"És a sötétségből ragyogó fény támadt - tűz az éjszakában és Michael arkangyal jelent meg előtte. Nem félte, csak dolga felől kérdezte.
Michael, a Mennyeknek tábornoka, a szent fény hordozója így szólott hozzá: „Ádám és Éva fia, a bűn hatalmas, de még hatalmasabb Atyánk kegye. Bánd meg bűnöd, és tisztára mos téged az ő kegyelme!”
Válaszolt Káin, mondván: „Nem az Ő kegyelméből, hanem saját büszkeségemből fogok örökké élni!”
És Mihály megátkozta, mondván: „Akkor, amíg csak ezen a Földön jársz, te és fattyaid félni fogják tüzemet, mert belétek mar, és elolvasztja húsotokat.”
Hajnalban Raphael jött, lágyan suhanva szárnyain. Fény az égboltozaton, a Nap vezetője, kelet őrzője. Jött és szólt hozzá: „Káin, Ádám és Éva fia! Testvéred, Ábel megbocsátotta bűnödet, bánd meg hát te is, és a Mindenható kegyelme a tiéd.”
És válaszolta Káin, mondván: „Nem Ábel bocsánatából, hanem sajátoméból fogok megigazulni!”
Ekkor Raphael megátkozta kemény szavakkal: „Akkor, amíg csak ezen a Földön jársz, te és fattyaid félni fogják a hajnalt és a Nap sugarait, mert lángra fog az titeket lobbantani! Rejtőzzetek örökre a Nap elől!”
De titkos helyet találta a föld alatt, ahová elbújt, és ott aludt, mélyen a föld alatt, míg a fény el nem enyészett az Éj Hegye ormán.
Mikor felébredt álmomból, hatalmas szárnyak verdesését hallotta, és láttam feketeszárnyú Urielt, a kaszást, a halál angyalát, aki a sötétben jár. Már várt rá.
Csöndesen szólalt meg, és ezt mondta neki: „Ádám és Éva fia, a Mindenható megbocsátotta bűnöd. Fogadd el bocsánatát, és megnyugvást hozok neked.”
És válaszolta a sötétszárnyú Urielnek, mondván: „Nem Isten kegyelméből, de a sajátoméból fogok örökké élni! Vagyok aki vagyok, tettem, amit tettem, és ezen semmi sem változtathat.”
És akkor a félelmes Uriel megátkozta mondván: „Akkor, amíg csak ezen a Földön jársz, te és fattyaid a sötétséghez lesztek bilincselve: csak vért ihattok, csak hamut ehettek, mindig halálotokon lesztek, soha meg nem haltok. Örökké a sötétben jártok, minden művetek porrá omlik, egészen az utolsó napig.”
