Mesélő: Dierol
Helyszín: A sziget
Időpont: nyárelő
Esemény: Árnyak Tengerén, a Shoarral Ház tengeri udvarházában, első reggel
Résztvevők: Elassor
Elgondolkodom, majd úgy tartom az a legjobb ha magamhoz veszem a könyvet, és elteszem a ruhám belső részébe, ne eshessen ki belőle. Nehogy előforduljon még egyszer, hogy elfelejtkezem róla, mert akkor félek már nem lesz semmi, ami visszatartani Grodal birodalmából, avagy, ha nem a Zegherovi Panteont nézem, akkor Mortarétól, és a lelkem elhagyja e kellemesnek ítélt testet, melyet igazán elhalogatnék legalább egy évtizeddel.
Ha bárki kérdezi, akkor egy verses könyv, amibe írosgatok, ezért lesz beleírva átlagos tintával is, hogy minden jó legyen, és az emberek ne foghassanak gyanút.
Hiszen Elassornak nem volt semmi ábrándképe afelől, hogyha a könyvet úgy mutatja be mint naplót, akkor bizonyosan lesznek... olyanok akik igencsak szívesen belefúrnák tekintetüket abba, így esetlegesen megtudhatnák, hogy van valami különleges is ebben a könyvben.
Min Ji úrnő úgy tűnik megérti a próbák mellőli elpártolásomat és elhatárolódásomat.
"Hála a Napnak és a Holdnak, hogy egy ösvény nyílt meg előttem, mellyel talán még megőrizhetem a méltóságom, címem és becsületem. Bah, becsületem?" - gondolok elsősorban arra, hogy ki vagyok most. "Zegherovi Sterrard méltóságát, címét és becsületét. Jómagam, a méltóságot leszámítva igencsak szűkében állok bármiféle címnek vagy becsületnek, bár betyárbecsület, úgymond, az, úgy érzem az megvan bennem."
"Nem igazán vagyok kíváncsi arra, hogy hogy torolnák meg azt az emberek, hogy ha kitudódna, hogy nem hogy herceg, de még a szolga rangján sem vagyok... Nos, akkor azt hiszem igencsak fájdalmas idők elé kellene néznem, így hát jobbnak is látom, ha nem firtatom tovább ezeket a próbákat. Azonban, Min-Ji úrnő előtt nem kéne elővennem a könyvet, ő nem tudhat róla, mert amennyiben neki is van egy hasonló, és megtudja, hogy ez is egy Titkok Könyve, akkor egyszerre több dolog is történhet, melyet leginkább az el nem jövendő napokon élnék át szívesen. Mert akkor nem csak kitudódna, hogy megfigyelés alatt tartottam a csoportot, de Min-Ji úrnő talán ráébred arra hogy a legfőbb okom rá nem a család miatt volt, hanem amiatt hogy ismerem a Titkok Könyvét, és miért nem íratnám be magamat bátran, ha valódi kékvérű lennék? Talán azért mert a vérem inkább fekete mint kék."
- Igaza van. - mondom bólogatva. -
Valójában nem emiatt kellett útnak indulnom. De tagadhatatlanul egy hölgy, egy bizonyos Shialiah nevű lány miatt robbant ki a versengés közöttünk még gyermekkorunkban. Micsoda idők voltak, nos annyi a lényeg, hogy a lány engem talált érdemesebbnek a herceg másodszülöttjével szemben az ő szerelmére. A nagybátyám fia szenvedett, azt hiszem, bár én magam semmit sem láttam belőle. Természetesen nem a szíve hölgyét, hanem engem okolt érte. Mindent megváltoztatott, amikor a Cin-Eariont, a hercegi cím örökösét a szigettől alig fél mérföldnyire elnyelte Ritgrond, a tenger, apjával, magával Ka'a Uthallan hercegi őméltóságát is, ki, mint említettem, nagybátyjám vala. A unokafivéremre a szerelmi bánata, szenvedése és a felém táplált elfojtott dühe közepette került az ezüst és zafír fejék, melyet a Sors úgy akarta, hogy az ékszer egy ládában partot érjen. Mint aki az újonnan ölébe hulló nagy hatalomtól megrészegülve a saját maga megváltását látta abban, hercegem úgy döntött ideje erővel megszereznie azt, amit nem sikerült önerejéből. Shialiaht a palotába kísérettette, hogy a lány szívét megszerezze, természetesen, fiatalabb koromban forrófejű voltam, így nem hagyhattam ezt annyiban, ezért hamarosan én is megjelentem, és... nem szeretném részletezni, mi történt ott, lényeg hogy a mesteremnek, Eilenhitarnak és apám másik fivérének, Starronnak köszönhetően sikerült elintézni, hogy a fejem vagy családom elvesztése helyett, eltávozom a szigetekről örökre. Nem egy nagyon izgalmas történet, de nem is lehet minden ember élete egy kaland vagy egy megörökítendő legenda.
