Alexander Parks
/Angol/ Óóó, milyen szuper-képesség az, ami egyszerre és sokaknál jelenik meg? - kérdezi - A képregényekben mindig más és más képessége van minden hősnek, és mindegyik másképp szerezte meg - mutat rá a leggyanúsabb momentumra. Hiszen ha nem szándékos tervezésről van szó, akkor viszonylag kicsinek tűnik az esély, hogy rövid időtávon belül azonos mutáció jelenjen meg.
/Angol/ S mi az a poszthumán? - kérdezi, csak hogy megmaradjon valamennyire a kíváncsi és nem teljesen tájékozott gyerek szerepében. A Deussal kapcsolatban láthatólag picit megtörik a lelkesedése amint sejtetik vele, hogy nem egy szökött MI-ről van szó. Pedig az milyen jól passzolna a teóriájába! De jelenleg nem tűnik igazán lényeges kérdésnek, mivel feltehetőleg nem fog a közeljövőben sem találkozni a jelenséggel.
/Angol/ Nem tudom, hogy mi a Mélyrezonancia, vagy hogy hol van. Ezért azt sem, hogy miért számít, hogy honnan szólít a Deus, de biztos igazad van - hajol meg képletesen az öreg szakértelme előtt. Aztán picit csodálkozik, hogy aggasztónak tartja a látszólag nagyra tartott Deus hívását.
/Angol/ Mégis miért aggasztó, ha az otakuk összegyűlnek, hogy valami menő dolgot csináljanak? - képed el - De felőlem nyugodt lehetsz - én nem akartam Chibába menni, hanem a felnőtt rokonok ragaszkodtak hozzá, hogy ismerjem meg a család másik ágát is - pöttyint el némi személyes infót is.
Amint az öreg elalszik mellette, előveszi a jegyzettömbjét, és az elemi szorzási feladatok felett tűnődve gondolja végig a hallottakat. Komoly mennyiségű süketelésnek tűnt az öreg meséje - de picit olyan, mintha valami hálózattal foglalkozó elemző vagy nyomozó lett volna fiatalabb korában. Azt el tudja képzelni, hogy sok fiatal dekásjelölt valami hoax hatására érkezik Chibába, de a képességeikkel kapcsolatban eléggé szkeptikus. Pedig milyen menő lenne! Elképzeli, ahogy ellazulva becsatlakozás nélkül csak kinyúl a repülőgép rendszere felé, és rácsatlakozva a nem túl védett, utastér világításáért felelős modulra - ki-be kapcsolgatva a fényeket néhányszor lemorzézza a három rövid, három hosszú és újabb három rövid jelzésből álló S.O.S jelzést. Ennyit a mesékről...
De aztán picit "földhözragadtabb" módon inkább azokat a forgatókönyveket próbálja meg végigvenni, hogyan is tudná felküzdeni magát Ed bácsi helyettesévé egy évtizeden belül. Közben szórakozottan töltögeti az alibi szorzótáblás feladatokat is, és több energiaitalt is elfogyaszt közben, hogy ne aludjon el. Végül aztán ráfanyalodik az utazó bibliára is, mint szórakozási lehetőségre. Elvégre ebben is van árulás, gyilkosság és más felnőtt tartalom - csak a nyelvezete nem éppen könnyed. Elsőre megnézi, hogy ha van benne könyvjelző beállítva, hogy az hova mutat. De nem is bizonyul túl érdekfeszítőnek a mű, mert elalszik felette, hogy az övek becsatolására figyelmeztető hangra riadjon. Gyorsan az öv felé kap, és becsattintja, miközben az ablakon kinézve keresi a lángoló hajtómű fényeit. Megnyugodva süllyed vissza az ülésébe, hogy még nem zuhannak. Kisé elgémberedett nyakát és tagjait megmasszírozza, és közben mintegy ujjbeggyel le is ellenőrzi, hogy a nyakában lógó, és az aljzatba pattintott adatchip is megvan-e még.
Ezután gyorsan elteszi az utazó bibliát, meg a jegyzetfüzetét - az energiaitalos dobozokat pedig ha eddig nem tette volna, a szemetes tárolórekeszbe gyűri. Nem szeretné, ha egy rázósabb landolás után ezeket kellene összevadásznia. Közben az öregre sandít, hogy felébredt-e, vagy pár órája hazudott - és mégis volt képe örökre elszundítani mellette.
A leszállás után még elbúcsúzik az öregtől, sok szerencsét kívánva neki a nyomozásához. Aztán leellenőrzi a mobilját, küld egy szöveges üzenetet - ha megtalálja a névjegyek közt Yayoi vagy Caroline számát, hogy a landolás sikeresen megtörtént. Az érkezési kapu felé tartva már azt fürkészi, hogy lát-e táblát a nevével, vagy hasonló kimonós nőt, mint ami Yayoi nénikéjén volt. Aztán nagyon hamar rájön, hogy Chiba repterén a választék miatt nem is olyan könnyű észrevennie azt az ázsiai nőt vagy férfit aki érte jött. Kissé szokatlan érzés neki ennyi ázsiai arcot látni, és az az érzése, hogy többen is megbámulták. Azzal győzködi magát, hogy ez normális - hiszen a leszállókat sokan figyelik, mert mindenki vár valakire. Emellett pedig ő azért kissé kilóg a tömegből, mert az átlagos utasnál alacsonyabb, fiatalabb és a kaukázusi rasszhoz tartozik. Sejti, hogy nem fog tudni úgy elvegyülni a helyiek között, mint Dastefranban, de talán ezt akár az előnyére is tudja majd fordítani. Hogy jobban érezze magát, azt játssza, hogy ez a nagy bevonulása a városba, ahol az ő fogadására csődült ide a tömeg. Úgyhogy határozottan, céltudatosan halad végig a kiszálló folyosón, és habozás nélkül indul meg a reptéri kávézó felé, hogy ha mást nem egy forró csoki mellett ott várja meg a kontaktot, vagy a visszainduló gépet.
