Szerző Téma: Az éjszaka urai - Játékos karakterek  (Megtekintve 1663 alkalommal)

SentinelWex

  • Vendég
Az éjszaka urai - Játékos karakterek
« Dátum: 2015. December 02. 13:21:13 »
Karakterlapok előtörténettel

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Az éjszaka urai
« Válasz #1 Dátum: 2015. December 02. 19:39:33 »

Név:Duke Ayers          Természet:Bíró          Krónika:Sebzett Vad          Menedék:Lakás
Játékos:Dierol          Viselkedés:Magányos          Generáció:13.          Klán:Caitiff

TULAJDONSÁGOK
Erõ3          Karizma2          Észlelés3
Ügyesség3          Manipuláció2          Intelligencia2
Állóképesség4          Megjelenés2          Érzékek3

Állóképesség - fáradhatatlan specializáció

KÉPESSÉGEK
ADOTTSÁG13          KÉPZETTSÉG9          ISMERET5
Atlétika1Állatszelidítés-Humán Tudomány-
Empátia1Biztonsági Rendszerek1Jog-
Éberség2Illemtan-Nyelvismeret-
Helyismeret1Közelharc1Nyomozás1
Irányítás4Lopakodás2Okkultizmus1
Kézitusa2Lõfegyver3Orvostudomány-
Kifejezõkészség- Mesterség-Pénzügy1
Kitérés2Szereplés-Politika-
Megfélemlítés-Túlélés1Számítógép1
Rászedés-Vezetés1Természettudomány1

Irányítás - nyitott specializáció

JELLEGZETESSÉGEK
Háttér
Diszciplína
Erény
Anyagi5          Fátyol2          Lelkiismeret2
Rejtõzés3Õserõ1Önuralom4
Csatlósok2Jelenlét1Bátorság4

Elõny/Hátrány         
Emberség
          Max. Akaraterõ
Étkezés
6
7
Hûvös logikaMax. Vértartalék
Rángás – gyûrû
10


15 pont elosztása: Előny: 2 pont, Akaraterő: 3 pont, Fátyol: 6 pont, Hátterek: 5 pont, Hátrány: hozott +1 pontot

Szabadon elkölthető TP:0


Aktuális vértartalék: 9
Aktuális akaraterő: 7



Életrajz:
1972-ben született Detroitban, az egyik börtönkórházban. Apját bankrablás közben a kiérkező rendőrök lőtték agyon. Anyja pedig életfogytiglanját töltötte a detroiti fegyházban a bankrablás miatt, így azonnal állami gondozásba került. Az árvaházban nőtt fel, és el lehetett mondani róla, hogy tevékeny gyermekkora volt, köszönhetően az intézetben lakó idősebb gyerekeknek, akik terrorban tartották a kisebbeket. A folyamatos vegzálásnak hála megtanult kiállni magáért, túlerő esetén elsunnyogni. Iskolás évei alatt inkább a sporttal – boksszal, és csavargással foglalkozott, mint tanulmányaival, aminek meg is lett az eredménye; mehetett egy gyorsétterembe (igen, a Mekibe) dolgozni - más helyre nem vették fel. Ekkor jelentkezett a Nemzeti Gárdába is, aminek saját bevallása szerint hasznos tagja volt. Lelkesen járt a kiképzésekre, és a kötelező szolgálaton túl is vállalt feladatokat. A gyorsétteremben egy éve alatt kemény munkával feljebb küzdötte magát takarító fiúból, ami némi plusz pénzzel is járt. Ekkoriban ismerkedett meg a jórészt gimnázium mellé járó Amy Newmannal, aki az akkori barátaival a gyorsétterem és a pláza környékén lógott. Mint a gyorsétterem egyik törzsvendégét ismerte, s egy alkalommal, mikor túlzott érdeklődést mutatott a tiktakozó Amy fele pár fiú a Meki parkolójában, Duke szétkergette őket. Akkor hálából Amy adott Dukenak egy ezüstgyűrűt, melyet Duke azóta is a jobb kisujján hord. Duke akkor azt tanácsolta, hogy ha nem akar ő is hamburgert sütni, jobban jár, ha inkább iskolába járna. Sok foganatja nem volt, mivel Amy utána is rendszeresen lógott az iskolából. Az évek folytán összebarátkoztak, mivel Duke megkedvelte a folyton anyagilag leégett, meggondolatlan, impulzív, kedves lányt.
Eseménytelen, dolgos öt év telt el, a Nemzeti Gárdában elérte az Őrmesteri rendfokozatot, emellett a gyorsétterem vezető helyettesévé küzdötte fel magát - elért karrierje csúcsára - főnök ezekkel a papírokkal biztos nem lesz. Eleinte rendszeresen bosszankodott, hogy a pénzügyesek elkeverték a papírjait, véletlenül nem utalták el időben a fizetését, a mobiltelefonja rendszeresen lemerült, nem találja a hálózatot, a biztosítását is többszöri nekifutásra tudta megkötni, de végül megtanult együtt élni vele. Amy közben csak elvégezte az iskolát, ám Dukenak szerencsére nem lett igaza – a csaj szülei továbbra is biztosították neki a lakhatást. Így most már az iskola végeztével Amy teljes idejét azzal tölthette, amivel mindig is szerette – bulizhatott, szórakozhatott – amit egy bő évig néztek el - pontosabban pénzeltek a szülei - aztán felvetették, hogy a megkeresett pénzéből járjon el szórakozni. Csakhogy munkahely hiányában nem rendelkezett túl sok költőpénzzel.
Duke látogatás tett Las Vegasban, hogy próbára tegye a szerencséjét - Amy nagy irigységére. Az összes megtakarított pénzét elverte, de legalább négy napig jól érezte magát. Hazafele tartott a szállodájába, amikor egy félig üres parkolóban hirtelen a semmiből rátámadtak, és végeztek vele. Nem sokra rá az éhségtől hajtva tért magához, és végzett az első betévedő turistával, majd rémülten elmenekült a helyszínről. Hogy a Szabbat „sorozta”-e be azért, hogy kényelmetlenséget okozzon a Kamarillánsoknak, vagy más oka volt az ölelésének, nem tudta meg (Csak annyit, hogy meghibásodás miatt az ottani kamera nem rögzített semmit) A város széléig jutott, ahol egy nomád anarch falkába botlott, akik megfékezték az újszülött vámpírt. Szerencséjére ezt az affért megúszta néhány töréssel, és zúzódással. A falka ezek után tanácsot ült felette. Ha jelentik a dolgot, a helyi seriff örömmel a nyakukba varrhatja az engedély nélküli ölelést, mivel ki nem állhatja őket. Ha pedig végeznek vele, felér egy beismeréssel, hogy semmivel nem különbek, mint az öregek. A köztes megoldást választották - továbbálltak, és magukkal vitték. Egy évet töltött el köztük, az országot járva. Az anarchok közt sajátította el azokat az alapokat, amire nemzőjének kellett volna megtanítania. A beilleszkedéssel nem volt gondja, igaz az utazást nem igazán szerette; őt bízták meg a furgon vezetésével, ami miatt ugyan folyton cikizték a többiek - akik inkább motorral járták az utat - de ez volt az egyetlen módja, hogy a falka hasznos tagja legyen. Amyvel ez idő tájt csak egy-egy feladott képeslappal tartotta a kapcsolatot. Aztán az egyik biztonságos menedéknek feltüntetett helyen viszont vérfarkasok ütöttek rajta a falkán. Szinte tökéletes csapda volt, csak ő és Kutya, a Gangrel tudott elmenekülni. A gangrel segítségével jutott el Detroitba, ahol úgy döntött, hogy az utazó életmód nem neki való, és inkább letelepedne.
Detroitban megjelent a Herceg előtt, és engedélyt kért a letelepedésre, amit az meglepetésére meg is adott egy kimerítő kihallgatás után, amin meggyőződtek arról, hogy ismeri a hagyományokat, és elmesélte ölelése körülményeit.
A városban is komoly gondokkal kellett szembe néznie, bevétel híján hamar pénzügyi gondjai adódtak. Egy lelakott garzonban húzta meg magát, a város lepusztultabb felén, és szimpla rablásból fedezte kiadásait. Ekkoriban próbálta kerülni Amyt az új  munkájára hivatkozva – azt hazudta, hogy egy futárcégnél tologatja a raklapokat, s a lakbérhátralékot nyögi ki, azért van pénzügyi zavarban. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy Amy hívta meg alkalmanként egy-egy gyorsétteremi vacsorára – tudván, hogy Duke nála is rosszabb anyagi helyzetben van. (Arról viszont fogalma sincs, hogy Duke vámpír lett, és nem sokat segít neki a gyorsétteremi kaja) A szerencse ekkoriban mosolygott rá: az egyik lottószelvénnyel megütötte a főnyereményt, ami a pénzügyi gondok újabb aspektusait tárta fel, miszerint hogy mibe is fektesse? Némi győzködés után Amy elfogadott tőle egy két hetes Európai nyaralást, valamint tízezer dollárt. Ez hiba volt, mivel Amy egy hónap alatt elverte a pénz. Duke ezek után nem adott többé nagyobb összeget neki, de máig hagyja, hogy Amy kisebb összegekre pumpolja. Továbbá koncertekre viszi, vagy biliárdozni, esetleg valamelyik gyorsétterembe.
Fél év alatt választotta ki azt a céget, amelyikbe úgy gondolta, érdemes befektetnie - a Comtech Corporation 21%-át vásárolta meg négy millió dollárért. A cég profilja az egyedi processzorok gyártása, programozása a kísérleti telekommunikációs hardver eszközökhöz, telefonokhoz. Hamar rá kellett jönnie, hogy szép dolog, hogy társtulajdonos lett, de arról fogalma nincs, hogy mi folyik a cégnél. Másfél hónap múlva találta meg az ideális megoldást: Roxie személyében, akit asszisztensnek vett fel. Állandó délutános beosztásban van, délután 3-tól este 11-ig tart a munkaideje. Ő figyel a cégnél, hogy mi történik, továbbítja a kimutatásokat, részt vesz a legtöbb megbeszélésen, és esetenként más egyéb kisebb mindennapos feladatokat intéz. Roxie segítségével tudott végleg kilépni a Nemzeti Gárdából. Az elmúlt év alatt kiderült: jó lóra tett, Roxie az estek nagy részében megfelelően végzi a feladatát. Duke a cég működését próbálja meg gördülékenyebbé tenni a munkájával - minden olyasmire figyelve, ami nem pénzügyi vagy szakmai részhez kapcsolódik. Tevékenységének hála sikerült jobb munkakörnyezetet biztosítania a dolgozóknak, ami némi indirekt bevételnövekedést hozott. Nemrég határozta el, hogy végre megszerzi azokat az elméleti és technológiai ismereteket, ami ahhoz szükséges, hogy a gyártórészleg működését is átlássa, és elkezdhesse megszerezni a cég egészét.
Mivel a „nagyfiúk” azt javasolták számára, hogy húzza meg magát, és ne legyen láb alatt, csak akkor jár elíziumba, ha kötelező a megjelenés. Úgy vette, hogy a többiek eltiltották a közügyektől, de ez nem is zavarja - a saját dolgai is eléggé lefoglalják. Talán ennek volt köszönhető, hogy a szabbat erősödő nyomásáról csak később szerzett tudomást. Amikor megtudta, hogy kezd veszélyes lenni a helyzet, még inkább meghúzta magát. Pechére Kutyának a támadások előtt két héttel vásárolt be, ami azt jelenti, hogy a gangrel még legalább negyed évig nem jár erre, és addig esélye sincs elhagyni segítségével a várost. Bár kerüli a fajtársait, a kevésbé informális helyeken időről-időre felbukkan, ahol az öregek által kevéssé megbecsült ifjaktól próbálja megtudni az aktuális pletykákat.



Öltözködés: Van ugyan egy szett régebbi bőrnadrágja, bakancsa, fekete mellénye, ezüst zsebórával, de mostanában inkább ingben, mellényben feszít – amiért Amy folyamatosan cikizi. A feszült helyzetre való tekintettel magával hordja a matt-fekete önvédelmi Magnumját is.


Felszerelés: ,Egy dodge Avenger kupé, .44 magnum, 400 dollár készpénz, egy tekercs szigetelő szalag, egy kis palack altatógáz maszkkal, toll, metróbérlet, mobiltelefon, otthon asztali számítógép, alumínium baseball ütő a csomagtartóban, kövér bankszámla.

Menedékek: jelenleg 3 garzont tart fent Detroit különböző kerületeiben, és egy három szobás lakást, amit rendszeresen használ - a cégtől nyolc utcányira. Egyik sem a belvárosban található.


Rángás: Általában a nyugodt, elemző szerepében szeret(ne) tetszelegni, de ha ideges, vagy zavarban van, észre sem veszi, és máris az ujjára húzott ezüstgyűrűt tekergeti, amit Amytől kapott. Próbált már erről leszokni úgy, hogy a gyűrűt leveszi, de a hiányától még idegesebb lesz.

Étkezés: A másik különös szokása, hogy megszokásból eljár vacsorázni - pontosabban reggelizni, amit ugyan a fajtársai elég gusztustalan szokásnak tartanak, de meggyőződése, hogy ez is hozzá járult ahhoz, hogy még nem bukkantak a nyomára.


Kutyának igen hálás; negyed-fél évente, ha erre jár, Kutya felhívja, és találkoznak a város félreeső részén. Bevásárol Kutyának, amire szüksége van a következő pár hónapban, és természetesen a számlát is ő állja.


Az aszisztense, Roxie Chambers. Minden héten egyszer találkozik vele, amikor Duke bemegy a céghez személyesen, egyébként telefonon, e-mailben kommunikálnak. Roxie nem tudja, hogy Duke vámpír - jelenleg jól fizető, különc főnöknek tartja


Amy Newman – az egyetlen, akit a barátjának tart. Igaz, néha nem egyszerű vele. A vidám, bulizós goth-punk lányt már többször húzta ki a bajból, amihez utolérhetetlen érzéke van – legutóbb középület rongálásáért – graffitizésért kellett kihoznia a rendőrségről. Jó esze volna, de még mint fiatalkorú, a bulik, szórakozás az, ami a legfontosabb számára – nem pedig az előre tervezés, de azt tudja, hogy Duke-ra mindig számíthat. Duke az utóbbi évben picit ritkábban találkozott vele – mivel nem szeretné felfedni, hogy már egy ideje hat láb mélyen lenne a helye. A kései találkozókat Amy nem tartja furcsának – a rendszeres hajnalig tartó bulik miatt neki is délután-éjjel van az aktív időszaka.
Roxie után ő a másik, aki egyáltalán tudja, hogy Duke hol lakik, és mi a telefonszáma.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Carcass

  • Vendég
Re:Az éjszaka urai - Játékos karakterek
« Válasz #2 Dátum: 2015. December 09. 22:21:26 »
Off-Topic: megjelenítés
Név: Carcass                       Természet: ÖnfejŰ            Viselkedés: Bíró
Krónika: Sebzett vad             Klán: BRUJAH                   Generáció: X.



                                          TULAJDONSÁGOK

   TESTI                                  SZOCIÁLIS                            MENTÁLIS
Erő:                  3                Karizma:         4                 Észlelés:            2   
Ügyesség:         4                Manipuláció:    2                 Intelligencia:      2
Állóképesség:    3                Megjelenés:     2                 Érzék:               2


                                             KÉPESSÉGEK

     ADOTTSÁGOK                  KÉPZETTSÉGEK                      ISMERETEK
Atlétika:             2               Biztonsági ismeretek: 1        Jog:                 2
Éberség:            1               Közelharc:                 3        Nyomozás:       2
Irányítás:           2               Lopakodás:                1        Számítógép:     1
Kézitusa:            3               Lőfegyverek:             2
Kifejezőkészs.:    1               Túlélés:                     1
Kitérés:               2
Megfélemlítés:     2


                                         JELLEGZETESSÉGEK

      HÁTTÉR                           DISZCIPLINA                          ERÉNYEK
Mentor:                4             Gyorsaság:         2               Lelkiismeret:   3
Generáció:            3             Őserő:               1               Önuralom:       3
Anyagi háttér:       1             Jelenlét:             3               Bátorság:        4

 
   Max vértartalék: 13            Emberség:    6                  Akaraterő: 5
                        

Carcass

  • Vendég
Re:Az éjszaka urai - Játékos karakterek
« Válasz #3 Dátum: 2015. December 09. 22:24:53 »
Off-Topic: megjelenítés
Előtörténet és Ölelés:
Chicago

Év: 1970
Hely: Chicago, University of Chicago

Kate még soha nem volt ennyire feldúlt, pedig nem mondhatta magát egy nyugodt természetűnek.
 - Bürokratikus seggfejek! – üvöltötte miközben hátrált a Bársony Irodától és ahogy visszafordult a kijárat felé felrúgta az útjába akadó első kukát, ami csendes folyosón olyan zajjal volt, mintha földrengés rázta volna meg az épületet. A tantermek, amik mellett elhaladt nagyrészt üresek voltak (-Jó időpontot választottak azok a faszkalapok-), de 1-2 ajtó kinyílt és rosszalló tekintettel követték a lány sietős lépteit. Szólni nem szóltak hozzá, bár Kate már-már várta a felháborodó és kioktató szavakat, mert így legalább valakin kiélhette volna a dühét.
Dixon Professzor ezt sohasem hagyta volna… bár… számíthatott volna erre. Egy évvel ezelőtt mikor először beszéltek a BlackHawk-ban Henryvel a professzor igazságtalan eltávolításának híréről, eszébe sem jutott, hogy idáig fajulhat a dolog. Csak egy év telt el, Kate úgy érezte teljesen más ember néz vissza a tükörből rá most, mint akkoriban. A lendületes, lelkes gyerek, aki másodévét töltötte az egyetemen mára már a múlté. Túl sok volt  a harca ebben az egy évben.
Egy egyszerű februári délutánnak indult az is. A BlackHawk-ban a kedvenc boxában ült néhány csoporttársával, mikor Henry sietve belépett az ajtón. Fürkésző tekintete gyorsan ráakadt Kate-re és barátaira, odarohant hozzájuk és közölte a legújabb híreket: Dixon Professzort, a szociológia professzorukat az egyetem elbocsátotta. Természetesen nagy volt a felháborodás, mivel Marlene Dixonnál nem találkoztak jobb előadó tanárral. Teltek múltak a hetek és Kate az ellenálló csoport élén találta magát. A törzshelyük a mozgalom központjává vált (Bob nagy örömére) és ő a mozgalom vezetőjévé. A tanár eltávolítása nem csak őt, hanem egy nagyobb tömeget háborított fel, amit nem hagyhattak annyiban, így tűntetéseket szerveztek az Egyetemi Bizottság ablaka előtt, aláírásokat gyűjtöttek a tanár védelmében és egy alkalommal egyedül kilopódzott és téglával törte be a bizottság ablakát (bár ezt a tettét nem vallotta be a többieknek. Nem akarta, hogy  120 feldühödött diák kövesse a példáját), de mind hiába. Azokat a kényelmes barmokat nem olyan könnyű megtörni. Az ülő sztrájk ötlete villámként hasított belé egy délután és még aznap este nekiálltak Henryvel a szervezésnek. Hihetetlen módon, majd 400 diák gyűlt össze a Campus előtt másnap reggel és két hétre el is foglalták az Adminisztációs Irodát, ezzel megbénítva a teljes Campus ügyintézését. Kate képviselte a diákok akaratát a bizottság és a sajtó előtt, valamint a rendőrségi tárgyalásokkor is, míg a társa a diákok ellátásáról gondoskodott. Miután a bizottság elfogadta a követelésüket és Dixon Professzort újra alkalmazásba állították, a sajtó és a tömeg elvonult, de Kate harca megmaradt. A tanárok ellehetetlenítették a tanulmányait, a Bizottság folyton támadta és az egyetlen örömét is, a bokszot elvették tőle, mivel megvonták a sport ösztöndíját és edzőének megtiltották hogy eddze a lányt. Most meg itt vagyunk, egy év elteltével, mikor már kellően lecsengett minden szinten a „kellemetlen botrány” a tanács hivatalosan kimondta: Repül az Egyetemről.
A szobájába érve gyorsan összepakolta a holmiját, majd a táskáját a vállára csapva kiviharzott a kollégiumból. Kerülte az embereket, nem volt kedve a sok kérdéshez amivel neki estek volna, vagy ami még jobb, az „én megmondtam, hogy maradj nyugton” tekintetekhez. A campus előtt megállt egy pillanatra és visszanézett, visszagondolt az elmúlt 3 évre és üresség, valamint csalódottság töltötte el. Úgy gondolta tökéletes a hangulata egy utolsó sörhöz a BlackHawk koszos és füstös falai között.
Henry már ott ült a pultnál és bámulta a kezében lévő korsót. Láthatóan az ő fejében is ugyan azok a gondolatok játszódnak le, mint a lányéban és ugyan azt a monológot hallgatta ő is végig a közelmúltban; szedheti a sátorfáját. Ahogy körülnézett korábbi „bázisán” görcsbe rándult a gyomra. Az élet és a tömeg, ami egy évvel ezelőtt jellemezte a helyet, már csak emlék; most is csak egy részeg baráti páros és egy magányos Whysky-t kortyolgató férfi volt rajtuk kívül a kocsmában. Kate lehuppant a fiú mellé és az első percekben csak csendben ültek egymás mellett, végül Henry törte meg a csendet.
- Anyám meg fog ölni. – sóhajtott.
Erre nem is gondolt. A családja ki fog akadni. Az anyja sírni fog, az apja veszekedni és valószínűleg elküldik a szülővárosa melletti kisebb üzembe dolgozni.
 - Konzerveket fogok gyártani. – felelte ő. A fiatal fiú ránézett, pár másodpercig csak bámultak egymásra, majd ugyan abban a másodpercben mind a ketten nevetésben törtek ki. A több hónapnyi feszültéség és gond több tonnás teherként száll le ezzel róluk és ezek után már nem is hozták szóba az elmúlt egy évet. Régi témákról és barátokról beszélgettek és egyre csak gyűltek mellettük a kiürült sörös korsók, az idő elszaladt felettük.
Éjfél is lehetett már, mikor a magányos Whisky-zős férfi odament hozzájuk és megkérdezte őket, hogy honnan ismerheti a fiatal párost. Kate-nek csak akkor tűnt fel a férfi figyelemre méltó megjelenése. Rövid haja katonásra volt nyírva, arca még így kissé ittasan is magabiztosságot sugárzott, teste edzett és erős. Míg Henry a kettejük történetét mesélte a férfinak a lány tekintete találkozott az idegenével. Sötét barna szemei mintha magába szívták volna a lányt, mintha egy örvénybe zuhant volna és hírtelen nem tudott másra gondolni, csak hogy meg kell ismernie ezt a férfit. Ezek után órákig csak beszélgettek így hárman. Mint kiderült az Idegent Zach Role-nak hívják és azon a kapitányságon dolgozik, amelyik kapcsolatban volt Kate-el az ülősztrájk alatt. Mindig is csodálta a lány erős és határozott kiállását és elmesélte, hogy nagyon sokáig téma volt a kollégái között. Mesélt a munkájáról, hogy leginkább csak éjszakai műszakban dolgozik, mivel a Chicago-i éjszaka hírhedtsége miatt nem sok rendőr (pláne a családosok) szeret esti műszakot vállalni; és a fiatalok is meséltek a tanulmányaikról valamint a terveikről, amik így a délután történtek miatt füstként szálltak el. Ismét szomorúság lepte el a lányt. Nagy tervei voltak: nem volt a legokosabb a tancsoportban, de lediplomázott volna, Polgárjogi ügyvédként szép jövő állt volna előtte, félprofi (talán profi) bokszolóként pedig még akár híres is lehetett volna, de ehelyett egy gyári sor és az utcai boksz vár rá. Látszott hogy Henry is ezen töprengve állt fel és indult el a mosdók felé. A lány elhatározta, hogy nem teszi tönrke az estélyét és egyébként is örült, hogy kicsit kettesben lehet Zach-el, aki épp a következő búfelejtő kör rumot tette le a pultra.
- Ne haragudj Zach, ez nem az az este amikor a kudarcainkra akarunk gondolkodni. – és közelebb húzódott az idegenhez. A válla hozzáért Zach erős felkarjához ami borzongással töltötte el és felnézett a férfi arcárra. Az komoly volt és fürkésző tekintete Kate arcát nézte.
- Én sem a kudarcokról akarok beszélni… hanem a lehetőségekről. – pár másodperc szünet után folytatta.
- Figyellek egy ideje Kate, nem vagy semmi! – és elmosolyodott – A tűz amivel bele veted magad a dolgokba, a szenvedély amivel harcolni tudsz… nem mindennapi. Mit szólnál, ha azt mondanám neked, hogy nem kell konzervgyárban dolgoznod?



Még mindig a szőnyegen fekszik. „mi ez az éktelen zaj?” Éhség. Nehéz minden végtagja, de az ujjait már meg tudja mozgatni. Éhség. A fény átszűrődik csukott szemhéján, „már reggel van?”.  Ahogy kinyitja a szemét Zach felette ül és őt nézi. Éhség. Villámgyorsan felül, kezével a mellkasához kap, de megszólalni nem tud. A szája ki van száradva, mintha sivatagból tért volna vissza. Éhség, éhség, még sosem volt ilyen éhes. Nem, még éjszaka van, de valami akkor is furcsa. Ahogy felült Zachre néz kérdőn, ő a Sarokban lévő fotelre néz. A fotelben Henry ül, láthatóan elkábítva. A vállán egy mély vágás, amiből csorog a vér. Kate feláll, közben észre sem veszi, hogy megnyalja a szája szélét. Odafut a fiúhoz, lélegzik, van szívverése… és folyik a vére. A lány szája rátapad Henry vállára. Mit csinál? A sós, meleg vért úgy issza, mint pár órával ezelőtt a sört… nem! Ez más! Tudja, hogy undorodnia kellene tőle, de ennél bársonyosabb, ízletesebb dolgot még nem evett. „mit csinálok?” Ahogy iszik, érzi, hogy Henry szívverése lelassul, de nem áll meg. Még! „Úristen Henry!” MÉG! … De nincs több. Bármennyire is szeretné, nem jön több. Most veszi csak észre, hogy mint egy ragadozó, Henry-n ült a fotelben, leszáll róla. Tudja, hogy halott. Ha nem látná a fehér bőrét, tenyerén nem érezné a hideg testet, akkor is tudná.
 - Mit tettem? – suttogja maga elé bámulva, majd hátra fordul Zach felé. A férfi láthatóan nem lepődött meg; a szoba közepén állva, már felöltözve egy szó nélkül nézte végig, ahogy a lány megölte a barátját.
 - Gyere Édesem! Öltözz fel! Beszélnünk kell.



Év: 1993
Hely: Chicago, Halsted St Police Station
Kate az irodában ülve pötyögi a számítógépén az előző napi jelentést. „Kurva adminisztráció!” Tudja, hogy Zach nem fogja kérni, de párszor megjárta már, hogy nem adta le a papírmunkát és tudja, hogy ilyen apróságon nem bukhatnak le. Átnéz Zach irodájába és látja, hogy ő is ír valamit, az arcát elnézve ő sem élete történetét veti papírra. Gyorsan beírja a megfelelő sorokba a történteket: „Hajnali fél 1, boltrablás. Áldozatok száma:1. Az elkövető veszélyeztette a bolttulajdonos életét, így megelőzve a gyilkosságot, Kate Benett őrmester ártalmatlanította az … illetőt”  Soha nem volt jó ebben. Egyszer megnézné az arcokat, ha tényleg elküldené amit gondolt. „Kate Benett üresre szívta azt a gyökeret, aki nem fogta fel, hogy őt aztán lőheti, ahogy akarja. …. a Barom”. Elmosolyogta magát ahogy ezeket a szavakat leírta, átolvasta még 2x, majd az ujját hosszan a DEL gombra nyomta. „Pedig mekkora poén lenne”. Gyorsan kinyomtatta a dokumentumot és elindult érte a nyomtatóhoz. Ilyenkor már nincsenek sokan az irodában szerencsére, az asztalok papírokkal elhalmozva, vagy szépen rendben hagyva sorakoznak a nagy irodában, a napközbeni nyüzsgés ilyenkor már nem jellemző. Persze vannak eseménydús éjszakák, olyankor idegennek is érzi magát a nagy tömegben, ami valószínűleg napközben itt annyira megszokott, de ez a mai este szerencsére nem olyan. Befordult a jelentéssel Zach üveges irodájába, már pont felajánlotta volna Atyjának, hogy akár ki is törölheti vele a seggét, amikor megszólalt a telefon, Zach pedig beleszólt. „Mindegy, majd máskor”. Letette a papírt az asztalra és már fordult is volna ki az irodából mikor a férfi felemelte a kezét, jelezve, hogy maradjon. Vállát a szekrénysornak vetve babrált a kezével, várta hogy Atjya befejezze a beszélgetést, szerencsére nem kellett sokat várnia, Zach nem sokkal később idegesen tette le a kagylót.
 - Csukd be az ajtót Carcass! – csak akkor hívta így, mikor halandó-hivatalon kívüli dolgokról volt szó, a kollégái nem ismerték ezt a nevét. Mint ahogy azt sem tudták, hogy Zach és Carcass esténként a fajtájukra vadászik. De most gond van. A férfi arca zaklatottnak tűnt.
 - Baj van Zach?
 - Nagy baj. Lemészárolták a kölyköket a Clubban. – ha természeténél fogva nem lett volna sápadt bőre, Carcass most lesápadt volna.
 - A Clubban? A Succubusban? De az Elízium nem tiltott terület? Lupinék?
 - Nem tudom. Lodin azt hiszi. Vérvadászatot indított ellene … ne mozdulj! Nem te mész.
 - De…
 - Nem! Nekem itt valami gyanús. Miért csak a kölyköket? A vérfarkasok ennyire nem eszesek. Ha már ott lettek volna, nem álltak volna meg a földszintnél. Nem, itt más is van a háttérben.
 - Mire gondolsz?
Zach a rá jellemző módon össze gyűrte a homlokát, ajkával csücsörített, mikor gondolkodott. Pár másodperc csend után folytatta.
- A Sabbat körül feltűnően nagy a csönd. A söpredék túl nyugodt.
 - Gondolod, hogy csak a Garoukra akarják fogni?
 - Lehet … - A férfi arca gondterheltnek tűnt. Valamin nagyon forogtak a gondolatai. – Bárhogy is, Te most elmész innen!
 - Mi? Dehogy! Hogy képzeled? Megyek veled, ha a Sheriff hív, nekem is…
 - Ez most nem kérés!
 - Parancs? Ne mondd már „főnök”! – és kezével az asztalra csapott
 - Márpedig az! És nem mint a főnököd, mint az Atyád mondom! Eltűnsz innen! – mondta dühösen.
Carcass perceknek tűnő pillanatokig nézte Zach szemét. Várta, hogy az agya elpuhuljon, hogy a férfi rá erőltesse az akaratát. De nem történt semmi. Ez most nem olyan dolog, hogy ki hoz vacsorát. A lány felegyenesedett és vonásai ellágyultak.
 - Rendben. De csak ha elmondod mire gondolsz!
 Látta Atyján, hogy koncentrál, hogy összerakja a kirakós darabjait.
 - Nem hiszem, hogy a Garouk voltak. Valahogy nekem ez túl egyszerű megoldásnak tűnik. Pláne most, hogy Lodin Hercegnek úgy keresztbe tettek. A Sabbat foga mindig fáj Chicago-ra, nem? Mi lenne, ha két legnagyobb ellenfelét, a Camarillát és a Garout is el tudná tüntetni a színről? Nyugodtan rá tehetné a kezét. A kölykök végső halálának híre mindenkihez el fog jutni a városban, mindenki felelősöket keres, még akkor is ha senkit nem is érdekel kik voltak azok. De ürügynek tökéletes. És igen, mielőtt még közbevágsz, azért küldelek el, mert bár „már” 20 éve vagy vértestvér, ha a megérzésem nem csal, akkor ehhez kurva kevés vagy. Lehet hogy ügyes gyerek vagy, de ezek a saját árnyékodból tépik fel a torkod, vagy csak simán szétrobbantják a csontjaidat. Ha Lodin hív, nekem, mint Archonnak mozdulnom kell, de nem lehetsz végig mellettem. Úgyhogy utazol. Értve vagyok?
 - Persze, értettem. Nem vagyok már kislány. – mondta a lány és kifordult az irodából. Az ajtóban megállt és vissza szólt még Atyjának, aki már öltözött is, készült a Herceg színe elé. – Aztán vigyázz magadra… „Öreg”!
 A férfi elvigyorogta magát.
 - Te is „Baba”!



Detroit

Év: 1995
Hely: Detroit, Riverfront Campus
Detroit éjszakai utcáin egy magányos alak sétál. Láthatóan az esti buliból megy hazafelé. Gondolatai az utolsó kör Gin körül járnak, valószínűleg azt már nem kellett volna meginnia, de Jim-et egyszerűen nem lehet lerázni, nem ért a szóból. „Nem baj, hazamegyek, eldőlök az ágyban, és másnap délig fel sem kelek!”. Darren másod éves az egyetemen, ahogy a Campus füvén keresztül sétál, büszkeséggel néz fel a monumentális épületekre és mosoly húzódik az arcára, mikor arra gondol, hogy itt tanulhat. Nem véletlenül gürizett ennyit, hát meg is lett az eredménye. Ahogy befordult a két főépület közötti keskeny utcában, halk sírásra lesz figyelmes. Az árnyékban, a földön ülve egy vele egy idős lányt pillant meg, miközben az a térdére támaszkodva szipog. Darren soha nem volt egy gavallér, valahogy nem tudta, hogy kell viselkednie lányok közelében, de ma ez valahogy másképp volt.  Mégis csak jó volt valamire az az utolsó gin. Nem érez félelmet, nem érez bizonytalanságot, mint ilyenkor szokott, csak az jár a fejében, hogy meg akarja vigasztalni szegény lányt. Leguggol vele szembe és ráteszi a kezét, az ő kezére. „Milyen hideg a keze! Szegény, biztosan régóta idekint van.”  A lány felnéz rá.  Vállig érő barna haja selyemként omlik a vállára, mély barna szeme kivörösödött a sok dörzsöléstől, mégis… Darren el akar veszni a tekintetében. A fiú egy papír zsebkendőt vesz elő a zsebéből, átnyújtja neki.
 - Ne sírj. Minden rendben lesz – mondja. A lány rámosolyog. Miközben megtörli a szemét alig észrevehetően szétnéz az utcában. – Akarsz beszélni róla?
 - Olyan kedves vagy. Köszönöm…
A lány hírtelen nekiugrik a fiúnak, aki így a szomszédos épület falának vetődik. Darren nem ellenkezik, mikor a lány a nyakát csókolja, az eufórikus érzések minden erőt kivesznek a testéből és észre sem veszi, hogy az idegen megharapta a nyakát…

Carcass nem sokkal hajnal előtt ért haza, halkan ment be a lakásba, végül is ma nem volt kedve a „nagyszüleihez”. Még jó, hogy Zach megtanította egy-két hatásos trükkre. Így aznap este könnyen uralma alá hajthatta a „kedves Fiú” érzelmeit, akinek így fel sem tűnt, hogy kicsit megcsapolták, illetve pár éve mikor Detroitba érkezett először megpróbált a tartalékaiból élve egy albérletben lakni és bár jó volt végre egyedül lenni kicsit, rájött hogy nem a leggazdaságosabb. Akkor kezdte el keresgélni a megfelelő alanyokat és rá is talált Robert és Mary Hudson-ra. Az idős házaspárnak nem volt a városban senkijük, egyetlen fiúk évek óta nem jelentkezett náluk, nem is tudják él e vagy hal (… hal. Carcass már tudja, hisz tett róla. Nem hagyhatott elvarratlan szálakat) így mikor feltűnt egyetlen „unokájuk”, tárt karokkal fogadták. Mondjuk a lány is biztosra akart menni, ezért egy jó adag Áhitattal majd Transszal megalapozta a bizalmukat, így soha eszükbe sem fog jutni, hogy a kedves kis-unokájuk egy vadidegen, ráadásul egy ragadozó. Csendben belépett a szobájába, ami úgy nézett ki, mint ahogy egy átlagos tinédzser szobájának ki kellett néznie, attól eltekintve, hogy a gardróbjában a ládája mélyén valódi fegyverek voltak és a rejtett zsebekben 2-3 alteregónak elegendő papír, amit egy „volt chicagoi kollégájának„ köszönhetően szerzett be, valamint a lehegesztett sötétített ablak sem volt egy átlagos elem a huszonéves lány szobájában. Robertnek ezt volt a legnehezebb megemésztenie annó, de szerencsére Carcassnak meg sem kellett szólalnia, Mary intézkedett helyette és rászólt az öregre, hogy hagyja békén a lányt. Mára szerencsére teljesen jól be tudta őket idomítani, így nem szólnak az éjszakai élete miatt, nem említik meg ha hetekre eltűnik, mégis mindent megadnak neki amire szüksége van. Carcass többször eltöprengett rajta, hogy talán a meggyőzőképessége nélkül is elhitték volna e minden szavát. Valószínűleg igen. De Zach arra tanította, mindig menjen biztosra. Zach… vajon mi lehet vele? A Chicago-i nagy mészárlás óta nem könnyű utolérni az öreget, folyton a Sabbat nyomában lohol és a Sherif sem sok nyugtot hagy neki, de egy próbát megér. A lány előveszi a telefonját és tárcsázza Zach számát, bár tudja hogy nem sok esély van rá, hogy mentora felveszi a vonal túlsó végén. Atyja soha nem volt egyszerű eset, különösen a technológia fejlődésével kapcsolatban, ezért mikor megkapta gyermekétől a telefonját ajándékba, hónapokig nem is tudta elérni. Mára már szerencsére néhanapján maga is előveszi és indít róla 1-1 hívást.
 - Szeva Baba! – Szól bele Atjya fáradtan. Hallani, hogy aznap sem volt könnyű estéje.
 - Hogy vagy Öreg? Minden rendben?
 - Hát fogjuk rá… Nem sokat hagynak élni mostanság. – Jót kuncog a saját viccén. – Kicsit csillapodnak az utcán a kedélyek, de a Tanács, még mindig fosik.
 - Szükséged van rám?
 - Nem, Carcass. Maradnod kell. Pont akartalak is keresni valamelyik nap. A Sheriff egy-két elejtett szavából azt vettem ki, hogy tervei vannak veled.
 - Velem? Itt Detroitban?
 - Közvetve. Az ottani Sherif, Wilson nevét ejtette el, aztán finoman utalt rád. Lehet meg fognak keresni. Légy óvatos, jó?
 - Tudom, tudom, „csak semmi meggondolatlanság!” – Idézte Atyja szavait – Azt hittem ezt már tisztáztuk. Tisztában vagyok vele, hogy a te hírneveddel játszom, ha úgy adódik.
 - Itt most nem erről van szó. Hidd el, ismerem Wilson-t. Ravasz kurafi, ráadásul nem a jobbik fajtából. Ventrue köpönyegforgató, aki bár a Kamarilla törvényeit szolgálja, vigyázni kell vele. Biztos vagyok benne, hogy lesz néhány csavar a mondókájában, szóval légy észnél, oké?
 - Nyugi Zach, minden rendben lesz, már megtapasztaltam párszor a detroiti Vértestvér közösség „önzetlen kedvességét”. Egyébként is, az sem biztos, hogy rám utaltak, szóval Pihenj, Katona!
 - Rendben. Ha megtudok valamit, azért üzenek, jó?
 - Inkább hívj. Azért van a mobilod.
 - Jaj hagyj már ezzel. De rendben. Majd beszélünk. – Ezzel meg is szakította a vonalat.
„Már csak ez hiányzott!” - Carcass ásítva zárta be a reteszt a szobája ajtaján, gyorsan felállította az ajtaja előtt a csapdáját, ami felébreszti őt, ha valaki bejönne a szobába, leellenőrizte az ablakot és az ajtót, majd aludni tért a gardróbjában összedobált néhány takarón és párnán. Vajon mit akarhatnak tőle?

reworset

  • Vendég
Re:Az éjszaka urai - Játékos karakterek
« Válasz #4 Dátum: 2015. December 12. 08:09:34 »
Off-Topic: megjelenítés

Ma is egy újabb elgyötört nap köszöntött rám. Természetesen a reggeli wecker helyett ismét az utcáról beáramló üvöltözés ébreszt. Fáradtan ülök fel és nyújtózkodom egyet, közben kitekintek az ablakon, a még sötét utcára. Nem mintha ellehetne mondani róla, hogy nappal is világos lenne. Már beletörődtem, hogy olyan, mint a verőfényes napsütés, elég ritka jelenség. Leginkább köd és szürke esős idő jellemzi mostanság Detroit utcáit. Mint egy haldokló, beteg város, ami az utolsó napjait éli. A bűnözés, erőszak nap mint nap jelen van. A rendőrautók szirénái megszokottá váltak, ahogy az is, ha leszúrnak, vagy agyon lőnek valakit. Az emberi élet semmit nem ér ebben a városban. A lakosság nagy része menekül innen. A feketék és fehérek közötti ellentét nőttön nő. Nagyon kevés választja el ezt az egészet a vérengzéstől.
Gyengéden csókot lehellek még édesen alvó kedvesem arcára. Akár egy angyal. Vállig érő kócos szőke haja takarja meseszép arcát. Olyan édesen alszik, nem merem felkelteni. Kissé kóválygó fejjel öltözködöm, közben az ügyeim járnak a fejemben. Két gyilkosság, egy eltűnt személy és egy rablás. Persze ezen kívül rengeteg másik akta is vár az asztalomon. Legtöbbet azon jár a fejem, hogy el kéne húzni innen. Fogni Emily-t és Mary-t és itt hagyni ezt a szemétdombot.
Már sokat beszéltünk erről Emily-vel és mind a ketten így látjuk a leghelyesebbnek. Persze ehhez pénz is kell és egy rendőri fizetésből elég szűkösen lehet így is megélni. De régóta tervezzük és már nem kell sok. Egy-két év és végre kiszabadulunk ebből a fertőből. Florida, Las Wegas, New York, mind ránk várnak, csak el kell dönteni, hogy merre innen. Bár legtöbbször úgy érzem, hogy édes mindegy, csak el, valahova máshova.
Indulás előtt a konyhában még matatok picit. Valami reggeli féleséget gyűrök le a torkomon, közben ez e havi lakbért rakom ki egy tálcára, hogy Emily megtalálja, miután felébredt. Nem vagyok éhes, de órák múlva úgy is az lennék, na meg az a rengeteg tenni való. Szükségem lesz az energiára. Sebtiben megpirítok egy szelet kenyeret és egy kis vajjal megkenve gyömöszölöm a számba, amit kv-val öntök le. Ezzel meg is volnánk. A fogasról leemelem a barna ballon kabátom és hozzá passzoló kalapom, majd nyitom a bejárati ajtót, de eszembe jut valaki: Mary!
Annyira az ügyeimen járt az agyam, hogy el is feledkeztem tőle elbúcsúzni, ami hiba, mert ő és az édesanyja az, akik reményt adnak nekem nap mint nap és erőt, hogy talpon maradjak. Halkan nyitok be a gyermek szobájába, nehogy felkeljen. Eleinte nem is látom, hogy hol van, az a rengeteg takaró és plüss játékok úgy eltakarják. De végül felfedezem a nyugodtan szuszogó kis arcát és melegség önti el a szívem. Tisztán emlékszem a napra, mikor született. Egyrészt azért, mert néhány hónapja történt, másrészt pedig én voltam a világ legboldogabb embere. Viszont féltem is. Féltem attól, hogy itt, egy ilyen helyen kell felnőjön, hogy ő is a romlás áldozata lesz. Ezért mióta megszületett minden erőmmel azon vagyok, hogy elmenjünk ebből a pöcegödörből.
Mary homlokát is gyengéden megpuszilom, majd betakargatom, biztos, ami biztos. Így végre készen állok a mai nap viszontagságaira.
A házból kilépve két kulcsra zárom az ajtót. Szeretek mindig biztosra menni. Szeretem azt hinni, hogy ez elegendő ahhoz, hogy ne jusson be senki, de nem vagyok naiv. Tisztában vagyok vele, hogy egy erőteljesebb rúgás és az ajtó már be is szakadt. Valószínűleg a szomszédok tudomást sem vennének az egészről. Nem azért, mert nem hallják, hanem mert Detroit nem az a hely, ahol az empátia és jó szándék leghalványabb szikrája is benne lenne az emberekben. Legalábbis a legtöbben.
Sietve lerohanok a harmadikról a lépcsőkön, majd kiérve az utcára megtorpanok egy pillanatra. Kell pár másodperc hogy a meleg családi fészek után megszokjam a környezetem nyirkos, hűvös hőmérsékletét és a városnak a szagát. Ha a romlottságnak van szaga, akkor itt az kering. Az első szippantásból érezni lehet a hely fertőjét, hogy itt nagyon nincs rendben valami. Lehet már túl rég óta élek itt és lemondtam a helyről és csak ezért vagyok ezen a véleményen. Talán túl sok negatívat tapasztaltam és ezek miatt már képtelen vagyok észrevenni a helyben lévő pozitív dolgokat. Lehet a sorozatos gyilkosságok, megtalált holttestek alakították ki bennem ezt az undort. Mindenesetre egy biztos: itt nem maradhatok a családommal.
Gyors léptekkel a kocsimhoz sietek, majd beindítom a motort. Régi tragacs, kétszer is neki kell veselkednem. Úton az őrsre a város megmutatja az igazi arcát. Veszekedő narkósok, szanaszét heverő hajléktalanok, ténfergő részegek. Még egy világvégét hirdető prédikátor mellett is elhaladok.
Fél óra alatt meg is érkezek az őrsre. Az épület már évek óta felújítatlan. A külsejéről hullik a vakolat, az egyik ablak betörve. Néhány cserép is hiányzik az objektum tetejéről. A belseje se sokkal fényűzőbb. A falak mesélni tudnának. Tele van étel és vér nyomokkal. A hely szaga is leginkább egy hullaházra emlékezteti az embert. Sokszor volt már szó felújításról, de mindig azt a választ kapjuk, hogy nincs költségvetés rá.
Gondterhelten vetem le magam a székembe és az asztalomon lévő aktahalomra tekintek. Tegnap még nem volt ennyi. Felnyitom az egyiket, amin rögtön szemet is szúrnak a belebiggyesztett képek. Látszólag valamiféle vallási gyilkosság. Az áldozat megcsonkítva, vérrel egy számomra érthetetlen jel van alá festve. Kezdő koromban még felfordult volna a gyomrom, most viszont már úgy tekintek rá, mintha a világ legtermészetesebb halála lenne. A következő mappában a fényképeken egy egész család volt látható holtan. Mindegyikük ki volt véreztetve és az asztalhoz ültetve, mintha enni készültek volna. Valószínűleg már régóta halottak lehettek, mert az ételt rovarok lepték, mikor a kép készült. Következő mappa, ismét egy halott család, az ágyukban érte őket a halál. Szintén kivéreztették őket. A következő egy cserbenhagyásos gázolás. Legalábbis annak látszik. Kedvtelenül veszem a kezembe az újabb esetet. Ismét egy család végezte holtan. Mindegyiküket fellógatták egy csőre. Ereik felvágva, teljesen kivéreztetve, torkukon kieresztve a nyelvük. Immár érdeklődve veszem kezembe a negyedik mappát, amiben ismét egy halott család van. Belsőszerveiket eltávolították és a holttesteket körbe fektették. Szemhéjaikat levágták és az ujjaikat beleszúrták a szemükbe, szájukat össze varrták. Ereik és torkuk szintén felnyitva, kivéreztetve. Undorodva dobtam le az asztalra. Fájó tényként konstatáltam, hogy egy sorozatgyilkossal van dolgom. Egy pszichopata. A legrosszabb eset. Nem tudhatod, hogy ki is az, míg tetten nem éred. Lehet a világ legaranyosabb emberének ismered, de mikor magára hagyod előbújik belőle az igazi valója. Mintha az emberi külseje csak a farkas álcája lenne, aki belopózott a bárányok közé.
Egy hangos zaj ráz fel gondolataimból. Feltekintve látom, hogy a társam, Cleave érkezik meg. Szájában cigaretta, fekete rövid haja összekócolva, arcáról kedvtelenség szűrődik le. Fekete, szebb napokat is átélt öltönyt visel szétgombolva. Látszik, hogy nem szánt sok időt az öltözködésre. Bár ebben a városban mindegy. Nincs kinek példát mutatni. Akinek lehetett volna, az már rég elhúzott innen vagy meghalt.
- Ááá! Bruce... Örülök, hogy látlak. És még jobban örülök, hogy nem egy rendőrségi jelentésben. - tette hozzá morbid humorral.
- Ne kiabáld el, még alig kezdődött el a nap. - Válaszoltam neki vissza, majd ismét a kezembe vettem egy aktát.
- Jó napot nyomozó úr! Remélem nem unatkozik egyedül ott a sok akta között. - integetett mosolyogva az egyik érkező női rendőr tiszt. Biccentéssel köszöntem neki vissza, majd ismét beletemetkeztem az aktába.
- Mit néztél ki? - lépett hozzám és kíváncsian kukkantott a mappába a társam. - Óóó... Kár a nőért.
- Miért?
- Jó volt az ágyban. - mosolygott sunyin Cleave.
Egyikünk sem szent, de Cleave-ről ez hatványozottan elmondható. Illik ide. Valójában nem is értem, hogy miért választotta ezt a hivatást. Talán a hatalomért, ki tudja. Az viszont biztos, hogy minden ami korrupt, abban benne van. Néha félek, hogy az egyik biznisze lesz az én ügyem. Persze erre kicsi az esély, mert nem hülye. Tudja, hogy miként fedje el a nyomait. Én mégis rajta kaptam amint droggal üzletelt. Persze nem jelentettem. Feleslegesnek tartottam, mivel a rendőr főnök – persze tudtán kívül – tőle veszi az anyagot azoknak a ribancoknak, akikkel éjjelente csalja a nejét.
- Hé Bruce! Van egy tippem, hogy hol kezdjük.
Kíváncsian nézek fel az iratok közül és érdeklődve fürkészem Cleave arcát.
- Menjünk ki a helyszínre, hátha találunk valamit, amit a fiúk nem vettek észre.
Amit mond, nem is olyan baromság. Főleg, hogy amilyen alapossággal dolgoznak a helyszínelők csoda, hogy egyáltalán a hullákat megtalálták. Kevés az olyan ember erre, aki az igazságért küzd.
Beleegyezve Cleave ajánlatába kocsiba szállunk. Ő vezet, mindig ő szokott vezetni. Ennek több oka is van. Egyrészt mert általában mindig ''van egy kis dolga'' sikátorokban, sötét, füstös kocsmákban, játéktermekben. Másrészt pedig mert az ő kocsija. Az enyémmel nem szeretek rohangálni. Félek, hogy megsérül ha történik valami váratlan akció és akkor csúszik az elköltözés, a javíttatás ára miatt.
Alig múlhatott el kilenc. Az idő továbbra is sötét, borongós. Az eső is csepereg. Kisebb köd is ellepte Detroit utcáit. A kocsi monoton, zúgó hangja és a környezet álmosítóan hatnak rám. Nem is figyelem, hogy Cleave merre tart. Arra eszmélek fel, hogy hirtelen fékez majd kiront a kocsiból. A fejemet kapkodva figyelem, hogy mit csinál. Egy tizenhét-nyolc év körüli fekete gyerekhez siet. Váltanak néhány szót, majd Cleave megüti. A gyerek az ütés erejétől a talajra borul. Ez nem elég a társamnak, a bordái közé rúg még párat és elkezdi taposni, közben ordibál vele. Nem bírom tovább nézni, idegesen rohanok oda és lököm félre a partneremet.
- Mit képzelsz, mit csinálsz?! - ordítok rá. A talajon heverő fiúra nézek aggódva, aki csak nyöszörögni tud és azt ismételgeti, hogy ne bántsam. - Meg akarod ölni?
- Ha már itt tartunk... igen, meg akarom! Emiatt a kis porpafingó miatt buktam több tízezer dollárt.
- Gyere inkább és hagyd békén ezt a szerencsétlent. Megkértelek, hogy ne hozz kellemetlen helyzetbe. Tudod, hogy elfogadom, de nehezen tolerálom az ügyleteidet. Az a szerencséd, hogy nincs kinek jelenteni.
- Ááá igen. Mr. Szabály. Az erény és igazság védőszentje. Hallod fiú?! Neki köszönd hogy élhetsz. Még... - ezzel egy utolsót rúgott a srác bordái közé, majd visszaszállt a kocsiba.
Végignéztem ahogy a gyerek remegve talpra áll és remegő kézzel nyújt át nekem három zacskó fehér port.
- E-e-ez az öné.
- Mégis mit kezdjek én ezzel? - álltam hökkenten a kokainnal a kezemben, majd végignéztem, amint bukdácsolva elsiet a helyszínről a gyerek. Ezután még pár percig álltam a csöpögő esőben és a gondolataimba mélyedtem. Érdekelt, hogy miért adott nekem kokaint és teszi tönkre ezzel valószínűleg Cleave üzletét. Mindegy, majd a kocsiban odaadom neki. Gyötört a tudat, hogy egy ilyen helyen kell élnem és elviselnem ezt nap mint nap. Végül Cleave dudálva zökkentett ki.
- Gyere vagy itt hagylak Bruce! - köpött egyet a kocsi ablakán keresztül, majd rágyújtott egy szál cigire.
Visszaszálltam végül a gépjárműbe és folytattuk megkezdett utunkat. Végül egy szűk negyed órás szótlan menet után végül megérkeztünk. Ugyan olyan bérház volt, akár csak a miénk. Ugyan úgy tornyosult szürkén az emberek fölé és vetett rájuk árnyékot. Az ott lakók elmondása szerint nem vettek észre semmit az esetből. Ha mégis, akkor sem vallják be. Azt állítják már egy ideje bűz áradt ki onnan, de nem érdekelte annyira őket, hogy benyissanak. Végül a főbérlő kereste fel őket az elmaradt lakbér miatt. Egy kisgyerek szerint, aki a résnyire nyitott ajtón keresztül bekukucskált, a nő mikor konstatálta, hogy mi történt, nem a rendőrséget hívta először, hanem a tárcájukból szedte ki minden pénzüket. Rosszul vagyok az itteniektől.
Végül kiszálltam és Cleav-el az oldalamon bementünk a házba. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy a bűz, még mindig átjárja a helyet. A hullákat ugyan már valószínűleg elszállították, de a szag, amit a rothadásnak indult testük okozott, még mindig körbelengte az épületet.
A főbérlő sietett elénk, akinek szóltunk, hogy jövünk. A nő teljesen úgy nézett ki, ahogy elképzeltem. Alacsony, zömök testalkatú, olyan ötven-ötvenöt körüli. Vörös hátig érő haja szanaszét csüngött zsírosan. Szájából cigaretta lógott, amin elkenődött rúzsfoltok látszottak ízléstelen sminkje miatt. Tokája megrezdült minden egyes lépésnél. Látszott rajta, hogy nem szívleli a mozgást, mert lihegett mire ide ért hozzánk.
- Üdvözlöm nyomozó úr. Már vártam magát.
- Miért? A holttestekkel nem lakott jól? - sütött el egy ízléstelen humort Cleave. A nő erőltetetten nevetett, de a szemén látszott, hogy legszívesebben lekeverne egyet partneremnek. Végül elindult előre és mutatta az utat a szobához. Oda érve elborzadtam a látványtól. A hullák érintetlenül hevertek a helyszínen.
- Miért nem szállították el őket? - fogtam be az orrom és rivalltam a nőre.
- Valami olyasmit motyogtak, hogy majd elszállítják. Én meg persze rájuk hagytam hisz ők itt a szakértők.
Jellemző. Ismét egy nagyszerű példája a város mocskának.
Orromat továbbra is eltakarva léptem be a helyiségbe. Cleave mögöttem lépkedett. A családi fényképeket nézegettem. Olyan boldogok és gondtalanok voltak az egyiken. Biztos nem gondoltak arra, hogy egyszer így, a földön fekve, felvágott torokkal és erekkel, saját belükkel megfojtva, egymásra pakolva nagyság sorrendben végzik majd.
Körbe néztem alaposan a szobákba, mellékhelyiségekbe, de semmi szokatlan. Már ha nem számít szokatlannak a vérrel meszelt fal. Visszaérve az előtérbe, ahol a holttestek fekszenek egymásra pakolva láttam, amint Cleave elmélyülten nézi a halott nőt.
- Olyan kár-olyan kár... Dorothy... - simította meg a nő haját, miközben leguggolt mellé. - Annyira sajnálom...
- Még egy szerető?
- Nem. Nem nevezném annak. Inkább egy beteljesületlen szerelem.
Tehát elküldött a francba. - Értem. Sajnálom. - válaszoltam teljesen érzelemmentes hangon.
- Én is. Annyira sajnálom, annyira... - simította meg ezúttal a nő arcát, majd az ajkát. - Mindig a legjobbak mennek el. De tudod Bruce, én hiszem, hogy egy nagyobb hatalom akarata szerint.
Már megint ez a vallásos duma.
- Menjünk, különben esküszöm elbőgöm magam.
Megköszöntük a nőnek a segítségét, majd elhagytuk az épületet. Visszatértünk az őrsre az aktahalmok közé, ami csak gyűlt és gyűlt, de megoldás nem született egyikre sem.
- Ebben valami rendszer van. - vetettem oda Cleave-nek. Szerintem egy személy követte el mindet.
- Gratulálok! Miből jöttél rá zsenikém?
- Csak megjegyeztem...
- Aha.
- Cleave, be kell vallanom valamit. Félek. Borzasztóan félek, hogy Mary itt kell felnőjön. Félek, hogy a város romlottsága őt is magával rántja. Féltem Emily-t, hogy a város nyomorúsága depresszióba sodorja.
- Nyugodj meg haver, csak kiborultál a sok bél és vér láttán. Ne izgulj.
- Nem, ez komoly Cleave...
- Találok megoldást a problémádra, ne félj. - veregette meg barátian a vállam. - Kezdetnek mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, tudom hogy hol fog ismét lecsapni ez a sorozatgyilkosunk?
- Ha azt mondod, hogy kapcsolatban állsz vele, én esküszöm itt helyben agyon lőlek.
- Ugyan már Bruce... Mégis miket feltételezel rólam? - mosolygott rám sunyin. - Pusztán egy megérzés.
- Na halljam azt a megérzést.
- Rendben. Gyere ma éjszaka tízre a Magnolia sugár úthoz.
- Mégis mi a fené...
- Elakarod kapni azt a szemetet vagy sem?! Csináld amit mondok.
- Legyen...

reworset

  • Vendég
Re:Az éjszaka urai - Játékos karakterek
« Válasz #5 Dátum: 2015. December 12. 08:10:25 »
Off-Topic: megjelenítés
Este hat órakor végeztem a munkával. Gondoltam előbb oda megyek a helyszínre, biztos ami biztos. Unalmas, monoton utak, és lassan telő percek elteltével végül megérkeztem a megbeszélt helyre. Háromnegyed hét volt, Cleave, mint számítottam nem jön előbb. Nem baj. Legalább elkésni már nem fogok. Egy pillanatra behunytam a szemem és elképzeltem, hogy egy gyönyörű kertes házban vagyok. Függőágyon fekszem és a felhőket nézegetem. Emily és Mary a medence szélén játszanak. Vidám madárcsiripelés hangja tölti meg az udvart és Mary nevetése. Csodálatos érzés. Csodálatos...
A telefon csörgése törte meg a csendet. Riadtan tértem magamhoz és konstatáltam, hogy már este tíz.
Elszundítottam. Sebaj. Legalább időben keltem fel.
Feszülten figyeltem és vártam. Vártam, hogy megjelenjen Cleave, de semmi. Idegesen néztem az órámra és már fél tizenegy volt. Valahogy az az érzésem támadt, hogy Cleave engem felültetett. De vajon miért? Mi oka lett volna rá?
Az a szemét mocsok... Csak kerüljön a kezeim közé holnap az őrsön. Megmutatom neki, hogy kivel szórakozzon.
Tizenegy volt végül mikor hazaértem. Olyan fáradt voltam, mint ha egy hete csak menetelnék. Alig vártam, hogy végre az ágyban fekhessek és Emily-t ölelhessem. Szépen egyenletesen baktattam fel a lépcsőn és kimerülten nyitottam ki az ajtót, majd dobtam a fogasra a kabátom és kalapom. Nem akartam nagyon zajongani, nehogy felkeltsem a feleségem és a lányom. Fél sötét volt a kint beszűrődő fények miatt, ami nekem pont elég volt ahhoz, hogy levetkőzzek és a zuhany alá másszak. Nem töltöttem sok időt ott, épp csak lemostam magamról a mai nap fáradalmait. Gyorsan kerestem magamnak egy alsógatyát, belebújtam a köntösbe és elindultam a hálószoba fele. Fáradtan, mégis nesztelenül bújtam be a takaró alá és öleltem meg kedvesem. Csókot leheltem homlokára és már majdnem magával is ragadott az álom, mikor hirtelen valami nedveset éreztem magamon és kedvesemen.
- Emily, Emily kelj fel. Valami vizes rajtad. Leizzadtál?
Emily nem mozdult meg.
- Drágám kelj fel. Nem maradhatsz csurom vizesen.
Emily továbbra is mozdulatlanul fekszik.
- Na jó... - keltem fel és nyúltam a lámpa kapcsolójáért.
- Én nem tenném. - szólalt meg egy hang. Nem tudtam beazonosítani az irányát, de hasonlított nagyon Cleave-ére.
- Ki van ott? - kérdeztem meglepetten. - Cleave, te vagy az?
Az ismeretlen hang csak kuncogott.
- Mondjuk úgy, hogy egy jó barát. - válaszolta az idegen, nyugodt hang.
- Cleave, ez rohadtul nem vicces. - mondtam egyre növekvő ingerültséggel a hangomban.
- Ó dehogy nem és a csattanó még hátra van.
Idegesen kapcsoltam fel a lámpát és néztem körül a szobában. A látvány ami a szemem elé tárult rémülettel töltött el. Emily az ágyban feküdt, vér borította. Torka átvágva. Remegve léptem oda hozzá és emeltem le róla a takarót. Csuklóján az erek felvágva, a hátán egy óriási, mély vágás a tarkójától a fenekéig, mintha ketté akarták volna szelni. Remegve rogytam le az ágyra és sírva fakadtam.
- Emily! Emily! Ki tette ezt veled?!
Ekkor hirtelen eszembe jutott a lányom: - Mary!
Mint egy feldühödött bika, rontottam be a szobájába. Csönd. Rémülten léptem oda a babaágyához és néztem bele. Kissé megnyugodva tapasztaltam, hogy semmi baja. Aranyosan ott feküdt, nyakig betakarva. Remegő kézzel adtam neki egy puszit. Mikor az arcommal az ő arcához értem, valami nem volt rendben. Valami furcsa volt. Nem vett levegőt. Rémülten emeltem le róla a takarót, mire a feje elgurult a testétől. Nem tudtam, hogy mi tévő legyek, az egész testem remegett az idegtől és lelki fájdalomtól. Egy ésszerű gondolat sem jutott az eszembe. Nem tudtam, hogy mi lesz most velem, hogy mi tévő legyek nélkülük. Emily és Mary volt az egyik felem, a két nő, aki okot adott, hogy éljek. Ők voltak a mindeneim, nélkülük egy hatalmas sötét üresség hatalmasodott el rajtam, ami magába szívta az egész lényem. Végül ismét megszólalt a hang.
- Mondtam, hogy ne kapcsold fel a villanyt.
- HOL VAGY TE MOCSKOS ÁLLAT?! PÉPES MASSZÁVÁ VEREM A FEJED! HOL VAGY?! - üvöltöttem magamból kikelve, nem törődve a szomszédokkal. Valószínűleg ők sem törődtek a kiabálással. Azzal sem, hogy megölték a nőt akit szerettem és a gyermekem. Vajon kiabált? Vajon hallották? Vajon könyörgött az életéért? Ezek a gondolatok jártak a fejemben, miközben dühömben véresre vertem a falon a bütykeimet.
- Nyugalom barátom, nyugalom. Érted tettem.
- MEGÖLLEK!!!
- Valóban? - nevetett fel az ismeretlen alak. - Gyere a fürdőszobába, ott megtalálsz.
Őrült módjára rohantam ki a fürdőszobába, reménykedve, hogy a kezem közé kaparintom azt az elmebeteg állatot, aki ezt művelte. Felforgattam az egész helyet, de semmit nem találtam.
- HOL VAGY?! MERRE VAGY?!
- Menj a csap felé. Úgy van. Most nézz a tükörbe.
Borsózott a hátam, de nem vettem róla tudomást az idegtől és fájdalomtól. Óvatosan a tükörbe néztem, ara számítva, hogy egy talpig véres alak tekint vissza rám. Ekkor meglepetten vettem észre, hogy nem. Senki nincs itt rajtam kívül.
- Nos? Látsz már? - kérdezte kíváncsi hangon.
- Senkit nem látok magamon kívül.
- Ó igen... Elfelejtettem valami barátom. Mi hasonlítunk. Nagyon-nagyon sokban hasonlítunk. Azt is mondhatnám, hogy egyek vagyunk.
- Mégis mi a fené...
Ekkor elhallgattam, mert a tükörképem önálló életre kelt. Felvette Cleave alakját és gúnyosan mosolygott vissza rám.
- Heló partner.
- Mégis mi a fene folyik itt?!
- Hát csak tettem a rendőri kötelességem. Nem szeretted volna, hogy a lányod és feleséged itt nő fel. Nos... - hatalmas vigyorra húzta a száját és túlzottan artikulált minden szót: - Neeeem fooooognaaaaaaaaak.
Remegve rogytam össze és húzódtam csecsemő pozícióba. Nem értettem, hogy mi történik velem és sírva fogtam a fejem. Arra gondoltam, hogy ez az egész csak egy rossz álom, ami nemsokára véget ér. De nem akart befejeződni. Cleave hangja folytatta.
- Mit lehet ezen nem érteni?! Hát nem fura, hogy rólam senki sem vett tudomást, hogy mindenki keresztülnézett rajtam és csak veled foglalkoztak. Hahó! Valahol meg is lehetnék sértve.
Hallottam amit mond, de nem érdekelt. Csak Emily-n és Mary-n járt az eszem.
- Mit tettem-mit tettem-mit tetten?! - ismételgettem sírva.
- Jaaa, amúgy felvettem. Megnézed? - kérdezte negédes hangon.
Hirtelen düh öntött el és teljes erőből a tükörbe vertem. A kitörő szilánkok szanaszét vágták a kezem. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy elvérzek, de aztán követte a gondolat, hogy nem baj, hisz már nincs is miért élnem.
- És hagy kérdezzem meg, hogy tetszett a többi művem? Nekem a kedvencem, mikor a családot fellógattam egy csőre. ''Együtt lógunk a családdal”-nak neveztem el. Na mit szólsz? Na mit szólsz? NA MITSZÓSZ?! - tört ki eszement nevetésben.
- Hogy mit szólok? - álltam talpra. - Hogy mit szólok?!
Kiálltam az erkélyre és elhatároztam, hogy levetem magam. Nem érdekelt már semmi. Minden vágyam és célom semmivé vállt.
- Ugyan Bruce... Több eszed is lehetne. Gondolj arra a sok emberre, akit még megölhetsz. Akikről művet csinálhatsz. Hiszen ez művészet. Olyanok mint a festék vagy a szobor. Formálható. Én meg a művész vagyok aki formálom.
Ekkor nevetés járta be a szobát. Olyan jóleső nevetés, amilyet még sosem hallottam. Nem Cleave volt, ő is elhallgatott. Egy harmadik személy hangja. De végkép nem ismertem. De igazából nem is érdekelt, hogy ki. Az életemnek úgy is nemsokára vége.
- Brávó-brávó-brávó. Már rég szórakoztam ilyen jól. - tapsolt egy árnyék a hátam mögött.
- Te meg ki a fasz vagy? - néztem hátra.
- Bruce, meg kell hogy mondjam lenyűgözőnk tartom ezt az érzelmi orgiát. Ennyi dráma egy emberben. Tetszel nekem Bruce!
Az idegen arcát továbbra sem láttam, csak az alakját. Körülbelül száznyolcvan magas, vékony test alkatú. Egyenlőre még nem akarta felfedni magát.
- Már egy ideje a nyomodban vagyok és őszintén szólva csodálom a művészeted.
- Héj te! Az nem Bruce-é, hanem az enyém! - szólt hirtelen közbe Cleave.
- Ó, igen, ne haragudj, Cleave.
Kezdtem elveszíteni a türelmem. Nem értettem semmit. Fogalmam sem volt róla, hogy mi a fene folyik itt. Csak egy dolog járt a fejemben: Halál.
- Tudod... Bocsánat. Tudjátok srácok... A halálnak sok fajtája van. Iiiigen van ez a lezuhanós és szétloccsanós. Gyors, de nem tiszta. Ott van még az érfelvágós, de minek pocsékolnánk el annyi drága vért? Fel is kötheted magad, de most őszintén... Alvadt vér? Ne mááár. Engedd meg... - lépett közelebb hozzám, immár tisztán engedte látni az arcát. Vékony, hegyes orra és szemöldöke volt. Arcán magabiztos mosoly. A szeme, a szeme ragadta meg igazán a figyelmet. Még sose láttam hozzá foghatót. Vörösen izzott. Nem volt szép, sem megnyugtató. Inkább maga az őrület sugárzott belőle. - … hogy megmutassam neked, hogy én mire gondoltam. - tett fellép még egy lépét.
- Ha még egyet lépsz darabokra verem a fejedet.
- Jahahahaj ez az emberi természet. - kacagott fel, majd egy szempillantás alatt már a torkomon volt a keze. Felemelt félkézzel – pedig nem vagyok könnyű - és az ágyra hajított. Nem érdekelt, hogy ki ő és az ereje sem. Az sem érdekelt, hogy megöl vagy sem. Már csak a halált éreztem megváltásnak.
- Ölj meg. Ne habozz te mocsok.
- Megfoglak. Ebben biztos lehetsz. De ha azt hiszed – itt elkezdett őrült módjára nevetni. -, ha azt hiszed, hogy a lelki gyötrelmeid itt érnek véget, nos barátom, nagyon tévedsz. - nevetett ismét olyan hangon, mint ha a világ leghumorosabb dolgát mondta volna. Persze egy kukkot sem értettem az egészből. Nem is akartam megérteni. Csak Emily-re és Mary-re tudtam gondolni. Arra ami történt velük. Arra amit tettem velük.
- Nem akarok már élni...
- Ne aggódj, nem fogsz! - suttogta, majd egy pillanat alatt előttem termett és a nyakamba harapott. Furcsa érzés járta át a testem. Nem éreztem fájdalmat, sem kínt. Még szúrást sem. Helyette eufórikus állapotba kerültem. Mint aki bedrogozott. Szerettem volna megmozdulni, de valahogy nem ment. Mintha minden erőm elszállt volna. Nem éreztem semmit a lelkemben, teljesen üres voltam. Végül hosszú, nagyon hosszú percek múlva elégedetten emelkedett felém, mint egy prédájára lecsapni készülő kígyó.
- Most, drága barátom élet és halál közt lebegsz. Vagyis... Életnek nem nevezném. Inkább halál és teljes megsemmisülés közöttnek definiálnám. Bár nem tudom, sosem elmélkedtem eddig rajta, hogy halott vagyok vagy csak a tudatlan orvosok neveznek halottnak. Hisz mozgok. Bár a belső szerveimet nem használom, de ugyan úgy gondolkozom és létezem, mint te. Azt hiszem igen, ez elég határozottan élet. Jajj, de bocsájts meg nekem. Annyit fecsegek, hogy megszűnsz itt nekem létezni a végén...
Az egészből nem értettem meg szinte semmit. Homályos volt számomra minden. A testemből eltűnt minden erő. Annyira sem voltam képes, hogy az ujjamat megmozdítsam. Ekkor az a valaki, valami folyadékot csöppentett a nyitott számba. Nem volt választásom, sem erőm ellenállni. Mind lecsöpögött a torkomon. Ekkor kezdett kitisztulni a kép. Az alak ott állt fölöttem, magabiztosan mosolyogva. De a kép ismét elmosódott és olyan görcsroham tört rá az egész testemre, mint még soha. Mintha kicsavarnák egész lényem, a testrészeim új helyekre raknák. Mintha bordáim letépnék és a hátam közepére helyeznék. Számon keresztül nyál ömlött, orromból takony. Vergődtem a fájdalom végtelen tengerén, ami óriási hullámokkal borított el. Nem tudnám pontosan megmondani, hogy meddig hánykódtam így, fájdalmak közepette. De arra eszméltem egyszer csak, hogy vége van és a titokzatos alak ott áll fölöttem.
- Köszöntelek gyermekem.
Hallottam, hogy beszél és értettem is, de tudomást nem vettem róla, mert hirtelen elképesztő éhség uralkodott el rajtam. Nem értettem, hogy mi ez, nem értettem a lényegét. Még sosem éreztem ilyet azelőtt. Valóságos fájdalom járta át testem és lelkem egyaránt. Semmi más nem érdekelt, csak hogy ehessek. Ételt akartam. Nyelni, érezni, magamban tudni. Addig nem csillapodik ez a szörnyű kín, míg ételt nem kapok. Bukdácsolva keltem fel az ágyról és vergődtem el a konyhába.
- Óh... Igen. - szólt utánam az alak. - Most biztos nagyon éhes lehetsz. Ami érthető, hisz csak pár csepp vérem kaptad meg. - kuncogott az alak. - Megjegyzem, a konyhában nem találsz neked megfelelő étket. Leszámítva, ha nem tartasz egy-két tasak vért a hűtőben. Amit kétlek...
Az ismeretlen férfinek igaza volt. Hiába tömtem magam felvágottakkal, hússal, kenyérrel, a fájdalom nem akart szűnni. A fájdalom, amely egyre jobban borította el az eszem.
- ENNI-ENNI-ENNI AKAROOOOK!
Hirtelen megjelent az idegen az ajtóban, a halott feleségemmel az oldalán. Nem szólt semmit, csak állt és szánakozva nézett. Ezután a lányra mutatott. A látványa furcsa hatást gyakorolt rám. Nem éreztem semmi mást, csak éhséget. Mikor megpillantottam még jobban eluralkodott rajtam az érzés. Egy pillanat alatt átvettem tőle halott, ernyedt testét és a konyha asztalra dobtam. Nem kímélve sem a holttestet, sem a berendezést. Csak egyetlen egy dolog járt a fejemben: Enni.
Magam sem tudom miért, de beleharaptam és inni kezdtem a vérét. Először bizonytalanul, majd egyre bátrabban kortyoltam ki belőle az értékes nedűt. Minél több jutott belém annál jobban tértem magamhoz és jutott el tudatomig amit teszek. Abba akartam hagyni, de nem volt hozzá elég akaraterőm. Olyan hatalmas boldogság járt át, hogy táplálkozom, de mégis, arcomon könnyek csorogtak le és a fájdalom villámként csapott bele lelkembe. Ha volt egyáltalán lelkem... Miközben szipolyoztam Emily élettelen testét az arcára néztem és eszembe jutott ki ő, én ki vagyok, a közös emlékek, a közös élmények viharként törtek rám. Az első randi, az első csók, az első szex, az első szeretlek, az első közös fürdő, az egymásnak tett eskü, míg a halál el nem választ.
De nem választhat el, látod Emily? Meghaltál és én követtelek. Közénk nem állhat semmi sem. Ezúttal csak annyi a különbség, hogy elevenebb vagyok., mozgok, de ugyan úgy halott, mint, te. Most már együtt vagyunk a mindenség végéig. Örökre együtt. Szeretlek Emily!
Könny áztatta az arcom, a fájdalom egyszerre kitört belőlem. Immár teljesen tudatomnál voltam. Abbahagytam az ivást és potyogó könnyekkel adtam csókot kedvesemnek , aki üveges zöld szemeivel, véres, meggyötört arccal mereven tekintett a semmibe, de mintha mégis engem nézett volna és egy hang a fejemben megszólalt: - Örökre Bruce.

serina

  • Vendég
Re:Az éjszaka urai - Játékos karakterek
« Válasz #6 Dátum: 2015. December 12. 16:50:32 »
Off-Topic: megjelenítés



Név:Sybilla Blake          Természet:Cinikus          Krónika:Sebzett Vad          Menedék:Lakás
Játékos:Serina          Viselkedés:Maximalista          Generáció:11.          Klán:Tremere

TULAJDONSÁGOK
Erõ1          Karizma3          Észlelés3
Ügyesség3          Manipuláció3          Intelligencia4
Állóképesség2          Megjelenés2          Érzékek3

Intelligencia - ? specializáció

KÉPESSÉGEK
ADOTTSÁG          KÉPZETTSÉG          ISMERET
Atlétika-Állatszelidítés-Humán Tudomány-
Empátia1Biztonsági Rendszerek1Jog-
Éberség1Illemtan3Nyelvismeret2
Helyismeret-Közelharc-Nyomozás-
Irányítás2Lopakodás2Okkultizmus4
Kézitusa-Lõfegyver-Orvostudomány1
Kifejezõkészség2 Mesterség-Pénzügy-
Kitérés-Szereplés2Politika2
Megfélemlítés-Túlélés-Számítógép2
Rászedés2Vezetés1Természettudomány4

Irányítás - nyitott specializáció

JELLEGZETESSÉGEK
Háttér
Diszciplína
Erény
Anyagi2          Jelenés2          Lelkiismeret3
Szövetséges1Szívósság1Önuralom4
Generáció2Uralom1Bátorság3
          Taumaturgia3         


Elõny/Hátrány         
Emberség
          Max. Akaraterõ
Kellemes hang
7
8
Alacsony növésMax. Vértartalék
Fokhagymaiszony
12



Aktuális vértartalék: 12
Aktuális akaraterő: 8

Előtörténet:
Született:1940. március 19.
Meghalt:1974. május 31.
Péntek este volt már, elméletileg nem is kellett volna már az egyetemen legyek benn felejtettem a kulcsomat az asztalom fiókjában így muszáj volt visszamennem érte. Ahogy beértem az irodámhoz, láttam hogy bent ég egy lámpa és ahogy benyitottam valaki ült az helyemen.
-Te mégis mit csinálsz?!
Szinte fel sem fogtam elsőre mit látok. Richard az asztalomnál ült és a kutatási eredményeimet másolta. Az ÉN kutatási eredményeimet!!
-Én..izé…semmit…csak kerestem azt az ösztöndíj űrlapot amit múltkor mutattál mert ki akartam nyomtatni és…
-Ne próbálj hülyíteni Rick! Mégis mit kerestél a kutatási anyagjaim között??
Annak semmi értelme hogy segítség kellenen neki ráadásul pont az én dolgaimból, Rick biológus, semmi köze az én nanocsövekkel foglalkozó területemhez. Első éves korunk óta vagyunk barátok, ő volt az egyetlen aki nem akart nőként visszaküldeni a konyhába főzni és gyereket nevelni. Hirtelen belém csapott a felismerés.
-Te lopod a jegyzeteim.
Nem mondott semmit de kerülte a pillantásom, a háta meg volt görnyedve.
-Úristen te tényleg lopod a kutatási anyagjaimat mégis hogy tehetted ezt..
-Figyelj, félreérted vagyis nem de hidd el hogy jó okom van rá
-Mégis mi lehet erre jó ok???
-Nézd, pár hete megkeresett egy fickó és rengeteg pénzt ajánlott ha lemásolom és elküldöm neki a kutatásod részleteit. És mivel megint összejött egy kisebb kártyaadósság úgy gondoltam miért is ne hiszen te nő vagy biztos megértő leszel és különben sem tarthatsz ott a munkában mint azok a fickók Japánban.
Hirtelen megszédült velem a világ, hogy az egyetlen barátom az egyetemen is így átvert és ő is csak egy soviniszta faszkalap aki ráadásul még tolvaj is? Hallottam hogy beszél hozzám de alig fogtam fel valamit az egyre jobban elhatalmasodó dühömön át.
-Ha már így kiderült ha gondolod elfelezem veled a pénzt. Végül is a te kutatásod, te dolgoztál vele így jár a fele még akkor is ha közelébe nem ér semmi jelentős….
A dühöm csak fokozódott, míg végül elpattant bennem valami, és nem éreztem mást csak nyugalmat és céltudatosságot.
A mögötte lévő konnektor elkezdett szikrázni. először csak kicsit és nem is lehetett hallani sem de egyszer csak a Rick karján lévő karórával ívet húzott miközben hevesen arról magyarázott hogy nőként úgysem érhetek el semmi jelentőset. Ezt észrevette és a konnektor felé fordult, ekkor értettem meg hogy ezt én csinálom. Mikor közelebb hajolt hozzá kihúztam az áramot a falból mintha csak egy csúszós kígyó lenne és „hozzáérintettem a mellkasán lógó kereszt medálhoz. Abban a pillanatban hallottam egy nagy csattanást a lámpák elaludtak és Rick holtan esett össze. A céltudatosságom eltűnt a nyugodtságomból még viszont megmaradt valamennyi, így fogtam a kulcsomat és a testet hátrahagyva kisiettem az irodából. Ahogy haladtam az egyetem labirintus szerű folyosóin megláttam egy alakot. Nem akartam arra menni tekintve mit tettem az imént és még csak megmagyarázni sem tudok de észrevett és így szólt:
-Kérem jöjjön velem, a Régens látni kívánja. Nyugodjon meg, a kis problémájáról már gondoskodunk. -majd elindult mintha biztos lenne abban hogy úgyis követem. Mivel más tervem Mexikón kívül hirtelen nem volt így követtem, közben vihar módjára kezdtek el zúgni a fejemben az elmúlt egy óra eseményei meg hogy miért tűnek nekem ismerősnek ez az alak és vajon ki vagy mi lehet a Régens. Próbáltam neki feltenni a kérdéseimet de sem figyelemre sem válaszra nem méltatott. Követtem az folyosókon, az egyetem olyan részébe mentünk ahol még csak nem is jártam és nem is tudtam hogy létezik, közben folyamatosan bombáztam a kérdéseimmel remélve hogy majd megunja és válaszol egy kettőre. Egyszer csak megállt és mosolyogva felém fordult intett hogy lépjek be az ajtón majd megfordult és távozott amerről jöttünk. Teljesen összezavarodva álltam a folyosón, majd úgy döntöttem nem kopogtatok és simán benyitottam. A helység ahová kerültem nem volt túl nagy de komor volt és sötét és nem volt benn senki. Amint beléptem az ajtó bezáródott majd el is tűnt mögöttem, átadva helyét egy túlzsúfolt könyvespolcnak. A félelem mellett csodálkozás és kíváncsiság is fellángolt bennem, mégis milyen trükk ez, hogy csinálták? Visszanyúltam hogy levegyek a polcról egy kötetet, mikor valaki megszólalt
-Ne nyúljon semmihez, kérem foglaljon helyet.
Egy nő ült előttem az asztal túloldalán, rajta fekete talár ami miatt nem tudtam megállapítani sem a testalkatát sem a magasságát, tökéletesen beleillett a szobába. Arca kerek, szája inkább apró és orra enyhén lapos. Szeme és a haja sötét, haját alig tudtam megkülönböztetni a talárjától.
-Üdvözlöm Mavis Régens vagyok örülök hogy végre személyesen is találkozhatunk.
Arcáról nem lehetett leolvasni semmit hangja kedvesnek tűnt bár lehet csak azért éreztem mert így mert ahogy ránéztem nagyon hasonlított egy porcelánbabára.
-Tudom hogy rengeteg kérdése van és ezek egy részét már idefele jövet fel is tette. Minden kérdésére válaszolni fogok, de előtte lenne önnek egy ajánlatom amit szeretném ha végighallgatni.
Csak ültem és próbáltam feldolgozni az eseményeket, és hallgattam amit mond.
-Egy ideje figyeljük már a munkásságát, a kutatása kiemelkedő a területén és az egyéni képességei is rendkívül figyelemre méltóak. Fel szeretnék ajánlani egy lehetőséget hogy a szárnyait jobban ki tudja bontakoztatni. Megtanítanánk önnek a tudományok egy másik világát, korlátlan hozzáférést biztosítanánk a fejlődéséhez szükséges információkhoz, és gondoskodnánk az ellátásáról. Azt hiszem hogy ez egy igazán nagylelkű ajánlat tekintve hogy nincs semmilyen szociális kapcsolata és épp az előbb ölt meg egy embert. Természetesen ez alól is tisztáznánk, már amennyiben elfogadja az ajánlatot.
-És mit kérnek cserébe?
A nő szemében mohóság és vidámság csillant ami életre keltette az egész arcát.
-Az életét.
Nem mondhattam nemet.
 
Hét évig tanultam mellettük. Beköltöztettek az egyetem melletti egyik üresen álló házba, mert az rendes védelemmel van ellátva. Így a saját lakásomat ki tudtam adni, bár pénzre nem igazán volt szükségem. Nappal folytattam a kutatásom éjszaka Mavis vagy egy megbízottja tanított. Elmélyedtem az okkultizmusban, megtanultam latinul és németül, és megtanultam rendesen használni a képességem. Rengeteg szertartáson és kísérleten kellett részt vennem, nagy részüknek én voltam az alanya, azt mondták így segítenek megérteni a képességem. Az Ölelésemmel kapcsolatban  előre tudtam mire számíthatok, Mavissel megbeszéltünk mindent. Hogy hogyan fogok bemutatkozni a Lordnak mikor kell meghajolnom mikor kell felállnom és mikor kapom meg a Vért.

A szertartás után pár nappal döbbentem rá a sok meglepő és új képességem próbálgatása közben hogy a saját erőm viszont eltűnt. Rákérdeztem és Mavis azt mondta, hogy ez normális bár pont azért végezték el rajtam az ölelésem előtt a szertartásokat, mert úgy gondolták így valamennyi megmaradna belőle. Le voltam döbbenve és átverve éreztem magam, nekem erről senki nem szólt. Beköltöztem a Kápolnába a többi Ifjúval együtt. A többi Tanítvány mindent megtesz, hogy megnehezítsék az életemet, mert sérelmezik, hogy már halandóként is itt voltam, meg persze a saját feljebb jutásuk akadályát látják bennem. A többi Régens nem kedvel mivel szerintük az egyetlen hasznom akkor lett volna, ha sikerülnek a szertartások. Mavis szerint így is hasznára lehetek, a klánnak bár sokkal nehezebb helyzetből indulok, mint a többiek. Sok időt töltök az Egyetemen ahol a különböző analitikai műszerekkel vizsgálom a mágia hatásait az anyagokra. Mivel a régensek nagy része nem értik a műszerek működését sem a hasznukat ezért túl sok támogatást nem kapok. A megítélésem miatt nehezebben kerültem feljebb a ranglétrán, rengeteg utazásos kiküldetésen jártam, semmi fontosat nem nagyon mernek rám bízni. Egyik utamon New Yorkban összeismerkedtem Mariska St. John-nal, mivel ő is hasonló megítéléssel küzd hamar egymásra találtunk, rendszeresen tartjuk a kapcsolatot neten keresztül. Kitudja, talán majd egyszer megtanít a Technika Ösvényére, ami segítségével megcsinálhatom a saját Ösvényemet és egyszer visszakaphatom az erőmet.


Megjelenés: Alacsony, 153 cm magas hosszú természetes vörös hullámos haja van az ehhez tartozó szeplős arccal és zöld szemmel. Első ránézésre ártalmatlannak tűnő vértestvért könnyű lebecsülni, ami ellen nem sokat tesz. Had higgye csak mindenki hogy ártalmatlan és a légynek sem tudna ártani. Évszaktól függetlenül szeret szoknyában vagy ruhában járni amik természetesen soha nem érnek térd fölé, mivel alacsony általában magas sarkút hord de csak is akkor ha tud benne megfelelően dolgozni. Ritkán vásárol de ha igen a 60’as évekre emlékeztető ruhákat hord. Ékszert nem visel, csak egy csepp alakú vörös  színű medált melyet el tud rejteni a ruhája alatt a kíváncsi szemek elől.

Menedék: Ann Arbor-ban van egy 2 szobás lakása, amíg a kápolnában lakott ezt bérbe adta így vannak tartalékai.

Szövetségesek: A Michigani Egyetemen tanult és dolgozott, az ott lévő kapcsolatait halála után is ápolta, és általában a kutatásaihoz használta fel őket. Az  alkalmazott kémia tanszék tanszékvezető helyettese régi tanulókörös barátja, így mindig tudja mikor jut az egyetem új műszerekhez amiken kipróbálhatja és letesztelheti a téziseit.

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Az éjszaka urai - Játékos karakterek
« Válasz #7 Dátum: 2015. December 21. 20:55:08 »


Név:Carmelita Atrayente del Encantador          Természet:          Krónika:Sebzett Vad          Menedék:
Játékos:Thyriel          Viselkedés:Tanár          Generáció:          Klán:Ventrue

TULAJDONSÁGOK
Erő2          Karizma4          Észlelés4
Ügyesség4          Manipuláció4          Intelligencia4
Állóképesség3          Megjelenés2          Érzékek4

KÉPESSÉGEK
ADOTTSÁG          KÉPZETTSÉG          ISMERET
Atlétika2Állatszelídítés1Humán Tudomány3
Empátia3Biztonsági Rendszerek0Jog0
Éberség4Illemtan3Nyelvismeret3
Helyismeret2Közelharc3Nyomozás2
Irányítás3Lopakodás4Okkultizmus5
Kézitusa0Lőfegyver0Orvostudomány1
Kifejezőkészség2 Mesterség0Pénzügy1
Kitérés2Szereplés3Politika2
Megfélemlítés3Túlélés2Számítógép1
Rászedés4Vezetés1Természettudomány2

JELLEGZETESSÉGEK
Háttér
Diszciplína
Erény
Anyagi4          Dominate2          Lelkiismeret2
Kapcsolatok4Presence1Önuralom4
Szövetségesek2..Bátorság4
   

Előny/Hátrány         
Emberség
          Akaraterő
.
6
8
.Vértartalék
.
.

Megjelenés
Középmagas termetű és vékony. Haja hosszú, nagy göndör fekete tincsekben omlik derekára, mint megannyi polipcsáp. Szemei hajkoronáját idéző színben ragyognak, ajka halvány-vörös. Tekinteteket vonzóan nőies, melyhez nem kevés erotikus feszültség karizmatikussága társul. Bőre sötétbarnás árnyalatú, kivéve arcát, mely pirospozsgás, üde sugárzó szépség. Hangja bársonyos, simogató és csábító. 
Öltözete fekete vállakat szabadon hagyó, mély dekoltázsú fűzős ruha. Platina gyűrűk csillognak minden ujján, a nyakában nyaklánc lóg, valamint nagy karika fülbevalókat visel. Egy kis fekete táska van a vállán, melyet (általában) jobb karjával tart.

Előtörténet

A nyilvánosság előtt ismeretes:
Latin származása és az, hogy ha nem is büszke rá, de nem is szégyelli. Nem Detroitban született, de itt él már egy ideje. Körülbelül a huszas évei közepén ölelték. Legalább egy halandó állandó társa az éjben, általában ez a férfi kíséri bármerre is jár. Nem veti meg a minőséget, de nem fél betérni kevésbé neves helyekre sem. Érdeklődő és figyelmes természete miatt sokan keresik a társaságát, ő pedig ritkán menti ki magát e szerep alól.

Kevéssé ismeretes:
Latin szórakozóhelyekre (karibira) jár, ahol táncol vagy énekel melyekhez természetes érzéke van. Kiváltképp szereti a kalóz és kocsmadalokat hallgatni, de ilyet tőle sosem hallott senki.


NPC



Cameron Cham
Testőr

Nem elérhető Con Angilo Guerdo

  • Veterán
  • ****
  • Hozzászólások: 757
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 0
Re:Az éjszaka urai - Játékos karakterek
« Válasz #8 Dátum: 2016. Július 06. 04:56:46 »

Név:Hans Marschall          Természet:Konzervatív          Krónika:Sebzett Vad          Menedék:Antikvárium
Játékos:Con Angilo Guerdo           Viselkedés:Túlélő          Generáció:IX.          Klán:Tremere

Koncepció: Antikvárius és Régiségkereskedő

TULAJDONSÁGOK
Erő2          Karizma2          Észlelés3
Ügyesség3          Manipuláció4          Intelligencia4
Állóképesség3          Megjelenés3          Érzékek3

KÉPESSÉGEK
ADOTTSÁG          KÉPZETTSÉG          ISMERET
Atlétika3Állatszelidítés-Humán Tudomány4
Empátia2Biztonsági Rendszerek2Jog3
Éberség3Illemtan3Nyelvismeret3
Helyismeret2Közelharc-Nyomozás4
Irányítás2Lopakodás2Okkultizmus5
Kézitusa-Lõfegyver3Orvostudomány2
Kifejezõkészség- Mesterség2Pénzügy3
Kitérés2Szereplés-Politika2
Megfélemlítés3Túlélés2Számítógép2
Rászedés3Vezetés2Természettudomány3

JELLEGZETESSÉGEK
Háttér
Diszciplína
Erény
Anyagi3          Jelenés2          Lelkiismeret3
Szövetséges2Uralom1Önuralom3
Generáció4Taumaturgia3Bátorság4
Kapcsolatok3          Nekromancia1         
Csatlósok1                   
Mentor2                   
Nyáj2                   

Taumaturgia ösvény
- Vér Ösvénye: 3

Rituálék
- Dögletes jelenlét aurája 3
- Vérátömlesztés 2
- Védelem a Ghoulok ellen 2
- Frissen akár a harmat 1
- Védelem a gyilkós karó ellen 1
- Az ördög érintése 1

Nekromancia ösvény
- A sír ösvénye: 1

Előny/Hátrány         
Emberség
          Max. Akaraterõ
Plusz diszciplína
6
8
RángásMax. Vértartalék
Beképzelt
14
Régi szerelem



Életrajz
1910. Február 28.-án született Bécsben Könyvkereskedő család sarjaként. A Nagy Háborút gyerekként érte meg. Édesapja a Monarchia katonájaként elesett. Hans családja a háború és a Monarchia felbomlása után Németországba költözött. Itt halottak IV. Károly visszatérési kisérleteiről, majd később haláláról. A munkanélküliség és a nyomorúság közepedte, egyre jobban közeledni kezdett a szélsőjobboldal felé. Harmadik Birodalom megalakulásakor ott volt a híres pártnapokon. Majd 1935. Július elsején megalakult az ss Ahnenerbe csoporthoz csatlakozott és több expedíciójukon részt vett. Itt sok okkult dologgal találkozott, amik után egyre jobban vonzódott. Karrierje egyre jobban fellendült. Volt Új Svábiába (Anktartisz), Izlandon, Tibetben. Itt találkozott leendő Atyjával, aki a felettese volt. A Háború után menekülnie kellett az öreg kontinensről, először Argentínában, majd Amerikában lelt új otthonra, Detroitban. Itt hozott létre egy nagyobb antikváriumot, ami egyben régiségkereskedés is. A sors úgy hozta, hogy a '40-es évek végén újra találkozott Atyjával, de itt már megtörtént maga az Ölelés is. Innentől kezdődött el az új élete. Elsőre nehezen fogadta el, hogy mi is történt, de az idő múlásával és Atyja segítségével egyre magabiztosabbá vált és az újdonság megszokottsággá változott át. Ölelés után egyik szökevénytársával találkozott.  Freya Hertz-el, egykori tagtársával. Freya maga is Káin gyermeke volt ekkor már. Hans szerette, mindigis Freyát. Vonzódott hozzá, de az élet ezt a kapcsolatot nem adta meg nekik. Freyának menekülnie kellett Detriotból is. Évtizedekit nem találkoztak, míg a napokban hírt nem hallott felőle. Tehetséges tanuló vált belőle a klánon belül is egyre lépked feljebb a hierarchiai ranglétrán. Jelenleg is a régiségboltot viszi ill. antikváriumot. Igaz már nem Ő hiszen feltűnő lenne. Már a második ghoulját fogyassza feltűnés mentesen. Célja életben maradni és minél nagyobb tudásra és hatalomra szert tenni. Tanulmányokat és öreg könyveket kutat, okkult relikviákat.  Minél több régi hatalommal tudással bíró tárgyakat kutat fel és vásárol fel. Hans Nyája gyakorlatilag egy kisebb társaság, akik okkult nácikból állnak. Ennek a csapatnak az élén áll Hans, aki a régmúlt történeteit és az újabbnál újabb kutatási eredményeit fedi fel Nekik némi vérért cserében. Szövetségesei régi üzleti kapcsolataiból szerezte, akik állandó visszatérő vendégek is egyben.

Öltözködés
Nem modern. Inkább régimódi, de mégis elegáns. Szép fekete bőr cipő, fekete öltönynadrág, Fehér ing, fekete öltöny mellény, zakó. Egy nyúlszőr kalapot visel.

Felszerelés
Luger P08-t hord magával teli tárral. Engedélye meg van rá. Lakáskulcs, boltkulcs, igazolványok, mobil, készpénz. Otthon egy laptop, átlagosan berendezett lakás. A bolt is egy tipikus antikvárium, sok régiséggel. A lakás alatt van a bolt. Wolksvagen T5 autó.


Ghoul
Dieter Bachenwald volt az első ghoul, akit használt. Őt még a régi világból hozta magával. Kedvenc beosztotta volt. Sajnos egy idő után le kellett cserélje, de nem kellett sokat keresgélnie. Wilhem Bachenwaldra esett a választása, aki Dieter fia volt. Ő is kiválóan szolgálja, mint az apja. Tipikus poroszos mentalitású férfi, aki kinézetén tükröznek a germán jegyek. 30 évesnek néz ki, szőke rövid haj, régiesen öltözködik Ő is. "Hugo Boss sose megy ki a divatból" jeligével.  Bolt körüli munkájával elégedett a gazda, jól teljesít. Egyedül, amivel nehézkesen békél, az Wilhem beszédkészsége. Néha nagy türelem kell hozzá.