Szerző Téma: Nadír Könnyei - Archívum  (Megtekintve 18705 alkalommal)

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Nadír Könnyei - Archívum
« Válasz #30 Dátum: 2015. Október 06. 18:58:44 »
("Kékprém" Keelut)

*Kissé meglepődik a nador a nyílt pillantás viszonzásán, de egyúttal meg is örül neki, hogy a testőr nem kerüli a tekintetét. Az eszmefuttatás múltidéző része eléggé homályos a számára, de ezen nem akad fent. A végét már érti és szívesen mesél a síkságiaknak a látásmódról, amiben ő nevelkedett. Halványan elmolyosodik, ahogy szelíden válaszol a mentis szavaira.*

-A fák a kövek között is szépen rügyeznek és friss hajtást hoznak. Ahogy a sÿtisi ifjak is mosolyognak a mások által rájuk kényszerített helyzetben és teszik a dolgukat bármilyen unalmas és számukra érdektelen is a melléjük rendezett társaság. Ettől még nem-e vágynak lelkük mélyén a többi sÿtisi társaságára? Nem-e bánkódnak, hogy nem élhetnek kedvükre, mások befolyása nélkül?

*A beszélgetés, elmélkedés kedvére való, ha a másik két úriember inkább az ő biztonsága meg az irány tartása miatt aggodalmaskodik is, de a csendes felvigyázóval úgy érzi megtalálta a közös hangot. Direkt megközelítése a gyakorlati dolgokhoz nem a két nemes ellen szól, csupán nem tekinti kérdésesnek egy egyszerű gyalogtúra megtételét, ezért nem is foglalkozik a csomagok lehelyezésével vagy az indulási sorrenddel. Természetesen, ha van, aki vezeti a csapatot, akkor annak az útmutatásait követi a városban, hiszen ő se hagyná csak úgy találomra elkóborolni a többieket a Sárkánygerinc bércei között.*

Szerző: Quator ar Zaraquer
» 2010.03.31. 14:02
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Nadír Könnyei - Archívum
« Válasz #31 Dátum: 2015. Október 06. 18:59:40 »

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, Dún Medve fogadó előtti téren.
Időpont: tavaszutó, dél
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos

Egy apró mosoly és meghajlás kíséretében megköszönöm az északi „kedves” gesztusát.

- Igazán köszönjük uram a felajánlását és köszönettel élnénk is vele.

Miközben a teherhordó jószágon rendezgetjük a csomagjainkat elgondolkozom a nadornak szánt válaszomon. Mikor végeztünk a málházással visszafordulok a hegyek büszke gyermekéhez és apró pihentető légzések után szólalok meg.

- Elképzelhető, hogy egyes sÿtisi ifjak élvezik a mások számára rájuk kényszerítettnek tűnő helyzetet és az is elképzelhető, hogy nem vágynak annyira más sÿtisi ifjak társaságára mint azt mások képzelik. Lehet, hogy vannak olyan fák akik jól érzik magukat mind a városban, mind az néma és unalmas kövek társaságában az általánosítás néha tévútra viheti a gondolatokat. Természetesen ezzel nem azt akarom sugalmazni, hogy az összes fa jól érezné magát a városban sőt, de előfordulhatnak kivételek.

Szerző: Filio Mortale
» 2010.03.31. 20:36
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Nadír Könnyei - Archívum
« Válasz #32 Dátum: 2015. Október 06. 19:00:24 »
Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék
Időpont: tavaszutó, este
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos

 
A csacsira szépen felpakoljátok a felszerelés nagyobbik felét, és elindultok a zegzugos utcácskákon a palotanegyed kapuja felé. Ez eltart egy darabig, mivel a szigetek, csatornák, sikátorok, hidak útvesztőjében kell eljutnotok a célig. A legtöbb ember általában csónakon közlekedik, hisz a várost átszövő csatornák számítanak a fő ütőereknek. A palotanegyed kapujában szó nélkül átengednek titeket – a megvillanó signumoknak hála. Utána már a kereskedőnegyed forgatagán át vezet az utatok, végül kiértek a külső városfalhoz, és a kövezett úton lassan magatok mögött hagyjátok a város zaját. Délután még egy utolsó pillantást vethettek rá, mielőtt végleg eltűnne a távolban.  

Cÿtor fele az út folyamán mindössze egyszer állított meg titeket a Császari Légió egyik járőrcsapata, s kérte a Ház igazoló okmányait. A járőrcsapat hat főből áll, és lándzsával, rövid karddal vannak felszerelve, valamint ketten íjpuskával is. Zervan úrfi gyorsan bemutatta a kért iratokat, s utána továbbindulhattatok. Az út szigetről-szigetre vezet, ahol minden talpalatnyi földet megpróbálnak megművelni. Az este már egy kis faluban ér utol titeket, melynek mindössze egy kocsmája van, a Hallatlan Hal – sajnos a kereskedelmi állomást talán holnap délre éritek el. A szamarat lemálházzátok, és elláttatjátok egy segítőkész férfival. 

Az ivóba lépve a helyiek elcsendesednek. Legalább egy tucat kíváncsi tekintet fordul felétek, melyekből döbbenet olvasható ki, ahogy megpillantják a nadort is. Egy fiúcska mikor meglátja, egy férfi háta mögé szalad, és onnan kukucskál ki rá. A kocsmáros – rövid fekete hajú, vékony napbarnított férfi egyszerű vászonruhában, arcára a tavasz szerencsehozó jelét festette. Elétek siet, és mély, de esetlen meghajlással köszönti a társaságot. Izgatott hangon kérdi, hogy miben állhat rendelkezésetekre. Közben egy asztalhoz terel titeket, és próbálja leültetni az urakat a padra. A falu népe közben halk sutyorgásba kezd, s egy férfiú gyorsan el is siet. Nem sokkal később hozzák nektek a friss sült halat és kenyeret – vacsoraként. Mellé gyenge sört vagy tejet kaptok. Alig kezdtek el enni, az ivóba lassan beszállingózik még néhány érdeklődő, s kíváncsi pillantásokat vetnek a nadorra, de mihelyt rájuk néz, a falusiak elkapják a tekintetüket.
Zervan úrfit ekkor éri a következő csapás: megtudjátok, hogy nincs külön szoba – az ivóban tudtok aludni...
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Nadír Könnyei - Archívum
« Válasz #33 Dátum: 2015. Október 06. 19:01:15 »
("Kékprém" Keelut)

*A nador is elgondolkozik a mentis szavain, jól megrágja magában vagy csak egyszerűen nem foglalkozik velük. Az biztos, hogy nem szól többet, amíg ki nem érnek a városból. Az úton viszont eddigi beszélgetőpartnere mellé sorol be és mintha nem lenne egy jó fertályóra kihagyás a diskurzusban folytatja az elkezdett szálat.*

-Egyetértek. Az általánosítás a legtöbb esetben csak a felszínesség jele. Viszont az a két fa azt mondta, hogy ők unatkoznak. Bár a fiatal, cserfes cserjék időnként füllentenek, de akikről mi beszélünk már felnőttek.

*Az út során, mikor épp nem beszélgetnek és nem történik igazán semmi a szamár mellé is "odasodródik" Keelut és megsimogatja a füle tövét. Kíváncsian figyeli az állatot, a járását, mozgását, rezzenéseit egy darabig, hogy miben is tér el a lótól? Ez inkább csak időtöltés, kedvtelés, mint igazi szakmai kíváncsiság a részéről. A császári őrjárattal találkozva átengedi a terepet a helybélieknek és elgondolkodva szemléli az igazoltatást. Mikor tovább indulnak inkább csak hangosan gondolkodva megszólal, nem intézi senkihez mondandóját, de ha valaki válaszra méltatja arra odafigyel.*

-Bár az ide úton is tapasztaltam, de az értelmét nem tudom, hogy minek őrzik az utat? Olyat még senki se hallott, hogy egy utat elloptak volna.

*A nap végén elért falucskában eléggé furák az emberek. Pontosabban a viselkedésük alapján nekik fura Keelut. Ez nem zavarja különösebben a nadort, hiszen Sÿtisben is megbámulták az utcákon, meg a fogadóban is. Halvány mosollyal a szája szegletében békésen sétál a többiekkel. Az egyetlen fogadóba betérve kedélyesen int az egybegyűlteknek és csengő hangon köszönti őket.*

-Shi'onaata! Vagy ahogy errefelé mondanák: Járjatok Sikerrel!

*Ezzel a maga részéről letudottnak véli a jó modor megkövetelte formulákat. Az egyszerű környezet, a félénk, de dolgos népek és a takaros fapadok az asztalok mellett mosolyt csalnak az arcára. Ez sokkal inkább kedvére való, mint a cicomás, csipkés házak és kikent-kifent ficsúrok útvesztője. A vacsorát egy "Köszönömmel" honorálja a felszolgálónak és lassan, komótosan falatozik a finomságokból. Inkább tejet iszik, mint sört, bár ez nem az alkohol ellenesség miatt van, hanem valahogy nem látszik pezsgőnek és dúsnak az az itóka. A közben összegyűlő falusiakkal valóságos tekintet-csatát vív. Mivel azok folyton rámerednek és a nador próbálja viszonozni a nyíltságukat azzal, hogy szemükbe néz, de ők meg ilyenkor elkapják pillantásukat. Bár kissé furcsállja, hogy miért nem akarnak/mernek a szemébe nézni, ha egyébként bámulnák, illetve miért nem kérdezik meg, amire kíváncsiak, de nem akarja megijeszteni őket, főleg a gyerekeket, így békésen tűri a sugdolózást és a bámész tekinteteket. Amikor kiderül, hogy itt fognak aludni, akkor ismét elmosolyodik és társaira sandít. Egy világért sem hagyná ki első reakciójukat, arckifejezésüket erre a hírre.*

Szerző: Quator ar Zaraquer
» 2010.04.03. 10:17
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Nadír Könnyei - Archívum
« Válasz #34 Dátum: 2015. Október 06. 19:01:55 »
/Vjírgas Margalos/

Ahogy elhagyjuk a várost egy olyan teher miatt alól szabadulok, amiről nem is tudtam. A város olyasmi lett számomra,mint egy drog - örülök, hogy végre elhagyom, de tudom, vissza fogok térni.

Az út kellemesen telik, mosolyogva figyelem a környezetet. Mikor a nador "ismerkedni" kezd a szamárral, hagyom. Elnézve a mozdulatait, még sosem láthatott ilyet, kíváncsi vagyok, náluk mit használnak teherhordásra.

A kérdését viszont rendkívül meglepettnek találom:

- Szóval akkor nálatok bárki, bárhová elmehet, ellenőrzés nélkül? Beengeditek az idegeneket néped szent helyeire? Hiszen éppen néped egyik ellopott tárgyát keressük, van tehát fogalmad róla, hogy nem minden ember megbízható. Az, hogy nem kötözködtek velünk, csak a nemes úrfi jelenlétének és a signumoknak köszönhető. Hidd el, ezek nélkül már talán be is kísértek volna minket.
Honnan szalasztották ezt a hegyi embert? A korábbi határozottsága akkor ezek szerint csak tapasztalatlanságából fakad?

A falucska alkalmasnak tűnik pihenőnek, bár a fogadó neve elég badarság.
Beérve a társaim a fogadóba mennek, nekem az első dolgom, hogy a csacsinak szerezzek szállást. Ha van inasféle, megkérem, hogy segítsen lemálházni és lássa el a jószágot- megdolgozott az abrakért mára. Csak ezt követően csatlakozom a többiekhez a fogadóban.

A vacsorát éhesen falom, nem tudhatjuk, mikor lesz legközelebb alkalmunk nem magunk készítette ételt enni. A helyiek tekintete csak kevéssé zavar és az sem lep meg, hogy lenn kell aludni. A málhából előkeresem a hálózsákot és felkészülök az estére.


Szerző: Siffad
» 2010.04.03. 14:47
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Nadír Könnyei - Archívum
« Válasz #35 Dátum: 2015. Október 06. 19:02:39 »

(Zevran Anartÿss)

Mikor Sÿtis város végleg eltűnne a távolban, még egyszer utoljára visszanézek, és küldök neki egy csókot.
-Viszlát drága és veszélyes otthon, ne aggódj csak egy kis kiruccanás lesz!
Vidám hangulatban bandukolok a többiek mellett. Mikor a nador kétségeit fejezi ki az utak őrzésével kapcsolatban, én is hozzáteszem a magamét.
-Minden bizonnyal felétek is kell lennie, valamiféle határnak, amit őrizni kell... Illetéktelenek ne juthassanak el olyan helyekre, ahová nem szabad nekik, vagy hogy a bűnözőket közrekerítsék. Pont ahogy... öhm... kedves útitársunk mondja -ekkor jut persze késve eszembe, hogy a miracleai nevét még nem tudom. Úgyhogy felé fordulok, és illedelmesen meghajlom.
- Azt hiszem még nem mutatkoztunk be, bocsáss meg kérlek. Bár apám megejtette helyettem, de a formaság kedvéért: Zevran Anartÿss a nevem, de a barátaimnak csak Zev.

A kis kulturális ismerkedés után általános kis beszélgetést próbálok kezdeményezni időjárásról, az útról stb. Ha nem találnék partnerre ebben, akkor legfeljebb vidám fütyörészéssel ütöm el az időt. Meg persze lihegéssel egy idő után. Ahhoz képest, hogy nem megerőltető a terep, nem szokta a lábam még az út porát. Még mielőtt a faluba érnénk azonban felülkerekedik rajtam a kíváncsiság és Kékprém felé fordulok.
-Keelut? Lehetne egy kérdésem? Ez a szobor amit keresünk mi oknál fontos a nemzettségednek? Leszámítva természetesen, hogy valószínűleg rendkívül értékes és gyönyörű!

Később a faluban egyáltalán nem feszélyeznek a kíváncsi pillantások, igaz a nagyobb részük nem felém irányul. Még élvezem is a helyzetet, ahogy törik magukat a parasztok. Az egyszerű, durva padok nem épp nemesi szalonba valók, ez tény, és láttam már pazarabb vacsorát s, de ez van, ezt kell szeretni. Viszont a sört semmiért sem hagynám ki... gyenge vagy sem, jól esik egy kis hűs, habzó ital. Minőség ide-oda befejezem rendesen a vacsorát, egy falatot sem hagyok kárba veszni.

De... hogy... az ivóban kell aludni...
Nos igen, az arcomról minden leolvasható, csak a kitörően sugárzó boldogság nem. De hát mit tegyek? Nem fogok neki állni üvöltözni, hogy "már pedig én ágyikót akajok", annyi tartás azért van bennem, hogy nem alacsonyodok a hiszti szintjére. Lehúzom a maradék söröm és kérek még egy korsóval a kocsmárostól. Semmi kedvem korán lefeküdni, pláne hogy nem is vagyok hozzászokva a korai fekvéshez. Egy sÿtisi aranyifjúnak csak most indulna az élet.
Persze, ha megint egyedül maradnék az iszogatásban, hát egye kutya előveszem a pokrócokat, és hát... megpróbálom "kényelembe" helyezni magam. De sokáig csak forgolódni és morgolódni sikerül, aludni azt nem...


Szerző: Enor ak Mverrys
» 2010.04.10. 10:53
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Nadír Könnyei - Archívum
« Válasz #36 Dátum: 2015. Október 06. 19:03:36 »

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék.
Időpont: tavaszutó.
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos

Mikor ismét megszólal a nador, olyan érvekkel áll elő melyet jelenlegi ismereteimmel se cáfolni se megerősíteni nem tudok, mivel nem értek a fák nyelvén melyet Kékprém úgy tűnik folyékonyan ért. Úgy döntök fordítok a penge élén és máshonnan vágok bele a világnézetébe, aztán meglátjuk hova jutunk. Kis hümmögés után szólalok csak meg.

- Shagír szigetén a következő bölcselet járja. „A gen illúziót vagy jelentést jelent. Shagírban a mutatványost gendzsucusi-nak nevezik. A világon minden csak bábszínház. Ezért is használjuk a gen szót.”

A továbbiakban több irányból kell közelítenem a nadorhoz, különben esélyem sem lesz a megértéséhez. A továbbiakban nem erőltetem a beszélgetést, haladjon csak minden a saját medrében. A gyaloglás alatt egyszerű légzésgyakorlatokat végzek, hogy ellensúlyozzam fizikumomból adódó hátrányt és tudjam tartani a többiek által diktált tempót.
Az északi harcos eléggé csöndes személyiség ennek ellenére, úgy tűnik éberen figyeli a környezetet és a nador reakcióit, aztán a Császári Légió ellenőrzése után egy kicsit megered a nyelve a maga módján, hiába no katonaember.
Zev úrfi eléggé vidáman viseli a számára megpróbáltatásokat jelentő utazást, csak a ivóban kámpicsorodik el egy kicsit de azon is hamar túlteszi magát a „közös hálótér” okozta megrökönyödésén. A falu ivójában teljesen az ifjú nemes árnyékává válok, a vacsorát jó ízűen fogyasztom el és amilyen hamar lehet nyugovóra térek.
Célom kora hajnalban kelni és az ivó udvarán a reggeli harmatban végrehajtani néhány meditációs formagyakorlatot.


Szerző: Filio Mortale
» 2010.04.10. 20:05
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Nadír Könnyei - Archívum
« Válasz #37 Dátum: 2015. Október 06. 19:04:16 »
Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék
Időpont: tavaszutó, este
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos

A kocsma népe lassanként megfogyatkozik. Először a gyerekek és asszonyok, utána pedig a férfiak is szállingóznak elfele. A folyamatos hangzavar duruzsolássá csendesedik. Ketten már most alszanak az egyik sarokban, tarisznyájukkal a fejük alatt. Az egyik felszabadult asztalon veti az ágyát a nemes úrfi, mikor az ajtó halk nyikordulással kinyílik - új vendégek érkeztek. Két fiatal férfi az. Az elsőnek belépő drága selyembe öltözött, oldalán kettős ívű vívókardot, bal kezén finoman megmunkált hárítókesztyűt visel. Ruháján a díszes, de poros köpenyt a Naquis Kereskedőház ezüst signuma fogja össze. Kísérője ellenben inkább praktikusnak mondható bőr ruházatot visel, oldalán két rövid kard lóg. A ruhájára varrt kis acél signumon pedig egy tőrpengére fűzött három rombusz látható. A hozzáértő szem tudja, hogy a Morte Silmoris Ventorra Harci iskola végzősei viselnek ilyet.

A fogadós eléjük is zavartan elébük siet – nem mindennapos vendégek az ilyen urak errefelé – és hellyel, étellel kínálja őket. A nemes figyelmen kívül hagyja. Odalép Zervan úrfihoz – az etikettnek megfelelően meghajol, majd megszólal:

-Micsoda öröm ilyen helyen a civilizáció egy ily nemes képviselőjével találkozni! Hadd mutatkozzam be: Artalis Velanor vagyok, a Naquis Ház tagja. Jól látom, hogy Ön is itt szállt meg éjszakára? Ha nem haragszik meg, előbb ennénk valamit, s aztán folytathatjuk a beszélgetést, amennyiben óhajtja.

Közben érdeklődő pillantást vet a társaságra - a nadorral farkasszemet is néz egy rövid ideig, a másik erejét próbálgatva...

A nemesről süt az undor, amikor kihozzák az ételt, de a harcos elégedett mosollyal kezd neki. Miután megvacsoráztak, még egy rövid ideig beszélgettek. Ő elmondja, hogy egy napi járóföldre van a következő kereskedelmi állomás, ahol kényelmes szállás vár rátok, odáig az út biztonságos. Ő pedig a friss Sÿtisi pletykák után kérdezősködik. Utána még egy kis kockázás következik - tét nélkül. Éjközép fele járhat az idő mikor az ajtót bezárjátok, és lepihentek.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Nadír Könnyei - Archívum
« Válasz #38 Dátum: 2015. Október 06. 19:05:12 »
("Kékprém" Keelut)

*Még az úti ellenőrzés utáni kérdésre megvonja a vállát.*

-Nálunk az úton bárki járhat, hiszen így jutnak el az emberek céljukhoz. Ha nem léphetnénk ki a városokból, falvakból, akkor hogyan vadásznánk vacsorára valót vagy gyűjtenénk az erdő terméséből?

*Ezzel nem is firtatja tovább a dolgot, elteszi az úti ellenőröket is a síkságiak furcsaságai közé. Az út során felmerülő kérdésekre, hogy miért is olyan fontos az a hattyú megfontolja válaszát. Már-már mindenki lezártnak, megválaszolatlannak tarthatja a témát, mikor egyszer csak megszólal.*

-A szobor bár kicsi, de nagyon erős benne Nadír szelleme. Nem olyan szótlan, mint a kövek általában és ha értik a mondanivalóját sokat tanulhat tőle az ember.

*A szállásukon a falusiak távoztával már inkább az ételre, egy-két italra figyel, nomeg társaira. Az újonnan érkező két alak eléggé elüt az itteniektől, így felkeltik a nador érdeklődését is. Mivel szemmel láthatólag az idegenek is szeretnek egymás szemébe nézni, így Keelut is kíváncsian viszonozza a pillantásokat. Ahogy összekapcsolódik a két tekintet érzi, hogy valami történik, de különösebben még nem volt dolga effélével, így nem is zárkózik el a furcsa ismerkedési szokástól és nyugodt tekintettel fenntartja a szemkontaktust. Végül, miután valamelyikük elfordítja tekintetét, ha nem történik semmi érdekes, illetve nem megy át az este egy hosszú beszélgetésbe, akkor kicsomagolja takaróját, hálóholmiját és kényelembe helyezi magát a padló egyik kényelmesnek ígérkező részén.*

Szerző: Quator ar Zaraquer
» 2010.04.11. 16:19
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Nadír Könnyei - Archívum
« Válasz #39 Dátum: 2015. Október 06. 19:05:56 »

(Zevran Anartÿss)

A két vendég érkezte egészen felderít, bár a Naquis Ház tagjának jelenléte óvatosságra int, egyenlőre nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget. Valószínűleg más ügyben járhatnak, addig pedig mért kéne ellenségeskednünk?
Illedelmes módon tehát én is meghajolok és bemutatkozom:

-Zevran Anartÿss, az Anartÿss Házból. Valóban öröm és kellemes meglepetés a találkozás! Valóban én és kicsiny kompániám itt kényszerülünk az éjszakát tölteni... a körülmények, nem épp "megszokottak".

Kíváncsian figyelem a Kékprémmel folytatott elme párharcot, szórakoztató gondolat látni, vajon ki fog végül felülkerekedni a másikon.

Ha vége az erőfitogtatásnak jó étvágyat kívánok az uraknak és elrendezem éjszakára a hálóhelyem. Lehetőleg, valahol a többiek közelében. Utána csatlakozom Artalis úrfihoz és társához, egy kis csevegésre. Sÿtisi történetekből persze van elég mesélni, ilyen-olyan villongások, egy kis mérgezés itt-ott, szerelmi ügyek mindenféle párosításban.

<...Az úri népnek kevés gondja van, ezért inkább csinál magának...> gondolom magamban.

A kereskedelmi állomás közelségét nem leplezett megkönnyebbüléssel és örömmel fogadom. Bár a csacsit nem tudom, hogy tudnánk szállítani, de inkább kifizetem Vjírgasnak az árát, csak tudjunk szerezni egy postakocsi szolgálatot... Elég lesz a gyaloglásból ameddig muszáj, de ne feleslegesen.
Ha úgy látom Artalis fogékony egy kis úri unalom űző játszadozásra Sÿtisi módon, akkor burkolt flörtölésbe kezdek vele. Nem akarok semmit sem valójában, szórakoztat, ha valakit zavarba tudok hozni, de ha csatlakozik a szintén tét nélküli játékba, csak még jobb.
Azért megsérteni nem szándékozom persze, ha látom, hogy nem szórakoztatja, abba hagyom.


Szerző: Enor ak Mverrys
» 2010.04.12. 9:31
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Nadír Könnyei - Archívum
« Válasz #40 Dátum: 2015. Október 06. 19:06:40 »
/VjírgasMargaol/

Útközben válaszolok az érdeklődésre:
- A nevem Vjírgas, a Margalos klánból, Miracleából. Örvendek a szerencsének - bár nem tudom, milyen szerencse ez, ezt szokás mondani.

Már lefekvéshez készülődök, mikor megérkeznek az idegenek. Egy kardnemes ritka látvány errefelé, kettő már biztos hogy nem véletlen. De inkább a kísérőjét veszem szemügyre, a kétpengés technika és a harci jel csak fokozza kíváncsiságomat. Leülök melléjük, figyelem őket. Mikor kockázásra kerül a sor, inkább a hangszeremet veszem elő és néhány balladával kísérem a játékot. Könnyebb dalokat választok, nem akarok túl sokszor téveszteni.
Mikor évelődésre kerül sor, eleinte zavartan figyelek, hisz BIZTOS nem úgy értette. De később ráébredek, hogy ez több mint játék. - Sÿtisiek -


Reggel, ha lesz rá alkalom, gyakorlóharcra próbálom kihívni a nemes kísérőjét - miracleai módon, rögzített tokkal a fegyvereken, kíváncsi vagyok, mit tud az idegen iskolája.

Szerző: Siffad
» 2010.04.12. 18:00
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Nadír Könnyei - Archívum
« Válasz #41 Dátum: 2015. Október 06. 19:08:33 »

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék.
Időpont: tavaszutó.
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos

*Még a hajnali harmatban „fürdés” és lazító formagyakorlatok előtt este*

Meglepő későn érkező vendégek toppannak be az ivóba. A Naquis Kereskedőház egyik nemesen született sarja, ám az igazán nyugtalanító jelenség a kísérője egy shin de a lehető leg gyilkosabb irányzatból, egy Vadász. A Naquis nemes nem is próbálja leplezni „undorát” a hely puritánságán, sokkal nehezebben viseli az egyszerű élet kényelmetlenségeit min Zev úrfi, ám hamar egymásra találnak.

Lefekvés előtt Zev úrfi elé járulok és fojtott, halk tiszteletteljes hangon adom elő aggályaimat, lehetőleg úgy, hogy a Naquis nemes és kísérője ne lássák száj és arcmozgásomat.


- Zevran úrfi igazán örömteli, hogy rangjának megfelelő művelt társaságra akad e sívár és unalmasnak mondható utazáson, ám a nemes úr kísérője egy kicsit aggodalommal tölti el szívemet. Testőre egy shin a Morte Silmoris Ventorra, mely ágazat híresen hírhedt harcosokat nevel annak ellenére, hogy „fiatal” múltra tekint vissza. Tökéletes ám kegyetlen harcosokat inkább „ítélet-végrehajtók” mint testőrök. Természetesen elképzelhető, hogy csak a túlzott óvatosság beszél belőlem jó uram.

Mondandóm végével fejet hajtok előtte.

Szerző: Filio Mortale
» 2010.04.13. 7:38
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Nadír Könnyei - Archívum
« Válasz #42 Dátum: 2015. Október 06. 19:09:45 »
Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Hallatlan Hal kocsma
Időpont: tavaszutó, éjjel
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos

A nador ahogy a szemkontaktus létrejön, a feléjük is jól ismert – ki kapja el a tekintetét előbb játék kezdődik. A nemest kifejezetten kemény fából faragták – néhány szívdobbanásnyi idő múlva már a nador szemlesütve fordul el. Utoljára Borostyánszem Shien tudta ilyen gyorsan maga alá gyűrni a szellemét...

A vacsora után a kellemes zene mellett elkockáznak, és a két nemes finoman flörtöl eleinte, de néhány finom simításon kívül nem történik semmi - mert ahogy komolyodna a dolog, Artalis finoman szurkálódva elkezd hárítani. Majd nem sokkal később a maradék vendéget is kitessékelve az ajtót és a spalettákat bezárva már lefekvésre kerül a sor. Mindössze ti, a nemes és kísérője, két utazó – akik már alszanak, és a fogadós vagytok bent.


Zev úrfit rémálmában folyamatosan figyelte egy test nélküli szempár, amit nem tudott lerázni, de végül csak felébredt. Hideg verejték a hátán emlékezteti a rémálomra, s próbál megnyugodni.
A miracleai sokéves ösztönének hála ébred fel a sötét fogadóban. Nem tudja még, hogy mire ébredt fel, de valami történt.


Az ivó sötét és csendes, csak az alvók halk horkolása az, ami betölti a teret, és valami furcsa, feszült várakozás. A mentis kissé mocorog, majd a másik oldalára fordulva alszik tovább... Pár szívdobbanásnyi hallgatózás után halljátok, hogy halk takarósurrogások hallatszanak innen-onnan. Talán mások is ébren vannak... Majd egy dobbanás, felboruló bútor csattanása, szétguruló ónkupák hangja, reccsenés, hörgés és elhaló bugyborékolás az, ami mintegy varázsütésre elindítja az eseményeket. Az utazók sarkából rémült üvöltés hallatszik, és valami olyan rosszindulatú morgás, melyre a nador is felriad, és hátán szó szerint feláll a szőr. Még mindig sötét van, és az előbbi üvöltés után szinte zavaróan nagy csend, de a tokjából kiröppenő pengék hangját és a izgatott levegővételeket nem lehet eltéveszteni.

A mentis éktelen csörömpölésre és rémült üvöltésre ébred  ;D
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Nadír Könnyei - Archívum
« Válasz #43 Dátum: 2015. Október 06. 19:10:26 »
/Vjírgas Margalos/

Pár rövid dallam után gondosan csomagalom vissza a lantot, majd nyugovóra térek.

Nem tudom, mi riaszt fel, de azonnal a fegyverek után nyúlok és feszülten hallgatózom. Mások is mocorognak a környéken, tehát nem képzelődtem. Gondolkodom rajta, hogy felkelek és járok egyet, mikor felhangzanak az első üvöltések.
A gyakorlat szülte rutinnal gurulok arrébb, s csak távolabb emelkedem fel, harcra készen. A legközelebbi fal felé veszem az irányt, hogy a hátam - bármitől is jön ez a morgás - védve legyen.
A falat elérve stabil alapállást veszek fel, derékmagasságban nézek körbe - előbb-utóbb valakinek eszébe fog jutni világot gyújtani, nem akarok elvakulni. A jobb pengét előretolom, a balt közel tartom magamhoz, nehogy lerohanjanak.


Szerző: Siffad
» 2010.04.15. 19:30
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Nadír Könnyei - Archívum
« Válasz #44 Dátum: 2015. Október 06. 19:11:07 »

(Zevran Anartÿss)

Lan megjegyzését figyelmesen meghallgatom, majd bólintok rá. Lehet óvatlan vagyok, de egyenlőre nem tulajdonítók különösebb jelentőséget ennek.

Ennyi volt a "románc" többre nem is vágytam, csak egy kis játszadozás... a miracleai jól látható meglepődése, csak hab a tortán, még számítottam is rá. Kicsit jobb hangulatban és nyugodtan fekszem le aludni. Sajnos az álom már nem ennyire élhető.

A rémálomból ébredve nem egy megnyugtató helyzetre ébredek. Azonnal a vívókardomért nyúlok, és igyekszem a lehető leghalkabban lemászni az "ágyamról" és morgás irányába fordulok. Lassan hátrálok, figyelve a hangokra. Ha meg tudom különböztetni a többitől, akkor Vjírgas felé próbálok közeledni.


<...Francba... Lanra kellett volna hallgatnom jobban... mi lehet ez az állat?...>

Szerző: Enor ak Mverrys
» 2010.04.16. 8:45
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"