A gyors szóváltást követően nem kerüli el figyelmedet a Feketerendi nagymester megjelenése. Gondolataidban ekkor még Jeckallo herceg kastélyában lépkedsz, felkutatva azokat a dolgokat, melyeket elhallgathatott előletek, de nyílvánvalóvá válik, hogy el kell napolnod azon tervedet, hogy rajtaüss a hercegen, és megleshesd őt és a titkait. Ehelyett azonban új célponttá a nagymester válik, aki igencsak gyanút keltően jelenik meg.
Benned legalábbis felkeltette az a tény, hogy az idős lovag itt bolyong éjnek közepén, talán három órával hajnal előtt. Elindulsz hát a hordók, sátrak árnyékában, hogy megközelítsd őt, és megtudd mit is akar.
A férfi kimérten lépked, először egy nagy, vörös selyemből szőtt sátornál áll meg, melynek bejáratánál egy igencsak félálomban lévő őr állt, aki meglepődve riad fel az igazak álmából, amikor a nagymester megrázza a vállát.
- Nyisd ki a szemedet. - szavai az izzó acélra csapódó kalapácsként csattanhatott a férfi fejéhez, mert az megrázza a végtagjait, majd próbál éber szemekkel állni a posztján.
Ekkor lépett be a nagymester a sátrába, nem látod jól a hordó mögé rejtekezve, amely szembe van a sátor bejáratánál, talán többet láthatnál a másik mögött, amely valamivel közelebb áll a bejárathoz.
Egyenlőre annyit látsz, hogy egy asztalnál állt meg a lovag, az asztalnak a lapját, és a férfi felső testét kitakarja a sátor, így azokat jelen helyzetedből megpillantani nem tudod.
Amennyiben továbbosonsz a másik hordóig, kockáztattad azt, hogy az őr megpillant, de a férfi ébersége amilyen gyorsan jött, oly gyorsan tűnt is el, és amint belépett a sátorba a nagymester, a férfi belépett az Álmok Birodalmába. Eszedbe jut erről, hogy az idő igencsak előrehaladt azóta, és talán már lassan egy egész napja fent vagy, de nem szökik álmosság a szemedbe, ami egyrészt a gyakorlottsággal, másrészt az akarattal, harmadrészt pedig azzal függhet össze, hogy a kiváncsiság, bár nem így neveznéd, de csodálatos erőkkel képes eltölteni az egyént annak érdekében, hogy ne pihenjen, és a nagymester itt léte kimeríti az érdekfeszítő fogalmát. Amint befészkelődsz az új helyedre, máris több mindent látsz. Egy asztalt, bár annak csak a peremét, melyen sok sok könyvet és papírtekercset pillantasz meg, egy üveg bort és egy korsót, illetve a fekete acélba öltözött férfit teljesen termetében, tetőtől talpig, az ősz hajszálak megcsillannak a kezében lévő gyertya lángjai által kibocsátott fényben. Másik kezében egy megégett papírt tartott, melyet a tüzek megpirítottak. Az arcán a vonásokat nem tudod kivenni a távolság miatt, de mintha megváltozott volna ott valami, és mintha az ajkai is megmozdultak volna. Azután leteszi a lángot az asztalra, és két kézzel nézi a tekercset, és ekkor már látod, ahogy a szemöldöke összehúzódik, majd az asztal fölé emeli a papírt tartó kezét. Hogy mit csinál, azt nem látod, de tizennégy szívdobbanásnyi idő után elveszi, és a kezében már nem volt a papír. Természetesen első gondolatod az, hogy elégette azt, amit olvasott.
Körülbelül egy két percet tölthetett az őszülő lovag abban a jurtában, idő közben eltűnt a lába a szemed előtt, hacsak nem helyezted magadat még korábban jobb látószögbe. Amennyiben már továbbmentél a másik hordóhoz láthatod, hogy leül egy székre, mely ott volt az asztal mögött, de eddig kitakarta a férfi. Öt eltölt egy rövid időt, látszólag gondolkodva, majd hirtelen feláll, és kisiet, még megáll az őrszem mellett, rátekint, majd feléd int.
- Gyere ide.
A szíved hirtelen elkezdett hevesen verni, de a sátorból kihallatszódó dobogásokra megnyugszol. Egy őr jelenik meg a ponyva belsejéből, majd a nagymester felé áll, és meghajol.
- Az őrséged most kezdődik. - mondta egyszerűen a nagymester majd ellökte a vörös selyemből szőtt sátor egyik tartórúdjához dőlt őrszemet, aki a földre esve felriadt újra.
- Takarodj - veti neki a nagymester, majd elindul, végig a sátorok között, célirányosan. Az újabb őr már igencsak ébernek tűnik, nem engedhetsz meg magadnak bármilyen feltűnő mozdulatot. Amennyiben egyből követed, végigosonsz mögötte, vagy egy párhuzamos "utcát" használva ebben a táborban, vagy a hordók, ládák és hasonlók fedezékét használva mögötte.
Elérve a terem szélét, a nagymester jobbra fordul, és olyan harminc láb után az oldalt tátongó nyílásba veti be magát. Hamarosan rádöbbensz, hogy az az a csatorna, amelyen keresztül haladtatok Manseával még korábban. Azonban itt már egyszerre van könnyebb és nehezebb dolgod. Nincsenek fedezékek, ezzel szemben azonban a sötétség miatt nincsen is rá szükség, de ritkán, egy folyosón egy, ha hosszú akkor akár több is lehetett belőle, de akkor is megtudtad várni a sötétség ölelésében, amig nem néz hátra, és végigosonhattál a folyosó fénnyel borított részén.
A férfi a folyosó végén elfordult balra, majd egyenesen, elhagyott egy járatot balra, majd a másodikra lépett be, melyik jobbra vezetett, és egészen addig ment, míg meg nem látta a falat magával szemben, itt már három fáklya volt, egy járatot elhagytatok, majd továbbhaladva elérkeztél az első fáklyáig, azután érezted, hogy a folyosó kiszélesedett, egy termet megvilágítva, majd megint újraszűkült, hogy aztán egy újabb fáklyánál megintcsak kiszélesedjen, és teremmé válljon egy röpke pillanatra, amig át nem értél a túloldalára. A férfi csupán egyszer nézett hátra, de akkor sikerült a falhoz lapulva eltűnnöd a szemei elől. Legalábbis nem reagált semmit. Elhaladtál egy bemélyedés mellett, mely adott esetben kiváló búvóhelyként szolgálhat, majd a folyosó végére érve a nagymester jobbra fordult, majd alig harminc láb után balra, itt megint átverekedted magadat egy fáklyán, majd a lovagot követve jobbra fordultál, és ott egy járatot bal irányba elhagyva egy fémajtóhoz értél.
Amint a férfi kinyitja, majd belép rajta, egy hosszú lépcső veszi kezdetét, mely egyenesen áll. A nagymester sajnálatos módon gondosan bezárja maga mögött a súlyos ajtót.
Utána osonva halkan nyitnád ki azt, amikor hirtelen a zárban elfordul egy kulcs, majd távolodó lépéseket hallassz. Ideje próbára tenni a zárnyitási képességedet.
Szerencsédre találsz magadnál három darab tolvajkulcsot, melyet vésztartalékként használsz.
Ha akarsz, dobhatsz 35%-ra, de én úgy dobtam magamnak, ha megfelel, hogy másodjára sikerül
Az ajtóba illeszted az egyik apró acélpálcát, amelyet óvatosan igazítasz, és amikor a forgató elindul, akadály nélkül indul el a kis pálcika, majd megakad, és mielőtt korrigálhatnál, apró csendülés kiséretében eltörik. Kivársz, hallgatózva, de nem hallassz mozgást, ezért egy másikat helyezel be, melyikkel aprób módosításokat végzel az előző munkádon, majd szépen, akár egy lepecsételetlen kapu, kitárul előtted a vaskos fém.
Kétoldalt fáklyasor világítja meg a lépcsőt, mely van olyan széles, hogy középen az árnyékok közt tudj mozogni. Gyorsan haladsz, nehogy valami gond addódjon, mikor hirtelen Illia hangját hallod.
~ Arius, hol vagy? ~ a hang élesen csíp a mentállényedbe, mint egyfajta megerősített számonkérés. ~ Már rég elmentél, hol vagy, megyek én is.
Nem úgy hangzik, mint egyfajta kérés, inkább mint egyfajta követelés, melyet természetesen, kedvesen kivitelezte Il, hiszen sosem szokott udvariatlanul bánni veled. Se senkivel. Általában.
A lépcső még hosszú, és úgy látod, hogy előtted olyan hetven lábnyira néha néha megcsillan egy egy festett acéllemez.
Továbbosonva, amennyiben nem várod meg, míg Illia megérkezik, egy köralakú teremhez érsz, bár még távol maradsz, hiszen a sötétbe megállt a lovag, illetve mellette egy árnyék, is, amelyik ebben a pillanatban feléd indul el. A köralakú teremben egy csuklyás alak van, mellette a földön egy vérben fekvő ember. Amint a kámzsás megfordul, látod, ahogy a fél arca nem látszik, és sötétbe borul, majd ráébredsz arra, azért nem látszik, mert valójában fekete festés van orcájának azon féltekéjén, és a zöld szempárban Manseára ismersz.
Ekkor lép elő a lovag a sötétből.
- Mi volt ez? - kérdezi csattanó hanggal a nagymester. Eközben a melletted elsiető férfi tudomást se vesz rólad, vagyis igencsak vesz, nagyívben kikerül, ezért egy pillanatra a fáklya fényébe kerül, és a fényben rongyos ruhát viselő csavargót látsz meg.
- Kaptam egy meghívót, és találkoztam azzal az úriemberrel ott. - mutat a lábainál fekvő alakra. - Idehívott valaki, egy üzenettel, hogy nagyon fontos és sietős. Természetesen csapda volt.
- Valóban. - lép közelebb a nagytermetű lovag, a fenyegető közelségére a fejvadász hátralép három lépést, utat engedve a lovagnak a halotthoz. Az a lábával megforgatja a testet, és egy közönséges arc kerül Arius figyelmébe. Egy közönséges, de ismerős. Hamar beugrik neki annak a férfinak az arca, akivel ma délután tárgyalt, aki a Fehér Özvegy nevű mítológiai lény szolgálatában állt. - Ez kicsoda?
A fejvadász arcán keserű arckifejezés jelent meg.
- Sajnálatos módon azt nem kívánta elárulni, de ahogy látom, valamiféle koldushorda egyik vezetője lehetett, révén hogy voltak kisérői is.
- Azok? -vetette felé a lovag, melyre a fejvadász körbemutatott, és néhol, az árnyakban egy két halmot vettél észre, holttestek minden bizonnyal.
- De magát... magát mi hívta ide? - vonta fel a szemöldökét a fejvadász. - Meglepetteknek tűntek ezek az emberek, amikor én jelentem meg.
~ Arius, már lassan odaérek, pár perc. ~ csendült fel elmédben Il hangja.
- Engem? Az az üzenet, amely ott volt a sátrában, félig megégve, mintha egyfajta félresikerült nyom eltüntetés akart volna lenni.
Mansea arcán igen hitetlen arckifejezés ült ki.
- Megkérdőjelezi a Vértestvérek hűségét Ranagolhoz? - kérdezi élesen, pengéjére illesztve a kezét.
- Nem Ranagolhoz, hanem a Kos Fiaihoz, és nem a Vértestvérekét, hanem a tiedet.
Mintha hallanál valami mozgást, de nem tudod, hogy a füled játszik e veled, vagy valós, ezért hátrapillantasz, azonban nem veszel észre semmit, inkább a beszélgetésre figyelsz, hiszen megcsalt a füled, majd hirtelen újra hallod a macska lépteit. Már fordulnál hátra hogy elijeszd, amikor Illiát pillantod meg mögötted.
~ Nem leszek egyedül, ha te elmész. ~ vonja meg a vállát.
Arcán úgy tűnik nem érti tökéletesen a kialakult helyzetet, ami lentebb folyik, a fejvadász és a lovag között, de úgy tűnik felismerte ő is a halott embert, és zavartan tekint rád egy pillanatra, majd vissza a kialakult helyzetre.
- Az én hűségem megingathatatlan, lovag uram, hiába is próbálja az ellenkezőjét hinni.
- A szavak mint a szél, szálnak el.
- A föld alatt azonban nincsen szél, igy a szavak a kőbe vésődnek - vetette vissza a fejvadász előnyösen, különben is, azért ítélne el, mert megöltem három csavargót?
A lovag lepillant a holttestre, majd nézi, ahogy a vér egyre nagyobb területet hódít meg. Ugyanazt mondja, mely benned is kialakult.
- Friss. Talán ha megnézném a vágást, talán még csak alvadásnak a kezdeményeződését se találnám rajta. És nem most jöttél ide, ahogy a találkozótok sem mostanra lett megbeszélve, fejvadász. Így jogos a kérdés, egy találkozó során, a lebukás legkisebb esélyére mért végzel azokkal, akikkel tárgyalni akartál?
- Honnan tudod, mikor jöttem? - válaszol fölényesen továbbra is a fejvadász.
- Az ajtónálló, aki idekísért, nem említett téged a nem rég csatlakozottak között. - vetette a másik felé győzedelmesen a lovag.
- Nem vagyok áruló. És az be is bizonyítja majd. - szólalt meg a fejvadász, majd hirtelen eltűnt a szemetek elől.
- Levadászod Mansea! Attól még nem mosod le a nevedet! - kiáltotta a lovag, miközben előrántotta a pengéjét, bár semmi jelentősége nem volt, ha akarta volna a fejvadász, könnyűszerrel leszúrhatta volna hátulról.
"Meg kell találnunk azt az embert. Mit tudsz?"
