Shadow on the wall - Alaric játéktere

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: San Diego melletti 54-es motel
Időpont: Nyár, hétfő hajnal
Esemény: váratlan vendég

A Lambertnek elküldött üzenetre tényleg  nem érkezik válasz – ismerve az öreget, a telefonját csak reggel fogja újra elővenni. Majd ha akkor sem érkezik válasz, akkor lehet elkezdeni aggódni.

Amikor „méltatlankodsz” a kocsi színe miatt, Julian csak megvonja a vállát.
-Jobb, mintha nem lenne. S nem a szemed színéhez megy, hanem a körülötte lévő színjátszó körhöz – röhögi el magát. A dohányzási tilalomra adott válaszodra elgondolkozó arcot vág
-Hát, nem is tudom. Talán a sör és a pizza – bővíti a listát, de látni, hogy szerencsére nem gondolta komolyan.

A motel recepciója valóban nem nagy durranás, pláne így a villanyfényben. Nappal talán barátságosabban festhet a hely, de igazából lényegtelen. Az, hogy a motelszobában az ágyon helyet „szorítasz” Juliannek nem biztos, hogy csak jó szándékod jele – legutóbb mikor a kanapéján aludtál el, lefoglalva az egészet - simán legurított róla, és a padlón orral koppanva ébredtél.

A feliratot megpillantva végigfut a hátadon a hideg – s bár kiúszik a felirat a képből, igen baljós érzést hagy maga után – amit a kihunyó fények tovább erősíthetnek. A kopogás után csak a távirányító elejét-sarkát tudod gyorsan más eszköz híján az ajtó alja és a barátságosan bolyhos padlószőnyeg közé szuszakolni. Nem tart sokat, de legalább azt garantálja, hogy sokkal nehezebben, és a mi a fő - lassabban lehet majd kinyitni az ajtót. Szerencséd kitart, mivel nem lövik át az ajtót, sőt, rád törni sem akarja senki a túloldalról – még legalábbis. Bunkónak nem sok minden alkalmas a szobában – az éjjeliszekrényen virító talpas, ernyős lámpa az egyetlen, ami „kézre” esik. Kirántod a konnektorból, és jobb kézbe véve – mivel az ajtó is arra, befele nyílik – az ajtó elé állsz, és megragadod a kilincset. Időben észbe kapsz a nagy levegővétel után, és elrúgod valahova az ágy alá a távirányítót, és kinyitod az ajtót. Az éjjeli recepciós tölti ki az ajtókeretet. Az arcáról némi kelletlenséget olvasol le – mutatva, hogy feltehetőleg máshol is el tudná tölteni az idejét – mondjuk az imádott tévéje előtt horkolva. Bal kezét leengedi, amit újra kopogásra emelt, jobb kezében pedig egy csíptetős irattáblát szorongat. Amint meglát téged, az irattábláról lekap egy vékony, hosszú papírt, és feléd nyújtja.
-A számlát elfelejtettem odaadni – közli, majd picit meglebegteti hogy vedd már el tőle. Amint ez megtörtént, bólint, és visszaindul a recepció fele.
-Éjt! - köszön még el a válla felett. Úgy tűnik, hogy semmi más nem történik – ugyan mire is számítottál?

[Alaric]

Timothy James "TJ"

*Habár őrültségnek és idiótaságnak tűnik a távirányítós ötlete, mégsem az ha az ember kreatívan oldja meg. Esze ágában sincs teljesen az ajtó alá szorítani, mert akkor lehetetlenné teszi annak kinyitását. Helyette a falhoz szorítja olyan távolságra az ajtó forgástengelyétől, hogy egy ember oldalazva beférjen, de ennél nagyobb mozgást meggátol. Ha pedig valakinek ez nem jelent gondot, akkor ennyi erővel a falon keresztül is jöhet ő meg baszhatja magát és a spontán bunkóját is. Izmai pattanásig feszülnek és szinte kitépi a helyéről az ajtót, olyan lendülettel nyitja ki. A teste pár másodperc múlva elernyed, ahogy felméri a helyzetét. Láthatólag megkönnyebbül és kicsit veszít tartásából is. Természetesen azért egy szitok felszabadul belőle, ahogy az adrenalin kezd elenyészni a testéből. Rosszalló pillantást lövell a nő felé, majd pedig baljával kikapja a számlát.*

- Gondolom ez nem ért rá reggelig...

*Szúrja oda a recepciósnak, majd pedig rögtön rázárja az ajtót. Nem mondaná, hogy sikerül finoman a művelet, de ez kurvára nem érdekli. A számlát ledobja az első helyre, ami szem előtt van, majd pedig mellé rakja a lámpát is. Visszaereszkedik az ágyra, ujjaival pedig megmasszírozza orrnyergét és halántékát. Kezdi azt hinni képzelődik és megőrült... Úgy érzi magát, mintha csak lebegne. Talán így érzi magát egy depressziós, mielőtt leugrana a hídról? Nem tudja felfogni a történteket, talán aludnia kéne. Mindenesetre a távirányítót kézbe veszi és bekapcsolja a Teletext funkciót. Nem ért annyira a technikához, de ha lehetséges betűket gépelni vele, mint például egy régi mobillal, akkor egy mondatot pötyögne be. Ha ezt látná Julian. De hiszen TJ is őrültségnek tartja, de valamit lépnie kell, különben még felvágja az ereit. Kissé remegő kezekkel pötyög, természetesen elengedhetetlen mellé egy jó cigi.*

- "Mi a szart akarsz tőlem és ki a faszom vagy?"

*Kissé költői kérdés és lehet válasz sem érkezik. Elég merész ötlet kétirányú kommunikációra használni egy televíziót...*

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: San Diego melletti 54-es motel
Időpont: Nyár, hétfő hajnal
Esemény: Teletext

Az ajtó előtt a távirányítóval vacakolva olyan érzésed van, mintha egy lassított felvételbe csöppentél volna. Sietnél, tudod, hogy kevés időd van, s újra és újra meg kell igazítanod az a rohadt távirányítót, mire elégedett vagy a helyzetével. Közben gondolataid már rég előre szaladtak, s minden egyes szívdobbanásnál úgy érzed, hogy most, most fogják az arcodba rúgni az ajtót. Végül sikerrel jársz, és feltéped az ajtót. Legalább egy örökkévaló másodpercig tart, míg tudatosul benned, hogy ki is áll veled szemközt, és mit is magyaráz, amivel visszazökkent a hétköznapok világába. Megjegyzésedre lebiggyeszti a száját
-Nyomtak már fel miatta – nem kockáztatok – fordul sarkon, és megindul a recepció fele. Bevágod mögötte az ajtót, majd kulcsra is zárod. A távirányítónak új szerepet szánva átkapcsolsz vele a teletextre. A főoldalon a leggyakoribb oldalak számával szembesülsz – van itt tévé és moziműsor, időjárás, sporteredmények, sms-es chatszoba, könyvajánló, és egy szövegkereső is. A választék elég széles, így cigire gyújtva megpróbálkozol a keresővel – mivel oda lehet egyedül számokon kívül szöveget is beírni. Elkezded írni a kérdést, de a feléig sem jutsz, amikor feltűnik, hogy az aprócska fürdőszobád felől halk suttogást vélsz hallani. Hogy a szomszéd tévéjének hangja szűrődik-e át vagy más – meg nem mondanád, mivel épphogy csak hallod – olyan halk, sem a szavakat, sem a nyelvet nem tudod beazonosítani – lehet, hogy egyszerűen csak az amúgy is borzolt érzékeid játszanak veled... Az üzenetet azért bepötyögnöd, és elküldöd – a teletext pedig rövid gondolkodás után kiköpi a talán frusztráló, és remélt? választ:
- A keresett szöveg nem található...

[Alaric]

Timothy James "TJ"

*Fejét a fürdőszoba irányába kapja a suttogás hallatán. Egy másodpercig hallgatózik, hogy kiszűrjön valami érthetőt is a hangokból. Mindhiába. Haragosan fordul vissza a TV felé és inkább bepötyögi a feltenni kívánkozó kérdését. Valamelyest remélte, hogy az eredmény más lesz, de nem érinti meglepetésként a kiírt szöveg. Valaki szórakozik vele és kurva jót röhöghet most a markában. Talán még rá is ránt a gyíkjára. Idegesen megtörli a szemét, majd elnyomja a csikket. Úgy érzi, hogy rohadtul kiszipolyozták most minden agyvelejét és erejét, talán ezért is hallucinál. Talán a holnap válaszokat hoz. Hátradől az ágyban, kezében mindig bunkóként fogva a lámpát, majd megadja magát az álomnak. Ha Julian be akar jönni, majd dörömböl úgy is.*

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: San Diego melletti 54-es motel
Időpont: Nyár, hétfő hajnal
Esemény: éjszaka

A fáradság maga alá temet – és a lámpát markolva gyorsan el is alszol – de nem az a pihentető álom  jön el érted, mint amire szükséged lenne. Ugyanis reggel az ajtón kinézve épp két nagy darab latino kopogtat a szomszédos szoba ajtaján – a kivarrt bőrdzsekik hátán jól kivehető M díszeleg. Gyorsan visszahúzódva a szobába, ismét suttogás üti meg a füled a fürdőszoba felől, majd kopogtatás. Odasietve a fürdőszoba jókora ablakán kopogtat Cynthia, és integet, hogy gyere ki
-Hé, színeske, told már ki a segged, mert M emberei téged keresnek! - sürget is a kivakolt csaj.
A következő pillanatban már egy ravatalos kocsiban ültök, és Diego központja fele száguldva Cynthia egy borítékot dob az öledbe
-Miután találkoztunk, utána néztem pár dolognak, és végre rájöttem, hogy ki az az M, aki az egész mögött áll! - mondja, miközben a kocsit vezeti. A borítékot kinyitva ismerős arcot pillantasz meg: Lambertet kapta le valaki egy fekete-fehér fotóra, miközben egy kávézóban ül.
-Ő M! - Tekint rád zavaró kontaktlencsés szemeivel Cynthia.
-Olyan egyértelmű, hogy kiszúrja a szemedet, ahogy ő fogja Jamesét – mert az öcséd nála van, ugye?  - kérdezi
-Gondold végig! Hogy is hívják? Lambert! És eddig nem jöttünk rá! Nézd ezt a képet! - mutat a következőre, ahol éppen inget cserél az öreg, és a hátára pont ez van tetoválva: La M – úgy tűnik,hogy a kerge csajnak igaza van, és Lambert az az M, aki a latino banda feje, és te pont rá bíztad Jameset!
- Ha későn érünk oda, akkor is van hely a srácnak  – nevet fel Cynthia, és félig hátrafordulva ütemesen megpaskolja a hátul komorló koporsó tetejét, hogy csak úgy döndül. Azán újra és újra – nem hagyja abba, és a hangja is mélyül – miközben azt hajtogatja neked, hogy nyisd már ki!
A motel ágyán fekve riadsz arra, hogy feltehetőleg Julian üti az ajtót, és időnként mérsékelt hangon bekiabál
– Hé, cseszd meg, ébredj már fel, és nyisd ki az ajtót!

A kérésnek eleget téve Julian furakodik be kezében egy jókora barna papírzacskóval.
-Hoztam tápot – pontosabban szenyát, két doboz sört, egy karton cigit, egy sziszegős szappant, és két fogkefét, meg egy tubus fogkrémet - Önti ki a szerzeményeit az ágyra. Elkezd elpakolni, és közben ránéz a kezedben tartott lámpára.
- Azzal mi a tökömet akarsz? - kérdezi, miközben a fürdőszoba fele veszi az irányt. Julian visszatértével úgy tűnik, hogy minden visszarázódott a normális kerékvágásba. Julain lezuhanyozik, majd lefekszik aludni, miután megitta a doboz sörét, és hamarosan diszkrét horkolással tudatja – elkezdte pihenését.
Reggel már a nap fent jár az égen, amikor ébredsz – épp Julian dumál vissza a tévének
-mondhatsz bármit, köcsög vagy! - kommentálja a híradónak nyilatkozó képviselő szavait. Aztán feléd fordul, ahogy észreveszi, hogy felébredtél.
-Nesze, itt a szendvicsed! - dob a mellkasodra egy celofánba csomagolt sajtos-sonkás-salátás példányt
- Szar az összes műsor! Mi a tökömet csináljunk ma? - teszi fel neked a kérdést. Úgy tűnik, hogy azért a fáradság nyert – reggel tíz lehet, és egy fokkal kipihentebb vagy, mint amit tegnap este remélni mertél.

[Alaric]

Timothy James "TJ"

*Alighogy lecsukja a szemét 5 percre máris elrepül több óra. Úgy érzi magát, mint akit egy kutya szájából húztak volna ki, egyáltalán nem egy fitt egyén szerepében tetszeleg. Egy pillanatra fel sem tűnik, hogy Julian nem érkezett még vissza a zsákmányszerző körútjáról, így a kopogtatást az ő művének véli a saját ajtójukon. Nem kicsit lepődik meg a nem várt bőrdzsekis alakok láttán. Reflexből hőköl vissza az ajtóból, mint aki szellemet látott. Az ajtót próbálja minél hangtalanabbul becsukni - valószínűleg kevés sikerrel. Körbetekint a szobában valamiféle támpontot keresve mi a rákot csináljon, de végül a kopogtatás az ablakon és Cynthia hangja megoldást ad a hezitálásra. Nem is kell mondani, hogy a zavarodottság oly mértékben ül ki az arcára, hogy húsz méterről is észrevenni a "Te meg mi a faszt keresel itt?" arckifejezést.*

- Te meg mi a faszt keresel itt? - önti szavakba végül azt ami egyértelművé vált már másodpercekkel ezelőtt, igazolva az előbbi gondolatmenet helyességét.

*Kimászik gyorsan az ablakon és bepattan a halottas kocsiba. Még menet közben visszanéz, hátha Julian is mindjárt követi, de ez elmarad.*

- Hol van, Julian?

*Teszi fel a kérdést, de nem érkezik rá válasz. Meg akarja állítani a kocsit, hogy márpedig a barátja nélkül egy kurva métert nem fognak megtenni, de valahogy mégis sodródik az árral és nem teszi. Talán mert belül tudja, hogy a srác nincs itt. Vagy elkapták vagy már elment vagy még nem jött vissza. A gót csaj aztán egy halom képet dob az ölébe, ami Lambertet ábrázolja. Hitetlenül pörgeti a képeket, közben pedig vadul ingatja a fejét.*

- Nem, nem, ez faszság. Ezek meg vannak hamisítva. Ezek tuti nem eredeti képek. Valaki megszerkesztette őket. Honnan szerezted?

*Kéri számon a temetőbogáron, de ő jól szórakozik a fekete humorán és az előrelátásán. Kezd felfortyanni benne a türelmetlenség, ahogy nem kap választ és csak egyre hangosabban és hangosabban üti azt a rohadt koporsófedelet...*

*Arra riad, hogy Julian veri az ajtót veszettül bejutási szándékának nyomatékot adva. Félrelépve az útjából beengedi a barátját a szobába, tekintetét pedig a szerzeményekre aggasztja. Julian kérdésére ösztönösen a lámpára tekint, majd vállat vont és a tárgyat leteszi a legközelebbi asztalra vagy polcra egy "Hagyjuk" kíséretében. A hozott szenyát gyorsan beburkolja és szisszent egy sört, amivel lekíséri a falatokat. Nem törődve tovább a higiéniával ismét elalszik.*

***

*Szerencsére nem álmodott, így egy fokkal kipihentebb, mint tegnap. De ettől függetlenül kell némi idő, míg eljutnak hozzá Julian szavai. Az lehet, hogy jobban érzi magát, de a szemei még mindig üvegesek és talán egy frissítő zuhany majd beindítja az agyműködést.*

- Mi? - kérdez vissza először, majd felfogja a kérdést. - Még nem tudom. Lambert válaszolt? Meg mindjárt felhívom jutott-e valamire. De kétlem, hogy egy nap alatt megváltotta volna a világot.

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: San Diego melletti 54-es motel
Időpont: Nyár, hétfő délelőtt
Esemény: reggeli készülődés

Cynthia arra a kérdésre, hogy miért is van pont az ablak alatt olyan választ ad, amivel nehéz vitatkozni
-Azért jöttem, hogy kihúzzalak a szarból, színeske!

A kocsiban arra a kérdésre, hogy Julian hol van, Cynthia csak megvonja a vállát. Láthatólag te is elég vagy neki, és esze ágában sincs Juliant is bevárni, aki ki tudja hol lehet?

Arra a kérdésre, hogy honnan szerezte a képeket, rád néz nyugtalanító szemeivel,
-Túlvilági kapcsolatok, és hamarosan találkozol is vele! - suttogja, aztán  még jobban beletapos a gázba – anélkül, hogy az utat nézné. Pár másodperc után megrázza a fejét
-Csak vicceltem – vált vissza normális hangszínre, és néz ismét a jó irányba – Három éve folyik fedett nyomozás La M után, hogy bizonyítékot szerezzenek a mocskos kis ügyeire. Gondolom tudod, hogy Lambert zsaru volt... a kábszereseknél, amíg be nem hívták – az osztályvezetői előléptetése előtt. Egy háborúban nem csak igazi hazafiak hanem valódi gennyládák is harcolnak. Lambert ott ismerkedett meg azokkal a bajtársaival, akiket itt gondolkodás nélkül lecsukott volna. S egy ilyen hely különös barátságokat, ismeretségeket sző. Aztán lábon is lőtték. Itthon meg mi várta? Gondolj bele – elküldték harcolni, megsérült, és kidobták mint egy mekis poharat... Hamar kiderül, hogy a hazaszeretettel meg ilyen szarságokkal nem lehet kifizetni a számlákat. Kitették az aktív állományból, ugrott az osztályvezetői státusz, és valamiből meg kellett élni. A kapcsolatok megvoltak immár mindkét oldalon, csak élni kellett vele. Lambert nem volt hülye – kijátszotta a két felet. A volt bajtársai segítségével beszállt abba a bizniszbe, amihez értett – csak a másik oldalt. Akik pedig útban voltak azokat mint magánzsaru elkapta, és lecsukatta, vagy felnyomta. Mára övé az irányítás, csak bizonyítékot kell rá találni, mert a régebbi tanúk valahogy eltűntek... Ahogy a haverod is, Doc, akit beszerveztem. Mostanra FBI-os ügy lett ebből az egészből. Nekik dolgozom. az azonosító számom a tarkómra van tetoválva. Lambert pedig hidd el,, majd talál valami kifogást, hogy miért nem talál semmit...

Julan visszakérdez
-Lambert? Még nem jelentkezett – válaszolja, miután megnézte a mobilját majd oda is adja. Felhívod az öreget, aki pár csengés fel is veszi. A háttérből menetzaj hallatszik be – úgy tűnik,hogy úton van. Amikor megkérdezed tőle, hogy mire jutott, azzal áll elő amit vártál
-Még semmire. A régi kollégáknál még érdeklődök, de eddig semmi különös. Tudod, még csak mostanában kezdték el digitalizálni a régi anyagokat, hogy normálisan lehessen keresni bennük, és a srác aki csinálja, tegnap utazott el egy hét szabira, szóval nélküle marad a hagyományos módszer.  Mivel ez az egybeesés kicsit zavar, Jameset, hogy ne essen baja most viszem pár régi bajtárshoz, hogy vigyázzanak rá – nyugtatgat. Amennyiben akarsz Jamesszel beszélni, át is adja öcsédnek a telefont.

Miután leraktad a telefont, Julain érdeklődve néz rád, aztán megszólal.
-Ma is dögmeleg lesz, és tegnap már kezdtél oszlásnak indulni, szóval ha nem akarod, hogy valami női parfümmel nyomjalak el, húzzál fürödni! 
A fürdőszobának tenyérnyi ablaka van, melyen kinézni is lehetetlen, nem hogy kimászni. A fürő frissítő hatással van rád, így feltűnik egy idő múlva, hogy a tegnap hallott? beszédfoszlányokat újra hallod, és néha megüti a füledet két értelmesnek tűnő hang: TJ
Mintha rólad esne szó, vagy valamilyen elfuserált műsor szólna valahol...

[Alaric]

Timothy James "TJ"

*Igazán érdekfeszítő történet kezd kibontakozásba, kár hogy már hallotta egyszer, és még nagyobb kár, hogy Lambert szájából. Pedig a csaj nagyon meggyőző és hiteles, egy balfaszt könnyen palira is vehetne. Főleg ezzel az FBI dumával, a legtöbb állampolgár persze egyből ugrik a "nemes" védelmi szervek segítségére, féltve azt az illúziót amit életnek neveznek. Csak szart sem ér ez a mese TJ-vel szemben, aki még jobban rideggé válik a az igaznak vélt hamis tényekre. Mégis mit hitt a spiné? Majd egy olyan alakot maga mellé állít, aki anarchiát hirdet és nem bízik a rendszerben? Naná, majd pont a rendszer képviselőjének fog hinni... Bármit is higgyen az ember a punkról, nem fogja elárulni a barátait és ismerőseit. Azért van ennyi gerince.*

- Ok, szevasz, ügynökkém. Na húzódj félre, mielőtt ledugom a torkodon az összes megbuherált képet.

*Ha eddig volt valamiféle szimpátia (?) is a temetőbogár felé, most nyomban kihal a férfiben, melynek folyamata ki is ül az arcára. A tekintete azt sugallja: nem vagyok vevő a buziságaidra, húzz a picsába és ne szarozz velem többet.*

***

*Lambert válaszára egy másodpercre elkomorul az arca és eszébe jut, amit Cynthia mondott az álmában. De nyomban elhesegeti ezeket a gondolatokat. Nyugtázza az öreg mondandóját és öccsével is vált pár szót. Semmi különös, csak érdeklődik hogy van meg minden rendben megy-e. Aztán Juliannak válaszol a javaslatára.*

- Most meglepődhetnék, hogy női parfümöt hordozgatsz magaddal, de már régóta sejtettem, hogy langyi vagy. Azért örülök, hogy végre kitárulkozol előttem, még ha kissé félénken és közvetetten adod is a tudtomra...

Nyom el egy mosolyt, miközben ártatlan boci szemekkel pilláz a barátjára. Persze aztán feltápászkodik és megcélozza a zuhanyzót. Kifelé jövet ismét elkezdi hallani megint a nevét. Fülét megtörli, hogy vajon csak bedugult-e, de a tegnapi elmezavar kezd kiújulni. Ez rohadtul nem jó jel.

- Te hallasz valamit? - kérdezi Juliant és zavart vonásai nem kecsegtetnek sok jóval.

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: San Diego melletti autópálya
Időpont: Nyár, hétfő délelőtt
Esemény: reggeli

James elég unottan válaszolgat – úgy tűnik, hogy neki tele van a hócipője Lamberttal, és meg is mondja neked, hogy attól tart, hogy halálra fogja magát unni valami isten háta mögötti farmon, ahol talán még vezetékes víz sincs, nem hogy tévé. A háttérből hallod Lambert hangját, aki mintha olyasmit mondana, hogy nem fog unatkozni, mert reggel hattól lehet menni ellátni az állatokat...
A telefonálás után Julian visszakéri a mobilját, és zsebre teszi.

Julian felröhög a válaszod hallatán.
-Még hogy én tárulkozok ki? Nem is tudom, hogy éjjel ki pucsított annyira... 

A fürdőből kiérve elhalkulnak, és megszűnnek a hangok, de azért megérdeklődöd Juliantól, hogy hall-e valamit. Félrebillentett fejjel hallgatózik, és bólint
-Ja, tényleg! Most, hogy mondod, feltehetőleg az autópályáról jön a sziréna. De ne fossál, szerintem távolodik – válaszolja – Vagy mire gondoltál?
Kérdezi, aztán elkezdi felhúzni viseletes cipőjét.
-Húzzunk reggelizni – a szenya sem rossz, de egy hotdognak jobban örülnék – Javasolja. Megvárja, amíg összeszeded magad, és kilépve a szobából megindul a még mindig rózsaszínlő kocsi fele. A nap már ismét magasabban jár, mint kellene – és bár még nem tűz teljes erővel, azért későbbre már most dögmeleget ígér. Julian mellé beszállva elfurikáztok a bő negyed mérföldre található út menti mekiig. Itt szembesül Julian azzal, hogy kicsit későn értetek ide, és ennek következtében már nem adnak el a reggeli menüből – így marad a hamburgerezés, melyet a jó időre és a dohányzásra való tekintettel az egyik kinti padnál műveltek. Reggelizés közben Julian megkérdezi
-Te, nem azért, de nem kéne valami telefont beújítanod? - kérdezi két falat között.
-Vagy mit csináljunk? - Semmi kedvem a motelban rohadni egész nap.

[Alaric]

Timothy James "TJ"

*Öccsére való tekintettel elfolytja a belsőjéből feltörekvő jóízű kacajt, ahogy meghallja Lambert hangját átszűrődni a vonalon, ám arca hirtelen felderül és egy száz wattos vigyor ül ki rá. Még jó, hogy James nem látja, mert akkor vörös köd ereszkedne az agyára... *

*TJ megcsóválja a fejét Julian mondatára, utalva ezzel arra, hogy nem a szirénéra vonatkozott a kérdése.*

- Lehet, hogy csak hallucinálok. Vagy mert rohadt fáradtnak érzem magam, vagy már megőrültem csak még nem tudok róla. Mondjuk elég bizarr egy álmom volt. Kissé életszerű...

*Válaszolja zavarodottan és szemében tükröződik is az értetlenség. Tényleg lehet, hogy csak túlpörgette az agyát Doc halála óta. Komótosan felöltözik a frissítő zuhany után, és bevágódik a barátja mellé az anyósülésre. Támogatja az ötletet, hogy burkoljanak valamit, és nem kis megkönnyebbülésre lemaradnak a mekis reggeliről. Semmi kedve valami tojásutánzatos műgyantát enni. Legalább ha szar kaját esznek, hús is legyen benne. Egy pillanatra megfeledkezik a hangokról, hülye álmokról és csak a jó időnek meg a kényelmes helyzetnek szenteli a figyelmét. Két falat között bólogat Julian szavaira, egyetért, hogy szereznie kell egy új telefont.*

- De. Viszont ehhez pénz kell, ami otthon van. Hazadobsz, felmarkolom a lét, aztán elhúzunk Wennamhoz és beújítok tőle egy készüléket. Úgyis át kéne neki adni a részét. Meg ha már itt tartunk, szerinted mennyire ment el az eszem egy tízes skálán?

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: San Diego, North Park, 28. utca 3750
Időpont: Nyár, hétfő délelőtt
Esemény: otthon

Julian hümment egyet
-Több sört vagy vizet kéne innod ebben a tetves melegben – talán attól elmúlik – tanácsolja.
-Vagy az idegesség kezd kicsinálni? - kérdezi – A lényeg, hogy inkább én vezetek! - dönti el a kérdést.

Julian elgondolkozva nyiszogatja a szívószálat a pohár műanyag tetejében.
-Komolyan mondod, hogy menjünk vissza a kecódhoz? Nem is értem, hogy akkor miért nem ott aludtunk – dől hátra a kissé nap-szívta székben.
-Ez a terved nyolc pontot ér annyira gáz – ha igaz a feltételezésed. De az a baj, hogy gubára csak szükség lesz, akármit is akarunk csinálni. Hacsak nem követjük a példáját – mutat a parkoló szélén álló kukák fele, ahogy egy kutya épp egy szemeteszsákban kutat ehető maradék után.
-A faszér nem színes bőrű rapperek vagyunk, akiknek a családi vagyon fél kilós aranyláncként lóg a nyakukban! - morogja, miközben a pohár tetejét leszedve felhajtja a maradékot, majd visszaejti a tálcára.
-Akkor induljunk, mert este már zsúfoltabb az intenzív! - áll fel, és elindul a kocsi fele.

A kocsiút eseménytelen – de nem annyira kellemes – a Cadillac vászonteteje bár felfogja a perzselő napsugarakat, sajnos klímával nem rendelkezik – így szinte izzadt tócsát eresztesz Julannal együtt a nyikorgó bőr ülésekre – egyedül a forró menetszél az, amely talán az enyhülés illúzióját adja. Julian a bérház hátsó utcáján csorog végig, de oda nem illő autót egyet sem látsz. Embert meg még annyit sem, mivel teljesen kihalt az egyirányú utca – mindenki a nyiszogó klímák és lehúzott redőnyök alatt próbálja átvészelni a meleget. Julian lelassít, és beparkol az épület mellé.
-Akkor vonszold fel a segged, és hozd a pénzt! Ha valami gáz van, dudálok, és próbálj vagy ideérni, vagy Wennamhoz! - javasolja, s cigis dobozt húz elő a zsebéből, majd észbe kapva visszatolja
-Picsába! - jön rá, hogy nem az övé a kocsi.

A kocsiból kiszállva elindulsz a lakás felé. A többi lakásból a szokásos zajok szűrődnek ki – a földszinti kettesből a gyerekek megint autóversenyt nyomatnak a konzolon, miközben az illatok alapján feltehetőleg az ebédet készíti az anyjuk. Az ötösből megismered Tedd, vagy valami hasonló nevű pasas hangját - amint éppen telefonon egyeztet valakivel, hogy hány gramm hűtőközeg is kell neki a klímába. A nyolcasnál pedig úgy hallod megint áll a bál – szokás szerint azon kaptak össze, hogy a pasas a műszakpótléka jó részével megint nem tud elszámolni, mert kurvára megy a pénz...

Az ajtódhoz érve látszólag minden rendben van. Kulccsal kinyitod a zárat, és belépsz a lakásba. Szinte pofonként csap meg a hűvös levegő, hála a meleggel hörögve küzdő klímának. Bent minden úgy van, ahogy hagytad – végül az értékes befőttesüveget magadhoz veszed, és indulnál kifele, amikor kintről éles kocsikürt hangja szakítja szét a mindennapok zaját...

[Alaric]

Timothy James "TJ"

*Julian hőbörgésére csak vállat von, ami a feka rappereket illeti.*

- Mert akkor már valami teliholdvillantós-gangszta hülye gyerek rég a gyomrunkba eresztett volna egy tárat. De lehet előtte már Tupac szelleme is rongyosra gyalázta volna a púzónkat. Meg amúgy is, még ennél is idiótábban néznél ki afro séróval.

*A barátja utolsó mondatával megadja az energialöketet az induláshoz. Már csak egy hurrá üvöltés kellene, hogy felrázzák a világot a balgaságából, míg ők az alázatosság útján járva szent küldetésre indulnak. Julian, az örök optimista...*

***

*Úgy érzi megolvad a kocsi terében. Mit is mondtak abban a Discovery Channeles tűzvészekről? 200 °C felett már a köröm is cseppfolyóssá válik?Letekint a kezére és elképzeli, ahogy mint valami műanyag flakon eldeformálódik a hő hatására. Nesze neked józanság és ép elme... Lábát felrakja a műszerfalra, kezét hanyagul kilógatja az ablakon és próbálja abszolválni a Sirokkó szélnek ható detroiti levegőt. Amikor végül megérkeznek, elcsigázottan vonszolja ki magát a járgányból, majd rögtön rágyújt egy blázra. Még dünnyög az orra alatt a polák nógatására, de cigivel a kezében elindul a lakás felé. A korai lazaság lépcsőről lépcsőre kezd alább hagyni és helyét átveszi talán az idegesség? Legbelül ő is tudta, hogy ez egy hülye ötlet és Julian is szóvá tette. Mindegy, most már késő, itt van, inkább essen túl rajta hamar. Azért a boxerét felhúzza a balosára, csak azután nyit be. Kellemes meglepetésként éli meg a kiáramló hideg levegőt, bár reméli, hogy ez tényleg a halkan hörgő klímából ered és nem a jéggel telepakolt fürdőkád árasztja, ahol hamarosan kivágják a veséjét... Gyorsan körbepillant és megnyugvással tölti el, hogy a lakás érintetlen. Mondjuk ez eszébe juttatja, hogy meg kell szabadulni a bejárónőjétől, irtó hanyag mostanság... A boxert visszapakolja a zsebébe és céltudatosan a féltve őrzött befőttesüveg után nyúl. Ez egyszerűbb volt mint az egyszer egy...*

*...Gondolta volna, mikor a kocsi éles kürtje darabokra tépi a békés délelőtti nyugalmat. Hirtelen a hang irányába kapja a fejét, de csak egy szívdobbanásnyi idővel később képes reagálni a punk. Kobrákat megszégyenítő gyorsasággal robban az ajtó irányába, észre sem veszi, ahogy a cigi kifordul a szájából és szétszórja a hamut, ahogy a padlóra érkezik. Futás közben még bevágja maga mögött az ajtót, majd legalább hármassával szedi a lépcsősort még mindig magához szorítva az üveget. A fordulókban szinte kitépi a karját, ahogy megpróbálja bevenni az ívet, csoda, ohg ya bokája sem fordul alá. Később biztos elő fog törni belőle a fájdalom, de most csak az számít, hogy időben Julianhez érjen.*

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: San Diego, North Park, 28. utca 3750
Időpont: Nyár, hétfő délelőtt
Esemény: otthon

-Gondolod? - kérdezi Julian a frizura divatra – Akkor jobb, ha nem mutatom meg a húsz évvel ezelőtti nyári frizurámat, amit lefotóztak. Nem szeretném, ha a kiröhögnél... ennél jobban  – vigyorodik el, aztán ténylegesen megindul a kocsi felé.

Ahogy kilógatod a kezed a kocsiból, rájössz, hogy ez igencsak vagány dolog jelenleg – ahogy a karod hozzáér a napsütötte, külső és tűzforróvá vált kasznihoz, érzed, hogy szinte azonnal megkezdődik az a jelenség, amit Julian annyira szeret a sivatagban – a kocsi motorháztetején sütögetni. Csakhogy most a te kezed az, amely fájdalmasan tudatja – rossz döntés volt. Bár időben visszarántod a karod, azért még pár percig érzed, hogy hol is értél hozzá a rózsaszínre fújt acélhoz.

A kocsi mellett rágyújtva figyeled, ahogy Julian az autórádió gombját tekergetve felhangosítja azt
...éjszaka folyamán érkező lehűlés nagy valószínűséggel erős széllel és esővel érkezik meg. A frontra érzékenyek fejfájásra számíthatnak. És most folytassuk műsorunkat itt, a Radio Activban!..
Julian a hír hallatán hátra dől az ülésben, és felsóhajt
-Már ideje volt!

Ahogy egyre közelebb érsz a lakásod ajtajához, egyre idegesebb is leszel tőle – szarabbnál ocsmányabb lehetőségek juthatnak eszedbe, hogy ki vagy mi vár rád az ajtó mögött – a rendőrségtől kezdve, a mexikóiakig, akik éppen most élezik a bozótvágóikat, hogy feldaraboljanak, vagy csak simán egy bomba várja, hogy kinyisd az ajtót...
Végül az ajtón belépve semmi sem történik, úgy néz ki, hogy a képzeleted szülte kellemetlen helyzetek közül most egyik sem fog megvalósulni. A lakás mondhatni rendben van – már amennyire rendet szoktatok tartani... A befőttes üveg oldaláról vidáman tudatja veled a felirat, hogy  csütörtökig biztos kihúzhatod vele. Bár, ha ügyesen beosztod, akkor simán lehet belőle akár jövő hét csütörtök is. Az autóduda az, amely úgy megemeli a vérnyomásodat, mint arab sejk a hordónkénti olaj árát. Örült rohanásba kezdesz, hogy minél előbb Julianhoz érjél. Végigszaladsz a gangon, a lépcsőig, hogy aztán azon levágtatva a hátsó kapu fele száguldjál. Aminek majdnem rossz vége lesz, mert a kettes számú lakásból éppen kiszaladna az egyik kölyök. Ezt abból gondolod, mert az ajtó – amely természetesen kifele nyílik, kivágódik nem sokkal elötted, hogy alig bírod elkerülni.  A kölyök is hangosan kiabálva követi, és nem sokkal melletted szalad el a másik irányba, kezében egy neon-zöld vízipisztollyal, bátyjával a nyomában, aki futás közben lovagiasan a hátába üríti saját vízipisztolya tárát.

Végül kirobbansz az utcára, ahol Julian a kocsiban pörkölődik, s érdeklődve figyeli a két házzal odébb kialakuló veszekedést. Egy sötétszürke Ford pickup sofőrje „kulturáltan” félig kilóg az ablakon, és emelt hangon társalog az előtte egy kis mini cooperrel szerencsétlenkedő nővel.
-Húzodj már le a picsába, és engedj el, mert mire megfordulsz, a kavics kivirágzik! - üvölti, és újra megnyomja a dudát – de ez nem használ – a negyvenes éveiben járó nő ettől csak még idegesebb lesz, és egyre jobban belebonyolódik a feladatba. Julian mellé beülve, a spanod rád vigyorog
-Nyugi, nincs vész, az a tahó nyomja a dudát... - közli a tényállást
-Azért hamar leértél. Bezzeg máskor van, hogy itt dekkolhatok, mert neked pont induláskor kell elmenned budira – jegyzi meg, aztán a befőttes üvegre néz
-Na, megvan? - Kérdezi, és lassan tolatva indul el, mert ő nem akarja megvárni, hogy mi lesz a  forgalmi nehézség megoldása. A kereszteződésben megfordul, és a közeli főútra rákanyarodik
-Akkor most már, hogy kőgazdagok vagyunk, merre? Wennamhoz? - teszi fel a kérdést

[Alaric]

Timothy James "TJ"

*Na igen, az elgondolás jó, hogy kilógassa a kezét ezáltal is felfrissüljön valamelyest, ám a kivitelezés akadályba ütközik a felforrósodott kaszni miatt. Hirtelen rántja vissza a kezét egy "Picsába" kíséretében, majd baljával jól megdörzsöli a foltot, hátha enyhülést hoz, ám nem sok sikerrel kecsegtet.*

***

*Éppen hogy csak elkerüli a kivágódó ajtót és a kiszaladó gyerekeket, nem sokan múlott, hogy mindkettőt elsöpörje az útból. Egy balerina kecsességével - lófaszt - kerüli ki a vízipisztoly huszárokat, miközben minden figyelmét abba a manőverbe veti, hogy nehogy az arcával törölje fel a lépcsőház porát. Sikerül visszanyernie az egyensúlyát és nagy nehezen elér az ajtóhoz is.*

*Melegséggel töltődik el a szíve barátja higgadtan várakozását látva, ám ez rohadtul nem látszódik rajta kívülről.*

- Ó, hogy szopjatok lovat!

*Átkozódik a két Forma 1-es pilóta láttán, Julian megjegyzésére pedig egy egyetemes jelzéssel felel a középső ujját feltartva. Kezét a térdén nyugtatja meggörnyedve és aktívan próbál levegőhöz jutni. Még szüksége van legalább egy percre mire sikerül elviselhető állapotba hoznia a zihálását, majd nem túl boldogan beszáll a kocsiba. Olyan látványt fest, mint aki most futott le egy Marathont. Izzadt és ki van főve.*

- Ja, Wennamhoz.

*Mondja szűkszavúan, majd hátradől a székben indulásra készen.*

[Dierol]

Mesélő: Dierol
Helyszín: San Diego, Wennam háza
Időpont: Nyár, hétfő dél körül
Esemény: Wennam


Wennamhoz röpke negyed óra alatt értek el – többek közt a távolság is belejátszott, hogy pont ő karolt fel titeket. Nem sokkal jobb környék, mint a te lakásod - de ez kertes házas (már ha a gazos homokot lehet kertnek hívni) övezet, nem társasházas. A kecója hátsó udvarára behajtva majdnem letapos titeket egy ütött-kopott kis furgon, ami éppen most hagyja el a helyet. Wennam a por miatt a szemeit törölgeti, úgy néz a távolodó furgon után, aztán meglát titeket.

-Szevaszok kurvák! - szól nektek, ahogy kiszálltok a rózsaszín Cadillacból.
-Remélem nem ez az új kocsija a bandának!
Julian megrázza a fejét
-Dehogy. Más miatt jöttünk.
Erre Wennam megdörzsöli az állát, miközben a kocsit nézi
-Ilyen fos színt lopni... Na jól van, kaptok érte kétszázat! - mondja, és elindul befele a házba
-Nem lopott... S a kétszáz nevetségesen alacsony ár volna érte! - feleli Julian Wennam után sétálva
-Nem lopott? Ezért a fostalicskáért te még fizettél is?! - rökönyödik meg Wennam. A házában kellemes hűvös fogad, és itt, a hátsó szobában doboz hátán doboz van felpakolva. Van itt több hifi, több láda szesz, cigaretta, két új mosógép, egy centrifuga, egy sütő, pár doboz mobiltelefon, két baseball ütő, egy rakasz hevederes lőszer feltehetőleg géppuskához – de a fegyvert nem látod – két félkarú rabló félig szétszerelve, és három nagy képernyős tévé. De a legfurcsább tétel talán sarokba támasztott, ütött-kopott lelakatolt tetejű koporsó.
-Jól van, adok érte háromszázat, de ez az utolsó ajánlatom! - mondja Wennam, és a centrifugát kinyitva kimarkol pár darab százast. Julian megrázza a fejét
-Nem eladó. Nem azért jöttünk, hogy eladjuk a kocsit, hanem kellene egy mobil – veszi el a sütő tetejéről az egyik bontatlan dobozt.
-Mi ez itt, valami önkiszolgáló? - kérdezi Wennam Juliantól.
-Nyugi, kifizetjük! - válaszolja Julian
-Akkor meg mi a fenéért nem boltban veszed meg? - érdeklődik
-Mert tudom, hogy te adsz rá kedvezményt. S mert pont ilyen színűt nem lehet kapni a boltban.
-Ez fekete... - int Wennam értetlenkedve a doboz fele
-Na látod! Pont kifogyott! - válaszolja Julian vigyorogva, amire Wennam megvonja a vállát.
-Jól van, nem érdekel, hogy miért kell – lép a bedugott hűtőhöz, és kivesz három doboz sört, melyből kettőt odaad nektek.
-Ok, huszonötért vihetitek – válaszolja vigyorogva
-Hé, a boltban ötven! - nem kapok kedvezményt a feléből? - kérdezi Julian, mire Wennam megrázza a fejét, egy szisszenéssel megnyitja a sörét, beleiszik, aztán közli
-Sajnos ebben a színben épp hiánycikk – de ne parázz, ha gondolod, majd a legközelebbi fellépésnél felszámolom
-Köcsög vagy! - nevet Julian, aztán leszámolja a huszonöt dollárt.
-Te, mi van a koporsóban? - kérdezi Wennamtól
-Titok, de egy százasért megnézheted – vigyorog a kérdezett
-Annyira azért nem érdekel – mond le a lehetőségről Julian
-Felőlem... Jut eszembe, az Octopusban érdekel titeket egy fellépés? Mondjuk holnap este? A leszerződtetett banda énekese tegnap részegen lezuhant a színpadról, és eltörte a lábát.
Az Octopusról már hallottál – egy kör alakú épület, öt kisebb keskeny oldalépülettel, mely a központi kör alakú teremből nyílik. Felülről tényleg hasonlít egy polipra, annak ellenére, hogy nincs nyolc karja. Középen van a színpad, a karokban étterem és billiárdtermek kaptak helyet. Jórészt a kikötői melósok látogatják, valamint a latino punkok kedvence alacsony árfekvése és elhelyezkedése miatt.