Nadír Könnyei - Archívum

[Dierol]

Quirrín Shírren

Optimizmust sugalló őszinte mosollyal várom válaszukat közeledésemre, és nem kell csalatkoznom, ezek az utazók is hasonlóképp szívélyesek, mint a többi ember, akikkel volt szerencsém találkozni a birodalomban töltött rövid idő alatt. A nyelvi nehézségek azonban nagyobb akadályt jelentenek, mint gondoltam volna. Az egyszerűbb kifejezések eleddig elegendőnek bizonyultak, ám bonyolult gondolatok megfelelő kifejezésére alkalmatlan jelenlegi nyelvtudásom. Ám ez is örömmel tölti el szívem, hiszen ez remek lehetőség tudásom pallérozására, várakozva tekintek a dolgok alakulására. A nagy igyekezetben viszont elfeledtem az alapvető illemet: elsőként nevem kellett volna közölni. A további félreértések elkerülése végett befelé fordulva felszínre hozom eddigi ismereteim, és felgyülemlett tapasztalatom a szavak további formálásához.

Összpontosítás

Mondandóm előtt mély levegőt veszek, rövid időre lehunyom szemeim, és kezemmel enyhe, lassú mozdulatot teszek elősegítvén az energiák helyes útra terelését. Abrínul szólalok meg reményeim szerint kevésbé törve a nyelvet:
- Nézzétek el udvariatlanságom. Quirrín Shírren a nevem. A messzi Shagír földjéről jöttem.
Magam is meglepődöm az eredményen, bár a stílus nem irodalmi, mégis jóval folyékonyabb az eddigi szánalmas próbálkozásnál.
Bár szándékom nem volt oly távlati, hogy útitársul kértem volna magam, a nyelv ismét közbeszólt, a nemesúrfi „önként” ajánlotta fel, hogy csatlakozzam, és én szívesen élek is a lehetőséggel. Anyanyelvén is köszönt, lágy hangja és stílusa egyértelmű rokonszenvről árulkodik.
- Anartÿss Úr, megtisztelő az ajánlatod. Nem lennék olyan udvariatlan, hogy elutasítsam. Melegség tölti el szívem a szavaid hallatán.
Az úrfi láthatólag jól szórakozik, leplezetlen kíváncsiság ül ki az arcára, kissé már zavaró is vizslatása. Vajon hol láttam már ehhez hasonló arckifejezést... Társai kissé feszélyezettebbeknek tűnnek, a harcosnő viselkedése egyértelműen azt sugallja: zavarban van. Ekkor tudatosult először: a harcos, nő. Hivatásáról most csak ívtőrei, és az átlagnál kidolgozottabb felépítése árulkodik. Nem arról van szó, hogy először találkoztam volna a másik nem képviselőjével, hiszen a Hatszáz Torony városának szökevénye is nő volt, de nem tekintettem rá másként, mint egy feladatra, Shagír egy nemesére. A mostani helyzet viszont más, ezen a teremtésen a mesterkéltség legkisebb jele sem látszik. Egyszerű öltözete és zavara természetes bájt kölcsönöz neki… Gyorsan kapom félre tekintetem, azon erőlködvén, hogy összpontosításomból ne essek ki, és enyhén hadarva szólok hozzá:
- Elnézést a durvaságért hölgyem. Szolgáljon mentségül, hogy gyakorlom a nyelvet. Másrészről szerzetes vagyok, nem varázsló. Bár a varázslók földjére tartok.
A nyugati szerzetes, legnagyobb megdöbbenésemre, shagrín nyelven szólal meg. Bár nyelve küszködik a szavak formálásával, gondolatai tiszták, mélyek. Bölcs mesterem és eddigi életem mindig óvott az előítéletektől, és lám nem hiába.
- Aki nem tudja mely kikötőbe tart, nem lesz kedvező széljárása. Aki csak utas a hajón, nincs befolyással az útra. A viharokon csak az erős kormányos képes épségben átnavigálni, és minél nagyobb a vihar, annál erősebb lesz tőle. Aki elkerüli a vihart, soha nem látja meg a túloldalát.

-A fogadó kertje megfelelő a gondolatok rendezéséhez. Én minden napkeltekor és napnyugtakor itt gyakorolok. Ha kedved engedi, csatlakozhatsz.

^{Szerző: Agradzsag}

[Dierol]

Vanina

<Na persze, nem varázsló!> - jut eszembe, amikor a keletszigeti lehunyja szemét, tesz pár mozdulatot és aztán hipp-hopp, hirtelen jobban beszéli az abrínt
- Kirrín Sírren - ejtem ki ízlelve a nevet halkan, magamnak. Felér egy nyelvtörővel, keverni fogom pár dologgal. - Vanina - ütöm meg mellkasomat.
Kicsit felvonom a szemöldökömet, amikor azt hallom, meggyorsul Quirrin beszéde, amikor hozzám intéz szavakat. Kíváncsian felkönyökölök az asztalra.
- Ó, Vanina nem van hölgy, nem van nemes - csettintek nyelvemmel. - Szerzetes? Az mi? Csinál harc nem acél, csinál sok lecsuk szem ülés, él szűz, kicsi, szegény, csendes élet és tilos lenni nem szűz, gazdag, hangos? - kérdezem meg egyenesen. - Ám Vanina nem hisz, te nem varázsló. Ha Kirrín úr tud harcol nem fém de tud sebez, mint fém, és ismer nem látszik erők, akkor van az.
A többi már nem rám tartozik, nem is könyöklök már az asztalon.

^{Szerző: Tiwanlil}

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, Arcus városa, Gazdag ízek fogadó
Időpont: tavaszutó, délután
Esemény: Pihenés
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen, Quirrín Shírren

Az ebéd a fogadó nevéhez hűen ízekben egymással harmonizáló egészet alkot – a szakács feltehetőleg messze földön a legjobb lehet. A nagyszerű ebéd után a kert kellemes kikapcsolódást nyújt: szemnek tetsző mintákba ültetett virágok, nyugodt - csendes padok, kisebb bokrok, és árnyas fák tarkítják.

Quirrín, itt töltöd idődet nyugodt meditációs gyakorlatokkal, melyet csak egyszer zavar meg futólag egy idősebb nő – kis tálcán némi teát visz neked. Estefele viszont inkább formagyakorlatokkal búcsúztatod a napot. Lannak furcsán ismerősek, de mégis szokatlanok a mozdulatok.

Lan, számodra is vonzó a nyitott a lehetőség; csatlakozol a formagyakorlathoz, és immár időnként rácsodálkozva a másikra gyakoroltok egymás mellett a lenyugvó nap fényében. Az utána következő szellemet frissítő teológiai értekezés kifejezetten érdekes beszélgetéssé alakul a nyelvi korlátok ellenére. Mire feleszméltek, a második hold is magasan a fejetek felett jár, és a felhők fátylán át sejtelmesen figyeli a papírlámásokkal megvilágított, tücsökciripeléssel teli kertet.

Zev, a kellemes vacsora után beszélgető társad akad Kaidó személyében. Meglepetésedre Kaidó jártas a verselés és színház világában a kártyajáték mellett. A beszélgetés lassacskán egyre kétértelműbbé, személyesebbé válik, és a helyi borpárlat is jó ütemben fogy -Kaidóról pedig a ruha – a vesztes kártyacsaták hatására. Nincs okod panaszra – bár nem oly tapasztalt szerető, mint Shonne – Kaidó ezt finoman kidolgozott izomzattal, és szolgálatkészséggel kompenzálja…

Vanina, a dobozt lakosztályod magányában ismét felnyitod. A szantálfa illata újra megérint közben. A legnagyobb részt elfoglaló smaragdzöld selymet óvatosan kiemelve kibomlik a pillekönnyű hűvös anyag, felfedve szabását. Egy bokáig érő selyem köntös pihen kezedben. Hátára ismeretlen művész egy tó sekélyesében ácsorgó fehér darut festett, a képet kör alakú ornamentika öleli körbe. A köntös többi részét hüvelyknyi arany kalligrafikus jegyekkel díszítették. Láthatólag több hónapnyi aprólékos munka gyümölcse a végeredmény – bármely nemes örömmel fizetne érte egy kisebb vagyont. Óvatosan leteríted az ágyra, és kíváncsian felderíted a következő rekesz tartalmát, mely apró fa dobozkákat tartalmazz. Felnyitva őket gyaluforgácsba ágyazva finom metszésű üveg fiolákat találsz, három darabot. Mindhárom a jázmin esszenciáját rejti illatszer formájában. Alattuk illatos szappanok rejtőznek. A harmadik, egyben utolsó rekeszt is szemügyre veszed. A kis alakú könyvbe belelapozva az elején megnyugodva látod, hogy a cirádás írás ellenére miracleai nyelven íródott. Némi lapozgatás árán rájössz, hogy egy miracleai-sÿtisi szótárral és nyelvkönyvvel gazdagodtál.
A másik könyvet kézbe véve azt is felütöd. Az első fejezet címét kiböngészed: miről illik egy úrhölgynek társaságban beszélnie. Hamar rájössz, hogy egy nemes hölgyek számára készült útmutatót tartasz a kezed között, pár képpel. Már-már illemmutatónak nevezed, de ahogy belelapozol, a vége fele felbukkanó ábrák erre a névre meglehetősen rácáfolnak. Ugyanis az utolsó oldalakon szeretkező párok képeit találod a szöveghasábok között. Ugyan a könyvecske nem túl vastag – talán félszáz oldal lehet, de mivel minden oldalt kézzel írtak – elég nagy kincs. A kézírás egyformasága, tisztasága szerzetesre utal. Rövid gondolkozás után rájössz, hogy még Mada mesélt neked hasonló dobozokról – az eladósorba került nemes hölgyek szokták kapni ezeket. Neked soha nem jutott – sem származásod, sem Mada anyagi helyzete nem tette lehetővé az ily portékákat. A köntös felpróbálása közben apróbb bosszúság ér: a borszíjon lógó kavics halk koppanással leesik a földre, és elgurul a padlón. Felveszed, és megnézed; szerencsére semmi baja – langymelegen ül a tenyeredben. A borszíj ért el az évek alatt – állapítod meg. Gyorsan kicseréled egy hibátlan, új szíjra, majd ismét a nyakadba akasztod a hűvös követ. A nap hátralevő részében nyugodt pihenés az osztályrészed – csak a szolgák osonnak be, és hoznak időnként friss teát, vagy aszalt gyümölcsöket.

Másnap reggel már a nagy többség felfrissülve ébred – egyedül Zev úrfira kell majdnem a második reggeli idejéig várnotok. Elemózsiát csomagoltattok magatoknak, és útra keltek. Arra a kérdésre, hogy mennyibe kerül mindez, azt a választ kapjátok, hogy Enia megállapodott Narsan nagyúrral, és ő az ellátásotokért száz tíznapnyi szolgálattal adózik neki.

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Vutas-Vutar, útközben
Időpont: tavaszutó, déltájban
Esemény: a révész
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen, Quirrín Shírren

Queboa zöldellő mezei közt megbúvó meditációs kertecskékben egyre többször bukkannak fel tavacskák. A búzamezők elmaradoznak – helyüket a gyümölcsösök veszik át. Majd a tavacskák lassacskán kihízzák a kertecskéket, és immár a gyümölcsösök közt elszórva tekintélyes halastavakká válnak. A terep egyre inkább ligetessé válik, és kiszorulnak a megművelt kertek közülük. Megérkeztetek Vutas-Vutarba.
„Két mitikus hős, két egymással versengő testvér, Vustas és Vutar nevét őrzik a tavak. A végtelennek tetsző kék felszínt dús erdők szegélyezik, csillanó tükrük a fék között tűnik el. A falvak lakói csónakokkal járják a lápi erdőt, csónakból vadásznak a fröcskölve menekülő vadra. Néha elvágtató lovasok zúdítanak vizet a nyakukba – a tapasztaltabbja inkább elkerüli tehát a vízen futó ösvényeket. A tóparti lápban csak a helyiek ismerik ki magukat – ők állítják azt is, hogy vezet vízi út a két testvér között. Délnyugatra a Sárkánygerinc csipkés hegyekké szelídül, s a Votar partján végleg elmerül a lápvidékben. A vadonban megbúvó Délnyugati Varázslóiskolához nem vezet út.”
Az utazás alatt a két "szellemnéző" - ahogy Vanina hívja őket - mély, a többiek által kevéssé értett diskurzusokat folytat. A császári út Moriganig vezet – az ottani állomás – az „Első és utolsó lépés” nevet viseli.  Az út Quirrín legnagyobb bánatára Angkorig hajót vezetett, ahonnan ismét gyalogszerrel indultok tovább. A kikötőben érdekes jelenség ragadja meg figyelmetek: a császári gyógyítók aranyszín ruháját viselő alak sétál a kikötőbe, a dokkokhoz, és egy légiós tiszteletteljesen követi – nehogy baj érje. A tömeg szó nélkül félreáll útjukból, és a tisztelet jelét rajzolják a levegőbe.  Még az a pár koldus is elhallgat, akik addig nagy hangon adományokat kértek, csak egyikük szól jó hangosan, hogy kihasználja a pillanatnyi csendet (abrín)
– Szánjanak meg nemes urak egy szerencsétlen vak légióst!
A társai gyorsan lepisszegik. A gyógyító érdeklődve fordul felé, odalép hozzá.(abrín)
–Mondd el, mily kórság emészt? -kérdezi kíváncsian.
–Az északi fagyos pusztákban szemem világát vesztettem szétrobbanó pengémtől.
Majd mintegy véletlenül meglöki lábával az ónbögréjét, melyben némi pénz csördül. A gyógyító a heges arcra teszi kezét, és halk mormogásba kezd. Nem sokra rá a koldus elkezd zavartan pislogni.
–Látok! Újra látok!
kiált fel, és tapogatja meg szemeit. A gyógyító fáradt mosollyal áll fel, és néz körbe. A többi koldus páni sebességgel botladozik el a közelből – feltehetőleg féltik a megélhetésüket. A légiós megszólal(abrín):
-Nagy öröm ez számunkra! Segíti fel a földről a másikat. -Holnap jelentkezhetsz is az erődben – egy hónap frissítő kiképzés után még leszolgálhatod a maradék három évedet északon!
A másik férfi arcáról egy pillanatra lefagy az örömteli mosoly, ahogy felfogja a szavak jelentését… Majd a gyógyító és a légiós tovább folytatják az útjukat a dokkok fele, maguk mögött hagyva a tanácstalanul ácsorgó férfit.

Vaninának furcsa érzése van: a kő a nyakában kellemes napmeleg, amíg az esemény történik, aztán langyossá válik ahogy továbbmentek, és amint a zászlóváros kevésbé forgalmas helyire érkeztek  – gyorsan ki is hűl…

A zászlóváros után az út már nem császári fenntartású – amit mutat az is, hogy néhol bokáig ellepi a láp vize a kövezett utat. Ugyan eleinte Vanina próbált vadászni, de mikor a meglőtt őz bevágatott az út menti fás területre, egyszerre a biztosnak hitt talaj nyakig elnyelte. Panaszos bőgés közben süllyedt lassan egyre mélyebbre – szenvedéseinek Vanina vesszeje vetett végett, de végül a zsákmányt elnyelte a mocsár – aznap a szegényes vésztartalékot ettétek. Az út egy láposabb területen ér véget, és jó két nyíllövésnyi távolságban folytatódik. A túlparton kis ház bújik meg a fák között, és egy tutaj van kikötve a parton. A ti oldalatokon egy fél alak átmerőjű viseletes gong van elhelyezve. Megütve messze hangzó kondulás tudatja érkezésetek. Nem sokra rá mozgolódást láttok, és egy hajlott hátú öreg áttolja a tutajt az oldalatokra. Szegényes ruhájára okkersárga szövetből signum van rávarrva, mutatván, hogy mely nemes földjén él. Elégedett arccal tekint fel rátok, és a tisztelet jelét rajzolja fel a levegőbe. Tört abrín nyelven kérdezi:
-Utazás oda? –Int a túlparti ház fele. Bólintásotokra elégedetten folytatja:
-Mutat signum, menlevél?
Ha mutattok neki valamit, azt szemügyre veszi, majd közli veletek következtetését:
-Nem vagytok helyi. Egyetlen arqu fejenként. Öt fej, az öt arqu. Hacsak nem kerül láp.
Böki ki elégedetten az elképesztően pofátlan viteldíjat.

//normál esetben 1 khil és 1 lin között változik a díjszabás!!!//

[Dierol]

Vanina

Az ebéd finom, habár szívesebben költeném el egyedül. Tekintettel rangtalan voltomra s arra, kényelmetlenül érzem magamat Zevran úr viselkedése miatt, feszengve eszem.
Étkezés után kiülök kicsit dobozommal egyetemben a meditációs kertbe pihenni. Bízom abban, ha majd uram szólni kíván velem, úti célunkra is fény derül és erre a félóvatos kilétrejtésre is.
Az ejtőzést követően visszavonulok a szobámba, megnézni tüzetesebben ajándékaimat.
A ruha egy szóval: gyönyörű. Ilyen finom holmim még sosem volt. Különleges alkalomra való. Különlegesre és személyesre. Gondosan őrzöm addig, míg rajtam kívül más is láthatja majd...
Addig viszont semmi sem tart vissza attól, felöltsem, vajon rajtam is olyan jól mutat-e, mint az ágyon kiterítve. Az öltözet rajtam önálló életre kel: a színek, a fények mind. S a tapintása! A tükörben veszem csak észre, olyan arcot vágok, mintha hájjal kenegetnének. Hiúságom virága kibomlott, fürdök szirmaiban, s eljátszom a gondolattal, vajon milyen hatással lennék egy férfira - nem akármilyen jöttmentre, hanem ha lenne kiszemeltem, arra - ebben a viseletben. Vajon milyen érzés lehet úgy vágyat látni egy férfi szemében, hogy tudom, azt én váltottam ki belőle szabad akaratomból?
Kövem ezt a pillanatot választotta ahhoz, lehulljon koppanva a földre. Nyomban keresni kezdem. Ugrik tőle a szívem biztos egyet, félve attól, elvész, vagy eltörik. de ép, s csak a bőrszíjnak kell búcsút inteni.
<Hm, tulajdonítsak a pillanatválasztásnak jelentőséget, vagy sem?>
Amint lehet, új szíjra teszek szert. Hitem szerint a kő véd engem és nélküle rosszabb lenne.
Az illatszer olyasféle luxuscikk, amihez még ritkábban van szerencsém, mint szép ruhához. Aromája pikáns, megörülök neki. Enia piszkosul tudja, "mitől döglik a légy", vagy mitől érezheti magát még inkább nőnek a nő.
A szótár láttán vigyorogni kezdek. Máris keresni kezdek benne pár szót, amit én érteni véltem a gyakran hallott sÿtisi parancsokban, vajon jót értettem-e alatta, úgy egészébe véve nagyon hasznos könyvecske lesz ez - no de nem akkor, amikor Zevran úr szitkozódik
Egy illedelmes szótárban amúgy se szentelnek ilyen szavaknak helyet.
A másik könyv is illedelmesen indul. Mulatságosnak tartom, könyvet írtak a lányoknak okulásul férjhezmenetelük előtt, ráadásul olyan példány jutott a birtokomba, amit rangomon felül szoktak forgatni a hölgyek. Enia ajándéka különlegesség a maga nemében.
Megszagolom a lapokat, van egy sajátos illatuk, amit szeretek, már csak a tinta miatt is. Belelapozok, hátha ragad rám valami kellem, hátrébb is, ahol már olyan fejezetek jönnek, ami távol áll a korábbi ártatlan jó tanácsoktól.
<Előállnak a farbával...>
Hirtelenjében nem is tudom, szabad-e nekem olvasnom ilyesmiről. Zavarba jövök.
Láttam már kutyát, macskát párzani, hallottam, hogyan hívja a róka nászra párját, a szarvasbőgésről nem is beszélve, harci tanulmányaim alatt is voltam tanúja lángra lobbanó szerelemnek, lopott csókoknak, de sosem kaptam rajta párokat ügyködésen.
Mivel felénk az a szokás járja, csak a jegyeseknek vagy házasságban lévőknek illő együtt hálniuk, s mivel én egyikbe sem tartozom s tartom a szokást, nem vagyok annak nagy tudója, hogyan csinál férfi és nő együtt.
Elképzelésem azért mindig is volt arról, mit, s harci tanítóm, Mada sem volt a szégyenlősebbek közül való. O aztán köntörfalazás nélkül felelt nekem bármilyen kérdésemre.
No tessék, ha gyenge lenne a képzeletem, íme a kisegítő rajzocskák!
Ezt a könyvet csak egyedül fogom tanulmányozni, habár érdekes lenne tudni, a szerzetes, aki másolta, mit szólhatott a tartalomhoz.
<Vagy ha Quirrinnek kéne hasonlót lemásolnia... >
Annyi szent, olyan "móringot" kaptam Eniától, amire se nevelő szüleimnek, se Madának nem telt volna soha. Sőt, nevelőanyám szerintem már lemondott rólam, valaha férjhez megyek és anya leszek. Nálunk aki 20 éves korára még nem ment férjhez, az már vénlánynak számít...
Este megvárom, míg a két szellemnéző kibeszélgeti magát és elhagyja a meditációs kertet. Akkor a szép új köntösben, mezítláb kilopózok a fűre. Táncot lejtek ott, amiben benne van örömöm, várakozásom és köszönetem is.
Aztán felnézek az éjszakai égre, s halkan ennyit mondok:
- Medeis adjon nekem lelki békét, s kérem Nascort, hagyja nekem megélni a szerelmet s elhagyni az egyedüllétet.
Kevés istenséget ismerek, annak nevét, aki meg a szerelemért, effélékért felelne, éppen nem.

Másnap felszedelődzködünk, s ugyan van elképzelésem arról, miféle szolgálat várhat Eniára az ellátásunk fejében, csak ne legyen igazam. Akkor inkább minden pénzem kitenném az asztalra.
Az út alatt nem hagyom, berozsdásodjak: amikor időm engedi, magam is végzek harci gyakorlatokat, sőt, az íjászatot, lóról való lövést is gyakorlom. Fifit amúgy is meg kell futtatni, az a jó a lónak, nem a léptetés...
Értelmemet se hagyom parlagon: ott van a nyelvkönyv, és az eladósorban lévő lányoknak szánt írás is, bár azt mások előtt nem veszem elő... Gondosan őrzöm Enia ajándékát, és betartom azt, amire kért. Ami férfi szemének nem való, az nem való.
A két szellemnézőt se hagyom elkanászodni, nehogy szétrepessze fejüket a nagy elmélkedés és fejtegetés, no meg nincs annál rosszabb, én ne tudnám megosztani mással a gondolataimat. Én is szeretek ám beszélgetni, csak nem mindegy, kivel, miről.
Lan urat faggatom még arról, hogy lehetséges, hogy fém szellemet vágjon, továbbá mit gondol arról: amit valaki saját magáról gondol, az mennyire hat ki rá és mennyire alakít azon, ahogy megítélik mások s ahogy alakul később az élete?
Quirrin velünk tart, ez meglep. Hamar felajánlotta Zevran úr neki a lehetőséget, remélem, nem azért, mert akar tőle valamit Habár ha a fiatal keletszigeti vevő az ilyesmire, közöm nincs hozzá.
Ettől függetlenül azért megkérdezem a shagírit, vannak-e női szerzetesek. Ha nem, mért nem. Aztán hogy Shagír szigetéről látni-e a világ végét?
Ha a hajóúton látnám, gondjai vannak a vízi utazással, leülök mellé vagy mellé állok, és karjára teszem a kezemet, hogy figyelmét eltereljem a vízről. Akár attól se zárkózom el, a szemembe nézzen.

A kikötőben sok a koldus. Megvan az ilyen emberekről a magam véleménye, de azért Quirrint megkérdezem, arcát fürkészve:
- Te mit gondol emberek, akik kér pénz így?
A kikötői gyógyító bámulatra méltó dolgot tesz: visszaadja valaki szeme világát. Ez a varázslás egy olyan formája, amit becsülök és amit nagyon nehéznek tartok. A következmény viszont kuncogásra késztet: mehet vissza a férfi szolgálni. Ezt az iróniát!
Kuncogásom a kövem miatt elhal. Megérintem. Mi ütött belé? Korábban sosem csinált efféle jelzést.
<Korábban nem is futottam bele gyógyítóba.>
Rendjén van ez? Ha legközelebb is így viselkedne, biztos kérdezek majd róla, egyelőre azért várok vele.

Vutas-Votar tetszik nekem. Magam se tudnám megmondani miért, de tetszik, habár sok benne a láp, ingovány, szúnyog, és vadászni is nehezebb a bizonytalan talajon. Az erdők és tavak együtt szememnek tetszőek. Így gyakran kapni engem azon, minden ok nélkül mosolygok.
Sokkal melegebb van itt délen, mint otthon ugyan ebben az időben. Piszok messze járok Miracleától és még nem értünk a végére!
Tutajra szorulunk, és a tarifa kész rablás. Még jó, hogy nem az én dolgom alkudni. Hátha a tanult szóforgatók majd nyerésre viszik, olcsóbban megússzuk!

^{Szerző: Tiwanlil}

[Dierol]

Quirrín Shírren

A Vaninaként bemutatkozó nő beszédéből – ha jól értem –, és testtartásából meglehetős kíváncsiságot olvasok ki a varázslók iránt, de ki kell ábrándítsam.
- Szemem azt mond, Te vagy hölgy. Nem vagy nemes, nem az számít, hogy találd meg az utat, az számít. – Érzem, ha magvasabb gondolatokat szeretnék továbbítani, gyorsan el kell sajátítsam az abrín nyelv használatát, mert ez így csak szánalmas okoskodásnak hangzik. – Én sajnál, de nem van varázsló. Varázslat ott van mindenkiben, csak nem tud használ. Vanina tud használ kard – mutatok az oldalán lógó fegyverekre – más nem tud, nem tanul. Shírren tanul sok, de nem használ harc. Szerzetes él nem sok szabály, élni nem szabályokkal, él úgy, hogy cél elér. Vanina is él így, csak nem tud, Vanina is imádkoz, csak nem tud miért, hogyan. Szerzetes tud. – Zárom le a „beszélgetést”, mert ha így folyik tovább, bölcsebb lettem volna, ha nem szólalok meg. Ezzel a „magyarázattal” legfeljebb még nagyobb zavart okozhattam.
A beszélgetést követően a nap szinte teljes egészét a meditációs kertben töltöm, igyekezvén minél inkább befogadni a hely hangulatát. Mindenből a békesség árad, a nap lustán cammog pályáján, és az élet is így tesz idelenn. A – mint később kiderült – Lan nevet viselő szerzetessel folytatott eszmecsere is lassan, minden sietség nélkül csordogált. Végül a lemenő nap felfrissült elmével hagyott magunkra. A mozgásgyakorlatok nem sikerültek tökéletesre, mivel jórészt egymásra fordítottuk figyelmünk. Bár avatatlan szemnek nem sok különbséget rejtettek mozdulataink, mi tobzódtunk a megközelítések sokszínűségében: a formák hűen tükrözték hitünk különbözőségét.
Mivel szerettem volna a gyakorlatokat azok tökéletességére törekedve zavartalanul is elvégezni, úgy döntöttem a kelő nap fényében ismét meglátogatom a kertet. Az éjszaka a szokásos kényelemben telt – bár számomra ez a kényelem már túlzásnak hatott, így fekhelyem az ágy mellett a földön „alakítottam” ki –, mindössze Anartÿss úrfi szobája felől szűrődtek zavaró zajok az éjszakába. Ezek ellenére az évek alatt szokásommá lett gyors, mély és pihentető alvás, rövidsége ellenére is, hatására reggel frissen és üdén ébredtem. A hideg vizes megtisztulás után a kelő nap által vetett hosszú árnyakba húzódva rövid összpontosító meditáció után nekivágtam a megfelelő formák elvégzésének.

Shinwara vallásgyakorlat: a Forma Tökélye

A mozdulatok különbözősége a négy elem megtestesülését jelképezi, ám ezek együtt alkotják az anyagi világ egészét, így fontos, hogy mindegyik megidézése tökéletesen sikerüljön. Nagyjából egy fertály óra múlva feltöltődve és kiegyensúlyozva csatlakoztam reggeliző – immáron – társaimhoz. A tökéletesség még mindig messze elkerülte mozdulataimat, de tudtam, csak idő kérdése, és második természetemmé válnak majd.

A kiadós reggeli után a nemesúrfi és kísérete felkerekedik. Dél felé tartunk, és nem kis feszengést vált ki belőlem, miután felidézem a kolostorban látott térképet: Vutás-Votar tavai és lápja nem sok jót ígérnek. Hogy gondolataim eltereljem Anartÿss úrhoz fordulok:
- Merre tartasz, ha lehet elmond. Shírren tart Arcantis, kolostorban megszáll rövid időre.
Szorongásom enyhítik a Lannal folytatott beszélgetések, és amint megpillantom Vanina lovagló és íjász tudományát, érdeklődés ébred bennem: vajon hajlandó-e megtanítani azokat nekem?
- Vanina tud megtanítani Shírren lovagol és nyilaz?
- Van nő szerzetes, de család általában más feladat ad nekik. Nők általában foglalkozz család és gyerek. Lehet szerzetes, neme nem számít. Vannak nő harcosok, akik ellopták Shagír tudás, nem más, mint gyilkosok, Vanina óvakodjon tőlük. – ez utóbbit több indulattal mondom, mint szerettem volna. – Világ vége nem lát, és jobb is. Világ vége ott lak mindenkiben és jobb ha nem keres és lát.

A hajóúton tőle szokatlanul viselkedik a harcosnő: közvetlenül és nyugtatólag megérint. Kényszeredett, de hálás mosollyal válaszolok.
- Ha minden egyszerű lenne, mi is egyszerűek maradnánk.
Az utazás során keserves állapotom nem engedett meg túl sok felhőtlen és magvas beszélgetést, és a formagyakorlatok sem akartak úgy sikerülni, ahogy szoktak.

A zászlóváros koldusokkal teli kikötőjében Vanina látható ellenszenvvel kérdez róluk.
- Sajnál őket mert eltévedtek. Megvet őket, mert nem keres kivezető út, nem fogad el segítség, csak pénz.
Mintegy ennek igazolásaként, megélhetésüket féltve menekülnek a „csodatévő” elől. Nagy megtiszteltetés, hogy szemtanúja lehetek, amint a nagytudású gyógyító visszaadja egy koldus szeme világát. Ámulatom és csodálatom kiül arcomra is, a tett megerősíti törekvésem, és megsokszorozza akaratom. Ámulatomban fel sem tűnik a koldus furcsa „jutalma”.

A mocsáron átvezető valamit nehezen lehetne az út szóval illetni. Talán a gyógyítóval történt találkozásnak is köszönhetően, ahogy haladunk előre, egyre kevéssé érzem a páni félelem eluralkodását, és igyekszem erőt meríteni a tapasztalatból. Erre nagy szükségem is lesz, mert az utunkat álló tavon egy nem túl biztató tákolmányon akar minket átvinni egy nem túl biztató öregember. A szemtelenül magas ár hallatán kíváncsian várom az úrfi reakcióját. Eddigi tapasztalataim alapján nem sok jót jósolok az öreg révésznek.

^{Szerző:Agradzsag}

[Dierol]

Vanina

Quirrin hölgynek tart. Rájövök, ez egy bók. Furcsamód ha másnak mondanak ilyesmit, azt egyből értem és hallom, de ha nekem… Nincs ráállva a fülem, nem szoktam hozzá. Félrebillentem a fejem és emésztem a hallottakat. Az utak emlegetése kapcsán mosolyoghatnékom támad:
- Á, szellemnéző-beszéd! Vanina is hall ilyen – költözik belém a kisördög: - Az út nem kell keres, mert ha van meg, kell járni rajta, bátran nézni előre.
Abrínul egy gyerekesen hangzik, de aki okos, és a szellemnézők okosak, kiértik belőle a lényeget és a szándékot is, nem kifigurázni akarom.
Csak köti az ebet a karóhoz, ő nem varázsló, csak egy szerény keletszigeti szerzetes. Összefűzöm ujjaimat, körmeimet nézegetem.
- Vanina tud: akarat van az erő. És Vanina tud, szellemnéző, varázsló tud nagyon akar, így tud mágia – fejtem ki neki meggyőződéssel. Kicsit böki a csőröm, hogy bár nem ismer, de nagyon úgy hiszi, tudja, én mit tanultam, vagy mit nem.
Ő lezárja a beszélgetést, kritikusan nézek rá: vajon egyszer lesz valaki, aki elmagyarázza, ugyan mi lehet a varázslók célja a meditálással, azokkal a táncszerű mozdulatokkal? Meg ezek a bemondások! Rajtam kívül ugyan ki tudná jobban, mikor miért imádkozom? Ezt a nagyképűséget!
Reggel különös gyakorláson kapom. Táncos szemmel nem igazán értem, mit akar kihozni belőle, ha nem hadititok, erre is rá fogok kérdezni. Azt nagyon utálom, amikor fellengzősen azzal hajtanak el, ezt te úgyse értheted. Frászt! Tegyenek próbára!

Utunk során nem csak én figyelek másokat, hanem más is engem. Ez már csak így van. Az is helyére kerül, kettős neve közül a Shírren az, amin szólítani szokás.
Meglep, hogy a varázsló, aki szerint tudományát nem használja harcra, most mégis a harc egy formája iránt érdeklődik, már ami az íjat illeti. Tűnődve mérem végig, hogy fizikumát és elhatározásának komolyságát felmérhessem.
- Ha az úr ad engedély, használ ő ló és Fifi enged, ül rá, Vanina tanít ló ül.
Ha ezek mind együtt vannak, csekély nyelvtudásommal elmondom én neki, melyik lószerszám mért fontos (mire üljön, mit kell fognia, mibe kell tenni a lábat), a lóról is elmondom, mik a fő részei s Fifi miről ismerszik meg, kanca, (alapos vagyok) mit szeret, mit nem, hogyan kell gondját viselni, megbecsülni.
Bakot tartva felültetem, de annyi bizonyos, már az élmény lesz neki, ha sose ült lovon, ha eltanulja, hogyan maradjon a hátán a combjait szorítva, hogyan tartsa magát lovon ülve, hogyan idomuljon az állat mozgásához, hogyan jelezze finoman a sarkával, s a kantárral, merre szeretne menni, no meg ha futószáron vezetve az állaton tesz pár kört a felügyeletemmel. Ez nem egy alkalom terve, s mozdulataimból leolvashatja, szeretem az állatokat, törődök velük, jelen esetben Fifivel. No meg a fő szabály:
- Ha egyszer lees, nem baj: ülni fel vissza!
Természetes, hogy a gyakorlás végén jelenlétemben és segítségemmel a ló leszerszámozása, lekefélése is rá vár, hiszen nem csak abból áll a világ, lóra fel! Felszerszámozni meg le is tudni kell.
Az íjászat más tészta. Lovagoltatni még mulatságos is. Az újoncok néha tartanak a lótól, mert magas állat, lendületes és nincsenek összeszokva. De az íjászat több érintkezést kíván meg fizikailag. harapdálom kicsit a számat belülről, aztán rábólintok.
- Ha Shírren tud tisztel az íj, Vanina tanít.
Mint a lónál, itt is az íj részeivel, tartozékaival, tárolásával, karbantartásával kezdem. Illik tudni, ha már valaki lőni akar vele. A vesszőkkel is így járok el. Többször leajzom, felajzom előtte a fegyvert, mire a kezébe adnám:
-Most te jön. Tesz rá ideg!
Amíg ez nem megy neki, kár átérni a lövésre, meg hogyan kell akkor állni, tartani a kézben.
Indulattal nyilatkozik később holmi harcos nőkről, akik valamiféle tudást loptak el, ezt elraktározom magamban. Ritka, hogy egy szellemnéző intenzív érzelmet mutat ki mások felé.

A hajón egyértelműen gatyául van. Nem beszéltetem, közlésére is csak bólintok.
A parton felel a koldusokról feltett kérdésemre, én se maradok adós:
- Vanina nem sajnál, nem vet meg. Vanina gondol, ők vannak az ok, hogy él most ők így. Ha vár segítség, élet sose fog változ. Ha ők nem változ itt és itt – és ekkor megérintem a homlokomat, mellkasomat -, ők élet sem fog változ. Nekik kell tesz, nem várni, más tesz. Ők kér pénz és Vanina lát az: ők nem akar változ, ők választ ez olcsó élet. Ez az élet pedig semmi van Vanina szemében.

Várakozunk a parton, és ismét csak azt látom, Shírren néha aggódva néz  vízre. Fél tőle, de vajon mért?

^{Szerző: Tiwanlil}

[Dierol]

Zevran Anartÿss

Az ebéd kitűnő volt, kellemesen lágy, de fűszeres ízek harmóniája különleges élvezetet nyújt. Evés közben egy pillanatra eszembe jut, miféle horribilis összeget kérhetnek majd ezért, de gyorsan elhessegetem a gondolatot. Még a végén megkeseríti, ezt a pompás étkezést.

Miután befejeztük az ebédet, Vanina után megyek a meditációs kertbe és leülök melléje.
-Remélem én nem zavar Vaninát, jöttem beszélget.

Megvárom, hogy ad-e valamiféle jelzést. Ha látom, hogy nem zavarok, veszek pár mély levegőt és igyekszem a lehető legjobban összeszedni sovány abrín tudásomat, és a lehető legjobban átadni gondolataimat.
-Láttam, hogy zavart, ahogy a shagrínra néztem, és ahogy korábban a társalkodópartnernek nem csak a lányokat neveztem meg... "járható útként". Tudod Syÿtisben a nemesek tehetnek kényükre-kedvükre, ami sokszor borzalmas, én is tudom.
Eszembe jut utunk első éjszakájának eseményei. <...Artalis... te bolond, minek kell odatévedned, ahonnan nem tudsz visszajönni...>

-De azt is tudom, hogy a jövőmet Atyám irányítja. Majd talál nekem egy "előnyös" házasságot, de ennyi az egész. Nem vagyok elsőszülött, így legalább fiút nem kell, hogy nemzzek a Családnak, de tudom, hogy apám meg fogja találni a módját, hogy lekösse az életem. De addig én szeretnék élni szabadon, és ezért megtanultam, hogy ha rám talál a lehetőség és az élvezet, azt fogadjam könnyen, de engedjem is könnyen.-egy pillanatra elgondolkodom, hogy magyarázzam másképp.- Ez alatt nem azt értem, hogy bármikor, bárkivel! Tudod, én szeretetem a szép dolgokat, a lágy dolgokat, de szeretem az erős határozott dolgokat is. Mindegyiknek meg van a maga harmóniája, és olykor ez a két ellenpólus keveredni látszik. Ahogy egy nő is lehet erős, egy férfi is lehet lágy. Az egyiket ez büszkeséggel tölti el, hogy megmutassa, tud olyan lenni, mint a másik. De akkor a másik félnek mért kéne szégyenkeznie emiatt? Nem akarok én senkit sem bántani... ez egy részem, és nem gondolom, hogy el kéne nyomnom, mikor lehetőségem van örömet szerezni vele magamnak és másnak.

Várom, hogy miféle reakciókat látok Vanina arcán, esetleg meg is szólal és kifejti véleményét. Aztán, ha úgy érzem még tovább taglalom a témát, de ha nincs rá szükség rátérek a fontosabb dologra, remélem még mindig nem fog megbotlani a nyelvem.
-A másik... a fontosabb dolog, hogy miért és merre megyünk. Azt hittem Atyám jobban tájékoztatott erről, ezért sem beszélgettem Veled erről.-halkítok a hangomon, hogy csak mi ketten halljuk. Nem akarok feltűnően suttogni, de jobb, ha ezek kettőnk között maradnak.- Ardúniába tartunk, a nador társunk törzsétől elloptak egy szobrot és azt kell visszaszereznünk. A törzs az Anartÿss Családdal kereskedelmi kapcsolatban áll, ezért segítünk nekik. A titkolódzás oka... hát az kevésbé egyszerű. Amikor Eniával találkoztunk, előtte egy suhanc megszólított minket. Azt állította, hogy álmot látott, és abban megjósolták az érkezésünket, és kijelölte, hogy mikor és merre kell tovább haladnunk. Engem is nyugtalanít, miféle hatalom, árnyékmester tologatja a bábukat. Ezért akarok a legkevésbé feltűnően haladni városról városra, a lehető leggyorsabban, hogy ne kövesse mindenki az utunkat.

Részemről befejeztem, megvárom, hogy van-e kérdése Vaninának, és ha nincs vissza vonulok én is pihenni. Kicsit talán el is bóbiskolok, mire vacsora idő lesz, amit szintén nem okoz csalódást. Ahogy Kaidó sem... az ifjú remek beszélgető partner, és kissé tapasztalatlan, de engedelmes szerető. Ki is merít az éjszaka, és az ébredés nehezen akar megjönni.

Az utazásunk során nem feledkezek meg a reggeli kardgyakorlatokról, nem szeretném, hogy berozsdásodjanak izmaim. Mindezzel együtt a hajóút kellemesen telik számomra, végre újra a tenger illatos levegőjét szippanthatom magamba. Sajnos Shírren nem így gondolhatja, kifejezetten rossz bőrben van. Furcsa mód Vanina egészen összebarátkozott a fiatal szerzetessel, amit érdeklődve, majd kajánul mosolyogva figyelek. Úgy tűnik a harcosnő is szeretné felfedezni lelkének lágy oldalát is.

Vutas-Votar kicsit hasonlít az otthonra, bár valahogy hiányzik Sÿtis eleganciája... Vanina és Shírren elbeszélgetnek a koldusokról, én nem szentelek nekik komolyabban időt. otthon is van elég, ott sem érdekeltek. Saját hibájuk vitte őket az utcára, és sokuk, ha pénzt kap, nem meghálálja, hanem jelzi társainak, hogy kinek a zsebét érdemes felmetszeni, néhány csengő érméért.

A zászlóvárost elhagyva egyre inkább rájövök, mennyire NEM hasonlít ez Sÿtisre... a bűzös láp és mocsarak báját, nem enyhíti a szúnyogok légiói. A révész pofátlansága, pedig egyenest felháborító.
-Mennyi?-fakadok ki reflexből sytisiül.-Hogy merészeled, te söpredék!-szűröm a fogaim között. Közben a császári nyelv gesztusai és apró jeleivel "megszólítom" Lant.

<...Nem tudnál tenni valamit az érdekünkben, hogy ez a nemtelen megváltoztassa álláspontját?...>

^{Szerző: Enor}

[Dierol]

Vanina

A fogadó kertjében ülve megérkezik Zevran úr. Jöttére felállok, így járja. Kérdése, miszerint zavar-e, butaság, és formaság számba veszem: ő az uram, joga van akkor szólni velem, amikor kedve tartja. Kézmozdulattal jelzem, foglaljon helyet s visszaülök.
Várom, hogy végre beavasson abba, mire a titkolózás, de ő mással, egy sokkal feszélyezőbb dologgal kezdi.
<Ó, bár hagyná a csudába, minek kell ezt nekem tudnom, hallanom?>
Egész testem megfeszül, hátam kiegyenesedik. Kezemet combomra fektetem ültemben, számat összepréselem és a térdeimet bámulom.
Az úr tudtomra adja a sajnálatos nyilvánvalót: ő férfiakkal is szokott fajtalankodni s hogy az urak romlottak. Ezt azt érdekházassággal és a léha erkölcs létjogosultságával tetézi.
Egyre rondábban állunk és érzem, hogy idő kérdése és ki fogok jönni a sodromból, hiába tartózkodó természetem. Ez olyan terület, ahol nálam nincs bocsánat.
Vadul kalapáló szívem, a torkomban növő gombóc jelzi számomra, habár rengetegszer elmondták már nekem, úr jelenlétében hallgatni arany, hagyja el a száját bármi, nő bennem a közléskényszer s a saját bőrömön kell majd megtapasztalni következményeit. Fogsorom egymásnak feszül, s ujjaim már nem nyugodt fegyelemben pihennek combomon, hanem lábamat markolják.
Az úr kifejti, amit erről szándékozott, én pedig először még halkan, fojtott hangon kezdek bele, s mivel indulat munkál bennem, abrín beszédemen még inkább kiütközik az akcentus:
- Vanina tud, hogy urrak nem ismerr sszerrelem és nincs szív. Urraknak van sszokássa csinál üzzlet-házassság és vann sok sszerrető.
Felkapom fejem, és felállok mert nem bírok ülve maradni. A hangom nyers lesz, dühöm torkomon át kiszabadul, de nem kiabálok. Kezem ökölbe szorul.
- Vanina tudja, urraknak van pénzze, és ők fizet az gyönyörr: jön az férrfitól, nőtől, örregtől fiataltól, állattól… gyerrektől – ennél az utolsó szónál elhalkulok és összeszűkült szemmel rápillantok, egyenesen a szemébe. Harag és fájdalom villámlik a tekintetemben, kis híja, hogy meg nem kérdezem, rontott-e már meg gyereket, mert épp úgy tartotta kedve. Ehelyett felszegem az államat.
– Zevrran úrr hiszi azt, ez sszabad válassztás, ha ő szeret ez, másik is, de nem igazz: pénzz és rrang beszél és mondd parrancs, így sose merr szolga mond nem, ha úrr akar igen, és az úrr mindig lát így vidám mosoly. Itt Vanina nem lát örröm csak hús-árru és üzzlet – húzom végig ujjaim külső oldalát állam alatt és dobok egy megvető fricskát a levegőbe.
Már nem nézem őt, inkább keserűen a kertre terelem figyelmem, habár kipirultam és zihálok. Jól felhúztam magamat, kell egy kis idő, míg újra szólni tudok. Jóval visszafogottabban, nagyokat nyelve fejezem be:
- Vanina tanul volt az, férfi és nő van egy pár, ez van törvénye az természet. Szabad csak hál férfi, ha érez szerelem. A szerelem van ritka, de szép, ingyen ajándék, mit nem lehet kér csak kap, és jó, ha valaki azt vár és egy nap kap. Vanina követ ez törvény. Vanina hisz azt mindig, nemes mutat példa, és nem csak név nemes, de lélek is van nemes, de Vanina megtanul, a nagy világ nem ilyen van, és kevés nemes van igaz nemes és kevesen gondolkoz úgy, ahogy Vanina.
Már a földet bámulom. Elvetettem a sulykot. Beolvastam egy nemesnek. Olyasmit kritizáltam, olyasmiről mondtam ítéletet, amihez egyáltalán semmi közöm. Be kellett volna fognom a lepcses pofámat. Senkit se érdekel egy futárnő erkölcsi dörgedeleme, főleg, hogy nem vagyok az anyja, de ha lennék, se az én dolgom foglalkozni bárki magánéletével. Az egy dolog, kérte az úr, ha van véleményem, ő meghallgatja, de azt hiszem, nem erre gondolt ez alatt.
<Annyit kellett volna csak mondanom: ahogy az úr gondolja… Késő bánat, eb gondolat.>
Hoztam egy döntést, legyen bármilyen, jöhet a következmény.
Beejtem a vállamat, előhúzom fegyverem és leszúrom elé a földbe, miközben letérdelek elé lehajtott fejjel:
- Kér bocsánat és kér büntetés Vanina, mert beszél ő tilos dolgok – mondom katonásan.

Ezek után, ha orromra is köti, Ardúniába megyünk nador holmi okán és egy jós-álom zaklatta fel, én már csak biccentéssel adom tudtára, értettem és nem kérdezek semmit…
A következő napokban módfelett előírásos viselkedést tanúsítok Zevran úr felé, kerülök bármilyen konfrontációt. Jobbnak tartom, ha erősen visszafogom magam a jelenlétében az előítéleteimmel egyetemben.

^{Szerző: Tiwanlil}

[Dierol]

Zevran Anartÿss

Vanina nem értett meg... sőt, elég rendesen "ellátja a bajom" a szavaival. Lesütöm a fejem szomorúan, megalázottan. Ahogy a szemembe nézett, mintha áttört volna minden védelmen amit magam köré építettem. Nem érzek haragot irányába, csak fájdalmat. Sajnos eddig tartott az összeszedettségem... hiába akartam neki elmondani, nem tudom megfogalmazni rendesen. Vagy ő sem akarja megérteni. Vagy nem helyes ahogy élek... de ha ez vagyok, mit tegyek... az érzéseimen változtatni nem lehet.

-Vanina téved... urak is ismer szerelem, és tud, hogy az pénzbe nem mérhető.-előkotrom nyakamból Shonne gyűrűjét, egy szívdobbanásnyi ideig, csak nézem, majd megszorítom.- Én is tudom mi szerelem, és tudom, hogy természet törvénye férfi és nő egy pár. Én nem azért szegem meg törvény, mert lenni úri kedvtelés, én érez ez vágy szívemben. Vanina vádol engem olyannal is, amit én nem tesz. Én nem kényszerít Kaidó... vagy bárki. Én gyermekkel sosem... nincs lelke annak ki tesz olyat.-felsóhajtok szomorúan.-Vanina láthatja, én kérdez zavarok-e, kérdez Te vélemény, akar hallani mit gondol, hogy megértsük egymás. Én teszem ezt szolgálóval is, ha nem akar, nem tesz, ha nem mondja, nem tudom. Ha Vanina nem akar beszél, én nem értem meg Vaninát és Vanina sem engem.

Csak nézek magam elé nem merek rápillantani sem...
-Én nem büntet Vanina, nincs miért... te mond csak, amit érez a szív, és ez helyes, és szíved helyes. Én szívem helytelen, hogy szeret szabad vágy, de nem jelent, hogy nincs hely szerelem.

Elmotyogom még az útitervünket, aztán lesütött fejjel és még mindig a gyűrűt szorítva visszavonulok a szobámba. Elfekszem az ágyon és csak bámulok magam elé.

Az utazás napjain nem próbálom keresni Vanina társaságát. Ha bármi okból mégis beszélnünk kell Vanina fagyos és csöndes, mint a sír. Gyűlölöm, hogy nem lehetünk társak... gyűlölöm, mert látom, hogy nem csak a rangom, de maga a személyem miatt nem engedi.

^{Szerző: Enor}

[Dierol]

[
Lan Ro-Ryen (Lan A Lassú)

Mesélő: Dierol
Helyszín: Vutas-Vutar, útközben
Időpont: tavaszutó, déltájban
Esemény: utazás, a révész
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen, Quirrín Shírren

A nyelvi akadályok egyenlőre hátráltatják az igazán mélyenszántó vitákat Quirrín-nel ez is jól példázza, hogy sokkal kiműveltebb főknek kell válnunk a nyelvek terén is, hogy igazán élvezetes és valószínűleg formabontó szellemi párbajt folytathassunk mert egyenlőre inkább csak tudatlan makogásunk által felületes témákat érintünk. Eltérő felfogásunk és világnézetünk alapjaiig nem tudunk leásni nyelvi hiányosságainknak köszönhetően csak a felszínt kapargatjuk.
Quirrín formagyakorlatához örömmel csatlakozom, ám hamar rá kell döbbenjek, hogy sokkal kifinomultabb és misztikus erőkkel átitatott mint sajátom, számomra egyenlőre kiismerhetetlen harmónia övezi, ezért hirtelen ötlettől vezérelve átváltok iskolám elemeket megjelenítő alapgyakorlataihoz és Quirrín által megjelenített elem ellentettjét jelenítem meg mikor Ő a levegő akkor Én leszek a föld a statikusság, mikor vízzé a befogadássá válik a tűzet a lobogást jelenítem meg. A gyakorlat végeztével eldöntöm, hogy ezentúl többször fogok visszatérni az alapokhoz, hogy felfedezzem eddig meg nem ismert tanúságait.
Utunk során Vanina is gyakorolja íjász tudományát mi után Quirrín meglepő módon nem kicsi érdeklődést mutat, bár el kell ismerni szemet gyönyörködtető a biztos kéz megnyilvánulása mit Vanina a gyakorlatai alatt tanúsít. A szemlélődésem és Vanina irtózása a mágiától nem tartja távol tőlem a miraclei harcos nőt. A kíváncsisága sokkal erősebb a borzongásánál mit tudásom és képességeim váltanak ki belőle, egyre csak a szellemek és sebezhetőségük miről faggat. Sokáig kell gondolkodjak, hogyan adjak számára is érthető egyszerű magyarázatot a szellemek síkja és a mi síkunk kapcsolatáról, több évnyi tudást nem egyszerű összesűríteni főképp még ha nyelvi akadályok is közénk állnak.
Az egyik pihenőnél egy tál tiszta vízbe két egyenes apró vessző szálacskát helyezek, miközben párhuzamosan beállnak egymás mellé kezdem meg a magyarázatot fölöttük Vaninának.

- A két vessző jelképezi a szellemek és a mi síkunkat a víz pedig mi közte található, mint látod normál esetben nem tudnak hatni egymásra a síkok nyugodtan léteznek egymás mellet.

A következő pillanatban finoman megbököm az egyik vesszőcskét, hogy hullámokat keltsen mik hatással lesznek a másik vesszőre.

- Ám ha az egyik síkon nagy energiákkal rendelkezik bárki képes hatást gyakorolni a síkokat elválasztó energiát munkára bírva, mondhatni átsugározza az akaratát a másik síkra. A szellemek is ilyen fortélyokkal hatnak a mi síkunkra. Ha kellően megerősíted akaratodat, egy szellemmel folytatott harc során képes leszel akaratoddal áthelyezni pengéd erejét a szellemek síkjára így képes leszel maradandó sebeke ejteni a szellemlényeken. A síkokat elválasztó energiákat felhasználva akaratod erejével mindkét síkon megjeleníted és megvívod a harcot.

Úgy gondolom elsőre ennyi bőven elég.
Quirrín és Zev úrfi és Vanina között kisebb ízlésbeli bajvívás alakul ki az úrfi szexuális szokásait illetően, ám Quirrín reakciói kicsit meglepnek hisz Shagírban nem ismeretlen sőt elfogadott a férfiak útja, ám ebbe a szellemi párbajba egyenlőre nem kívánok részt venni talán majd egyszer később.
A zászlóvárosba érve a szokásos kavargás fogad a szegénység és a gazdagság keveredésével itt ott megfűszerezve nyomorral. A napcsászár szigorú ám egyensúlyra építő törvényeit jól jeleníti meg a gyógyító és koldusbotra jutott légiós esete. Ám a mocsárnál sokkal vérlázítóbb helyzet fogad minket, mivel „távoli” utazók vagyunk megpróbálnak minket megkopasztani. Arcomon az elégedetlenség felhőivel lépek előre, ám a következő pillanatban tisztára söpröm elmémet, a harag rossz tanácsadó. Abrínul szólalok meg miközben kezem már lágyan idézi meg a mágiát, mi lassan jó barátommá válik, bár még egyszer sem hozta meg a kívánt hatást talán most.

- Tisztelt öreg révész, kérlek gondold át újra az árszabásodat, mert érzésem szerint arcátlanul magas árat szabtál. Ajánlom figyelmedbe, hogyan járnak kik arcátlanul viselkednek egy nemesen születettel és kíséretével.

Mondandóm végeztével aurámból a révészre engedem a megidézett mágiát.

Spoiler: megjelenítés

//Idegen emlékek suttogása. Felidézem a Smaragd szigeti kálváriánk előzményeit és a sziget eseményeit, valamint az utána érkező levelet, hála a felkavaró élményeknek élénken élnek emlékeimben.//

^{Szerző: Filio Mortale}

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Vutas-Vutar, útközben
Időpont: tavaszutó, déltájban
Esemény: a révész
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen, Quirrín Shírren

Az öreg bólint, majd abrín nyelven válaszol:
-Nem óhajt hasonló gond, kap kedvezményt. Fejenként csak öt lin, út oda. Int a háta mögötti lápra.
-Összes két és fél arqu.
Néz rátok elgondolkozva, és kissé lesápadva a fenyegetéstől.

[Dierol]

Vanina

Madának egyszer - mit egyszer, lényegében napokig idézhetnék tőle - volt egy mondása, ő is mástól tanulta: az ellenség legyőzéséhez elengedetlen az, ismerjük. No így vagyok én a szellemvilággal. Minél többet tudok róla, annál jobban védekezhetek ellenük. Ez új keletű hozzáállás, eddig javarészt kerültem az ilyesmit, mint a pestist. Ám hogy változtassak helyzetemen nekem is változnom kell. Örökké nem bujkálhatok, amikor a láthatatlan erők mindenütt ott vannak
Lan úr nem zárkózik el kérdéseimtől, sőt, személtető példával is él, jobban megértsem. Figyelmem osztatlan, és az érdekes lényeg eljut hozzám. Bólintok is rá nagyot, lássa, odafigyeltem.

Zevran úrral viszont megjárom. Én komolyan azt vártam, majd jól rendreutasít, amolyan katonás stílusban, vagy hűvös távolságtartással. Ez elmarad, nem tudom sehova se tenni azt az... érzékenységet(?) ahogy reagál. Ahogy ránéztem, mintha karóba húztam volna. A nemes férfi úgy kenődik el előttem, mint egy szúnyog nyáron a tenyerem alatt.
Zavaró egy élmény, hogy képes vagyok pillantással, szavakkal valakit porba döngölni.
Hát még amikor egy gyűrűt szed elő a nyakából és arról motyog, igen is vannak érzései. Szégyellni kezdem magamat.
Az utazás alatt van időm átgondolni, mi is játszódott le akkor bennem és köztünk a kertben, továbbá megfigyelni, milyen hatással voltam akkor az úrra. Roppant visszahúzódóvá vált, habár én is olyan voltam rendbontásom miatt.
Ha nem nemes lenne Zevran úr, azt mondanám, belegyalogoltam a lelkébe. No de az a bökkenő, hogy nemes! Akkor nem le kéne peregnie róla, amit egy alacsonyabb rangú gondol? Egye kánya, hogy egy pór miről mit gondol!
Ám ő más. Hiszen megmondta: őt érdekli a vele, mellette szolgálók hogyléte, gondolkodása. Törődik velük, meg akarja érteni, de mért? Mi előnye származik abból, ha tekintettel van ránk?
Egyre nő bennem az értetlenség. Az urakkal eddig két fajta viszonyom volt: levegőnek néztek s csak parancsközléskor értekeztek velem, vagy ridegen, szívtelenül bántak velem. A két eset közül az első volt a gyakoribb. Amit Zevran úr képvisel, az nagyon új és fenekestül felforgatja elképzelésemet az urakról, s felborít minden betanult érintkezési szabályt. Újakat kéne rá kidolgoznom, hogy megszabaduljak előítéleteimtől. Velem urak sose akartak kötetlenül beszélgetni.
Ez vajon az erő egy új formája, vagy jellemgyengeség a részéről? Még nem sikerült eldöntenem.
Akár mi is legyen erre a válasz, s arra, mért foglalkozik másképp velünk Zevran úr, azt a tényt nem másíthatom meg, elhamarkodott voltam és leforráztam az uraságot. Helytelen volt rázúdítanom mindent, számonkérési olyasmiért, amit lehet, el sem követett. Erre nincs mentség. Csak mert történtek velem dolgok, onnantól nem vethetek meg minden nemest és varázslót!
Sokat rágódok ezen, étvágyam csökken, és kevesebbet alszom a szokottnál. Nem is kellett büntetést kiszabnia, megtettem én azt magammal.

A tutajosnál már várom, mikor röppen ki az uraság száján valami szaftos káromkodás. Ez bezzeg ragad rám, legyen szó bármelyik nyelvről Először vagyok tanúja, parancsot ad tanácsadójának. Lan úr kiművelten beszél, ám a mozdulatai!
A tarkómon feláll a szőr, árgus szemmel figyelem.
Valamit csinálnia kell sejtéseim szerint. Valami olyat.
Várom, van-e hatása. Érdekes módon a révész arca árnyalatokkal sápadtabb lesz, és hirtelenjében csökken a viteldíj.
Kell egy kis idő, míg észreveszem, lélegzetvisszafojtva figyeltem, mi sül ki ebből. Veszek pár nagyobb levegőt, borzongva pénzes szütyőmbe nyúlok. Eszembe jut, kissé sok pénzzel járok, és legalább a fele az uraságot illeti. Így 25 arquval hozzá is lépek alázatosan:
- Ez van család vagyon része, mit ad az nagy úr futárnőnek - mondom halkan. Nevemet nem hangoztatom, semmi köze ahhoz egy révésznek. - Ez jár Zevran úrnak, még ennyi van még futárnőnél - tartok egy kis szünetet, megköszörülöm a torkomat. - Ha az úr enged, futárnő akar majd beszél az úrral szemek között ha talál pihenni hely.
Ha felszállunk a tutajra, van néznivalóm bőven. Lanra nézve újabb kérdések merültek fel bennem, amiknek idő kérdése, hogy eljussanak hozzá. Quirrínre is figyelek. A hajón pocsékul volt, most is hasonlóra számítok. Fifinek se álom a ringó utazás. Az úr pedig! Sóhajtok.

^{Szerző: Tiwanlil}

[Dierol]

Quirrín Shírren

Szerencsére sikerült időben befejezni a beszélgetést a harcosnővel, mielőtt a nyelvi korlátok miatt a félreértés teljes gúzsba kötné és átértelmezné mondandóm lényegét. Vanina úgy beszél azokról, akik az anyagi síkon túl is képesek tudatosan létezni és cselekedni, mintha egy kaptafán készültek volna, sőt, mintha előítélet szivárogna szavai mögül. A mágia nem cél, csak ismereteink „mellékhatása”, tudásunk által felkínált eszköz, mint ahogy a kovács is eszközein keresztül érvényesíti akaratát az anyag fölött, de nem a kalapács megfelelő használata, ami vezérli. Nehéz megfogni a különbséget a felismerés és a tudatos cselekvés között, még nehezebb ezt átadni valakinek. Hosszú út áll még előttem, ha tanítóként kívánok visszatérni hazámba, először saját felismeréseimet és képességeimet kell magasabb szintre emelnem.

A birodalomban eltöltött néhány hétben a napi események folyása teljesen elütött a kolostorban megszokottól, és bár eleinte megpróbáltam erőltetni, alkalmazkodnom kellett új környezetemhez és életstílusomhoz, mint ahogy a természetes környezetükből kiszakított dolgok is ezt teszik, amennyiben nem akarnak legyengülni és elveszíteni lényegüket. A reggeli meditációhoz és formagyakorlatokhoz Lan is csatlakozott, meglepő eredménnyel. Miután világossá vált, hogy mozdulataink nem teljesen harmonikusak, az ellentétes elemek megjelenítésével igyekszik megteremteni a harmóniát. Most értettem meg, mit jelent, hogy az elszakadt tanítások mennyire kevesebb figyelmet fordítanak a belső összhangra, a szerzetes mozdulatai, bár tökéletesek voltak, érezhetően kevesebb erőt merítettek a felsőbb síkokból.
-Lan támaszkodik túl kicsi mentális ereje. Ha folyóparton állsz, csak egy részét látod folyónak. Ha hegyről tekinted, az egész látszik és rendelkezésre áll.
Bár bosszant a nyelvezet egyszerűsége, biztos vagyok, hogy társam helyesen érti lényegét.
Esténként a gyakorlatokat kardok használatával végzem. A rövid pengéket egyszerű, de ízlésesen díszített fa hüvelyek rejtik. A mélykék festéket gazdagon borítják arany minták, mik a régmúlt időkre emlékeztetnek. Ahogy egyre délebbre haladunk a kontinensen, úgy lesz egyre szokatlanabb számomra az időjárás. Korán hajnalodik, és későn tér nyugovóra a nap, és bár ereje akkorra hanyatlik, mégis nagyobb meleget áraszt, mint a hegyek között nyáron. Utazóköpenyem egyre gyakrabban vagyok kénytelen elcsomagolni, felfedvén másik örökségem, a selyemből készült nadrágot és magas nyakú zekét, melyeket a kardhüvelyekhez hasonlatos arany mintázatok díszítenek.

Anartÿss úrhoz intézett kérdésem néma fülekre talált, elgondolkodva lépegetett tovább, mintha nyomasztaná valami. Igyekeztem észrevétlen elhúzódni közeléből, hogy ne zavarjam gondolatai folyását.

Az utazást élménydússá tette a Vanina tudománya iránti érdeklődésem. Magyarázás közben megváltozott arckifejezése, átszellemülten mutogatta a szerszámok helyes használatát, egész lényéből sütött a ló iránti szeretet és tisztelet. Mintha egy másik Vanina jelent volna meg, egy élettel teli változat, aki megszabadult az őt nyomasztó gondoktól. Ellentétben az én gondjaimtól, mivel minden ügyeskedésem ellenére hamar a patás túloldalán találtam magam. A tanácsot megfogadva rögvest visszapattantam a kancára. Azaz csak pattantam volna, de a segítő bak nélkül ez nem is volt egyszerű mutatvány. Ha nincs a tapasztalatom az északi hegyekből, bizony nem is sikerült volna segítség nélkül. Nagyon nem szerettem volna kívülről látni ügyetlenkedésem. Reményem fejeztem ki, hogy egyik ismeret terén sem talált helyrehozhatatlanul tehetségtelennek, és folytatja okításom. Viszonzásképp felajánlom, megmutatom mi a különbség ha csak megéljük a dolgokat, vagy befolyással vagyunk rájuk
-Farkas lejön emberek közel, mert birka van sok és könnyű elejt. De ha éhes és kutya sok nincs birka és nem tud nevel, pedig akkor mindig könnyű étel.
A koldusokkal történt találkozás nyomán tűnt fel, hogy a harcosnő jóval értelmesebb és érzékenyebb, mint azt eddig gondoltam. Mintha egyszerre több személy is lakozna benne, de egyik, a tartózkodó, figyelő és védelmező, elnyomja azt, amelyiket a gyakorlások alatt mutatott. Lényegében véleményeink nem különböztek egymástól, csak a megközelítés és értékrend mondatott velünk más szavakat.

Az úrfi szavaiból a sértettség és felháborodás csengett, mikor meghallotta a révész ajánlatát, anélkül is, hogy értettem volna őket. Végül nem ő, hanem Lan volt az aki jobb belátásra bírta. Közben erősen érezhető volt a mágikus erők áramlása a felsőbb síkokon.  Eddigi tapasztalataim egyre kíváncsibbá tesznek újdonsült útitársaim iránt, és biztos vagyok benne, hogy még sok meglepetést tartogat számomra a velük töltött idő.
Csak ekkor tudatosult bennem, hogy mire is megy ki az alkudozás: át kell kelni a tavon a hajóknál jóval bizonytalanabb járművön.  Abból, ahogy Vanina biztatgatta Fifit, világos volt, hogy a lónak sem fűlik a foga az átkelés eme formájához. Úgy tanítják, minden, ami a harmónia alacsonyabb fokán áll, szolgálja a magasabban lévőt. Ez nem szolgaságot jelent, hanem azt, hogy cselekedeteikkel erősítik azt. Ezt igyekeztem felidézni, és kihasználni a ló természetes félelmét, hogy sajátomat lecsitítsam és a megfelelő mederbe tereljem érzéseim.

^{Szerző:Agradzsag}

[Dierol]

Zevran Anartÿss

Lan bűvöli a révészt, és megelégedettségemre a sápadt félelem ül ki az arcára. Hogy mit tett a mentis, azt nem tudom, miféle gondolatokat vagy érzéseket sugallhatott a modortalan embersöpredék szívébe és elméjébe. Kihúzom magam és elégedetten várom a kellő hatást... ami azonban nem hozza meg a kielégítő eredményt. A csillagászati ár, most már "csak" a szolgáltatás megfizethetetlen szintjére süllyedt.
Ismét elkomorodik az arcom, megköszörülöm a torkom, és szúrós szemmel mélyen a révész szemébe nézek. Figyelem az arcát, nem vagyok mestere, de a nemesi udvarban kitanultam, hogy egy apró ránc, egy rövidke pillantás is sok mindent elárulhat az illetőről. Hátha van valami amivel rátudok hatni, hogy a jogos áron vigyen át minket ezen a tákolmányon.

^{Szerző: Enor}