Nadír Könnyei

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: A sziget
Időpont: nyárelő
Esemény: Árnyak Tengerén, a Shoarral Ház tengeri udvarházában, első reggel
Résztvevők: Lan

Hae Min Ji kedvesen elmosolyodik, amikor Lan a kérdés elkerüléséről beszél beszél, s pár másodpercig sokat tudóan hallgat, akárcsak a körülöttük zöldellő bokrok. Végül megszólal
- Örülök, hogy észrevette a szándékot - ám igencsak tapintatlan dolog ezek után is ragaszkodni ahhoz, hogy választ kapjunk olyasmire, amire észrevehetőleg nem kívántak válaszolni. S attól tartok, hogy több kérdés is megválaszolatlan marad, hacsak nincs az ingujjában a megfelelő okirat - int legyezőjével a fent nevezet ruhadarab fele.
- Sterrard úr a mesterével hagyta el hazáját - node ön miért csatlakozott hozzá? Nem az iskoláit fizető Házhoz kellene hűségesnek lennie? - vált témát, nehogy kényelmetlen hallgatásba fulladjon a társalgás.

[KLM]

Kael Lacrymatis



Mesélő: Dierol
Helyszín: A Kufár
Időpont: nyárelő
Esemény: Árnyak Tengerén, a Shoarral Ház tengeri udvarházában, első reggel
Résztvevők: Kaelm Kiina és Hajnal

Kiina Darkorra adott válaszra felhúzza egyik hófehér szemöldökét
-Szóval azt mondod, hogy ha valaki menthetetlen fizikailag vagy mentálisan, akkor nem megkönyörülnél rajta, és megadnád neki a kegyelemdöfést, hogy véget vess szenvedéseinek, hanem Darkor segítségével zöldséggé változtatod? -Végül is a zöldség csak vegetál, és nincsenek érzései. Hiszen a szomorú fűzön kívül nincs sok boldogtalan növény. Például még nem hallottam depressziós sóskáról, vagy irigy körtéről  Csakhogy így jó időre megreked a körforgásban, miközben semmit nem fejlődik...

Kael felemeli az evőpálcikát, de megrágja a falatot:
Megbocsáss, de Mortar papjaként milyen kegyelemdöfést nem adok én meg? - aztán elmosolyodik, mielőtt a jégvirágok kihajtanának - de a répa is elszárad, ha féreg rágja a gyökerét és tetű szívja a levelét. Darkor nem ezt ígéri, hanem az összes tehertől megszabadulást - AZTÁN a továbblépést. És ismét:én nem Darkor papja vagyok, hanem Mortar vezet. itt a tisztelet jelét rajzolja a levegőbe.

-Lan arra nem képes egyértelmű választ adni, hogy mit evett reggelire – de azért szeretek próbálkozni – háta egyszer véletlenül megoszt velem valami maradandó bölcsességet.
- Nem képes vagy nem akar? Ami azt illeti, nem tudom miért utazol vele....

Hajnal is közbeszól
-Nekem egyszer azt mondta egy sétáló szerzetes, hogy a Napcsászár azért nem írtja ki Gorothas szektáinak írmagját is, mert az általuk végbevitt kegyetlenkedés láttán összefognak a Birodalom lakói, és az egymással összefogó lelkeket nemesebbé teszik a megpróbáltatások, melyre a langyos biztonságban esély sem lenne. Mint az önfeláldozásra. Vagy valami ilyet mondott.
Kiina hümment egyet
-Hát ez alapján népeket kiirtó hadjáratok lennének a legideálisabbak ahhoz, hogy a lélek fejlődjön, mert a legnagyobb sötétben világít legjobban a lámpás? - kérdez vissza, de Hajnal csak vállat von.
-Honnan tudjam?

Nem, a lámpás nem világít jobban, csak feltűnőbb. De sok halálnál sokan hullanának ki a rostán ez pedig nem elfogadható. Mégis, amíg a Napcsászár megmártózik Mortar misztériumában,
majd húsz esztendőig nem nyilvánítja ki a hatalmát, addig mégiscsak ez meg. Akárcsak tíz esztendőnként telente Shagír partjainál, mikor befagy a tenger.

-Végre egy pap, aki elismeri, hogy szinte semmit nem tud! Ilyet sem mindennap hallani! - kuncog elégedetten. Node az, hogy az egyik áldozati felajánlás azért égett meg olyan különlegesen, hogy új rendházat alapítson az apát – az nem az üzenet volt, hanem az következménye annak, hogy milyen magyarázatot találtak a jelenségre. Vicces lenne, ha kiderülne, hogy csak egy játékosabb szellem játszadozott a lángnyelvekkel, és emiatt alapítottak valahol máshol egy rendházat. Aztán kissé megkomolyodik, ahogy eszébe jut valami – Igaz, ez nem az első eset lenne.

Az arányok fontosak. Elég sokat tudok ahhoz, hogy ez milyen kevés a végtelenhez képest - de már nem is olyan kevés, az emberi elme határaihoz képest. - Majd elmosolyodik, ezúttal önmagán  - No és persze ott van a szerénység határa is.

Valóban szellem járt ott, csakhogy nem valami kósza mókamester, hanem Mortar egyik angyala. Az ilyesmit némi mágikus tudással ki lehet deríteni - a múltat vissza lehet nézni, igaz csak nem túl mélyen és ha nem elegendően erős akarattal kívánja valaki leplezni a jelenlétét.

Hajnal is közbeszól
– A vagyonról szóló példabeszéd engem érdekelne!
[/quote]

Amikor testünk meghal lelkünk - ismét - birtokába kerül eddigi életeink teljes tudásának és  még ezen túl is sok mindennek. Bizonyos szertartások ennek a tudásnak némely morzsáit juttatják hozzánk, amely tudás még nem túl sok egy halandó testnek és elmének.
Egy ilyen lélekutazáson volt az a nemesúr is, akit élet és halál között hoztak be egy sytisi kolostorunkba.
Nem a Mortar Könnye kolostorba, mert ez a Nyolcadik Napcsászár kettőszáznyolcadik évében történt. A nemesúr hetekig lebegett élet és halál között, majd mikor felépült eltávozott egy évre és egy napra.

Itt Kael tart egy kortynyi szünetet, hogy felmérje a hallgatóságot.
 
Ez idő alatt elrendezte ügyeit, vagyonát elosztogatta - igen, a rokonainak is - aztán visszatért a kolostorba, leborotváltatta a fejét és novíciusnak állt, de pár év alatt a kolostor kapuján kívül is híres bölcs lett belőle. Ő mondta egy kérdésre, hogy a vagyon olyan a léleknek, mint egy csónak a testnek. Elvihet helyekre, de vérbe és verejtékbe kerül. Ráadásul nem is mindenhová vihet el, sőt, a legtöbb helyre eljuthatsz gyalog is.
És ha hegyre visz az utad, nem viszed a csónakot a hátadon. Hova mennél hát ezzel a csónakkal, ha egyszer majd beleülsz?

[Haldirien]

Mesélő Dierol
Helyszín: A sziget
Időpont: nyárelő
Esemény: Árnyak Tengerén, a Shoarral Ház tengeri udvarházában, első reggel
Résztvevők: Elassor
Mivel a szellem semmiképp sem kíván segíteni, attól tartom feleslegessé vált az egész tárgyalás.
- Én... Egy kívánságra gondoltam magától a Napcsászártól.
biccentek a kövér ember felé, majd elindulok a hajó felé, megfékezve gondolataimat, mert attól tartok, hogy az alatt, hogy mindent tud a hajón, az emberek gondolatait is kifürkészheti, így jobb híján igyekszem felvázolni az estémet, melyen vagy a szobában való ivás, vagy pedig valami kis apró előadás, talán szerenád van a gondolatbeli listámon...
Ha találkozom valakivel, köszönök neki, főleg ha a kapitányról lenne szó, és talán még beszélnék is vele keveset, de nem keresek fel senkit.
Csak akkor engedek, mikor már átléptem a szigetre.
"A jövő tehát megpecsételődött... Legyek még Sterrard... Mindenkinek jobb igy, aztán majd lesz valahogy. De jelen esetben felesleges kockáztatni, hiszen annak minden egyes lépése veszélyes, és ki tudja, megérném e az éjszakát, és az azt követő reggelt? Jobb meghalni ismeretlen nemesként, mint nincstelenként. Nem akarok meghalni, mert nem igazán éri meg, egy hatalmas teknős gyomrában várva a pusztulásra." győz meg "Sterrard", akinek szavaiban az igazság folyik.
Mellesleg. Semmiképp sem akarhatom, hogy a Napcsászár udvara utánanézzen nemességemnek"
Mivel délután van, úgy vélem, elsödleges érdekem gyakorolni a pengével, amit magamnál hordok, ezügyben megkeresem azt a katonát, akivel korábban a tegnapi napon volt szerencsém gyakorolni, amennyiben pedig nem sikerül a férfi megtalálása, az öregembert keresem meg, aki megmutatta nekem a lakrészemet
Ha nem találom azt az őrt, a mestert keresem fel, aki feltehetőleg ugyanott van, ahol hagytam legutóbbi találkozásunk során.  továbbra is a harcos nővel van, így csak gyorsan mondom, melyet szeretnék.
- Lan mester, tudja hol találom azt az őrt, aki segített engem a kardvívás útján?
 Majd pedig elindulok, hogy megtaláljam azt a férfit, akivel egy nappal korábban küzdöttünk. Ha megtalálom, felé lépek.
- Ha volna ideje, gyakorolhatnánk a közelharcot?
Azután, reményeim szerint gyakorlatozni fogunk.
- Lekötelezne, ha tudna mutatni pár trükköt hosszú kard használata közben

[Dierol]

Mesélő Dierol
Helyszín: A sziget
Időpont: nyárelő
Esemény: Árnyak Tengerén, a Shoarral Ház tengeri udvarházában, első nap
Résztvevők: Elassor

A Kufár öblös hangon felnevet, amikor Elassor a kívánságot említi.
-A próba jutalma az, hogy egy kívánságot teljesít a Napcsászár. Egyet. S erős a gyanúm, hogy az én óhajom erős hátránnyal indulna a próbát teljesítő személy óhajával szemben, nem igaz? Ráadásul dörzsöltek is a Császári Titoknokok! Ha például szekérderéknyi kincset, palazzót és földet kérnék, azt feltehetőleg a szokott módon adnák meg – ráböknének a térkép egyik még meg nem rajzolt üres foltjára, s kijelentenék, hogy mostantól az a terület a kérelmezőt illeti meg. Amelyet persze a kérelmező úgy hódít meg, ahogy akar... - Vigyorodik el kárörvendően -Szóval sok szerencsét!

Felfele menet talán még a könnyű almabor, vagy az erősebb, dún vörösbor közt vacillál Elassor, hogy melyik is illik jobban majd az est hangulatához, amikor kilép a nyüzsgő fedélzetre. A kis pletykafészek – Osa, éppen Xaonak ecsetel valamit – mozdulatai alapján épp a frissen felgurított hordókkal kapcsolatban. Xao egy futó pillantást vet Elassor fele, de látni rajta, hogy bár jó eséllyel tudja, hogy Sterrard kit látogatott meg, de nem igazán érdekli. Az viszont kérdéses, hogy a Kufár vajon mennyit árul el neki a hajón történő eseményekből, bár Elassornak egyre nagyobb a gyanúja, hogy nem mindent...
-Remélem megtalálta az úr, amiért visszajött – szól Sterrard után a Kapitány, de ez inkább csak udvariassági formula volt – mivel láthatólag mással van elfoglalva.

Az ácsolt, nyikorgó deszkapallón a mólóra lesétálva Elassor talán kissé megkönnyebbül, ahogy a simára kopott kövezetre lép. A forró verőfényes déli nap erősen tűz, és a kövek felett remegésre készteti a levegőt. A mólón ácsorgó két katona arcáról patakokban folyik a víz, ahogy a vértekben feszítenek, de mozdulatlanul állnak. Az öreg szerzetes viszont már nincs sehol – aztán bambuszból készült napernyője festett papír árnyékolóját Elassor még megpillantja útban felfele a teknős, vagy ha jobban tetszik a domb oldalán húzódó úton felfele. Némileg megszaporázott léptekkel sikerül utolérni a felfele andalgó szerzetest – aki bal vállán nyugtatja a természetesen teknősmintás napernyőjét. Egy virágzó bokornál várja be Elassort, s a türelem jelét rójja ujjaival a levegőbe, ahogy a nemes mellé ér. A kérdésre a Xaónál már annyiszor látott módon túr a szakállába, aztán mély, dörmögő hangon válaszol.
-Nem szívesen javítom ki, de  Lan mester - az Ön mentise, a sétakertben van, és én nem tudom, hogy ő tudja-e hol van a keresett férfi. De az úrnak szerencséje van – én tudom, hogy hol találja – hajol meg éppen csak Elassor fele, s elindul felfele az úton
-Jöjjön, odavezetem! - teszi még hozzá. Út közben azért megjegyzi
-Kimerültnek tűnik. Lehet, hogy tanácsosabb volna inkább pihenéssel töltenie egy kis időt, és kerülni a nehéz ételeket és italokat ebben a melegben – szól, aztán nem beszél tovább, hanem Elassort odavezeti a kert kapujánál álló őrhöz, aki egy fa árnyékban támasztja a falat. Tam mester intésére odasiet, s gyors pillantást vet Elassorra.
-Wei, az úr gyakorolni kíván. Az őrséget átveszi Chon – a múlt  hétről amúgy is maradt még ácsorogni valója – közli Tam mester, mire az őr bólint, s elszalad – feltehetőleg szólni a váltásának. Tam mester int
-Na, akkor folytassuk az utat! - szól, és a kapun belépve a sétakert útjain indul meg. Pár méter után az egyik aprócska árnyékos tisztásnál áll meg. Több örökzöldnek hála kellemes illat tölti be a helyet, s  a leveleken átjutó szűrt fény sem éget annyira.
-Ez megfelelő lesz – jegyzi meg Tam mester, s a kapuőr Wei is futva tér vissza – kezében két gyakorló karddal. Az egyiket meghajolva átadja Sterrardnak, aztán a tisztás távolabbi részére vonul.
-A quaboai haránt-vágást javasolnám indulásnak mára – javasolja Tam mester, mire Wei biccent, majd int Elassornak, hogy támadjon... A következő órák fájdalmas leckéket tartogatnak Elassor számára – gyakorló kard ide-vagy oda, fájdalmas kék zúzódásokra tesz szert tőle kar és gyomortájékon. Az egyedüli eredménye az, hogy Wei az első összecsapás után megmutatta, hogy mit is takar a quaboai haránt-vágás, és hogyan lehet kivédeni. Utána pedig újra és újra gyakoroltatja Elassorral a támadást -mivel szerinte ha már tudja, hogyan kell támadni, milyen mozdulatokat lehet közben tenni, akkor sokkal könnyebben meg fogja érteni, hogy lehet azokat kivédeni, és milyen előjelei vannak. Így a gyakorlás menete az, hogy Elassor támad, Wei hárít, és jókorát oda-oda som a védtelenné vált testzónákra. Több óra és rengeteg folt után Elassor már majdnem minden második támadása megszorongatja Weit – aminek fő mutatója az, hogy nem támad vissza. Wei ekkor dönt úgy, hogy ideje Elassornak megtanulnia a védekezést is ez ellen a csel ellen. Némi instrukció után cserélnek, s bár ismét a gyakorló kard „boldogabbik” végén találja magát Elassor, de Wei támadásai már nem találnak oly nagy számban, mint a nap elején...

[Dierol]

Mesélő Dierol
Helyszín: A sziget
Időpont: nyárelő
Esemény: Árnyak Tengerén, a Shoarral Ház tengeri udvarházában, első nap
Résztvevők: Vanina

Tam mester biccent Vanina fele, amikor arról esik szó, hogy Miracleában nem szokás legyezőt hordani.
-Igaz, de ott nem is tiltják a fegyverviselést, sőt! Akinek nincs fegyver az oldalán, az igencsak kapaszkodhat, hogy emberszámba vegyék.
Aztán valami eszébe juthat Tam mesternek
-Remélhetem, hogy a fa gyakorlófegyverek ellen nincs kifogása, mint az egyik régebbi miracleai vendégünknek? - Kérdi Vaninától
- Az úr igencsak nehezményezte a dolgot, s ragaszkodott az éles kardokhoz. Két ujját kellett visszavarrni, amikor egy csapás lecsúszott gyakorlás közben...

A legyezőt próbálgatva kiderül - bár megvan a súlya, azért egy rövid ólmos bottal egyszerűbb odacsapni, igaz – nem olyan elegáns. Vanina vigyorára Tam mester megjegyzi
–Ha már ez is vidámságot szül, mi lesz itt holnap, mikor a napernyővel ismerkedünk meg?  
- Holnap után meg a kissámlival? - röhög fel az egyik katona, mire Tam mester bólint
– Ha óhajtjátok... - feleli vidám szikrákkal a szemében, de a hangsúlya alapján nehéz eldönteni, hogy ezt tényleg komolyan gondolta-e?
-Akkor lássuk a gyakorlatban is, hogy működik ez! - áll fel, és egy hangos csattanással szétnyitja a legyezőt – felfedve a papírján tekergőző sárkányt. Kicsit legyezgeti magát, aztán belekezd egy sokkal kecsesebb termetre kitalált formagyakorlatba, bár a hegynyi szerzetes így sem vall szégyent. Néhány alapvető támadást – védekezést mutat így be, mely közelharci fogásokkal operál. Aztán int az egyik katonának
-Szúrás késsel alulról! - adja az utasítást, s lassan mutatják, hogy is kell hárítani a legyező segítségével. A következő óra semmi mással nem telik, mint hogy részletesen bemutatja Tam mester a legyező különféle fogásait. Végezetül int eddigi gyakorló partnerének, s az gyakorló kést rántva Tam mesterre támad. Több támadás és ellentámadás után végül Tam mester egy csuklóra mért ütéssel lefegyverzi a támadóját. Kissé kifújja magát, aztán Vaninára néz
-Nos, hölgyem, kipróbálja magát? - kérdi – s intésre egy gyakorló kardot nyújt Vanina fele az egyik vigyorgó katona.
-Azért remélhetem, hogy csak módjával törli fel velem a tisztás füvét? - kérdezi Tam mester vidáman

A nap az oktatással csak úgy repül, s egy könnyű ebéd után – melyen majd minden vendég részt vesz – a délután ugyanolyan gyorsan suhan el, mint a délelőtt. A nap eseménye valójába az, amikor a teknős megpihen, s a Kufár egy gyertyaégésnyi időre kiköt a mólónál, hogy friss vizet s ételt vegyenek a fedélzetre. A gyakorlásban ekkor egy rizsfövésnyi szünet áll be, mivel Tam mester saját maga felügyeli a berakodást a Kufárr. Ezt használja ki Sterrard is, amikor rövid időre visszamegy valamiért a hajóra, s nem sokkal később visszatér, hogy Tam mestert beérve külön oktatót kérjen. A kérés teljesítése után Tam mester visszatér, és tovább folytatja a gyakorlatok felügyeletét.

[Dierol]

Mesélő Dierol
Helyszín: A sziget
Időpont: nyárelő
Esemény: Árnyak Tengerén, a Shoarral Ház tengeri udvarházában, első nap
Résztvevők: Kael

-Hogy miért utazok Lannal? - kérdez vissza Kiina – Mert közös célja van az utazásunknak, és külön-külön nehezebb lenne – válaszolja Kaelnak
Ez után végighallgatja Kael válaszát, melyben a történelmen kívüli korról beszél, ám nem várja meg, míg befejezei, hanem a szavába vágva kijavítja az esztendők számát
-Huszonegy... - aztán elhallgat, s hallgatja tovább. Amint Kael elhallgat, felkönyököl a mellvéden, s cinkos mosollyal megszólal
-Ha jól hallottam, rostát emlegettél, és elgondolkoztam, hogy ez volna-e a legmegfelelőbb szó. Hiszen a rosta feladata az, hogy általa megmérettessen valami, kiválogassa az értéket az értéktelentől. A fenti példánál pedig ha túl nagyok a lukak, a rostálást végző, pontosabban készítő az, akinek baj van az értékítéletével? Erre akartál kilyukadni? S ebben az esetben hogy adod a tudtára, hogy meg is értse a kifogásodat a rostálással kapcsolatban? Vagy ilyenkor imával fordulsz istenedhez, s Mortar veszi fel a hívők kérésére a hírvivő szerepét? - érdeklődik

- A szerénység? - kérdezi Kiina – Ha valakit joggal megdicsérek azért, amit tud, vagy csinál – s az a válasz, hogy semmiség volt, vagy azt sugallja, hogy bárki utána tudná csinálni – az már-már hazugság. Hiszen aki szerénykedik, az letagadja az eredményeibe fektetett munkát! - szóval én nem tartom feltétlenül jó tulajdonságnak... - fejti ki a véleményét. Hajnal inkább csak csendben figyeli az eseményeket - nem szól bele igazán a társalgásba.

- A másik kérdésem az lenne, hogy szerinted lesz egy szellemből Mortar angyala? Mert biztos nem felfogadták, mint egy kardot. A többi lehetőség pedig nem feltétlenül vidám... - pislant várakozólag Kaelre.

[Filio Mortale]

Lan Ro-Ryen (Lan A Lassú)
__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: A sziget
Időpont: nyárelő
Esemény: Árnyak Tengerén, a Shoarral Ház tengeri udvarházában
Résztvevők: „Hae Min Ji”
__________________________________________________

Hae Min Ji kimondottan is elzárkózik a válaszadástól és megpróbál csavarni a beszélgetés folyamán ám nem hagyom magam és inkább tapintatos bölcselettel válaszolok.

-   Azt mondják, ha belelátnánk az emberek szívébe, belebetegednénk. Ha az ember beteg, vagy nehézségei támadnak, régi barátai és ismerősei közül sokan gyávákká válnak. Ha valakit szerencsétlenség ér, az legyen a legfontosabb, hogy érdeklődjünk utána, látogassuk meg küldjünk neki ajándékot. Egész életünkön át, soha se feledkezzünk meg arról, aki szívességet tett nekünk.
Az ilyen esetek láthatóvá teszik, hogy odafigyelünk másokra. Sok olyan ember van a világon, aki másokra hagyatkozik, amikor nehézségei támadnak, de utána soha többé nem gondol rájuk.
Nos a hűség furcsa egy dolog és a csatlós által bejárt út is…..
Szóma nagyúr családfája a legművészibb alkotás volt Shagírban. Egyik aszályos évben, amikor váratlanul tűz ütött ki a kastélyában, és az épület porrá égett, Szóma nagyúr azt mondta: „Nem sajnálom a házat, a bútorokat, még akkor sem ha az utolsó darabig porrá ég minden, hiszen később mindent pótolni lehet. Csak azt sajnálom, hogy nem tudtam kihozni a családfámat, amely családom legféltettebb kincse.”
Állt a szolgálatában egy csatlós, aki ezt mondta: „Bemegyek és kihozom.” Szóma nagyúr és a többiek nevettek, és azt mondták: „A házat már elborították a lángok, hogyan fogod kihozni?”
Ez az ember soha nem fecsegett sokat, soha nem volt különösebben hasznos, de a dolgokat mindig az elejétől a végéig elvégezte, és kísérőként, utazóként szolgált. Ekkor ezt mondta: „Soha nem voltam igazán uram hasznára, mert olyan gondatlan vagyok, de abban a tudatban éltem, hogy egyszer hasznomat veszi majd. Úgy tűnik ennek is elérkezett az ideje.” és belevetette magát a lángokba.
Miután a lángokat eloltották, a nagyúr így szólt: „Keressétek meg a maradványait. Milyen kár érte!” Mindent átkutattak, végül megtalálták a megégett holttestet a kertben, a hálónegyed mellett. Amikor megfordították, vér ömlött ki a gyomrából. A férfi felvágta a hasát, és a családfát oda rejtette, így az egyáltalán nem sérült meg. Attól fogva „Véres családfának” nevezték.

[KLM]

Kael Lacrymatis




Mesélő Dierol
Helyszín: A sziget
Időpont: nyárelő
Esemény: Árnyak Tengerén, a Shoarral Ház tengeri udvarházában, első nap
Résztvevők: Kael

-Hogy miért utazok Lannal? - kérdez vissza Kiina – Mert közös célja van az utazásunknak, és külön-külön nehezebb lenne – válaszolja Kaelnak

A szerzetes féloldalasan elmosolyodik:
Majd el ne felejtsem megkérdezni, mi is az közös cél és miért épp NaoNeo. - néz merőn Kiina szemébe, de pár szívdobbanás után felcsippent egy darabka sonkát és almát, mintegy elvonulást kínálva.

Az interregnumokról:
Egy esztendő a merítkezés, a foganás és az anyaméh. Aztán húsz esztendő a rejtőzködésé.

-Ha jól hallottam, rostát emlegettél, és elgondolkoztam, hogy ez volna-e a legmegfelelőbb szó. Hiszen a rosta feladata az, hogy általa megmérettessen valami, kiválogassa az értéket az értéktelentől. A fenti példánál pedig ha túl nagyok a lukak, a rostálást végző, pontosabban készítő az, akinek baj van az értékítéletével? Erre akartál kilyukadni? S ebben az esetben hogy adod a tudtára, hogy meg is értse a kifogásodat a rostálással kapcsolatban? Vagy ilyenkor imával fordulsz istenedhez, s Mortar veszi fel a hívők kérésére a hírvivő szerepét? - érdeklődik

Ha már az árnyékvilág tökéletlen hasonlatinál maradunk, a rosta alatt van egy edény, oda esnek a még nem elég nagy darabok. Ott aztán növekedhetnek tovább. Az elég nagyok fennmaradnak.

De van, ami a földre esik az edény mellé, főleg ha túl sokat rakna a történelem a rostára és túl erősen rázná. Valamennyit fel tudunk szedni, Mortar kisebb-nagyobb segítségével. HOl elég a puszta emberi akarat, hol kis segítséggel, hol a pap csupán megnyitja magát az isteni hatalom csatornájaképpen - aztán Kael végiggondolja pár mondattal előre a beszélgetést, hogy szót ejtsen-e azokról a dolgokról, amelyek akár el is ragadják a lelkeket, mint madarak a magot a rostáról... Aztán - bár ki nem tér - de hagyja, hátha elsikkad a kérdés.

A szerénységről csak annyit mond: Meglehet.

- A másik kérdésem az lenne, hogy szerinted lesz egy szellemből Mortar angyala? Mert biztos nem felfogadták, mint egy kardot. A többi lehetőség pedig nem feltétlenül vidám... - pislant várakozólag Kaelre.

Hogyan lesz egy szellem egy hal szelleme? Ahogy az eső a forrás vizévé válik. majd a folyó vizévé, fa nedvévé netán egy vándor teájává. Végül aztán megint esővé... És a szellemek is születnek néha.
A Zorawa szerzetesei ismerik a teremtésük lehetőségét is - az Őrzők születnek így.

[Haldirien]

Mesélő Dierol
Helyszín: A sziget
Időpont: nyárelő
Esemény: Árnyak Tengerén, a Shoarral Ház tengeri udvarházában, első nap
Résztvevők: Elassor
-A próba jutalma az, hogy egy kívánságot teljesít a Napcsászár. Egyet. S erős a gyanúm, hogy az én óhajom erős hátránnyal indulna a próbát teljesítő személy óhajával szemben, nem igaz? Ráadásul dörzsöltek is a Császári Titoknokok! Ha például szekérderéknyi kincset, palazzót és földet kérnék, azt feltehetőleg a szokott módon adnák meg – ráböknének a térkép egyik még meg nem rajzolt üres foltjára, s kijelentenék, hogy mostantól az a terület a kérelmezőt illeti meg. Amelyet persze a kérelmező úgy hódít meg, ahogy akar... Szóval sok szerencsét!
A Kufár folytatja a fölényes, bár természetesen jogos magatartását, mely kissé dühít, de nem is igazán számítottam a segítségére, igazat megvallva csak meg akartam próbálni rá beszélni, nem volt a fejembe semmiféle naiv és álmodozó kép a segítőkészségét illetően. Ez van.

- Értem, nos, ahogy gondolja. Bár egy flottával igazán jól lenne magának, úgy vélem. - jegyzem meg komolytalanul, - Biztosan tágasabb lenne magának mint csupán a Kufár fedélzete. Megbocsásson, azt hiszem mennem kell.

Majd meghajtom a fejemet, és elindulok kifelé, közben dúdolgatva, nehogy a Kufár esetleg elolvassa gondolataimat. A túloldalon, a szigeten folytatom az elmélkedést. "Ezt komolytalannak szántam, mintegy kedves megjegyzésként, bár szavaimnak értelme is van... Ha esetleg gyarmatosítani tudnánk azt a területet a Napcsászár zászlajával, azon címszó alatt hogy behódoltatjuk azt a szigetet neki, még akár lehet adna is egy flottát. Amely azután jóbarátunk kezébe kerülne.... Biztos jobb lehet húsz hajót irányitani, mintsem egyet. " töröm a fejemet valami ideális megoldáson, de pihentetem az ügyet."
A kapitány Osával társalog, majd rám néz mikor megjelenek, a kapitány a maga módján köszön is nekem.
-Remélem megtalálta az úr, amiért visszajött
A kapitány megjegyzésére megpaskolom ruhám alatt fekvő kis könyvet, odalépek hozzá, tekintetem ráesik Osára, majd vissza a kapitányra.

- Igen, Xao kapitány, - biccentek a felé a fejemmel, - Bár nem találtam meg mindent amit szerettem volna. Mit gondol kapitány, milyen lehet... egy flottával szelni a habokat az ismeretlen vizeken? Hogyha esetleg a Napcsászár engedélyezne számomra egy kisebb expediciót, mit válaszolna, elfogadna esetleg egy meghívást? Én nem igazán tudom hogy kellene vezetni öt vagy akár húsz hajót. - mondom álmodozóan. - Ha engedélyeznék hogy behódoltathassam hazámat koronája csillogó ékkövei közé. Elnézését kérem, csak elgondolkoztam. Tudja, mégis hogy kérhetnék akármit is magától a fennséges Napcsászártól? - mondom kissé zavarttá vált arccal. - De ha mégis engedélyezne egy ilyen expediciót a dicsőséges Napcsászár, a Birodalom Fényességes Uralkodója, elfogadná kérésem?

Majd Osára emelem tekintetemet.

- Remélem, hölgyem, jól telik a napja. - Kapitány uram! - Elrabolhatom Osát egy pillanatra? - mondom a lányra, majd a kapitányra tekintve egy ártatlan és kedves mosollyal.

Amennyiben megengedi, kicsit arrébb húzódunk, itt továbbra is kedvesen beszélek vele.
- Megkérhetlek esetleg valamire? Ha esetleg a Kufárnak lenne valami üzenete számomra, felkeresnél majd? - tekintetem bizalmat sugároz felé. - A kapitánynak a hajón kell lennie, így te vagy az akiben megbízhatok egy ilyen ügyben.

A túloldalon felkeresem Tam mestert, azonban valami kavar volt a fejemben, így véltelenül Lanként szólítottam meg. (Tam mester betűszínét átjavítottam a hozzászólásaimra narancsszínűre)
 -Nem szívesen javítom ki, de  Lan mester - az Ön mentise, a sétakertben van, és én nem tudom, hogy ő tudja-e hol van a keresett férfi. De az úrnak szerencséje van – én tudom, hogy hol találja
Amint megjegyzi, hirtelen rám szakad az ég, legalábbis az elmémre, és legszívesebben megmarkolnám a fejemet, és beleütném valamibe, de azért van mégis egy kis mentségem.

- Elnézését kérem, Tam mester, még mindig van egy kis kavarodás a fejemben... A tegnapi napom nem úgy alakult ahogy terveztem. - közben végigsimítottam kezemet a tarkómon - Remek, remek..., megtisztelne ha elkísérne hozzá.

Jöjjön, odavezetem! - majd később hozzáfűzi - Kimerültnek tűnik. Lehet, hogy tanácsosabb volna inkább piihenéssel töltenie egy kis időt, és kerülni a nehéz ételeket és italokat ebben a melegben
Majd hamarosan találkozom is a férfival, aki éppenséggel őrt áll. "Remek, akkor most nem fogunk tudni gyakorolni" fut át az agyamon, de hamarosan már el is intézi az öregember.
-Wei, az úr gyakorolni kíván. Az őrséget átveszi Chon – a katona bólint majd azonnal, egyenletesen futva el is megy. -Na, akkor folytassuk az utat! - lenyűgöz Tam mester egyszerű kéréseibe belefont parancsok. "Igencsak tetszett ahogy csinálta." ismerem el.
Wei. Próbálom belevésni a fejembe a nevet, hogy legközelebb ne kelljen Tam mester összeköttetését használnom, hanem én magam tudjam megtalálni őt. Végül elvezet egy tisztásra, ahol a fény csak szórtan süt be.
-Ez megfelelő lesz – ebben a pillanatban jelenik meg a "fegyvermesterem" is, akivel gyakorolni fogok. Két karddal jött vissza, és az egyiket odanyújtja felém, rögtön látom hogy nem éles a penge. "Kiváló, nem akarok darabokba aludni ma" -A quaboai haránt-vágást javasolnám indulásnak mára - fejezi be az intéző.
Bólintok, bár nem ismerem tökéletesen. És azután elkezdődik a gyakorlás.
Hálás is voltam a gyakorlókardért, mert a gyakorlás felénél már majdnem kifulladtam, de úgy tűnt az volt a holtpont a gyakorlás során, mert egyre inkább tért vissza az erőm, ahogy láttam, hogy van értelme és egyre többet védek ki, majd sikerül a végén már sikerül annyira elsajátítanom a quaboai harántvágást, hogy pengémmel már majdnem el is érem az őrt, aki már ugyanolyan gyakran szorul védekezésre, mint amennyi ideje van válaszcsapásra, hogy megrengesse gyomromat vagy megcsapja a karomat.
Azután fordul a kocka, mármint a sor, és én leszek a védekező, és megint egyre több zúzódás-féle keletkezett bizonyosan rajtam, de egy idő után már ezt is sikerült elsajátítanom, bár már jócskán megfáradtam, a lendület és lelkesedés miatt még nem szeretném abbahagyni. Mikor már sikerül elsajátítanom a védekezést is, akkor megszólalok.

- Wei, tudnál mutatni valamilyen, ehhez hasonló mozdulatot? - de aztán hirtelen a hasam felsikolt a szavaim ellen. - Mármint, inkább valami olyasmi mozdulatsort most, mit este és reggel lehet magányosan gyakorolni. 

Azután, kissé megrokkantnak érzem magamat, ezért sétálgatok a kertekben, nem hagyom ki a mágikus oszlopok megvizsgálását, alaposan végigmérem azokat, majd gyönyörködöm a virágokban, meg a tengerben, illetve teszek egy kis kitérőt, hogy a hatalmas teknőst közelebbről is megnézhessem.
"Csodálatos bestia... Vajon mennyire tartják az uralmuk alatt ezt a hatalmas fenevadat, melyik egymaga le tudná rombolni a Napcsászár palotáját. Nem tud fellázadni? Remélem nem. Nem szeretnék a közelben lenni mikor az megtörténik."

[Dierol]

Mesélő Dierol
Helyszín: A sziget
Időpont: nyárelő
Esemény: Árnyak Tengerén, a Shoarral Ház tengeri udvarházában, első nap
Résztvevők: Kael

Kiina felkacag, amikor Kael megemlíti az úti célt.
-Az, ki elárulta, hogy hova tart – feltehetőleg el fogja árulni az okát is – tér ki az egyenes válasz elől.

Ahogy az edény mellé hulló magról is szó esik, Kiina megrázza a fejét
-Nagy bolondság az, ha az edény körül nincs vászon, hogy a lehullott szemeket ne a földbe tapossák. S az is kérdéses, hogy ki szabta kicsire a rostát és az edény száját... - vélekedik.

Viszont amikor Kael a szellemek teremtéséről s születéséről beszél, Kiina töprengve hümmög.
-A legtöbb szellemmel nincs dolga az embernek – ritkán találkoznak. Ám amelyeket teremtenek – azok minden esetben magukon viselik alkotóik keze nyomát. S ezen kézjegy a legtöbb esetben hátrányosan érint bizonyos embercsoportokat – válaszolja. Kaelnak van egy olyan érzése, hogy Kiinának vannak fenntartásai a teremtett szellemekkel kapcsolatban. Viszont a kérdésekből nem fogy ki – s most mintha próbára akarná tenni Kaelt makacsság terén – mert akárhányszor próbálkozna Kael kimondani a társalgás végszavát – Kiina mindig újabb kérdéssel, vagy végszóval nyújtja a beszélgetést.
A délelőttből lassan dél válik, s néhány cseléd a konyháról lepakolja a reggeli maradékát, hogy utána ráérősen megterítsenek az ebédhez. Hajnal már jóval ebéd előtt elunta a szócséplés hallgatását, és valamerre távozott az épületbe. Tiszta terítő, kézzel festett porcelán csészék, új evőpálcikák kerülnek a helyükre. A nap ráérősen telik, s egy könnyű ebéd után – melyen majd minden vendég részt vesz – a délután ugyanolyan tötymörgősen és békésen folytatódik. A nap eseménye valójába az, amikor a teknős megpihen, s a Kufár egy gyertyaégésnyi időre kiköt a mólónál, hogy friss vizet s ételt vegyenek a fedélzetre. Ezt használja ki Sterrard is, amikor rövid időre visszamegy valamiért a hajóra. Hogy aztán az ott hagyott ingóságai közt kereste mérgezése okozóját, vagy más célból látogatott vissza, azt nem lehet tudni. Kiinával a beszélgetés megszakítása legkésőbb ebédnél történik meg, ha Kael addig állja a sarat. Szerencséjére Kiina délutánra más programot talált magának – a sétakertet járja be szinte növénytől növényig haladva.

[Dierol]

Mesélő Dierol
Helyszín: A sziget
Időpont: nyárelő
Esemény: Árnyak Tengerén, a Shoarral Ház tengeri udvarházában, első nap
Résztvevők: Lan

Hae Min Ji meghallgatja a példabeszédet, s fejét kissé meghajtva válaszol
-Egy mentisnek sokkal jobban kell tudnia, hogy mily veszélyekkel jár belelesni valaki titkaiba, mint egy olyan nőnek, aki nem ért ehhez - ismeri el, s tér ki bármiféle válasz adása nélkül.Végül a példabeszéd végén feláll a sarkairól
-A Napcsászár ege alatt több a különös történet, mint amennyit egy élet alatt meg lehet ismerni, de minden Napcsászár törekszik rá. Állítólag ezért élnek a Napcsászárok ilyen sokáig – válaszolja, s suhogó selyemruhájában lassan elindul a sétakert egyik ösvényén, hogy ha akar, Lan csatlakozzon hozzá.

[Tiwanlil]

Felkapom a fejem: volt korábbi miracleai vendégük?
- Ki volt az? - nem mintha ismernék mindenkit, aki elhagyja a hazám földjét.
Jó a fa, bólintok, hogy megfelelő.
Kezdem megkedvelni Tam mestert. Van humora, és ez fontos. Ért a harchoz, a ritka fegyverekhez, és nem csak szóban, hanem tettben is megmutatja szakértelmét. Aztán úgy tanít, hogy nem üvölt, nem alázza meg a katonákat, mégis kivívja a tiszteletet. Sokan tanulhatnának ebből a módszerből. Jobb légkört teremt, nagyobb összetartást eredményez, és erőt ad a fegyveresnek, nem erőt vesz el tőlük.
Mada is a jók közé tartozik. Hálás lehetek, hogy az ő keze alá kerültem, nem valamely nagyhangú, durva faszfejhez, aki lehet, hogy vehemenciában és erőben eszményt ér, de érdességéről minden finomság és részlet lepereg. Az ilyen nagyszavúak teremtik meg épem közhelyét kicsi észről, zsoldért vehető kardról, izom alapú szolgálatról.
Gyakorlásra hívnak, benne vagyok. Vigyorgok, nem célom erőt fitogtatni, sem bárkit végigkenni a gyepen. No meg meglepetések is érhetnek, és a végén én leszek az, akit két vállra fektetnek.

A napot Tammal és embereivel töltöm. A vacsorát már Kiinával és Hajnallal tervezem eltölteni, és mielőtt elköszönök a mestertől, megjegyzem neki:
- Ilyen kiképzőt kívánok mindenkinek.

[KLM]

Kael Lacrymatis




Mesélő Dierol
Helyszín: A sziget
Időpont: nyárelő
Esemény: Árnyak Tengerén, a Shoarral Ház tengeri udvarházában, első nap
Résztvevők: Kael

Kiina az úticéljával kapcsolatban titkolózik, Kael meg a démonok kérdését kerülgeti, de mikor aztán Hajnal ráun a szócséplésre, onnantól már
bátrabban célozgat rájuk, mondván  a gazda annak is örül, hogy a rostát és a tekenőt nem vitte el a markoláb....
 
Más kérdés elől nem tér ki, tudásához mérten válaszolgat rá.

[Dierol]

Mesélő Dierol
Helyszín: A sziget
Időpont: nyárelő
Esemény: Árnyak Tengerén, a Shoarral Ház tengeri udvarházában, első nap
Résztvevők: Elassor

Elassor bár távoztában még említést tesz holmi flottáról, van egy olyan érzése, hogy nem ez lehet a Kufár titkolt vágya, mivel a nagydarab férfi arcán semmiféle érdeklődés nem mutatkozik ennek hallatán.

A fedélzeten válaszul Xao kérdésére, Elassor megpaskolgatja az oldalát, aztán kérdést intéz a kapitányhoz, melyre a kapitány nem egyből ad választ, hanem elgondolkodva megfontolja a kérdést, s csak utána válaszol

-Szerintem hideg. Pár évvel ezelőtt volt szerencsénk a Gorg partszakasz magasságáig eljutnunk, s a Kufár belefagyott a vízbe. Olyan hideg volt, hogy a fedélzeten megfagyott a rum a hordóban. A rumot utána apróra törtük, és édes tésztatölcsérben eladtuk a Gorgoknak. Utána kapták fel állítólag ezt a különlegességet Queboában is... De a kérdésre visszatérve – én inkább kereskedő vagyok – nem hódító. Így felfedező útra szívesen megyek, hódításra nem – felei Elassornak, s arra a kérdésre, hogy elengedi-e Osát, a szabadság rúnáját rója a levegőbe.

Pár lépéssel odébb Osa ráfüggeszti Elassorra fekete szemeit, és udvariasan hallgatja, hogy mit szeretne tőle Elassor.  A végén biccent, így ezzel a feje búbján lófarokba összefogott haja is szinte vele együtt bólogat.
-Természetesen, ha a Kufár üzenni akar, eljuttatom önhöz – rajzolja az engedelmesség rúnáját a levegőbe.

A parton Tam mester csak elmosolyodik Elassor szabadkozására.
-Semmi gond, ha óhajtja, ezentúl én is hallgatok a Lan mester névre, de úgy vélem, ez okozna némi kavarodást, ha mindketten ott vagyunk - Mosolyodik el, és megindul felfele az emelkedőn.

Úgy tűnik, hogy Tam mesternek nem azért engedelmeskednek a katonák, mert rangban felettük áll, hanem mert tisztelik. Minden esetre a gyakorlás kezdetét vette, hogy aztán a gyakorló kardok csattogása töltse meg a tisztást. Pár órával és több zúzódás után a gyakorlás végén arra a kérdésre, hogy van-e egyedül is gyakorolható mozdulatsor – Wei biccent.
-A harc gyakorlásához nem kell ellenfél. Ha az ember tökéletesen hajtja végre a mozdulatokat, akkor már mindegy, hogy van-e vagy sem ellenfelünk – aztán némi tűnődés után hozzáteszi
-Talán az Alvó zsoldost tudnám javasolni – ezzel kell kezdeni, s hamis biztonságérzetet kelt az ellenfélben, aki emiatt hibázni fog – kezd bele szakaszosan a lassúnak tűnő mozdulatsorokba, hogy Elassor is le tudja másolni.
 Gyakorlás végeztével a séta a kertben üdítőleg hat – de valahogy a megnyúlt árnyékok miatt újabb, kissé szomorkás arcát fedi fel a sétakert – Emlékeztetve Elassort arra, hogy  ha nem tesz valamit, akkor hamarosan ő is elmúlik az egyik nap végén...

[Dierol]

Mesélő Dierol
Helyszín: A sziget
Időpont: nyárelő
Esemény: Árnyak Tengerén, a Shoarral Ház tengeri udvarházában, első nap
Résztvevők: Kael

Az ebéd viszonylag csendesen telik, jórészt csak a festett porcelán csészékhez ütődő pálcikák hangja hallatszik – még Kiina is csendben van – bár ahogy a rizses tálkája mintáját nézegeti, szinte biztos, hogy hamarosan száznyi új kérdéssel fogja elárasztani környezetét. Rashu mester mellette már ismeri Kiina beszédes oldalát, így ő gondosan ügyel arra, nehogy véletlenül akár csak szóba elegyedjen vele, s inkább csendben marad. Haren pedig jó szokásához híven nem is vesz részt az ebéden, de Hajnal helyette is megpúpozza a csészéjét, és annak tartalmát fogyasztja rendületlenül, s rangjához illőn próbálja minél kevésbé felhívni magára a figyelmet. A többiek – Nisha láthatólag gyakorlást szakított meg az ebéd kedvéért, ahogy a kimelegedett Sterrard is.

Az ebéd utáni meleg, s az ébren töltött éjszaka egyaránt sziesztára csábít – melyhez a Kael rendelkezésére bocsátott szoba sötétítő spalettája és a behúzható tolóajtó ideális körülményeket teremt. Nem is kell igazából erőlködni, hogy a pihentető álom utolérje Kaelt – rizsfövésnyi időn belül sikerül elaludnia.

A nap már hanyatlóban van, mire felébred – a tolóajtó kinyitása után narancs fény ömlik be a szobácskába, ahogy a távoli horizonton lassan a tengerbe fúl a nap. Kitekintve, az erkélyen át látni, hogy a sétakert új hangulattal kedveskedik - megnyúlt árnyékai a békés elmúlást idézik – mely Sterrardhoz is egyre közelebb kerül... Kaelnak szerencséje van – még nincs senki, aki éppen használná a fürdőt, így nyugodtan meg is tisztálkodhat vacsora előtt.