Szerző Téma: Első Fejezet - Az Ismeretlen Múlt  (Megtekintve 8981 alkalommal)

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Első Fejezet - Az Ismeretlen Múlt
« Válasz #60 Dátum: 2017. November 03. 21:43:14 »
Corvus Latsonn

Eltekintve attól, hogy egy pszichológus vagy ne adja ég pszichiáter – nem tudod melyik a rosszabb – elemezné mit érzel és miért, te megengeded magadnak a luxust, hogy kimondd azt amit érzel. Nem tudod mikor történt meg – talán már első pillanatban – talán csak most, hogy minden végre jól alakul? Egyedül te tudod mikor ébredtél rá, de az biztos, hogy nem is rejtetted véka alá. Ami azt illeti tágra nyílt tekintetet kapsz, ami hosszasan veszik el a pillantásodban, de nem mondanak semmit.

Talán nincs is rá szükség.

Mindenesetre a pillanat tovatűnik – nem úgy az a tekintet, amivel a Lady pillant rád – miközben vonszolt a lift felé. Ami azt illeti, a Kölyök még alszik pontosan ott, ahol korábban láttad és nem úgy tűnik, mint aki épp most akar felébredni. Eléggé felfrissültél, de azért a zuhany továbbra is jó, vonzó ötletnek tűnik – főleg úgy, hogy nem leszel alatta egyedül. Ami azt illeti volt – szó szerint és átvitt értelemben is – elég szarban részed, hogy most kiélvezd az egészet.

/Basic/ Mindenki élvezte a mezítelen fürdőzést – osztja meg, talán ezért nem zavarta korábban sem a dolog

Útközben – eltekintve ezektől a szavaktól – végiggondolod, hogy mennyit jelent neked és azon tűnődsz, hogy miképp fogadná az érzéseidet. Főleg a családfői rész lehet elgondolkodató, hogy rögtön egy Kölyköd is lenne anélkül, hogy igazából bármi élvezeteset tettél volna érte. Ugyanakkor így elkerülheted a sok nyűgöt, ami a felneveléssel jár – és mégis lemaradhattál megannyi egyedi emlékről, ha nem láttál apró teremtményt felnőni – akár édesapád és –anyád.

/Basic/ Te kis butus, ez nem diplomáciai konzulátus vagy mifene – itt némi hatásszünetet tart – ez egy katonai bázis! – pillog, hogy mit szólsz a hírhez – tehát a helyes válasz… – továbbra is azt szeretné, ha te találnád ki vagy csak élvezi a játékot, majd ami Zirnit illeti – A Kölyök tud magára vigyázni – de ezt már mondták korábban is

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Első Fejezet - Az Ismeretlen Múlt
« Válasz #61 Dátum: 2017. November 06. 17:40:44 »
Corvus Latsonn

Hogy a Lady nem válaszol, egyáltalán nem zavar. Beszél helyette a tekintete, és az bőven elég számomra. Ahogy húz a lift fele, felötlik bennem, hogy fel kéne ébreszteni a kölyköt, de rájövök - ha felébred, ha felébresztem, ugyanazzal a jó hírrel tudom csak fogadni - végre véget ért a bacta tartály gyógyító fogsága. De hogy további lopott perceket szerezzek az anyjával, úgy döntök - inkább hagyom a Kölyköt pihenni legalább a zuhany idejére. Ezzel kapcsolatban valahol egyet kell értenem a Ladyvel
/Basic/ Én is fogom - jósolom meg a dolgot.

A Kölyök grátisz jár a Ladyvel, de nincs ellenemre a dolog. Jól kijöttem eddig is az aprósággal. Igaz, van pár pillanat, és év amiről lemaradtam, de remélem a későbbiek valamilyen szinten majd kárpótolnak érte.

De ezt a kárpótlást nem a hely kezdi el, mert a Lady elárulja, hogy itt nincs elnöki rezidencia! Hát ez súlyos hanyagságra vall, amit sürgősen pótolni kéne. Hova tovább egyetlen luxus rekreációs részlege sincs, mert valaki félretervezte, és holmi katonai bázisként lett kivitelezve. Ez a generátortermet figyelembe véve vagy egy tekintélyes méretű hodály, vagy pedig - amivel jobban együtt tudnék élni - a bázis pajzsainak és ütegeinek az ellátása miatt volt akkora.
Ha katonai bázis, akkor viszont mi lehet a legjobb szállás? A császári vendégterem? Ezt végül elvetem, mert a por vastagsága alapján a (jelenlegi) császár még kéjes gondolat sem volt, amikor ezt építették. Egy, de kissé átlagosnak hangzó megoldást lelek

/Basic/ A bázisparancsnok szállása... - tippelem, és ajánlom, hogy ne csak jó hanem időtálló ízlése is legyen a néhai lakberendezőnek. Végül bólintok, hogy Zirni ha felébred, egyedül is feltalálja magát. Ebben nem kételkedek, inkább reménykedve várom a szállás milyenségét.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Első Fejezet - Az Ismeretlen Múlt
« Válasz #62 Dátum: 2017. November 07. 18:07:15 »
Corvus Latsonn

A lift sietve rohan felfelé, de még így is érzed, hogy hosszú az út. Elvileg hét szint van jelölve – ti a hatodikról indultok és a negyedikre tartozok a Lady ujja nyomán – de az utazás hossza olyan érzést ad, mintha egy felhőkarcolóban lennél. Úgy tűnik, hogy a generátorok igen mélyen a hegy belsejében vannak és a többi szint is a hegy adta természetes védelemmel rendelkezik. A gombokat közelebbről megtekintve – ha vetemedtél ilyesmire – akkor a következő „olvasható”

1. Peak
2. Hangar Bay
3. Command Center
4. Living Quarters
5. General Store
6. Laboratory
7. Fusion Generator

/Basic/ A bactában… – kezd vele, de aztán csak kuncog és a folytatásban – Igen, de még mennyire fogod! – közli végül az izgatottságodra, mely a fürdés gondolatától született – Pontosan ott! – nevet és befúrja magát a karjaidba, míg utaztok

A következő percek (?) végül végetérnek, a lift megáll, az ajtó egy rövid gondolkodás után feltárul, hogy egy meglepően tiszta folyosót pillants meg. Sőt, ami azt illeti valami apró – talán takarító-droid dolgozik serényen, hogy ez így is maradjon. A rövid folyosó alapvetően csalóka volt, mert elég hosszú – jó pár méter – és mikor mindketten beléptetek, akkor előbb mögöttetek záródott be az ajtó, majd valami élénk-kék, szinte fehéres sugár pásztázott végig rajtad, hogy aztán kialudjon, és végül tovább mehess a nyíló ajtón át egy elágazáshoz.

Itt három felé lehet menni, ebből jobbra és balra ugyanazon feliratot látod, míg szemben valamivel cikornyásabbat, ami felé a Lady amúgy is húz! Rövid idő múlva már odabent vagytok, ahol minden katonás rendben van, de egyúttal olyan kényelem jellemzi, ami luxuslakosztályokéval vetekszik. Úgy tűnik, hogy ez nem csak a Bázisparancsnok szállása lehetett vagy ez eleve nem is az, hanem magas rangú vendégeknek van fenntartva.

A második meglepetés a tisztaságon túl az, hogy hangulatvilágítás mellett mintha valami fura illatot is éreznél, de mielőtt fel tudnád idézni, hogy hol találkoztál vele, már a zuhanyzóban engedik rád a forró vizet! Igen, vizet és nem szónikus hullámot – ami újabb meglepetés lehet, akárcsak a Lady arca, ami örömteli – annak ellenére, hogy épp teljesen elázik! De érzed, hogy ez is kevés, hogy elfelejtesse veled a Bacta keserű ízét, amire talán enyhe gyógyír lehet ŐKarmosságának nyelve…

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Első Fejezet - Az Ismeretlen Múlt
« Válasz #63 Dátum: 2017. November 09. 19:48:40 »
Corvus Latsonn

Az, hogy a lift működik, kellemes meglepetés - elvégre benne járhat már a korban. Még így utazva is sokáig tart, nem hogy ha gyalog kéne megtenni a távot. Azért a gombsor még fél tucat felfedezni való szintről mesél - további kalandokat és denevérszart ígérve...
Nem úgy a Lady, aki főképp a fürdő magas élvezeti értékéről biztosított. Ez örömmel tölt el, hiszen már megtapasztalhattam, hogy ilyen kérdésekben szakértőnek mondhatom. Befészkeli magát a karjaimba, és elégedetten szívom be az illatát.

/Basic/ Szerencsés vagyok, hogy itt vagy velem! - árulom el neki, miközben ajkaimmal a nyakát-vállát borító prémbe veszek, és úgy ölelem. Élvezem a pillanatot és a közelségét, amíg meg nem áll a lift.

A feltáruló folyosóra rácsodálkozok, ahogy a takarító droidra is. Talán van valahol karbantartó egység? - reménykedek, mert bár tisztelem a Kölyök szakértelmét, azért mennyivel egyszerűbb dolga lenne egy olyan droidnak, amelyik pontosan ismeri a bázis felépítését - no meg a nyelvet. A szkennelésre hümmentek egyet. Jellemző módon ez működik. Csak az a kérdés, hogy az egészségi állapotomat vagy a személyazonosságomat ellenőrizte-e le. Bármelyik is a válasz, nem talált gyanúsnak, mert tovább engedett minket.

A hármas elágazásnál megtorpanok kissé, de mivel a Lady tovább húz maga után, nem kétséges, hogy merre kell menni. A két szélső folyosó felirata valamiféle szimmetriára enged következtetni az alaprajz tekintetében. Nagyon nincs idő ezen gondolkozni, mert az egyenesen tovább vezető folyosó hamarosan kellemes meglepetéssel áll elő. Nem elég, hogy tiszta, és hogy nem omlott szét az idő érintése nyomán, hanem még felettébb kényelmesnek is hat!
/Basic/ Ezt nem hittem volna! - jelentem ki meglepetten a látványra. Hogy a Lady mivel illatosította a helyet, azt nem tudom - és nem is hagyja, hogy elgondolkozzak rajta, mert egyből a fürdőbe húz. A hely adottságaiból következik, hogy van forró víz - a Ladyéből meg az, hogy a szónikus fürdőt jobban kedveli. Ennek ellenére egyáltalán nem bánja, hogy bőrig ázik mellettem! S én sem, hogy belekóstolhatok abba az új élménybe, miszerint végre egészségem teljében köszönhetem meg a társaságát. Kisimítom az arcából a nedves tincseket, hogy először beleveszve a ragyogó szempárba végül engedjek a bűvöletnek, és kezdetnek puhán megcsókoljam...
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Első Fejezet - Az Ismeretlen Múlt
« Válasz #64 Dátum: 2017. November 12. 10:07:10 »
Corvus Latsonn

Ami azt illeti, mindössze egy szintet lepett el a guano és egy másikat nőtt be valami fura, de annál fluoreszkálóbb életforma. Így korábban az Energiaközpont (vagy minek szeretnéd nevezni), a Lift és persze a Szállások (esetleg más elnevezéssel) meglepően tiszta volt! Sőt, láttál apró takarító-droidot is, igaz, ezekből nem sokat és azokat is csak a felsőbb szinten.

Ami a gyaloglást illet, úgy véled, hogy te pont az Energiaközpont és az Orvosi (másképp is nevezhető) között másztad meg életed legnagyobb kihívását jelentő magasságokat. Emiatt lehetett az, hogy a végét már egyáltalán nem bírtad és csak segítséggel együtt tudtad legyőzni a fennmaradó ki tudja mekkora távolságot.

A lényeg valószínűleg inkább az, hogy felülkerekedtél rajta – és nem az, hogy miképp.

A Lady is kipihentnek tűnik, és csak most veszed észre, hogy mennyivel fürgébben és könnyebben mozog mint korábban. Nem kizárt, hogy vele is történhetett baleset (például amikor elkapott a zuhanásod közben), aminek következményeképp – akár a te bokád – neki is kihívásokkal tűzdelt volt az elmúlt időszak. A legzavaróbb mindezek közül talán az lehet, hogy csak most vetted észre és nem korábban.

/Basic/ Szerencsét egy Kushiban kölyök lába hozna – suttogja vidáman

Kellemes összebújást végül a célállomás elérése szakítja meg, ahogyan apádék mondták, minden jó (és természetesen rossz is) véget ér egyszer. Szerinted nem kizárt – ahogy haladtok előre és látod a tisztaságot, no meg azt, hogy több dolog is működik – hogy akadnak erre karbantartó egységek is, amelyek elég jól végezhetik munkájukat.

Az ajtószárnyak éppen csak félresiklanak és már húznak is, mintha sosem akarnának elengedni! Pillanatok alatt siettek át a folyosón, hogy egy hatalmas terembe érjetek, aminek közepét egy holovetítő uralja, majd elérjétek a célotokat, ahol szintén nincs túl sok időd körülnézni. Azért még befelé menet láttál egy zárat szétszedve – valószínűleg betörtek ide – de másra, többre alig volt alkalom mielőtt a fürdőben találtad volna magad.

A helyiség is meglehetősen tiszta és biztos vagy benne, hogy nem több ezer évesek a bútorok és az eszközök sem! Ami azt illeti, egyre inkább az lehet a gyanúd, hogy a Bázis állapotáért, az a bizonyos karantén lehet a felelős, ami nem teljesen ment végbe. Illetve azok az emberek vagy lények, akik miatt arra szükség lett volna.

Szavak nélkül értétek el mindkettőtök vágyát – lehet a kölyök sem bánná, de most… – és már érkezik is a forró – de még elviselhető víz, hogy ellazítsa az izmokat, felfrissítsen és persze átmelegítsen, ha korábban – a Lady-t ölelve – nem melegedtél volna fel teljesen. Az illat még elkísért, de lassan a pára minden mást eltakar…

Idővel… ahogy tetszik, de kikeveredtek onnan és bár a Lady egy pillanatra magadra hagy, hogy a bundájával törődjön, azért az ő illata, a lenyomata a kissé zilált ágyneműben, a tekintetének emléke és az, ahogy azt a huncut farkincát is használni tudta, az mind itt maradt veled! S amikor visszatér, talán még ragyogóbb, mint eddig valaha – mióta ismered.

/Basic/ Corvus Latsonn! – lép a szekrényhez és vesz ki neked egy egyenruhát – Őkarmossága, Lady Mirru, a Togar és Trianii Birodalom nevében ezennel felruházza Önt a Triaarii Bázis közvetlen parancsnoki rangjával! – lép melléd és két kézben tartva nyújtja feléd azt – Üdvözlöm a bázison, Parancsnok úr! – elkuncogja picit, de végül teátrálisan átnyújtja

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Első Fejezet - Az Ismeretlen Múlt
« Válasz #65 Dátum: 2017. November 12. 19:39:10 »
Corvus Latsonn

A takarító droid valószínűleg a lift működésképtelensége okán nem jutott le a többi szintre. Ahogy abban is biztos vagyok, hogy ha meglátja a lenti felfordulást eltűnődik a leselejtezés lehetőségén is.

A robotok lelkivilágánál viszont fontosabbnak tűnik a felismerés - a Lady most sokkal fittebbnek hat, mint eddig. Kissé elszégyenlem magam, igaz mentséget is találok egyből - nem nagyon volt összehasonlítási alapom, hogy egészségesen mennyire lehetett volna agilis.


A szétszedett zár jó hír - azt mutatja, hogy ha akarjuk minden ajtó megnyílhat előttünk. Hogy a karantén kiér és mi okból s mikor lépett életbe, azt nem tudom, és amíg a válasz nem bukkan fel előttünk addig nem is óhajtok ilyesmivel foglalkozni. Elvégre vannak prioritások, és a Lady igencsak előkelő helyen szerepel...

Boldog mosollyal az arcomon elégedetten heverek az ágyon, a friss emlékek hatásra. Hiába, valódi főnyeremény a Lady! Valahogy most nem érzem azt, hogy valahol máshol kéne lennem - pont ellenkezőleg - a lehető legjobb helyen vagyok. A Lady mellett! Visszatértekor gyönyörködve nézem, bár amikor hivatalos hangot üt meg, hamar eléri, hogy ezzel meglepjen, és lekászálódjak az eddig marasztalónak tűnő bútordarabról. Szerencsére nem úgy folytatódik, mint egy fejmosás, hanem mint egy előléptetés.Megpróbálom eltörölni a vigyort az arcomról, miközben hallgatom, aztán átveszem a ruhákat
/Basic/ Köszönöm a megtisztelő bizalmat Kormányzó Asszony! - válaszolom – elfogadom a kinevezést! - teszem még hozzá egy tisztelgéssel lezárva a dolgot, majd elkezdek felöltözni. Ha kell, itt-ott visszahajtom, s azon tűnődöm, hogy egy szervizes kezeslábast sem volna rossz majd találni, hogy ne ezt koszoljam össze a későbbiekben. Ugyanis van egy olyan gyanúm, hogy még lesz alkalmam bőven kétkezi munkát végezni ezen a helyen.

De most bőven volna mit megnéznem, hiszen a gondjaimra bízott bázisról alig tudok valamit! Így miután felöltöztem, a Ladyhez lépek, és puhán végigsimítok a csípőjén.
/Basic/ Egy bázisparancsnoknak illendő ismernie a bázisát, úgyhogy szemlét tartok - árulom el a szándékomat - Őkarmossága velem tart? - teszem fel vigyorogva a kérdést. A tervem az, hogy ha már itt vagyunk, először ezt a szintet járom be, és utána először lefele az aljáig, azután meg szintenként felfele tekintem meg a lehetőségeinket.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Első Fejezet - Az Ismeretlen Múlt
« Válasz #66 Dátum: 2017. November 13. 21:35:50 »
Corvus Latsonn

Minden bizonnyal helytálló a gondolatmenet a Lift és a Karbantartó- illetve Takarító-droidok esetében, hacsak nincs egy külön erre a célra kialakított utazási mód csak nekik. De ezt erősen kétled, így marad az eredeti elképzelés: ha nem tudsz utazni, nem éred el a célod. Egy falfirka volt ez valahol valamelyik lepukkant bolygón, ahonnan nem igazán volt a többségnek kiút. Akadt még pár hasonló, de most ennél sokkal fontosabb dolgod akadt, ami azt illeti, kimondhatatlanul élvezetesebb is!

Sokkal! Mert úgy véled, hogy azt az időt amit együtt töltöttetek és amit ez alapján tapasztaltál, nos, a Lady sokkal agilisabb és mi tagadás ez a fürdőben is érződött még akkor is, ha picike fájdalom valahogy elmaradhatatlan része a vele való együttlétnek. Mint ahogy szintén valaki említette volt egyszer: a jó dolgok sosincsenek ingyen. Talán te voltál, de lehet ez is csak valami hyper-útszéli bölcsesség, a lényeg, hogy igen csak helytálló! S mint ilyen most a harci sérüléseket talán nem is bánva, de büszkén viseled.

A korai meglepettséged nem tart soká, hiszen hamar átadja helyét a mosolygásnak. Igaz, hogy a Lady humora elég egyedi, de akadnak igen tréfás pillanatai, mint éppen ez is. Ünnepélyesen nyújtja feléd az egyenruhát – azt, ami igen minőségi anyag és még a szabása is kiváló ízlésre vall – hogy végül igen fess férfi legyél ebben az öltözékben! Érzed is, hogy a látvány némi hatást kivált ŐLadységéből – aki azóta sem vett fel semmilyen öltözéket bundájára – mert úgy simulnak hozzád, hogy félő le is tépik és…

/Basic/ Úgy vélem Parancsnok, hogy kiérdemelte! – osztják meg veled, majd a Lady meglepően talán, de igazi uralkodókra jellemző kecsességgel fogadja a tisztelgésedet – S ahhoz, hogy megfelelően irányíthassa az embereit, tudnia kell, hogy a Főmérnöki tisztséget, Zirni-re, a Kölyökre ruházom! – próbál komoly maradni, de tényleg szeretné! Csak… – Rendben Latsonn Parancsnok, vezessen!

Mint egy igazi Uralkodópáros, kéz a kézben – miután a csípőt ért finom érintésre dorombolás volt a válasz – kényelmesen sétáltok ki, hagyjátok el a Parancsnoki szobát, hogy a folyosón most már nem magányosan, de legalább négy testvérként együttműködő kis takarító-droidokat találj. Ezek képtelenek a beszédre, a programozásuk is igen egyszerű lehet. Mindenesetre máris elkezdték a feladatukat és ennek itt-ott a nyomát is látni. A kérdés már csak az, vajon a karbantartó droidok hol lehetnek?

A harmadik szinten találtál eleddig méltatlanul elhanyagolt részt. Ez egy hatalmas terem, mely négy nagy részre osztható. Azonban mielőtt ezt végigjárnád, meg kell csodálnod egy hatalmas holo-projektort ami a helyiség közepét uralja. Ez aztán tökéletes arra, hogy valami izgalmast nézzetek akármilyen részletességgel, de most épp nem üzemel. Ahogyan a négy részen található konzolok sem, de az még mind semmi, hiszen azt sem tudjátok melyik egység mire lehet jó. Ez megint Zirni asztala, illetve persze lehet szabadon nyomkodni, hogy történik e valami. A legtöbb dolog úgy véled, hogy alapállapotban van, de láthatóan a komolyabb játszadozáshoz, több energia kellene…

Most, hogy több időd van, már látod, hogy a folyosó kialakítása nem teljes és úgy véled szándékosan, de látni a barlang falát, melyek igen egyedi hangulatot kölcsönöznek a Bázis számára. Sőt, a „falak” – most, hogy fény is éri őket – szórják azt, illetve horizontálisan csíkosnak tűnnek, mintha rétegekből állna vagy valami művészetet csodálhatnál épp. A világítás kellemes erősséggel ragyog és rá kell döbbenj arra, hogy az egyetlen mesterséges dolog a fényen túl, az a padló. Igaz akadnak ajtók is, de érthető módon a kevesebb fém, kisebb lelepleződéssel jár…

Elérve az elágazáshoz, már látod, hogy az a korábban már látott fura kúszónövény itt is megtalálható, egyfajta vészvilágításként működhet(ett), de szüksége van egy hozzáértő kéz érintésére, hogy merre és milyen sűrűséggel növekedjen. Sőt, ha jól megfigyeled, akkor mintha valami mintázatot rajzolnak ki, de ebben végül nem vagy biztos, talán hagyod is későbbre az efféle izgalmakat. A jobb és baloldali irányban egy a harmadikkal megegyező hosszúságú folyosót látsz, így a szimmetriáról alkotott elképzelésed csak még inkább megerősítést nyer.

Előbb egy irányt, a bal oldalt választod és elindulsz arra, ahol zárt ajtók fogadnak és mikor belépnél a hozzáférésedet megtagadják. Kis ingerlően idegesítő sípolás és egy rideg, szinte katonai női hang osztja meg veled, hogy a belépésed megtagadva. Legalábbis ilyesmit mondhat, mert ugye nem érted a nyelvet amivel itt találkoztál legyen az írott vagy beszélt. A Lady csak kíváncsian nézi a próbálkozásodat, mint akit érdekelt valami, de picit csalódottnak tűnik

/Basic/ Zirni törte fel… – így már érhető miért volt szétszedve a zár, de erre valamiért nem került sor – órákig küzdött vele és egyszer még valami „ne érintsd meg” hibát is vétett. Legalább két óráig égnek állt minden szőrszála és füstölt a bundája – azért picit kuncog, de nem sokat és nem túl hosszan – ugyanakkor lehet, hogy előbb élelmet kéne találni és csak aztán katasztrófa-turistáskodni… - vetik fel

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Első Fejezet - Az Ismeretlen Múlt
« Válasz #67 Dátum: 2017. November 17. 20:19:03 »
Corvus Latsonn

No igen, mindennek ára van, és ez a jó társaság esetében sincs másképp. Nagy örömömre most nem a pénz az alapja a kapcsolatunk hanem jóval többről van szó, és jelenleg igencsak szívesen fogadom el a feltételeket. Persze néha eszembe jut, hogy itt-ott még lehetne picit gömbölyíteni a körmök végén, de ugye az már nem lenne ugyanolyan.

A ruha szövete további meglepetésre ad okot - nem csak hogy jó a minősége, hanem még egyben is van! Ráadásul a szabásával sincsenek nagyobb gondjaim - egyáltalán nem érzem magam kellemetlenül benne. Sőt, a nekem simuló Lady tökéletesen passzol hozzá(m)! A közelségét lágy ajakpuszival jutalmazom, amelyben ott a szenvedélyes csókká válás lehetősége is.

A véleményét, hogy szerinte kiérdemeltem, egy hálás mosollyal válaszolom meg. Ahogy Zirni új rangját meghallom, a mosoly futó vigyorrá szélesedik. Elvégre Zirni valóban a legrátermettebb erre a posztra, de ennek ellenére vicces belegondolni, hogy valójában milyen családi összefonódások vannak.

/Basic/ Zirni Főmérnök igencsak alkalmasnak tűnik a posztjára - értek egyet a kinevezéssel, majd belekarolva a Ladybe elindulunk felfedezni a látnivalókat.

A takarító személyzet megjelenése jó hír - a takarítás egy ekkora helyen véget nem érő feladat, amely rabolná az időt a fontosabb dolgok elől.
/Basic/ Örülök, hogy itt vannak - árulom el a Ladynek, hogy mit gondolok a robotokról. Séta közben megszemlélem a falat, amely nem egyhangú szürke, hanem sokkal érdekesebb, és természetközelibb hatást kölcsönző, talán csiszolt? sziklából van.
/Basic/ Szeretem a csíkosat - pillantok huncut mosollyal a Ladyre, majd ismét a falra. A növényzet hogy betűket formázhatott, vagy csak a rétegeket követte, nem tudnám megmondani, talán később rájövünk. De most fontosabbnak tűnik holmi átfogó kép szerzése a bázisról mint elveszni az apró, és talán lényegtelenebb részletekben.

A holo-projektor bár fontos eleme lehetne egy mozinak vagy szórakozó helynek, a berendezés többi része azt sugallja, hogy sokkal komolyabb és időnkét bizonyára fontosabb okból kapott itt helyet. Radar? Műveleti központ? Vagy a kettő együtt? Könnyen lehet!

Az ajtóhoz érve az automatika utunkat állja egy zárt ajtó képében, és bizony felvilágosítana hogy miért is nem enged be, ha érteném hogy mit is mond. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem fogok próbálkozni! Kihúzom magam, és a birodalmi flotta rendjének megfelelően öntudatosan utasítom a rendszert

/Basic/ Mint kinevezett rangidős, ezennel átveszem a bázis parancsnokságát! Azonosítóm BK-034762 - diktálom be a kadét azonosítómat. Nem hiszem, hogy elfogadná, mert a rendszerhez képest ez túlságosan is új, és nem hiszem, hogy birodalmi bázis lenne. Attól viszont nem tartok, hogy lenne nálam magasabb rangú is a bázison. Így mint egyetlen lehetséges jelölt, úgy vélem, hogy jó eséllyel indulok hivatalosan is a bázisparancsnoki posztért. Persze itt nem állok meg, hanem kis szünet után folytatom
/Basic/ Corvus Latsonn bázisparancsnok vagyok! Utasítom, hogy a kommunikációs protokoll alapértelmezett nyelvét állítsák át Galaktikus Közösre!
/Basic/ Corvus Latsonn bázisparancsnok vagyok! A karantén intézkedéseket feloldom, és teljes hozzáférést kérek a bázis minden részlegéhez!
Újra az ajtóhoz lépek, hátha sikerült valamiféle eredményt elérnem. Mert az lett volna a minimum, hogy a rendszer felismeri az egyenruhát. A sikertelenséget csak tömören véleményezem
/Basic/ Ezt hívják parancsmegtagadásnak, amit újra programozással büntetnek...
De ezek szerint nem csak nekem nem akar engedelmeskedni az ajtó. Én viszont Zirni balesetére felszisszenek, és aggódva kérdezem
/Basic/ Remélem semmi komoly! - de a kuncogása oldja az aggodalmamat, és elmosolyodom. A felvetésre, hogy élelmet kéne találni, biccentek
/Basic/ A bázison lehetett valami tartós élelmiszer is, csak meg kell találni a raktárat. Mellesleg ha nem majszoltátok el az összes csomagot a hátizsákomból, akkor ott talán még van egy kevés táprúd - válaszolom.
/Basic/ Viszont ha még sincs, akkor a bázison lehet olyan eszköz, aminek a segítségével eredményesebben tudnánk vadászni odakint - tartok ki amellett, hogy miért kéne szétnézni.
/Basic/ Persze kérdés, hogy merre nem néztetek még körül annak ellenére, hogy be tudunk oda menni - fejezem be a teóriáim előadását, aztán megkérdem
/Basic/ Neked mi erről a véleményed? - firtatom, mert úgy gondolom, hogy a válaszok egy részét ismeri a felvetéseimre.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Első Fejezet - Az Ismeretlen Múlt
« Válasz #68 Dátum: 2017. November 20. 17:53:47 »
Corvus Latsonn

Úgy tűnik, hogy minden apró felfedezés amit tettetek arra mutat, hogy bár a Bázis maga már eonok óta itt lehet, az elhagyatottság ellenben nem annyira régi. Illetve ez nem teljesen igaz, vannak részek amik megfelelően karbantartva és adott esetben még elég jól tisztítva is vannak. Ilyen ez az emelet és a Parancsnoki szoba, illetve a Lift is elég jól átvészelte az elmúlt időszakot. Most, hogy a karantén azonban még több részen él, nem lesz könnyű dolgotok bármiről is legyen szó…

A puszid most nem változik forró csókká, sőt a kuncogás alapján úgy véled, hogy ennyi játékosság legalább annyira része lesz ennek a kapcsolatban, mint a karmok és a szenvedélyesség! Most, hogy már mindenki megtisztult és kipihente az eddig kalandok fájdalmait és fáradalmait, az egész egy magasabb szintre került, melynek biz egy Kölyök is a része. Nem is akármilyen, hiszen rögtön Főmérnökként igen fontos szerepet fog betölteni a Bázis életében!

Annak, amelynek nagy része még megannyi titkot és ki tudja mi mást rejt még, de amit szándékodban, szándékotokban áll felfedni, felfedezni. Rögtön kiválasztottad a szinten található egyik oldalfolyosót, amely talán rögtön valami izgalmashoz vezet, de mi tagadás nem adja meg az örömet amit reméltél vagy éppen egyenesen vártál tőle. Nem úgy az elágazásban található ivókút, mely tökéletes mása a lentebb lévőnek, sőt úgy tűnik, hogy pontosan ugyanott lett kialakítva.

/Basic/ No, igen, lesz dolguk elég. Úgy tűnt, hogy bármi is kapcsolta le az energiát, az megfosztotta őket is az újratöltés lehetőségétől – osztja meg a gondolatot, majd huncut mosollyal kísért szavakra – Tudom, ezért nem tagadom meg tőled sosem – és tudod - a pillantása elárulja, hogy a te „bundád”ra gondol. Tehát, nem jutottatok be, pedig igen rafinált módszerekkel próbálkoztál és talán egy értelmes életforma be is engedett volna, az automatika nem igazán akar.

A próbálkozásokat egyáltalán nem nevetik ki, de azért szórakozott mosollyal figyelik, azonban eredményre egyik megoldás sem vezetett, csak annyit értél el, hogy a Lady hozzád bújt, mint aki így akarja szavak nélkül elmondani, hogy büszke rád, a próbálkozásokra, az egész hozzáállásodra. Végül amikor elunod a dolgot és megfenyegeted a rendszert, felkuncognak és egy érdes-nyelvű ezúttal valóban édes és hosszú csókkal engesztelnek ki.

/Basic/ Nincs semmi komoly baja. Kicsit morcos volt és motyogott valamit amit nem teljesen értettem, de ragaszkodott hozzá, hogy lejöjjön velem hozzád és… – a többi már történelem – rendben, együnk valamit, finom rudacskát csócsáljunk – búgja, majd bólint, hogy akkor irány a Lift – S melyik megállót választaná a Parancsnok úr? – érdeklődik, hiszen még vagy öt akad, ahol nem jártatok, senki, a kis trióból.

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Első Fejezet - Az Ismeretlen Múlt
« Válasz #69 Dátum: 2017. November 30. 19:13:49 »
Corvus Latsonn

Igazából nem tudom, hogy minek örülnék jobban - ha kiderülne, hogy csak néhány évtizede üres a bázis vagy ha több évszázada  lenne elhagyatott. De meg merem kockáztatni, hogy az utóbbinak jobban örülnék, mert kisebb rá az esély, hogy egykori gazdáik visszakövetelnék, vagy tudnák hogy hol is volt a bázis.

A kapcsolat a Ladyvel jóleső érzéssel tölt el, és anélkül, hogy bele kéne gondolnom a dolgokba, egy valamiben biztos vagyok - úgy ahogy van, Kölyköstül, mindenestül elfogadom!

Vele együtt sokkal kellemesebb bebolyongani ezt a helyet, mint egyedül lenne! További szerencsés fordulat, hogy ezen a szinten is található ivókút, sőt, még tisztábbnak is tűnik mint denevérszaros testvére.

A Lady meglátásával egyet tudok érteni - a kis robotoknak bőven lesz min serénykedniük, mire eltakarítanak mindent. Igaz, van egy pici gyanúm, hogy a falakat és a mennyezetet nem ők fogják tisztára sikálni. Azért a Lady csíkokat illető szavaira elvigyorodom
/Basic/ Azért rajtad sokkal jobban mutatnak a csíkok! - árulom el, és kedveltve végigsimítok ujjbeggyel az egyiken.

Az ajtónál süket fülekre találtam, de ez szerintem főképp a nyelvi problémáknak köszönhető. A kedvemet ez nem tudta szegni, hiszen a Lady is támogatásáról biztosít, és vígaszdíjjal jutalmaz.
/Basic/ Szinte kedvet kaptam a többi zárt ajtó megtekintéséhez is! - vigyorodom el. A kezem a derekára siklik, miközben a makacskodó ajtót magunk mögött hagyjuk. A Lady beszámolója egy érdekes dologra hívja fel a figyelmemet - a Kölyök tud beszélni! Vagy elkezdett?
/Basic/ Örülök, hogy jól van! - és annak is, hogy ő is lejött hozzám - De elég nagy megrázkódtatás érhette, mert nekem még soha nem mondott semmit! Vagy csak én vagyok süket a hangtartományra... - tűnődők el egy pillanatra, hogy aztán komoly választás elé állítanak! Hogy melyik legyen a következő megálló! Rövid töprengés után megnyomom a "közvetlenül" alattunk lévő szint gombját. Bármi is legyen ott, legalább lefele nagyrészt képbe kerülünk a lehetőségeinkkel.
/Basic/ A tápláló de nem annyira finom rudacskák fele még bekukkanthatnánk a következő szintre, ha Őkarmossága egyet ért ezzel a kitérővel - sandítok rá még a gomb megnyomása előtt. Lefele menet azért elárulom - Azért ez nagy előrelépés számomra, főleg hogy a birodalmi akadémiáról kirúgtak. Szerencsére még épp időben - mosolyodom el. Ha nem így történt volna, mostanra én is annyira agymosott lennék, mint a többi tiszt nagy része. S a Ladyvel sem találkoztam volna...
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Első Fejezet - Az Ismeretlen Múlt
« Válasz #70 Dátum: 2017. December 20. 09:38:43 »
Corvus Latsonn

Lehet, hogy a tulajdonosok már évezredek óta elhagyták, de mint minden nagy titokra, erre is előbb-utóbb fény derült, s mint ilyen lakták már azóta mások is. Ez azért lehet így, mert ahhoz bizonyos részek túl tiszták, de leginkább karbantartottak, hogy csak úgy üresen létezzen itt a bázis! Még a takarító és egyéb droidok és már rég lebomlottak volna… valaki biztos tudja, hogy hol van, a kérdés az, mi történt vele és leginkább itt, hogy minden lezárult!

Miután mindenki lefetyelt vagy más módon ivott, van idő tűnődni, főleg akkor mikor a Lady próbált vizet venni magához! A kis piszok biztos, hogy direkt tolta feléd a fenekét, de azért valahogy sikerült ellenállnod, hogy rádöbbenj, mennyire jó, hogy itt van veled és persze a kölyök is, aki láthatóan igen csak ért a ketyerékhez! Ha lenne egy orvos a környéken, akkor lenne teljes a csapat és szinte bármivel meg tudnátok birkózni akármivel is kelljen szembenézni!

Lady /Basic/ Ez nézőpont kérdése, én rajtad szeretem jobban – néz kihívóan, majd nevetve hessent, de nem túl meggyőzően

Végül sok kudarc után a lift felé haladva a jókedv töretlennek tűnik, még a várható csalódások is affélék, hogy kit érdekelnek amíg ilyen a társaságod. Lehet egy pillanatra elkalandozol és csak később jössz rá, hogy ezért van, mert egy mancs a te kerekebbik feledet markolja, míg végül dorombolást hallva csaphatsz a megfelelő szint gombjára. A kérdésedre a válasz kicsit megcsúszik emiatt, de aztán úton lefelé megkapod, nem sajnálják tőled

Lady /Basic/ Amennyiben a morgást beszédnek lehet nevezni – kuncog, akkor a válasz igen – ha valaha is beszélni fog, akkor az a gépekkel kezdődik: Bip bip bip bieeeep – nevet, nem bánja a dolgot

A közvetlenül alattatok lévő szintet hamar eléritek a legszebb az egészben az, hogy kilépve pontosan ugyanaz a kép fogad, mint kétszer korábban! Tehát a Bázis egy bizonyos sémára épült, legalábbis azon része ami a Lifttől a megfelelő célhelyiségek felé vezet. Ez is a folyosó és T elágazás képét mutatja feléd, ugyanazzal az elrendezéssel és küllemmel, különbség talán annyi, ha figyeltél ilyesmire, hogy a falak színe picit eltér és rétegesebb képet mutat.

Lady /Basic/ Néha neked is lehet szerencséd – kuncog, majd csendes szemlélőként van jelen, mígnem elértek az elágazáshoz

Itt felnézve három, teljesen eltérő macskakaparást fedezel fel a három ajtó felett és persze mindhárom zárva van. Az, hogy mennyire, csak akkor fog kiderülni ha végigjárjátok, de bejutni vagy nem tudtok vagy szükség lesz valaki segítségére, aki járatos az ilyesmiben. Mindeközben, ha épp nálad volt, akkor a Lady elégedetten rágcsál egy rudacskát, bár ismerve őt, nem teljesen erre gondolt és a rágcsálásban is finomabb utalást fedezhettél fel…

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Első Fejezet - Az Ismeretlen Múlt
« Válasz #71 Dátum: 2018. Január 04. 19:39:47 »
Corvus Latsonn

A hely lassan fedi fel a titkait, de jelenleg úgy érzem, hogy ráérünk. Szerintem a saját javunkra fordíthatjuk a felfedezést, no meg az itteni felszerelést. Az eredeti tulajdonosainak biztos nem hiányzik, de vannak helyek és helyzetek, amik mellett kár volna csak úgy elsétálni. Pont ilyen az is, amikor a Lady az ivókútnál frissíti fel magát. Merengve figyelem, ahogy lefetyelés közben a nyelve hol előtűnik, hol pedig visszavonul az ajkai mögé, jó néhány kellemes emléket idézve. Értékelendő a látványt, kedvesen megsimogatom a felém tolt testrészt, és igencsak elégedett vagyok! Ő is, meg a kölyök is kész főnyeremény! Persze mindkettő más miatt kedves nekem, de szerencsés vagyok, hogy pont velük hozott össze a sors.

A válaszát, hogy ő inkább rajtam látja szívesen a csíkokat, csak megjegyzem, de nem kommentálom. Erre majd akkor emlékeztetem, ha véletlenül tudok magamnak csíkos pulóvert szerezni...

A lift fele feltűnik, hogy most a Lady tartja ott a kezét, amit másnak egyből szóvá tennék. Azért neki is, de persze egyáltalán nem olyan hangvétellel, sőt!

/Basic/ Úgy érzem, mintha a tenyereden hordoznál! - vigyorodom el, és ennyiben hagyom a dolgot. A dorombolás mint olyan megnyugtat, és engem is elégedettséggel tölt el, mert azt sugallja, hogy a Lady elégedett.
Láthatólag nem zavarja, hogy Zirni szerinte nem lesz annyira kommunikatív, mint ő, sőt még valahol humorosan is találja. Nekem csak egy mosolyra futja, mert valahogy nem teljesen értem a dolgot. Már hozzá szokott volna a gondolathoz, hogy Zirni nem fog beszélni? Vagy Zirni esetében ez lenne a normális? Mert azt azért nem hinném, hogy a kölyke fejlődése hidegen hagyná. Valamiféle kulturális vagy milyen oka lehet...

/Basic/ Akkor velük még könnyebben ért majd szót... - értek egyet.

A következő szint is ugyanolyan folyosóval, elágazással és persze makacs ajtókkal fogad, mint fentebbi testvére. Az itteni ajtókat is megpróbálom ugyan érintőpanel használatával kinyitni, de itt sem kerülünk beljebb. Azért közben rákérdezek arra, ami hamarosan fontos kérdéssé lépne elő
/Basic/ Lassan visszamehetnénk Zirniért - vetem fel a következő állomást - S ha már szóba került megkérdezném, hogy mit mondtál neki kettőnkről - vagy mondtál-e neki valamit? - érdeklődöm tőle. Hiszen biztos van valami elképzelése a Ladynek, hogy akarja majd előadni a Kölyöknek, hogy új párra tett szert. Úgy tervezem, hogy utána már hármasban nézzük meg a felső szinteket, egyből a lakosztály felettivel kezdve...
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Első Fejezet - Az Ismeretlen Múlt
« Válasz #72 Dátum: 2018. Január 30. 18:23:12 »
Corvus Latsonn

A simogatás elégedett dorombolást csal ki és mintha, de csak mintha végigborzolódott volna a szőre amikor farkincatő felé tévedt a mancsod. Mindenesetre nem bánta, nem tette szóvá és a lefetyelés végeztével is csak somolyogva sétál veled célotok, a Lift felé hasonlóan eltévedt manccsal. Miután eléritek a kívánt szállítóeszközt, beszálltok és te szóvá teszed merészségét csak ártatlan pillogás a válasz, hogy aztán kiélvezzétek az elégedettség hangjait és érzéseit.

Érzed, ahogy a gyomrod az agyad helyére kívánkozik, amikor egy pillanatra kihagy a gravitációs kiegyenlítés, de aztán minden a lehető legnagyobb rendben halad tovább egészen addig, mígnem egy újabb szintnyi tanácstalanság után felveted, hogy esetleg a Kölyök is veletek tarthatna. Nem érkezik ellenkezés és amíg te a korábbi, miért nem zavarja ŐKarmosságát, hogy a Kölyök nem beszél témát rágcsálod újfent, addig a párod, ha mernél ilyen bátor kijelentéssel élni, a mit mondtál kérdéseden rágódik, igaz, nem sokat.

Lady /Basic/ Semmit. Teljesen nyilvánvaló az egész – megvonja a vállát, majd – az apja meg nincs itt, de ha itt lenne se érdekelne – egészíti ki tényszerűen, szinte már nem-törődőm mód

Az újabb szint és újabb csalódás után felveted, hogy talán máshol több szerencsével jártok, de mielőtt ennek komolyabb eshetősége lenne, talán a Kölyköt is fel kéne ébreszteni, de legalábbis begyűjteni. A sálként is tökéletesen bevált kis puhaság már felébredt mire leértek és éppen megint egy konzolon üldögél és azt szuggerálja. Nem nagyon oldhatta fel a lezárást vagy bármit ami ennyire kirekeszt titeket mindenhonnan és persze picit nehezebbé teszi az életeteket, de kis szemei annyira okosan csillannak, hogy nem tartod lehetetlennek, idővel minden aprósághoz megtalálja az utat.

A további szintek sem engednek messzebb, mint a korábbiak, eltekintve a legfelsőtől, ami bizony nem folyosókkal vagy elágazásokkal tarkított, hanem egy hatalmas csúcs, olyasféle, ami felfelé gomolygó füstöt képes eregetni. Hatalmas körgyűrűt látsz, ami körülöleli a kürtőt, melynek mélysége talán még meg is szédít! Az egész olyan ügyesen van kialakítva, hogy te is csak azért látod, mert pont arra léptél ki. Ellenkező esetben egyszerűen beleolvad a különböző alakzatokba. Érzed a hőt, de könnyedén elviselhető és mivel nem látsz semmi veszélyre figyelmeztetőt, talán még a levegő sem mérgező… egy ideig.

Lady /Basic/ Tető hülyén hangzik, a legfelső emelet nem fejezi ki, szóval legyen a neve Kilátó! – közlik, majd a többinek is szép sorban, mint – Rozsdatemető, VIP szoba és Holomozi, Háremtermek, Ketyerék-bigyók és bizbaszok, Orvososdi és Zirni játszótere!

Mint utólag kiderült, a Második szint elég széles kapuval bírt, nagyobbal, mint a többi szinten, így a Lady úgy vélte, hogy ott lehetnek azok a dolgok, amikkel el lehetne innen menni, de az eltelt idő fényében nem lehetnek jobb állapotban, mint egy halom fémkupac, amiből talán még az alapokra lehetne tippelni. Jó játéknak titulálta, de mivel nem jutottatok be, így azon tűnődik, hogy mi lehetne a következő lépés ami előre mozdítaná az itt tartózkodást.

Lady /Basic/ Mit gondolsz, mi lenne a legfontosabb, hogy megtaláljuk?

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Első Fejezet - Az Ismeretlen Múlt
« Válasz #73 Dátum: 2018. Február 11. 17:41:31 »
Corvus Latsonn

A lift pillanatnyi kihagyása ösztönösen arra készet, hogy a fal fele nyúljak - mintha a megérintésével meg tudnám állítani a fülke "zuhanását". Azért ez arra jó volt, hogy kissé megkönnyebbülve szálljak ki a liftből.
/Basic/ Működik ez! - sóhajtok elégedetten, hogy egy darabban érkeztünk meg.
Közben a Lady tisztázza a viszonyát Zirni apjával, amire a legjobb szó rá a közönyös. Ahogy azt is elárulja - Zirninek szerinte nem kell magyarázkodni, mivel a helyzet úgyis magáért beszél. Pedig esetenként érdekes lehet, hogy a Kölyök mit szól ahhoz, hogy az anyja körül legyeskedek. De úgy tűnik, a Ladyék fele ez vagy nem jelent akkora gondot, vagy Zirninek nincs ellenem kifogása. Bármelyik is legyen közelebb az igazsághoz, számomra mindenképpen kedvező a helyzet.

El kell ismernem, a bázis szégyenlős - mert a titkait nem fedi csak úgy fel előttünk - ehhez Zirni bűverejére és persze szaktudására is szükség lenne. Így meglátogatjuk a Kölyköt, aki épp a bázis egy újabb fejtörőjét próbálja megoldani.
/Basic/ Szevasz kiskomám! Örülök, hogy látlak, mert még nem volt alkalmam megköszönni nektek, hogy megmentettetek! Igazán hálás vagyok, hogy veletek lehetek! - mosolyodom el, és valóban hálásan nézek rá, majd a Ladyre.
/Basic/ Mirru azt mondta, hogy még te sem néztél nagyon szét az összes szinten. Ha van kedved, csatlakozhatnál hozzák - hátha látunk valamit, ami segít jobban megérteni azt a konzolt is - javaslom neki.

A legfelső szint az, ami meglep, és megrökönyödve nézek a kráter mélyére.

/Basic/ Ez úgy fest, mint egy tűzhányó! - mondom hitetlenkedve. Van némi logika benne, hiszen kiváló energiaforrás, és az olvadt kőzet, no meg a hő elrejtheti a bázist a kíváncsi műszerek elől. De legalább ugyanennyire veszélyes is, ha nem zabolázták meg. Egy kitörés, vagy csak egy földrengés komoly károkat tudna okozni a bázisban. De mivel jó ideje megvan, így talán joggal bizakodhatok abban, hogy megvan a technológia, amivel féken tartják ezt az elemi erőt.
/Basic/ Nem hiszem el, ha nem látom! - véleményezem - s közben a Lady máris elkereszteli ezt, és a többi szintet is. Mivel a bázis egy részét még nem sikerült bejárni, így kissé elhamarkodottnak ítélem némely névválasztást, de nem szólok bele. Elvégre később még lehet finomítani a neveken - és ezeket könnyebb azért megjegyezni, mint egyes vagy kettes szint.

Amihez én némi reményt azért fűznék - hiszen ha vannak takarító droidok, akkor talán van használható jármű is a kapu mögött. A Lady kérdése valóban időszerű - és a válasz nem is olyan nehéz.
/Basic/ Energia van, világítás van, lift van, víz van, alvóhely van - sorolom az elért eredményeket
/Basic/ Szerintem vagy az élelmiszer raktárat kéne megtalálni a konyhával, vagy egy töltőt találni a zseblézerhez. Azért, hogy meglegyen az élelmiszer utánpótlás. Ahhoz meg vagy a bázis vésztartalékait kéne megtalálni, vagy az eszközt, ami segít a helyi fauna levadászásában. Mert a táprudak nem tartanak ki örökké. Ha van élelmiszerünk is, akkor már ráérősebben is keresgélhetünk. Vagy van valami, amit nem vettem figyelembe? - kérdezem tőlük, és töprengve a kráter fele nézek.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Első Fejezet - Az Ismeretlen Múlt
« Válasz #74 Dátum: 2018. Február 19. 17:12:32 »
 

Corvus Latsonn
Az Ismeretlen Bolygó
Triaarii Bázis, "VIP szoba és Holomozi" Szint




Bambuló Zirni úgy tűnik, hogy nem jutott előbbre a konzolt illetően, de az sem kizárt, hogy a probléma nem is itt van! Mikor kifejted neki, hogy mennyire hálás vagy, akkor egy ideig néz, majd legyint a kis mancsával – ép mancsával – amolyan „szóra sem érdemes” mód. Őkarmossága pedig csak vigyorog és hagyja, hogy tovább beszélj egészen addig, amíg ki nem kell, hogy javítson:

Lady /Basic/ Őkarmossága vagy Lady Mirru – néz kihívóan

Ezt a kis apróságot nem említve el is indultok, hogy felfedezzétek a további rejtélyeket melyek nem igazán akarnak valódi válaszokat adni. Az első és talán legnagyobb – eltekintve a kihagyó kiegyenlítés élményét – a hegy vörös torka lehetett, amit nem sokkal később több apró titokzatos eltérés követett megtörve a hely korábban megfigyelt egyhangúságát. Lehetséges, hogy bizonyos dolgok azonosak, de a mázli a részletekben rejlik!

Lady /Basic/ Milyen kis hitetlenkedő vagy – kuncog, majd elkapja Zirnit a grabancánál és a nyakadba teszi – de a poci az fontos dolog! – nevet, aztán picit komolyodik – a Kölyökre bíznám, hogy hova menjünk, mert ő tudja, mit tud kinyitni.

Zirni a nyakadban pihenget és igen elmélyülten teheti, mert csak akkor pislog és figyel rátok, amikor észreveszi, hogy mindenki őt nézi. Felemeli a mancsát amolyan „várjatok” módon, majd int a Lift kezelőpultja felé, hogy aztán megnyomja a "VIP szoba és Holomozi" Szint gombját és türelmesen várja az érkezést. Ami azt illeti igen hamar megérkeztek majd sietve mászik le rólad, hogy aztán előre iszkoljon oda, ahol igen kellemesen töltötted az időt az anyjával.

Ha követitek, akkor láthatjátok, hogy ott áll a szoba közepén és előbb a szeméhez emeli a kezét, aztán körülnéz, majd rátok mutat és fal – illetve bútorok – egy-egy részére. Nem nehéz kitalálni mit akar, de ha még lennének kétségeid, a Lady rövid tanakodó arcvonásai hamar a megértés fényével ragyognak fel és indul el, hogy alaposan körülnézzen úgy, ahogy korábban még nem tette…