Görögország, Santorini Reptér
1999. július 21. – 1. nap
Szerda – Délután, késő délutánHangulatkeltő - Reptérhangok
Kadmos távozása után egyedül maradsz, nincs több ismerős arc vagy hang, akivel és akihez beszélhetnél. Egyedül vagy a tömegben, mely folyamatosan hullámzik, olyan, mint egy felkavart folyó mely nem tudja eldönteni merre is kéne haladnia. Most, hogy magad is része vagy ennek arra eszmélsz, hogy a határozottabbak, az erősebbek – ahogy egy Rabisu mondaná – utat törnek, s mindezt szinte fel sem fogják. Sokan vannak. Számtalan ember különböző nem, kor és rassz, mindenki a maga dolga után megy. Akadnak magányosok, mint te és olyanok is, akik párosan vagy többed magukkal sétálnak, esznek vagy csak épp várakoznak. Felpillantva a kijelzőre azt látod, hogy a legjobb esetben is néhány órát még itt kell eltöltened, ugyanis addig nem indul olyan gép, ami neked megfelelne.
Talán ekkor, korábban vagy csak később, de a Reptér elé sétálsz és ott élvezed a friss levegőt, a napsütést – ami egyre forróbb – és döbbensz rá olyan alapvető szükségletekre, amit a test megkövetel. Sürgető érzésekre, azon túl, hogy a forróság egyre elviselhetetlenebb kezd lenni. Éles különbség a korábbi vad viharhoz képest, ami erre a helyre sodort egészen addig a pontig, ahonnan majd tovább utazol, hogy végre hazatérj. Egy helyre ami igazából nem is neked, hanem Timeusnak jelentett otthont, de erősen ragaszkodsz talán magad is hozzá, hiszen mindent megörököltél amit egykor ő birtokolt. Ez nem sok, de kezdetnek talán elég. Egy fékezés, kiabálás – nem túl kedves – szakít ki a gondolatataidból, dudaszó!
Aztán minden halad tovább a maga medrében.
Itt-ott furcsa fodrokat érzel, a teremtés hullámzik, de nem tudod behatárolni és inkább zavaró, semmint segítő ez az érzet, mely régen pontosan működött. Még mindig igen kaotikus minden, sok gondolatról nem tudod eldönteni, hogy emlék vagy a tied, kinek a múltját látod és milyen problémákkal kell esetleg majd szembenézned, miután a géped végül majd landol. Azt tudod, hogy idős Mentor bizonyára aggodalmaskodik és mindent megtesz visszatérj a Múzeum kebelére, de vajon vár e bárki más, aki valahogy kapcsolódik, esetleg kötődik hozzád. Abban majdnem teljesen bizonyos vagy, hogy nincs háziállatod, hiszen annyit vagy távol, hogy nem lenne értelme…
Eközben feltekintesz a teljesen semmitmondó fehér épületre, mely elég otromba, ellenben funkcionális. Nem szép mindahhoz képest amilyen építmények egykor uralták a Teremtést, melyből mára emlékeid szerint már nyomokban is alig maradt valami, nem kizárt Föld vagy Óceán mélyén pihen, míg az emberek a maguk módján próbálkoznak talán tudat alatt felidézni mindazt amit egykor elvesztettek. Fel tudsz idézni egészen szép alkotásokat, de ez, a reptér nem kellett az legyen. Eközben valaki véletlenül (?) neked megy és mondd valamit, idegen nyelven, amit nem értesz, de valószínűleg bocsánatot kért. Talán. A nyelvek kaotikussága egy másik dolog.
Végezetül, mindent megbambulva – és érezve még korántsem láttál eleget – lépteid új irányt vesznek de mielőtt még megérkeznél és feltehetnéd a kérdést, hallod, hogy a hangosbemondón téged szólítanak és kérik fáradj a recepcióra! A hang egy hölgyé, s bár torzít a technika, mégis fiatalosnak és kedvesnek, de kellően határozottnak tűnik…
