Ki az aki megakadályoz téged abban, hogy elérd amire vágysz? Lehetne ez a kérdése egy szemináriumnak, egy barátnak vagy akár egy szívednek ennél sokkal inkább fontos embernek, aki minden valószínűség szerint azért kérdezi, mert érdekli a válasz. De vajon te megkérdeznéd e önmagad vagy inkább más irányban tapogatóznál, hogy fogódzkodót találj? Segít e neked bármi, hogy megszerezd amit szeretnél, hovatovább: akarsz vagy feladod az első akadálynál? Vajon Dalia hogyan vélekedne erről…
Az eltelt napok mindörökre elmúltak. Kérlelhetetlenül emlékké változtak és teszik folyamatosan, ahogy az idő folyója magával ragadja őket egy végtelen utazásra. A kérdés megint csak az, hogy aki beenged téged a Szentélyébe, az vajon miképp tekint rád, miért nem hívta már korábban ezt a férfit vagy éppen miért most? Esetleg alkalmazott egy nővért, hogy segítsen neki a felépülésben, így a férfiak jelenlétét sem kellett volna elviselnie… akkor mi lehet az, hogy mégis te voltál itt és te segítettél neki?
Egyedül élsz már hosszú évek óta, utolsó kapcsolatod talán egy ásatáson kerülhetne elő, és a mumifikálódott tetemet a magány múmiájaként ismerné meg a világ. Oly rég volt… de egyetlen megjegyzéssel sem tették szóvá, hogy bármit rosszul tettél volna, nem éreztették veled, hogy zavaró lenne a jelenléted, sőt! osztozhattál a trópusi oázison, ahol a növények nem csak az álmát óvták, de a testét is megtisztították az emberek mérgeitől. Akadtak olyan készítmények, melyeket csak a hatóanyagból sejtettél pontosan mire lehet jó, de nem vettél volna rá mérget.
Itt voltál hát, most pedig vár titeket mindazon kutatás, amit te és amit Dalia kezdett meg egy héttel vagy még többel ezelőtt. Sem az indulásnál, sem az utazás vagy majd az érkezés után nem hangzik el, hogy ki kell költöznöd vagy más módon akár csak utalás arra, hogy nem maradhatsz tovább. Mi ez akkor, ha nem minden ok arra, hogy remélj, álmodozz… higgy?! Persze az is lehetséges, hogy még nem érzi magát úgy, hogy felkészült a magányos, vagy mások társaságában töltendő hétköznapokra, de az sem kizárható, hogy épp azon az ösvényen haladtok, amit te oly makacsul el akarsz hagyni.
Az utazás alatt – mely az időjárás ellenére elég sietősnek tetsző – néhány elhangzó mondat után szótlanság csendje üli meg a járművet, mely úgy tűnik, bár ezt nem tudnád biztosra mondani: nem kellemetlen vagy kínos. Legalábbis Szépségednek bizonyára nem, inkább tűnik úgy, mint aki elmerült a kinti világban, de gondolatban egészen máshol jár. Pontosan ugyanúgy, ahogyan tette közvetlenül az indulás előtt és abban viszont biztos vagy, hogy nem is utoljára.
Alexandros /Görög/ Sokat hallottam rólad Thanasis. Dalia szerint az Orchidea kutatásaid nagyon ígéretesek!
Kezdeményez társalgást a fiatal férfi, aki közben lassan eléri, majd keresztezi a nyolcas utat, hogy ráforduljon célotok a Diomidous Botanikus Kerthez vezető Iera Odos-ra. Ebben az időben is akadnak bátor avagy botor autósok akik ki tudja – talán szintén munkába, vagy barátaikhoz esetleg családjukhoz – sietnek. Dalia ismerőse, barátja meglehetősen fesztelennek tűnik, láthatóan tökéletesen uralkodik a vezetett gépjármű felett még ebben az ítéletidőben is, hiszen valamivel gyorsabban halad, mint azt a táblák szerint ezen az úton engedélyezett.
Alexandros /Görög/ Szoktál beszélgetni velük?
Érdeklődik, de nem tudnád eldönteni, hogy komolyan kérdezi vagy épp csak az érdekli mennyire vagy beszámítható… esetleg mennyire hasonlítasz a Doktornőre? Aztán további kérdései ha vannak is, egyenlőre megtartja magának, mintha csak megérezte volna, hogy óvatosan kell lépkednie, mert ki tudja mit tapos el egy óvatlan mozdulattal. A következő pillanatban kikerül egy személyautót, aminek típusát nem tudnád megmondani, de azt biztonsággal állíthatjuk, hogy négy kereke van és a színe türkizkék…
Nem hagynak békét a gondolataid. Mikor már valamit végre lezárnál képes vagy úgy felborítani, hogy időigényes legyen újra összeszedni az eredeti elképzelést, ami talán pont megfelelő lett volna… Itt hezitálsz és mardosod magad, kétségbeesett néma kiáltásokat hallatsz, ahelyett, hogy egyetlen fontos dolgot tennél… Lehetséges, hogy nem gondoltál rá, vagy nem úgy ahogy kéne, esetleg igen, csak nincs elég bátorságod… de ha megérkeztek, akkor talán bizonyosságot nyernek eddig csak kétségnek nevezhető dolgok.
Kezd magával ragadni egy örvény, mint egy posványban található mocsári csapda, elnyel és nem találsz kapaszkodót, készülsz feladni… de vajon tényleg így teszel? Nem kapaszkodik meg az ösztön, hogy túléljen? és ha igen, hogyan teszi mindezt? Lehetséges lenne, hogy olyasmit suttog, hogy tedd meg azt Alexandrossal, amit Dalia-val… csak ezúttal előre megfontoltan? Nem lenne több kétség és félelem, hiszen megtehetnéd úgy, hogy valószínűleg sosem tudná meg senki! Esetleg alkothatnál egy illatot, amitől szerelmed tárgya csak téged akarna, téged és senki mást! Vagy talán pont ezért történt a baleset? hogy ne kelljen többet szenvedned?
Egyetlen szó. Egy hang, Daliaé, mely képes még a leghalkabban, a legszelídebben is úgy hangozni, hogy a kérést egy ellenállhatatlan parancsként éld meg, ne legyen más kívánságod, mint teljesíteni azt, akármit, bármit amit csak gondolatban megfogalmazott. Alárendeled magad egy oly egyedi lénynek, melyeket talán csak az Ó-idők legendái írnak le, mesélnek el. Lehetséges lenne, ha jobban megismernéd ezeket a történeket, jobban megértenéd azt, akiért akár az életed is feláldoznád?
Végül az irattáskádra pillantasz és rádöbbensz, hogy az elmúlt napok tényleg… végérvényesen elmúltak. Az emberek erre azt szokták mondani, hogy minden jó dolog véget ér egyszer. Úgy tűnik, hogy nem beszélnek butaságot. A kérdés az, hogy a tied az most ért véget vagy csak most kezdődik igazán? Az biztos, hogy az otthoni növénykédnek nem tett jót a hiányod, lehet, hogy nehéz lesz kiengesztelni miután magányban és étlen-szomjan hagytad napokra…
Mi vezethette a kezed? az Ősi Istenek? a Sors? a Karma vagy valami más, meghatározhatatlan természetfeletti erő? Esetleg te magad, tudat-alatt vagy ösztöneid parancsára? Akármi is volt ami kiváltotta, hogy azt tetted amit, lehetővé tette, hogy vele legyél. Nála. Most pedig osztoznod kell és az is biztosabbnak tűnik percről percre, hogy ez a kellemetlen állapot hosszú-távú lesz. A halál ezek okán vagy mert nem tudsz szabadulni a gondolattól, hogy valóban megtetted… nem hagy nyugodni.
Ha tényleg megölted… akkor ki az ott, aki merengve nézi a világot, mint aki sosem látta még? Ki lehet az, aki nem rejtette el előled a szépségét és megosztotta veled a reggelijét – amit te készítettél? Ki lehet Ő, aki úgy döntött eleget pihent és most tenni, cselekedni akar? Tényleg megölted az egyetlen lényt akit szerettél vagy sosem ismerted igazán? Lehetséges e, hogy az események hatására értette meg, hogy az élet rövid és oly sok mindent áldozott fel azért, hogy mindössze egyetlen aspektust ismerjen?
Létezhetnek e csodák és Ő része lenne e mindezeknek vagy ez csak a vágy, hogy a tetted, a felelőtlenséged és a pusztítás amit véghez vittél esetleg mindössze egy ág visszametszése volt, hogy megerősödve nőjön tovább? Ezt te tetted vagy…? inkább maradsz azon gondolatoknál amik visszavezetnek az itt és mostba, a kéréshez melyet kaptál és amit hezitálás nélkül kívánsz teljesíteni, többek között az a bizonyos algakutatás: egyes elméletek szerint a jövőben igen fontos szerepet kaphatnak ezek az egyszerű életformák…
Az autó zökken egy aprót, elég nagyot, hogy szusszanva te is így tegyél, kizökkenj a lapok sokaságából és lásd, ahogy ráfordultok a feljáróra, ami majd az irodaépülethez visz titeket. Egy utolsó gondolat még, egy apróság, ami talán a nagy kirakós darabja, de az is lehet, hogy csak te akarod beleerőszakolni a képbe, de nem lehet teljességgel kizárni, hogy köze van a történtekhez… mire elteszed a lapokat és a világot sötétségbe zárod, Alexandros is lelassít, megáll és egy – bár te nem látod – határozott mozdulattal leállítja a motort is…
