KM: Cyrgaan Khea'Lorn
Helyszín: Észak-Ynev, Haonwell, Haonwell városa
Időpont: P. sz. 3701, a Dal Havának első napja
Játékosok: Caroline Azurre (Caroline Azurre), Simeon Kayl (Rigor Mortis), Éji Árny (Filio Mortale), Teucras vil Dein-Laur (Kirvano Kien)
Caroline Azurre
A fiatal férfi szája sarka mosolyra görbül egy pillanatra szabadkozásodat hallva, és szemében is vidám csillogás jelenik meg, majd tűnik el nyomtalanul.
Egy újabb főhajtással elköszön és távozni készül, amikor kérdésed utoléri. Kérdőn néz rád, fürkészőn, mintha azt latolgatná, mennyire bízhat meg benned. Szinte látod, ahogy kavargó gondolatai közben próbálja a külső jelekből megítélni, kiféle-miféle lehetsz, és érzed a pillanatot, amikor asztrálvilága megnyugszik egy pillanatra, és lélekben vállat von.
- Erigow mesés hercegségében születtem, hölgyem, és nem, nem most járok először ilyen vásárban.
Sóhajt egyet, kissé feszülten.
- De az istenek néha úgy rendezik életünk fonalát, hogy nem várt helyzetekbe sodor minket, nem gondolja?
Jobbjának ujjai néha dobolni kezdenek a kalpagon, míg balját a kardja markolatán pihenteti. Pár pillanat múlva megcsóválja a fejét.
- Elnézését kérem, szép hölgy, de olyan szétszórt vagyok, hogy a jó modorról már meg is feledkeztem. A nevem Wik di Alver. – mondja egy rövid meghajlás kíséretében.
Körülöttetek kicsit megsűrűsödik a tömeg, talán valamelyik nagyobb érdeklődésre okot adó műsorszám indult el a közeletekben. Közelebb tol egymáshoz az emberfal, és a zsongásban alig tudod kivenni a férfi szavait.
- És kegyed most jár először ilyen vásárban? – körülpillant. – Úgy látom, kísérők nélkül érkezett, pedig a Dal Havának ünnepségein, fájdalom, újra és újra megjelennek a harácsolók és szélhámosok, a derék népek hiába tesznek meg mindent a távoltartásuk érdekében.
Simeon Kayl
Di Videro gunyoros megjegyzésedre hangosan felkacag, úgy sejted, jó ideje először. Jókedve azonban nem hosszú életű, homlokára szép lassan visszakúsznak a gondok felhői.
- Igazad van, Simeon. Kevés az emberem, és sok a dolgunk. Tudod, ilyenkor az is kevés lenne, ha négyszer ennyien lennénk. Annyi ember van a városban, és aki nem a pénzét akarja elverni, az másokét akarja megszerezni, vagy tisztességesen, vagy nem. Ha nem kapok ilyen utasítást, aligha törődnék a báró dolgaival, még úgy lehet, hogy az atya megtalálását is javasolnám, hogy külső segítséggel oldja meg a tisztelendő Anya. Bocsánat a szóhasználatért, barátom, de rendkívül kapóra jössz nekem.
Belekortyol a borába.
- Világlátott fickó vagy, és nyugodtan bízom rád ezt a kényes ügyet. Állítólag a Könnyűléptűek is érintettek valamilyen módon, de Synn Erian nem nyilatkozik, pedig soha nem maradnak csendben, ha az övéikről van szó. Márpedig ha elfek és ereniek is vannak a történetben, az csak valami rettentő kényes dolog lehet.
Pár pillanatnyi szünetet tart.
- A zsigereimben érzem, hogy a báró és Gerom atya eltűnése nem választható el egymástól. Minden más csak hab a tortán. Az Anya követe úgy mondta, hogy független szereplőket is be akarnak vonni, ami az Isteneknek ebben a korában a kalandorok népes bandájának tagjait fogja jelenteni.
Átadja magát a gondolatainak, miközben újabbat kortyol a kupából – csalódott arckifejezése arra enged következtetni, hogy nem vette észre, hogy korábban a nedű utolsó cseppjeit is eltüntette.
- Szóval. – folytatja. – Szerintem az lenne a legjobb, ha kiderítenéd, hogy ki fia-borja kezd még Gerum atya után nyomozni, aztán ha arra érdemes, még akár segítségedre is lehet.
Csendesen teszi hozzá.
- Krad a tudója, lehet, minden segítség el fog kelleni.
Éji Árny
- Ha belülről is megismered, első leszel a fajtádból, aki e termekbe lépsz, azt hiszem. – mondja Lumina elgondolkodva.
Kérdésedre elmosolyodik.
- Mondhatjuk úgy is. E falak a Harmónia Őrének, Alborne-nak északi főtemplomát alkotják... - úgy tudod, az embereknél ez nagy szó – ..., aki pedig e Hercegség védistene is egyben. Pártolója a művészeteknek, a Csillagköpenyű Lantos, akinek figyelő szeme alatt az Összhangzat megszólal.
Bár hangja fennkölt és átszellemült, érzékeny füled mégis kihall mögüle valami feszült kényelmetlenséget, ami ismereteid szerint nem volt rá jellemző.
Aztán ahogy beléptek a kétembernyi magas kapun, nem marad időd foglalkozni vele. Jártál már több, emberek által épített építményben, amelyek különféle hatásokat gyakoroltak rád. Némelyik elborzasztott, némelyik kényelmetlenül érintett, megint mások még a te viszonylag idegen szemednek is szépnek tűntek. De ilyet még nem tapasztaltál.
Ahogy sétáltok a folyosókon, belső udvarok, szépen rendezett kertek, hatalmas kiállító-csarnokok között, hol idegennek érzed az épületet, hol a legrégibb barátnak, hol elborzaszt, hol a legszebbnek tűnik, amit valaha is láttál. Kettőssége – költői módon – taszító és vonzó egyszerre, mint ahogy kicsit maga az emberfaj is. Most viszonylag kihalt az épület, de a levegőben még mindig jól kivehető – számodra legalábbis – szagok alapján nem olyan régen még sokan mozogtak a folyosókon.
Az egyik, oszlopokkal körülvett, pár lépésnyi zöld kert közepén levő szökőkútnál idős nő áll. Tartása kecses, egyenes, hófehér haja hosszan omlik a vállára. Ráncok szabdalta arcán széles mosoly jelenik meg, ahogy lépteitek zajára felétek fordul.
- Alborne hozott, kislányom! – zárja hosszú ölelésbe Luminát.
- Árny,... - fordul feléd a bárdlány, kissé elpirulva, miután kibontakozott az ölelésből. - ... bemutatom az anyámat.
Ez megmagyarázza a feszültséget. Lumina soha nem beszélt a családjáról, magáról sem sokat. Most közelebb kerültetek ezzel a titokkal, mint valaha az utazások során.
Az idős nő közelebb lép, és egy öleléssel üdvözöl, ami hirtelen rettentő kényelmetlen, az idős nő azonban a megingás legcsekélyebb jelen nélkül, teljes őszinteséggel fonja köréd öreg kezeit. Egy szívdobbanásnyi idő múlva elenged, majd megragadja lánya kezét.
- Gyertek. Tudom, fontos ügyben jöttetek, és Cormana már vár.
Ahogy elindultok újra a folyosókon, az ittléted felett érzett értetlenséged mellett a kíváncsiságod is növekedni kezd.
Teucras vil Dein-Laur
Dobbanás. Koppanás. Visszhang.
Dobbanás. Koppanás. Visszhang.
A Traidlan ősi csontjaiból rakott rendház folyosóin egyedül lépkedsz, és csak saját lépteid zaja kísér utadon. Sokat segítene, ha sikerülne minden részletében megfejteni a különös álmot, de az élet – és Adron – olykor a homályban maradó dolgokkal tanítja a legtöbbet a pallérozott elme számára.
Ahogy megérkezel Terios könyvtáros szobájához, pár pillanat alatt megtisztítod lelkedet a kételytől és a kényelmetlen szorongástól, majd botoddal hármat koppantasz a nehéz faajtón.
- Lépj be, Teucras. – hangzik tompán az ajtó túloldaláról.
Miután becsuktad magad mögött az ajtót, helyet foglalsz Danar vil Terios, a haonwelli rendház Könyvtárosának asztala mellett az ősz pap elé járulók számára fenntartott székben. Az asztal túloldalán ülő, hosszú, ősz hajú férfi egy tekercs fölé hajol homlokráncolva, így, nem akarván megzavarni az elöljárót, az ismerős berendezést veszed szemügyre.
Óriás, a magas mennyezetig érő könyvespolcok uralják a helyiséget, melyeken olyan rendben sorakoznak a tekercsek, pergamenek, fóliánsok és kódexek, amit egy Krad-rendház könyvtára is megirigyelhetne. A legtöbb a te kezedben is megfordult már, és mivel Danar fiatalabb korában a világ számos pontján megfordult, egészen ritka és különleges munkák is fellelhetőek itt. A szoba többi része egyébként puritán egyszerűséggel berendezett, a hatalmas íróasztalon, néhány széken és a magasabb polcok eléréséhez szolgáló létrán kívül nincs bútor a szobában – igaz, hely sem sok maradt másnak. Az egyik falon egy, a kontinens mágikus gócpontjait, valamint mellette a környék mágikusan aktív helyeit bemutató térkép kapott helyet, amely Adron rendházainak kötelező elemei.
- Szóval, fiam... - suhan át egy mosoly az öreg arcon, merthogy kettőtök közül hiába hosszú ősz szakálla és haja, meg a vállát nyomó évek, mégiscsak te vagy az idősebb.
- Adron kegyelméből értesültem róla, hogy tudomást szereztél arról, ami az én gondolataimat is leköti az elmúlt időszakban.
Hátradőlve a székén, folytatja.
- Különös rezdüléseket észleltünk a Hálóban.
Feláll, és a térképhez sétál.
- Itt. – bök ujjával a pergamenre. – Ezen a környéken. De sajnos pontosan nem tudom, hogy hol, a látásomat árnyékolja valami.
Elgondolkodva szemléli a térképet, majd lassan visszaballag a helyére. Tudod, hogy a szavak jelentésének igen komoly súlya van. Évszázadok óta "tiszta" vidék a Szövetség, ahová árnyékokat Toron és csatlósai vetnek, mint ahogy a homályt állandónak érzi Adron minden felkentje a Vinverio túloldalán...
- Sajnos az idő eljárt már felettem, ezért téged kell odaküldenem. Kötelességünk megvizsgálni, mi vet efféle sötét árnyékot itt, a Szövetség szívében.
