Szerző Téma: Hazafelé:  (Megtekintve 6750 alkalommal)

Nem elérhető Haldirien

  • Halacska, A Lelkes Klikkelgető
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2579
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
  • //Ha nem írok választ, csak rivallj rám ;)
Re:Hazafelé:
« Válasz #30 Dátum: 2017. Március 24. 23:03:57 »
Leanthil

Atolla viselkedéséről már szinte el is felejtkeztem, alaptalanul szóltam neki, de azért nem árt, ha megjegyzi ezt, úgymond későbbi tanácsként, ha boldogulni szeretne felső körökben is feltűnés nélkül elvegyülni, ismernie kell majd bizonyos dolgokat. Bár kérdés, mennyire akar. Majd megbeszéljük.
A fejvadász engedelmesen lemaradt tőlünk, eltávolodott, aminek személyesen örülök.
A kovács először letagadja a bűnösségét, és csak az egyértelműsítő bizonyítékok felmutatása után hajlandó beismerni a bűnösségét. Ezek után reszketve nyújtja vissza a pénzes erszényt.
- Azt hiszed, megvesztegethetsz? A Toroni Császárság hercegét és a Birodalmi légiók egyik tábornokát igyekeztél átverni. Nem kell a pénz, kifizettük azokat, nem vagyok tolvaj. Feküdj le, MOST. És akkor nem ez lesz az utolsó Hold, amit meglát hazug szemed.
Amennyiben ellenáll, a térdére sújtok a kardom lapjával, hogy fél térdre rogyjon, onnan pedig a földre viszem a lábammal, amennyiben futással próbálkozna, készenlétben állok, hogy a térdhajlatát vagy a hátát lesújtsam ugyancsak a kard lapjával. Vért nem akarok ontani. De leckét tanitani, azt igen.
Amennyiben engedelmes nem is fog szenvedni.
- Borzalmasan sajnálod azt, hogy egy álnok féreg voltál? - olyan hangnembe mondom neki, hogy megértse, helyeselnie kell, sőt opcionális esetben vissza is mondhatja, mikor válaszolt folytatom. - Gyalázatot hoztál a mesterségedre, mely miatt a céhből kizárhatnának? - a válaszát megvárom. - Elő fog még egyszer fordulni ez BÁRMELY vásárlód esetében? - azután folytatom. - Mivel úgy tűnik, megértetted a leckét, elnézek az álnok nyelved kivágásától. - letérdelek mellé, és a tőrrel egy sebet ejtek az arcán, közel egy hüvelyknyi (2,3 cm) hosszúságút - Tharr figyel téged. - mondom neki, majd  felállok, bólintok Atollának és kisietek az ajtón.
- Most már indulhatunk.
Ha rám vársz sikolts rám.

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Hazafelé:
« Válasz #31 Dátum: 2017. Március 28. 19:35:41 »
Hrissi Al Shard

Hrissi megnyugodva látja, hogy Anili gond nélkül eléri a térkaput. Egy-másfél óra alatt olyan erősítéssel térhet vissza Toronból, amilyennel nem szégyell. Addig meg úgy véli, simán kihúzza. Az amazonok szálláshelyére érve maga sem tudja hogy miért, de betér a fogadóba. A földön szétdobált törött fegyverek elég furcsán festenek, de a fogadós felvilágosítja, hogy a herceg hozza a formáját, és alig tud megkülönböztetni egy fakardot a valóditól, és ezt kihasználva egy rakat semmire sem jó pengét sóztak a nyakába. Igaz, ezzel lehet vitatkozni, mert ha sikerül beletörni a sebbe a mérgezett pengét, az igencsak hasznos - de ahhoz a török is megfelelnek. A fogadós kérdése zökkenti ki a gondolatmenetéből, és az udvariatlan kérdésre Hrissi csak megrázza a fejét, majd szó nélkül távozik az ivóból. Inkább kerül egyet az istállóhoz, és belépve körülnéz. Mivel az amazonok jó részét gyalog látta, úgy véli, hogy a lovak itt lehetnek elszállásolva. De neki most nem azokkal a büdös lovakkal, hanem az istállóban tartózkodó személyekkel van dolga.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Az Ezüst Utazó

  • Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2641
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Hazafelé:
« Válasz #32 Dátum: 2017. Március 30. 10:30:55 »
Zabar Rukh:

Csendben és kellő távolságból figyeled a Herceg és Társnője ténykedését, egyenlőre nincs szüksége rád de mint ahogy azt már néhány perce elmondta jó hogy itt vagy, és kedveli a magad némaságát. Ha megszólít úgyis válaszolsz.
Nem sikerült elmondani hányan és hogy néznek ki az amazon nők, mert közben felgyorsultak az események. A kovács műhely előtt várakozol, de egyenlőre nem látni egy amazon nőszemélyt sem. Még időben vagyok.

Nem elérhető Az Ezüst Utazó

  • Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2641
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Hazafelé:
« Válasz #33 Dátum: 2017. Március 30. 12:16:03 »
Leanthil herceg+Atolla:

Leanthil herceg:
Azt azért még te is tudod hogy a harcias Atolla szinte csettintésre vagy egy kedves szóra átváltozik a jól nevelt Valentinává. Claudia asszony mindent megtett ennek érdekében, egyre jobban megy neki mióta veled van de pillanatnyilag Atollára van szükség. De most összeolvad a két nő. Olyan nyugalommal szemléli azt amit csinálsz ás mondasz mint egy igazi nemes hölgy. Végül is az, attól függetlenül, hogy egy nagyon kis hercegség birtokosa. Otthagy a kováccsal és a bemutatóterembe megy egy-két percre.
A kovács nem áll ellen, térden állva a lábadat átkarolva könyörög az életéért még lépni se hagy, a szózatodnak a felét se hallva, mert felnőtt férfi létére elkezd bőgni,ami undorító. A Kovács persze ígér fűt fát csak hogy mentse az irháját,szánalmas.

Atolla:

Tipikus Leanthil, a pénzünkért jöttünk nem? Pár pillanatig nézem ahogy a kovács az életéért könyörög majd sóhajtok egyet. Rossz előérzetem van. A másik terembe megyek nem tudom mi történik Leanthil és a kovács között, de eleget láttam hoppá úgy tűnik mégsem. A bemutatóterem, ez van a nagyobb terem felé nagy betűkkel írva, erősen festékszagú. Leemelek egy amazonkardot és hozzáragad a kezem. Jobban megkarcolom fából van?
Ez fából van! Az éjjel készülhetett. Úgy rohanok ki a teremből mint akit nyíllal lőttek ki. Nem nagyon figyelem ki milyen pózban mit csinál, csak viszem a bizonyítékot.
-Leanthil! Ez fakard, valami ezüstszínű festékkel ezért törik olyan könnyen. Mindenkit átvert nem csak minket. Bármit is ígért hazudik, a másik terem teli van  velük! Ezek után rád bízom mit teszel vele.-Én levágnám a hüvelyk ujját de csak a balt. Ezt már csak suttogva közli. Elég barbár módszer de mindenképp hatásosabb mint a tiéd, hiszen az a seb beforr de az az ujj nem nő vissza.
Majd távozik.

Leanthil herceg:
Már éppen megbocsájtó kedvedben lettél és távoztál volna és egy seb az arcon egyes nőknél nagyon csábító, sőt vannak olyan némberek akik kimondottan odavannak a sebhelyes férfiakért. Amikor Atolla megjelenik az új bizonyítékkal. A kovács viselkedése pedig olyan hogy mások már ezért ledöfték volna. Megjegyzése mit kellene tenned vele első hallásra vérlázító, de láttál és átéltél már rosszabbat is.
Sietni kell és megleckéztetni, gyorsan kell hát dönteni.












Nem elérhető Con Angilo Guerdo

  • Veterán
  • ****
  • Hozzászólások: 757
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Hazafelé:
« Válasz #34 Dátum: 2017. Március 31. 11:29:56 »
Zabar Rukh:

A kovácshoz vezető úton némán de figyelmesen kémlelem a külvilágban mi történik, miközben elmémmel csak a feladatra koncentrálok. Miután a többiek bementek a kovácshoz követem őket és bent nézek körül, de gyanút nem keltvén. Ha ez megvolna, kisurranok és a műhelyt körbe körbe járva gyanút nem felkeltve biztosítom a helyet.

Nem elérhető Az Ezüst Utazó

  • Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2641
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Hazafelé:
« Válasz #35 Dátum: 2017. Április 03. 09:16:26 »
Hrissi Al Shard:

Az istálló szinte teljesen üres. Egy vagy két ló lehet benne nyereg nincs rajtuk, inkább az se biztos hogy lovak, elég drabálisan néznek ki az ilyenekkel szállítani szokták az árut, nem pedig ülni rajtuk. Két ember van van ott. Lovászok vagy mi a megnevezésük. Az egyik takarít a másiknak meg nem jött össze az életkedve, éppen alszik az egyik szénásszekéren. Még arra se ébred fel hogy egy kis szürke villám kidugva a fejét a kazalból átrohan a derekán az elöl hagyott száraz kenyérbe majszol aztán eltűnik a túloldalon.
A társa ezt már nem bírja ki szó nélkül. Jól megrángatja de elsőre nem sikerül így üvöltve folytatja a "kedves" ébresztőt.
-Kejjé má főőő te marha! Mi kéne tán rezesbanda? A fiatalúr is hercegnek képzeli magát hee?-A fiatalúr nagy nehezen észhez tér.
-'Csába! Gyámmá!'-Majd lassan előveszi az egyik lapátot, hozzá képest a csiga versenyállat. Aludna rajta dőlve tovább is ha a társa hagyná, de az egyszerűbb lépésként megrángatja a fülét.
-Halaggyá, vagy tündét csinálok belülled!-Erre a másik úgy felébred mint a macska akit vízbe dobtak. Csak legyen már eleresztve az a fül. Tudomást se vesz rólad a kis pár bemennek a karámba és takarítás közben igyekeznek kitárgyalni a tegnapi eseményeket. Minek figyelni őket hiszen ott voltál de nem a végéig. Pár szót azért érdemes lenne elkapni hátha olyat is tudnak amit te nem.
Az a hang hallatszik a hátad mögött amit annyira gyűlölsz. Lódobogás! És két női hang.
-Csak álltunk ott mint Igere két faszentje a térkapunál. Elegem van már annak a Toroninak a hajkurászásából. Ez Simona  dilije. Teljesen rá van kattanva. Lehet hogy már az éjjel leléptek a másik városba aztán a térkapun át ki tudja hová?  -A másik helyeslően bólogat.
-Na igen Simona nem normális csak megy mint az őrült. Nem hiába kapta azt a vágást az arcára, mégse tanult belőle.-A párbeszéd nem tér ki arra kitől mikor kapta Simona a vágást, de az már biztos, "A vágott képűről" beszélnek. Leszállnak a lovaikról.
-Hé te!-Ez te vagy!
-Itt vannak a lovaink kösd ki őket! És csináld amit ilyenkor szokás! Legalább most ne nekem kelljen már! Éhen halok, remélem feltakarította azt a mocskot az a fogadós, látni se bírom. Simona meg várhat.-Eközben feléd dobják a lovaik kantárját és elvárnák hogy el is kapd. Két amazon ha nem is mind de több mint a semmi.


Nem elérhető Az Ezüst Utazó

  • Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2641
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Hazafelé:
« Válasz #36 Dátum: 2017. Április 05. 08:06:29 »
Zabar Rukh:

Eddig nem volt sok dolgod, ez vagy jó vagy rossz. Ezt majd magadban eldöntöd. A levél már át lett adva, ellenben a fontos tarsoly az aranyakkal még mindig nálad van. Pedig Fabyola legalább háromszor elmondta elég szájbarágósan, hogy azt mindenképp oda kell adni a Hercegnek.Egyenlőre nem volt rá alkalom de mihamarabb módot kell keríteni  rá!

Nem elérhető Haldirien

  • Halacska, A Lelkes Klikkelgető
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2579
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
  • //Ha nem írok választ, csak rivallj rám ;)
Re:Hazafelé:
« Válasz #37 Dátum: 2017. Április 06. 18:08:31 »
Leanthil

Úgy tűnik, hogy a férfi életben akar maradni, mert mindent megtesz szóról szóra, amit mondok.
Majd megjelenik Atolla, és bizonyítékot hoz magával, mely alapján az összes kard, vagy amazon kard fából készült. Hitetlenkedve nézek rá a "kovácsra".
- Minden kardot fából csináltál? - a szavaim nem félelemkeltőek, inkább értetlenséget sugalmaznak. - Meglátjuk. - körbenézek, és körbenézek, tüzet keresve. Amint meglátom, akkor felállok, és elsétálok a férfitól, ha mégsem akkor a másik terembe megyek át, majd keresek valami gyúlékonyat, ha más nem leszakítok a falról vagy a padlóról szövetanyagot, az egyik fakard köré csavarom, és beletartom a lángokba, majd a másik kezemmel kihúzom a kardomat, ha a kovács követet, felmordulok - Ott maradsz. Ha ki futsz, a hölgy kivégez.
Gyúlékony pontokat keresek és odatartom a rögtönzött fáklyát, majd a pusztító lángok eldöntik, melyik kard igazi.
Amikor négy ponton is kigyulladt, és látszik, hogy a tűz nem áll meg azokban a pontokban és további területet fog meghódítani, kisétálok a bemutatóból, majd az ajtó felé megyek, ha még bent van a kovács, akkor a kezét megragadva kivezetem a házból.
- Indulhatunk. - szólok Atolla felé - siessünk, hamarosan idecsődít mindenkit a tűz.
Ha rám vársz sikolts rám.

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Hazafelé:
« Válasz #38 Dátum: 2017. Április 06. 19:02:12 »
Hrissi Al Shard

Hrissi az istálló láttán egyből tudja, hogy nem a megfelelő időben érkezett. Ugyanis egy lovat sem lát, amiről feltételezhetné, hogy az amazonoké. Így viszont át kell gondolnia, hogyan is okozhatna fejfájást az amazonoknak. Mert úgy biztos nem, hogy rágyújtja erre a két szerencsétlenre az istállót. Bár az érdekes kérdés lenne, hogy a saját épségük védelmében elkezdenék-e oltani a tűzet, vagy tovább lazsálnának.
Végül aztán erőt vesznek magukon, és Hrissinek is nyúlik a füle, hátha adnak véletlenül valami tippet. Azt nem kap, csak két lovast. Két lovas nőt. Úgy látszik, első kézből kaphat bepillantást az ügybe. Amely innen hallva nem is tűnik ügynek, csak időtöltésnek. Ha a herceg nyugton tudna ülni a hátsóján egy lakosztályban, pár nap alatt elenné a fene innen ezeket a nőket. De Hrissi már ismeri annyira a herceget, hogy tudja - most sem fog jó döntést hozni. Nem szép dolog ellene fogadni, de a herceg nem fogja magát meghazudtolni. Feltehetőleg.
Viszont úgy tűnik, hogy az amazonok észjárása az északiakéra hajaz - ezek is bolondok. Vagy szokásos látvány északon a fegyveres lovászfiú, vagy tényleg ennyire figyelmetlenek lennének? Hrissi meglepetten kapja el kantárokat, és megindul velük az egyik állás fele, mint aki ki akarja őket kötni. Ha ez a kettő itt van, akkor addig sem a herceget hajkurásszák - szóval most nem számítanak. Az ellesett komótossággal kezdi el kikötni a lovakat, és várja, hogy a két nő távozzon az ivó fele. Egy-két percig még vár - hátha visszajön valamelyik valamiért, aztán ha ez nem történik meg, ismét eloldozza a lovakat, és egyszerűen kisétál száron vezetve a dögöket, majd ráérősen távozik velük és lefordul az első sarkon. Több utcányival odébb egy szegényebb helyinek látszó alak kezébe nyomja a szárakat - kezdjen velük amit akar. Ezután indul meg, hogy keressen egy másik csoport amazont, akiket jó messziről akar majd megfigyelni.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Az Ezüst Utazó

  • Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2641
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Hazafelé:
« Válasz #39 Dátum: 2017. Április 11. 09:31:27 »
Leanthil herceg+Atolla:

Kérdésedre a kovács nemleges választ ad. Viszont a "Áááá dehogy!" válasz karlegyintéssel nehezen hihető.
Nem nagyon néztél itt szét tegnap de a minimális felszerelések közül, még egy üllőt se láttál. Hogy meri ez az alak kovácsnak nevezni magát kész szégyen, ideje hogy kiváló leckét kapjon.
Lángolnak a kardok, mind tehát a kovács aki minden csak nem az, hazudott és egy álszent alak Atollának igaza lehet, nem csak az egyik ujját hanem fél kezét kellene levágni. A terem jórészt fából készült. A lakkozott hajópadló púposodik melegszik, Atolla jelenik meg rohan feléd a fejedbe nyomja a sisakod rámutat néhány hordóra amit eddig nem láttál de már azok is égnek folyamatosan azt kiabálja befogott füllel "-Petróleum Petróleum Petróleum!-Majd kifelé kezd rángatni. A kovácsnak már hűlt helye. A műhelyből kifelé rohanva ér egy hatalmas robbanás. A sisak lerepül a fejedről de legalább van minimális hallásod.
Atolla tőled fél méterre lehet félig felülve, bánatosan szemlélve hogy kovácsműhely feletti  három emeletes lakóépület megroppan ahogyan a tűz egyre feljebb és feljebb terjed. A bent tartózkodók pedig úgy rohannak lefelé mint a mérgezett egerek.
Távolról hallatszik "Segítség tűz van!" de valahonnan nagyon távolról. Azt is látod hogy jár a szájuk biztos kiabálnak csak halkan.
Nem kellene megvárni míg rájönnek ki volt a bűnös. Az épület rogyadozik gyorsan el kellene tűnni. Atolla már melletted áll, dühösnek tűnik kiabál? Vagy suttog? A fülére mutogat. Fáj a füle?
Az idiótát tökéletesen le tudod olvasni a szájáról. "Nem hallok semmit!"Valószínűleg üvölti de csak halk közlésnek tűnik. A lovaitok elfutottak a felcsapó lángok elől kitépve szíjaikat de  nem messze. Látóhatáron belül vannak. Az idecsődülő tüzet oltók és szájtáti nép jobban zavarnak. A fejvadász merre lehet?
A lova alatt fekszik alig él valaki éppen közli veled mi történt vele jó lenne ha hallanád is.




 

Nem elérhető Az Ezüst Utazó

  • Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2641
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Hazafelé:
« Válasz #40 Dátum: 2017. Április 12. 09:39:26 »
Hrissi Al Shard:

Lehet, hogy a beszéd mint tudás nem adatott meg neked, de a a hallásod  tökéletes talán annál is jobb. 
Be kell fognod a füled mikor a robbanásnak a hangját meghallod, pedig több utcányira van tőled. A moraj gyorsan abbamarad, és felváltja az emberek kiabálása. " Segítség tűűz van, segítség tűűűz van, Segítség tűűűz vaan!"
Valamiért biztos vagy benne hogy ebben a herceg keze van! "A Két munka hőse" nagyon lassan kiballag az istálló elé és figyeli a rohanó embereket.
-Mennyünk?
-Áááá! Nem látod mennyien vannak ott? Csak láb alatt lennék, va itt elég dolog!-Visszapillant az istállóban lévő nulla számú lóra. Megvonja a vállát.
-Maj lössz!
-Aszongyák a népek az a bolond kovács vagy mi csináta. Vót má bekaszlizva gyújtogatásé De azóta nem vót vele baj. Csak fakardokat csinát kölköknek meg kűhóni népségnek. Vigyenek valami hogyishíjjákot? Na! Mindegy! Valamit! De hogy közben micsinát éccaka? Azt nem tom!
-Aztat is mongyák a népek, hogy mindenféle fekete mágiásos dologgal ügyködött, meg robbantássosal! Keverékkel meg ilyenek!Mer nem vették fő a tüzesvarázsos oskolába. Osztán készűt a bosszúba!
Bármennyit is "karattyol" a két jómadár nehéz kivenni a szavaikból miről is beszélnek Eléggé össze vissza, és tökéletesen ahogy mondani szokás keverik a szezont a fazonnal. De mégis még biztos vagy benne a kovácsnak köze sincs a tűzhöz vagy legalábbis csak kevés. A te jelölted teljesen más személy.
Megjelennek a tűzre a kocsmabeliek, néhányan mennek oltani néhányan csak bámulják, az amazonok a lovaikat keresik most az egyszer nem rajtad, hanem a két lovászon.Akik az élő és halott isteneikre esküdöznek még ma nem is látták a hölgyeket. Válaszképp kapnak két jó nagy pofont. Ez már jó rég kijárt volna nekik. Végül a két ló megvan, a fogadó elé kötötték akiknek a kezébe nyomtad.
A két amazon elindul a lángoló épület irányába a pletykafészkek meg az istálló felé arcukat dörzsölgetvén.



Nem elérhető Haldirien

  • Halacska, A Lelkes Klikkelgető
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2579
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
  • //Ha nem írok választ, csak rivallj rám ;)
Re:Hazafelé:
« Válasz #41 Dátum: 2017. Április 12. 22:40:11 »
Leanthil

A kovács nem ad elfogadható választ, ezért belevágom az arcát a padlóba, majd felállok, és elindulok, hogy leégessem ezt az épületet, amikor már felkap a tűz, Atolla rángat ki az épületből, mely nem sokkal később az eleven tűz martalékává válik.
Minden igen gyorsan történt, hatalmas villanás, a páncél majd összezúzott, lassan felkecmeregtem, a szemem oldalra villant, és látom, hogy Atolla éppen felült, majd az épület a kovácsműhelynél megroppan, előrejelezve, hogy romba fog dőlni.
"Nem jó, nagyon nem jó, ha eltudnánk innen most menni, akkor szépen ki tudnánk szökni, ez még az amazonoknak is sok lenne, biztos idecsődülnek majd....  Sietnünk kell. - Atolla szavait nem értem, bármit is akar mondani, majd elmondja. Pár szót értek, de ezek lényegtelenek jelenleg, felállok. Körbenézve a lovakat, egy lassan növekvő tömeget és a sérült fejvadászt látom. Ráteszem a kezem Atolla vállára, majd a lovak felé mutatok, sejtem, hiába beszélnék, ugyse hallaná meg ő sem, aztán a sebesült fejvadász felé futok.
"Nehogy meghalj itt nekem, fejvadász! Az Ikreket keményebb fából faragják!"
Megragadom a ló nyakát, elkezdem lehúzni a fejvadászról. "Sietnem kell, mielőtt még megérkeznek az amazonok."
Remélem, hogy egy két városi segít a ló lehámozásában, így hamar kiszabadulhat a társunk.
Ha rám vársz sikolts rám.

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Hazafelé:
« Válasz #42 Dátum: 2017. Április 17. 21:07:34 »
Hrissi Al Shard

A robbanás hangjára felkapom a fejem - ez nem olyan zaj, amit minden nap hallani. Az istálló elött nézem szájtátva a felfele törő füstoszlopot, és hallgatom a két lökött északi beszélgetését. A kovácsról vagy kiről sokat megtudok, de hogy ez hogy függ össze a herceggel, még nem látom. Hacsak valakinek nem ugyanaz jutott az eszébe elterelésnek. Gondolatban megemelem a kalapomat a kivitelező fele - amíg a helyszín romokban, addig a herceg simán megléphet a másik irányba.
Az viszont kissé bosszant, hogy hiába ajándékozok én bárkinek lovat, ha az van olyan becsületes, és kiköti a fogadó elé. Legközelebb kénytelen leszek elvágni a lábuk inát, ha azt akarom, hogy az amazonok ne használhassák őket.
Szóval ha ott van tűz, a hercegnek az ellenkező irányba kell lennie! - döntöm el. Mivel az amazonokat vonzza a tűz, irány a nyugati kapu - ha annak közelében meggyullad egy nádtető vagy istálló, akkor oda is ellátogatnak - miközben egyre kevesebb amazon foglalkozik a valódi problémával.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Az Ezüst Utazó

  • Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2641
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Hazafelé:
« Válasz #43 Dátum: 2017. Április 18. 08:30:40 »
Leanthil herceg:

Reménykedsz, hogy a fejvadász túléli a lótaposást, Atolla dühkitörésével később is ráérsz foglalkozni. A hangját már nem is hallod lehet a lovát kergeti. Most kicsit jobban megnézed, az egyik lehulló épületdarab vastag nyílvesszőként hatoltak át a a gerincén már csak percei lehetnek hátra, viszont valamit nagyon akar mondani és ha nem bugyborékolna a vér a szájából és hallanád még sikerülne is. A kezében van valami amit nagyon oda akar adni mielőtt meghal még a kezedbe nyomja. Egy bőrtarsoly császári pecsétes.
Atolla tér vissza akárhol is volt, immáron Vidallal egy pergamen szénceruza meg két apró tükör van nála. A pergamenre már felírta újra, TE IDIÓTA! Nem hallok semmit!
A tükröket nem tudod miért hozta de idővel majd úgyis kiderül. Odamegy a fejvadászhoz, valamit mondhat neki aztán lecsukja a szemeit. Megint ír: Meghalt, de nekünk muszáj menni, merre?
Aztán a kezedbe nyomja hogy írj.

Nem elérhető Haldirien

  • Halacska, A Lelkes Klikkelgető
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2579
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
  • //Ha nem írok választ, csak rivallj rám ;)
Re:Hazafelé:
« Válasz #44 Dátum: 2017. Április 22. 09:26:35 »
Leanthil

"Nem! De mégis hogy került ilyen közel az épülethez? Egy Ikrek halálát okoztam." - egy mélyet nyelek, majd próbálom megérteni azt, amit mondani akar. Nem hallok semmit, ekkor egy tarsolyt vesz előre. Vért köhög fel, rákulcsolom a kezemet a kezére, majd kiemelem belőle az erszényt, lehelyezem a földre. A császári pecsétet felismerem rajta.
"Ne, megöltem az egyik fejvadászt, aki a házam szolgálatában állt."
Hirtelen feltűnik Atolla is, már látom, hogy a férfi még pár percig fog szenvedni, ezért a homlokára helyezem a kezemet.
- A kiontott vér halált okoz, a kiontott mag életet. Ürességes semminek mondjuk a levegőt, de ha megfosztanak tőle, elpusztulunk. Fiat nemzeni és megölni könnyű, felnevelni nehéz...
Miközben folytatom az imát, előveszem a fejvadász pengéjét, biztatóan meredek rá, majd megfogom a vállát. Ha még lát, láthatja, hogy nem okozott csalódást nekem, és nem kell mardosnia magát. Az ajkamba harapok, majd a fegyverét a torkának szegezem.
- Tharr, fogadd be magadba hű szolgád kiontott vérét. - ezekkel a szavakkal a férfi torkába mélyesztem a pengét. Felveszem az erszényt, és akkor látom, hogy Atolla miket írt fel a pergamenre. Nem írok semmit a pergamenre. Hanem megfogom a karját, és a fejemmel intek neki hogy a tömegtől és az épülettől távolodjunk el. Még Árnydal nincs meg. Felültetem Vidalra, majd én felüllök mögé, és jelzek neki, hogy induljunk.
Ha rám vársz sikolts rám.