Alexander Parks
Ahogy Caroline előveszi a kis méretű Bibliát, csodálkozva elkerekednek a szemei. Nem hitte volna, hogy egy ázsiai pont ezzel a kultúridegen vallással foglalkozna. Picit félrebillentett fejjel néz végig a nőn, miközben töri a buksiját. Hiszen az is igaz, hogy azért voltak figyelmeztető jelek, hogy a nyugati egzotikumra fogékony lehet. A névválasztás, a kulcsmondatok, vagy az, hogy személyesen ő fogadta. Igaz, eddig azt hitte, hogy ez mind csak annak szólt, hogy a kerekszemű kissrácot (őt) a megszokott kultúrkör elemeivel fogadják, hogy otthonosabban érezze magát. Persze a tévedés lehetősége nem kizárható, és csak azért volt nála a Biblia, hogy az idézetet kinézze belőle. De ha Caroline ilyen Jézusos, őt az sem zavarja.
/Angol/ Hát, ha tippelnem kellett volna, hogy mit rejtegetsz a kimonódban, ez nem lett volna benne az első három között - ismeri el, és lenyűgözve nézegeti a könyvet. No nem feltétlen a tartalma, hanem a kivitele az, ami elsőre megragadja. Csakhogy azzal tisztában van, hogy ezt elsőre nem igazán illik elfogadni.
/Angol/ Nagyon szép, Caroline-sama! De nem biztos, hogy méltó lennék egy ilyen megbecsült könyvre! - kéreti kicsit magát, és lehetőséget biztosít arra, hogy Caroline meggondolja magát. Végül ha túlesnek a kötelező körön, örömmel elteszi a könyvet. Igaz, hogy az adatbázisok könnyebben kereshetőek, de ennek a könyv dolognak van valami antik bája.
A tetőn miután elrejti a bedobozolt fegyvert, kritikus szemmel nézegeti az eredményt, és nincs éppenséggel beájulva az eredménytől. Pedig milyen jó ötletnek tűnt, de a kivitelezés... azon még látszik a gyakorlatlanság. Azért a semminél jobb, és a tető csak nem olyan forgalmas, mint egy random sikátor. A felületes személélő esetleg átsiklik felette - főleg hogy a felnőttek magasabbak is - vigasztalja magát.
Otthon nekiáll olvasni, és már az elején eltűnődik, hogy Caroline pontosan milyen szerepben lehet a yakuzán belül. Úgy érzi, hogy ezek az információk elavultak a marsra érve, és belátták, hogy nem nem kérdése, hogy ki mire alkalmas, vagy lehet még a dastefrani ane-szan. Mert azt nem tartja valószínűnek, hogy nem megbízható nő kezébe kiadják az adatokat, a futárt, és a kulcsmondatokat.
Végül a fotóalbum az, ami kissé felzaklatja. Eleinte jó hangulatban nézegeti a képeket, mert úgy tűnik, hogy kellő minőségben és igényességgel készült, de ijedten ejti le a telefont az ölébe, amikor megtalálja a saját szüleit is, mint távoli rokonokat. Először nem is tudja, hogy mit csináljon, csak azt érzi, hogy nagy bajban van. Eddig egy érdekes kiruccanásnak tűnt a munka, de most... most szinte odafagy a kanapéra, és jó percig azért küzd, hogy megnyugtassa magát. S mivel senki nem rúgja rá az ajtót, és a Vörös Sárkányt is elhagyhatta, sikerült meggyőznie magát, hogy nem most fog ez a helyzet megváltozni. Inkább elsétál a hűtőig, felszisszenti az utolsó üdítős dobozt, és gondterhelten visszaoson a kanapéhoz. Végigfekve rajta a mennyezetet bámulja, és próbálja összeszedni magát és a gondolatait. Hogy pont a szülei is bekerültek a családi fotóalbumba, annak a véletlen esélye majdhogynem nulla. Vagyis vagy erősen gyanakszanak, vagy valóban kitűnően elvégezték a házi feladatot, és kiderítették, hogy kicsoda is ő. A fotóalbum lehet egy üzenet is, hogy tudnak róla. De ez mit is jelent? Mi haszna van ennek? Ha nagyon titokban akarnák tartani, hogy tudják amit tudnak - akkor nem ilyen fotót kapott volna. Azaz az ügy szempontjából lényegtelen, hogy tudja, hogy ők tudják, hogy tudja. Megpróbál elvonatkoztatni a személyes érintettségtől, és inkább azon kezd el tűnődni, hogy egy ilyen szervezet ha rábukkan egy ilyen gyerekre, mint ő, hogy akkor mit is tenne a helyében. A válasz rövidnek és egyszerűnek tűnik - mint értékes erőforrást megszerezné. Megfelelő terelgetéssel/ráhatással/oktatással tíz éven belül komoly megtérülés várható ha minden jól alakul - és az esetlegesen megszerezhető vagyonelemekről nem beszélve - amivel akár nullásra is kihozható a finanszírozás. Ez a gondolatmenet nem igazán tetszik neki - hogy csak egy erőforrás lenne - de azt már megtanulta, hogy a logikát hidegen hagyja az, hogy ha nem tetszik az igazság. Feltéve ha helyes a levezetése. Persze az sem kizárható, hogy a szülők valóban kapcsolatban álltak az Icsijo családdal, és kellett valamilyen európai kapcsolat, amibe pont beleillettek - de ez önmagában elég gyenge érvnek tűnik.
Mi volt előbb? Az igény egy adatfutárra, vagy a "lebukása"? Igazából lényegtelen kérdés. Inkább az tűnik furcsának, hogy direkt borzolják a kedélyeit a fotóval, és mellette elküldik adatokat csempészni. Mekkora az esély arra, hogy megpróbál eltűnni esetleg az adatokkal, vagy más ostobaságot művelni? Nagyobb, mintha nem üzentek volna. Vagy értéktelen szemét van a chipen, vagy szemmel van tartva, esetleg mindkettő. Úgy érzi, hogy tesztelik. Caroline is egy pszichológiai értékelő lett volna? S itt hogy felügyelik? Nyomjelző vagy kamerás/személyes megfigyelés? Kezd ismét izgalmas kémes holóvá válni az elméleti játszma. Kortyol egyet az üdítőből, és körbenéz. A benti kamerákat elveti, mert az ablakon át nem tud meglógni, és ha véletlenül rábukkanna, az bizalmatlanságot szül. De a folyosó sokkal esélyesebbnek tűnik, hiszen senkit nem érdekel, hogy a közösségi terekben ki és mit szerel be. Vagy a kapott tárgyak vannak felextrázva? Ez sem épp elvetendő lehetőség. Végső soron nem úgy kell erre tekintenie, mint házi őrizetre - hanem úgy, hogy költséghatékony módon van biztosítva a személyes védelme. Máris mennyivel menőbbnek tűnik, nem?
Elképzelése szerint jelenleg Eddib bá meg akarja nézni személyesen az árut - azaz őt. Nem kétséges, hogy az öreg ki akarja használni - de ez nem azt jelenti, hogy ő nem profitálhat majd ebből. Elvégre most kapott egy lehetőséget, hogy diszkréten beépüljön - és egy-két évtized alatt szép karriert befutva a csúcsra érjen. A többi taknyos kölyök az utcáról egymást ölné egy ilyen egyszer az életben lehetőségért, neki meg még fizetnek is ezért. De úgy érzi, hogy túlságosan is előre szaladt. Az adatchipet beteszi a helyére, hozzárendeli egy biztonsági pint, hogy ha kód megadása nélkül távolítják el, akkor törlődjön, és még hozzáköti a biomonitorát is, hogy erős vérzés, sokk vagy halál esetén szintén törlődjön a tartalma. Végül az üres adatcipet feltölti random és publikus adatokkal, majd az egészet tömöríti és le jelszavazza, végül ezt a chipet a nyakába akasztja egy műanyag zsinórral, és az inge alá rejti, mint valami kulcsot. Az energia tablettáját zsebre vágja, aztán a jegyzetfüzetébe ír egy oldal elemi osztás és szorzás feladatot.
Az éjszakája viszont nem lett túl pihentető, amit a várható utazás okozta izgalom és a fotóalbum miatt előre sejtett - de most nem használt altatót, mivel holnap időben kelnie kell. Így úja arra ébredt, hogy miután lezuhant az AG, és megérkezett a takarító csapat, a szüleivel együtt őt is lelövik. Rémülten ül fel az ágyban, és gondolkodás nélkül legurulva róla bekucorodik az ágy alá. Mivel nem ez az első alkalom, így az ágy alatt egy párna és egy takaró várja - no meg egy méretes konyhakés, amit most görcsösen markolva mereszti a szemét a sötétben, és pattanásig feszült idegekkel hallgatózik, hogy hallja-e a közeledő bakancsok koppanását? A pánik aztán alább hagy, és emlékezeti magát, hogy a szobájában van, biztonságban - és itt nincs senki rajta kívül. De ez csak részben használ - rettegve sírdogál a kést markolva, és jó ideig nem is mer újra elaludni. A reggeli ébresztő kelletlenül veri fel, és morcosan, álmosan, pocsék hangulatban kúszik ki az ágy alól. Megreggelizik, és unott rutinnal, autopilóta üzemmódban tünteti el a maradék rumlit maga után, hogy utána találkozzon Yayoi nénikéjével.
/Angol/ Csinos vagy nénikém! - dicséri meg, és bár a csevegést most valahogy szívesen kihagyta volna, érdeklődve hallgatja az instrukciókat.
/Angol/ Mirugi san hogy néz ki? - kérdi - Olyan trasz izé, aki lány volt? - kérdi, de sejti, hogy a szülős idézethez nem sok köze van Mirugi megjelenéséhez. S ha már megjelenés - a sárkány elég furán nézhet ki, ha több szarva van, mint feje - mélázik el egy pillanatra.
/Angol/ Igen, értem - ad tömör és határozott választ, hogy azért még puhatolózzon
/Angol/ Mondd csak nénikém! Eddie bácsikám mennyire türelmes? - kérdezi, és a reptérre érve ösztönösen is közelebb húzódik a nénikéjéhez, és hogy nehogy elkeveredjen, még a kezét is nyújtja. Sok a látnivaló, úgyhogy van, hogy esetleg megtorpan egy pillanatra - nézd, nénikém! - felkiáltással a látványosabb dolgoknál, de azonnal újra felveszi a ritmust, hogy időben odaérjenek a tranzit zónáig, ahol meghatottan integet a nénikéjének amíg el nem tűnik a szeme elől.
A repülőn egy kedves mosollyal fogadja az idegenvezetést, és amikor némi rágcsálnivalóval kenyerezik le, meg is kérdezi
/Angol/ Tessék mondani, az út hány órás lesz? - érdeklődik, hogy mire is kellene berendezkednie. Aztán inkább az ablakon bámul kifele, hátha van valami, ami leköti - és végül megérkezik a szomszédja is.
/Angol/ Jó napot! - köszön, és végigméri - A bácsinak nem árt a repülés? - kérdezi, hogy várható-e esetleg, hogy az öreg a korához illően viselkedik, és út közben elhalálozik itt neki. A másik veszély az, ha nem tudja befogni a száját, és az út végéig valami baromsággal próbálja majd traktálni. Márpedig az öregek hajlamosak ilyesmire. Hosszú út lesz...
