Szerző Téma: Prológus - Az Ismeretlen Bolygó  (Megtekintve 6991 alkalommal)

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #30 Dátum: 2016. Február 28. 17:31:26 »
Corvus Latsonn

A jelenlegi túrám rámutat arra, hogy hihetetlenül elkényelmesedtem, és visszasírom a civilizáció vívmányait. Pedig gyerekként ilyen kalandokról is álmodoztam. Egyedül a vadonban, anélkül, hogy bárki rám szólna, hogy mit és hogyan csinálok. Ahogy hősiesen küzdök az elemekkel... Nos, a küzdelmet megkaptam, de hősiesség bizony nem jár mellé – inkább vergődésnek érzem azt, amit jelenleg csinálok. De legalább van időm átgondolni a stratégiámat – a folyó lesz a megoldás – a partján több időt is eltölthetek majd, és megpihenve, felszerelkezve indulhatok majd tovább a folyó deltájába. Ha nem lenne elég, ott további fürdőt vehetek, horgászhatok, feltölthetem vízkészletemet, és ami a legfontosabb – tutajt építve lehajózhatok a vízesésig. Olyan lesz, mint egy kirándulás!
A zuhogó eső hangja szerencsére elnyomja a cipőm cuppogását a sárban – mely igencsak frusztráló módon emlékeztet arra – már réges-rég bőrig áztam. De nem tudok vele mit csinálni – vagy sértődötten gubbasztok valahol, miközben a nyakamba csorog a víz, vagy haladok előre – esélyt adva helyzet megváltozására. Mely az ízlésemhez képest túlságosan is gyorsan következik be. Ismerős érzés kerít hatalmába – kadétként már megtapasztaltam a súlytalanság állapotát az űrben. Meglepődésem nem tart túl sokáig – a szemem előtt mozgásba lendülő környezet, és a gyomrom jelzi, hogy a gravitáció továbbra is működik. Tudom, hogy ez jelent valamit, de a csattanás az, ami eszembe juttatja

<fájni fog!>

S valóban – a hívásra megérkezik a fájdalom.
/Basic/ - Aaahh... rohadt életbe... - nyögöm amikor megérzem, a landolás utóhatásait. Fáj a hátam, fájnak a lábaim, a karom, és a fejem is. Tudom, hogy örülnöm kéne, hogy egyáltalán érzek valamit, de jelenleg nem megy <valaki lőjön le!> A környezeti ingerek lassan eljutnak a tudatomig – a nedves ruha az első <bevizeltem volna? Vagy vér?> vetem fel az első, ijesztő lehetőséget <ahhoz túl sok... víznek kell lennie!> jut eszembe, hogy szakadt az eső, és hogy talán annak lehet köze a jelenlegi nedvességnek. Meg annak a kövér víz cseppenek, amelyik most landolt a fejemen. A sötét újabb problémát vet fel – vajon tényleg sötét van, vagy elvesztettem a látásomat? Tétován megmozdítom a kezem, és sziszegve a derekam fele tapogatózom, hogy azt a szögletes valamit, ami igencsak kényelmetlenné teszi jelenlegi helyzetemet, odébb rakjam magam alól. Az, hogy nem teljesen sík feületen fekszem, óvatosságra int – nem szeretnék hirtelen lejjebb csúszni. Pláne, hogy valami van a bokámon! <Törmelék? Az nem szorít!... bilincs?... nem valószínű... talán beledagadt a cipőbe...> jut eszembe egy értelmes lehetőség, de ez is megrémít – sérült lábbal a túlélés esélye drasztikusan csökken. A pánik után elhatol a tudatomig a többi lényeges információ is – kicsit szárazabb helyen vagyok – és a fejem felett magasan van az a lyuk, amin keresztül lezuhantam ide. Annak, hogy látom, szívből örülök – azt jelenti, hogy nem vakultam meg. S ha odébb gurulok, talán van is esélyem megszáradni! Az, hogy hogyan jutok ki, az más kérdés, de szép sorjában! Ahogy egyre inkább összeszedem magam, feltűnik, hogy valami mozog tőlem jobbra! Normál esetben még hezitálnék és óvatosan agonizálnék, hogy merre és hogy merjek megmozdulni – de az a helyzet cselekvésre ösztönöz. Eddigi tapasztalataim szerint a gyors mozdulatok támadást vált ki a helyi faunából, így inkább fogcsikorgatva viszonylag lassan átfordulva a vállamon kétszer balra gurulok, majd a fényrúd, vagy annak helye fele tapogatózom. Talán az elriasztja, és jobban látom, hogy hova is csöppentem, és hogy hol van a fájdalomcsillapítóm...
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #31 Dátum: 2016. Március 24. 19:13:08 »
Corvus Latsonn

Volt idő, amikor bátor felfedező, talán kincskereső akartál lenni, de mindez valószínűleg inkább a vad történetek hatása volt, mint valódi elhatározás. Ugyanakkor egy-két dolog azért megmaradt az emlékezetedben ebből az időből, aminek most nagy hasznát vetted-veszed, akár a józan eszednek. Az pedig elárulta, hogy nem igazán gondoltál olyasmire, hogy egyszer ilyen helyzetbe kényszerülsz, így semmilyen formán nem voltál arra felkészülve, ami most előtted áll.

Mindezek ellenére megvan a maga szépsége nem csak a Bolygónak vagy azon belül is a környezetednek – bárhol is legyél ezen a buja világon – hanem a szabadság érzetének. Mennyi adósságot nem kell így visszafizetni, mennyi nő haragja elől nem kell tovább menekülni, mennyire nem ér téged a szerencsejáték ingerének kiolthatatlan vágya, mert minden percben amit azzal töltesz el, hogy élvezd ezeket. S egyben azt az ígéretet is, hogy talán egyszer kijutsz innen és akkor mindez a nyakadba szakad…

Hősiesség. Ami azt illeti hősiesen küzdesz bármit is gondolj, hiszen még itt vagy, életben és túléltél nem egy találkozót a helyi flórával és faunával. A hősök pedig azok, akikről senki nem tud, de mégis képességeiken túl teljesítenek. Az oka ennek egy másik történet, hiszen mint annyi minden más, ez is szubjektív. Kinek milyen tett méltó erre a szóra, mit jelent számára egy egyszerű vagy nehezebb feladat, képes e rá vagy tényleg segítségre szorul… szóval önmagad szemében lehetsz hős.

Hős, aki küzd az elemekkel, leginkább az annyira áhított vízzel. Egy férfi, aki bár nem akarja hallani a cuppogó cipőjének hangját, s akinek ez megadatik. Hiszen érzi helyette azt, hogy teljesen elázott, minden tapad rá és bizony a bőre is már rojtosra ázott. Érdekes, hogy egyes kívánságok milyen gyorsan és érdekesen valósulnak meg. Nincs mit tenni, belevetetted magad abba, amit a magad fejére idéztél és keresed a kiutat, mely úgy tűnik:

Lefelé mutat.

Nem tudni mennyi idő telt el, de amikor a külvilág már nem csak sötétségből áll, pillanatok alatt bukkan fel az emlék, hogy milyen érzés volt a vízszintes mozgásból az ellentétes horizontális mód tovább haladni. Tovább… nos, ha lehet így nevezni azt, hogy nem egy-két méterrel kerültél arrébb korábbi helyedről, akkor talán valóban tovább jutottál. Ahogy a fájdalom érzékelésében is. Először csak tudtad, hogy fájni fog, de aztán érezted is. Nem okozott csalódást, pontosan olyan volt mint amilyennek vártad.

Nagyon fájdalmas.

Végül kommentálod a dolgot – ekkora már teljesen tudatában vagy annak, mi és mennyire fáj – és tökéletesen érzed azt is, min és hogyan fekszel. A legszebb az, hogy nem zúzódtál halálra! Mert bizony ahogy hunyorogva felfelé nézel, ez a magasság könnyen az életedbe kerülhetett volna. Igazából mindenhol fáj, sorolhatod őket napestig, de a tény az, hogy még élsz mindezen testet ért trauma ellenére is tovább öregbítve a hős énedet.

Egy fura kívánság: lövés, a célpont…

De nem érkezik semmi efféle. Sőt, más fényforrás sem villan fel, csak idővel a te világító-rudad adott fényt. De addig is el kell jutni! Így fél-vakon tapogatózva, hunyorogva és bambulva lassan minden a helyére kerül. Az, hogy odafentről érkezik a folyamatos nedvesség, hogy sokkal lassabban és kevesebb mennyiségben mint minden vad fantáziáddal ellentétben onnan, ahonnan félelmed akarta fakasztani azt. Az a nagy és hihetetlenül nedves csepp ami utoljára érkezik, szinte még koppan is a koponyádon, mielőtt elveszne a többi apróság alkotta vizes hajtincsek kuszaságában.

Ezt követte a sötétség ténye, ami alig pár pislogásig tartott, míg a szemed alkalmazkodott és felfogta, hogy pontosan feletted beszűrődve még jelen van a fény, olyan ami egy hősre vetül és egyedül csak őrá. Azonban lássuk be azt is, hogy ez a fajta fakó és alig fény nem igazán egy nagy hősnek való mint te magad. Miközben felfedezted mindezt, a tapogatózás is eredményre vezet, mégpedig kőkeményre. Akármint is fekszel, az bizony sziklaszilárd! Érezted az ujjaid begyével, hogy ezt arrébb tenni csak az tudja, aki így teremtette vagy alakította…

Újabb kívánság. Úgy tűnik, hogy az apró mozdulatok még nem okoztak problémát, így nem zuhansz tovább. Ennek örömére a bokáddal foglalkozol, amin bizony kell legyen valami vagy kellet, hogy történjen vele valami, mert ez a fajta érzet, ez az erős szorítás csak egy dolgot idéz meg előtted: pikkelyes volt és sziszegett. Természetesen nem kizárt, hogy szimplán csak bedagadt, de sajnos ez a korábbi események fényében bizony eléggé hátrébb szorult a lehetőségek listáján.

Egy gyors pánikmozdulat! Nem, nincs eltörve és lekötözve sem. Meg tudtad mozdítani és ettől nem akartál csillagokat látni, úgy tűnik, hogy akár még teljesen használható is! Ellenben a pánik sosem vezet jóra. Most sem tette. A mozdulat hatására lassan is, de elkezdesz csúszni. Újabb ijedtség és félelemből fakadó kalimpálásnak hála ez a mozgás felgyorsul és… körülbelül húsz-harminc centiméter megtétele után véget is ér. Akárhol is legyél, ez a legalja.

Talán.

Tehát felfedeztél mindent amit eleddig világítórúd nélkül lehet. Ez örömmel tölt el, mert sok félelmet űz el és valamennyire meg is nyugtat, sőt, a korábbi számtalan nedvességforrás is erősen megfogyatkozott. Csak a fránya mozgás, amit elcsíptél! Nem kevés zajjal, kiáltással és indulattal legalább két-három gurulással jutsz előre – az általad választott irányban – ahol nekiütközöl valaminek. Akármi van a bokádon, nem engedte, hogy csak úgy elsiess eredeti helyedről cserében még egy nagyobb kődarabot idéző kemény találkozás részese is leszel…

A fényrúd felragyog. A sötétség elmenekül. A hősiességed is talán, de lehet, az hűségesebb fajta. Felsóhajtasz. A megkönnyebbülés hullámokban önthet el, talán még nevethetnéked is támad, amikor meglátod, hogy a lábadon-bokádon egy ártatlan inda tekeredett rád igen kuszán és feszült meg az említett testrészen. A következő dolog, ami feltűnik, hogy nincs itt senki. Ki tudja, hogy a fénykörön túl mi bújhat meg, de most a világosság nem mutat semmi idegent, csak sziklákat, köveket és kavicsokat.


Valamilyen barlangszerűségben vagy oly mélyen, hogy a kijutás első nekifutásra igen lehetetlen vállalkozásnak tűnik. A hátizsákod rajtad, míg minden más apróság amit magaddal cipeltél az esőben, most ott hever nem messze attól a helytől ahova érkeztél. A zsák merevítő-rúdjai bírták a strapát és megóvták a hátad a komolyabb sérülésektől, szóval eltekintve attól, hogy mindenféle színben fogsz pompázni majd mindenhol és nyomásra érzékeny lettél egy ideig… egész jól megúsztad. Kérdés csupán annyi.

Hogyan tovább?

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #32 Dátum: 2016. Április 01. 20:27:12 »
Corvus Latsonn

Út közben rövid ideig eljátszom a gondolattal – akár itt is maradhatnék a bolygón. Kiélhetném gyermekkori vágyaimat, és kitűzve birtokaim határát önellátó lehetnék. De hiába – hamar belátom, hogy az elgondolás több sebből vérzik – egyrészt ha ez tényleg egy üdülő bolygó, akkor esélyem sem lenne a kalandos remeteéletre, másrészt a civilizáció áldásai nélkül nem hinném, hogy hosszú távon élvezném a helyzetet. Hiszen ez már most sem mondható el rólam. Talán ha eddig fel nem fedezett planéta volna – ami a Lady miatt eleve kizárt – akkor is egy hajónyi kertész, építő és szervizrobottal visszatérve vágnék csak bele egy menedék létrehozásába...

Az üreg alján fekve sok minden újra eszembe jut – többek közt a zuhanás. A távolságot felfogva tudom, hogy szerencsém volt, de igen hálátlan módon nem úgy érzem. Sőt – igencsak rosszul érzem magam – lévén, hogy szinte minden végtagom, idegvégződésem durván, és egyszerre követel magának figyelmet. Ahogy a csepegő víz is. Felülve talán a kezdeti kábaság miatt, de furcsa érzés kerít hatalmába – a vágyaim úgy teljesülnek, mintha egy harmadosztályú dzsinn tenné – látványosan pocsékul <ha űrjárművet szeretnék, akkor biztos egy olyat találnék amiben hiányzik az energiaközpont, vagy minimum tíz fő kell a felszálláshoz> A gondolatra megrázom a fejem – szerencsére a bolygó legközelebbi űrkikötőjében ilyesmi biztos nem fordul elő. A bokámat leellenőrizendő megemelem a lábam, és minden rendben lévőnek tűnik – kivéve, hogy eleinte lassan, majd a pánikszerű mozdulatnak köszönhetően egyre gyorsuló ütemben kezdek el lefele csúszni ki tudja hova! Tenyeremet a morzsalékos lejtőn letámasztva próbálom meg kitámasztani, megállítani magamat, de vajmi kevés sikerrel. Szerencsére mielőtt elkapna a pánik, rövid utazásom a lejtőn véget ér – legalábbis jelenleg. A tenyeremre kötözött néhai pólócsíknak hála legalább a tenyerem többé-kevésbé épségben vészelte át ezt a kis kalandot. Csillapodó kedélyemet új neszek borzolják fel újra, amelyek azt sugallják – nem vagyok egyedül! Így a kényszerű odébb gurulás mellett döntök, nem kevéssé tartva attól a lehetőségtől, hogy csak egy keskeny párkányon vagyok. A szerencsém kitart, mivel meredély helyett egy nagyobb kőre bukkanok a sötétben, de a lábamat egyre jobban fogja valami. A gyors, akár kétségbeesettnek is mondható kutászkodás a fényrúd után meghozza a remélt eredményt, és rálelek a hátizsákban.
Felkapcsolom, de csak egy pillanatra, és szinte azonnal el is oltom. A barlang sziluettje beleégett a retinámba, de semmi olyat nem pillantottam meg, ami a frászt hozta volna rám. Így egy szívdobbanásnyi idő múlva megkönnyebbülten kifújom az addig bent tartott levegőt, és ismételten felkapcsolom a fényrudat. Elsőnek a bokámat veszem szemügyre, és szinte jókedvűen veszem tudomásul, hogy látszólag csak egy inda az.
<Viszont ha ez a helyzet, akkor minek hallottam imént a hangját?> Nézek körbe, de sehol nem látok fenyegetést. Ahogy oldódik a stressz, úgy tér vissza a fájdalom és a fáradság. A földön ülve szétnézek, és magamban leltárt készítek, hogy mely ingóságom merre hever. Egy-két percig csak próbálom feldolgozni a látványt – a barlang méretét, a kijárat elérhetetlen messzeségét, s azt a tényt, hogy másik kijáratot kell majd keresnem.
Kis idő múlva nekiállok lecibálni a lábamra gabalyodott indát, majd sziszegve, sántikálva összeszedni a cuccaimat. Amint végeztem, úgy döntök, hogy kissé távolabb a lecsöpögő víztől, leülök egy sziklára, és a hőtakaróba burkolózva eszem és iszom egy keveset, kezemben a tőrrel – elvégre ki tudja, lehet, hogy nem csak pár denevérszerű lénnyel osztozom a helyen. A pihenő után elindulok, és feltérképezem ezt a termet. Több továbbvezető járat esetén azt választom, amely a legtágasabb, vagy ha egyforma méretűek, akkor felfele vezet.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #33 Dátum: 2016. Április 18. 10:38:48 »
Corvus Latsonn

Igen. Egy nyári lak. Hm. Egy, a csodás tájra kilátással bíró erkély, ami egy oly kúria része, talán egy igazi otthon, ami nem vesz el a természetből, hanem ahhoz idomul. Ami önmagában színes és életteli, ami tökéletesen beolvad, ami szimbiózisban él ezzel a Világgal… ami nem ilyen sötét, kényelmetlen és nedves, mint a jelen szállásod. Nevezzük annak átmenetileg, amíg megvizsgálod magad és persze később a környezetedet.

A legfontosabb – te – úgy tűnik épségben megúszta. Többé-kevésbé. Természetesen nem úgy érződik, de lássuk be, hogy ennél csak rosszabb lehetett volna. Most némi zúzódással – amiből már akadt egy-kettő – és felszínes sérülésekkel állsz világítórúddal a kezedben, hogy megfejtsd hova is pottyantál. Mint az esőcseppek, amik továbbra is melletted… körülötted érnek földet vagy épp koppanva találnak rád éreztetve, hogy kemények, hidegek és még jelen vannak!

Pillanatra eljátszol a gondolattal, hogy kívánsz magadnak egy űrhajót, de félő, hogy ez a félresikerült gyerekmesében szereplő entitás abból is olyat tenne eléd, amiben számodra nincs köszönet. Ez a rövid kitérő pont elég volt, hogy nagyjából képes legyél kizárni mindazt a kellemetlenséget, ami a fájdalomból, a nedvességből és fáradtságból fakad. A lábad tökéletesen működik eltekintve a fájdalomtól, ami a bokádból ered. Azzal még lehetnek komolyabb problémák.

A korábbi életveszélyesnek hitt csúszásra tett páni félelemből kapkodás miatt a tenyereden akadnak horzsolások amik eléggé csípnek mostanra, de szerencsére a hátizsákod még megvan. A csíkok megvédtek ugyan a komolyabb bajtól, de az égő érzés nem akar múlni, makacsul érezteti jelenlétét a tenyereden. Alapvetően kész szerencse, hogy az alig csúszás után végleges talajt értél, mert elképzelni is félelmetes, hogy mi lett volna, ha mondjuk több méter várt volna…

Jó dolog ez az öndiagnosztika, ahogy egy robot társad mondta volt, de egyben van benne némi probléma is, hiszen elvonta a figyelmed nagy részét, így a neszek és zajok amik érnek, igencsak megdobogtatják a szíved. Ösztönösen védekeztél, mozdultál, hogy ne maradj ott mint egy ledöbbent prédaállat, de csak ezután érkezett a józan ész hangja, hogy ez talán pont az volt amit a ragadozó akart.

Mindenesetre nem estél le – párkányról vagy lapos szikla felszínéről, egyszóval – sehonnan, így ez már valamennyire nyugtató lehetne, de amikor a fejed találkozott egy sziklával már nem vagy annyira biztos benne, hogy fogadást kötnél a fene nagy szerencsédre. Innen a fejfájás ami most is lüktet kissé. Púp lesz belőle az már tuti. Az egészet az a bizonyos valami rontotta el, amit most már felismersz, egy inda volt. Életmentő kötél, melyről azért kevésbé szép emlékek is felbukkannak.

Olyan sziszegő félék…

Ezek a hangok most is kísértenek, hiába a fény – amely messze nem elég,– hogy megvilágítsa a környezetedet. Egy pillanatnyi idő pedig egyáltalán nem volt megfelelő, hogy lásd mi van körülötted. Igaz, cserében semmit sem láttál ami veszélyes lenne, de mint tudjuk az ilyen helyeken olyan lények élnek amik értenek ahhoz, hogyan ne vegyed észre őket. Így akár meg is nyugodhatsz, hogy nincs ott semmi vagy akár épp most készül arra, hogy a távolból rád vesse magát…

Mindenesetre a tovább percek nem vezetnek ahhoz, hogy valaki téged nézzen vacsorának, így megnyugodva kapcsolhatod vissza a kékes-fehér derengést, hogy megállapítsd csak az hever szerteszét, ami a kezeidben volt, a táskád kitartott rajtad és még zárva is maradt! Éppen úgy ragaszkodott hozzád mint a fájdalom és a fáradtság. De még ezek sem képesek elnyomni a tényt, hogy felfelé nem fogsz kijutni. Nem azért, mert nincs arra út…

Hanem mert az indadarab ami a lábadon van, már csak apró darabocska, mert a fékezés ereje eltépte ott és fent is, így most egy hosszabb darabként fekszik előtted úgy, nos, körülbelül öt lépésre. A következő lépéseddel nem azt, de a bokádon lévőt távolítod el, majd begyűjtöd a hevenyészett fegyvereidet, hogy végül lepihenj egy nedvességmentes részen. Találsz ilyet, a takaró pedig valamelyest segít és a saját testhődet visszaverve felmelegít miközben eszel-iszol, feltöltődsz.

Ez idő alatt nem nagyon érkezik nagyobb testű teremtmény ami téged vagy az ételedet szeretné-kívánná, így a társaid csak azok akik már eddig is veled voltak.  A bokád idő elteltével némileg nagyobbnak látszik és jobban fáj, de még mindig terhelhetőnek tűnik. Eléggé, hogy körüljárj egy elég nagy barlangot, amely akár több embernek is menedéket képes adni. Esetleg egy nagyobb testű állatcsaládnak. Vagy sok kicsi kis…

Két járatot találtál, a második az ami felfelé vezet, így erre indulsz el. Lassan emelkedő járat meglepően egyenes és a padló is elég sima. A falakon derékmagasságig különböző árnyalatú és formájú csíkok vannak, míg afelett valamennyire állandósul és a plafon pedig teljesen egyszínűnek tetszik. Ahogyan az is érdekes lehet, hogy egybefüggő színtenger mióta észrevetted mindenhol jelen van.

A következő órák alaposan kifárasztanak, hovatovább időként le-lecsukódhat a szemed, de biztos, hogy a bokád már eléggé fájdogál és nem szívesen terheled. Életnek, szerinted semmi nyoma és magányod csendjét szinte semmi, csak a lélegzeted hangjai törik meg. Időnként, bár nem vagy biztos benne, mintha picit kanyarodott volna a járat, de nyoma sem volt semminek, ami kürtőre vagy más, fény és/vagy víz jelenlétére utalna. Hosszú sétát tettél meg, valószínűleg már nincs értelme visszafordulni…

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #34 Dátum: 2016. Április 19. 20:09:42 »
Corvus Latsonn

A világítórúd kékes-fehér fényénél veszem számba a mai landolásom következményeit. Nagyjából megvagyok, habár a bokám igencsak érzékeny területté vált, a rácsavarodott indának hála. Utálkozó pillantást vetek az inda maradéka fele, ahogy eszembe jutnak a kígyós találkozások
<Ez lassíthatta a zuhanást> vélekedek magamban az indát nézve
<Jó, hogy nem a nyakamra tekeredett> masszírozom a lábamat. A fenti világ elérhetetlen magasa egyértelművé teszi – nem arra  folytatom majd az utat. Ezt nem is bánom, mivel jelen formájában nem hiányzik a felszíni klíma. Nagy megelégedésemre úgy tűnik,hogy a barlang itteni lakóival nem kell megküzdenem az életben maradás jogáért.
Odébb sántikálva felmérem a lábam terhelhetőségét
<használható, de fáj> összegzem a tapasztaltakat, s sejtem – ma már nem fogok túl messzire kutyagolni. A tenyerem pedig a friss horzsolások miatt panaszkodik, de emiatt kevésbé aggódok. Majd ha elkezd túlzottan is begyulladni... S hogy ki ne hagyjam a sorból, a második fejem is lüktet, amely a régin kezdett sebes növekedésbe.
A komfortérzetem javítását célzó intézkedések közben a takaró alatt van lehetőségem újratervezni a rövid távú célkitűzéseket, és a bokám tapogatása közben rájönni, hogy a zúzódás? miatt kezd bedagadni. Szinte hallom a jó tanácsot:
<Pihentetni kéne> Mivel ez nem lehetséges, inkább még jobban bevizezem a zoknimat – nem sok, de a borogatás illúzióját ezzel megteremtettem. Az már mellékes, hogy így ismét messzebb kerültem egy fontos céltól – megszáradni. S ha már a zoknimat eláztattam, a tenyeremet fintorogva szintén megmosom a fentről csöpögő víz alatt, s a szövetcsíkokat is megpróbálom kissé sármentesebbé varázsolni, hogy újra betekerhessem a tenyerem vele, mintha holmi kötés lenne.
A hely óvatos körbesántikálása után összeszedem a cuccaimat, és egy gyors leltár után végül kiválasztom a szimpatikusabb járatot, és megindulok rajta. Örömmel veszem tudomásul, hogy a terepviszony akár még jobbnak is mondható, mint odafent – fájós bokával sántikálva nem elhanyagolható előny, ha nem kell megküzdeni minden megtett méterért a növényzettel hadakozva, azt lesve, hogy hova is lépek az egyenetlen talajon. Itt legalább nem csorog a nyakamba szüntelenül a víz, és talán jobban látom, hogy hova lépek. Egy idő múlva feltűnik, hogy elég furcsa a fal... Megállok, és úgy döntök – szüntet tartok

<Nem kell sietni – nem verseny ez!> A tőrt elővéve közelebb hajolok a falhoz <Mik ezek a csíkok?> kapargatom meg pengével a falat a csíkoknál, hogy rájöjjek, mitől különbözik a járat alja és teteje
<Hordalék tapadt rá, és derékig állt itt a víz? Vagy mitől más? Esetleg kialudt vulkán magmafolyosója? S miért nincsenek elágazások?> találgatom, bár egyik lehetőség sem nyerte el a tetszésemet. Hogy ebben a kérdésben előrébb jussak, azt figyelem, hogy a járat fala miből lehet, vagy mennyire kemény, homogén. A gyanakvás arra ösztönöz, hogy előkeressem a légzőrostélyt, és a hátizsákban felülre tegyem, hogy ha mégis kellene, ne akkor kapkodjak. Ezután úgy döntök – jobb, ha nem eröltetem meg a lábamat, és pihenek egy picit. Így a járatban ácsorogva azzal ütöm el az időt, amivel már időtlen-idők óta szokták az utazók – a saját készítésű „késsel” a falba belekarcolom:
Itt jártam
C.L.
B.Sz. 23.
*
Majd az órámra pillantva felírom a pontos dátumot is. A lelkes karcolgatás után úgy döntök – még megérdemlek egy kis pihenést. Így a fal tövére leülve magamra terítem a takarót, és a világítórúd fénye mellett beállítom az órán az ébresztőt, majd előszedve a kártyát játszok néhány villámjátékot magam ellen – miközben a túlélőkést azért magam mellett tartom. Az idő leteltével az óra csipogását elnémítom, és összepakolva felcihelődök, hogy a lábamat kímélve ráérősen folytassam az utamat, azon tanakodva, hogy milyen nevet kéne adnom ennek a helynek.

*Birodalom Szerint avagy a Yavini csata után 4
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #35 Dátum: 2016. Április 26. 18:59:02 »
Corvus Latsonn

Egy inda, mint jó barát. Ott volt a bajban, életét adta azért, hogy a tiedet megóvja. Ennek ellenére a módja, ahogy ezt megtette inkább emlékeztet egy sziszegő veszedelemre, mint ártatlan társra. Azéra, aki erős „marokkal” ragadta meg a bokád – ügyelt arra ne a nyakad legyen – majd elszakította e kapcsolatot és elvált tőled.
Egy életre.

A lábad, pontosabban a bokád már nem volt ennyire boldog és mi tagadás a hosszú séta sem vigasztalta, de elcipelt téged idáig, ahol azonban már nagyon erőtlenné vált és ezt nem kevés fájdalommal tudatta. Örül neki, hogy már nem ázik annyit, hogy nem kell nehéz terepen haladnia, de a kevésbé megterhelőt sem bírja már tovább. Ideje a pihenésnek, a sugárzóan éles fájdalomnak, mely tudatja: még élsz.

Korábban a barlang és később az alagút is úgy tűnt faunamentes, legalábbis semmi nem zuhant a nyakadba, nem akarta ellopni a felszerelésed vagy más módon megkárosítani azt, esetleg az életedet. Ez a kevéske kellemes eseménytelenség csak akkor múlik, amikor a horzsolt tenyeredből csípő és égető érzés kezdi elvonni a figyelmed a pillanatnyi – nevezzük most sietve – békéről. Emellett a többi csak apróság, jelentéktelen dolog, olyasmi ami figyelmet sem érdemel…

A takaró alatt gondolataidba mélyedve rádöbbensz, hogy a bokáddal tényleg jobb barátságban lenni. Amondó vagy, hogy a borogatásszerű nedvesség jó lesz neki – a pihentetés mellett – de azért érzed, hogy ennél több kéne. A semmi helyett természetesen ez is valami, így alaposan eláztatod a zoknid, azonban ez felveti azt, hogy nem fogsz emiatt esetleg más módon megbetegedni? Ugyanakkor amiket eddig túléltél, talán pont kizárja, hogy egy apróság fertőzzön meg, mint a nedvesség…

A sármentesítés eléggé idegőrlő, de cserében még eredménytelen is. Inkább maszatolás lett belőle és most ez szárad rád folyamatában ott, ahol nem lett a felszerelésed/öltözéked/magad újra nyirkos. A kötés benedvesítése közepesre sikerült, hogy mennyire tiszta az már egy másik kérdés, de hosszú sétád alatt az nem okozott fájdalmat, így talán minden rendben lesz.  Amennyire a dolgok a jelen helyzetben és körülmények között azok lehetnek…

Pihenés közben egy másik dologra is van idő: mégpedig arra, hogy a falat vizsgálgasd. A tőrrel a kezedben, no meg a világító rúd fénye mellett kapargatsz, mely inzultusra a fal vastag vonal feletti részénél egy pici része enged és lemorzsolódik. Ezen jól látható rész alatt keményebb a fal, felette kevésbé, de még így is úgy tűnik, hogy nincs omlásveszély. Ebből úgy véled, hogy nem víz vájta, ellenben inkább valami gépezet, esetleg ha a természet lett volna forrongó hangulatban, akkor pedig értelemszerűen egy magma-folyosó kellős közepén álldogálsz, bocsánat, üldögélsz.

Elágazásokat hiányolsz, de azok nem voltak és amennyire innen látni, nem is tervezik, hogy eléd ugranak, míg végül úgy döntesz, hogy jobb félni, mint megijedni és előkotrod a légzőrostélyt. Csak a biztonság kedvéért és kizáróan vész esetére. S ha már a kezedben van úgy teszed vissza, hogy könnyedén elő tudd venni. Ezután, jól megérdemelt pihenésed következik, ami lássuk be a múlt fényében a jelen körülmények mellett bizony nem kevés alvással telik el.

Természetesen a hagyatékod ott virít a barlang falán, de az álmosság erősebb volt, mint az írásképességed nyomán érzett öröm. Kipihentebbnek érzed magad, úgy véled, hogy még az ébresztőre sem ébredtél fel, ami most úgy tűnik, hogy nem volt különösebben baj. Nem lett belőle krízis vagy más súlyos válság, sőt, mintha a bokád is valamivel kevésbé kínozna téged. Lehetséges, hogy a borogatás és pihenés együttes ereje tompított a fájdalmon, ami korábban annyi figyelmet követelt magának.

Nos, amíg ez a dolog eldőlt, addig egy másik is, nevezetesen az, hogy a világítórúd fénye pillanatra megremegett, mintha a fénye is halványult volna. Igaz csak picit, de mindenképp, mintha vesztett volna erejéből. S ebben a fényben pillantasz meg ismerősnek tűnő apró kis szőrős tappancsokat, amint épp a hátizsákodból lógnak kifelé enyhén kalimpálva, mint amik épp az egyensúlyozás művészetével örvendeztetnek meg.

S némi csámcsogó hanggal…

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #36 Dátum: 2016. Április 29. 19:11:23 »
Corvus Latsonn

Mint kiderül, a szövetcsíkjaimra tapadt sártól megszabadulni pont olyan, mint répára kereket szerelni – teljességgel felesleges és időrabló. Így látván az eredményt, pontosabban annak hiányát, felhagyok ezzel a tevékenységgel, mivel bőven van más is, amivel törődnöm kellene.

Bár a terep nekem kedvez, de nem eléggé. A lábam fáj, és minden megtett méter után egyre inkább rosszabbodik. Igaz, hogy az eddigiekhez képest úri dolgom van, de még ez sem elég. A barlangnak csúfolt alagútnak se vége se hossza. A fény behatárolja az érzékeimet – olyan, mintha egy taposómalomban sétálnék – sehova sem jutva. Nem látom, hogy honnan és hova tartok, és a megtett távolságot csak a bokám jegyzi – de félek, hogy ő viszont erősen túlértékeli. Akárhogy is, pihenő, szünet után kiált – és jobban járok, ha hallgatok rá. Minél inkább túlerőltetem, annál rosszabb helyzetbe kerülök, s nincs miért sietnem – senki sem vár rám. Így inkább pihenőt tartok. Közben a falat vizsgálva érdekes eredményre jutok – nem tömör kő vesz körül, hanem sokkal vegyesebb, és puhább összetételű anyag. Így a lehetőségek közül bátran elvethetem a legtöbbet, hogy aztán újabb kérdés merüljön fel – ha tényleg géppel vájták, akkor mégis mi célból és hova vezet? Hiszen nincs kiépítve, s a vegyes összetételű fal kizárja, hogy építésre használt követ bányásztak volna – inkább valami mást. De annak nem követnie kéne a teléreket? Bármi is legyen az igazság, ehhez már inkább geológus kellene... Azért egy marék törmeléket zsebre vágok – majd valami civilizált helyen kielemeztetve talán rájövök, hogy miért érdemes egy üdülőbolygó kérge alá ilyen hosszú folyosót vágni.

A fal vizsgálata és a monogram belekarcolása után kártyázás közben olyasmi történik, amire eddig nem volt példa – két osztás közt elaludtam a lapok felett! Ébredve az órámra pillantok – úgy tűnik, hogy a tervezett pihenőm hosszabbra nyúlt – de nem véglegesre. A lábam sem fáj jelenleg annyira, vagy talán az a körülmény jobban foglalkoztat, hogy a fényrúd mintha merülőben lenne, s mi a bánat történik a hátizsákom körül, vagy benne?! Az első, ami eszembe jut, hogy bármi is egye hallhatóan jó étvággyal a készleteimet, agyonverem, és később én is hasonlóan járok el vele. A tőr fele tapogatózva tűnik fel, hogy azok a tappancsok ismerősnek tűnnek – A Lady és a kölyke jut eszembe – bár valami azt súgja, hogy ennek a valószínűsége közelít a nullához. Viszont akár a Lady kölyke, akár nem, az eljárása több, mint neveletlen! Turistaként idejön, és úgy gondolja, hogy mindent szabad? A meglepetéstől nem is tudom, hogy mit csináljak, pár szívdobbanásnyi ideig, csak bámulom a látványt :wtf: Most mit csináljak vele? Bár az is furcsa lelkivilágra vall, hogy valaki egy ilyen szakadt alak táskájából kiegyen valamit... de legalább nem fegyvert keresett, vagy ellopni valót...
/Basic/ Helló! Felétek nem divat köszönni? – kérdezem szemrehányó hangsúllyal
/Basic/ Remélem nem akarsz kizabálni a vagyonomból – pillantok a hátizsáktól picit odébb heverő kígyómaradékra – mert persze, hogy nem azt kívánta meg! Közben kissé behajlítom a kevésbé fájós  lábamat – hogy ha kell, legalább lendületből tudjak belerúgni.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #37 Dátum: 2016. Május 03. 18:10:15 »
Corvus Latsonn

Nem erőltetted a szövetcsíkok tisztogatását, pedig valljuk be, hogy répára szerelni kereket elsőre talán feleslegesnek tűnik, de ha jobban megvizsgáljuk a lehetőséget… akkor is. Igazából lehet tréfás vagy megdöbbentő is, ami ki tudja milyen következményekkel járhat, de itt most mindez nem számít. Emiatt pedig könnyen fordulsz másfelé, fontosabbnak vélt, vagy talán éppenséggel tényleg lényegesebb dolgok felé.

Túl a hosszú menetelésen – mely végig azt az érzetet sugallja, hogy csak te és a húsz méternyi fénybuborék vagytok – pihenésből ébredsz. A bokád tényleg jobb picit, jót tett neki, hogy nem erőltetted tovább, értékelte az efféle törődést, amit bár nem előre megfontoltan, de hosszú pihenéssel adtál neki. Ellenben bizonyos testszagok kezdenek egyre erőteljesebb formát ölteni, hovatovább orrfacsaróvá válni…

A fal képe talán még álmodban is kísértett, hogy mi lehet és mi célt szolgált, hogy természetes vagy egy értelmes faj vájta, esetleg valami őshonos lény természetes járata lenne… de úgy véled, hogy biztos nem bányászati célzattal született mert akkor az ásványok után túrtak volna, nem pedig ilyen egyenesen. Ugyanakkor ezen a téren nincs sok tudásod, így nem vagy biztos semmiben, hiszen bármilyen jelet is vettél észre, nem tudod megfelelően értelmezni…

Egy marék törmelék. Ez lehet majd a kulcs, de most sokkal jobban foglalkoztat a tény, hogy nem vagy egyedül. A kártyapaklid úgy fekszik előtted ahogyan letetted (és ejtetted) de ez most nem zavar annyira, mint az, hogy csak a szemed káprázott e vagy tényleg ott van e valami/valaki. Azonnal érzelmek hatnak rád, nem a legszebbek, helyette biz gaz sötétek, mint a harag, a düh és gyűlölet, aminek a végén már gyilkos gondolataid is támadtak.

Nehezen, de lehiggadsz annyira, hogy nem akarod helyben felszeletelni azt a valakit, aki hangos csámcsogással tudatja veled, hogy talált valami ehetőt. A hangokból ítélve a finomabb falatokat, azokat, amiket későbbre tartogattál… de a tappancsok! azok akadályozták meg, hogy most nyárson forogjon tűz felett ez a bundás kis bestia. Igaz, hogy szerinted nem lehet a Lady kölyke, de akármilyen kis poronty is legyen, ilyet és ebben a formában nem tehet!

A harag ami eddig a megdöbbenéssel is harcolt, most vereséget szenved és mozdulatlanul hallgatod, amint valószínűleg kivégzett egy kisebb csomag nerf-sültet. Úgy tűnik, hogy a fegyverek vagy más felszerelési eszköz nem érdekelte, azok mind-mind ott vannak ahova tetted őket. A hangra/hangodra összerezzen és sietve akar kihátrálni a hátizsákodból, aminek eredménye az, hogy az eldől, a kis szőrős-tappancsos pedig kibukfencezik belőle és nem sokkal előtted állapodik meg.

A Lady kölyke az.
Ez biz nem kétséges.
Nagy szemekkel néz rád.
Némi morzsa még ott van a pofáján.

A bundája ellenben most nem narancs – vagy sosem volt az – hanem karmazsin. Aztán vagy fények játéka – és persze a lassan haldokló világítórúdé – vagy mifene, de a szőre tényleg – és megint – narancsosnak hat. Nincsenek csíkok vagy foltok benne, de egyértelműen olyan a színe, mint az Anyjának. Minél tovább nézed annál jobban kezd reszketni, hovatovább félő, hogy hamarost elszalad! Úgy tűnik megijedt vagy eleve félénk, de bármelyik másodperc megfelelőnek tűnhet számára, hogy elinaljon.

Nem vagy benne biztos, hogy érti a szavaidat, de aztán valami mancs-emelés félét produkál – ami önvédelemnek is tűnhet – de úgy véled, köszöntés féle akar lenni. Ilyen közelről már látod azt is, hogy az egyik mancs/tappancs volt ami fémesen csillant, mint egy protézisféléről, mert láthatóan elvesztette azt valamikor. Ez pontosan a bal első mancsa, ami ha nagyon paranoidok akarunk lenni akár fegyvert is rejthet, de inkább tűnik egy művégtagnak.

Ellenben a Ladyt,
Őkarmosságát,
Ha itt is van,
Nem látod…

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #38 Dátum: 2016. Május 04. 19:56:17 »
Corvus Latsonn

Az ébredés után szinte észre sem veszem, hogy gond van a bokámmal – az első mozdulatokig – mert akkor azért diszkréten, de jelzi – még megvan. Az első jelzés után már érzem, még mintha lüktetne, de nem folyamatosan és erősen fáj – ami jó jel – még meg tud magától gyógyulni, mert nem erőltettem túl. Még... Viszont valami meglehetősen büdös – és igencsak hamar rá kell, hogy jöjjek – belőlem jön ez a szag. Ez már csak azért is kiábrándító, mert magamat azért valahogy el kell viselnem. Ilyen állapotban civilizált helyen elsőre droidokkal kellene majd kapcsolatba lépnem, mert még egy gamorrai is orrát is facsarná ez a szag... S ha hihetek a Lady szavainak, még egy szappanért is igen sokat kell kutyagolnom, nem hogy egy szónikus fürdőért...
A járat továbbra is rejtély, ahogy az is, hogy mégis mi költözött a hátizsákomba – de ez utóbbit hamarabb tudom orvosolni. Első felindulásra a gyors, és erőszakos probléma megoldások jutottak eszembe – melyek ugyan kecsegtetőek, de nem védhető helyzetet teremthet - ha vannak társai is a környéken. Azért a helyzet valamelyest megnyugtató – a cuccaim megvannak, nem engem támadtak meg, és ami szintén fontos – nálam kisebb a jövevény. Így inkább megnézem tüzetesebben, és a tappancsok azok, amelyek végleg a békés megoldás fele billentik a mérleg nyelvét. Miután a szavaimra kibucskázik a hátizsákból, és felismerem, csodálkozva nézek rá  :wow!:
/Basic/ Te? - eresztek le kissé
/Basic/ Mit keresel idelent? - bár ez a kérdés most költői volt, mert úgy tűnik, hogy ételt. Ha eltévedt, akkor érthető, hogy esetleg éhes, vagy szomjas – de miért nem keltett fel? Bár lehet, hogy én sem akartam volna egy ilyen büdös valakivel társalogni...
/Basic/ Anyádat hol hagytad? Hol a Lady?  ::) - teszem fel a leglogikusabb kérdést. Úgy tűnik, hogy először vissza kéne juttatnom hozzá a kölyköt? Hmm... jár ezért vajon jutalom? Például egy szappan, és hogy elvisznek a legközelebbi űrkikötőbe?
/Basic/ Van ott egy kevés víz is – teszem hozzá békülékenyebb hangon. Elvégre az alapvető javak lopását, mint például az élelmiszer – bocsánatos bűnnek tartom – ha aki elköveti, rászorul. Volna még kérdésem, mint, hogy merről jött, és mi van arra, de úgy gondolom, hogy ez úgyis kiderül. Nem nyúlok fegyver fele, és felállni sem próbálok – mert akkor biztos, hogy elszalad. Inkább egy hétköznapi mozdulatsorral próbálom kissé oldani a feszültséget  A pakli kártyát kezdem el összeszedegetni.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #39 Dátum: 2016. Május 05. 09:57:40 »
Corvus Latsonn

Szavaidat, melyek már a megdöbbenés/lepettségből fakadóan nyugodtabbak, mint korábbi gyilkos indulataid – amire minden bizonnyal azonnali eliszkolás lett volna a válasz – mintha picit felengedne a kölyök és kérdő tekintettel, enyhén félrebillentett buksival pillog rád. Az egész olyan ártatlannak hat, hogy minden maradék dühöd elpárologhat – ha vevő vagy az efféle aranyos apróságokra.

A második kérdésednél nyeli le a maradék falatot és törli le ép mancsával a morzsákat, picit mintha még tisztálkodna is a maga módján, mielőtt lassan eljutna a tudatodig, hogy a narancsos szőrzet most mintha halovány kékesen hatna. Igaz, hogy ott ül nem messze a fényrúdtól, így ez adhat rá némi magyarázatot. A következő pillanatban prüszköl egyet, olybá tűnik, mintha tüsszentett volna és közben feltűnik egy apró, de lényeges dolog.

Két szép nagy fülecske, ami sehogysenem illik a Ladyhez. Lehetséges, hogy apjától örökölte. Akárhogyan is legyen, újabb prüszkölés után picit hátrébb ül, majd onnan fürkészi minden mozdulatodat vagy annak hiányát. A kérdésekre ugyanaz a kíváncsi tekintet, de most már szinte biztosnak véled, ha nem is beszéli, de érteni érti a Galaktikus Közöst. A Víz említésére, mintha megint más lenne a bundája, olyan karmazsinféle…

Fürgén – látható, hogy igen sietősen képes közlekedni – tűnik el a zsákban megint és keresgél a víz után, amit hamar megtalál. Kortyol belőle párat, majd sötétkékesnek ható bundával közelebb óvakodik és eléd teszi a maradékot. Ami azt illeti nem ivott sokat, de láthatóan jól esett neki. Még ezek után sem csatlakozik hozzátok senki, a kölyök ellenben oldottabbnak tűnik. Távolabb ül, de már úgy véled, hogy nem akar elszaladni.

Volt egy kérdés.
A Lady-re vonatkozott
Egy mancs emelkedik fel
S mutat a távolba, merre magad is haladsz.

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #40 Dátum: 2016. Május 06. 23:01:18 »
Corvus Latsonn

A kölyköt figyelve egyre erősebb a gyanúm, hogy a fényrúd fénye a gyengülésének köszönhetően igen fura színtartományokba mozdul el időről-időre. A maga módján elég aranyos kis jószágnak tűnik, nem olyannak, mint akire hosszabb ideig lehet haragudni. A fülei mostanra tűnnek fel
<kicsit nagyobb, mint a Ladyé – talán a kölykök majdnem felnőtt méretű fülekkel rendelkeznek, hogy még bájosabbnak tűnjenek, és ezzel növeljék a segítőkész felnőttek számát? Ahogy ez a szemek esetében is lenni szokott. Vagy esetleg apai ágon örökölte? Részletkérdés... Viszont érti a Közös nyelvet!  ::)> Ez nem elhanyagolható, mert így azért egy fokkal könnyebb lesz együttműködni. Amilyen kicsi, olyan gyors – újabb színváltozás áll be a bunda színébe
<Remélem nem kell Hutt szerelő módszerekhez folyamodnom> Sandítok a világító rúdra, miközben a kölyök újra eltűnik a táskában. Nincs sok hangulatom a sötétben a falhoz csapkodva remélni, hogy sikerül újra működésre bírnom.
Miután a kölyök kiszolgálta magát, kissé talán jobban is érzi magát – és már nem tűnik annyira ugrásra késznek, mint egy perccel korában. A kérdéseimre csak iránymutatás érkezik, részletes válasz nem. A lapokat szedegetve válaszolom

/Basic/ A vájat másik végén van egy nagyobb tér, amelyből további út vezet tovább, a fene tudja hova, és van egy kijárat a felszínre. Viszont több okból nem javaslom, hogy arra menjünk. Először is messze van, és a madarakon kívül másnak nincs sok esélye elérni a kijáratot. Másodszor - jobb lenne, ha visszamennék anyádhoz. Nem tudom, hogy miért lógtál el tőle, de rossz ötlet volt.
Teszem el a paklit, és a vizet, majd ránézek. Lehet, hogy nem ártana valahogy jobban elnyernem a bizalmát.
/Basic/ Tudod, van egy szokás, melyet egy kedves lánytól, Yajtunától vettem át. A te esetedben kissé tanácstalan vagyok, és bár a Lady letöri a derekamat, de ennek itt talán hasznát is tudod venni – fogom meg a túlélőkést tokostul, és markolattal előre felé nyújtom.
/Basic/ Tessék, a tiéd! - nyújtom felé. Azzal, hogy fegyvert adok a kezébe, talán szilárdabbnak érzi a helyzetét – és ha elvisznek a legközelebbi űrkikötőbe, nem is lesz rá szükségem. Az órámra nézve leellenőrzöm az időt.
/Basic/ Jól van, induljuk! – állok fel, és kezdem összeszedni a cuccokat.
/Basic/ Mondd csak, kiskomám – látsz a sötétben? - teszem fel a kérdést, mivel lámpát nem láttam nála, és anélkül bizony én az orromig sem látnék. Út közben már nem beszélek – mivel úgysem érkezne válasz, elég egysíkú lenne a társalgás.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #41 Dátum: 2016. Május 08. 21:37:51 »
Corvus Latsonn

Ez az apróság selymes bundáján, a ragyogó ártatlan tekintetén túl, még ezzel a nagy fülecskével is egy aranyos házi kedvencre emlékeztet semmint egy leendő ragadozóra. A kis hiányzó mancs is inkább egy ügyetlen kölyök, semmint egy vérmes fenevadat sugall. Akárki vagy mi is lehet az apa, az bizonyosnak tűnik, hogy a kölyök nem az anyjára ütött vagy ha mégis, akkor még nem látszanak ennek a jelei.

A következő dolog azonban közös bennük: a Galaktikus Közös megértése. A kölyök még nem adta jelét tudná beszélni anyjával ellentétben, de legyünk mohók nem igaz? Főleg, hogy a szavak helyett a mozdulatai fürgék. Lehetséges, hogy azon a három plusz egy mancs/tappancs felálláson túl is sietősebben képes haladni, mint te. Ez picit mégis az anyja felé billenti a mérleg nyelvét, talán mégis vannak rejtett képességei amik…

A következő ami fontos: a világítórúd. Ezeknek tizenórákat kéne bírnia papíron – főleg ha bekapcsolják – de úgy tűnik, hogy a többi holmival együtt, ez is csak félig-meddig volt ellenőrizve/karbantartva. Egyelőre még nem alkalmazol fizikai erőszakot, de kinéz a dolog, hogy idővel csak úgy kell tenned, mint egy wookie szokott az ellenfeleivel. De addig is minden perc érték, amit ez a kis fény ad számodra/tokra.

A lapokat összeszedted, a mondat, melyben az amerről jöttél részt megosztva próbálsz beszélgetni úgy tűnik nem nagyon keltette fel a kis szőrgolyó kíváncsiságát. Valószínűleg azért, mert a korábbi kérdésedre a másik irány felé emelte a mancsát illetve, ki tudja? Lehet, hogy ők is – de legalább a kölyök – abból az irányból érkezett, mint te. A talajon nem láttál lábnyomokat, de ez nem meglepő, túl kemény ilyesmihez és nem is nedves.

A „miért lógtál el” kérdésre sem érkezik válasz, de mire útra kész leszel, addigra a kölyök már arra felé álldogál, amerről feltehetően érkezett. Amikor újra beszélni kezdesz és valami lányról teszel említést, mintha érdeklődést látnál, de leginkább a kés az, amire óvatosabban közelebb jön. Igaz előbb megáll, szimatol, ahogy egy aranyos kölyök tud, majd lassan közelebb óvakodik és végül…

Nem veszi el a kést, de megnyalta pengét tartó kezed, így minden bizonnyal elkönyvelheted, hogy a bizalom kölcsönössé vált ezzel a gesztussal. Mivel nincs további akadályozó tényező, neki indultok egy… jó hosszú gyaloglásnak. menetközben, hogy ne legyen olyan monoton az egész, egy kérdéssel próbálkozol, amire tagadó fejrázás érkezik, de a bunda színe már nem tűnik váltakozónak.

Aztán egyszer csak a fény megunja, hogy ragyogjon. Úgy dönt, hogy megremeg, aztán kialszik. Előbb enged a fizikai kényszernek, felvillan egy pillanatra majd úgy alakul, hogy ezúttal már végleg elsötétül. Nincs mit tenni, nem igazán van tartalék és feltölteni sem nagyon tudod, hacsak… egyetlen energiaforrás van nálad, az talán segíthet. Ott állsz vakon, de tapogatni azt még tudsz. Botorkálni is, de mi tagadás, látni azért jobb, mint „szembenézni” a sötétséggel.

Jó pár perc eltelik mire mindent megtalálsz és véleményed szerint megfelelő módon csatlakoztatsz mindent a megfelelő helyre, hogy aztán megkezd az energiaátirányítás műveletét. A következő pillanatban halk kattanást hallasz, mely tudatja veled, hogy a biztonsági relé kioldott mielőtt komoly baj lett volna. Ekkor valami szőröset érzel, és egy két perc elteltével a folyamat ezúttal ténylegesen a megfelelő módon indult meg.

Sőt, alapvetően már végbe is ment amikor rádöbbensz, hogy nem a rúd adja a világosságot, hanem valami a mennyezeten, ami bármi is legyen, úgy fluoreszkál – kékes-zöldes színnel – a sötétben, mintha egy takarékra állított fény-fűzér lenne egy vásári ünnep csillagtalan éjszakáján. Ami azt illeti a szemed is teljesen hozzászokik idővel és ekkor látod, hogy a kis kölyök elhelyezkedett a hátadon lévő táskán.

Meglepően könnyű.
Pont, mint egy kis kedvenc.
Vagy éppenséggel mint egy puha sál.
Kellemesen melengető, nagyon, nagyon puha sál.

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #42 Dátum: 2016. Május 09. 21:26:56 »
Corvus Latsonn

A kölyökre egy szó van – bájos. Már csak az a kérdés, hogy mennyi idő múlva növi ki ezt cuki, babusgatni való megjelenést – de ezt nem itt óhajtom kivárni. Ha a kommunikációval még gondok is vannak, úgy látom, hogy a haladással nem lesznek, sőt, még én leszek lemaradva – főleg, ha kímélni akarom a lábamat. Amit lehet, hogy nem tehetek meg, ha a lámpa kialvása előtt ki akarok innen érni.
A rövid magyarázatom, hogy miért nem érdemes visszafordulnom, úgy tűnik, hogy nem igazán érdekli – ami talán jó hír, mert ez azt mutatja, hogy komolyabban fel sem merült benne az, hogy arra iszkoljon tovább. A cuccaimat komótosan szedegetem össze – semmit nem szeretnék véletlenül itt hagyni – ki tudja, hogy mire lesz szükségem később? A kölyök viszont úgy néz ki, cókmók szempontjából az anyjára ütött – nem igazán látok nála semmit, ellenben útra készen várja, hogy induljunk.
A kés bár a kíváncsiságát felkeltette, a tetszését nem nyerhette el, mert nem fogadta el – ehelyett amikor megnyalja a kezemet, döbbenten elhúzom azt.

/Basic/ Eeee... - grimaszolok, és törlöm a kezemet a nadrágomba
/Basic/ Tudod te, hogy mikor tudtam utoljára kezet mosni, és mi minden lehetett rajta? - kérdezem, és a válaszba inkább bele sem gondolok.
Elindulva legalább egy apróságot megtudok – ő sem lát a sötétben. Viszont, hogy akkor hogyan és miért jutott el idáig a vájatban, nem igazán értem. S feltehetőleg csak barkochbázva deríthetném ki – már ha éppen válaszolós hangulatban van. Aztán a fény beváltja korábbi fenyegetését, és immár felhagyva a remegéssel, itt hagy minket, sötétséget hagyva maga mögött.

/Basic/ De jó... - jegyzem meg nem minden bosszúság nélkül. Mondjuk várható esemény volt, lássuk be – csak nem készültem fel rá eléggé. Pontosabban egyáltalán nem.
<na, most mit csináljak?> ötlik fel a kérdés, és elgondolkozva sercegtetem a pár napos borostát az államon <A lámpa lemerült, ez egyértelmű. Fel kellene tölteni, de itt a semmi közepén ez bajos lesz>
Kezdésnek megrázom, és kézzel kicsit megütögetem, hátha csak „darabos” a töltés, vagy kontakt-hibás – ám hiába – a sötét makacsul velünk marad
/Basic/ Fenébe... kommentálom az első kísérlet eredményét
<szar ügy... marad a lándzsa használata, mint bot használata, hogy kitapogassam magam előtt az utat? Vagy csináljak fáklyát? De mit gyújtsak meg? S mivel? A sugárpisztollyal? A telep!> jut eszembe, és leguggolva a lámpát kezdem el körbe tapogatni
/Basic/ Kell lennie egy adatper csatlakozónak valahol ezen a vackon... - jelentem ki határozottan
/Basic/ Ahhh, meg is van  8) – kaparászok, hogy valahogy ki is nyissam.
/Basic/ Világosban ez biztos nem volna ilyen érdekes – mormogom, miközben küzdök a panellal, hogy aztán sikeresen felnyissam. Leteszem a lámpát a földre, majd a zsebemből előhalászom a tenyérnyi lézerpisztolyt.
<jobb hüvelyk az élesítés gombjára, jobb mutató a ravaszra – ha lőni akarnék, de most a kioldó gombot kell mindkét oldalt benyomnom, hogy a mini energiacellát kiadja> Nyomom be a gombokat, és hallom, ahogy az energiacella a földre pottyan.
<Keressem meg... ???> kezdek el tapogatózni utána, ami viszonylag hamar eredménnyel zárul – mert bár először a lámpát találom meg, de utána meglelem az energiacellát is. Már csak csatlakoztatni kéne a helyére.
<Gyerekjáték. Színt a színre...>
/Basic/ Aha... :ohmygod:
<vannak rovátkák a gyengébben látó fajok számára az oldalán... de miért mind a két oldalon?!  :shakefist:>
kapom fel a vizet rajta, mivel így számomra teljességgel egyforma mind a két csatlakozó
/Basic/ Ötven-ötven kilencvenes szabály... pattintom össze az alkatrészeket, némileg tartva az eredménytől – mivel tudom jól, hogy műszaki területen a magabiztos blöff nem sokat ér. Ahogy most sem – lenyomom a töltés gombját, mire egy kattanás a válasz, és marad a sötét.
/Zabrak/ Hogy rohadna meg! :angry2: Határeset... jegyzem meg savanyúan. Kis szerencsével még az energiacellát is taccsra vágtam... Majd a levegőbe szagolok, de szerencsére nem érzem az olvadt elektronika bűzét. Aztán valami közbemancsol? a bütykölésemnek, mire összerázkódom a váratlan érintéstől. Ha nem tudnám, hogy a kölyök is itt van valahol, akkor most kapna el a pánik.
/Basic/ Talán a telepet kötöttem be fordítva  ::) – jegyzem meg, hogy ne csak a „sötétben tapogatózzon”
Szerencsére siker koronázza a ténykedését, mert lassan kivilágosodik, igaz, a színárnyalat hagy némi kívánni valót maga után. Végül rádöbbenek, hogy nem a lámpa világít, hanem a mennyezet foszforeszkál kísértetiesen-szép hellyé varázsolva a helyet
<Bezzeg, ahol én landoltam, ott ilyen díszkivilágítás nem volt  >:( > pislogok felfele. A lámpa is mintha felvett volna némi töltést.
/Basic/ Ügyes voltál!  ;) - dicsérem meg a kölyköt, aki a hátamon lévő hátizsák tetejére mászott. Meglepetésemre nem sokkal növelte meg a hátizsák súlyát.
/Basic/ Eszel te rendesen? - szalad ki a számon
/Basic/ Ha gondolod, maradhatsz rajta
A telepet visszateszem a sugárpisztolyba, leellenőrzöm a töltöttségét, majd lezárva újra zsebre vágom. A lámpát is megnézem futólag, ha kell visszacsukom az oldal paneleket rajta, majd ismét felpillantok a mennyezetre, és fél percig csak nézegetem az elém táruló látványt. Vannak dolgok, amiért érdemes kicsit megállni, és rácsodálkozni, hogy később valami szépre is vissza tudjak emlékezni. Végül felcihelődve összeszedem a cókmókomat, és némi forgolódás után folytatom az utat a megfelelő irányba.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #43 Dátum: 2016. Május 17. 19:43:09 »
Corvus Latsonn

A kölyökről – a fajtájáról legalábbis – őszintén szóval nem sokat tudsz. Lehet, hogy ez a normális vagy éppenséggel nem, ahogyan az is, hogy különc vagy épp beteg… elvégre az egyik mancsát is elvesztette. Akárhogyan is legyen, a kommunikáció legfontosabb eleme a megértés, a helyes megértés működik. Ez elűzi a korábbi gondolatokat és egy sokkal kellemesebb lehetőségre mutat, hiszen így nem vagy egyedül.

A másik jó hír, hogy te vagy a lassabb része a mozgó gépezetnek, de ezt idővel korrigálják úgy, hogy csak neked jelent elenyésző plusz cipelnivalót. Ez a kis plüssszerű puhaság kényelmesen elhelyezkedik, a mancsával még int is, hogy akkor: „Előre!”, majd idővel egyenletes szuszogást vélsz hallani. Az biztos, hogy kellemesen melenget így megfázni nem ezen ponton fogsz. Azt talán a cipődnél, a nedves-eláztatott zokni tájékán…

Az irány adott, ellenvetés nem volt. Egy ideje már a néma egyetértésben sétálva tűnődsz azon, hogy miért is nem akarhatott a másik irányba menni – arra, amerről érkeztél – de ami lényegesebb az nem más, mint a tény, hogy egyfelé visz az utatok. A táskádban minden benne van ami eddig még nem fogyott el, könnyebbnek sem érzed, de ami azt illeti ez lehet a kis plüssfalat miatt is. Mennyire irigylésre méltó, hogy a kis szőrgolyó és az anyja is annyival kevesebb motyót cipel…

Séta közben elmosolyodhatsz, de az biztos, hogy aranyos-gusztustalan dolog volt ez a kéznyalás, ugyanakkor a házi-kedvencek gyakran tesznek ilyet/ilyeneket. Kérdéssel illeted érte, de ami azt illeti nem igazán érkezik rá értékelhető válasz, továbbra is nyugodtan fekszenek a nyakadban. Erről a fekvésről semmi nem jut eszedbe, de arról már inkább, hogy valószínűleg ő sem lát jobban a sötétben mint te.

Akkor, hogy talált rád? S leginkább… mit keres itt egyedül? No meg, hogyan került ide? Ezek csak a felszínt kapargató kérdések, de tovább csak a folyosón jutsz, egészen addig, míg el nem érsz egy nagyobb barlangféleségbe. Először talán a plafonon lévő sötétség tűnhet fel, majd az, hogy húsz méteres körzetben csak sötétet, falat nem látsz. Aztán a végül még egy dolog ami feltűnhet, hogy mintha hűvösebb lenne picivel.

Nem tudod megállapítani merről, de azt érzed, hogy olykor-olykor meglibbenti valami a homlokod-arcod. A korábbi fejtörős, kirakós és más játékok amikkel esetleg választ kaphatnál, sorra fakulnak ki, ahogy az új inger ér. Ezt csak egy dolog előzte meg időben, de azt már magatok mögött hagytátok. Az a pillanat a világítórúd újratöltése volt. Természetesen az egyszerű válasz arra, hogyan tudott segíteni már megtaláltatott, de…

A borostát vakargatva tűnődsz, de nem nagyon jutsz előbbre, hovatovább azt kell gondold, hogy a kölyköt esetleg elhagyták, hiszen már órák óta nem találkoztatok senkivel. A fényrúd is rázogatás, ütögetés áldozata volt, ahogyan te korábban, még a felszínen, de azóta már sikerült életet lehelni belé, de némi türelmetlenség és figyelmetlenség okán azt az egy lövést is meg lehetett volna takarítani.

A szerelés művelete meglepően jól ment úgy világtalanul, de most már tudod, hogy a fény lett egyre erősebb, amit bár a szemed nem tudott kellően kompenzálni végül – kellő idővel – minden a helyére került. Így később abban az ásító sötétségben amit a fényrúd fénye alig képes ellensúlyozni, már talán nevetséges is a bosszankodásod a kudarccal zárult babrálásod közben morgott gondolatok és valóban elhangzottak felett.

Szerencsére az energiacellának nem lett baja, de nem sok kellett hozzá. A kis kölyök azonban láthatóan bütykölt már effélét, vagy csak jobb a tapintása. Esetleg, mivel teljesen jól érti amit mondasz, tudta, hogy hol ronthattad el. Ez visszavezet oda, hogy talán már volt a kezében ilyesmi. Szerencsére a kölyök mancs volt, nem valami más, valami sokkal félelmetesebb és ijesztőbb dolog…

A kis kölyök még mindig a nyakadban egy dicséretet bezsebelve elégedetten szuszog, míg az étkezésére vonatkozó kérdésre valami dorombolásszerű zörgést produkál, hiszen kissé kifosztott, így a válasz valószínűleg egy igen lehet. Az engedélyed nélkül is maradt, így álltok hát a hűs és sötét üresség előtt, alatt, felett vagy mellett? Itt már nincsenek olyan szép fényes… növények? Élőlények, így picit körülményesebb lesz a továbbhaladás.

A pont a i-re, hogy a folyosó – annak padlója pontosabban – egyre keskenyebb és keskenyebbé válik a falak biztonságot nyújtó támasza nélkül…

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #44 Dátum: 2016. Május 18. 20:42:02 »
Corvus Latsonn

A szerelés úgy tűnik, hogy eredményesen végződik – hogy a kezdők szerencséje, vagy tényleges rutin segítette a kölyköt, azt a sötét sikeresen elleplezte előlem – de legközelebb biztos, hogy nagyobb bizalommal engedném ilyen eszközök közelébe. Az étkezésre feltett kérdésemre adott dorombolásszerű válasza viszont újabb bizonyíték rá – azért nem esett az alma olyan messze a fájától. Noha a kéznyalás inkább házi kedvencek és nem kölykök sajátja – már amennyire így, kívülállóként meg tudom ítélni, hiszen egyikkel sem rendelkezem.

Út közben van időm gondolkodni. A kölyöknek most látszólag nem veszem nagy hasznát, de tudom, hogy ez nem igaz. A társaságának több előnye is van, még ha nem is kézzel fogható. Például az, hogy kellemesen melegíti a nyakam, mint egy sál. Ráadásul olyanhoz tudok szólni, aki érti is amit mondok. Mégiscsak jobb vele „társalogni”, mint a cipőm talpával. Harmadszor pedig az, hogy nem egyedül küzdök a realitásokkal, egyfajta lelki támaszt jelent. Mennyivel jobb érzés, hogy nem egyedül szívok idelent, az Alsó Úton! Megfizethetetlen! Pláne, hogy nincs nálam egy kredit sem... Bár az egyenletes szuszogásra azért halvány gyanú ébred bennem, hogy ismét „magamra maradtam”
<Csak nem elaludt? Azért kíváncsi lennék rá, hogy ilyen kevés felszereléssel, mint amivel ők nekivágtak a kirándulásnak, én mire jutnék... Feltehetőleg nem sokra. Azért ilyen helyen jól tud jönni, ha valakinek ilyen finom, beletúrni való bundája van. Vajon a Lady is ilyen simogatni való?> Töprengek el, hogy aztán inkább vigyorogva megrázzam a fejem – volna fontosabb dolog is, amit át kéne gondolnom, mint a potyautasom anyjának domborulatai. Ráadásul úgy vélem, elég veszélyes tájékra tévednék...
Így inkább azon kezdek el gondolkozni, hogy a kölyök miért és hogyan szakadt el az anyjától, mert egyre kevésbé értem – ahogy a kijárat egyre távolabbinak bizonyul. A hiába való töprengést némi változatosság szakítja meg – a folyosó véget ért.
<Kiértem volna a szabadba?> jut eszembe az, hogy eltűnt a mennyezet – de mivel csillagot egy darabot nem látok, erős a gyanúm, hogy még mindig a föld alatt vagyunk. Az órámra nézek, megnyomom, hogy derengve mutassa az időt – hátha mégis besötétedett? Az időpont láttán felsóhajtok. Mennyivel könnyebb lett volna az óra fényénél összekötni az energiacellát és a lámpát! Pár lépést teszek jobbra-balra, miközben feltűnik, hogy talán hűvösebb van
<A kijárat közel van, és a kinti hűvösebb levegő áramlik be? Vagy a nagyobb teret visszahűti valami? Például a Kígyó folyó egyik föld alatti ága? Bár az messze van... Na nem! :o> meredek a sötétből lassan kibontakozó tovább vezető útra. Nem elég, hogy nincs korlát, még keskenyedik is?!
<Nem vagyok én artista! Mi van ha csúszik? Ha ott erősen fúj a szél?> jutnak eszembe a rosszabbnál rosszabb lehetőségek
<A gondolkodást most kellene abbahagynom! Megfájdul tőle a fejem, mert csak a nehézségeket látom!> Egy kisebb követ belerúgok a „híd” melletti semmibe, és visszahúzódva hallgatom, ahogy pattog lefele, vagy éppen az ütődés hangjainak hiányát.
/Basic/ Hé, kiskomám! <neki is nevet kéne adnom, mert ez kezd tarthatatlan lenni> - szólítom meg a kölyköt.
/Basic/ Ezen jöttél át lámpa nélkül?! :wow!: - kérdezem hitetlenkedve, mert nem igazán füllik a fogam a mutatványhoz. Ha megerősíti, akkor – mivel amúgy sem fordulhatok vissza,  marad az előre. Rövid toporgás után, ami alatt összeszedem a bátorságomat, nekiindulok, remélve, hogy túlságosan nem keskenyedik el a folyosó padlója. Bezzeg, ha látnám, hogy mi van magam előtt! Lehet, hogy el sem indulnék – vagy már eleve négykézlábra ereszkedve araszolnék át ezen az útszakaszon.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"