Vanina
Quirrín nem adja fel az első nehézség láttán és ez jó. Eszem ágában sincs kinevetni, ha ügyetlen is, hiszen most ismerkedik még a lóval és az íjjal, ez természetes. Kifejezetten élvezem, hogy oktathatom.
Ruházata igen szép, nem egyszer azon kapom magamat, bámulom, ahogy edz, de akkor is, amikor nem edz. A varázslók mozgásában van valami szép.
Hát még a fegyverei! Amikor használja őket, le sem veszem szemem a pengékről, és bár nagy kedvem lenne közelebbről is szemügyre vennem őket, későbbre halasztom. Majd talán sort kerítek rá alkalomadtán.
Neki is, Lan úrnak is szokása edzeni, hiányozni kezd, hogy nincs ki ellen gyakorolnom. Azt is kéne, nem csak egyedül felidézni a mozdulatokat. Más ellen viszont fafegyverrel szokás menni, meg ne sértsük a másikat, ilyen viszont egyikünknél sincs.
Példázatot is hallok tőle, de csekélyke nyelvtudásunk miatt megvakarom a fejemet és széttárom kezeim, nem értem, mit is szeretett volna ezzel a tudtomra adni.
*
Uram arca nem enyhül meg s kell egy kis idő, míg utána számolva rájövök, csökkentette a férfi ugyan a díjat, de az még így is égbekiáltóan magas.
Míg Zevran úr latba veti tekintélyét, ingerülten mérem végig a tutajost. Ugyan a tisztelet jelét rótta a levegőbe, amikor jöttünk, a viteldíj kiszabása tiszteletlenséget, nyerészkedést sugall. A kettő nem áll összhangban, következésképpen képmutatás tanúja voltam.
Az ilyen telhetetlen, mások szükségén hízó egyéneknek néha nem ártana magukba szállniuk.
Várom, mi sül ki a harmadszülött szemmeresztéséből, de gondolatban már két eshetőséget latolgatok: vagy nekem kell kierőszakolnom a tisztességes átszállítást, vagy nézheti a hátunk közepét, egy petákot se kap s inkább kerülök, semmint rajtunk gazdagodjon meg.
Szerző: Tiwanlil
