Szó:
MítoszCiklus:
25/3Recsegve-ropogva nyílt az öreg tölgyfa ajtó, miközben hasonló módon égett a hasáb a tűzhely lángjai között. Egy öreg, szálkás testalkatú férfi meredt maga elé időnként. Arca sovány, sötét szemei fáradtak, de a régmúlt idők tüze még pislákolt benne. Vándorbotja pihent mellette, vele szemben pedig egy díszes lant. Ahogy végigtekintett egy pillanatra a már-már mágikusnak ható tárgyon, vén barátja tért vissza díszesebb öltözékében, kezében két kupa kykeonnal, a könnyebb fajtából. Vidám diskurzus vette kezdetét.
- Mit gondolsz, Janus? Melyik tetted volt a legjelentősebb? - a lantmester vidáman teszi fel a kérdést, miközben még a kupák nem is értek asztalt.
Ahogy szóra nyitná száját, az ajtó fele vetül tekintete, ahol néhány férfi érkezik felszerelkezve doruval, hoplonnal. Tekintetükben büszkeség és elszántság csillog, de kimerültségüket nehéz palástolni.
Úgy látom, Oúlipa városállam nem áll jól a háborúban, egyre megtörtebbek a harcosok. Pedig már tíz városállam állt be a szövetségbe. - fordítja vissza tekintetét.
- Legyen Írnász elfoglalása, zsarnok királyának megölése és még ami utána jött. Ezt te is tudod, ott álltál mellettem a palotában.
- Az égő palotában - pontosítanék - és a lantom a bőrzsákban volt, hála az égnek. - kortyol egyet a híg borból. - Másrészt amennyire én látom - és elég sokat utaztam a vidéken - Írnász uralja a Herzóniai-félsziget nagy részét. Ha legyőzi Sztenósz király északi szövetségét - melynek Oúlipa is tagja - utat hasítanak fent a Pszilá-síkság többi városa felé.
- Most utalsz valamire, ha jól érzem, barátom. - mosolyodik el Janus, Paean szavaira, majd folytatja. - Nem az én jogom, hogy eldöntsem, mi a helyes vagy helytelen. Lehet, rövid uralkodásom alatt egy elnyomott királyságból, ádáz nép lett az írnászi. Minden gyermekük harcra született, és mindenki, aki nem arra, próbálja valahogy a harcosokat szolgálni, azok célját, hogy Írnász uralja a poliszokat egészen északig. Ezekről a dolgokról döntsenek az istenek. - teszi szét karját teátrálisan, kissé meghajolva fejével.
- Értem, értem. - emeli fel közben mutatóujját figyelmet keltve - Csak az érdekel, hogy a palotában, miután nagy nehezen összemértük magunkat a király legerősebb bajnokaival - akinek egy része még a csata előtt belázasodott rejtélyes módon - és mondjuk úgy, megszabadítottuk a helyieket a gondjaiktól, miért hagytál elmenekülni egy asszonyt a porontyával. - kezében egy ezüst érmét méreget a tűz félhomályában.
- Gyanítom, a parsisi ezüst nem véletlen került elő, így sejted a választ.
- A ritka méreg a te költséged volt, és cserébe kértél egy hőskölteményt, amit előtte nem tudtam neked megadni, így tennem kellett érte, hogy ne maradjak adós Dyeus fiának.
Ahogy ezen szavak elhagyják a száját, a fogadóban lelassul a pánsíp hangja, megáll a levegőben az éppen öntött mélyvörös bor, és az újonnan érkezett harcosok egyikének levert sisakja is megáll a levegőben, ahogy megmerevedik arcán a meglepődés.
- Beszélgessünk komolyabban, Janus, öreg barátom. - újratölti az öregember kupáját, miközben figyeli egy darabig ahogy a kykeon örvénylik a kupában.
- Tönkreteszel mindent, amit atyám teremtett, formált ezen a vidéken. Ez a remekműve. Azért vezettelek anno az ambróziához, és az örök élethez, hogy védelmezd ezt a földet, bajnok légy. - húz egyet a kupájából és folytatja.
- Tiréziasz, a látnok szerint te voltál a kiválasztott. Idézem, Ofitéia falai között találod a bajnokot, Janust, aki egyesíti a városokat, örök birodalmat épít Dyeus nevében.
Keserű mosoly jelenik meg Janus arcán.
- Ez voltam, de egyetlen dologgal nem számoltál. Te meg a látnokod.
- Ki vele, mi lenne az?
- Az idővel. Kétezer év hosszú idő, Paean. Elfáradtam. A terhet nem tudom ledobni, de így meg tudom szüntetni.
- Ha meg tudnálak ölni, öreg barátom, most azonnal megtenném.
- Nagy veszteség lenne, hiszen tartozom még egy eposszal. Egy hőssel, aki tűzben született, a lándzsa és vér útját járja, kinek élete tragédiába ful. Ezt alkotom már évek óta. A remekművem - mely Dyeus figyelmét is elkerülte - egy ifjú, aki a vérem által hosszú életet nyert, és felemelkedett Parsis trónjára, mint Isten-Király.
- Mazaresz, az Örök. Parsis ura. - hátradőlve elámul barátja szavain - Hallgatlak, mondj el mindent. - majd magához veszi a lantot - Úgy hittem, ő egy parsisi istenség szolgájának a teremtménye.
- Nem-nem, ízig-vérig írnászi vér. Még a felmenői asszonyai is onnan lettek áthozva. Erről gondoskodtam. Gondosan válogattam a vérvonalat. Abradatasz második lánya, aki minden férfit az ujja köré csavart, Argápi kegyeltje. Azár, aki a hamis király ellen vezetett lázadást, egymaga legyőzte annak bajnokát. Még sorolhatnám.
- Értem, és Írnász hódítása? Hogyan kerül bele a mozaikba? - biccent fejével a hopliták fele a lantos, miközben egy lágy dallamot kezd elővarázsolni a húrok közül.
- Mondjuk úgy, hogy egy-két hozzávaló hiányzik a történethez. Egy elhúzódó háború, hősök, csaták. Végül a bajnok halála. Írnász és a harcos király, Theutimusz, Dyeus kegyeltje. Az istenünk felruházza hőseit minden áldással, amint érzi, hogy vallása veszélyben van.
- Ha Parsis elfoglalja Írnászt, elfelejtenék Dyeus legendáit, történeteit és atyám megszűnik létezni.
- Mi lesz velünk? - folytatja.
- Ez rajtad áll, hogy a hőskölteményben milyen szerepet szánsz nekünk. Bajtársak, ádáz ellenségek. Esetleg azok, kik megölték atyjukat. Cselszövők, teremtők. Egy történetíró és egy vén tanácsnok, kik a feljegyzéseket készítették.
- A legfontosabb mégis az, hogy a háború hamvaiból újjászülető népet milyen karakterrel akarod felruházni. A teremtett hőseid milyen aspektusaira néznek fel az ifjak, kik majd próbálják ezen jegyeket életcéljukká kovácsolni.
- Ami engem illet, amint atyád feloldja az áldásom - ezáltal halhatatlanságom - az árulás után, újra érezni fogom a bor zamatát, a szellő érintését, a dolgok elmúlásának fájdalmát, mások születésének örömét.
