valaki elég gazdag, a cirkusz házhoz jön, és Hamír afféle ember. Mutatványosai egyre bizarrabb szemfényvesztéssel szórakozotatnak. Hiszem is, meg nem is: vagy az eszközeiken babráltak, vagy valamit csináltak magukkal, fájdalmat ne érezzenek, vagy a helyi embereknek eltér a teste a miénktől.
A ház ura saját bevallása szerint gyűjti a fura dolgokat, magamban azt remélem, engem kellően unalmas tart ahhoz, nehogy akaratom ellenére hozzá akarjon csapni a gyűjteményéhez. Szerencsére kiina jótékonyan kihagyott minket a bemutatásból, amúgy is, mi afféle mellékes szereplők vagyunk, Hamír minden figyelme a nadoron landol.
Nem úgy a varázsértőjéé. Józanabbnak tűnik, nem esik hasra Kiinától, és elég éber. Ha fele annyira éles szemű, mint Lan, akkor ügyelni kell, mit mutatunk. Éppen ezért összevont szemöldöknél többel nem nyugtázom a signum felbukkanását. Utoljára Anartyss nagyúr miracleai küldötte viselt hasonlót, de emez meg valami essita alakról magyaráz. Hamír egy születési jogon alapuló rendszert mutat be, ami nem sokban különbözik attól, ami nálunk is van mindenki születik valaminek, és az átjárás máshová igen ritka. Ám az egész valami egészen elképesztő irányba fut ki. Eme essiták nemesei gyanúsan olyanok, mit a császár, és ha ezt tovább gondolom - merész, hogy egyáltalán megfordul ilyen a fejemben - szédítő következtetések sarjadnak.
Kurva messze vagyunk otthontól. Haza akarok menni.

Egyszer a reggelinek is vége szakad, elbocsátanak minket és rögtön Kiinára startolok:
- Miért és meddig vagyunk még itt? Ez a hely kezd az idegeimre menni.

[Filio Mortale]

Lan Ro-Ryen (Lan A Lassú)
__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Arcantis erdő
Időpont: nyárelő
Esemény: vendégség, reggeli - visszajátszás „magánbeszélgetések”
Résztvevők: mindenki illetve külön-külön….
__________________________________________________

A reggeli igazán Pazar máshol egy ünnepélyes vacsorának is beillene csak a napszak más viszont az étkezés végén a mutatványosok szemkápráztatóak az önsanyargatók pedig egyenesen Gíl – Hadul aszketikus szerzeteseire emlékeztetnek az útjuk a kín és szenvedés útja, ám az is kiderül, hogy volt valaki aki az udvarban aki nagyon fontos volt Szélvész Kiina szívének és mit ad Zorawa az illető az epekedő hatalmasság birtokán halálos balesetet szenvedett míg vendéglátónk epekedő vágya Kiina iránt mit sem csökkent, ám úgy érzem nem túl jól fogja meg a dolgokat Kiina kapcsán de hát ez Hamír nagyúr problémája hiszen vágyaink tárgyát képező és által kedvelt köztünk álló személyt nem föld alá kell rakni, hanem el kell vadítani, hogy önmaga utálja meg…..

Reggeliután félrevonom Kiinat és pár mondatot váltok vele.

-   Valójában nem tudom, hogy ki vagy de azt tudom, hogy viharban születtél és sokkal több vagy mint az a szeleburdi, csélcsap, kíváncsi meggondolatlan „fiatal” lány amit a külvilág felé mutatsz, sokszor olyan tudásról és bölcsességről teszel tanúbizonyságot amit sok bölcs megirigyelhetne….

Miután Kiinaval szót váltottam Sterrard urat ki most már Deion testvér veszem célba és mellkasának szegezem egyenesen a mondandómat.

-   Nem tudom pontosan, hogy mivel vívtad ki Vanina neheztelését, de a jövőben rajtad tartom a szemem „testvér” és ha Vanina állításai igazolást nyernek azaz elárulsz vagy elárultál minket akkor elválnak útjaink ha Halálszárny Kaelhez kötötted sorsodat ha nem kereshetsz magadnak más pártfogó halálpapot.

Amint végeztem Deion „testvérrel”  Vaninát veszem célba ha tetszik neki ha nem, miközben szerzeteshez méltatlan gondolatok cikáznak elmémben a tudásomhoz való gyűlöletes hozzáállása felkorbácsol bennem valami vad állatiasat valami zsigerit ám most ő a küldetés vezetője nem kívánom megalázni pedig tehetném mert a vezetői képességei hagynak kívánni valót maguk után ám a szolga tudomásul veszi ura parancsát és másokat a hátán emel fel. Mondandómat úgy címzem, hogy a többiek még véletlenül se hallják meg legfőképpen az újjászületett Dieon testvér.

-   Súlyos vádakkal illetted a sivatagban Dieon testvért, had kérdezzem vannak konkrét bizonyítékaid vagy csak ködös baljóslatú sötét gyanú mondatta veled ki az elhangzott vádakat…. Ha vannak konkrét bizonyítékaid Dieon ellen akkor melletted állok, hogy eltávolítsuk a összeverődött társaságból de azonnal… Ám ha nincsenek akkor kérdem, hogy személyem utálatát és Dieon utálatát következően a következő „áldozat” Kael lesz mert az ilyesmi nagyon egy irányba mutat….

A beszélgetéseket követően látszólag céltalanul kószálok a sivatagi palota belsejében.

Sterrard úr ki most már Deion testvér túl sokat magyarázkodik és hálát emleget a nem kért általa szívességnek tekintett tettekért, továbbra is egy kis hálátlan kígyó maradt a csuha alatt sebaj, ha így akar játszani akkor játszunk így… Összeszűkölő szikrázó tekintettel fúrom tekintetemet a tekintetébe (Aurapárbaj, alapkönyv 160. oldal)

-   Szóval azt akarod mondani Dieon testvér, hogy feltétlen és kérdések nélküli hálával tartozunk önzetlen segítségedért, akkor most kérdem én ha önzetlen és számítás nélküli volt a múltban a segítségeid és szívességeid akkor most miért is emlegeted fel és kened aurámra? Tényleg nincs semmi titkolnivalód és nem cselekedtél semmit kárunkra mióta először találkoztál velünk akkor tárd fel emlékeidet kendőzetlenül MOST.

Kiváncsian várom Dieon reakcióját miközben semmivé morzsolom auráját ha menekülni próbál akkor van titkolni valója, ám nem hagyok neki könnyű menekülést erősen ráfogok a csuklójára a szemkontaktust fenntartva és az arcába suttogom gyanúmat.

-   Nocsak, nocsak mégiscsak igaza lenne észak szilaj lányának és sötét titkolnivalód van az általam elővezetett kérdéses események kapcsán, ha nem lenne nem próbálnál meg elmenekülni a színvallás elől.

"A beszélgetéseket követően látszólag céltalanul kószálok a sivatagi palota belsejében."

[Haldirien]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Kalifátus - ismeretlen sivatag
Időpont: reggel
Esemény: Reggeli
Résztvevők: Mindenki
Az asztaltársaság ismeretlen nyelven kezd el beszélni, így inkább a termetes palackra koncentrálok addig, illetve felméri a hórihorgas férfit, a Sahír nevezetűt. Vagy legalább is valami hasonló. A férfi ruházata alapján kiemelt személy lehet ennek a Hamírnak az udvarában.
Azután visszaváltanak az abrín nyelvre, és csak következtetni tudok, hogy miről is folyhatott addig a társalgás, ugyanis Kiina éppenséggel az éjszakai partneréről beszél, majd a kettejük közti rövid párbeszédből annyit sikerült leszűrni, hogy ennek a Hamírnak az útjába nem érdemes állni, legyen az akár a misztikus Hurri elcsábítása.
Végül az asztal fölött beálló csendet a mutatványosok törik meg. Hátradőlök a székemen, és az államat a bal kezemmel támasztom alá, mely a szék karfáján pihen. Nem igazán nyűgözték le az ugráló emberek, bár kiváló fizikummal rendelkeztek, és csodás tudományukat elismertem, mégsem dobogtatták meg a szívemet. Azután egy kardnyelő lépett elő, őt már annál inkább figyelte, ugyanis ez egy olyan mesterség volt, ami mindig el tudta kápráztatni. Izmokat gyűjteni és ugrálni, szaltózni bárki képes elég sok idő befektetése után, de tőröket lenyelni, az már teljesen más kérdés. Egy rossz mozdulat és holtan esnek össze. Mégsem haltak meg sose. Mintha a torkuk acélos lenne belülről. Az önmagát bántó fiatalemberrel nem foglalkozott, egészen addig, amíg a furulyával el nem kezdett játszani. Bár nem volt szép a dal, amit játszott, hatásosnak hatásos volt, mert a csúszómászók dallamra lassú körkörös mozgásba kezdtek.

"Csodálatos... " elbűvölten néztem a furulyást, majd lopva a pap felé pillantottam, megbizonyosodva arról, hogy nem ellenzi el a buzgóságomat, majd a tekintetem véglegesen a furulyásra szegeztem.

Ezek után egy érmét mutat fel Hamír, ahhoz hasonlót, mint amelyet még Merussa előtt kaptam. Megigazítanám a hajam, de csak végigsimítok a kopasz fejemen. "Elég nehéz hozzászokni ehhez." - vallom be magamnak.
Azután olyan mesébe kezdenek, aminek az előadásáért valószínüleg elevenen megnyúznának Napcsászár birodalmában, attól függetlenül, hogy ez csak egy kósza legenda, aminek semmi alapja sincs.
"Szívesen ismerkednék a helyiekkel..." villant át az agyamon, amikor a megnéztem magamnak a kardnyelőt.


A vacsora után Lan félrevon, és egy rövid, de heves beszélgetés után elkapja a karom és a szemembe mered a tekintete.
Először csak a meglepetés látszik rajtam, nem tudom mi folyik, csak olyan furcsa érzésem van.
Végül ez a farkasszemezés azzal ér véget, hogy elkalandozik a tekintetem a kardnyelő nőre.
Ilyen gyengének és sebezhetőnek nem éreztem magamat még sosem. Még akkor sem, amikor a nemessel voltunk egy cellában, és éppen a törött lábamat feszítette.
Az ajkamba harapok.
- Mindenkinek vannak titkai... - visszapillantok a férfira. - És nem értem szavaid. Titkaim vannak, de mint ahogy nekem se tisztem tudni a tiédet, a sajátjaim rám tartoznak. Azonban a kérdésedre. - húzom el a számat. - hogy tettem e bármit a károtokra, csak azzal tudok felelni, hogy tudtommal nem. Hacsak nem tettem a károtokra akaratlan a Shoarral ház udvarában, vagy Merussában.

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Kalifátus - ismeretlen sivatag
Időpont: reggel
Esemény: Reggeli
Résztvevők: Mindenki

Bár kérdéses, hogy Kiina hogyan és miként érte el, hogy ennyire megbecsült legyen, azért a vacsora során akad pár válasz is. Nem nehéz észrevenni, hogy a Hamír milyen pillantásokat is vet a nador lányra - és ezek után már fölöttébb zavaró véletlennek tetszik a vetélytárs korai halála.

Saahir nőideálja jól tükrözi a helyi szokásokat és elvárásokat. Így aztán nem is meglepő, hogy a Hamír mily döbbent arcot vág egy pillanatra, amikor megtudja - Vanina szülőföldjén nemtől függetlenül mindenki fegyvert forgat.
-Mily kegyetlen föld lehet az, hogy mindenki a harcra készül - sóhajt fel kissé színpadiasan, mintha egy abyrnossi könyökölne a vánkoson.

Valójában amíg a Hamír odáig van Kiináért, addig a hórihorgas
Saahir leginkább egy éles szemű keselyűre emlékeztet, aki épp prédára les. A vacsora során diszkréten ácsorog a Hamír mögött, és azon kívül, hogy figyel, és néha-néha megigazítja ékes ruháját, nem hívja fel magára a figyelmet. Az előadás főképp Deion testvért és Hajnalt köti le, bár az azért látnivaló, hogy mindketten más-más részét értékelték a mutatványoknak.

Bár az étkezés szerencsére nem okozott nagyobb meglepetést az ízek terén - de a Hamír meséje oly lehetséges összefüggésekre világít rá, amelyet a Császári titoknokok feltehetőleg tiltott tudásnak bélyegeznének - akár igaz, akár nem.

Ahogy a reggeli véget ér, Vanina kérdéssel fordul Kiinához, mire Kiina egyet értően bólogat.
-Alszunk, pihenünk, és az alvást követő étkezés után azonnal indulunk vissza - válaszolja kissé komoran. Amiben van némi logika - itt az üldözőitek nem akadnak a nyomotokra, azaz tőlük nyugodtan pihenhettek. Amiben Kiina és Hajnal is példát mutat - mert ők nem kíváncsiak annyira palotára, és inkább a lakosztályban maradnak

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Kalifátus - ismeretlen sivatag
Időpont: reggel
Esemény: beszélgetések
Résztvevők: Lan

A reggeli utáni pár szóra Kiina vidáman felkacag
Ha valamit nem tudsz megmagyarázni, azt színes gondolatokkal fested le, pedig a valóság sokkal szürkébb. Biztos csalódnál, ha azt mondnám, hogy amit bölcsességnek hiszel, az nem más, mint amit Arcantis vadonja hajlandó volt elárulni. Ami pedig a tudást illeti - Arcantis az otthonom. Még szép, hogy jobban ismerem másoknál. Gondolom te is jobban ismered Sytist, mint Vanina. S ahogy Sytisnek, úgy Arcantisnak is meg vannak a maga különleges veszélyei és titkos helyei - amiket csak idővel és szerencsével ismerhetsz meg - válaszolja.

A helyzet az, hogy Lan Deion testvérrel sem jut igazán dűlőre - ahhoz van elég esze, hogy ne próbálja meg összemérni az aurákat. Sőt, még mindig adja az értetlent, s szóban az ártalmatlanságát hangoztatja.

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Kalifátus - ismeretlen sivatag
Időpont: reggel
Esemény: reggeli
Résztvevők: Elassor

Saahir valóban kitüntetett helyet foglalhat el a Hamír oldalán. Erről az is mesél, hogy a testőrökön kívül ő az egyetlen aki jelen van végig az étkezés alatt. Ahogy az ujján megvillanó gyűrűk, no meg a drága ruhák is sejtetni engedik, hogy ő lehet a Hamír bizalmasa. Ebben nincs is semmi szokatlan, hisz számos tartományban is van ily hivatal, s a bölcs tanácsadókat ott mentisnek nevezik. Ahogy Lant szokta időnként így szólítani Kiina, bár hogy Lan kinek osztana tanácsot, az kérdéses, elvégre ebben a társaságban nincs egy nemes sem.
 
A látnivalók sokasága után olyan történet kerül napvilágra, amely leginkább halásos titokra emlékeztet. Amely ha napvilágra kerül, könnyedén a történet felfedőjének életébe kerülhet - függetlenül attól, hogy mennyi igazság rejtezik a mélyén.
S a nap további kellemetlenségeket tartogat: Úgy tűnik, hogy Vanina gyanakvása megfertőzte Lant is, mert négyszemközti gyanúsítgatása igencsak sötét kilátásokkal kecsegtet. Bár parancsoló szavait, hogy nyomatékosítsa, farkasszemet kezd el nézni, de oly szúrósan, mintha a vesédbe látna. Nem is bírni sokáig a nézését, hanem inkább elkapva a tekintetet, hogy Deion a szemének sokkal kedvesebb dologra fókuszáljon.

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Kalifátus - ismeretlen sivatag
Időpont: reggel
Esemény: segítség kérés
Résztvevők: Lan és Elassor - külön külön helyszínen, és beszélgető partnerekkel, de az esemény ugyanaz.

A séta a palotában elég sok szokatlan dologra derít fényt. Egyrészt nincs saját mágikus védműve az épületnek. Hogy ez a még folyó építkezés miatt van így, vagy más magyarázat van, nem tudni. A terek bár itt is nagyok és lenyűgözőek, mint Sytisben, de teljesen másképp díszítik azokat. S míg a palazzok napfényben fürdenek, itt inkább a hűs félhomályt szeretik, s odakint tudni a gyilkos napsugarakat. A Hamír valóban igazat mondott - szabadon bejárható a hely, és nincsenek sokan. Tucatnyi díszes termet, apró zöldellő kertecskét lehet felfedezni.

Az egyik ilyen kertben különleges virágszálra lehet találni.

Spoiler: megjelenítés

Az elsővel Lan, a kardnyelővel Elassor találkozik

A kertbe lépéskor feláll arról a padról, amin eddig ücsörgött, és félreteszi azt a furcsa, lapozgatható tekercset, amit addig olvasott. Enyhén meghajol, s halkan megszólal Abrín nyelven, melyre magyarázat lehet a fején viselt ékszer:
Egy szóra nemes idegen! Kérlek hallgass meg! - zavarja meg az eddigi magányos sétát. Amint a figyelmet magáénak tudhatja, folytatja
A fényességes Hamír a segítségedet kéri! Hosszú ideje sokszor álmatlan éjszakái vannak, nem bír aludni, és belülről rágja kíváncsiság, no meg a vágy, hogy megismerhesse csodás úrnőd, a Sivatag Gyönyörű Rózsájának, Jótevőjének a nevét, hogy azt hálaimáiba foglalhassa! Esengve kérlek én is, hogy segíts neki! A bölcs Hamír tudja, hogy szavakkal nem lenne kifejezhető az a hála, amiért e tudásnak hála ismét boldog életet élhetne! Éppen ezért mivel tudja, elképzelhetetlen gazdagságodat számottevően nem gyarapíthatja, csak jelképesen tudja viszonozni a szívességet! Ha megesik a szíved rajta, súlyodnak megfelelő mennyiségű aranyat ajánl fel, s választhatsz magadnak az udvarból két feleséget, akiknek hozományul a súlyukat ezüstből megkapod! Továbbá uradalmából földet, és két oázist, valamint a földekhez tartozó címet is viselheted, ahogy leszármazottaid is! S természetesen nem kell külön említenem, hogy a Hamír barátságát is! - majd letérdel eléd, és úgy folytatja
Könyörögve kérlek, segíts a nagylelkű Hamíron, uram!

[Filio Mortale]

Lan Ro-Ryen (Lan A Lassú)
__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Kalifátus - ismeretlen sivatag
Időpont: nyárelő
Esemény: Lan és Elassor - külön külön helyszínen, és beszélgető partnerekkel, de az esemény ugyanaz.
Résztvevők: „változó”
__________________________________________________

Egyenlőre hagyom Dieon testvért eloldalogni, de a gyanú mételye belém fészkelődik eddig egy angyali küldöttől tartottam de most már lehet, hogy tényleg áruló van a csapatban akiket biztos lehúzhatok az árulók listájáról az Vanina és a Halálpap de a többiek megfelelő körülmények között nyerhetnek az elfogatásunkon vagy elveszelytésünkön…. A gyanú keserű édes tüske az ember bizalmában.

A sétám közben talán nem is olyan véletlenül az egyik elfátyolozott sivatagi szépségbe botlok aki selymes könyörgésével és a vagyon és befolyás ígéretével csábít, sajnos nincs tisztában azzal, hogy a nevek főképp az igaz nevek hatalmával pontosan tisztában vagyok, főhajtását a császári udvarban megkövetelt meghajlással viszonzom és türelmesen végighallgatom csak a legvégén szólalok meg ám kíváncsiságomtól hajtva nem abrínul hanem sitysi nyelvjárásban válaszolok amibe a kötelmek megnevezéseit a császári nyelvjárás passzusaival helyettesítem, miközben felsegítem a földről.

-   Megtisztel hölgyem kérem szólítson Lan-nak….Kérem álljon fel nem illendő, hogy egy szolga előtt térdeljen, Lan a Szolga előtt… Sajnos nem segíthetek nagylelkű vendéglátónknak a Sivatag Gyönyörű Rózsájának valódi nevével kapcsolatos kíváncsiságának kielégítésében, ha maga a Sivatag Gyönyörű Rózsája nem árulta el a nevét a nagytiszteletű Hamírnak. „Ha tűz ellenszélben keletkezik, soha ne támadj vele szemben !!!”…. „Hajdanánd a Sen-nung fejedelem az erényt ápolgatta, miközben elhanyagolta a hadi dolgokat, ezzel döntötte romlásba országát. A Nagy Jünek a Hszia dinasztia első fejedelme a tömegekre támaszkodott, és szerette a bátorságot, ő pedig épp ezzel vesztette el ősei oltárát. A bölcs uralkodónak tanulmányoznia kell ezt, és fejedelmi udvarán belül ápolnia kell a civil erényeket, udvarán kivűl pedig hadi készültséget kell tartania. Ezért, ha az ellenséggel szemben felsorakozol, de nem rontasz rá, akkor még nem érted el az igazságosságot, ha pedig az ellenség kihűlt tetemei felett szomorkodsz, akkor még nem érted el az emberségességet…”

[Tiwanlil]

Korábról kimetszett rész - Beszéd Lannel

Meglephetne, amit Lantól hallok, de olyan régóta utazom vele együtt, hogy lassan megszokom, mindig több rétege van annak, amit mond. Előveszem a hazája nyelvét, gyakorlásnak sem utolsó.
- Először is nevezheti ő magát Deion "testvérnek", Szívem szottyának, Soknevű ház egyszülött fiának, vagy ami tetszik, nem veszem be. Úgy cseréli neveket, mint más mocskos alsóját. Tegnap hosszú hajú úr, ma kopasz paptanuló! Pf!
Ebből vastagon kihallatszódhat, ki nem állhatom a férfit, azaz nagy rá az esély, minden mögött a mentis által megfogalmazott ködös, baljós gyanú húzódik. Ám hirtelen letörlöm képemről az undort és komolyabb ábrázatot öltök:
- Emlékezz, hogyan mutatkozott be Kufáron, milyen becstelen ügybe akart hívni minket! Emlékezz, hogyan sértett és szidott, amikor nemet mondtunk! Jellemtelen gaz ember viselkedik úgy, ahogy ő akkor. Majdnem agyonvertem. Akkor ott gyanú bélyegét kapta homlokára. Előítélet? Igen. Ködös? Rászolgált.
Kiina felé pillantottam, a nador lány láttán ellágyulok. nem is olyan régen a szemem forgattam könnyelműsége miatt, ma meg az egyik legkedvesebb személy helyét tartogatom neki a szívemben.
- Emlékszel nagyúr fiára? Zevran! Ki nem állhattam képét, modorát, ferde elveit. Mennyit ellenkeztem, néha szavak nélkül is! És mégis... Eltelt idő, puhulok. Hiányzik. Hiányoznak ilyen alakok, kik mondanak mást, ami nekem tetszik. Nem utállak - néztem a szemébe. Volt egy gyönge esténk, rémlik még, de nem mosolygok, mert távol áll tőlem, bizalmasodjam a mentissel. - Se téged, se halálpapot, se az nyomorult paptanulót vagy mit sem. Az utálat luxus, akár a harag. Amit látsz, ha Deionra nézek megvetés. Istenek óvják, ha konkrét jelet lelek, bajunkat ő okozza, mert akkor nem kérdezek, nem vádolok, küldöm új ura elé bemutatkozni.
Gondolom ezzel a fogadkozással sem állítok meglepőt.

*

Hamír vonzalma kártékony mellékzöngéjű, jó lesz szemmel tartani, de a jól látható és kevésbé látható alattomnál az utóbbi érdemel több figyelmet, így a magam részéről a varázsló-tanácsadóban látok több fenyegetést. Kételkedem abban, hogy Kiina tisztában lenne a jelenlétéből fakadó gondokból, hiszen a felszín káprázatos: szívélyes vendéglátás, kiemelt figyelem... Ideális arra, elringassák az éberséget.
Vendéglátónk puhány nézőpontja ugyanúgy színjáték mint az abyrnossiaknál. Persze, puccparádé, illatos olajok a testen, kényelemben élt élet, de a szavuk kemény parancsot adhat olyanoknak, akik nem félnek átmerészkedni az élet zordabb, véresebb oldalára. Büszke vagyok arra, amilyenné neveltek - a fegyverek szeretete, a készenét, az edzett test -, mert hasznomra vált, arra se fecsérelem az időt, lebiggyesszem a számat Hamír véleményétől.
Kiina vázolja, mi a tervünk itt, és azt is látom, elkomorul. Nekem is lenne okom komorulni, tartok az éjszakától és amit hozhat.
- Beborultak nálad: maradnál? Hát ennyire tetszik neked ez a hely?

Előttünk az egész nap. Ami annyiban jó, kihasználhatom az időt némi edzésre norhorommal és ívtőreimmel. Érzem, hogy berozsdásodtam, tánctudásom pusztulásába bele se merek gondolni, de annak felelevenítésére se kedvem se alkalmam. Még a végén Hamír vérszemet kap és táncos harcosnőnek itt marasztal az akaratom ellenére, pedig azért torokra mennék... Elfelejteni nem fogom a főbb lépéseket, ütemet, de amit nem gyakorolnak, arra rárakódik a por...
Ám mielőtt bármilyen gyakorlásba merülnék, egy szóra elkapom Hajnalt:
- Hogy érzed itt magad? Tetszik a vendéglátás? És  a vendéglátónk? Mondok neked valamit: a ház ura ha tehetné múzsájára mászna és addig hágná, amíg mozog, a varázslója viszont úgy néz rá, mintha képzeletben elfogta, feldarabolta és eltemette volna. Havas múzsánk még egy éjt akar itt tölteni, és amondó vagyok, ez az éjszaka különb lesz annál, amit előzőleg itt töltöttünk.

[Filio Mortale]

Lan Ro-Ryen (Lan A Lassú)
__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Kalifátus - ismeretlen sivatag
Időpont: reggelit követően
Esemény: gyakorlás vagy tánc ?
Résztvevők: „Vanina ” ?
__________________________________________________

Az elfátyolozott sivatagi szépséggel való beszélgetést követően, tovább sétálok a palotában amennyiben észreveszem Vaninát amit gyakorláshoz készülődik kéretlenül is mellé csapódok a bölcsek szerint a harc valójában tán még ha halálos is – „Ha ismered az ellenségedet , és ismered önmagad, tiedé lesz a győzelem. Ha ismered az Eget, és ismered a Földet is, teljes lehet a diadalod.” – ideje, hogy ismét eljárjak egy halálos táncot a zord észak szülöttével.
 

[Haldirien]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Kalifátus - ismeretlen sivatag
Időpont: reggel
Esemény: segítség kérés
Résztvevők: Lan és Elassor - külön külön helyszínen, és beszélgető partnerekkel, de az esemény ugyanaz.
A megterített asztal bőséges vacsorája után egy rövid sétát tettem a kastély kertjében, nem sokkal Lan után indultam utána, ugyanis a forró sivatagok után egy séta a hűvös kertben igen csábítóan hangzott.

A kertje is csodálatos a férfinak, olyan, mintha tényleg egy kisebb csodavilágba kerültünk volna azon a furcsa átjárón keresztül. Épp egy boltívre felfutott virág alatt sétáltam keresztül, amikor egy padon a kardnyelőt pillantottam meg, amely hamar félrerakta a kezébe lévő eszközt, és hozzám sietett.
Egy kedves mosollyal fogadom a lányt, majd amikor a kérését fogalmazza meg, eltűnik a jókedv az arcomról.
Felvonom a szemöldököm a felkínált alkutárgyak iránt. Csábító, de azonnal a fejemben megkezdett szólalni egy apró vészharang, jelezve azt, hogy ezeknél az embereknél a név ismerete dominanciát jelent, és ha nem fog működni a lányon, akkor nem lesz se föld, se arany. Csak felesleges veszély.
- Őszintén sajnálom a bölcs Hamírt, amiért ily nyugtalan a lelke. A kíváncsiság egy kétélű tőr, amilyen mélyre vághat bele az ember a tudásba, vagy egyéb ismeretekbe, éppolyan könnyen ejthet magán borzalmas sebeket. Mindazonáltal, ha jól tudom, az asztalánál még ismerte a Sivatag Gyönyörű Rózsájának a nevét, amennyiben elfeledte, Hurrinak nevezik. Ha az igazi nevére kiváncsi, akkor bármennyire is szeretném csillapítani az álmait gyötrő kiváncsiságát, nem tehetek eleget a kérésének. Ha tudnánk egymás valódi neveit, akkor nem utazótársakként érkeztünk volna a méltóságos Hamír udvarába. Lenyűgöző volt a mutatványa az asztalnál. Fogadja elismerésem.
- a jobb kezem ebben az időben a szívem felé helyezem.
- Szeretnél még beszélni valamiről, vagy csupán ezt akartad megtudni?