Szerző Téma: Second Skin - SentinelWex játéktere  (Megtekintve 6082 alkalommal)

SentinelWex

  • Vendég
Re:Second Skin - SentinelWex játéktere
« Válasz #15 Dátum: 2015. Június 04. 19:38:13 »
Danny úgy két lépésre állt meg először az öregtől, de amikor először megemlítette a malackákat, önkéntelenül is egy lépéssel közelebb lépett, hogy meggyőződjön róla, hogy jól értette e, amit az öreg mondott.

- Malackák? - ismétli meg félhangosan. Hangjába egy csepp gúny is vegyül, arcára pedig kiülnek a megvetés apró vonalai. Amikor az öreg feltápászkodik és erőszakosabb hangot üt meg, már megbánja, hogy időt pocsékolt ilyesmire.
- Remek, egy flúgos. - köpi ki megvetően és tesz egy lépést hátra. Sokszor találkozott már hasonlóval. Ismeri a fajtájukat, határozottan és felsőbbrendűen kell elküldeni őket a fenébe. Ó ha kaphatna egy dollárt minden ilyen szerencsétlen után, akikkel dolga akadt, már régen egy menő szigeten tengetné napjait csöcsös macák társaságában. De nem, neki ilyen szerencsétlenek között kell lennie. Már épp megszólalna, hogy befejezze ezt a színjátékot, amikor az öreg agya elborul és kezével a zsebéhez nyúl.

Danny agyán átvillan, hogy talán az öregnél valamilyen fegyver van. Lőfegyvert hiába is fogna rá, az biztosan nem működne, hisz az öreg alig egy perce mászott ki a vízből. Ha szúró fegyver van nála, akkor pedig egyszerűen csak gyorsabbnak kell lennie a flúgosnál.
A másodperc tört része alatt dönt. Az lesz a legjobb, ha megelőzi a fegyverrántást, ezért súlyát első lábára áthelyezve, hátsó lábát meglendítve egyenesen az öreg felé rúg ki.

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Second Skin - SentinelWex játéktere
« Válasz #16 Dátum: 2015. Június 09. 18:58:05 »
Mesélő: Dierol
Helyszín: Nyaralóban
Időpont: Nyár, hétközben
Esemény: Az öreg

Sikerült combon rúgnod az öreget, aki ennek következtében nyekkenő hangot kiadva fél térdre zuhan az eső áztatta deszkákon. Szemeiben a düh szikrái lobbannak fel, és valami más is, valami sokkal veszélyesebb – a hideg, gyilkos indulaté. Fogát csikorgatva próbálja meg újra lábra küzdeni magát, és kezét is előhúzza a zsebéből. Egy töltött fecskendő van a kezében, melynek a tűjét védő halványkék kupak pattogva gurul tova, ahogy azt is kirántja a zsebéből. A távolban vakító fénnyel egy villám csap le, hogy dörgésében alig lehessen hallani:
-A szérum! - hörgi összepréselt ajkakkal, és tekintete gúnyosan villan, ahogy picit megnyomja a baljós fecskendő végét, amire némi átlátszó folyadék buggyan elő a tű végéből, majd csorog végig acélos fényű oldalán. Nincs kétséged afelől, hogy használni is akarja majd...
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

SentinelWex

  • Vendég
Re:Second Skin - SentinelWex játéktere
« Válasz #17 Dátum: 2015. Június 09. 20:55:03 »
Danny remélte, hogy a fizikális sérülés kijózanítja az öreget, de tévednie kellett. Ráadásul azzal, hogy eltalálta a másikat, a lendülete is elveszett.
- Nabakker... - csúszik ki a száján amikor meglátja az injekciós tűt. Ki tudja, milyen anyagot szívott fel bele az öreg. Korábban számos cikket írt Danny különféle szórakozóhelyekről, ahol ártatlan lányok estek áldozatul rosszindulatú férfiaknak, akiknek a személyes vonzerejük nem volt elegendő a másik nem elcsábítására. Ezek az alakok gyengébb altatókat és partydrogokat csempésztek a lányok italába, de olyan is előfordult, hogy erőszakkal, egy fecskendő segítségével kábították el az áhított szexpartnert. Danny persze jól megszellőztette a sztorit, ami miatt később két szórakozóhelynek is le kellett húzni a rolót.
Hirtelen Danny ráébredt, hogy nem akar kísérleti nyúl lenni, sem pedig egy a "megerőszakoltak" közül. Két lehetőséget látott: vagy ismét támadásba lendül, de ezúttal az öreg fejét veszi célba vagy pedig hátat fordít és visszarohan a lakásba.

Furcsa módon valamiért tartott az öregtől. A határozott fellépés nem vált be ellene és úgy látszik, egy erősebb rúgás sem térítette észhez. Danny úgy érezte, kezd kifogyni a lehetőségekből. Úgy döntött hát, hogy nem kockáztatja meg a dulakodást az öreggel, hisz még a végén megszúrja azzal a vacakkal.

Meghátrál és visszasiet a házba. Az öreg úgy sem tud bejönni az ajtón, s addig ő simán ráhívhatja a zsarukat. Igen, ez lesz a legjobb.

Saját tengelye körül megfordulva próbál lendületet venni, hogy hátat fordítson a bolondnak és eltávolodjon tőle.

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Second Skin - SentinelWex játéktere
« Válasz #18 Dátum: 2015. Június 16. 21:19:30 »
Mesélő: Dierol
Helyszín: Nyaralóban
Időpont: Nyár, hétközben
Esemény: Az üveg túloldalán...

Az injekciós tű látványa valahogy elbizonytalanított, de aztán megtaláltad a megoldást – a házba menekülve kizárni az öreget. Beszaladsz a szakadó esőből a házba, és becsapod magad mögött a terasz üveg tolóajtaját. A zár megnyugtatóan kattan, de az erősen kérdéses hogy vajon az üveg mennyit bír? Vajon fóliázott? Vagy biztonsági? Esetleg valami gagyi, amin még az öreg is átsétál mint valami defektes terminátor? A telefonra kapva tárcsázod a rendőrség számát. A 911-es számot azonnal felveszik, és egy kedves női hang unottan megkérdezi, hogy mi a probléma.
Amikor mondod, hogy egy őrült egy injekciós tűvel rád támadt odakint a ház előtt, a nő megkérdi, hogy most hol vagy, és ő hol van.
Kinézve látod egy villám fényben, hogy a kezében feltartott orvosi eszközön gonoszul megcsillan a fény, és imbolyogva megindul az ajtó fele. Aztán közben a tűvel lecsap, és a saját lábába állítja. A következő lépésnél kitépi a lábából az injekciós tűt, eldobja, és megrázkódik.
A diszpécser kérdezi, hogy megsérültél-e? Azt tanácsolja, hogy maradj a házban, és ne engedd be, és ne ingered.
Az öreg talán öt-hat másodpercig csak áll egy helyben, aztán a következő mennydörgésre ismét megindul – sokkal energikusabban és fürgébben az ajtó fele.
A diszpécser további információkra kíváncsi – Hogy mi a címed, ahova küldhet egy járőrkocsit.
Az öreg megáll az ajtó előtt, és az üvegen át mered rád, majd elkezdi kopogni, aztán már tenyérrel üti, és időnkét hátra-hátra pislant. Mintha egyre rémültebb lenne. Már ököllel üti az üveget, amely tompán döndül minden egy ütésnél. Mögötte a villám fényénél látod, hogy az öreg mögött egy sötét tömeg küzdi fel magát a vízből a ház előtti teraszra. Nem látod pontosan hogy mi az, de az öreg igencsak befosott tőle. Akármi is legyen, te itt állsz bezárva, kivilágítva  - tiszta célpontot nyújtva, és csak egy üvegajtó választ el a kintiektől... 
A diszpécser hölgy megnyugtat, hogy három perc, és odaér a kocsi. Érzed – az a három perc rohadt soknak hangzik. Lehet, hogy három perc múlva már nem erősítésre lesz szükséged...
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

SentinelWex

  • Vendég
Re:Second Skin - SentinelWex játéktere
« Válasz #19 Dátum: 2015. Június 17. 23:46:08 »
Ha mással történne, biztosan csak nevetne az amúgy groteszk eseményen. Ő, aki egyébként magasról tesz másokra, odamegy egy bajbajutott idős emberhez, hogy segítsen. Aztán az idős emberről kiderül, hogy nem is annyira elesett, sőt, ő maga a veszélyforrás.
Danny becsapja maga mögött az ajtót, bezárja és tárcsázza a 911-et. Amíg felveszik, arról képzeleg, hogy mi történt volna, ha az öreg megtáltosodott volna az adrenalin hatására és utólérve őt hátba szúrja azzal a vacakkal. De nem ez történt, legalábbis egyelőre megúszta.

A diszpécserrel igyekszik a lehető leghatékonyabban kommunikálni és legyőzi a késztetést, hogy minden apró részletről beszámoljon neki. Homlokáról letörli az izzadtságot, de ettől még nem szabadult meg az öreg okozta stressztől, melyen az sem segít, hogy mindössze egyetlen üvegajtó választja el tőle. Tenyerét az ajtónak nyomja, mint ha ezzel megnövelhetné az üveg vastagságát és igyekszik elkerülni a szemkontaktust az öreggel. A hangos kopogás viszont felkelti a figyelmét és akarva akaratlanul is meglátja támadója szemében a félelmet.

- Biztos csak álmodom.
- hagyja el szájából a kétségbeesett mondat, amikor meglátja a vízből előbukkanó tömeget.
- Nincs egyedül? - mondja félhangosan, de azt már nem tudná eldönteni, hogy magához vagy a telefon tulsó végén ülő diszpécserhez beszél.

Elhátrál az ajtótól, s kezében a mobilt szorongatva kétségbeesetten körülnéz. Odatolhatná a berendezést az ajtó elé, hogy ezzel nehezítse a bejutást. A lámpákat már felesleges lenne lekapcsolni, mert meglátták. Talán ki is használhatná, hogy a tömeg belát a házba. Hát persze! A fegyver! Odarohan a táskájához és előveszi a benne lévő pisztolyt. Azt nem tudná megmondani, hogy mennyi időt telt el míg megtöltötte, de ez nem is lényeges. Fegyver van nála és ha valaki belép a házba, arra rá fog lőni.
Az egyik fotel mögé áll, s karjait előre tartva az ajtóra céloz. Titkon bízik benne, hogy a fegyver látványa elijeszti a tömeget és senki nem kísérli meg, hogy betörjön. De ha úgy alakul, ő meg fogja húzni a ravaszt...




Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Second Skin - SentinelWex játéktere
« Válasz #20 Dátum: 2015. Június 21. 18:53:53 »
Mesélő: Dierol
Helyszín: Nyaralóban
Időpont: Nyár, hétközben
Esemény: Az üveg túloldalán...

Amíg a táskához rohansz, és előkapod belőle a pisztolyodat, addig a teraszra kapaszkodó alak sziluettje is kibontakozik, s a szobai világítás fénye is rá vetül

Mellette a terasz fájáról valamilyen hosszúkás eszközt emel fel – puskának tűnik így elsőre.
Az öreg sürgetően sóz oda az ajtóra, amely mély döndüléssel tiltakozik az eljárás ellen, és az ütés helyéről apró pókhálók indulnak meg, de még kitart az üveg. A fotel mögé bújva célra tartasz – mivel még pár ilyen ütés, és vége az üvegnek. Az öreg megfordul, hogy a mögötte érkező férfival tudjon foglalkozni. Ám az nem lép közelebb, hanem az öregre fogja a fegyvert, és feltehetőleg elsüti. Fegyver hangot nem hallasz, de az üvegajtóra fröccsenő vér, és az azzal egy időben az üvegbe döndülve becsapódó valami egyértelművé teszi – az újonnan jött férfi kezében fegyver van, és használni is meri. Úgy tűnik, hogy biztonsági üveg lehet az ajtóban, mivel megfogta az öregen átszaladó lövedéket. Az öreg véres csíkot húzva az üvegen nyikorogva csúszik lefele, miközben a hátából kiálló fémhegy ótvar hangon végigkarcolja azt. Támadója ezek után a csőnél fogva két kézre fogja a szigonypuskát, és mintha valami túldizájnolt dorong lenne, úgy szorongatja, ahogy közelebb óvakodik a hörögve levegőt és vérhabot bugyborékoló öreghez. Valamiért úgy tűnik, hogy még így, félholtan is tart tőle. Az óvatossága úgy tűnik, hogy nem ártott – az öreg a sérülése ellenére úgy pattan fel, mintha nem lenne semmi baja, a frászt hozva rád - de így a támadója pont időben lendíti meg a fegyvert ahhoz, hogy egy tompa reccsenéssel bezúzza az öreg arcát - aki így végleg elcsendesedett. Ám nem elégszik meg ennyivel – oldaláról fűrészfogas kést húz elő, és letérdelve az álla alatt belevágja majdnem tövig az öreg fejébe. Ezek után felnéz rád, és miközben feláll, mutató és hüvelyk ujját összeérintgeti, majd a nyaka előtt elhúzza a kezét. Mintegy ezzel jelezve, hogy ha beszélsz, te leszel a következő. S valamiért úgy gondolod, hogy nem csak fenyegetőzik...
A mutogatás után a szigonypuskát felvéve fejest ugrik a vízbe, és magadra hagy. Az idő lassan telik, de egy idő múlva megpillantod a parton a szokás szerint későn érkező, villogó rendőrautó fényeit. Nem szirénáznak, de egy páros száll ki a kocsiból, és indul meg a stégen álló ház fele.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

SentinelWex

  • Vendég
Re:Second Skin - SentinelWex játéktere
« Válasz #21 Dátum: 2015. Június 22. 12:36:22 »
Danny nem hisz  a szemének. Gyakorlatilag az orra előtt mészároltak le egy embert vízből előbukkanó szigonypuskások. Még kimondani is nevetséges. Mi a fenét mondjon a rendőröknek?

Először arra gondol, hogy kimegy és megnézi magának az öreget, de aztán meggondolja magát. Még a végén a rendőrök őt keverik bele valamibe. Nem, így ő teljesen tiszta marad. Ő hívta a rendőrséget, végig zárva volt az ajtaja, a zsaruk láthatják, hogy semmi köze nem volt ehhez az egészhez. A ruhája is tiszta maradt - ezt a biztonság kedvéért azért mégegyszer le is ellenőrzi - se folt se semmi. Biztos kokótól megbolondult bandák csatározására fogják majd vagy valami ifjonc beavatási szertartásának tekintik. Normális körülmények között Danny még örült is volna, hogy ilyen sztori hullott az ölébe, de miután erősen érintettnek érezte magát a dologban, a háta közepére kívánta. Miért pont ő nyúl bele az ilyen lecsóba?

A fegyvert még mindig a kezében tartva megy csak közelebb az ajtóhoz, hogy megvizsgálja az üvegen esett sérüléseket. Alaposan körülnéz, nehogy valaki meglepje és a frászt hozza rá. Elég volt a meglepetésekből mára.

Valamiért késztetést érez, hogy mintát vegyen az injekciós fecskendő tartalmából, hogy saját nyomozásba kezdjen, de aztán meggyőzi magát, hogy ez nem jó ötlet. Dolgozzon rajta csak egy rendőrségi labor és majd néhány szívességet felhasználva megtudja tőlük, mi is lehetett a fecskendő tartalma. Visszamegy a fotel mögé, a táskájába elteszi a pisztolyt és csak akkor nyit ajtót, ha a rendőrök már a bejáratnál lesznek.

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Second Skin - SentinelWex játéktere
« Válasz #22 Dátum: 2015. Június 26. 20:40:14 »
Mesélő: Dierol
Helyszín: Nyaralóban
Időpont: Nyár, hétközben
Esemény: Helyszínelés

Biztosra veszed – a rendőrök majd ki fognak faggatni, hogy mit láttál. Itt fognak hemzsegni, fotózni, helyszínelni, s ha kiteszed a lábad az ajtón – te leszel az első számú gyanúsított. Jobb is, ha bent maradsz – döntöd el. A ruhádat megszemlélve egy dolog szúr szemet – hogy vizes. Így biztos nem tudod letagadni, hogy voltál kint. A fegyvert szorongatva az üvegajtóhoz óvakodsz. A kinti látványból a vérmaszatos üveg még így is túl sok részletet enged megpillantani. A víztócsában terjedő sötétvörös vért, az öreg mellkasára szigonnyal felszegezett csíkos-véres frottírköntöst, a fáraók szakállára emlékeztető, álla alatti fekete kés markolatát, a görcsösen a fa deszkák réseibe kapaszkodó ujjakat. Legalább az arcát nem látod, helyette a hátából kiálló fémhegy csillan meg hidegen a maszatos üveg túloldalán. Ahol az öreg ütötte az üveget, ott látszik is a tenyere nyoma, és az onnan meginduló apró pókhálószerű repedések. Igen jó erőben lehetett, ha meg tudta repeszteni. Az üveg egyetlen nagyobb sérülése egy hosszú, sekély karc, melyet az öreg hátából kiálló szigony hegye húzott bele lecsúszás közben, illetve egy ujjbegynyi pókhálósodás, amely a szigony becsapódási helyét örökítette meg.

Elpakolod a fegyvert, és szerencsésnek érzed megad, hogy nem lőttél vele – legalább eggyel kevesebb dolog miatt fájhat a fejed. Az eső miatt a rendőrpáros szapora léptekkel halad a ház fele, ám megtorpannak, amikor megpillantják az ajtóban heverő hullát. Idegességüket jelzi, hogy egyikük azonnal fegyvert ránt, kollégája pedig vad rádiózásba kezd a vállára erősített rádióval. Az eső már nem is érdekli őket annyira – lassan, előhúzott fegyverrel közelít a rend két őre. Két, fiatal férfi az – egyikük sem az az eltunyult fajta – közelítenek az egy kilencvenes magassághoz, és szemmel láthatólag szívesen látogatják a konditermet. Az alacsonyabb, rövid hajú férfi latinos beütésű, társa pedig fekete ősökkel büszkélkedhet.
A néger rendőr az üvegen keresztül is int neked – tarts jó magasra mindkét kezedet, amíg oda nem érnek. Biztos vagy benne – elég lenne egy gyors mozdulat, hogy tüzet nyissanak rád. A latin pasas csak egy pillantást vet az áldozatra – nem kellett orvosira járnia, hogy megállapítsa: halott. Így inkább veled foglalkoznak, és mikor kinyitod nekik az ajtót, utána már egy fokkal normálisabban viselkednek. Megkérdik, hogy te telefonáltál-e?, Aztán a néger férfi lejelenti rádión, hogy küldjenek  pár helyszínelőt, és siessenek, mert esik az eső. Amíg erre vártok, a vallomásodat diktafonra rögzítik, és persze megérdeklődik, hogy ismerted-e az elhunytat, voltál-e kint, és hogy szerinted mi történhetett.
A helyszínelők is befutnak – két szürke overallos nő érkezik – egyikük a negyvenes éveiben járó, kissé szétesett alakú molett nő, társnője viszont még egész jól tartja magát, bár ő sem mai csibe. A munkájuk közben éppen azt beszélik meg, hogy Matt – a molett nő férje már megint kitömött egy rohadt mosómedvét – idén már a negyediket, és kirakja a lakásban... Ez éppen baseball ütőt fog, és fel van öltöztetve. De ha még egyet ki mer tenni, akkor ő fogja kipreparálni Matt-et, mint ő azokat a mosómedvéket!
A helyszínelés majdhogynem érdektelen volt. Megállapították, hogy az öreg feltehetőleg a megszigonyozásba és a késdöfésbe hallhatott bele, levették az ujj és tenyérlenyomatokat, valamint kiürítették az öreg köntösének zsebeit. Nem találtak benne túl sok mindent, csak egy szimpla lakáskulcsot, és egy Diamondos vizes palack kupakját. A teraszon ezen kívül még megtaláltak egy injekciós tű kupakját, de a fecskendőt nem. Azt, hogy ki volt az áldozat, nem derült ki. Bő három és fél órát szöszölnek, be is sötétedik, mire az öreget elszállítják, s neked pedig adnak egy lapot, melyen takarító cégek elérhetősége szerepel – már ha nem akarsz magad felmosni.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

SentinelWex

  • Vendég
Re:Second Skin - SentinelWex játéktere
« Válasz #23 Dátum: 2015. Július 04. 13:30:22 »
Danny számos halálesetet látott már és jó néhány esetben érkezett a rendőrökkel együtt a helyszínre. Ez a mostani azonban valahogy mégis más volt. Átérezte a szemtanúk zavarodottságát, pedig korábban nem értette, miért nem képesek normálisan beszélni a rendőrökkel. Megküzdött minden szóval, ami elhagyta a száját és hiába nem merte bevallani magának, de félt. Félt attól, hogy az idegenek kioltják az életét, hogy a rendőrök őt gyanúsítják majd a gyilkossággal, félt az egész helyzettől.
Legjobb tudása szerint beszélt a rendőrökkel, elmondta nekik, hogy először az öreget látta meg a teraszon, kiment segíteni, majd az öreg rátámadt és neki menekülnie kellett. Aztán megjelent egy csürhe és megölték az öreget. Ugye milyen hihetetlen történet?

Mennyivel nyugodtabb volt az élete két héttel ezelőtt. Az egész világra teljesen másképp tekintett akkor. A lehetőségek korlátlannak tűntek számára, s minden eseményre úgy tekintett, mint potenciális hírforrásra. Azóta valami megváltozott. Most ő van az események középpontjában és körülötte történnek a dolgok. Korábban ennek örült volna, most viszont azt kívánta, bár csak egy kicsit az árnyak közé húzódhatna és onnan szemlélhetné a világot.

A rendőröktől kapott takarító cég számát a zsebébe nyomta és megköszönte, hogy "ilyen hamar kijöttek". Elkérte a nyomozó névjegykártyáját, hogy neki is legyen valamilyen kontaktja. Ki tudja, még jól jöhet később.

Amikor a rendőrök elmentek, Danny ismét magára zárta az ajtót és töltött magának egy italt. Igyekezett a lehető legerősebbet megkeresni mert tudta, hogy szüksége lesz rá, ha aludni akar. Reggel majd felhívja a takarító céget és megrendeli tőlük a takarítást. Nem hiszi, hogy most éjjel bárki is foglalkozna a telefonok felvételével. Húzóra megitta a pohár tartalmát, majd visszavonult a hálószobába. Gondolatai ismét az öreg körül kezdtek forogni eszébe jutott az az átkozott Diamond Ásványvíz.

Már megint ez a cég. Mint ha a sors vagy az égiek - Danny egyikben sem hitt - úton útfélen egy jelet küldene számára. Először a kocsi az étteremben, majd a hírek és most ez az átkozott öreg a kupakkal. Néhány hete még azt se tudta, hogy létezik ez a cég, most meg mint ha minden ezzel lenne kapcsolatban. Jó ötlet lenne elmenni esetleg az egyik telephelyükre és körbeszimatolni egy kicsit?

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Second Skin - SentinelWex játéktere
« Válasz #24 Dátum: 2015. Július 10. 21:32:17 »
Mesélő: Dierol
Helyszín: Nyaralóban
Időpont: Nyár, hétközben
Esemény: Látogató

A két rendőr együtt érzően bólogatott, miközben diktafonra rögzítették minden szavadat. A néger - Brown őrmester – azért még hozzáteszi, hogy ezen a környéken ritkaságszámba megy az ilyen véres erőszak – inkább a zsebesek és besurranók okoznak gondot. Ám ez nem jelenti azt,hogy ma éjjel nem marad egy járőrkocsi a ház előtt. Szóval nem kell tartanod attól, hogy éjjel újra meglátogatnak. A helyszínelők után érkezett meg

Abrams nyomozó.

Makulátlanul tiszta cipője, vakítóan fehér inge erős kontrasztot alkot a teraszt uraló véres káosszal. Udvariasan köszön, aztán az egyik szabad fotelba ülve először visszahallgatta a felvett vallomásodat. Ezzel végezvén tetőtől talpig végigmér, és végül megszólít
-Van valami, amivel ki akarja egészíteni? -   kérdezi unott hangon, de éber tekintettel. Úgy érzed, hogy ezt beugratós kérdésnek szánta. Elég egy szerencsétlen megfogalmazás, s szemtanúból vádlottá léphetsz elő. Még feltesz néhány kérdést, mintha nem most hallgatta volna vissza a válaszaidat, aztán udvariasan elköszön, és távozik – csak egy névjegyet hagyva itt számodra – melyen ez elérhetőségei vannak – arra az eshetőségre, ha valamiért mégis szeretnél beszélni vele.
Miután mindenki levonult, egy jókora adag whiskyvel búcsúztatod ez a napot. Bár egy ideig azzal foglalkozol, hogy holnap mit is csinálj, a szesz és a fáradság megteszi a magáét, és hamar elalszol.

Reggel arra ébredsz, hogy valahonnan a terasz felől kopogtatnak az üvegen át. Kellemetlen emlékeket idéz a hang. A partra néző ablak függönyének résein át kipillantasz – a rendőrautó még mindig ott parkol, és a yard a motorháztetőn ülve cigizik. A kopogtatás a teraszon nem marad abba. Az órára pislantva látod, hogy alig múlt pár perccel reggel nyolc. Gyorsan magadra kapsz néhány ruhadarabot, aztán kisandítasz a nappaliba, és szemre vételezed az üvegajtón kopogtató látogatót. Még nem vette észre, hogy felkeltél, a vérmocskos üveg tiszta részén továbbra is kitartóan kopog.

"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

SentinelWex

  • Vendég
Re:Second Skin - SentinelWex játéktere
« Válasz #25 Dátum: 2015. Július 11. 13:14:07 »
A whiskey hamar a fejébe száll. Talán a fáradtság az oka, talán más. Gondolatai a cég körül forognak és agyát egy-egy újabb korty itallal próbálja nagyobb fokozatra kapcsolni, hátha egy rejtett mozaikdarabot felfed előtte. Mert lennie kell még darabkáknak, amiket nem vett észre. Az üres pohárral a kezében alszik el.

Álmában a gyerekkori emléke elevenedik meg, amint apja egy cirkuszba viszi. A gyermek Danny nyitott szájjal csodálja a levegőben szinte pihe könnyedtséggel szárnyaló akrobatákat és hangosan felnevet az akrobaták alatt olcsó poénokkal szórakoztató bohócok mókás jelenetein. Álmában minden ismét nyugodt és békés. Ott van például az a karcsú nő, akit éppen az egyik akrobata dobott át a másiknak és a levegőt hasítva arra készül, hogy megfogja a másik kezét. Danny felidézi a nő vonásait és látni véli, amint a levegőben rá kacsint. Finom kezeit a másik akrobata felé nyújtja ám a köztük lévő távolság áthidalhatatlannak tűnik és a nő úgy zuhan alá a magasságból, mint egy tehetetlen tégla, amit kidobtak az ablakon. Bumm!!! Tompa puffanás és az a szörnyű recsegő hang, amit a csontok produkálnak. Az előadás félbe szakad, az akrobaták sérült társuk felé rohannak, a bohócok közül pedig már csak egyetlen egy nevet. Az, aki éppen most vett elégtételt...

Danny a bohóc kacajával a fülében ébred és hamar rájön, hogy az álmában hallott tompa puffanás valójában az ajtaján kopogás volt. Keservesen feltornázza magát a fotelből és körül néz. Mellette egy félig üres whiskeys üveg hever a földön, kezével pedig görcsösen tartotta az üveg poharat. Saját szájszagától ő maga is rosszul van, ezért míg feltápászkodik és az ajtó felé vánszorog, nagy levegőket véve próbál megszabadulni tőle.

- Pillanat!
- kiabál ki az ajtó mogött állónak, majd mielőtt ajtót nyitna, egy rövidnadrágot és egy pólót kap magára.

Meggyőződik arról, hogy elfogadható állapotban van, majd a tőle telhető legszimpatikusabb mosollyal az arcán ajtót nyit.


Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Second Skin - SentinelWex játéktere
« Válasz #26 Dátum: 2015. Július 17. 20:04:51 »
Mesélő: Dierol
Helyszín: Nyaralóban
Időpont: Nyár, hét közben
Esemény: Látogató

A nyomasztó álom a fotelban ér véget, esélyt adva arra, hogy ma is új rémálmokkal gazdagodjál. Az éjszakai fotelban alvás a derekadnak sem tett jót – határozottan érzed, hogy még megvan, és az ujjaid is elzsibbadtak kissé a pohár markolászásától. Ám ez nem hatja meg a kopogtatót – kitartóan kongatja a maszatos üveget. Kissé szalonképesebbé teszed magad - pontosabban megpróbálkozol vele - és ajtót nyitsz. Az ajtóban álló nő abbahagyja a kopogást és végignéz rajtad. A látvány pozitív lehet, mivel melegen rád mosolyog, miközben megszólal
-Helló! A nevem Amanda Hays, örülök a találkozásnak! - nyújtja kézfogásra gondosan manikűrözött kezét, és a kézfogás után ellép melletted, be a nappaliba. Szűk farmert és feszülős toppot hord, melyhez tenyérnyi fülbevalót és sminket választott. Az összhatás laza, de rendezett.
-Nem találkoztunk már? Olyan ismerős valahonnan!  ::) - kérdezi érdeklődve
-Jó ízlése van, mr... - dicsér meg, ahogy körbenéz. Pár lépést tesz befele, aztán megfordulva hagy egy kis szünetet, hogy tudjál válaszolni, aztán folytatja
-Elnézést, hogy így magára törtem – de minél előbb szerettem volna magával találkozni! Reggelizett már? Ha még miattam nem tudott, jöjjön és meghívom! A Kalifornia Newst képviselem, és érdekelne a története! - pillog rád, pedig egyértelmű, hogy mit akar – feltehetőleg a tegnapi gyilkosság részleteire lenne kíváncsi. Te itt egy gyilkosság szemtanúja vagy, majdnem áldozata, és neki meg az a legnagyobb gondja, hogy szedje ki belőled az őt érdeklő részleteket. A Kalifornia News szemében nem vagy más, mint egy esély, hogy növeljék az olvasottságukat. Milyen más is a toll túloldalára kerülni, amikor nem te írod, hanem rólad írnak cikket!
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

SentinelWex

  • Vendég
Re:Second Skin - SentinelWex játéktere
« Válasz #27 Dátum: 2015. Július 18. 13:27:09 »
Dannynek tervei voltak a nővel egészen a bemutatkozásig. Az alatt a röpke néhány másodperc alatt levetkőztette a szemével és gondolatban magáévá tette. Nincs is jobb egy kis feszültség levezető mámoros együttlétnél. Aztán a nő bemutatkozott és elmondta, hogy kicsoda. A mosoly, mely a férfi arcán volt az ajtónyitáskor fokozatosan tűnik el. Pióca. Danny ismerte a fajtáját és esze ágában sem volt ágyba kerülni egy hasonló alakkal.

- Már elnézést miss Amanda Akárkicsoda - szól a nőhöz, amikor az elmegy mellette - de ki a tököm hívta magát ide? Komolyan azt képzeli, hogy riportot adok egy noname újságnak, csak mert egy kikent cafka belibben az ajtón és eljátssza, hogy puszipajtások vagyunk? Ennyire naív? Vagy ennyire kezdő?

Danny feje sajog a kialvatlanságtól, a dereka olyan, mint ha lefagyasztották volna, gyomrában pedig olyan indulatok születnek, amelyeket korábban még nem nagyon tapasztalt. Hozzászokott, hogy ő irányítja a dolgokat, az ő kezében futnak a szálak és úgy általában mindent úgy alakít, ahogy neki tetszik. Erre megjelenik ez a nő és még csak arra sem kér engedélyt, hogy bejöhessen.

- Egyáltalán ki mondta, hogy jöjjön be? Gondolom azzal tisztában van, hogy van olyan állam, ahol pusztán ezért a kis szereplésért úgy lelőhetném, mint egy kutyát. Magánlak. Vágjuk? - gesztikulál hevesen és mutogat az ajtóra.

Dühe valamelyest csillapodni látszik, végre kiadhatta magából az elmúlt napok okozta stresszt. Eljátszik a gondolattal, hogy mégis interjút ad a nőnek és közben leudvarolja róla a bugyiját is. Biztos benne, hogy könnyen menne, látszik a nőn, hogy bármit megtenne a sztorijáért.
Szemével még egyszer végigméri a nőt tetőtől talpig, arcán pedig megjelenik egy apró fintor.

- Most pedig fogja szépen a holmiját és húzzon innen a fenébe. - fejezi be már sokkal nyugodtabb hangnemben. Kezével az ajtó felé mutat, ezzel is jelezve, hogy nem áll szándékában foglalkozni a nővel.

Megmondta amit akart. Dominált. Férfi volt.

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Second Skin - SentinelWex játéktere
« Válasz #28 Dátum: 2015. Július 21. 19:28:56 »
Mesélő: Dierol
Helyszín: Nyaralóban
Időpont: Nyár, hét közben
Esemény: délelött

-Kedves uram! - válaszolja Amanda – Újságíró vagyok, és én betartom azt az íratlan szabályt, hogy nem verem ki az interjúalanyokból a riportot. Így marad az, hogy civilizáltan kiudvarolom azt amit akarok. Már ha hagyják...

Amikor a magánterület szentségét megemlíted, Amanda futólag elmosolyodik
-Ez csak duma. Az előbb invitált be, amikor majdnem  megdugott az ajtóban. Tudja – ráutaló magatartás. S ha nem akarta volna, hogy bejöjjek, akkor biztosra veszem, hogy simán megakadályozta volna. Ami pedig a lelövést  illeti – az meg nem a maga műfaja – legyint.
A határozott kiutasításodra kedves hangsúllyal, már-már dorombolva válaszol
-Ahogy gondolja – fordul meg és kifele menet még megszólal
-Fogadja meg a tanácsomat, és egyen egy doboz tic-tac-ot!  ;) - kacsint rád.
Ezt követően úgy távozik, ahogy feltehetőleg érkezett – az óceán feletti stég deszkáján sétál vissza a partra, ahol int a rend cigiző őrének, és nem sokkal odébb beszáll egy meggypiros Chrysler Cabrióba, majd kényelmes tempóban távozik.

Bár a hűtőben lenne még reggelinek való, elgondolkozol, hogy tényleg a vérmocskos üveget és teraszt nézve akarsz-e reggelizni? Akárhogy is döntesz – hogy itthon eszel, vagy beugrasz valahova reggelizni, illetve felhívod-e a takarító céget – a délelőttöd nyugodtan a terveid szerint telik, egyedül a ház előtt posztoló rendőr távozik délben a kocsijával együtt, és nem is jön vissza.


Miután a yard távozott, te is összeszeded a cuccaidat, s autóba szállsz, hogy meg se állj Diegóig. A kocsival délután háromkor már a bevezető autópályán ülsz a dugóban, s a légkondi védelmében araszolsz előre a majd negyven fokos kánikulában. A rádió szerint javasolt elkerülni az autópályát, mert egy söröket szállító teherautó felborult a 16-os mérföldkőnél. A baj az, hogy te a 18-as táblához  értél, mire megláttad a sort, és a kihajtó két mérfölddel mögötted van. A kényszerű két órás  várakozás alatt van időd átgondolni a terveidet. Délután ötre érsz a lakásodhoz – ahol nem változott semmi. A szembe szomszédban ugyanúgy a hátsókertben pancsolnak, az oldalsó szomszédod viszont most találta időszerűnek,hogy a pálmafája "árnyékában" a kissé poros zöld szedánját lemossa. Kék mintás rövidnadrágban, strandpapucsban, rikító színű neonzöld pólóban locsolja slaggal a kocsiját. A póló egyébként az El-Dollardo játéktermet népszerűsíti. A szomszéd csak int feléd, komolyabb kontaktusra nem törekszik veled - immár pár éve. Amikor ide költöztél, akkor futólag bemutatkozott, de mint kiderült, őt a baseball meccsek, kaszinók és a horgászat köti le. Minden más témában viszont elég sötét beszélgetőpartnernek bizonyult.

A dolgozószobád árnyékos hűvösében újra rákeresel a Diamond ásványvízre, de most inkább a diegói érdekeltségeiket veszed sorra. Úgy tűnik, hogy egy ipari parkon belül, a 9336 Dowdy Dr  alatt van a diegói központi raktáruk, ahonnan kisebb teherkocsikkal szállítják ki a boltokba a kamionokon érkező árut.  Sajnos azt neten keresztül már nem találod meg, hogy melyik céggel szerződtek le a kamionok szervizelésére, karbantartására – azt már csak terepmunkával fogod megtudni.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

SentinelWex

  • Vendég
Re:Second Skin - SentinelWex játéktere
« Válasz #29 Dátum: 2015. Augusztus 14. 12:10:38 »
Danny egész délelőtt azzal volt elfoglalva, hogy kiverje a riporternőt a fejéből. Számtalan "mi lett volna ha" eshetőséggel számol, mely szituációk többsége azzal végződik, hogy ágyba bújik a nővel. Tudja persze, hogy helyesen döntött, de hát ugye a vágyak azok vágyak.
A városba menet felhívta a takarítócéget és megbeszélte velük, hogy mi a feladatuk. Miután megállapodott velük különös nyugalom árasztotta el, mint ha minden gondjától megszabadult volna. Napok óta először végre kiadósan megreggelizett és hálája jeléül nagyobb borravalót hagyott ott a pincéreknek. Távoztakor bekapott pár Tic-tacot is. Elérkezettnek látta az időt, hogy visszamenjen San Diegoba és tegyen végre valami hasznosat. Elég volt abból, hogy sodródik az eseményekkel, ehelyett inkább ő lesz az, aki a hullámokat kelti.

A dugóban ülve a hőség sem vette el a frissen kapott lendületet, sőt a két óra várakozás produktívan telt. Összegezte az eddig történteket és szilárdan elhatározta, hogy körbeszimatol egy kicsit a Diamond cég körül. Alig várta, hogy hazaérjen és belevesse magát a munkába.

A városhatárt elérve a kamu mobilról küldött egy üzenetet Barnes-nak, s ebben tudatta vele, hogy visszatért a városba és holnaptól folytatja a korábbi életvitelét.
A szomszédra egy köszönésen túl nem pocsékol több időt. Ki nem állhatja az unalmas embereket és az ő szemében mind a baseball, mind pedig a horgászat halál unalmas. A kaszinók már határeset, de ettől még unalmas marad a csóka.

A lakásba beérve becsukja maga mögött az ajtót és ráfordítja a kulcsot. Táskáját csak hagyagul ledobja a folyosó közepén, majd mobiljával a kezében a dolgozószobába siet. Bekapcsolja a laptopját és megnyitja az email fiókját. Amíg a böngésző betölti a kért adatokat rákeres a cégre és jegyzetfüzetébe gondosan felírja a kiderített infókat.
A dolgozószoba irattartóját kinyitva előveszi a másik füzetét, amibe azok a nevek és elérhetőségek kerültek, akikkel Danny korábban dolgozott már vagy elvégeztek neki valamilyen piszkos munkát. Ez a füzet már sokszor kincsesbányának bizonyult. A gép elé visszaülve hanyagul belelapozik és olyan nevet keres, akit felhívhatna, hogy álljon rá erre a cégre egy kicsit. Persze nem fogja meghagyni ezt az örömöt egy embernek, ő is körbe fog szimatolni az egyik telephelyen.