Nadír Könnyei - Archívum

[Dierol]

Lan Ro-Ryen (Lan A Lassú)
__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Vutas-Vutar, útközben
Időpont: tavaszutó, déltájban
Esemény: ünnep
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen, Quirrín Shírren
__________________________________________________

A lakodalom minden aggodalmam ellenére, megnyugtató és lélek felszabadító, az öreg kodo mester aurája igazi nagy művészhez méltó, valószínűleg ha tudása legjavát kieresztené az ujjából, bármilyen hangulat varázsa alá tudná vonni az ünneplőket.
Szememben apró örömszikrák gyúlnak mikoron megpillantom a falusi fiatal legények ügyetlen közeledését Vaninához, hogy táncba invitálják.

<Csak óvatosan fiatalok, mert ha nem bántok kellő tisztelettel az északi amazonnal könnyen csontotokat töri nevelő célzattal….>

Nem meglepő módon Vanina roppant harmonikusan táncol természet adta tehetségének köszönhetően.

<Hisz a harc is pusztán egy tánc, hol a legvégső szinten már nem fegyverek és technikák hanem pusztán a harcosok állnak egymással szemben>

Elmélkedésem közben Shírren érkezik és a maga visszafogott módján érdeklődik, töprengek egy pár pillanatot mi is lenne a helyes válasz, hisz nem túl régóta ismerjük, majd összeszedve shagíri nyelvtudásom morzsáit válaszolok neki a cirkalmakat hanyagolva.

- Sajnos egy sÿtisi nemesre mindig veszély les, főképp ha az egy nemesi ház örököse. Sÿtis az ármányok és cselvetések birodalma, ám árnyai határain kívül is kísértenek.
Az úrfi egy üzleti ügyet intéz atyjának délen és persze nem titok, hogy az utazás alatt gyűjt egy kis tapasztalatot is valamint az atyja reménykedik benne, hogy így meg is komolyodik végre és felelősségteljesebben fog gondolkodni.

Kis monológom közben egy ifjú érkezik ki le sem tagadhatná nemesi származást, testét drága kelmék takarják, ám mint kiderül a művészetnek él. Rövid idő elteltével csatlakozik az öreg mesterhez és játékuk tölti be a lakodalmat, ám a végjáték felettébb meglepő az ifjú nem kevés becsvágyással és arroganciával, hívja dalpárbajra az öreg mestert mi nem kevéssé hökkent meg, főképp utána az időpont.

<A holdak alatt, hiszen a holdak és hangulatuk a démoni praktikáknak és mágiáknak kedvez, egy ilyen párbajt inkább a lemenő nap vagy a felkelő nap sugaraiban kéne megvívniuk, ám valószínűleg nem én vagyok az a személy akinek ezt szóvá kéne tennie….>

Töprengésem közepette akaratlanul is meghallom Vaninat amit az úrfival beszélget a számára szokatlan párbajról. Abrín nyelven folyok bele a társalgásukba.

- Nem-nem lesz halál a dalpárbaj végén, ám a vesztes egy sokkal drágább kincsét veszti el a hírnevét és vele a becsülete egy részét. Ebben a párbajban a mesterek tudása és akarata száll majd egymással szembe. Engem viszont sokkal jobban aggaszt a párbaj ideje és, hogy ezt az időpontot az öreg mester jelölte ki. – közben belém villan öreg mesterem tanítása a hangulatokról, ennek megfelelően folytatom – A hold hangulata a démonoknak kedvez, a mestereknek inkább csillagtalan égbolt alatt kéne megküzdeniük az öreg fák árnyékában és nem a hold ragyogásában…….

Egyenlőre több szót nem vesztegetek az ügyre hiszen a végső döntés joga úgy is az úrfié.

Spoiler: megjelenítés

Nyelvtörő – nyelvtörők 

Shagír nyelvismeret 2% ( Összpontosítással 12% ) : Rolling 1d100: (61): Total = 61

Abrín nyelvismeret 2% ( Összpontosítással 12% ) : Rolling 1d100: (35): Total = 35

^{Szerző: Filio Mortale}

[Dierol]

__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Vutas-Vutar, útközben
Időpont: tavaszutó, estefele
Esemény: ünnep
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen, Quirrín Shírren
__________________________________________________


Vaninának a helyiek egymás szavába vágva elmondják, hogy itt a nők feladata ugyanaz, mint a férfiaké – a gyógynövényeket nevelgetik, sőt, a gyermekekért is ők felelnek. A férfiak a füvésztudásukban versengenek – ki tud többféle gyógymódot a különféle nyavalyákra. Utazó kereskedőt rendszeresen látnak – vonzza őket a jó út, a fogadó, és a ritka növények. Őket ingyen szállítja a tutajos, engedi át a hídőr. A többi utazó viszont ritkán fizeti meg az árát. De abból tartják fent az utat, és a fogadót. A szellemekről kérdezve bólogatnak:
- Szellem van sok. Van semleges és gonosz, de szalag segít. Mocsár veszélyes, sokan halni, kísérteni. Szerencsére azok hamar elmenni.

A tánc igencsak felszabadító volt – ugyan más a ritmus, mások a mozdulatok, de pár percnyi figyelés után már szinte ösztönösen tudta, hogy mikor milyen figura következik, és tökéletesen sikerült eljárni. Néhányan elismerően meg is jegyzik, hogy biza néhány helyit megszégyenítő módon ismeri a lépéseket. De vajon feléjük hogyan, és mit táncolnak? Merült fel a kérdés pár helybéli nőben. Az egyikük tapsol, és odasiet a zenész mesterekhez. Mindenki érdeklődve nézi, hogy mit szeretne mondani. A helyiek nevében tiszteletteljesen megkéri Vaninát, hogy mutassa meg, tanítsa meg nekik szülőföldje egyik jellegzetes táncát. Az ötletet nagy éljenzés követi, és kíváncsian várják az oktatást. Szinte azonnal kerítenek egy fiatal, de kissé zavarban lévő legényt, hogy legyen párja. A többiek meg sután próbálják lemásolni a mutatott lépéseket.


Quirrín kérdésére a helyi hümmög, majd fejét rázva válaszol. Soha nem láttam kodo-párbaj. Öreg mester ritka. Párbajuk még ritkább. Mint csata királyoké. Hegyek mozdul akkor. Szemek nem látni emberöltő.

Zev úrfit a nemes zenész kézjeléve köszönti, de utána már csak a zenéléssel foglalkozik. Signuma nincs, de vonásai alapján Abÿrnoss lehet szülőföldje. Vanina tánca egyszerűen tökéletes. Vagy ismeri a helyi táncokat, vagy felettébb tehetséges. Persze felmerül a kérdés, hogy máshol is ilyen jól fel tudja-e használni fejlett ritmusérzékét?

A kissé kapatos férfiak játékos versenyre hívják egymást: egy középen alátámasztott léc két végére egy-egy gyerekfejnyi kerekebb követ helyeznek, hogy egyensúlyban maradjon. Majd miután így megmérték őket, azzal versengenek, hogy ki tudja messzebb hajítani. Nagy nevetés tör ki, mikor az egyik asszony kihívja férjeurát, és messzebbre hajítja a követ...

Estefele a távolból patadobogás jelzi a közeledő vendégeket. A fák közül a terület urának lobogója tunik fel. Öt lovas érkezik, ebből három fiatal harcosnak tűnik – egyikük tartja a zászlót. Oldalán könnyű szablya, és borvértben feszít akárcsak a másik két katona, akik egy-egy nyílpuskával is fel vannak szerelve. Vértjükön büszkén csillan az acél signum. A másik két alak egyike egy negyvenes éveiben járó férfiú – Praktikus, de jó minőségű kelméből szőtt ruhában, oldalán szintén szablyával. Ruhájára ezüst signumot tűzött, ha hosszú haja nem mutatná eléggé státuszát. A társaság utolsó tagja egy harminchoz közel járó nő. Finoman metszett arca, ruházata alapján nemesnek gondolnátok, de rövid haja erre rácáfol. Signumot, fegyvert nem láttok nála. Néhány falusi arcán futó árnyék suhan át, ahogy megpillantja őket.
Lan szinte egyből rájön, hogy a társaság hölgytagja feladatának esszenciáját mily szóval szokták illetni: Defensis. A nő jelenleg is féltőn öleli körbe a nemes auráját.
A mulatság megszakad, és várják, hogy a nemes úr mit kíván szólni (helyi dialektus: abrín nyelv próba 30% ellen)
-Sok boldogságot az ifjú párnak! Azért jöttem, ami szokásjog szerint megillet. Az első éjszaka jogáért, hacsak valamelyikőtök ki nem váltja vagy pénzzel, vagy önmagával.
Egy ráncos öreganyó előre lép, és megszólal:
-Ifjú úr! Ha elfogadod, én megváltanám az arát! Vigyél el engem!
A nemes úr rá néz, majd megrázza a fejét.
-Ki van zárva! Már tavalyelőtt is megmondtam néne! Az első éjszakáról és nem az utolsóról van szó! Szóval, van valaki, aki megváltja 15 arquért, esetleg önmagával?
Néz körbe kérdő tekintettel, de a falusiak csak lesütik a szemüket, és rázzák a fejüket.
Ahogy észreveszi Zev úrfit, és a nemes zenészt, a tisztelet jelét rajzolja kezével.
A csendben az ara megindul a nemes úr egyik katonája felé, hogy felszálljon a lóra. A nemes úr megkérdezi az egyik falusitól:
-Tiszteletre méltó vendégeink merről jöttek?
A falusi válaszol:
-A magányos úr a híd felől, a zenész mester nem különben. A másik úr, kíséretével együtt a révésztől.
Az úr bólint, majd a köszönet jelét rója a levegőbe...

[Dierol]

Vanina

Meglepve hallom, hogy itt a gyereknevelés közös feladat és másképp oszlik meg, mint felénk. A füvésztudás hasznos, habár az itteni széptevésből, már ha egy helyi férfi akarná csapni nekem a szelet, a sok kamillától, zsurlótól, szóvirágtól nem értenem
A szellemekről is beszédesek, és megragad a fülemben a szalag szó.
- Szellem ellen van szalag? Milyen szalag van az?
Ez még jól jöhet nekem, főleg, hogy kövem kissé szokatlanul viselkedik mostanság… Nem tervezem cseréjét, ó, dehogy, de a helyi rémségek ellen talán szalag is dukál.

Örülök a dicsérő szavaknak, miszerint hamar ráéreztem a helyiek táncára, de nem leszek tőle nagyképű. Sőt, zavarba is jövök, amikor kitalálják, mutassam meg, felénk hogy járják. A figyelem túlzottan is rám irányul, ez se esik meg velem gyakran!
Egyszerűbbet választok, ami némely elemében hasonlít a helyihez, és a végén jól megpaskolom táncpartnerem vállát kezemmel, amolyan baráti formán, hadd tudja már, felénk azért nem mindig finomkodnak.
Később azért örömmel mondok le a szereplésről. Ki kell fújnom magamat, visszatalálnom megszokott medremre. Érzem, milyen piros a képem, remélem modorom nem váltja ki egyik uraság nemtetszését sem.

A helyiek ügyesség és erőpróbája mosolyt fakasztó.

Felvilágosítanak, miféle párbaj van kilátásban, és megtudom, Lan urat aggasztja az időpontválasztás. Megcsap az óvatosság szele, ez a tény – telihold s amit hozhat – visszavesz korábbi jó kedvemből. Felidézem, felénk mit tartanak a hízó holdról. Egyrészt az hozza el a nőknek a tisztulást, de ezzel élesen szemben áll az a tény, hogy az az átkos varázsló is különös vonzódást érzett a teliholdhoz…
Óhatatlanul megborzongok.
- Fényes hold ébreszti fel erőket amik tudnak belemászni az ember – mormogom.

Nem hiába lett intő jelemmé a hold emlegetése, később kiderül, jön még más is…
A hely ura érkezik meg kíséretével. Nőtársa majdnem velem egy ívású saccra. Látom, a falusiak nem kifejezetten örvendenek jöttének és nem hagy kérdést affelől, mért. Hegyezem a fülem, kell is, mert e vidéken ízesen forgatják az abrínt. Jogot formál az ifjú feleségre, amit pénzzel vagy más felajánlkozásával el lehet odázni.
Nagy levegőt veszek, hallani, ahogy a levegő élesen beáramlik az orromon, aztán ugyan úgy ki is jön.
- Mi a f#szom van? – csúszik ki a számon egy morranás keretében, sÿtisiül. Ezt bizony Zevran úrtól tanultam, jó mesterem büszke lehet rám
Szemem összehúzom, karba teszem a kezem, testem megfeszül, mint az íj, kis terpeszbe állok, mintha vigyázzban lennék.
Abban is vagyok.
Itt ér véget a mai móka. Így kell ünneprontónak lenni. Túl szép is volt ez így utólag. Sör, női csevej, tánc… A holdas párbaj volt az intés ez pedig a folytatás.
Fejemben visszhangoznak a helyi úr mondattöredékei, álltó helyemben reszketni kezdek a növő idegességtől. A követelés felhergel, pedig ez a szokás nem ismeretlen előttem. Odahaza is érvényben állt, egyrészt abból a hiedelemből fakadóan, a szűz vér rontást hoz és jobban jár a közösség, ha a helyi uraság így veszi le róluk, nem a férj, de személyes meggyőződésem arra hajlott, az urak így szereztek teret és létjogosultságot kéjsóvárságuknak, no meg annak, ebben is éreztessék, ki az úr a földön. Ám akiben volt csöpp emberi érzés, nem élt ténylegesen a joggal.
A helyi úr bizonyára jobb szerette betartani a „rendet”.
- Vetne le hátáról a tulajdon lovad és taposna addig, amíg az élet ki nem száll belőled! – szitkozódom összeszorított fogaimon keresztül anyanyelvemen.
Várok, hátha történik valami, de csak egy vénség szíve esik meg a lányon, aki viszont koránál fogva nem nyeri el az úr ízlését. A lány anyja helyében bizony felajánlkoztam volna…
Forr bennem az indulat, fogaim ténylegesen megcsikordulnak, hiányozni kezd levetett vértem. A férfi mellére szegezem tekintetemet, azt kívánom, bár tüzes nyárs lenne, amivel innét fel tudnám szúrni, vagy lerohasztanám amit a nadrágjában tart, hogy egy életre elmenjen a kedve az ilyesmitől, ám ilyen képességem nincs.
- Vagy csapna beléd a mennykő, nyelne el az ingovány! – sziszegek ismét.
Arca felénk fordul, bizonyára Zevran úr jelenlétének köszönhetően, egyből lesütöm szemem és a fűre küldöm véleményem nyilait, ajkaimat erősen összeszorítom.
Kezd kiverni a víz, szívem hevesen ver. Láttam, hogy a párt nem csak úgy összeadták, kezdjenek egymással amit akarnak. Még ha szülői érdek tette volna őket egymás mellé, keresztben lenyeltem volna az úr követelését, mindegy akkor, ki hálja el a nászt, de más a helyzet!
Reszketésem csak nem csillapodik. Háborog a lelkem. Micsoda dolog már, hogy a nászéjszakát ne egymással hálják el, hanem fogja a nőt ez a hosszú hajú kurafi?! Akár ez a szokás, akár nem, nincsen ínyemre! Sérti igazságérzetemet.
Régi, eddig bennem bujkáló gondolat kerül a felszínre és egyszeriben kifut arcomból minden vér. Sajnos Lan úrral nem volt alkalmam megvitatni rendesen, mennyiben befolyásol másokat az, én mit gondolok magamról. Sebaj, mit számít már. Ezen a helyen, most ér arculcsapásként, egyedül nekem nem lenne nagy veszteség, ha kiváltanám a lányt.
27 évesen öregnek számítok, igazi vénlánynak. Lányságom senkit se érdekel, ezt a virágot szerető kéz sose szakajtja le, a szem rajtam komolyabban sose akad már meg. Kijöttem abból a korból, feleséget csináljanak belőlem, marad a szeretők megvetett útja.
Egyszeriben nagyon fázni kezdek és elönt a mély szomorúság. Remények halma omlik össze bennem, úgy ellepett saját, eddig fedő alatt tartott keserűségem.
Használjam kibúvónak, uramat kell szolgálni, csukjam be szememet, míg a helyi úr tesz a jog szerint és hajtsam le én is a fejem, ennek így kell lennie? Vagy be kell ismernem, legrosszabb félelmem, senkinek se kellek, igaz és azzal teszem a legjobbat, ha ismeretlenül is kisegítem azzal a fiatal lányt, beáldozom magam helyette?
Az meg se fordul fejemben, pénzemet odaadjam. Az a Ház pénze, még ha az én erszényemben van is, vele Zevran úr rendelkezik.
Az Anartÿs sarj mellé állok közel, füléhez hajolok:
- Kérem, enged, én hál az úr – fogok bele remegő hangon. – Nem helyes, lány ki szeret ő fiatal férj, ne vele van ez az este – csuklik el a hangom, teleszívom magamat levegővel, tudjam folytatni – Én éltem már 27 év, elmúlt az lány-kor, hiába nem hál sose férfi. Én nem ismer szerelem és sosem fog, én érez. Én már nem számít… - hal el a hangom lemondóan, habár így is suttogtam. Így egybe kimondva az egész rettentően tragikusan és végérvényesen hangzik, nem is bírok másra nézni, csak a földre.

^{Szerző: Tiwanlil}

[Dierol]

__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Vutas-Vutar, útközben
Időpont: tavaszutó, estefele
Esemény: ünnep
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen, Quirrín Shírren
__________________________________________________
Szóval Anartÿss úrfi hasonló cipőben jár, mint én. A tapasztalat szerzés a célja, hogy később elláthassa feladatait. Egy bizonyos szinten túl a tudás elmélyítésének leghatékonyabb, ha nem az egyetlen, módja a személyes tapasztalás általi fejlődés. Az eladdig ismeretlen körülményekhez való alkalmazkodás kikényszeríti az emberből tudása legjavát, az újszerű helyzetek megkövetelik ismereteinek konstruktív alkalmazását, ami a továbbfejlődés elengedhetetlen feltétele.
A déli útirány nem okozott meglepetést, hiszen eddig is arra tartottunk. Az elintézendő ügy pontos helyszínét Lan nem árulta el, és miért is kötnék az orromra, vagy egyszerűen még ők sem tudják.
A párbaj idejét illetően nem tölt el túlzott aggodalom, hiszen a hold jelenléténél több szükségeltetik a démonok idézéséhez. Bár még csekély ismerettel rendelkezem ezen a téren, de úgy érzem kicsi az esélye annak, hogy itt történjen bármi ártó mágia. Azért persze nem árt résen lenni, nem is közlöm Lannal gondolataim.
A párbaj bejelentése után tovább folyik a vigasság, immár a két mester játékától kísérve. Ám kisvártatva újabb vendégek érkeznek, kiknek megjelenése szinte egyik pillanatról a másikra megfagyasztja a légkört. Hát még közlendőjük!
Egy nemes úr és kísérete. A zászlóból arra következtetek, hogy a föld hűbérura az, mivel ezt a lobogót lehetett látni a révész házánál is. Három katona kíséri, illetve egy nő, aki szorosan ura mellett lovagol. Látszólag fegyvertelen, de sokan költöztek már át az árnyékvilágba, akik túl sokat adtak a látszatra. Érkeztükre a lárma elhal, a hangulat változása miatt úgy érzem hasznos lehet, ha jobban megértem a földesúr beszédét, így igyekszem képességeimet egy fókuszba gyűjteni.

Összpontosítás

Az első éjszaka joga? Vajon ez mit jelent? Nem kell sokat töprengenem, hamar kiderül, mikor az ara a nemes kísérete felé ballag lehajtott fejjel. A falusiak hasonló módon szegik le fejüket, senki nem tudja, vagy nem akarja megadni a váltságot. Úgy látszik itt nyugaton ez a szokás. Ilyet Shagírban nem lehet tenni, meglehetősen barbárnak kell lennie, aki él vele. Bár egyszerűen lehet, hogy elég, ha nemes az illető, és természetévé válik jogainak gyakorlása.
Kétségek gyötörnek, hogy helyes lenne-e bármit tennünk a számunkra teljesen ismeretlen falusiakért.  A helyi úr szava döntő, még akkor is, ha Anartÿss úrfi szintén nemesi rangú. Bár helytelenítem az uraság magatartását, ami jellemzi hozzáállását más kérdésekben is a területen élőkhöz, ám nem ismerjük indítékait, és senkinek nem lenne jó, egy esetleges konfliktus. Ami az úrfit illeti, az más kérdés. Ő egyenrangúan beszélhetne a helyi úrral. Be kell látnom, én itt sokat nem tehetek, legfeljebb ronthatok a helyzeten, igencsak korlátozott abrín nyelvtudásom sem jelent túlzott előnyt.
Vaninát láthatólag feldúlta a helyzet, elég egy pici szikra, hogy felrobbanjon. Feldúltan fordul Anartÿss úrhoz, és a fülébe súg. Bár csend ereszkedett az imént még ünneplő népségre, Vanina szavai elég halkak ahhoz, hogy megértsem őket. Egy mély levegővétellel kitisztítom elmém, és várakozó álláspontra helyezkedek a helyzet alakulását illetően.

^{Szerző:Agradzsag}

[Dierol]

__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Vutás-Votar, falu
Időpont: este
Esemény: párbeszéd
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen, Quirrín Shírren
__________________________________________________

Ahogy Vanina befejezi kis monológját Zev úrfihoz, amaz félrehajtott fejjel néz rá, mint valami egzotikus madárra.
-Tényleg így gondolod?(abrín)
Teszi fel a kérdést. Vanina bólintására sóhajtva finoman megrázza a fejét, mintegy előre látva a további bonyodalmakat.
A csendben elindul az ara a ló fele, Zev úrfi előre lép, és megszólal:(helyi dialektus)
-Nemes uram, én megváltom az arát 15 arqu fejében!
A falusiak meglepetten súgnak össze, kisebb sustorgás támad. Csak nem megkívánta a nemes úr az arát? Találgatják. A hűbérúr arcán is meglepetés suhan át, de hamar úrrá lesz rajta. A defensis érdeklődve néz végig Zev úrfin, ura mellé léptet, és súg neki valamit.
Chianwa nagyúr válaszul megrázza a fejét, majd Zev úrfira néz:(helyi dialektus)
-Tiszteletre méltó utazó! Ha valóban úgy érzi, hogy ez a helyes megoldás, akkor természetesen elfogadom az ajánlatát. Nem örülök ugyan neki, de szavam nem szegem.
Hajol meg kissé a nyeregben. Intésére egyik kísérője közelebb léptet, és kissé lehajolva tartja kezét. Zev úrfi hanyag mozdulattal számolja bele a csengő érméket. Az ara zavartan megfordul, és Zev úrfi mögé áll lehajtott fejjel.
Ezek után a nemes úr megkérdezi az egyik falusitól:(helyi dialektus)
-Tiszteletre méltó vendégeink merről jöttek?
A falusi válaszol:(helyi dialektus)
-A magányos úr a híd felől, a zenész mester nem különben. A másik úr, kíséretével együtt a révésztől.
Az úr bólint, majd a köszönet jelét rója a levegőbe, majd ahhoz a kísérőjéhez fordul, aki jelenleg Zev úrfitól kapott érméket helyezi el egy bor erszénybe.(helyi dialektus)
-Mit is mondtál, Quinn, a révész mennyi pénzt adott ma?
-Öt lint, hét khilt. Állítása szerint egy nemesúr és egy szolga kelt ma át...
-Felettébb furcsa. Minimum két és fél arqu viteldíjat kell fizetnie öt külhoninak. Vagy valami szellem elvette a maradék eszét az öreg révésznek, és meglopta a közösséget, vagy ... Néz rá elgondolkozva a nőre, aki megrázza a fejét, és halkan, de határozottan mondja: -Emberek.
A hűbérúr ekkor Zev úrfihoz fordul:
-Nemes uram! A falusiak szerint a révész irányából érkeztek, s arra a réven kívül nincs más út. Mint látom, felettébb becsületes, és nemigen szűkölködik világi javakban - ezért nem is feltételezem, hogy nem fizette ki a révész jussát, melynek ára öt lin fejenként. Mellesleg nem is lenne méltó egy nemes úrhoz az ilyen cselekedet. Ugye jól gondolom?
Várakozóan néz Zev úrfira, aki egy pillanatra Lanra sandít, hogy ugyan már, mit is mondjon...

[Dierol]

Vanina

Az úr kérdez, én pedig már beszélni nagyon abrínul nem tudok, akkora bennem a feszültség, csak bólintok.
Érzem, ahogy egy képzeletbeli, végtelenül mély szakadék nyílik meg alattam, és én csak egy kardlapon állok. A szakadékot magam nyitottam, de hogy végül is lezuhanok vagy maradok a pengén...
Minden egyes lépését Zevran úrnak a nemes felé úgy figyelem, ahogy semmi mást még az életben. Keserűségem mélypontján olyasmire ajánlkoztam, aminek hatását rám - és másokra... - fel sem mértem. Megjósolhatatlan következményei lehetnek. Olyan oldalam tárulhat fel, amiről csak sejtéseim vannak és ha a kontroll elmúlik...

Az úr megszólal és el kell telnie pár szívdobbanásnak, mire lényegében felfogom, nem a kérésemet tolmácsolja, hanem fizetni óhajt.
Belső drámám szakadéka szempillantás alatt összezárul, kiver a víz és mintha mázsás súly esne le a vállamról. Egy pillanatra lehunyom a szememet. A tudat, hogy ténylegesen mégsem kell felkínálnom magamat, igen is megkönnyebbülést hoz.  Már nem érzem magam szertartásbeli áldozatnak - még akkor se, ha saját akaratomból ajánlkoztam. Futó elmezavar szülte. Tétlenül semmiképp se tudtam volna elviselni, hogy csak úgy bambán végignézzük a helyi szokást, amivel egy porcikám se ért egyet, mi több, felháborítja.
<Megtanultam, aki nem tesz semmit, az annyi, mintha némán egyetértene és az van akkora bűn, mint a bűnrészesség.>
Ugyan minden tisztességtelenséget nem lehet lerontani, de ahol már jelen vagyok, hadd ne kelljen szótlanul végignéznem!

Felnyitom szemem, figyelemmel követem, a romlott uraság elfogadja-e a megváltást.
<Ha nem, teszek a kíséretére, és olyat teszek, amit magam is megbánok!>
Az ara immár Zevran úr mögé kerül. Remélem nem fordul akkorát a helyzet, végül saját uramtól kap majd el a hányás, hogy a pénzért ő akarja kedvét tölteni a lánnyal. Nem ilyennek ismertem eddig meg, de a nemes az egy külön állatfaj...
Oldalra pillantok, Lan úr és Quirrín milyen álláspontra helyezkedik.
Állnak, várnak és lesnek. Majdnem mint a kicsivel értelmesebb szemű, legelőn ácsorgó hosszú szőrű marhák.
Megvetően rándul egyet az ajkam, a lelki dráma előtti harag újra utat talál bennem. Íme, tessék! Ódzkodnak bármit is határozni, a nyugodt bölcsesség gyáva álcájába burkolóznak, mossák kezeiket! Ilyen népség a szellemnézőké! Nyíltan nem vállalnak fel semmi elvet, regélnek a világ törvényéről, hadd folyjon minden a maga útján, blablabla, csak suttyomban tesznek kísérletet bármire, azt meg később álságos mosollyal letagadják! Mikor jóra használhatnák erejüket, a tétlenséget választják! Sokat romlik megítélésük bennem, félre is fordítom tőlük arcomat, pedig válluknál fogva de szívesen megráznám őket!

Fél füllel figyelek csak, az is elég. Szép szavakkal beszél rólunk - illem mindenek felett, akkor is, ha térdig szarban áll -, de számban cifra szavak gyűlnek kimondatlanul, hogy fejemet feszítsék.
<Tiszteletre méltó, az! Legalább mi elmondhatjuk ezt magunkról te hosszú hajú paraszt! Még ki mered azt is mondani a szádon, nem örülsz? Te élveteg kujon, te, apád ágyékának legrosszabb folyása!>
Nem tetszik, hogy a lovon pöffeszkedő némber úgy méregeti uramat és még sutyorog is róla annak a selyembe bújtatott disznónak. Túl távol is került tőlem Zevran úr, így katonás léptekkel mellé szegődök, ha megáll, lecövekelek szomszédságában.
Előbbi gyötrődésemet felváltja a komorság és bizony ezt a romlott urat nem kímélem meg szememtől, ahogy kutyáit sem. Végignézek egyenként fegyveresein, hadd lám, ha képükbe nézek, miféle fából faragott személyek néznek vissza rám.
A nőt se felejtem ki. Tetőtől talpig végigmérem. A disznója néha úgy néz rá, ahogy Zevran úr szokott Lan úrra.
Ezt is meghághatná az úr, ezt a mentisformát, minek nyáladzik egyszerű lányokra? Hacsak meg nem hágta már és kell a változatosság Pfuj!
Magamban a nőt boszorkánynak minősítem és őt találom így a legkockázatosabb elemnek. Rohadtul remélem, az a két bamba pupák ott mögöttem - azaz lényegében Lan úr, mert ő urunk szolgája, Quirrín úr csak úgy mellénk csapódott - rajta tartja a szemét.
csak hogy legyen még hova tovább rondítani a helyzeten, szőrözni kezd korábbi tutajozásunk árán. Itt már nyílt megvetés ül ki az arcomra, felhizlalt ellenszenvvel. Hadd lássa, mennyire nem tartom sokra! S még uramat is kóstolgatja! Ez aztán jól megkovácsolta előttünk a hírét!
Az anyja keservit!
Nagyot szívok nyálamon aztán látványosan kiköpök lova elé a porba.
- Te dög, itt az elég! - mordulok fel. - Fogd a szajha, fogd a kutyák, fogd te farok, menj haza! Én uramra nem mond rossz szó, vagy gyanú, mert azt én nem hagy!

^{Szerző: Tiwanlil}

[Dierol]

[/url] Lan Ro-Ryen (Lan A Lassú)
__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Vutas-Vutar, útközben
Időpont: tavaszutó, este
Esemény: párbeszéd
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen, Quirrín Shírren
__________________________________________________

Úgy érzem a sors kereke egyre gyorsabban és vadabbul forog mikoron az irigység táplálta démonok a végsőkig korbácsolják küllőit. Mint tompa hegyek morajlása már-már szinte morranva lépek előre miközben kristálytisztává rendezem gondolataimat, most nagyon sokat számít a fellépés. A jelenleg kialakult vérlázító és arcátlan helyzetből nincs kihátrálás, hiszen azt várja tőlünk az arcátlan birtokúr. Császári nyelven csattanok fel. Tudomást sem véve Vanina kirohanásáról.

- Most legyen elég az arcátlan és sértő gyanúsítgatásokból!

Gesztusaim szélesek és ellentmondás nem tűrőek. A továbbiakat abrín nyelven folytatom, miközben szellemi energiáimat szorosra húzom, közben a nemes defensora van pillantásom fókuszában azt akarom tudja és érezze ha elfajulnának a dolgok részemről ő lesz az első számú célpont és akár áldozat is.

- Chianwa nagyúr netalántán arra céloz, hogy Zevran Anartÿss úr az Anartÿss ház örököse rangjához méltatlanul nem fizette meg a tisztességes rév díjat azok után, hogy gondolkozás nélkül megváltotta az Első éjszaka jogából az ifjú menyasszonyt.

Mondandóm végére minden leplezés nélkül kézfejeimbe rendezem az izombénításhoz szükséges erőket és a lehető legnyitottabb állást veszek fel miközben a kíhrin energiái örvénylenek ébredő sárkányként aurámban.

Spoiler: megjelenítés

A párbeszéd (Kígyónyelvek tépkedése)

Császári nyelvismeret 5% ( Összpontosítással 15% ) : Rolling 1d100: (79): Total = 79

Abrín nyelvismeret 2% ( Összpontosítással 12% ) : Rolling 1d100: (31): Total = 31

^{Szerző: Filio Mortale}

[Dierol]

__________________________________________________
Mesélo: Dierol
Helyszín: Vutas-Vutar, útközben
Időpont: tavaszutó, este
Esemény: ítélet
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen, Quirrín Shírren
__________________________________________________

A nemes mögött a nő finoman megtörli homlokát. A katonák viszont ezután kissé közelebb húzódnak hozzá. A két zenész összenéz, és az öreg megrázza a fejét. A nemes úr még csak nem is pillant Vaninára annak kirohanása közben - egyszerűen levegőnek nézi, mint akinek a szava nem számít. Helyette hűvösen várja Zev úrfi válaszát. Ellenben Lan közbeszólására sem fordítja figyelmét, egész addig, míg a császári nyelvjárást használja. Ám mihelyt átvált abrínra, felé fordul, és érdeklődve hallgatja.
Zev úrfi összehúzott szemmel hallgatja Chianwa nagyúr fejtegetéseit, majd Lan után már nem is hagyja szó nélkül.
-Nagyuram, szavai akár a kupa bor, mely mélyébe patkány fulladt. A felszín tetszetős, de ha mélyebbre néz bárki emberfia, felfordul a gyomra.
Vágja oda keményen a szavakat.
-Vagy gyanúsítson meg szemtől szembe, és akkor párbajra hívom - ha nem olyan gyáva,hogy kitérjen előle - vagy pedig ne fecsegjen itt feleslegesen, mint az asszonyok, és térjen haza.
Chianwa szemében láng gyúl, ahogy a párbajt Zev úrfi megemlíti, és már nyitná szóra a száját, mikor mögötte a nő halkan köhint, és megszólal:
-Sajnálattal kell emlékeztetnem nagyuram, hogy még egy holdhónapig párbajképtelen, mivel Akshua úr akkorra épül fel, és csak azután a párbaj után fogadhat el új kihívást...
-Eh!  Hogy a morádok vinnének el! Fortyan fel a nemes.
-De a tradíció alól nem bújhatok ki. Ha hajlandó kivárni az egy holdhónapot, örömmel mérem össze pengémet az önével, feltéve, hogy a környéken tartózkodik.
-Mellesleg nem az úr becsületességét vonom kétségbe, csak reménykedtem benne, hogy esetleg találtak valamilyen eddig ismeretlen csapást a mocsáron át. De most már pontosan látom a történteket hála önöknek. Ugyan hűséges, és kiszolgált katonám a révész, de visszaélt bizalmammal, mikor meglopta a közösséget. Ez errefelé a legsúlyosabb bűnök egyike, mely felett nem szokás szemet hunyni. Mit mond a szokásjog ilyen esetben?
Mutat hirtelen arra a falusi férfira, aki alulmaradt nemrég asszonyával szemben a vetélkedésben. Az zavartan elkezd habogni:
-Öhm, nagyuram, aki lop a közösből, annak arqunként két ujja bánja, hogy el ne feledje többé, hogy hol ne kotorásszon. Továbbá... egyik szeme világa elvétetik, és homlokára billog kerül, hogy tettét ne tudja mások előtt lehazudni.
Néhányan komoran bólogatnak, ahogy sorolja a büntetést.  Chianwa nagyúr a végén bólint:
-Helyes a válasz. Viszont a régi időkre való tekintettel majd ő választhatja meg, hogy mely ujjaitól vesz búcsút. A büntetése holnap délidőben hajtatik végre.
Felétek fordul:
-További kellemes utazást!
Ezzel  megfordul, és elindul abba az irányba, amerről jött. Az a katonája, aki átvette Zev úrfitól a pénzt, odaléptet a fogadóshoz, és egy erszényt nyújt át neki, majd ő is a többiek után rúgtat.

[Dierol]

Vanina

A  vidék kiskirálya útszéli beszédemre füle botját se mozdítja. Jellemző. Tipikus nemes. Ám attól még hallotta és ha a pengém előkerülne, azt már holtbiztos hajlandó lenne észrevenni.
<No meg a fémnek van egy olyan tulajdonsága, nem borul térde a copfosok előtt, ugyan úgy megsebzi húsukat.>
A nő kezét homlokához emeli. Biztosra veszem, ez előre megegyezett jel, intés és egyben tanács, ideje távozni. Nocsak, a banyája de óvatos, habár nem kell nagy észnek lenni ahhoz, kiadja ezt a tanácsot. Belőlem süt a harag és Lan úr fellépése se ígér semmi jót.
Jó jel, ő sem ábrándozott el a világ nagy dolgain álltában. Az viszont mindennek a teteje, hogy van pofája a szarcsimbóknak meglebegtetni egy lehetséges párbajt! Hamarább ugrok rá és vágom el a torkát Nem azért jöttem, hogy bambán végignézzem, hogy az úr, akinek védelmére kirendeltek, majd leáll egy ekkora barommal szurkálódni! Az milyen bús jelentés lenne már a ház fejének és szégyen a becsületemre!
A férfi előadja magánszámát alattvalói előtt és kerek perec megállapítom: rettentő gőgös, gyengéje a színház. Vásári színházat már láttam, így tudom, miből áll az ilyesmi.
Elég megnézni a helyzetet: a nézők a falusiak. A színpad a hely, ahol állunk. A szereposztás: egyik oldalt van ő, az udvarias zsarnok, aki felfuvalkodottságában még a nézőket is bevonja a műsorba a nagyobb hatás kedvéért. Gyarapítja a létszámot kíséretével, óvatos-alamuszi banyájával, hogy még kerekebb legyen a történet
Aztán a másik oldal, mi, a botor utazók, akin kiélheti parádézási vágyát s aki előtt megszellőzteti, mekkora kakas ő a saját szemétdombján.
Sötét gondolat támad fejemben. Még ötletet is adott, hogyan lehetne egy életre jelet hagyni rajta. Levágni két ujját, kitolni egy szemét és a billog... Részemről a haját is rövidre nyírnám, mint egy parasztnak és visszalökném a disznóólba, ahonnan kimászott. Semmilyen színen nem nemes ez előttem, csak egy vagyonos senkiházi.
Nem indultunk szép helyről, de az 'uraság" tett arról, engesztelhetetlen gyűlölet sarjadjon bennem irányába. Így lészen joggyakorlásból sértés aztán bűntudatkeltés, lássátok, ha ti nem ugráltok, annak a révésznek se esett volna semmi bántódása...
<Nem is fog. Ugye?>
Egyből uramra és Lanra tekintek.
- Uram, és most? Mit szabad tennem?
Ha parancsba adja, máris előkerítem Fifit, felcsatolom vértemet és eredek utánuk. Egy szavába kerül.
A pénz vándorlását nem értem, de talán jobb is. Alacsonyan szállnak ma a pofonok.

^{Szerző: Tiwanlil}

[Dierol]

__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Vutas-Votar, útközben
Időpont: tavaszutó, este
Esemény: párbeszéd
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen, Quirrín Shírren
__________________________________________________

Anartÿss úrfi meglepőt cselekszik: megváltja az arát. Kifizeti a rengeteg pénzt megmentve ezzel a fiatal házasokat az életre szóló szégyentől és árnyéktól, illetve a helyzetet, ami kezdett túlzottan kiéleződni, a további romlástól. Úgy érzem első megérzésem helyesnek bizonyult az úrral kapcsolatban. Bár nemtörődömnek, léhának és kicsapongónak tűnik, azért eredendően mégis van benne felelősségtudat és tartás. Ellentétben másokkal, kik csak saját boldogulásukkal törődnek, de környezetüket nem „gondozzák”. Jól döntött atyja, hogy elbocsátotta erre a „tanulóútra”.
Aztán a hangulat hirtelen még feszültebbé válik, mikor a helyi nemes a révésztől beszedett díjat vitatja meg fennhangon szolgálójával. A révész büntetésének emlegetése, és a nemes színházba illő előadása egyértelművé teszi: Anartÿss urat akarja kellemetlen helyzetbe hozni. Talán az elvesztett éjszaka megtorlásaként, talán tényleg a közösség érdekeit tartva szem előtt. Még ha utóbbi igaz is, jelleméről ordít a fennhéjázás, a hatalom gyakorlásának vágya, és a megalkuvás-képtelenség. Megszégyenítve érzi magát alattvalói előtt. Azonban nem tudtam elfeledni a megkönnyebbülést, amit az átkelés után éreztem az út minőségének jelentős növekedésének köszönhetően éreztem. Talán mégsem csak az úri szeszély szabja a díjakat. Bárhogy is a révészt a mi viselkedésünk hozta veszélybe.
A tényt, hogy nem fizettük meg a révész által kért díjat, mind az úrfi, mind Lan tagadja, sőt Vaninával kiegészülve támadólag lépnek fel. Legalább a szerzetesnek lehetne esze, és kardja helyett a tanácsaival támogathatná urát! Hiszen a helyzet egyértelmű: a párbeszéd hiánya okozta a félreértést, a díjszabást azért éreztük túlzónak, mert nem közölték velünk célját.
Miután a nemes és kísérete távozott, halk, nyugodt hangon beszélek a nekem háttal állókhoz. Shagrínul szólalok meg, kétséget sem hagyva afelől, kinek szól mondandóm. Igyekszem a legegyszerűbb nyelvezetet használni, hogy ne legyenek nehézségei a megértéssel.
– Haragod és gőgöd elvakított. Tanácsok helyett tövisekkel szolgáltál uradnak. A helyi nemes viselkedése és jelleme visszataszító, de a ki szelet vet, vihart arat, és még hosszú út áll előttünk ebben az országban. Nem jó, ha a minket ért sérelmekért mások fizetnek, ez tipikus nemesi játszma. Még akkor is, ha ellenszenves ellenfeled, önbecsülésed legyen legfontosabb, mert könnyen elveszik a talaj lábad alól. – Utalva ezzel a gyökereitől megfosztott birodalmi iskolák legnagyobb gyengeségére. – A párbaj igyekszik nem lekés. – Fejezem be immár abrínul, és elindulok a rév felé vezető úton.
Idefelé jövet kényelmes tempóban is hamar megjártuk az utat, a rév után szinte azonnal feltűntek a falu megművelt kertjei. Mivel a párbajt tényleg nem szeretném lekésni, kilépek kissé, hogy az oda-vissza utat ugyanannyi idő alatt megjárjam, mint érkezésünkkor az idevezetőt.
Megérkezvén, szemem a révész után kutat. Ha nem találom, a tutajt keresem. Amennyiben úton van bevárom, ám ha a tutaj a helyén van bekopogok a házba.

^{Szerző:Agradzsag}

[Dierol]

__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Vutas-Votar, útközben
Időpont: tavaszutó, este
Esemény: a révész
Résztvevők: Quirrín Shírren /és aki még esetleg vele tart/
__________________________________________________

A révész háza fel sietve a kövezett út mellett ötven lépésenként lámpások világítják be az út egy-egy szeletét. A fénykör bűvöletében szúnyogok és bogarak járják táncukat.  A révész házához érve látod, hogy előtte tábortűz maradéka parázslik, és ketten üldögélnek mellette. Egyikük az öreg révész - dörmögő hangon mesél valamit a mellette ücsörgő fiatal csitrinek, közben szalonnát és krumplit sütögetnek a parázson. Ahogy a révész megpillant, sóhajtva feláll a fatönkről, és várakozóan néz rád. Valószínűleg azt hiszi, hogy át akarsz kelni a tavon. A lány is felugrik, sután meghajol, majd nagy szemekkel gyanakodva tekint rád.  Kezén furcsa mód finom bőrkesztyűbe rejtette, halántékán pedig szokatlan inda-tetoválás díszeleg, melyet rövid, kusza barna haja keretez, melyet itt-ott font apró copfokba font be.

[Dierol]

Lan Ro-Ryen (Lan A Lassú)
__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Vutas-Vutar, útközben
Időpont: tavaszutó, este
Esemény: párbeszéd, bölcselkedés
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen, Quirrín Shírren
__________________________________________________

Shírren bölcselkedése hallatán majdnem felnevetek, mennyire mások a kultúrák és ennek köszönhetően mennyire más következtetésre jutnak az emberek. Most hogyan magyarázzam el Shírrenek, hogy ezen a vidéken annyira vagy gyenge amennyire gyengének mutatod magad.
Teljesen felé fordulok és shagírul szólalok meg a lehető legegyszerűbben.

- Szavak most kevesek. Küzdjünk.

Nem várom meg beleegyezését vagy ellenkezését puszta kézzel mozdulok rá kikényszerítve a védekezését. Mikor tekintetünk összeér folytatom az egyszerű szóhasználatot shagír nyelven.

- Ismerni csak azt kivel küzdeni...... Mélyen tisztelni csak azt kinek harc közben látni tekintetét….. Készülj megosztom veled gondolataim…..

A harcérintkezést kihasználva a lassú és puha harckontaktusban megidézem az Idegen emlékek suttogását (így a saját nyelvén fogja pallérozottan hallani mondandómat) és belefoglalom magvas bölcselkedő véleményemet Shírrenek. Gondolataimat csak akkor hallja ha hagyja, hogy a rá bocsájtott gyenge mágia kifejtse hatását.

<Nehéz igazságosnak lenni az igazságtalanság iránt érzett ellenszenvünkből fakadóan. Ha a hitünk szerint igazságosságra törekszünk, az gyakrabban vezet komoly tévedéshez, mint sem. Ennek az-az oka, hogy az Igazság messze az igazságosság mögött rejlik, amit nehéz megtalálni, ha csak nem vagyunk a legnagyobb bölcsességgel megáldva.
Ha viszont az ember saját maga nem is találja az Igazságot, még mindig nyitva áll egy út: másokkal tanácskozhat. Még az is helyesen elemezheti a másik eseteit aki sohasem remélheti, hogy eléri az Igazságot. Úgy van ez, mint a go-játéknál: „A nézők többet látnak, mint a játékosok”. Ahogy a közmondás tartja, „Aki mindent egyedül talál ki, annak biztos, hogy nincs igaza.” Ezt úgy kerülhetjük el a legjobban, ha másokkal is tanácskozunk. Ha úgy tanulunk, hogy olvasunk, vagy meghallgatunk másokat, akkor az éppen azt jelenti, hogy bölcs öregek tanításait követjük….

Más nézőpontból pedig……

Az idő sodrát nem lehet megváltoztatni. A világ végéhez közeledve a társadalom egyre romlottabbá válik – ez a dolgok természetében rejlik.
Az év is különböző évszakokból áll, nem csak az állandó tavaszból és nyárból. Ugyanez igaz a napokra is, amelyek minden pillanatban megváltoztatják arcukat. Ezért nem járhat sikerrel semmilyen kísérlet, amely vissza akarja állítani a jelen társadalmát egy olyan jobb állapotba, amely évszázadokkal ezelőtt volt. Ez arra késztet, hogy az állandóan változó idővel összhangban tökéletesítsük magunkat. Itt tévednek azok, akik semmi mást sem csinálnak, csak sóvárogva tekintenek a múltra, mert nem képesek megérteni ezt a szembeötlő tényt. Másfelől viszont, akik nagyra tartják a jelen kor áramlatát, amely elhanyagolja a régi szokásokat, felszínesek és híján vannak az előrelátásnak.>

Amint átáramlott a varázs Shírren aurájára kibontakozom és széttárom kezeim.

- Ennyi elég is volt, egyenlőre – mondom shagírul.

Biccentek Shírren felé és figyelmemet ismét Zev úrfi felé fordítom.

- Elnézést jó uram, de úgy éreztem szükséges volt egy kis véleménycsere Shírrennel. Tudom, hogy utunk sietős ám úgy tűnik a sors mindig elénk vezérel olyan helyzeteket mik próbára teszik erkölcsi tartásunkat. Ezért azt kérem, már ha kérhetem, hogy a holnapi büntetésnél mi is jelenjünk meg. Szerintem nem lenne helyes ha egy a szokásjogot gátlástalanul kiaknázó nemes ha neki kellemetlen a szokásjogot félredobva kapzsiságától hajtva nyomorítana meg egy embert a révész tisztes árat kapott és ezt a nemes úrnak is el kell majd fogadnia, ám nem kívántam az esküvő hangulatát teljesen elrontani egy kiterebélyesedő vitával, ráérünk azzal holnap is frissen a nap ragyogása alatt. Bár a révész is kapzsi volt ám ez jó tanulság lesz neki és egyben önelégült hatalmával visszaélő nemes úrnak is.

Kivárom az úrfi válaszát, majd nyugalmasabb helyre vonulok pihenni a késő éjszakai párbajig úgy érzem az elkövetkezendő időkben szükségem lesz az erőmre főképp másnap……

^{Szerző: Filio Mortale}

[Dierol]

Vanina

Míg várom uram határozatát, Quirrín a maga nyelvén mond valamit, Lan hátának szegezve tekintetét. csípőre teszem a kezem, akkor meg, amikor Lan kurtán felel neki és nekitámad(?) morrantok.
- Uram! - meredek felháborodottan, feddőn Zevranra. Ezt az ő tiszte leállítani, én nem avatkozhatok közbe.
<Habár ha Quirrín úgy emelne kezet Lan úrra, abból utóbbinak baja származhatna, sutba dobnám ezt a hozzáállást.>
Hát mindenkinek elmegy a végére az esze? A két szellemnéző épp ezt a pillanatot választja arra, összemérjék, ki a tekintélyesebb varázsló a vidéken?
<Ezek is olyanok mint az erőtől duzzadó ifjú harcosok, versengenek, ki kerekedhet a másik fölébe! Ki-ki talál kifogást, amivel leplezheti, magyarázhatja ezt a nyilvánvaló igazságot! Érdekes, engem nem akart elpáholni ismerkedés címén! >
Ha végeznek, karba font kézzel várom, mit felel urunk. Én is ott szeretnék lenni a büntetés-végrehajtáson, ugyan azon okokból, mint Lan.

^{Szerző: Tiwanlil}

[Dierol]

__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Vutas-Votar, útközben
Időpont: tavaszutó, este
Esemény: párbeszéd, a révész
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen, Quirrín Shírren
__________________________________________________

„Szavak most kevesek. Küzdjünk.” És támad. Hajmeresztő ötletei vannak a nyugati szerzetesnek. Vajon mindegyik ilyen „először bedugom a fejem a barlangba, és ha nem csapják le, akkor tiszta a levegő” hozzáállású? Mindenesetre hamar megértem szándékát, és belemegyek a „játékba”. A látszatküzdelem forgolódása közepette cseréljük ki gondolatainkat.

Idegen elmék suttogása

<Az igazság álcája valós. Mindenkinek más álruhában mutatja magát, így nem csoda, ha nem egyezik a személyleírás, mit megadnak egymásnak. Némelyek pedig fel sem ismerik, és a viszonyítást nélkülözve erre rá sem jönnek. Mindazonáltal minél elkeseredettebben követed, és próbálod meg felhívni rá az emberek figyelmét, annál többeket löksz föl a tömegben, és zavarsz meg számukra érthetetlen ordítozásoddal, és az általad okozott zavarban annál könnyebben old kereket a te igazságod.
Ha valaki gyorsan reagál a cselekményekre, a kívülállóknak imponálhat, ám ha ezt megfontolás nélkül teszi, nagyobb kárt okoz, mintha statikus maradna.>
- Valóban, jobb, ha később folytatjuk. - Hajolok meg felé, és indulok utamra.

A révészre hamar ráakadok, a ház mellett ül tábortűz mellett, egy ifjú leány társaságában. Belépek a tűz fénykörébe, fújok egyet, részint, hogy lerázzam az út fáradalmát, részin pedig, hogy összpontosítsak gondolataimra.

Összpontosítás

Meghajolok, mielőtt belefognék mondókámba.
- Tutajos ember nem közöl mért magas a díj. Mi ezért fizet szokott árszabás. Ha te közöl, mi fizet te összeg. Helyi úr említ neked büntetés, mert kap kevés pénz, hiszi, tutajos ember lop őt. Én ezért fizet neked díj. Te elmondod uradnak félreértés, mert nem mond nekünk miért nagy a díj. Öt lin kap mindenkinek ahogy nemesúr mond. Kapzsiság nagy bűn magadnak.
Az utóbbit már mintegy csak az orrom alatt mormolom, miközben leemelem hátamról a zsákom, és erszényemből kiszámolom a viteldíj hiányzó részét: 1aq, 9lin, 3khíl.
Indulás előtt meghajolok feléjük, és feltekintek az égre: lassan közeleg a párbaj ideje. Jó lesz sietni, amennyiben nem szeretnék lemaradni róla.

^{Szerző:Agradzsag}

[Dierol]

__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Vutas-Votar, útközben
Időpont: tavaszutó, este
Esemény: a révész
Résztvevők: Quirrín Shírren /és aki még esetleg vele tart/
__________________________________________________

A lány tágra nyílt szemmel néz a révészre(abrín):
-Jaj, lop tilos tudni jól! Hogy tehet ilyen? Kérdezi szemrehányóan.
A révész megszólal:
- Úrnak van igaz, nem képvisel jól. Rázza a fejét. -De miért hisz hogy én lop? Én nem lop. Én adni mindent tovább amit kap! Ő ismerni engem. Nem ért...
-De pénz nem segít, tenni el! Most árt. Ha találni nálam, joggal hisz, hogy én akar lopni.
Sóhajt az öreg.
-Én szól apám szó érdekedben.  Lenni nekem egyedüli barát itt.
Suttogja a lány, majd elszalad a falu fele.
A révész szomorúan néz utána , majd rád emeli a tekintetét.
-Ne akar segít, okoz több gond mint haszon. Menni el.
Majd hátat fordít, és rosszkedvűen piszkálni kezdi a parazsat egy ággal.

__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Vutas-Votar, útközben
Időpont: tavaszutó, este
Esemény: Kodo-párbaj
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen, Quirrín Shírren
__________________________________________________

Zev úrfi bosszúsan pislant Vaninára, amikor megszólítja. Feltehetőleg az iménti közjáték a nemessel még hatással van rá. Figyelmét a két kakaskodó fele fordítja, de nem szól semmit, amíg Lan magyarázatot nem ad. (sÿtisi)
-Kedves Lan! Kíváncsian várom, hogy milyen ötleted van a jelenlegi helyzettel kapcsolatban, mert én a következőképpen látom a helyzetet.
Vesz nagy levegőt, majd belekezd:
-Az előbb kikérted a nevemben azt a vádat, hogy nem fizettük ki a révészt. A nemes és a helyiek következtetése ezek után joggal az, hogy kifizettük a teljes viteldíjat.
-Ha ezek után kiderül, hogy nem fizettük ki a teljes viteldíjat semmivel sem vagyunk különbek, mint a büdös piaci kupecek.
-Ha ráadásként kiderül, hogy némi fenyegetés hatására csökkentette az árakat, akkor ránk süthetik, hogy semmibe vesszük a helyi rendelkezéseket, ami nem vet ránk túl jó fényt.
-Ha kiderül, hogy "hazudtunk", az is arcvesztéssel járhat. 
Innen szemlélve a lehetőségeket a legkönnyebb és legbiztonságosabb út az lenne, ha hagyjuk, hogy az úr megbüntesse a révészt. Elvégre egy becsületes nemes úr szava - int feléd - áll szemben egy révész szavával. Aki hogy mentse a bőrét, megpróbál esetleg rágalmazni. Persze kérdés, hogy ebben az esetben hogy tudunk majd a tükörbe nézni... De ha azt mondod, hogy tudod kezelni a kialakult helyzetet, akkor valóban ott a helyünk holnap a révésznél. És ügyelj arra, hogy a végén jobban érezzem magam, mint a Smaragd szigetnél...
A beszélgetés után páran megkörnyékezik a falu öregebb tagjai közül Zev úrfit, a fiatalabb nők pedig Vaninát faggatják: Az úr él-e szerzett jogával, vagy sem, és leveszi a rontást? Zev úrfi válasza eloszlat minden kételyt - nem óhajtja az éjszakát együtt tölteni az arával, és a "rontást" meg majd leveszi újdonsült ura...  Néhányan ugyan csodálkoznak, de nem szólnak bele az urak dolgába, inkább örülnek a döntésnek, és hálálkodnak, hogy ily bátor és nagylelkű módon kiáll az úr néhány közrendűért. A helyi nagyúr távoztával lassan megint oldódik a hangulat, és tovább vigadnak a falusiak, Quirrín is visszatér a partról. Vaninát egyre többször hívják táncba a kapatos férfiak, sőt, a legszemtelenebb keze felfedezőútra is indul közben...
Lant és Quirrínt udvariasan etetik, és töltik utána friss gyümölcslével poharaikat, közben idegen tájakról kérdezősködnek. Zev úrfi pedig nagy nehezen kiszabadult az öregek karmaiból, és a fogadó egyetlen felszolgálólányának csapja a szelet.
A két kodo mester kitesz magáért, de ahogy a második hold is megjelenik a fák koronája felett, abbahagyják a játékot, és felállnak. Az öreg megszólal:
-Mint kihívott, úgy döntöttem, a hagyományos szabályok szerint járunk el, és a helyieknek nem eshet bántódása.
A fiatalabb bólint, majd hangszerét fogva követi az idős mestert. A közeli tavacska partján elhelyezkedő réten helyezkednek el,  tíz lépés távolságra egymástól. A kíváncsi falusiakat a fiatalabb zenész tessékeli hátrébb:
- Csendet kérünk! Közénk senki nem léphet, és tilos bármelyik felet megzavarni.  Mindkettőnktől legalább egy lépés távolságot kérek tartani.
Szól parancsolóan, majd helyet foglal a zeneszerszáma mögött, az öreg mesterrel szemben.
Az öreg elkezd játszani, és ujjai alatt életre kelnek a hangok. Finoman körülugrándoznak, andalítanak az ütemek. A falusiakat szinte elvarázsolja - ti könnyedén ellenállhattok, ha akartok. Az ifjú megunja, és ő is elkezd játszani. Súlyos, szomorú dallammal indít, melyet az öreg gyorsan odaillő vidám ellenponttal próbál meg felvidítani. Édes-bús szerelmes dalt játszanak, próbálnak egymás felébe kerekedni. Osztatlan sikert aratnak. Másodjára az öreg kezd, vidáman, csalfán szólaltatja meg hangszerét, akár a holdfény játéka. Az ifjú sem rest, adandó alkalommal becsatlakozik, és taktikát váltva az éji lámpások táncát idézi a bohókás mozdulataival, és tökéletes játékával. Az öreg új színt csempész bele: puha szárnyak suhogását. Közben halványan derengő arany aura veszi körbe, és Vanina köve is fellangyosodik.. (Lan és Quirrín számára világos, hogy a zene, a hely, az időpont figyelembevételével próbálnak meg összhangot létrehozni. A két iskola különböző hangulattal dolgozik) A fiatal mester követi, de le van maradva. Körülötte narancs aura vonja derengésbe a tisztást. Egy puhán suhanó bagoly vitorlázik felé az öreg irányából, majd a haját borzolva elrepül. A falusiak óóó-ja sokat elárul. A párbaj még jó darabig eltart; lámpásbogarakkal, majd arra vadászó denevérrel, azt megzavaró kicsiny ugráló fénygömbökkel - felváltva hol egyikük, hol másikuk próbál felülkerekedni, de nem igazán boldogulnak egymással. Az öreg kedves, szerelmes dalrészleteket, a fiatal a tüzes talp alá valót preferálja inkább. Aztán a fiatalabb hosszabb szünet tart; jó ideig nem vöröslik fel körülötte az aura. Egyszer csak furcsa, ugráló dallamot kezd el játszani. Az öreg ugyan követi, de nem tudja kihasználni a lehetőségeket, kissé csodálkozó arca sok mindent elárul. Aztán a fiatalabb körül feldereng a narancsos aura, majd szó szerint belecsap a húrokba. Hihetetlen sebességgel kezd el  játszani - az öreg csak kullog utána. A dallam inkább harci indulóra hajaz, réten vágtató dún nehézlovasok jutnak az ember eszébe. Szinte "természetes" ezek után, hogy egy pillanat alatt jelenik meg, és szeli át köztük a távolságot egy áttetsző csatamén. Nyomában a fű lelapul, titeket megcsap a szele, és gázol át az öregen, majd foszlik szét a falusiak előtt. Az öreget kodostúl hanyatt löki a jelenség, és megszakad a játéka. A párbaj ezzel eldőlt. A két fél pár másodpercig csak levegőért kapkod - mindketten leizzadtak, kimerültek. Az öreg feltápászkodik, majd meghajol a fiatal mester előtt:
-Meghajlok tudásod előtt, ifjú uram! A hagyományok megkívánják, hogy az öreg mesteri címmel együtt a pecsétet is átruházzam. Akaszt le a nyakából egy vékony aranyláncon függő arany medalliont, és nyújtja át a leplezetlenül vigyorgó ifjú nemesnek.
-Meg kell jegyeznem, még soha nem láttam kodo mesternél ilyen arkánumot. De most pihennem kell - nem mindennapi küzdelem volt.
Ezzel elindul a fogadó pagodája fele. A falusiak némán utat nyitnak neki, majd ok is visszaszállingóznak. Az ifjú kodo mester is visszatér, és immár csak ő szolgáltatja a talp alá valót, és folytatódik a mulatság. A helyiek között immár ez a fő téma, egymást licitálva beszélik meg az eseményeket - a fiatal mester csak mosolyog. Zev úrfi az egyik sarokban flörtölget a felszolgáló lánnyal - lehet, hogy még ma célt ér?
Késő éjjelig tart a mulatság, majd a fáradt népek lassan hazamennek, vagy elalszanak egy-egy csendesebb sarokban.

//Lan és Quirrín: egyikőtök sem ismer olyan kodo művészeket, akik a zenéjük segítségével mágiát tudnának formálni, de ezek szerint létezik pár ilyen félig-meddig illegális iskola. Az erők síkján látszódott, hogy a két mester kiterjesztette auráját, és valamilyen diszciplína? (defensis eredetű lehet) segítségével láthatóvá tették a falusiak számára a megszülető varázslatokat és ellenlépéseket.//