Amaterasu
A lehető legilledelmesebben ülök szívélyes vendéglátómmal szemben, nyugodt és szelíd vagyok, tekintetem őt fürkészi, ahogy az övé engem és ez így van jól. Mikor megtöri a pillanatnyi csendet és megemlíti, hogy másokkal is szokott beszélgetni, nem igazán tudom, hogy mit kezdjek az információval és ezen érzés tovább erősödik, amikor a „mire gondolt a költő” kérdése merül fel, de mit tehetnék, ahogy tanították:
/Japán/ Minden reggel úgy gondolj magadra, mintha már halott lennél. Mindennap, reggel, nyugodt lelkiállapotban gondold azt, hogy halott vagy. Haladéktalanul morfondírozz halálod különféle módjain, és képzeld el az utolsó percedet: cafatokra tép a nyílvesszők, a golyók és a kardok áradata, elsodor egy hullám, tomboló tűzbe ugrasz, villámcsapás sújt halálra, hatalmas földrengésben leled a végzeted, szédítő szakadékba esel, végzetes kórban szenvedsz, és hirtelen meghalsz, vagy seppukut követsz el urad halálakor.
Nem igazán számítottam arra, hogy Jamamoto Cunetomo: Hagakure idézeteket kell hallanom, de bizonyára a Daiwa Konszern (legalábbis eme nagyra becsült vendéglátóm) számára fontos. Ugyanakkor mint említettem, nem vagyok és nem is kívánok szamuráj-ko lenni, hiszen ők a mindenkori uralkodót szolgálják, s szinte mindig egy olyan célért adják az életüket, amit csak szimplán parancsba kapnak.
/Japán/ Egy öregtől hallottam a következőt: „A ház ereszétől egy lépésre az embert halottak veszik körül; a kaputól egy lépésre szembetalálkozik az ellenséggel.
Egy apró sóhaj…
/Japán/ Tekinthetünk a világra úgy, mint egy álomra. Mikor rémálmot látsz, felébredsz és megnyugszol, hogy csak álom volt. Azt mondják, a világ, amelyben élünk, cseppet sem különbözik ettől.
Picit félrebillentem a fejem, végül:
/Angol/ Minden szavam az volt, amire akkor és ahogyan gondoltam. Mindenki a maga módján szolgál és azt, ami szerinte méltó a szolgálatára, s mint ilyen nem szolgálok ismeretlen urakat az életemmel, de teszem azt őszinte alázattal, a tudással és bölcsességgel, amire a mestereim és az élet tanított.
S annak már nem adok hangot, hogy esetleg nem mindenki akar olyan ösvényre lépni, ami oly önfeláldozással jár, amit nem mindenki képes és akar meghozni. A munkát kellő tisztelettel elvállalom, de nem fogok úgy gondolni magamra, mintha már halott lennék. Nekem nem ez az ösvényem, nem így és nem most. A becsületem megkívánta az őszinte szavakat, a tiszteletet és alázatot, de ennyit és nem többet.
Nem leszek az, akinek azon szavakat mondták: „Ave, Caesar, morituri te salutant!”.
