Szerző Téma: Take the Lead  (Megtekintve 9837 alkalommal)

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Veterán
  • *****
  • Hozzászólások: 1471
  • Aktivitás:
    22%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Take the Lead
« Válasz #675 Dátum: 2019. Március 06. 22:02:25 »
Rina

/Angol/ Lehet, hogy tennem kéne valamit, hogy bilincsbe verj és… – pillogok ártatlanul, még egy pironkodást is összehoznék a kedvéért – Ha hagyják, az nem erőszak nem? – kérdezem egyre halkabban, mint aki tilosban jár

Merengő gyaloglás volt, sok kellemes emlékkel meg lehetőséggel, de végül mint minden jó ez is véget ér. Jól eső borzongás után vidám hangulatban mértem fel a rendőrőrsöt, hogy aztán West felé bandukoljak a kis újdonságommal. Tudom, hogy mi merre, ha úgy adódna, de remélem nem kell semmi olyasmihez folyamodnom, ami aztán ’Verzum szerte ismert bűnözővé tenne. Izgalmas lenne, de a szerelmem nélkül mégis valahogy nem az igazi. Elhessentem a hiányát, biztos, hogy ő is jól érzi magát, s amikor meglát, akkor mindent bepótolunk ami kimaradt! De addig is…

/Angol/ Egy kis séta jót tesz. Állítólag meghozza az étvágyat! – jelentem ki, majd kérdőn nézek rá – Igazi innivaló nincs? – kissé csalódott vagyok, de hagyom terelgessen, miközben lesnék amit és ahogy csak lehetséges! – De úgy vélem drága ezredesem, hogy egy idegenvezetés nagyon nemes gesztus lenne tőled, értékelnénk, ha betekintést nyerhetnénk, hogyan is dolgozik St. Albans legjobbja!

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2563
  • Aktivitás:
    38%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Take the Lead
« Válasz #676 Dátum: 2019. Március 09. 21:48:22 »
Rina

West az étkezőben egy kompakt automatához lép, s megkérdezi
/Angol/ Szóval ki mit kér? - érdeklődik, mire Yeo-jin rád néz, aztán mikor látja, hogy kérhet
/Angol/ Egy pralinésat kérek - mutat a feliratra, amely valóban azt tudatja, hogy ez is megtalálható a repertoárban. West alátesz egy tömör porceláncsészét, s az érintésére beindul az automata. Mindezt rád kacsintva, amitől az az érzésed, hogy ezzel azt akarta demonstrálni - bizony tudja, hogyan lehet beindítani néhány kósza érintéssel a dolgokat.
/Angol/ Az a kolléga... - jegyzi meg, aztán - Én a naprendszer legjobbja vagyok! - vigyorodik el magabiztosan és jókedvűen - noha mindhárman tudjátok, hogy ez erős túlzás volt.
Hamarosan ott gőzölög a kezetekben a forró mogyorós csokoládé. Miután West körbemutatott az egyébként rajtatok kívül most üres, de modern étkezőn - elkezd kifele terelni tieteket onnan.

/Angol/ Az étkezőt most lehetett megtekinteni. A mellékhelyiségek hasonlóak, mint bárhol máshol - azokra talán nem kell külön kitérni - hacsak nem muszáj. A kihallgatóban jelenleg a kolléganőtöket faggatja Wei nyomozó. Zavaros az ügy, de az szinte biztos, hogy bármi is az igazság, vaj van a füle mögött! - tudatja veletek a tényállást és inkább az Edzőterem fele próbál terelni titeket.
Ahol nem is ér nagy meglepetés, mert valóban egy edzőterembe léptek. Ezeknek a helyeknek mindenhol enyhe izzadságszaga van - függetlenül attól, hogy a Verzum melyik pontján található. Jelenleg három kisportolt testalkatú fiatal férfi edz a tágas teremben, ami legalább akkora, mint az iroda. Feltehetőleg készenlétben vannak. Jellegtelen szürke padlószőnyeg, fehér falak, rejtett világítás jellemzi a helyet.
Minden gépből három darab van, és szellősen elrendezve a központi matracos ring körül.

/Angol/ Ez az edzőtermünk, a srácok meg a különlegesek - utal arra, hogy ez a trió a rendőrség csapásmérő része. De nincs sok időd nézelődni, mert egy kolléga belép mögöttetek
/Angol/ Bocs! West, de át kellene jönnötök a kihallgatóba. Van bent egy spiné, és meg kéne cáfolni vagy erősíteni a sztoriját... - kétséged sincs afelől, hogy a dokiról lesz szó...
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2563
  • Aktivitás:
    38%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Take the Lead
« Válasz #677 Dátum: 2019. Március 09. 21:53:03 »
Roxana

Mivel nem csinálsz műsort, így komolyabb közeg-ellenállásba sem ütközöl. Udvariasan de határozottan végzik a dolgukat - azaz szedik el tőled a megtalált dolgokat. Mindössze a kártya és egy szérum menekült meg, de ez is több, mint a semmi.

Úgy tűnik, hogy itt vagy komolyan veszik az előírásokat, vagy valóban tartanak tőled - ha a bilincselési szokásaikat nézed. Rina lehet, hogy ettől otthonosan érezné magát ezen a helyen - de jelenleg számodra nem épp az ugrik be.


A vallomástételre várakozva ábrándozhatsz a kávéról, sőt, amíg átkísérnek a kihallgató szobába, még az illatát is érezheted - de eszükbe nem jut megkínálni téged.

A nyomozó szemöldöke picit megemelkedik, amikor kedélyesen szerencsének hívod a találkozásotokat, s utána is szigorú - feltehetőleg évekig gyakorolt - arccal hallgat téged, és a tábláját nyomogatja miközben beszélsz.

/Angol/ Akkor maradjunk a fix pontoknál indulásnak! - javasolja.
/Angol/ Szóval doktornő! Kezdjük egy egyszerű kérdéssel: miféle szakácsról van szó? - érdeklődik, aztán a választ hallva csak bólint, hogy érti, s máris kérdez tovább
/Angol/ Miből gondolja, hogy fontos lehet az ügy szempontjából, hogy természetes szőke-e vagy sem? - tudakolja, majd a válaszod után már veszi a fáradságot, és begyűjti a kártyádat és a fecskendőt. Amit azonnal ki is ad egy technikusnak, hogy analizáltassák a tartalmát. Ezek után a kártyát megnézi
/Angol/ Ez egy orvosi kártyának tűnik. Mivel nem túl nehéz hamisítani, ezért amíg nem erősíti meg a kártya kiállítója, addig fenntartással kezeljük a rajta szereplő adatokat. Ha kiderül, hogy hamis, akkor pedig kap egy újabb vádpontot...
Aztán pár másodpercre belemélyed a tabletjébe, hogy lássa hol tart. Aztán ismét kérdést intéz hozzád
/Angol/ A magánál talált azonosító szerint - ami erősebb bizonyítéknak számít mint az orvosi kártya - magát dr. Elizabeth Reed-nek hívják. Sajnos az elveszettem, ellopták, más rakta oda, és nem én voltam magyarázatokat naponta többször halljuk - és bizony elég ritkán bizonyul hatásosnak! - hívja fel a figyelmeztet arra, hogy ez itt nem segít, aztán folytatja.
/Angol/ Orangeville egyébként hol is van? - kérdezi, hogy be tudja tájolni, hogy az univerzum melyik másik koszfészkéről is beszélsz. Végül aztán összefoglalja
/Angol/ Jelen helyzetben két magyarázat is van. Az első és egyszerűbb az, hogy maga dr. Elizabeth Reed, és egy hamis orvosi kártyával zúgpraxist folytat, és csak próbálja bemesélni a halálát. Továbbá megpróbálja rákenni az azonosító korong cserét valaki másra - csak hogy ne kelljen négyszeres gyilkosságért felelnie, hogy a többit ne is említsük...
A másik lehetőség, hogy ön dr. Roxana Dent, aki ellen elfogatási parancs van érvényben anarchistákkal való kapcsolat alapos gyanúja miatt. Továbbá - böki meg a tabletet - az arieli Holdkutya társaság nyomkövetési értesítést kért magára cirka egy hónappal ezelőtt. S ha ez nem lenne elég, hamis személyazonosító és tiltott orvosi szer birtoklása a további vádpont. Persze ha a meséjét nem tudja megerősíteni az Orangeville-i patológus vagy seriff hivatal, az gondot jelenthet. Ahogy az is, ha véletlenül kiderül hogy maga ölte meg dr. Elizabeth Reed-et vagy Jeremy Wall-t. A következő lépés az, hogy veszünk majd magától DNS mintát, és lefuttatjuk. Az legalább segít eldönteni pár nap alatt azt a kérdést, hogy hány évet is kaphat - tudatja veled a "jó" hírt.
/Angol/ Hazugságvizsgáló gépet meg nem alkalmazunk - osztja meg veled ezt az információt így a végére.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Az Ezüst Utazó

  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2146
  • Aktivitás:
    19%
  • Karma 0
Re:Take the Lead
« Válasz #678 Dátum: 2019. Március 13. 09:32:59 »
Kezd elegem lenni ebből a penge szájú beképzelt tyúkból. Tartom magam mert nem győzhet, normálisan válaszolgatok a kérdéseire, bár a t...m tele van már vele.
-Paladino Black a szakács. Ő is itt van valamelyik kihallgatóban, cellában. Ahogy ismerem hallgat mint,
 a sír. Az eredeti foglakozása szakács, aztán jött a háború és pilóta lett belőle. Nem kérdeztem melyik oldalon, harcolt és azt sem meddig. Azt tudom csak meghalt az egész családja, Ő vezeti az Ólommadarat, és közben főz. Azt gondoltam nem kellene firtatni a múltat mert ez számára biztos fájdalmas emlék.
-Ismerem már annyira Backet,  bevágta a kukát, Megnehezítve ezzel a maga és a nyomozók dolgát.
-Maguk egy szőke nőt kerestek ezért festettem a hajam feketére.
Bármennyire is nem illik ehhez a helyhez, de kénytelen vagyok elnevetni magam.
-Jó persze elhiszem napi szinten hallja nem én voltam, nem én csináltam semmi közöm hozzá, stb...így persze érthető, hogy nem hisz nekem. Én megkértem West rendőrt, hogy menjünk vissza a hajóra ahol mindenütt van kamera, így igazolni tudnám, én tényleg Doktor Dent vagyok, és Nem ez a Reed, akit aligha neveznék orvosnak. Ellenben ő ezt nem akarta. Az én korongom most éppen egy Yeo-yinnél  nevű csajnál van, nem rég tért be ide, most biztos azt gondja hazudok de mi van ha hinne nekem? Hol van Orangewille? Háááát Passz! De Komolyan! Nem tudom! Kérdezze meg a pilótát.  -Még a vállamat a is megrántanám, a bilincsem engedné.
-Kezdjük ott, a nevem Doktor Dent. Az elején kezdve, a legtöbb időmet a hajón töltöttem, ott mindenütt vannak kamerák, visszakérhetők az adatok. A mai napon, miközben a munkáját tökéletesen végző munkatárasa, bizonyos West nevű arra kért tegyem fel a kezem a fejem felé, majd megbilincselt, az ipari kamera felvette hogy egy másik nő kilopta a zsebemből a korongom, betette egy másik lány zsebébe, ééés betette annak a halott doktornő korongját.  Nem és vagy nincs kapcsolatom sem anarchistákkal se másokkal. Erre most megint jó az hogy szőke vagyok ráadásul igen magas. Mire nem jók az ipari kamerák? Mindenütt vannak, illetve ahol én megfordultam ott biztos voltak. Ha gondolja írok egy listát merre jártam. Nem kell a bevásárlóközpontban voltam néhányszor, ott is vannak kamerák. Viszont csak eladókkal találkoztam a piacon, akik szerették volna ha mihamarabb távozom tőlük mert igencsak szeretek alkudozni minimum lefelé, 80%-ig. Aztán voltam egy régiségboltban, és vettem egy aranyórát Blacknek mert kissé szonb és szokás szerint valamint felpukkadt...megint. A szobájában dekkolt és valami fantasy könyvet olvasott. Talán egy tünde hercegnőről ábrándozott. Szóóóval vettem ezt az órát mintegy: legyen már jobb kedved címen. Aztán voltam kávézni, jó sokszor, és beugrottam egy szépségszalonba, mert úgy gondoltam nekem ez jár. És igen ott is voltak kamerák. Egyszer a patikában, és a Jégfutáson, bővebb felvilágosítást majd Rina ad róla mivel megnyerte.   Az nem a maguk dolga lenne kideríteni kik ezek az úgy nevezett anarchisták? Kik a tagjai? Mindeközben mit csinálnak? Idegeneket fogdosnak el mert hátha...!? DNS mintát adok, mivel eddig bármit mondtam semmit se hitt el nyomozó. Az a szer nem tiltott, ha orvos lenne tudná. Én nem öltem meg senkit, elmondtam hogyan haltak meg, és ehhez tartom is magam. Arra viszont kíváncsi lennék kik ezek a Holdkutyák. Ha úgyis nyomkövetést kértek, akkor az is ki fog derülni, hogy a közelükben sem voltam, Konkrétan egy Ed nevű 20 éves fiúval voltam, aki bár nem volt túl technikás még előző barátnők híján de elég lelkes. Szóval elvoltunk.  Ellenben elég sokat tudok a polgármester piszkos kis üzelmeiről az ellenzékkel szemben.
 Illetve a virág szállítmányról ami nem kimondottan városszépítésre való.  Várjon kitalálom ki adta ki az elfogatási parancsot! Csak nem a polgármester? Na én ráérek, mivel úgy tűnik évekig nem megyek innen sehová, higgye el amit én tudok amellett egy kis korong pakolás nulla. De mit se számít, ha úgysem hiszi el amit mondok. Kivéve ha teszünk egy kitérőt a hajóra, Blackel egyetemben persze bilincsben. De én ahogy már mondtam elleszek a böriben. Addig viszont nem szólok egy szót sem. Viszont kérek egy ügyvédet!
-Tényleg befejeztem, még egy nyögést se fog kihúzni belőlem. Nem tudom még "ráharap" e a polgármesteres dologra de azt el akarom érni hogy visszanézze merre jártam a városban. Mit csináltam a hajón, ezt azonnal le akarom tisztázni. Abban is  biztos vagyok ennél a bugyivadásznál jobb rendőr lennék, önfényező majom. Ha én ő lennék, nem vagyok hála bárminek előbb tettem volna egy kört a hajón hisz már úgyis bilincsben vagyok nem szaladok el, és csak utána a rendőrségre. Kik lehetnek ezek a Holdkutyák? Igen azok. Miért lesik merre járok? Más alkalommal azt gondolnám ez ijesztő, de a jelenlegi helyzetemben még jól is jöhet.






Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2563
  • Aktivitás:
    38%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Take the Lead
« Válasz #679 Dátum: 2019. Március 16. 19:03:41 »
Roxana


A nyomozó faarccal hallgatja, hogy ki is a szakács - s a végén csak annyit mond
/Angol/ Értem... s aprót biccent arra is, hogy miért is festetted magad feketére. Amikor arról beszélsz, hogy West nem ment veled vissza a hajóra megkérdi
/Angol/ Ön a jogos tulajdonosa az Ólommadárnak? Mert ha nem, akkor nem adhat felhatalmazást West nyomozónak egy házkutatásra - ugyanis még várjuk a szükséges engedélyeket - zárja rövidre, hogy miért is nem foglalkoztak a kérdéssel.
/Angol/ Majd lekérjük a hajónaplóját az Ólommadárnak, és az alapján - no meg a pilóta elmondása alapján be fogjuk határolni Orangeville pontos helyét. Utána már csak le kell kérnünk az Orangeville-i patológus és a kikötői hatóság listáját, hogy lássuk - kik jöttek, és kik mentek el onnan az Ólommadárral - nyugtat meg, hogy alaposak lesznek -csak idő kell hozzá.
/Angol/ Yeo-jin? - érdeklődik - Nos, rendben, ezt gyorsan ellenőrizhetjük, ha valóban itt van a rendőrségen! - ért veled egyet. Aztán az intésére csak egy
/Angol/ Vettük - a válasz a hangszóróból.
/Angol/ Ahogy a kamerákat is vissza fogjuk nézni a kikötői épületnél, és meglátjuk, hogy mit rögzítettek. Csendben hallgatja, hogy merre jártál, s néha leheletnyit ráncolja a szemöldökét. Aztán a végén megkérdezi
/Angol/ Óhajt még valamit mondani? - érdeklődik, s aztán a tabletjét felmutatja, amin egy kép látható. Mégpedig az Ólommadár rámpájánál készült fotó. Roger, Black, te és a Fagyosszentek vannak lekapva, ahogy beszéltek. A szög az elég szerencsétlen, mert Black pisztolya nem látszik, ti és a Fagyosszentek eltéveszthetetlenek vagytok.
/Angol/ A Fagyosszentek anarchista csoport egyik sejtje, és véletlenül ön is jelen van. Ráadásul az éjszaka közepén van a megbeszélés, gondolom azért, mert azt gondolták, hogy akkor a kutya sem figyeli magukat. Hát tévedtek... Ez alapján hozattuk be magukat - a polgármesternek ehhez nem volt köze.
/Angol/ A Jégfutással kapcsolatos alibi résszel milyen Rina is adhatna felvilágosítást? - érdeklődik.

/Angol/ Valóban nem vagyok orvos. Olyan vagyok, aki olvasta a 2503/1142-es csillagközi szállítási egyezmény b lajstromán szereplő tételeket. Amely lista a településen tiltott tételeket tartalmazza. Kivétel persze, ha van a Blue Sun által kiállított engedély. A tudatmódosító szerek is fent vannak a listán az altató és fájdalomcsillapító kivételével.
A Holdkutyák pedig egy arieli fejvadász cég neve. Jó pénzért megkeresik és visszaviszik az embert a megrendelőnek. Most pedig visszakísérik a cellájába, ahol megvárhatja az ügyvéd érkezését.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2563
  • Aktivitás:
    38%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Take the Lead
« Válasz #680 Dátum: 2019. Március 17. 18:18:15 »
Rina & Roxana

A kihallgatóban találkoztok újra. Roxana a nem túl ergonomikus székhez van bilincselve. Rina oldalán Yeo-jin pillog, míg kezében egy bögre kakaót tart. Őket természetesen ki más, mint West kíséri. Roxanával szemben egy idősebb ázsiai nő ül, s az arckifejezése elég kelletlen. Ahogy Rina és Yeo-jin belépnek, megszólal
/Angol/ Köszönöm, hogy befáradtak! - udvariaskodik egy pillanatra - Egy kérésem volna, aztán nem is tartanám fel tovább önöket! Ugye magácska Yeo-jin? - fordul a kérdezett felé, aki bólint.
/Angol/ Igen, én vagyok! Miért? - érdeklődik
/Angol/ Megérhetném, hogy forduljon meg, és pakoljon ki a zsebeiből? - érkezik az utasítás. Yeo-jin meglepett arcot vág, de leteszi az asztalra a bögréjét, majd hátat fordítva a nyomozónak és Roxanának, kipakol a zsebeiből. Előkerül egy kis doboz cukorka, egy plasztikkulcs nyuszis kulcstartóval, két papír-zsebkendő, egy rozsdamentes pénztárca - benne negyven dollárral és egy azonosító koronggal. Amit leolvasva kiderül, hogy Yeo-jin azonosítója. A kabátzsebéből egy vékony, fűthető kesztyű, egy használt zsebkendő és egy fekete kötött sapka kerül elő. Rina vagy Roxana ha nézi a farzsebét - látszik, hogy az bizony ki van szakadva. Feltehetőleg ezért nem hord benne semmit ami értékesebb, mit a papír-zsebkendő.
A nyomozó felveszi az asztalról az azonosítót leolvasó készüléket, és végigszkenneli vele Yeo-jint, de nem talál vele semmit. Aztán Ugyanezt elvégzi Rinán is, de ott is csak egy azonosítót talál meg vele - Rináét.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Veterán
  • *****
  • Hozzászólások: 1471
  • Aktivitás:
    22%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Take the Lead
« Válasz #681 Dátum: 2019. Március 18. 18:03:00 »
Rina

/Angol/ Valamit, amiben van egy kis szíverősítő is! – majd az előadásra csak annyit – Ez legalább nem bonyolult és elég egy jól kiemelt nagy gombot megnyomni. – jegyzem meg mosolyogva, hogy aztán bólintsak – Mi más? – fogadom el az érvelését és azt az akármilyen forró löttyöt, amit egy rendes ital helyett a kezembe nyomott. – Egész pofás. – jegyzem meg az ebédlőt látva, majd kíváncsian nézek rá, hogy miért nem kell megnézni a másik helyiségeket, de nem erőltetem, ugyanakkor az edzőteremben – Igen, látom, tényleg azok. – búgom és fél szemmel Bao Bei-t nézem, hogy ő miképp kezeli a dolgot. Aztán pedig: Ha nem takarítónő, akkor valójában nem is kolléganő. – jegyzem meg, majd még elidőzöm a látványon, végül: Van aki elég tökös, hogy szőnyegre lépjen velem? – kiabálok be, majd Westre nézek – Esetleg a Naprendszer legjobbja? – kérdezem úgy, hogy mindenki hallja, de aztán keresztbe húzzák a tervet

A kihallgatóban faarccal nézem a Szöszit és ferde szemmel a nyomozónőt, de végül mindössze csak az érdekel, hogy a Szöszi köpött e vagy sem. Utóbbi esetben mindenkivel jó alaposan kib*szott, míg ha volt annyi esze a sok papíros állítólagos Lizzy-pótléknak, akkor kussolt és csak a kérdésre válaszolt. Mikor a kicsi-lányt faggatják, picit anyásan ölelgetem, mikor engem akkor csak halál nyugodtan pislogok. Amennyiben nincs más, nem tudom mennyire marasztalnak, de nem bánnám, ha folytatódna a túra, mert érdekelne, hogy ki van még itt az Ócskavasról. Különösen az, hogy a kis dögös vörös merre járhat, mert bizony nem állunk jól. Speciel én a lábam miatt, a többiek meg azért, mert ritka nagy hülyék voltak. Mindenesetre remélem most nem várják azt, hogy Lizzy-halálában futok segíteni amikor túl idióták voltak ahhoz, hogy elmondják mi van, de a kis vörös démont azért megidézném. Egy részt, mert mindenki lecserélhető és viccesebb ha látják tényleg, másfelől meg fogalmam sincs miért. Szóval érdekel miért. Ennyi.

Nem elérhető Az Ezüst Utazó

  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2146
  • Aktivitás:
    19%
  • Karma 0
Re:Take the Lead
« Válasz #682 Dátum: Ma - 08:57:55 »
Jó sokáig itt maradok még nyaralni, ahogy az ábra mutatja, pedig nagyon vissza kellene mennem oda.
-A hajó tulajdonosa Roger aki ma hajnali ötkor lelépett és azóta a színét se láttuk. Ha viszont itt van akkor se könnyebb a a helyzet mert a makacs tini kőkemény korszakát éli. Majdnem mindenre nem akarom hagyjál békén, a válasza.   Ezt viszont sajnálattal hallom, mármint, hogy nem mehetek vissza. Nem azért amiért ön hiszi, csak kontaktlencse van rajtam viszont elvették a táskám a szemüvegem a hajón, a tartó és vele járó folyadék van a táskámban. Legalább azokat visszakaphatnám? Anélkül vak vagyok mint egy bányaló. Nem lehet velük ölni. -Míg a "vettemmel" vacakol a nyomozónő, azon gondolkodom mit tenne Rina a helyemben. Hazudna persze, mentené a bőrét ehhez nem kell diploma. Eddig Rina nevét is említi jöjjön ő is komolyan rettegni kezdek.
-A fenébe pont a lényeg nem látszik! Vagyis hogy Blacknél fegyver van. Az pedig ott Roger, Ha nem találták volna meg, így néz ki. Ez az egész a jégfutás utáni éjszakán volt, minden volt csak megbeszélés nem. -Elkezdem a fejem csóválni a fejem most mi legyen.
-Elmeséljem az egészet, vagy csak nagy vonalakban? Na ezért kellene nem csak fénykép hanem kamera mert így teljesen úgy tűnik mintha mi tárgyalnák. Szóval az éjszaka közepén a kabinom ajtaján kopogott Roger és sehogy se akarta. Mint kiderült be akarnak törni valakik a raktárba, de nekem is mennem kell mert neki csak fél keze van mert a Jégfutáson  eltörte és be van gipszelve nem tud lőni. Ja és ébresszük fel Blacket. Jóóó mindjárt jön a lényeg, felkelt beszólt nekem hogy hülyén tartom a fegyvert, a kezébe nyomtam, aztán elkezdek egymással valami ökörségen vitázni ezért gyors ütemben kiosztottam mindkettőnek egy-egy pofont. Úgy meglepődtek, hogy gyorsan rá tértünk az eredeti problémára. Bevonultunk a raktárba, mindenki amiben éppen volt, aludt, stb... de az állítólagos mármint akkor még akkor még azt hittük betörők, még sehol se voltak. Lassan kezdtük leengedni a pallót, akkor már tűrhetően lent volt, Roger Kamikaze akcióba lépett, még fel is kiáltott "Most elkaplak benneteket!", Black A levegőbe lőtt miután a rámpa szélére lépett és nyomta azt a katonai szöveget " Adják meg magukat és akkor nem esik semmi bántódásuk. Kőkemény a csávó, kár hogy nem sűrűn mutogatja!-Enyhe sóhaj!
-Ja hol tartottam na! Találtunk ott két simlisapkás munkás ruhás fazont, mármint őket. Akik egy mukkot se akartak szólni. Én akkor úgy döntöttem teszek egy kört a szobám irányába a papucsomért, meg lehet pulóverért? A raktár elég koszos hely, háát mire visszaértem igen beszédes kedvükben, vagyis kiabálós vádaskodós hangulatban voltak. Azzal vádoltak, mi a polgármesternek dolgozunk és pontosan tudtuk mit szállítunk emlékszik még mint mondtam a szállítmánnyal kapcsolatban? Igyekeztünk nekik elmagyarázni, hogy nekünk ehhez semmi közünk. Vagyis leginkább Black és Roger próbálta, én meg találtam egy raklapot ráraktam egy tiszta izét és inkább csak hallgattam őket. Nem sikerült őket meggyőzni, Azzal is megvádoltak hogy Roger apját a jégkapszulából a gazdagoknak adtuk el, pedig ez szerintem anonim. Attól  be voltak tojva őket is beletesszük. Mindent így egybetéve, a polgármesternek nagyon is köze van ehhez ön szerint megbeszélés, szerintem viszont betöréses lopási kísérlet. A megbeszélés annyi volt, Black azt mondta ennek a két jómadárnak, ha most eltűnnek nem lesznek feljelentve. Belátom jobb lett ha ideküldjük őket azonnal.-A fejemhez csapnék ha tudnék.
-Jut eszembe! Kétszer voltunk a hivatalban! Egyszer az első napon, de akkor nem sokáig, Roger jól intézte a papírmunkát. Aztán a betörők utáni napon,  tisztázni akartuk ezekkel a fagyosokkal, hogy se hozzájuk se a polgármesterhez ügyeihez közünk sincs...de bent ragadtunk, mármint Blackel az alaksorban egy nem működő liftben, kb három  óráig,Tisztáztuk a köztünk levő viszonyt.. tökjó volt!   megkérheti, a sok dilije van nagyon prűd, tuti a nyakam rá  letagadja...! Ennyi volt a húúú megbeszélés! -Vigyorgok mint egy jóllakott napközis. Rinát inkább visszafelé hozom szóba, van így is elég gondom, hogy még vele törődni???? Ne máááár!A fagyosokat sínre tettem, hiszi nem hiszi, legyen az ő baja. Belemélyed a kis paragrafusaiba engedélyekbe, amitől szerintem neki is fájhat a feje.
-Akkor ahogy ön fogalmazott, maradjunk az alapoknál nem igaz? Nekem van Blue Sun engedélyem, és kártyám is amit szintén elvettek tőlem. Erre nem is szeretnék több szót vesztegetni.-Na és most jöjjön Rina!
-Nem hinném, hogy Rina túl együttműködő lenne. Ha beszélni akarna vele, leginkább a Jégfutásról kérdezze, és semmi másról, mert azzal imád hencegni?! Ez a jó szó?! Meg a kis csajszi ezért imádja. Abban se vagyok biztos hogy, a korongom nála van van e még, én csak annyit mondtam itt vannak. Semmi mást! Erre való a DNS-teszt, és én állok elébe. Akár most azonnal! Bárki is a megrendelő, én anyámra tippelnék nagyon odavolt a szomorúságtól, elmegyek valahová a világ végére. A hazajutás nekem a leghőbb vágyam. Húsz percük volt ideérni, ki tudja mi történt addig a koronggal. Én csak azt mondtam, hogy itt van aki megnyerte a jégfutást, a többit bízzuk a kamerákra.  -Bárcsak megkérhetném a nyomozónőt Rina ne jöjjön csak a kis ágymelegítő, könnyebb dolgunk lenne. De itt van. Rina hozza a papírformát, ahogy kell, és szokta. Pont úgy nézek vissza rá ahogy ő rám, kussolok én is ugyanúgy mint ő. Nem számít, hogy nincs meg a korongom a teszt majd engem bizonyít. Amúgy meg szokás szerint nincs képben, mint általában, Most azt hiszi fel van nyomva, lehet Joe miatt? Megengedek magamnak egy enyhe gúnyos mosolyt, A nyomozónő elmondja pillanatok alatt mi a pálya, ha élvezzem már!