Mesélő: Dierol
Helyszín: San Diego,
667 Seventh Avenue, Black Ink 0-24 tetováló szalonIdőpont: 10:09
Esemény: munkában
Ma hétfő délelőtt tíz órakkor olyan sötét van, mintha alkonyodna, mert esik. Pontosabban szakad, ömlik. Mondjuk már ideje volt, mert az elmúlt héten bő harmincöt fok körül volt az átlag hőmérséklet - és még éjjel is huszonhét fok körül alakult. Most a lezúduló víz hozott egy kis enyhülést - vagy tíz fokkal visszaesett a levegő hőmérséklete. Eleinte ugyan úgy tűnt, hogy vesztésre áll, és csak gőzfürdő lesz a végén - de a kitartás meghozta a várt eredményt - egy óra alatt elégé lehűtötte annyira az aszfaltot, hogy már nem próbál meg gőzölögni.
Üzleti szempontból ez viszont talán egy kicsivel még rosszabb is, mint a döglesztő meleg. Ugyanis az ügyfeleitek nem elhanyagolható része a motorosok közül kerül ki. A meleget már megszokták, és megbirkóznak vele - de ennyi csapadék elveszi a kedvüket a közlekedéstől. Ezen a héten Kevinel vagy délelőttös - délután vált titeket Skye és Adrian. Skye intézi a piercingeket, és a délutáni telefonhívásokat, ő végzi a vendégek elő és utókezelését, valamint a rutinmunkákat végzi. Ő talán a csapat legvidámabb, de legérzelgősebb, konfrontációt kerülő és többnyire legkedvesebb tagja. Tudod, hogy a goth zenét kedveli, amit általában fülhallgatóval hallgat, hogy ne zavarja vele a többieket. Ügyes keze van - a vendégek általában ritkán veszik észre, hogy már végzett. Igaz, emiatt néha szokták ugratni a többiek, hogy ez más esetben nem akkora előny - de megtanulta kezelni a beszólásaikat.
Adrian a délutáni műszak vezető tetoválója, ha lehet ilyet mondani. Nagyképű, magabiztos - amire szüksége is van, mert a többiek rendszeresen nyesegetik az egóját, amikor felhívják rá a figyelmét, hogy megint baromságokat beszél. Sajnos néha túltolja, és bár jópofa akar lenni, de csak szimplán bunkó. Ha ezen sikerül túllépni, akkor kiderül, hogy egyébként jóindulatú, de nem esik nehezére konfrontálódnia másokkal, ha meg kell védenie a kollégákat.
Az éjszakás műszakot Herold és Tom viszi. Herold még innen is kilóg kicsit. Ügyes, udvarias, és visszafogott - nem az a sokat beszélős fajta, és még a tetoválásait sem szívesen mutogatja. Skye volt az, aki miután észrevette - bár rákérdezett, de nem kapott választ - hogy Herold milyen tetoválásokat lézereztetett ki, és varrt felül új mintákkal. Mindenesetre Kevin talán legrégebbi ismerőse - de csak két éve csatlakozott az üzlethez. Kevin megbízik benne - Herold pedig általában kitart mellette - bár ha nagy marhaságnak tart valamit, azért azt szóvá teszi.
Tom pedig talán a leglazább. Nehéz felnyomni a vérnyomását - de ha egyszer sikerül, az azért kihozza belőle az állatot - eddig egyszer láttad mindössze üvöltözni. Pedig normál esetben nem sok minden izgatja fel. Bár flegmának tűnik, de se nem trehány, se nem nemtörődöm. Imádja a sört, a motorokat, a menő tetoválásokat és a nőcis posztereket, no meg a rapzenét. A vérmérséklete miatt azonban nem az az indulatból verekedős fajta. Inkább az a fajta lehet, aki megfontoltan hátra megy a pisztolyáért, visszajön, és szó nélkül lelő valakit, ha meg akarna ölni valakit.
De ezen a héten Kevinnel vagy egy műszakban. Általában Kevin szokott délután vagy éjjel bent lenni - de most valamiért úgy döntött, hogy a nappali műszakot választja. Kevint bár a bankokban általában szemmel szokták tartani, ha betér ügyet intézni - de csak a megjelenése miatt. Nem lehet azt mondani rá, hogy fenyegető a fellépése, de az ember szeme óhatatlanul megakad a masszív felépítésén, amit a belső kisugárzása csak megerősít. Olyan a közelében lenni, mintha egy védernyő alatt állnál, amely megóv a világ nehézségeitől. Most éppen a szakdó esőben, az utcán próbál meg úrrá lenni egy megvadult napernyőn, amely megpróbált kitörni a szomszédos török kifőzde rabságából. Nincs egyedül.
Yousuf - teljes nevén Bahadir Yousuf
oldalán veszi fel a harcot a szökni vágyóval, mely a szélben bontogatva ernyőjét próbálja meg távol tartani őket. A szél miatt szinte vízszintesen esik, és így, tíz méterről is kissé homályosan látni őket, de mindketten beneveztek a vízespoló bajnokságra. Yousuf egy rendes srác, de az igazat megvallva ebben a műsorszámban esélye nincs Kevin mellett. Noha egyből feltűnik a nőknek, de Kevin elég magánakvaló tud lenni - nagyszerűen elvan egyedül, párkapcsolat szempontjából inkább magányos farkas. Vagy legalábbis ezt tartja magáról - mert mióta ismered, azóta volt már tuskó, érzéketlen barom, egosita, hálátlan és még sok minden más - a volt barátnői szerint. Általában egy-két hónapig bírják elviselni egymást. A rekord eddig talán három hónap volt, ami után nála több hónapra ismét tiltólistára kerülnek a nőügyek... De visszatérve a kinti világra, ketten összedolgozva lefogják, és újra leláncolják a csapkodó fenevadat, majd mindketten visszarohannak a bázisukra. Igaz, a futás teljesen felesleges már, mert amikor Kevin belép az ajtón, egyből látod rajta, amit már az utcán is - teljesen átázva tapadnak rá a ruhák, és kis niagarák indulnak meg róla, hogy előbb pocsolyává, majd kisebb medencévé változtassák a vendégteret. Kevin végignéz magán, és megszólal
/Angol/
Megyek és átöltözöm! Ezt meg hagyd, majd feltakarítom! - int a dagadó pocsolya felé, majd hátramegy, kisebb patakokkal kísértve. Ezt nyugodtan megteheti, mert a szalonban jelenleg nincs vendég - s feltehetőleg az eső végéig nem is lesz. Hét közben a délelőttös műszak a leglazább - a többség dolgozik, és munka után, meg hétvégén nő meg a forgalom. Fél óra múlva kell érkeznie egy vendégnek, aki előre lefixálta az időpontot Kevinhez, de addig nem sok dolgotok van. Ezért is tudott Kevin kimenni segíteni Yousufnak, aki szintén ebben a felújításra váró kétemeletes sarok irodaháznak a földszintjén üzemeltet egy török gyorséttermet. Nem vagytok egyedül, mert rajta kívül még van egy fodrászat, és egy telefonszervízes. Igaz, van egy hónapok óta kiadó üzlethelyiség is, ahol korábban egy hangszerbolt, és egy könyvesbolt is becsődölt. Pedig az épület bérleti díja nem túl magas, mert fel kellene újítani - az új építésű környékhez képest kissé lelakott. Az első emeleten üres irodák kiadók, míg a másodikon négy bérlakás van - a négy lakásból háromban laknak. A közvetlen szomszédság egy automata mosoda, és egy rendezvényhelyszín, de ami fontosabb, hogy a mosoda mellett van egy parkolóház, ahol kényelmesen le lehet parkolni. Az útkereszteződés másik három sarkán egy-egy kisebb motel van. A Comfort Inn, átlósan az Arlington Apartman Hotel, és a harmadik sarkon a Nova Apartments Homes várja az átutazókat. Akárcsak az irodával szemben található Breakfast Republic reggeliző (du. 3-ig), és a Pure Barre edzőterem.
Kevin átöltözve visszatér, és nekilát felmosni a víztócsákat
/Angol/
Yousuf meghívott minket ebédre - tudatja veled. Ebben nincs semmi meglepő. Az irodaházbéli többi üzlet bérlőjével jól kijöttök - bár nem tartozik a vevőkörötökbe egyikük sem, de értékelik, hogy a Black Ink folyamatosan nyitva van. Az üzletek egymás közt szívességgel vagy komolyabb tétel esetén árengedménnyel segítik egymást, amibe a szomszédos mosoda tulajdonosa is beletartozik. Túl sokat nem tudtok beszélgetni, mert nyílik az ajtó, és az eső ellenére belép egy fiatal srác kapucnis eső kabátban, és mélyen az arcába húzott baseball sapkában. Vele együtt egy kisebb adag víz is bezúdul, de gyorsan becsukja az ajtót. A kapucnis esőkabátot és a baseball sapkát leveszi, majd letörli az arcáról a vizet. Elég volt egy pillantás számodra, hogy beskatulyázd. Az öltözködése, alapján a deszkás-graffitis szubkultúrát erősíti. Ezt alá is támasztja, amikor megszólal
/Angol/
Van szabad időpont ilyenkor? - int az ablak felé, de feltehetőleg csak költői kérdés volt, mert láthatja, hogy rajta kívül nincs vendég
- Szeretnék vádlira egy tetoválást, valami ilyet - vesz elő egy gondosan elcsomagolt papírlapot, amin a stilizált HLC felirat szerepel. Kevin feléd int.
/Angol/
Majd meglátjuk. Nem engem kell meggyőznöd, hanem őt - passzolja le a feladatot annak tudatában, hogy hozzá hamarosan jönnek időpontra. Tudod, hogy nem fog beleszólni abba, hogy vállalod-e - mert ha valamiért nem akarod csinálni (nem tetszik, zavar az ügyfél, nem értesz egyet a koncepcióval, stb...), akkor úgy tartja, hogy mindenkinek jobb, ha lepasszolod másnak. Ez nem egy egetrengető feladat, de legalább van valami közepes minőségű vázlata, hogy nagyjából mit szeretne magára varratni - így bár le van korlátozva az alkotói szabadságod, nem azzal fogjátok töteni az időt, hogy a huszadik vázalatodra is az a válasz, hogy hát nem is tudom, hogy ezt akarom-e..?