Erigowi Artemise
A látomás után egy pár percig csak mereng, és a szolgáló megjelenése tudja kiütni ebből a kissé ledermedt állapotból, ahogy az ablakon keresztül nézett. Miután a szolgálólány végzett a hajának a befonásával, egy biccentés kíséretében bocsátotta el a lányt.
“Köszönöm hálásan, Lorria.” – mondja mosolyogva, ahogy megnézi a haját a tükörben. – “Csodálatos lett. Esetleg lennél szíves hozni egy kis üveg tintát, vagy szenet?” – mondta továbbra is mosolyogva.
Ha nem tud a szolgálónő adni neki tintát, akkor a dalnok urat keresi fel a kúriában, egy csepűrágónak biztosan kell a dalai leírásához tinta, szóval nála bizonyára kell, hogy legyen.
“Kedves uram, esetleg egy tintát vagy krétát tudna kölcsönadni nekem? Megfogott az ihlet, és szeretném minél hamarabb papírra vetni ezeket.”
Hogyha sikerül egy krétát/szenet vagy tintát szereznie, visszatér a szobájába, és az emlékei között matatva, az elméjét megacélozva (Emlékfelidézés diszcíplina, szükség esetén Mesterfokon tudja használni), igyekszik a madár szeméből látottakat papírra vetni. Az első tájat azzal a furcsa diadalívvel, a második tájat, a hóhatár feletti zöld tájjal, valamint a négy alakot, a két madárfejűt és a két macskaembert.
Feltűnik neki, hogy a Varjú nevű lovagnak is fekete páncélja volt, úgy, ahogy a másik két madárfejűnek, így megpróbálja a Varjút is lerajzolni a lapra, elválasztva a többitől. (Az emberalak rajzok csupán “melltől felfelé vannak lerajzolva”, akár egy portré)
Miután sikerült ezeket lerajzolnia (a papírosokat hagyja száradni egy ideig, addig gyönyörködik a befont hajában,
Végül, hogy a dalnok úrnak ne legyen kifogása az “ihletét” illetően, Artemise megpróbál egy amatőr verset faragni a látottakról. (Éneklés Alapfok)
Sűrű köd felett, a varjak lakomáznak
A fagyos hó felett viruló zöld mezők várnak
A varjak kárognak, csatadíszben állnak
De a bölcs macskaszemek mindent látnak.
Miután megszáradt a tinta, óvatosan feltekeri a pergameneket, majd a hátizsákjába helyezi őket, és elindul, hogy megkeresse a dalnokot ismét… Aztán fordul egyet, és inkább az idős lovag urat keresi. Habár a lovag úr veszélyes, talán ő többet tudhat ezekről a furcsa dolgokról, mint a dalnok… Csak óvatosan kell tálalni a helyzetet.
Ha megtalálja az idős lovagot, akkor megvárja tisztes távolból, amíg befejezi a beszélgetést a nemesúrral, majd a táskája szíjait fogva odalép mellé.
“Mélyen tisztelt Nagyuram, köszönöm a segítségét, hogy ilyen szíves vendéglátásban lett részünk az uraságnál. Szeretném meghálálni Önnek a segítséget. Ha esetleg van egy pár perce, találkozzunk valamelyikünk szobájában.” – mondja mosolyogva, majd körbenéz, hogy hallótávolságban vannak-e emberek, majd közelebb hajol hozzá, mintha a fülébe súgna valamit
//Mivel ha jól látom, a Aignan bel Verperiodi úrnak van Dinamikus pszi pajzsa, így azt érzi, hogy valaki szeretne egy üzenetet küldeni az elméjébe. Amennyiben ezt megengedi, akkor az alábbi üzentet hallja az elméjében
~ A fekete lovagról és a társairól ~ – majd ahogy ellép a lovagtól, még mosolyogva szólal fel.
“Alig várom, hogy találkozzunk, Nagyuram.”
