Nadír Könnyei - Archívum

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, Arcus városa, Gazdag ízek fogadó
Időpont: tavaszutó, délidő
Esemény: Pihenés
Résztvevok: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen

A nő meghallgatja Zev úrfi kérését, és végén bólint, hogy megértette. Vaninával ellentétben őt nem lepi meg Zev úrfi kérése. Vanina ezzel szemben elpirul.
-Természetesen, ahogy óhajtja az úr. Kérem, helyezzék magukat kényelembe, amíg felszolgáljuk a teát. Amíg elfogyasztják, addig előkészítjük a szállásokat, és a fürdőket is.
Leültök a kertajtóhoz közeli asztalka köré, és lassan formát öltenek a közeljövő tervei, melyet Vanina sután, immár lángoló fülekkel hagy ott, és kissé zavartan a lóra hivatkozva távozik Zev úrfi engedélye után.

Az istállóban csendes hűvös és szénaillat fogad, mindössze Fifi szőrét kefélik gondos kezek. A lovász harmincas éveiben járó férfiú, kis kecskeszakállal. Vanina belépésére a tisztelet jelét rajzolja, majd ismét a ló fele fordulva mosolyogva folytatja munkáját. A kérdésre, hogy kapott-e már inni, csak egy biccentés volt a válasz. Majd int a lószerszámok fele, és tesz néhány mozdulatot. Eleinte nem érted, majd rájössz; néma a lovász. S talán emiatt, hogy bár az emberekkel nehezen érteti meg magát, Fifivel láthatólag nincs ilyen gondja. Úgy döntesz, hogy segítesz egy kicsit. Az ismerűs mozdulatok hamar megnyugtatnak, igaz, egy alakommal amint hátat fordítottál Fifinek, az kihasználta az alkalmat, és finoman fenéken harapott. Megfordulva mind Fifi szemében vidám csillogást látsz…

A teát már felszolgálták, mire Vanina visszatért az istállóból. Kellemes aromája felfrissít titeket. Ahogy végezetek, egy fiatal szolgálólány jelenik meg, rövid fekete haja árulkodik csak rangjáról – ruházata finom sÿtisi kelme.
-Kedves vendégek; készen vannak a szállások! Jöjjenek, kérem!
Ezzel kivezet titeket a kertet körbeölelő oszlopos verandára, és három, egymás mellett nyíló ajtót nyit ki előttetek. Mindhárom ajtó mögött két-két egymásba nyíló szoba van.

Az elülső egy díszes szoba, mely közepén egy teázó asztal foglal helyet, körülötte pedig párnák hevernek egyforma távolságra. A bentebbi pedig egy pazarul berendezett hálószoba, melynek egy áttört facsipkéjű spanyolfallal elkerített részén gőzölgő fürdő várja a megfáradt utazót, a falakat pedig kézzel festett tájképek díszítik, illetve egy teljes alakos tükör. Az ágyon tiszta, illatos törülköző, szappan, és egy kis fiola illatos olaj van kikészítve.[/i]
A szolgáló Zev úrfihoz fordul (sÿtisi):
-Uram, az ifjú partnerét most óhajtja, vagy ha már felfrissült?
A válasz után Lanhoz intézi szavait(sÿtisi):
-A borbély fertály óra múlva megérkezik.
Majd Vaninához szól (miracleai):
-Hölgyem, tükör természetesen van a lakosztályában.
Ezzel meghajol, és sarkon fordulva távozik.
Végre megtisztálkodtok, Vanina számára adott a lehetőség, hogy az egész alakos tükör előtt alaposan szemügyre vegye magát, és kedve szerint piperézkedjen.  Zev úrfi ajtaján nem sokra rá kopognak. Egy fiatal, húszas éveiben járó jóképű fiatal suhanc áll az ajtóban. Barátságosan elmosolyodik, és megszólal (sÿtisi):
-Szép napot, uram! Kaido vagyok, szolgálatára!
Hajtja meg kissé a fejét. A későbbiekben gondosan megmossa a hajadat, és a fürdő után egy felfrissítő masszázsban részesít. Közben keze kalandozása azért többet is ígér…
Vanina kedélyeit mindössze Zev úrfi lakosztályából jövő tompa kiáltás borzolja.
Az ebédet már Lan is frissen borotváltan költheti el. Ahogy körbenéztek, mindössze egyetlen más vendég ebédel a fogadóban - a kertben már láttátok futólag. Lanhoz hasonlóan kopasz. Ruhája egyszerű, de kissé szokatlan szabású. Inkább valamely kolostorban lehet mindennapi viselet...

[Dierol]

Zevran Anartÿss

Először furcsán nézem, hogy mi üthetett a harcosnőbe, persze engedem, menjen csak az annyira kedvelt és megbecsült lovához. Csak mikor kiment az ajtón, esik le a kis epizód . Felnevetek és Lanra kacsintok.
-Most nekem is eszembe jutott egy vers kedves mentis! Ritka alkalom, hogy ilyeneket hallasz tőlem, gondolom sejted. Hogy is volt... igen...

Kerge Felhő Shagír hű ivadéka.
Démon-barlangok, fekete hegyek, mit szeressek rajtatok?
Emlékszem a pásztorsíp ódon dallamára, felhő-esős estékre,
Szép ifjakra, csapravert aranyhordókra.

-Egy eléggé szabados lelkület Shin szerzetes írta azt hiszem, furcsa mód egyszerre eretnekként és mesterként tisztelik a szektájában. Furcsa nem?

Csak nézek mosolyogva magam elé, vajon mennyire lehetek romlott Vanina szemében? Ma este hosszan akarok majd beszélgetni vele, elmagyarázni a titkolózást, és... kicsit magamat is újra. Közben megérkezik a finom tea és Vanina is visszatér köreinkbe. Lassan kortyolgatom a zamatosan lágy italt. Közben továbbra is szélesen mosolyogva, hol Lanra, hol Vaninára nézek. Nagyon szórakoztat a helyzet, minden morád boldog orcájára, de még mennyire! Mintha maga Narsis simította volna végig hajamat.

Aztán a rangidős szolgálónő, elkísér minket a szobáinkhoz. Kedvemre való amit látok, pont amit szerettem volna... egyforma, igényesen berendezett szobák, semmi különbség tétel. Tökéletes!
Amikor a nő rákérdez a fiúra, majdnem illetlen módon nevetek fel. Igyekszem elfojtani a kuncogást, miközben válaszolok.
-Most kérném amennyiben megoldható lenne.-Biccentek a többiek felé mosolyogva.-Kellemes fürdőzést!

Magamra csukom az ajtót és várom a társalkodópartnert. Mikor kopog, egy kedvemre való, korombeli fiatalt látok.
-Gyere Kaidó!

A fürdés és masszázs felszabadító és "kielégítő" élménye után, még ejtőzök egy kicsit az ágyban. Mielőtt távozna Kaidóra bízom, hogy ruháinkat is mossák ki, a hosszú út után. Majd egy kacsintással búcsúzom tőle. Pár szívdobbanásnyit még pihenek, majd felöltözöm és visszamegyek a fogadó étkező részébe az ebéd idő közeledtét érezve.

^{Szerző: Enor}

[Dierol]

Vanina

Örömmel szabadulok ki az istállóba. Ajtajában megrázom magam, mintha ettől megszabadulnék mindattól, amit hallottam. Kényelmetlenül érintett, sőt, megbotránkoztatott!
Az úr férfiakkal is hál! Te jó ég és összes szellemek!
- Mit kell még megélnem? - forgatom szemeimet, kérdésem halk, költői. Nem tudom, sírjak vagy nevessek.
Belépek az istállóba, próbálok megszabadulni a zavaró gondolatoktól, amit az iménti tény ébresztett bennem. Kapóra jön Fifi. Mosollyal viszonozom a lovász üdvözlését, elnézem milyen begyakorolt mozdulatokkal látja el teendőjét. Inni is kapott már és nincs ellenemre hogy bevonjanak Fifi ellátásába. Lefoglalja a kezemet, és szívesen törődök vele.
Ő legalább nem csinál olyasmiket, mint némely nemes
Komolyan megdöbbent, hogy a valóságban ilyen könnyedén veszik az efféle természettől való elhajlásokat, sőt, zokszó nélkül kielégítik az ilyen hajlamúak igényeket. Se nem vagyok hozzászokva, se a világképem nem olyan, ez beleférjen. Prűdség? Ám legyen!
Bizonyára az üzleti szemlélet is benne van ebben - amiért pénzt adnak, mért is ne teljesítenék -, de nekem aztán erkölcsileg bőven vannak aggályaim az ilyen beállítottság felé. Döbbenet, hogy valakiben szikrája is van az ilyen késztetéseknek, és úgy veszik, mint más testi szükséglet kielégítését, azaz ha valaki éhes, eszik, ha szomjas, iszik, ha álmos, alszik, ha rájön a vágy úgy kiéli?! Hol van itt a büszke ember?
És akik hajlandóak áruba bocsátani a testüket! Nincs bennük szemernyi tartás sem? Úgy vélem, sose vetemednék hasonlóra: se mint vevő, se mint eladó.
Nem szörnyedtem el, se nem támadt bennem megvetés, csak nagy értetlenség és helytelenítés van bennem. Még fejemet is megingatom néha eme elmélkedések közepette.
Épp beugrik, odahaza hogy hívták a férfiakat, aki férfiakkal hál: fartúró. Erre aztán nem tudok abrín szót. Óhatatlanul elmosolyodom, annyira abszurd ez a szó és annyira benne van, mire is utal...
Fifi is ezt a pillanatot választja ki, megcsípjen, felnevetek.
- Ejnye! - szólok oda neki kedélyesen, barátságosan megsimogatom a nyakát.

Átgondoltam, amit át akartam, kevésbé is vagyok már zavarban, jót tett a Fifivel való foglalatosság és a lovász csöndes társasága. Némán, pusztán a köszönet jelét alkalmazva megköszönöm a férfinak, segíthettem és így eltölthettem ott egy kis időt. Visszatértem előtt a lóitatóban kezet mosok, bár így is rakódott a ruhámra lószőr
Finom tea vár és Zevran úr fülig érő mosollyal. Elképesztő ez a pasas! Szerintem még élvezi is hogy zavarba hozott.
Ez van, így én is teám iszogatásába merülök. Kivételesen nem ledöntöm a torkomon, mintha vizet innék. Pihenni jöttünk, rá kell hát hangolódni.
Fiatal szolgálólány jön, irigykedve nézem a ruháját. Selyem. Az anyag, ami sose fog a bőrömhöz érni saját ruhaként. Megfizethetetlen. Meg hova is ölteném magamra? Kár.

A szállásunk gyönyörű. Számomra a luxus netovábbja. Szolgaszálláshoz képest mindenképp. Oda nem illőnek érzem magam, meglepetten torpanok meg a bejáratban. Lenézek a lábamra. Istállós csizmával ide nem szabad belépni! Nem bírnám elviselni, behordom a koszt. De ha meg leveszem, látszani fog a lábujjaim közé lerakódott kosz.
Egye fene, majd felsepernek!
A hely nagyon tetszik, itt akkorát fogok aludni éjjel, hogy a végén az uraknak kell engem kelteniük! Hiúságomnak hízeleg, hogy ilyen lakosztályban lehetek. Csak úgy ragyog a szemem a széptől. Fartúrás - ez a szó! - ide vagy oda, igencsak jár a köszönet jele az úrnak.
Ámulásomat a szobalány tetézi, otthonom nyelvén szólít meg. Hölgyemnek szólít! Ha még sokat beszélnek így hozzám, kihajt bennem a beképzeltség és elkapatom magam
- Ez jó hír, nagyon jó hír - felelem a tükör kapcsán.

Magam maradok a szobámban, egyhuzamban vigyorgok. Megszabadulok vértezetemtől, fegyvereimtől, ezeket mind gondosan lepakolom, ám a szennyest egy kupacba rakom a padlón. Kinyújtóztatom tagjaimat, irány a fürdő.
Lesikálom magam alaposan, élvezem az illatos szappant, hajamból is kimosom az út porát. Csak eztán ernyedek el a meleg vízben, békés mosoly terül szét az arcomon.
A hajamat szárazra törlöm, de a testemet nem. Ruhátlanul indulok a szobám felfedezésére, majd megszáradok közben. Ha magam vagyok, nem viselkedem szégyenlősen.
Szemügyre veszem a faliképeket, megérintem a berendezést, végighúzom tenyeremet az ágyneműn, a párnás előszobában pedig megnyomogatom a párnákat, mennyire puhák. Ha Mada látná, milyen környezetben vagyok! Ha van ablak, kinézek rajta, milyen a kilátás.
Végül az egész alakos tükör előtt állapodom meg. Mélyen a saját szemembe nézek. Töprengek. A szem az egyik legszebb és legőszintébb testrész. Ennek szentelem legelőször a figyelmemet.
Vajon ha valaki a szemembe néz, mit lát? Mennyit vesz észre belőlem? Kelt-e kíváncsiságot tekintetem, ki lakik mögötte? Játszok kicsit az arcommal: vidámság, huncutság, talány, kíváncsiság, tréfás grimasz váltogatja egymást. Felszabadult bolondozás. Olyasmit, amit ritkán engedek meg magamnak. Talán többet kéne.
Pillantásom tovasiklik a pucér testemre. Csak a kerek, lukas kő van a nyakamban, borszíjra fűzve, attól sosem válok meg. Elégedett vagyok azzal, amit látok. Karcsú, edzett termet, természetesség. Sem gyermek nem torzított még alakomon, se nehéz fizikai munka, se a divat kellékei. Ereje teljében lévő nő, a tizenéves hajadonok hamvassága nélkül.
Vajon fog valaki valaha mutatósnak tartani és azt tisztességesen kifejezni? Meg fog-e valaki szeretni engem? Ez a kérdés inkább foglakoztat, semmint az, érzek-e kéjt, vonnak-e ágyra, mint a nők javával gyakorta esik.
Merthogy önmegtartóztató életet élek, nem vitás. És egyre inkább úgy érzem, szeretnék ezen változtatni.
Megperdülök táncos módjára a tükör előtt. Tudok nőiesen mozogni, ismerem a testem annyira, még hanem is csillogtatom ezt meg a mindennapokban.

Mada mondta, hogy így lesz. Hogy lassan kiolvadok a múltból. Hogy majd sóvárgás támad bennem, s változtatni kívánok majd életvitelemen. De ahhoz viszont, hogy bárkit is közelebb engedhessek magamhoz, meg kell tanulnom mások szemébe nézni, s hagyni, megérintsenek.
Zevran úr felől hallani, jól mulat.
Sóhaj. Nem olyan egyszerű az nekem!
Ahogy az előítéletek lerombolása sem.
Eszembe jut Lan úr és hivatása. Egyik, majd másik vállam felé billentem fejemet, aztán bólintok tükörképemnek. Döntés született bennem.
<"Azok vagyunk, amit rendszeresen teszünk" Madában egy szellemnéző veszett el.>
Próbát teszek az illatos olajjal. Megszagolom, miféle, töröm a fejem, hogyan szokták ezt a nők használni. Nincs kitol tanácsot kérni, hát nyakamnál, kulcscsontomnál, csuklóimnál bedörzsölöm vele be a bőrömet, az illat kedvéért. Hajamat fiatalosan borzasra hagyom, össze is túrom, ha kell. Tiszta sötét nadrágot, kék inget húzok, vért nélkül. Aki sose hordott vértet, nem tudja, milyen könnyebbség nélküle lenni.
Kajánul vigyorgok a tükör előtt állva, én aztán nem hordok semmiféle fűzot, alsóinget, kebleimet nem szorítja le semmi. Azok úgy állnak, ahogy a természet akarja. Az ing nyakát nem húzom össze, hagyom, hadd legyen lezser, hadd legyen szabadon a nyakam a kővel.
Két ívtőrömön kívül minden más fegyvert a szobában hagyok, miraclelai signumomat övemre tűzöm, az úr jelét viszont úgy, lapját ne lehessen látni, ha nem akarom.
Lábbelimet magam tisztogatom meg, így hagyom el szobámat felfrissülve, oldottan. Más ez a fellépés, mint amit másfél hét alatt láthattak tőlem.

Összeülünk az ebédhez. Így, asztalnál először ülök az urakkal. Furcsa, hogy úr szolgával eszik egy asztalnál. Meg is vakarom orrnyergemet, hogyan fog ez elsülni.
Körbepillantok. Újabb kopasz férfit látok. Talán ő is szellemnéző?
- Ezt nem hiszem el. Vonzom őket - dünnyögöm.
Ez lenne a védjegyük: nincs hajuk? Akiket én láttam korábban, azoknak nagyon is volt hajzatuk... majd erre is rákérdezek, de elébb:
- Lan úr, Vanina van egy kérés: idő, hogy ma Lan úr és Vanina beszél. Szabad?

^{Szerző: Tiwanlil}

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, Arcus városa, Gazdag ízek fogadó
Időpont: tavaszutó, délidő
Esemény: A doboz...
Résztvevok: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen, (Quirrín Shírren pár asztallal arrébb)

Ebéd közben egy fiatal szolgálólány lép be az ajtón, mögötte egy zömök, borvértes harcos – kezében egy tokjába rejtett csatakarddal. Mindkettőn acél signum mesél házukról. A lány ruházata hasonlatos a fogadó szolgálóiéhoz – a drága sÿtisi kelme háza megbecsülésről árulkodik. Kezében egy kétszer két arasznyi vékonyabb lakkozott fa dobozt tart. Körbe néz, majd gondolkodás nélkül elindul felétek – nyomában a harcossal. Megáll az asztalotok mellett, és megvárja míg rá figyeltek. Ekkor megszólal – meglepetésetekre miracleai nyelven – és Vaninához intézi lágy szavait:
-Miracleai Vanina! Úrnőm küldött, ki Narsan nagyúr egyik kedvelt ágyasa. Hálája jeléül kéri, fogadd el tőle ezt a szerény ajándékot!

Nyújtja felé a vérvörös, ezüst sárkánymotívumos berakású lakkozott dobozt enyhe meghajlással – közben rövid egyenes szálú haja az arcába hull. Maga a doboz aprólékos kidolgozású, értékes darab. Látván Vanina zavarát, még hozzáteszi:
-Úrnőm a queboai Fehér Daru megsegítéséért hálás, ki elmesélte neki tetteidet.
Vanina döbbent arcára halványan elmosolyodik és folytatja:
-A doboz titkát férfiszemektől távol illő felfednie egy hölgynek!
Óvatosan Vanina elé, az asztalra csúsztatja a dobozt. Ismételten meghajol, majd sarkon fordulva elindul kifele.

[Dierol]

Vanina

Újonnan jöttek lépik át a küszöböt, csak annyira pillantok fel, tudomásul vegyem az ottlétüket. Úgy fest, itt minden szolgálólány selymet visel Gazdag egy hely. Az a csatakard is egy vagyon.
Már fordulnék is vissza az evéshez, ott folytatva, ahol abbahagytam, de a no pillantása rajtunk állapodik meg s jön is felénk.
Egyből Zevran úrra pillantok. Biztos hozzá jön, habár ha annyira vigyázott arra, kilétét fel ne fedjék, ugyan ki tudja még, itt van egy Anartÿss sarj? bárki nemes lehetne a hajától!
Annál nagyobb a meglepetésem, hogy a lány nem uramat köszönti, hanem velem van ügye!
Sőt! Errefelé boldog-boldogtalan beszéli az anyanyelvemet, csak éppen a két úr nem, akivel utazom! Ezt az iróniát!
Zavarom csak no, hogy tudja a nevemet. De honnan? Nem vagyok én híresség! Vagy itt egyből híre megy, ha miracleai lép a városba? Mikor jön a harsonaszó?
Futó humort félretéve megilletődve, tanácstalanul hallgatom.
Narsan nagyúr? Azt se tudom kicsoda, biztos egy vagyonos helyi nemes... Annak az ágyasa hálás nekem?! Biztos hogy nekem? Nem tartok kapcsolatot ágyasokkal, és főleg nem tettem emlékeim szerint semmit,amiért egy nem ismert ágyasnak hálásnak kéne lennie.
- Hála jeléül? Biztos, hogy hozzám kellett hoznod? - kérdezem meg kételkedve.
Ennek se füle se farka! Nézem a lányt, s nagyokat pislogva a tárgyat, amit hozott. Ajándéknak tűnik. Megesz a fene! Ajándékot - ráadásul értékeset -nem szoktak idegenek küldeni egy másik idegennek!
Akinek még a nevét is tudják, úgy mellesleg. Zűrzavar van a fejemben.
Azt várnám, a kérdésemre majd pontosít a lány. Pontosít is, de mégannyira se értem, amit mond, mint előtte.
Hát meg fog ütni a guta? Vagy tréfát űznek belőlem? Fészkelődök székemen, zavaromban eleresztek egy mosolyt és megvakarom a fejemet.
Fehér Daru. Hm, ha Tarka Tehenet mond, se jutok közelebb, kit fed a név. Az úrnő ama úr ágyasa lesz s ez a Daru valakije, akivel szerinte tettem valami jót?
- A tetteimért? Mi másért - dünnyögök az orrom alatt.
Most már csak azt kéne tudnom, mit tettem, kivel és mikor
A döbbenetem lassacskán kézzelfogható. Csapna mennykő a cifra beszédbe! A rövid, világos fogalmazás kiveszőben van?
De ennyi nem elég, furcsán értelmezhető megjegyzést tesz az ajándék tartalmára vonatkozóan, most már nem csak idióta arcot vágok, de el is pirulok. Mi lehet benne, amit csak no láthat?!
A doboz marad, ráhelyezi az asztalra. Amikor meghajol, önkéntelenül is felállok és kicsit én is meghajtom magam derékból, aztán olyan bambán állok az asztalnál, hogy inkább leülök.
Szóra nyitom a szám, aztán bizonytalanul bezárom. Hogy adjam én ezt a közjátékot elő az uraimnak?
- Nos - mondom ezt sÿtisiül, mert ezt már hallottam elégszer pár ráérős úrtól. Ám a folytatás abrín. - Ez lány hoz Vanina ajándék. De Vanina nem tud, ki küld és mért küld volt. Vanina nem ért semmi és Vanina nem örül, hogy nem tud beszél otthon nyelv hogy mondani ezt urak is. Vanina most... buta - fejezem ki magamat így jobb híján.
Szerencsétlenül. A dobozkát óvatosan megérintem, végighúzom ujjamat a fáján, közelebb húzom, de nem nyitom fel. Bámulom, mintha így megfejthetném, mi zajlott itt az imént.

^{Szerző: Tiwanlil}

[Dierol]

Lan Ro-Ryen (Lan A Lassú)

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, Arcus városa, Gazdag ízek fogadó
Időpont: tavaszutó, délidő
Esemény: Pihenés, A doboz
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Lan Ro-Ryen

Az úrfi meggyőzhető, remélhetően nyugodt pihentető éjszaka vár ránk, ám úgy tűnik az ifjúnak verselhetnéke támad, felvonom szemöldököm mielőtt válaszolnék.

- Gondolom uram Arvis Laorra gondolsz a Morte Silmoris Vítor iskola alapító nagymesterére….. Az iskola mit alapított mesterként tiszteli ám a Csorbatorony szigorú törvényei szerint élő Shinek eretnekként tekintetnek rá…. Ám nem kell messzire mennünk a kertben üldögélő szerzetes a Morte Silmoris Shagírra tanítvány.
A hajló nád népe csak ezt ismeri el, így az összes többi Shin rend a szigeten kívül eretneknek számít a szemében még a Császári Shin rendek is…. Érdekes nem, nézőpont kérdése, hogy mi is az eretnekség. Ha gondolod esetleg vele is megvitathatod a kérdést mit furcsának tartasz, ám készülj fel a letisztult harmónia mentén való érvelésre. Személyeddel valószínűleg egészen másmilyen érvelést folytatna, mint egy magamfajta eretnekkel.

Mondandóm végén meghajtom fejemet és halványan elmosolyodom. Egy kicsit bosszúsan veszem tudomásul, hogy a borbély csak egy óra múlva lesz elérhető, mivel a fürdőzést csak utána szándékozom megejteni. Biccentek a szolgáló felé.

- A fürdőt a borbély után kérném és míg megérkezik a tisztes mesterember kérnék még egy teát.

Hallgatásba merülök az úrfi távozik egy kis élveteg játszadozásra, minek fojtott hangjai felkavarják Vaninát, ki elviharzik az istálló felé és csak jó idő után tér vissza. Kis tétovázás után gyermekinek tűnő kérdést szegez nekem. Tekintetemet lassan emelem fel a gőzölgő teáscsésze felől és szigeti etikettet betartva teát töltök neki miután helyet foglalt, csak miután előtte is gőzölög a tea válaszolok neki abrín nyelven

- Akkor beszéljünk Vanina, kérdezz mire vagy kíváncsi, kérdezni nem bűn és nem is szégyen. A kérdések kapcsán kapott válaszok újabb kérdéseket szülnek és így ismerik meg egymás gondolatait az emberek.

Nyugodtan várom Vanina mondandóját, remélhetőleg mindent megbeszélünk mire megérkezik a borbély, ha nem elnézést kérek és a társalgás további részét a fürdő utánra halasztanám.
A borbéllyal simára huzatom az arcom és koponyám, majd fáradozásait megköszönve elvonulok a fürdődézsa irányába. A fürdő meleg és illatos, teljesen megnyugodók a óriási fadézsában ázva, kezeimmel lágyan áramoltatom a illatos fürdővizet, majd mikor hűlni kezd teljesen megtisztulva és ellazulva szállok ki. Egyszerű vászon ruhámat öltöm magamra mikor visszatérek a teázóba ebédhez.
Az úrfi és amazonunk már ott vannak, szótlanul telepszem le és figyelem a reakcióikat. Vaninának még időbe fog telni míg megbarátkozik ifjú urunk nemi életével, bár ez valószínűleg könnyebben fog neki menni mint a mágia megszokása.
Egy finom ruhákba öltözött harcos no érkezik harcos nőkhöz finom napkeleti dobozkával, Vanina csak ámul nem tudja hova tenni az eseményeket, pedig nem olyan egyszerű kibogozni a szálakat talán Erin nem is volt annyira egyszerű szolgáló mint mondta….. A testőrnő rébuszokban beszél ezzel sem könnyíti meg amazonunk dolgát. Könnyedén kideríthetném a dobozka tartalmát az Erők Síkján az Elvek azonosításával, ám nem hinném, hogy mesterkedésemet jó szemmel néznék ezért inkább marad a töprengés és várakozás míg Vanina megbarátkozik a ajándékával. A fejtörők amúgy is erősítik az elmét.

<Queboai Fehér Daru valószínűleg Erin,…. helyes had élvezze Vanina egy kicsit a figyelmet és törődést valamint a hála gesztusát,…. remélem az úrfi veszteg marad és nem elemzi, hogy a Fehér Darut nem csak Vanina segítette….>

Arcmimikámmal és szemöldököm játékával a császári nyel gesztusait felhasználva próbálom jelezni Zevran úrfinak, hogy hagyjuk kibontakozni az eseményeket a „háttérbe” húzódva, miközben újaimmal a teáscsésze köré és mellé a türelem jelét rajzolgatom szinte szórakozottan, remélem az úrfi megérti jelzéseimet.

^{Szerző: Filio Mortale}

[Dierol]

Zevran Anartÿss

-Hm, hát azt hiszem valóban Arvis Laorra gondolhattam, de a név bizony nem fog eszembe jutni most. Nem hiszem, hogy csak o élt volna egyszerre mesterhez méltó és kicsapongó életet.-felelem Lannak a mondókájára.- A shagíriak sok mindent kezelnek érdekes mentalitással.  Talán ha lesz alkalmam majd elbeszélgetek az este folyamán a Shinnel.

Még Vanina visszatérte előtt befejezem a beszédet, csak mosolyogva üldögélek, és élvezem a finom teát. Később miközben az ebédre várunk egy meglepő, és kissé bosszantó intermezzo zavarja meg köreinket. Egy harcos és egy szolgálólány ajándékot hoz Vaninának! Nem igazán tudom mit szóljak, csak ülök ott némán, tágra nyílt szemekkel. Még csak egy formalitástól mentes köszönést sem intéztek felém! Igaz rejtem a signumot, de már magam sem tudom minek...

Lan a császári nyelv kifinomult, de végletekig bonyolított mimikájával, mint valami rejtnyelvvel jelzi, hogy maradjak veszteg... hát nagyon jó.

Vanina sete-sután megfogalmazza, hogy mi is történt, de nem adom jelét, hogy komolyabban érdekelne. Persze a sÿtisi elme és megszokások nem kopnak, ki ilyen könnyen, magamban már bőven fejtegetem, hogy mit is jelent ez az egész. Főleg, hogy tényleg bosszant.

^{Szerző: Enor}

[Dierol]

Vanina

Lan úr nem zárkózik el a kérdésfeltevéstől. Futólag azért elgondolkozom: Zevran úr előtt érdeklődjek, vagy ragaszkodjak ahhoz, később, ebéd után, négyszemközt vitassuk meg, ami érdekel.
Úgy döntök, való ez az úr fülének is. Tudnia kell embereinek hozzáállásáról, legyen szó bármiről, még akkor is, ha adott pillanatban később nem is lesz rá tekintettel. Szíve – vagy inkább születésének - joga megtenni, de ismeretek birtokában se árt lennie.
Így étkezés előtt vagy az elején bele is fogok, ráadásul úgy, magam szántából először nézek egyenesen a mentis szemeibe:
- Urak mond volt, mi út megy hely, hol lakik sok szellemnéző. Vanina kér így tanács Lan úr: hogy kell és szabad tesz szellemnézővel? Hogy tud Vanina véd ő lélek, hogy ne árt neki senki szellemnéző? Ne néz ő gondolat, ne játszik ő érzés, ne csinál nem igaz képek, ne csinál az, mond parancs, amit nem akar Vanina csinál…
Tekintetem határozott, de félelem is fénylik abban eme dolgok emlegetésekor. Kezeimet az asztal alá rejtem, megnyirkosodtak tenyereim.
Hogy ezzel talán sokkal többet árultam el arról, tudom, mire lehetnek képesek a hozzá hasonlók, azzal most nem törődök. Honnan szerezhetném a legjobb válaszokat, ha nem egy szakmabélitől? Fő a hatékonyság és a felkészülés. Ha ehhez pedig lejjebb kell kicsit tennem a pajzsomat, megteszem.
Elvégre döntésre szántam el magam és ez csak az első lépés…
- Vagy Lan úr mindig tud és akar őriz Vanina lélek és szellem? Vanina tanul csak az, kard nem vág szellem, csak szellemnéző, ha én szellem van erős. És mért nincs Lan úr haj? Vanina lát már szellemnéző, de az visel volt haj.
Itt egy megvető ajakbiggyesztés és szemöldökrándulás árulkodik arról, a találkozás nem volt üdvös. Bár pontatlan már a kép ama átkos és megvetett, gyűlölt mágusról, arra tisztán emlékszem, volt haja.
<Meg ne kérdezze, hol láttam és milyen körülmények között! Habár ennyiből biztos meglesz a maga előfeltevése.>
Felkészülök rá lelkiekben egy adag fellengzősnek hangzó, bonyolult szóhasználatú válasz van kilátásban. Vagy egy mindentudó mosollyal kell majd csak beérnem? Csak nem
Hogy válaszát mikor tudom hallgatni, az csak azon múlik, mikor is érkezik a rejtélyes szolgálólány a dobozzal…
A lány távozik, megválaszolatlan kérdéskupacok között hagyva lesem a dobozkát. Ugyan kérdeztem, de Lan úr titokzatosan csendben marad.
- Nem segít? Nem szép dolog van ez – ingatom fejemet.
Zevran úr láthatóan neheztelésbe burkolózik.
Elkomolyodom. Ki sem kértem az engedélyét, elfogadhatom-e. Úgy összezavart ez a lány, hogy kiment belőlem az elemi udvariasság is. Felállok, meghajolok az úr felé:
- Ha Zevran úr parancsol, Vanina nem fogad el ajándék. Megkeres az család, aki küld, és visszaad. Akar úr ez?
Amennyiben nincs ilyen irányú parancsa az úrnak, visszaülök a helyemre, térdemre teszem az asztal alatt a dobozt, körbesandítok, nem néz-e egyetlen férfi is, és felnyitva belepillantok, ugyan mi lehet benne. Hátha az ajándék természete jobban utal a küldőre, mint a kusza beszéd.

^{Szerző: Tiwanlil}

[Dierol]

Quirrín Shírren

Eddig még el sem töprengtem azon, milyen más érzés úgy elhagyni valamit, hogy tudod, talán soha nem térsz vissza. Most először léptem ki a kolostor kapuján ezzel a tudattal; ez alkalommal nem csak a környező hegyekbe megyek egy-két éjszakát eltölteni. Miközben mélyet szippantottam a csípős reggeli levegőből eszembe jutottak mesterem utolsó tanító szavai:

„Terebélyes fa
hajszál-gyökérből fejlődik,
kilenc-emeletes torony
kupac földbol emelodik,
ezer-mérföldes utazás
egyetlen lépéssel kezdődik.”

Ezzel a szellemi táplálékkal indulok útnak Shagírba.
A jó két hetes kényelmes tempójú gyalogút során tapasztaltam először mit jelent itt shínnek lenni. A földművesek és más utazók félre húzódva hajoltak meg tiszteletük jeléül; most először éreztem hazámnak ezt a földet, és most először éreztem magányt. Vajon mi vár az otthonomnak tekintett kolostor falain kívül. Bár jól ismertem házam végzetének történetét, tudtam, shínként nem érhet baj, hiszen az Uralkodóherceget szolgálom. Akkor talán ez az üresség rémít, amit a végtelen világ láttán érzek? Mintha egy rettentő kicsi porszem lennék a végtelen pusztán, és érezvén kicsiségem egyre távolodni éreztem magam a Céltól. Ez az első próba amivel szembe kell néznem.
A békés tenger nem nevel ügyes hajósokat.

Azért erre a hatalmas mennyiségű vízre nem voltam felkészülve, bár tudtam, hogy mi vár. A tapasztalást mégsem helyettesíthetjük a világ összes könyvtárával sem. Csak a hánykolódó hajó kabinjában tudatosult mesterem jó akarata. Félelmeinkkel szembenézni össze sem hasonlítható azok ismeretével. És igazán rettegtem. Az utolsó napokban már a meditáció sem hozott igazi enyhülést, megérkezésünkkor szinte a földre borultam, hogy ajkaimmal érintsem. Most nem sikerült legyőznöm, de hosszú út áll még előttem, és most már tudom, milyen egyszerűen próbára teheti magát az ember. A megfelelő próba megtalálása azonban sokkal nehezebb. Oktalanul szembenézni mindennel ami szembe jön elpusztíthatja a legerősebb akaratot is. Ki-ki találja meg a magának való ellenfelet, és ha legyőzte, tisztelje meg azzal, hogy magasabb szintre lép általa.

A feladat megoldása sokkal zökkenőmentesebb és gyorsabb volt, mint reméltem volna. Egyelőre nem vágytam vissza Shagírba, talán az újabb átkelés gondolata taszított, talán saját kíváncsiságom és a megismerés vágya. Mindenesetre a következő reggel már az Arcantis felé tartó úton talált. Már nem jártam messze a szó szerint és képletesen is varázsos helytől, mikor egy városhoz értem, mit Arcusnak neveznek. Éppen megfelelő hely a feltöltődésre és megtisztulásra. A nyelvi nehézségek ellenére (bár nyelvtudásom sokat fejlődött utazásom során, még mindig csak alapvető kifejezésekre támaszkodhattam) hamar egy fogadóban találtam magam: Gazdag Ízek hirdeti cégére. A fogadós és szolgái a helyiekhez hasonlatosan kedvesek, és legnagyobb meglepetésemre pénzem helyett írástudásomnak látnák nagyobb hasznát. A szállás akár egy úré is lehetne, ajtaja rendezett, bár korántsem tökéletes meditációs kertre nyílik.

Két napja élvezem a vendégszeretetet – hiszen miért is rohannék bárhova is – mikor az eddig üres vendéglő megtelik élettel. Az érkező társaság első ránézésre nemes és kísérete. Öltözködéséből ítélve sÿtisi, átutazásom során alaposan megfigyelhettem az ott szokásos, és kényelmesnek egyáltalán nem tűnő viseletet, és a hajviselet szokásairól is hallottam. Ketten tartoztak kíséretéhez: egy harcosnő és egy szerzetes. Viseletesnek tűntek, és rövid társalgás után visszavonultak lakosztályukba.  A szerzetes ragadta meg leginkább figyelmem: az Út egy vadhajtásáról tanúskodik öltözete. Otthon nem nézik éppen jó szemmel az ilyeneket, bitorlóknak, eretnekeknek tartják őket. Viszontagságos múltam azonban nem engedi, hogy ítéletek alapján mérjem meg, azon kaptam magam, hogy a vele való beszélgetésre vágyom, vajon miben mások az itteni tanítások, vajon mennyire távolodtak el az Igaz Úttól? Tudom, bármi is legyen kérdéseimre a válasz, szembe kell vele néznem, hogy megerősödjék bennem, a saját utam igaza.
Ebédem elkötése után éppen kezdeményezőleg léptem volna fel, mikor is társaságuk érkezett, így elhalasztottam a bemutatkozást, helyette elkértem a receptes könyvet a szolgálólánytól, miután illendőn – legalábbis nyelvtudásomtól tellően – megköszöntem az étket, és nekiláttam, hogy lerójam aznapi penzumom.

^{Szerző:Agradzsag}

[Dierol]

Zevran Anartÿss

Vanina és Lan párbeszédébe nem bonyolódom bele. Nem értek hozzá annyira, mint a mentis, és vagyunk még annyira Arcantistól, hogy ne érezzem kényelmetlenül magam a sok varázsló gondolatától. Persze előbb utóbb az én tudatomat is fel kell vérteznem a komolyabb támadások elől. Vajon könnyelműség, hogy így állok hozzá, vagy Vanina aggódja túl? Lehetséges, hogy a választ csak későn tudom meg.

A dobozos közjáték után rövid gondolkodás kell csak, hogy rádöbbenjek, hogy az abrín nyelvjárások közti finom különbségek játéka az egész. Enia küldött ajándékot a kedves harcosnőnek. Micsoda meglepetés... de akkor is!
<...Legalább egy köszöntés jól jött volna az irányomba, mégiscsak Vanina tartozik az én kíséretembe, és nem fordítva!...Már mindegy...Szóval a "nővére" csak mese volt... de gyorsan hiszékennyé váltam... vajon miféle ajándékot küldhetett egy harcosnőnek, egy előkelő ágyas?...> gondolataim máris mindenféle földi és nem utolsósorban testi dolgok felé kalandoznak el. Ez fel is tűnik arcomon, hogy a vonásaim ellágyulnak, és nem látszik a neheztelés rajtam.

Vanina kérdése zökkent ki az ábrándozásból. Meglepetten nézek rá, aztán gyorsan átállítom magam újra erre a fránya abrínra.
-Tied ajándék, ne vidd vissza. Fehér Daru Quaboában jelenti Enia.-mondom mosolyogva.- Ő küldi ajándéka.

Kicsit újra elréved a tekintetem az előbbi ábrándokra, de ahogy leni szokott, az ember már nehezen veszi fel a fantázia fonalát, ha egyszer elengedte. Inkább újra Vaninához intézem szavaimat, mikor belepillant a dobozba.
-Ebéd után majd mi is beszél az útról és néhány másról, rendben?

Remélem jól át tudom majd adni neki, miért is szeretnék sietni, és minél gyorsabban mozogni. Valamint azt hiszem tartozom neki magyarázattal az előbbi kis "felüdülésemről".
<...Hm... vajon éjszakára is lehet, hogy csatlakozik hozzám Kaidó?...> ötlik eszembe, miközben egy pajzán és félreérthető mosoly görbíti meg szám ívét egy szívdobbanásra. Aztán visszabillen újra gondolataim rendje. Vanina láthatóan nincs hozzászokva a sÿtysi nemesség dolgaihoz, nem lesz könnyű megmagyarázni neki, hogy nem valami démon és gonoszság vezérel.

<...Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek!... ezt tanítja némely bölcs, hát így vagyok én az élvezetekkel...Mit bogarászik körülöttünk ez a Shin?>

^{Szerző: Enor}

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, Arcus városa, Gazdag ízek fogadó
Időpont: tavaszutó, délidő
Esemény: A doboz
Résztvevők: Vanina

A dobozt óvatosan fogod, és felnyitod. Enyhe szantálfa illat érint meg közben. A fedél puhán nyílik, és parányi rézzsanérok fogják a tetejét. A doboz belsejét vérvörös selyem borítja, és három rekesz van benne. A legnagyobb részt egy sötét, de ragyogó smaragdzöld selyemből készült valami (talán ruha?) foglalja el. A következő rekesz apró fa dobozkákat tartalmaz. A harmadik, egyben utolsó rekesz tartalma a legfurcsább. Két kis alakú, vékony, kéményfedelű könyv egymáson, barna őzbőr borítással – cím nélkül. Jobban egyelőre nem tudod megvizsgálni a kincseket - ahhoz már ki kellene pakolnod belőle.

[Dierol]

Quirrín Shírren

Amint végeztem az újabb ínycsiklandónak tűnő recept – többek között ezért is döntöttem úgy, hogy közvetlenül ebéd után teszek eleget vendéglátóm kérésének – másolásával, felnézek, és észlelem, hogy a meglehetősen vegyes összetételű társaság magára maradt. A harcosnő, láthatólag kizárva a külvilágot, az ölére koncentrál meglehetősen tanácstalan kifejezéssel az arcán; meglehet iménti vendégeik lepték meg valamivel. A nemes úr, és a szerzetes szótlanul figyelik a nő ténykedését.
Lassan felállok az asztaltól és feléjük lépek. Furcsa, de a partraszállásom (vagy inkább partra menekülésem) óta ez az első adódó lehetőség, hogy a kitűzött feladaton és a mindennapi cselekedeteken kívül – csak a társaság és eszmecsere céljából – ismeretséget kössek a megszokott környezetemben élőktől eltérő gondolkodású emberekkel. Az illem úgy kívánja, hogy a nemes felől közelítsek, hogy ő jól lásson, és köszönő szavaimat is hozzá intézem. Beszéd közben meghajlok, de pontosan csak annyira, amennyire a helyzet ezt megkívánja, tekintetem az övé alatt tartva, és semleges, megfontolt, de udvarias szavakkal shagrín nyelven üdvözlöm:
- Nagytiszteletű Nemes Úr, Kríris járjon veletek utatokon! Nézd el, hogy megtörni vágyom magányotok, és engedd meg, hogy csatlakozzam társaságotokhoz, mert minden újban benne van a kezdet, és minden kezdet egy új utat tár fel előttünk, melyen járván közelebb juthatunk célunkhoz.
Majd a közérthetőség kedvéért abrínul is megtámogatom mondandóm:
- Tisztelet Nemes Úr! Engedély, hogy szólhassak. Shagrín csak azért, hogy legyen megtisztelve nem akadó beszéd. Én szeret megismerni Nemes Úr és társaság.  Beszélget nektek igen, nem?
Ha jó szándékkal megtisztel a figyelmével, és lehetőséget ad, társait is üdvözlöm külön-külön feléjük fordulván.
- Harcos asszony, Nascor adjon neked. Nagytisztelet Shin, remélem én beszél veled.

^{Szerző:Agradzsag}

[Dierol]

Lan Ro-Ryen (Lan A Lassú)

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, Arcus városa, Gazdag ízek fogadó
Időpont: tavaszutó, délidő
Esemény: Pihenés, A doboz
Résztvevők: Vanina, Zevran Anartÿss, Quirrín Shírren, Lan Ro-Ryen

Vanina szavai nyomán majdnem felnevetek, széles mosollyal az arcomon abrín nyelven válaszolok.

- Felesleges túlaggódni a dolgokat, Arcantis kolostorbirodalmának szerzetesei nyugodt, mondhatni visszahúzódó személyek. Ám a Harcos Vaninának nem szabad minden számára érthetetlen jelenség mögött ártó szándékot sejtenie. A szellemnézőkkel Arcantisban nem kell semmit csinálni és nem kell rájuk kardot rántani rögtön ha valami furcsát és első látásra rémisztőt tesznek……
Vanina szelleme erős nincs szükség az őrzésére az ereje egyenlőre a mágia tagadásából árad ám később ez a hátrányára is válhat……..
Idővel a kardod vágni fogja a szellemeket, ahogyan akaratod és harci tudásod erősödik……..
Azért nem viselek hajat mert így könnyebb tisztának maradni a hosszú úton, valamint máskor is kevesebb időt kell tisztálkodással töltsek és ezek mellet szeretem ha a fejbőrömet az éltető nap sugarai érintik közvetlenül…
Ha tehetném mezítláb közlekednék, hogy talpam alatt érezzem közvetlenül Nadír kérgét……

Mikor kielégítettem Vanina kíváncsiságát az úrfi következik rövid eszmecserére, természetesen egy kicsit könnyelműen tünteti fel a dolgokat, ahogy egy Papírláng tanítvány tenné, ám soha nem tudni mi lapul a léhaság mögött ezért óvatosan és szűkszavúan válaszolok.

- Biztos nem fogod megbánni a Shinre szánt időt jó uram……

Szerencsés véletlennek köszönhetően érkezik Vanina-nak egy mutatós ajándék, miközben néma tanácsomat tolmácsolom az úrfi felé nem tudom nem észrevenni a néma felfortyanását mikor megfejti a talányt az ajándékozó kapcsán, hogy indulatait csitítsam, finom kézmozdulatokkal tolmácsolom neki gondolataimat a császári nyelv segítségével remélem megérti a lényegét.

< Azért mert Fehér Daru patrónusa nyilvánosan Vaninának mond köszönetet, még nem jelenti azt, hogy megfeledkezne az Anartÿss családról és valószínűleg Narsan nagyúr sem, ez a „szívesség” még a későbbi időkben jól jöhet majd.>

Vanina egy süldő lány „eleganciájával” vizsgálgatja a dobozt és önmagához képest mondhatni affektál nem akarom, hogy kétségek között maradjon ezért abrín nyelven közlöm vele a megoldást miközben a dobozkában gyönyörködik.

- Fehér Daru Enia ki velünk utazott az Ő patrónusa fejezte ki háláját a patronáltja irányába tanúsított jóindulatod kapcsán….

A mai délután a meglepetések délutánja a Shagír Shín a társaságunkhoz lép és törve, de talányos szózatot intéz az úrfihoz, kíváncsian várom a fejleményeket. Megdöbbenésem még tovább mélyül mikor az ősi gyökerekkel rendelkező Shin „nagytiszteletűnek” említ, csak rövid rigmusok jutnak hirtelen eszembe válaszként mit erős összpontosítás közepette shagír nyelven valószínűleg eléggé törve adok elő.

- A felhő nem tudja, miért épp erre száll,
s miért épp ily sebesen.
Érzi a késztetést: most erre van az út.
De az Ég tudja az okot és a célt minden felhő mögött,
s tudni fogod te is, ha elég magasra szállsz,
hogy túl láss a láthatáron.

^{Szerző: Filio Mortale}

[Dierol]

Zevran Anartÿss

Mikor a fiatal Shin megszólít, azonnal tudom, hogy én, ebből, hát egy mukkot sem. Inkább minden feszélyezettség nélkül végig mérem az alakját. Nem is rossz, sőt... jól néz ki az ifjú varázstudó. Mikor végre átvált abrínra, "utólagosan" megadom neki a szót, az engedély jelével, és most már tényleg hallgatom mit mond. Még nálunk is jobban törni látszik az abrínt, de szerencsére érthető amit mond.

A közösen megértett nyelven válaszolok:
-Üdvözlet neked, én nem látom akadályt, hogy te társunk légy. Nagy tisztelet nekem, hogy te csatlakozol. Én Zevran Anartÿss, ők pedig társaim.
Kezem lágy mozdulatával mutatok Lanra és Vaninára, majd hirtelen ötlettől vezérelve, enyhén meghajlok, és a tisztelet jelét rovom a levegőbe. Aztán pedig egy cinkos mosoly kíséretében sÿtisiül szólalok meg:
-Igazán megtiszteltetés, kedves Shin, hogy csatlakozni kívánsz társaságomhoz. Zevran Anartÿss vagyok, az Anartÿss Ház másodszülöttje, légy üdvözölve kedves kompániámban. Ha nem sértlek meg, az istenek tetszetős alakkal ruháztak fel.-visszaváltok abrínra- A tiszta nyelv szebb a fülnek, valóban.

<...Na ha erre nem kapok Lantól, egy olyan fejmosást, hogy a teaház is beleremeg, akkor semmi...> gondolom magamban, még mindig hamiskásan mosolyogva. Gesztusaim azonban némák, nem jelzek a császári nyelven mentisem felé semmit.

^{Szerző: Enor}

[Dierol]

Vanina

Zevran úr előre vetíti, beszéde lenne majd velem ebéd után, beleegyezően bólintok.
- Ez van természetes, Vanina lesz szabad és fog hallgat, amit úr akar mond.
<Ha lenne nyelv, amit mindketten egyformán jól beszélnénk, inkább azt mondtam volna, állok rendelkezésére. Fogok valaha értelmesen beszélni akár vele, akár a tanácsadójával? Kicsit sajnálom, hogy az abrín szavakra hagyatkozhatom...  >
Ezt csak megerősíteni tudom, amikor Lan úr válaszol nekem. A lényeget értem, a finom árnyalatok viszont a nem értés mezejére hullanak. Sajnos.
Végig figyelmesen hallgatom, összekulcsolom ujjaimat és az asztalra támaszkodom.
Bólintással jelzem, értettem, mi várható a kolostorokban, habár tartok attól, a varázslófélék nem ismerik az illemet, és olyasmit is megtesznek idegenekkel megszokásból, amiért legalább egy ököl járna az arcukba - ha az alany tudná, épp olyasmit csinálnak vele.
<Mondjuk megnéznek úgy, ahogy csak ok tudnak. Bele a fejembe, vagy másképp. Azokba a színes felhőcskékbe, vagy mikbe, ami körbeússza az embereket. Ha igaz ez egyáltalán, nem vagyok biztos benne.>
Komoly arccal rázom meg fejemet, amikor hallom, Lan szerint azért erős az akaratom, mert tagadom a mágiát.
- Nem van igaz. Vanina ismer mágia. Vanina tud, hogy vannak nem látszik erők. Vanina érez volt erők - jelentem ki kurtán és elnézek a mentis mellett, ki a meditációs kertbe. Ösztönösen megfeszül az állam, ha kis időre is. A tanácsadó következő kijelentése, miszerint idővel a puszta fém megsebesítheti a szellemeket, meglep.
- Vanina hall ez első, ma nap. És ha van szabad, akar még hall ilyen holnap nap is.
Az is kiderül, praktikussági okokból hajatlan, e mögé sem kell semmit képzelnem.

Míg szemlélem az ajándékomat - ruhát vélek látni a dobozban, a kisebb ládikákba csak nem tett ékszert az ajándékozó, az már felettébb drága lenne, a könyveket pedig még nem tudom hova tenni -, mindkét uraság leveszi szememről a hályogot, Eniának köszönhetem ezeket a drága holmikat.
Elmosolyodom. Úgy vélem, nem tettem nagy dolgot, amiért megérdemeltem volna mindezt. Azért jó érzés, még ha puszta köszönömmel is beértem volna.
Derűsen zárom le a dobozt s teszem vissza az asztalra. Majd a szobámban alaposabban szemügyre veszem az ölembe hullott vagyonkát.

Jókor teszem félre, mert asztalunkhoz érkezik valaki. Óvatosan oldalra fordítom az arcomat, gyors pillantással felmérem, gondosan ügyelve arra, arcán járva véletlenül se nézzek a szemébe.
Egyből látni, honnan jöhetett. Ilyen vonásai csak egy keletszigetinek vannak.
<Az a varázslók földje!>
Lesütöm szemeimet, az asztalon pihenő, összekulcsolt kezemre szegezem. Próbálom eldönteni, hogyan viszonyuljak ehhez.
<Mondjuk egyelőre sehogy?>
Könnyű azt mondani! Fészkelődök kicsit a székemen, míg az idegen szavakat intéz uramhoz.
Futólag felpillantok, ok mit szólnak a férfihoz.
Lan úrra kiül a döbbenet. Végre valami más, mint a megszokott kiegyensúlyozottság. Ettől végre felcsillan benne az ember. De ugyan mitől lepodőtt így meg?
<Hiszen a keletszigeti olyan varázsló, mint ő, vagy olyanabb... Vagy itt lenne a kutya elásva?>
Zevran úr arcán egészen mást látok. És attól felfordul a gyomrom. Így nők szoktak nézni a férfiakra! Nem találok szavakat, jobb is. Inkább visszatérek ujjaim bámulásához, nehogy tekintetem olyat áruljon el, amit nem illik egy nemesről gondolni.
<Az apja mondhatta volna, az itt a fő baj, az uraság csinál bajt maga a természetével, ha az nem talál rá magától!>
Keserű szájízzel gondolok arra, habár eddig nyíltnak mutatkozott az úr felém, mégis érik részére a copfos jelző.
<A tanácsadója verhetne a fejébe egy kis illemet is! Lejáratja az apja nevét! Hova lesz a világ, ha majd errefelé arról lesz híres a neve, "Az, aki férfiakkal hál?!">
Eddig úgy tudtam, az urak, ha vannak is egyéni ízléseik, azt nem teszik ki az ablakba és nem kérkednek vele, de Zevran úr nem így tesz. Én szégyellem magamat helyette, hogy jobban tudom, mit jelent az a szó: diszkréció.

Felkapom a fejem, a varázsló immár szót kapott és abba engem is belefoglal. Mivel erősebb bennem a rosszallás az uram felé, mintsem felé érleljek ilyesmit, enyhébb vagyok irányába.
<Vicces ez az abrín nyelv. És még viccesebb, ő is ugyan úgy töri, mint én. Hm, Nascor adjon neked Mit? két fülest? >
- A harcos van nő, nem asszony. A harcosnak nincs férj, hogy hív őt a varázsló asszonynak - javítom ki előzékeny hangon, szememet állán tartva.
Míg Lan úr mond neki valami cifrát - ezt lassan kezdem megszokni -, elnézem kíváncsian a névtelen idegent (mert a nevét úgy rémlik, nem hallottam).
Fiatal, és nem is olyan csúnya. Se a fellépése, se a modora nem vall olyanra, amit én a varázslókról véltem eddig. Lan úr se tett semmit, a régmúlt tapasztalatait erősítsem. Zöld szemeiben nem lakozott olyan, mint az övében.
Ez enyhén szólva összezavar. Ha itt lenne Mada, megvitatnám vele. De o nincs itt, és fogalmam sincs, kivel beszélgethetnék ilyesmiről.
<Ráadásul úgy, nem makogva. Mada azt tanította,a  a fontos dolgokat egyszerűen is el lehet mondani, de az abrín nyelv túl... egyszerű.>
Hiányozni kezd az, mással is megosszam a gondolataimat, aki felelne is rá. Fifi csak egy ló, nem múlhatja felül az emberi értelmet.
Mért hiszik azt mások, ha sokat beszél a maga nyelvén, aki nem beszéli, majd egyszer csak megérti!

^{Szerző: Tiwanlil}