Szerző Téma: Prológus - Az Ismeretlen Bolygó  (Megtekintve 6999 alkalommal)

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Dátum: 2015. Május 30. 17:16:27 »
Star Wars main theme


Réges-rég,
egy messzi-messzi galaxisban...

Az Iniquity rabszállító hirtelen szakadt ki az űrből, hogy mi történhetett, azt már senki nem tudja. Nincs egyetlen életforma sem, ami mesélhetne azokról az eseményekről, amik odáig vezettek, hogy a teljes legénység és minden rab... majdnem minden rab. Kettő, két igen fura lény kriogenikus tartálya az előírtaknak megfelelően egy mentőkapszulába süllyedt-siklott és kilőtt a csillagoktól pettyes világűr felé. A legközelebbi élet fenntartására alkalmas bolygó volt a célja, az Univerzum egy oly pontján... ahol akadt is egy ilyen. Ez a két mentőegység egy ideig lebegett a mindenségben, majd belépve a légkörbe alázuhant, hogy egy időre önmaga vájta kráter foglya legyen. Várt, csak várt arra, hogy történjen valami... akármi... bármi...


A két tartály nem egymás mellett fúródott a hatalmas vulkanikus csúcsba, de azért nem is végtelennek tűnő kilométerek választják el egymástól e két értelmes élet alkotta gépezetet. Energiájuk lassan apadt, ki tudja mennyi idő telt el, de a kezdetekben nagy port vert fel, sok kavics keresett máshol menedéket és a helyi élővilág is kellő óvatossággal kezelte e két addig sosem látott rideg... valamit. Idővel azonban, talán az Erő akarata vagy valami egészen másé, az energia kifogyott. Mielőtt a benne szunnyadók életének lángja végkép kihunyt volna, a kapszula maradékai között kellően épen maradt hibernációs tartály előbb felzümmögött, majd szisszenéssekkel tarkított félelmetes zajok egyvelegével kitárult...


Az egyikből egy kis szőrős lény esett ki, nagyot puffant a köves talajon. Port vert fel, közben szegény be is lélegezte. Köhögött, prüszkölt vagy mit tesznek az efféle apróságok. Könnybe lábadna a szemük talán, ha a sztázis utóhatásaként ez épp nem lenne közel lehetetlen. Egy dolog biztos, egy, ami minden más érzést elhomályosít: a szomjúság.

A másikból egy nagyobb szőrös lény készült kizuhanni... de a tappancsaira esett. Megingott ugyan, mormogott egy keveset amit egy fordítóprogram sem mert volna kimondani, nem hogy leírni, de talpon maradt. Rövid úton villant a tekintete - ami ugyan még nem fókuszált tökéletesen - de az orra! az megrezdülve tudatta, hogy bizony a rátörő szomjúságot akár vadászattal is olthatja!

Oswin

  • Vendég
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #1 Dátum: 2015. Június 10. 00:50:58 »
Ahogy a kellemetlen porfelhő szétfoszlik, úgy tér magához lassacskán a lény, ki első pillantásra akár a helyi ősi állatvilág részét is képezhetné… leszámítva az egyik karjára szorult hengeres valamit… vagy ez maga lenne a kar? A por oszlásával egyre jobban látszik, ez bizony egy durván megmunkált pótvégtag. Egy haloványan pislákoló fénycsík azért jelzi, nem egyszerű ócskavas, valami energiát fogyaszt a kis szerkezetben. Ő csak ’szerkéz’-nek hívja.

Első dolga ellenőrizni, működik-e a három kis mechanikus ujj… megmozgatja őket, közben még igencsak keményen köhécselve a belélegzett homoktól. Piszkosszürke bundája lassan sárgás színt vesz fel, ahogy hunyorogva tekint körbe. Közben szomját csillapítandó nagyot próbál nyelni, de ennek csak újabb köhögésroham az ereménye. A szőrtakaró a végére már egészen vöröses árnyalatba borul, de egy nagy, felszabadító lélegzetvétellel visszahúzódik nyomott, matt szürkébe.

Arrébb lépdel, és szimatolni kezd, bár maga sem tudja mit keres… a száraz szellő olykor mintha mégis frissebb fuvallatokat sodorna magával. Talán víz lehet közelben? Két lábra állva néz közbe, de itt mindenhol csak kavicsok és a kék ég… egy különös kis szigeten, vagy magas hegy tetején állhat. Nem jó ez így! Meleg van, és... és... és más nincs is!

Hol a fenében vagyok? Miért vagyok ilyen szomjas? Mi történt?

/Basic/ - Van itt valaki? - próbál kiáltani egyet, eléggé rekedtes hangon.

Picit összébb is húzza magát... nem volt jó ötlet! Csak még szomjasabb lett, spórolni kell a hangerővel. Ráadásul ki tudja, ha van itt valaki mennyire jóindulatú az illető. Civilizált bolygókon is próbálták már megkóstolni, egy ilyen helyen pedig valódi ragadozók leskelődhetnek... Belőle bizony nem lesz reggeli! Igaz, talán azért a kietlen kavicsos pusztában időben észrevnné a közelgő veszélyt. Épp ezért egyre sűrűbben les körbe, olykor az eget is kémlelve.

Egy pillanatra a mentőkapszula és a tartály ‘maradványaira’ siklik a tekintete. Közelebb is lépdel, megszemléli a fémdarabokat. Egész összetett kis masina, esetleg pár egyszerű dolgot lehetne építeni belőle. Talán még jól jöhet egyszer… de most akad ennél sürgetőbb tennivaló is! Ötlete sincs hogy került ide, ráadásul azt sem tudja hol van az az ‘itt’. Ebből a gépből pottyant ki? Mennyi ideig csücsülhetett odabent? És miért ilyen átkozottul szomjas!?

Fürge léptekkel, de azért nyugodtan - nehogy túlhajtsa az egyébként is kitikkadt kis szervezetét - megindul a legnagyobb kő felé amit körbefordulva kinézett magának. Ennek tetejéről majd talán többet lát a világból… ami első ránézésre a Kushibah egy barátságtalanabb szeglete is lehetne. De érzi, ez bizony nem a rég elhagyott szülőbolygó. Valami sokkal rosszabb! Hamar kiutat kell találnia a kősivatagból!

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #2 Dátum: 2015. Június 16. 20:56:12 »
Zirni Zam

A kis ’szerkéz’ úgy tűnik tökéletesen működik, mert minden ujjperc pontosan követi a kiadott utasításokat. A porfelhő lassan teljesen elül, addig is a köhécselés töri meg a csendet és a hunyorgás teszi kissé homályossá a napsütötte reggelt vagy délelőttöt? A nyeléstől a dolgok csak még rosszabb, kellően ingerel és csak egy újabb adag köhögés szakad fel.

A szimatolásnál megkésve is, de valami idegen illat tűnik ki a többi ismeretlen közül, afféle ami nem tudni pontosan honnan is érkezett. Igaz, hogy a szél is kaotikusan tekereg, lehet, hogy előtted volt, talán melletted vagy… egy bizonyos, hogy a levegő kellően száraz, nem érezni benne a nedvesség leghalványabb lenyomatát sem.

Két lábra állsz, majd tovább szimatolsz, mígnem a kiáltásnak induló rekedtes kérdés ki tudja mivé válik, amikor a nyakadnál fogva felemelnek. Oly könnyedén és gyorsan történik mindez, hogy az ösztönök is megkésve fújnak riadót. A hol vagy és miért pont ott kérdése értelmét veszti, mígnem egy doromboló hangot hallasz a füledhez közel:

/Basic/ Nocsak, nocsak… nocsak. Egy eltévedt kisfalat!

Önkéntelenül is összehúzod magad, hiszen épp egy nyeléssel ezelőtt gondoltad, hogy márpedig te nem leszel senki reggelije. Leskelődnél is körbe, de nem igazán látsz magad mögé, csak azt érzed, hogy akármi is tart fogva az bizony képes lenne felhasítani a pocid, de legalábbis igen csak ki tudná cakkozni a bundádat.

/Basic/ Tudod… – kordul meg a gyomra – azt mondják, hogy az erős túlél! – ekkor némi köhögés tör rá, de hogy nyüvek ennék meg a bundáját, nem ejt el, nem lazul a szorítása – Te mit gondolsz erről?

Oswin

  • Vendég
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #3 Dátum: 2015. Június 17. 21:42:34 »
Túlzottan is megnyugtatott a tény hogy minden hús és fém porcikám megúszta a becsapódást… vagy mi történt itt… szomjasan köhögve, hunyorogva egyszerűen képtelenség összefüggő gondolatokat értelmes menetbe rendezni… világos van, és nagy a por, és fene tudja hol vagyok… hány nap tűz éppen felettem? Az ég csak egyetlen nagy vakítóan ragyogó felületnek tűnik.

A köhögéstől még itt-ott vöröslő bunda szinte azonnal ijedt szellemfehérré fakul, ahogy lassan elemelkedek a kopár talajtól… körbe akartam nézni, de nem így! Még ficánkolni sem enged az ösztön, de az egyre határozottabban - és cseppet sem óvatosan - szorító karmokból ítélve jobban is teszem ha csak mozdulatlanul tovább lengek.

Újabb nyelés, de most nem követi köhögés, túl erős hozzá a félelem! Itt bizony harc következik, de egy szabadfogású marakodásban pikk-pakk azzá válnék amit leginkább el akartam kerülni: reggelivé.
Máshogy kell küzdenem… ki kell okoskodnom magam a helyzetből!

Ösztönösen összehúzódva lógok, miközben igyekszem legalább annyira megnyugodni hogy átgondolhassam a helyzetet… Mozgás és futás kizárva, ameddig ez a valaki fogva tart… szó szerint. ‘Kisfalatnak’ nevezett, vagyis tényeg reggeli gyanánt szemelt ki, és nem is lennék számára nagy falat! Ellenben… beszéli a basicet, ami akár életmentő tény is lehet! Valamint… mintha nőiesen dorombolt volna… ami nem feltétlenül jó dolog… a Kushibahon is volt nem egy vöröslő nőnemű rettenet! De talán könnyebb lesz udvariasan szót érteni vele..

Na tessék, máris a túlélésről beszél mire kicsit sikerült észbekapni… ő viszont nem akar egyben bekapni, pedig még a gyomra is megkordult! Igencsak éhesen…
Hopp! Most köhécsel! Persze ez nem akadályozza meg benne hogy tovább lógasson… nem mintha messze tudnék szaladni előle… inkább felöltöm a létező legaranyosabb kerekszemű tekintetem, és próbálok nem remegni, hátha maga felé fordít... háttal lógva kétesélyes a megszólítás, de…

/Basic/ - Kedves hölgyem! - még egyben a bundám… ez jó jel! - Teljes mértékben egyetértek őkarmosságával, és nem is kérdés ki az erősebb aki túl fog élni… - ez idáig szép, de a végén még nagyobb étvágya lesz a hízelgéstől… talán ha tudja valaminek a nevét azt már nem eszi meg!
- Zirni Zam vagyok… és úgy hiszem többet tehetnék a túléléséért ha egy falat maradok… kis helyekre is beférek, és.. ügyesen szerelek! - emelem meg tétován a ‘szerkezet’.

Nem mintha lenne itt mit szerelni… de talán elgondolkodott rajta…

/Basic/ - Mi lenne, ha várna velem estig? Biztosan akad itt valahol egy finomabb, húsosabb falat is! Én sem ettem már… - mióta is? - … napok óta. Követem a parancsaival együtt, és ha éjszakára sem találunk semmit… ígérem maradok vacsorára!

A végét nehezemre esett kinyögni… sosem ígértem még ilyet - és a kiszáradt toroknak sem tett jót a hosszú mondandó - de talán ez az egyetlen kiút! Azért ‘szerkéz’ készen áll egy kétségbeesett orroncsípésre, ha nem sikerült meggyőznöm a dorombolót…

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #4 Dátum: 2015. Június 18. 22:00:14 »
Zirni Zam

A kánikula közel elviselhetetlennek tetszik, mintha legalább két, de inkább három csillag fűtené e porfészket! Ellenben két köhécselés között a kis csipás tekintet felfedezi az igazságot: egy aranyló csillag ragyog az égen, mindössze egyetlen egy ontja e forróságot! De az is lehet, hogy más oka van annak, hogy ennyire elviselhetetlen a hőség…

A fagynak, a hidegnek mindenképp más oka van! A páni félelem okozza, amikor első pillantásra minden ok nélkül emelkedtél a magasba, míg nem közös köhécselés, mint első közös élmény érkezik és tova nem múlik. Ösztönösen védekezel, összehúzód magad és a bundád is ártatlanság színébe öltözik, melyet csak a félelem árnyalata mérgez kissé

/Basic/ Hölgyem? – lepődik meg, majd rágja kicsit a dolgot – Hölgyem. – tűnődik, majd bólint – Hölgy lettem! Hahaha – nevet jóízűen, míg köhögésbe nem fullad – érdekes kis szerzet vagy Zirni Zam, "kis helyekre is beférek és ügyesen szerelek!" – úgy tűnik, hogy nem látott még olyat, mint amilyen te vagy

Igaz, hogy otthon a Kushibah-on nincs ily méretű és színű fenyegetés, de nem is dorombol és nevet így senki és semmi sem. A nevetése épp enyhülne, amikor közlöd, hogy nem más, mint Őkarmossága… itt érkezik el a pillanat amikor letesz téged, megpaskolja a fejed és oly jóízűen nevet, hogy rád is átragadhat… egy mosoly legalább.

/Basic/ Őkarmossága… hehe, ez tetszik! Ezentúl így hívsz, Lady Mirru, Őkarmossága, a Rozsdás Csavargók vezére! – nevetése lassan szelídül kuncogássá – Nagy dumás vagy mi? – leül és a sziklának veti a hátát, mancsait összefűzi tarkója mögé teszi – A barátom is az… be nem állt a csipogója – tűnődik, mereng, picit köhint, majd megpaskolja maga mellett a földet – Tréfás kis szőrmók vagy, megtartalak!

Oswin

  • Vendég
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #5 Dátum: 2015. Augusztus 30. 14:20:48 »
“Hölgyem” sokkal beszédesebb bundás mint vártam… nem mindig bánok jól a szavakkal, de most az életem köszönhetem nekik… mégsem nyelt le egy elégedett nyávogás után. A félelem nem enyhül, inkább egyre erősebb belső ordításként remegteti végig minden szőrszálam (kiszabadulva szánalmas vinnyogás lenne).

Úgy tűnik a nyelv használható… fegyver? Inkább rövid menekülőút. De akkor sem leszek vacsora! Esetleg ebéd… vagy talán még csak reggel van? Nem is számít, a lényeg hogy magamon tartsam a bőröm és egyben mindent ami benne van. Be kell bizonyítanom ennek a macshölgyek hogy hasznomat veheti!

De… mégis hogyan? Hacsak nincs itt valami össze(vagy szét)szerelnivaló, nem igazán tudom mihez kezdjek… hosszabb időt töltöttem el Nar Shaddaa roncstelepein, az se volt délutáni piknik, de ez a természetjárósdi olyan messze áll tőlem mint a fejvadászat vagy a fogatversenyzés. De végül is… tréfás kis szőrmók lettem, és megtartanak… így már nem is tűnik olyan vészesnek a helyzet.

Fejkapkodás következik, gyors körbetekintés ami akár kétségbeesettnek is tűnhet… de csak valami mechanikus izét keresek, és nem csak elképesztő szerelői tehetségem bemutatására… valahogy megnyugtat az ilyen munka… és a bunda még mindig égnek áll a hátamon az ideges félelemtől! De nem futok… úgysem volna értelme, a ragadozó nőszemély két lépéssel nyakon is csípne.

/Basic/ - Lady Mirru Őkarmossága! - kezdem kérésének engedelmeskedve - Azt javaslom, ne várjunk itt sokáig, az efféle kies sivatagok nem igazán kellemes helyek… hacsak a Rozsdás Csavarok… khm… - jaj a fene… mit mondott hogy is hívják az alattvalóit? Jobban kell figyelnem! Nyugalom!
- khm…khrágg - próbálom száraz köhögéssel leplezni az elszólást… legalább elég élethűen megy, a torkom még mindig porzik… nem bírom már így sokáig!
- khikk! - szökik ki számon egy utolsó porpamacs - /Basic/… szóval… induljunk el valamerre… Őkarmossága onnan fentről messzebbre lát, és persze Lady Mirru a vezér, én követem amerre csak menni kíván! Addig is elmondhatná, hogyan jutott erre a bolygóra… szintén ebbe a köves homoktengerbe csapódott be?

… bár az igazat megvallva én sem emlékszem mi történt… de a roncsokból ítélve az űrből pottyanhattam ide… és Őkarmossága sem tűnik olyan helyi ragadozónak aki ismerné ezt a környezetet.

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #6 Dátum: 2015. Szeptember 04. 15:45:15 »
Zirni Zam

Úgy tűnik kedveli, de legalábbis a szavai alapján megszokhatta a nagy dumásokat. Lehet, hogy annyira hiányzik neki ez a másik sokat beszélő barát, hogy ideiglenesen veled is beéri. Természetesen egészen más oka is lehet, mégis az tűnik a leginkább helytállónak, hogy a társaságot kedvelő nősténynek egyszerűen nincs ínyére magára-egyedül maradni. Az idő, mely az árnyékodat figyelembe véve egy kellemes reggelt, kora délelőttöt sugall, kezd egyre forróbb és elviselhetetlenebb lenni. Ugyanez még nem igaz Mirrura, de lehet a melegtől nyűgős lesz. Éhes az biztos. Ezt elkerülendő, no meg mert hasznos szeretnél lenni, körülpillantasz, hogy mit tehetnél, mit szerelhetnél vagy egyáltalán milyenek is a túlélési esélyeid.

Alapvetően Nar Shadda maga is egy ragadozókkal teli dzsungel, de ott legalább valamennyire kiismered magad, míg itt... nos, nem igazán. Ellenben találsz szerelgetésre alkalmasnak tetsző fémes dolgot: a tartályt, melyben eddig álomtalan álomban pihentél útban valami büntetőtelep vagy valami annál is rosszabb felé. Ellenben itt vagy, és ezt a szerencsét még egy olyan veszélyesnek tűnő nősténnyel is megoszthatod, aki akár meg is védhet, ha úgy alakul. Mindenesetre az éhség még nem, csak a szomjúság jelentkezik. Itt, az ormon ugyan nincs szomjoltásra alkalmas vízforrás, de még csak illatát sem érezni. Visszatérve: a tartályt és környékét tudod felmérni, de ettől eltekintve nincs más bizonyítási lehetőség, talán csak a további beszéd.

/Basic/ Jól van, javasolj csak. - ásít egy nagyot, némi apró köhögés után úgy tűnik, hogy élvezi a napsütést - de előbb ismételd el háromszor, hogy Rozsdás Csavargók - mosolyog, továbbra is elragadónak találhat, vagy hozzád illőnek a csavaros elszólást. Idővel: otthonülő típusnak tűnsz. - közli már percek óta lehunyt szemekkel

Ha leülsz mellé ahogy kérte, akkor halk elégedett zörgés (dorombolás) szerű hangot hallasz, ha nem, akkor bizony egy szúrós tekintet a jussod. Végül kettesben ülve a ragyogó napsütésben, kellően szomjasan és kissé még kábán tűnődhetsz a következő lépéseden, míg:

/Basic/ Így történt. Becsapódtam - nem vagy biztos benne, hogy szó valamely más értelmében vagy úgy ahogy te kérdezted - mindenesetre a kilátással nincs gond. A köves szakaszon túl, ott - biccent lustán előre - az oromról kellően be lehet látni a környéket

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #7 Dátum: 2015. Szeptember 19. 23:04:22 »
Corvus Latsonn

A szerencse forgandó.
Ezt mondják.
Te azt, hogy nem eléggé.
Nem először veszítettél, de talán most kockáztattál a legtöbbet.
Talán, ha időben feladod-belátod, hogy ma nem kellene tovább kísérteni a szerencsédet.
Esetleg jobban ügyelni arra, hogy ha már nem bízol a szerencsében, akkor miképp tartod a kezed.
Akárhogyan is, most már késő efféléken gondolkodni, de az is igaz, hogy még mindig szórakoztatóbb, mint az üres-szürke falat bámulni.
Nem igazán van lehetőséged arra, hogy mást tegyél, mint azon töprengj, hogy hol rontottad el.
Tudod, hogy hol, mégis ezen tűnődsz.
Alapvetően szerettek téged – hogy többet vesztettél, mint nyertél – de van egy pont amikor inkább nem játszik az ember.
Ilyen az például, amikor valakit részegnek vél az ember, de valójában nem az.
Persze így utólag minden annyira nyilvánvalónak tűnik.


Rázkódást érzel. Egyre hevesebben.
Kicsit összekuszálja a gondolataidat – meg majdnem a fogsorod is – de végül egy jó nagy ütés – meg ki tudja mennyi öntudatlan elmélkedést követően – ott állsz… ülsz… fekszel? Szóval vagy a fémdobozban, amit most már kétséges, hogy lehet e mentőkabinnak hívni.
Mindenesetre egy dolog biztos, a karodat nem vágták le! Érzed, mert eléggé fájdalmas ahogy tudatja nem tetszik neki így kitekeredve.
A végeredmény egy-két púp és néhány kék-zöld folt, no meg horzsolások.
Nem lett volna szabad, hogy így megüsd magad, de ilyenek ezek az öreg hajók, már semmi sem úgy működik rajtuk, ahogy kéne.
De legalább egy darabban földet… vagy mit értél. A lényeg az, hogy a műszerek szerint nem baj, ha beengedsz némi friss levegőt, esetleg megkockáztatsz egy körülpillantást, hova is pottyantál…

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #8 Dátum: 2015. Szeptember 20. 19:58:35 »
Corvus Latsonn

Nem tölt el felhőtlen boldogsággal a helyzet, sem elégedettséggel. Ahogy a parányi kapszula kijelzőjén pörögve csökkennek a távolság számai, és a tenyérnyi kijelzőn egyre nagyobbra hízik közeledő a bolygó képe, van időm átgondolni, hogy is jutottam ebbe a helyzetbe. Ha őszinte akarok lenni, azt mondhatnám, hogy rosszul válogattam meg az útitársaimat. No nem mintha nagyon választhattam volna... Szóval a szerencsétlen körülmények áldozata vagyok. Az első hiba az volt, hogy éltem a lehetőséggel, és erre a hajóra szálltam – mivel másik hajóra esélyem nem volt feljutni. A másik az, hogy beszálltam kártyázni, hogy elüssem az időt. A harmadik hiba az volt, hogy nem szálltam ki időben, és álltam a tétet. A negyedik pedig az volt, hogy bebiztosítottam magam, hogy én söpörjem be a nyereményt. A többieknek nem is tűnt fel a dolog, csak annak a bontásra érett asztrorobotnak, amelyik az asztal mellett kibicelt, és a legrosszabbkor prüntyögött közbe, hogy matematikailag nem ezeknek a lapoknak kéne nálam lennie... A dolgok ekkor kezdtek igazán pocsék fordulatot venni – valahogy jobban hittek a droidnak, mint nekem – pláne miután plusz egy lapot találtak nálam...
Vannak akikre a hosszabb bezártság egy szűk helyre rossz hatással van – s az útitársaim jó részét is közéjük lehetne sorolni. Ugyanis a felgyűlt feszültség szinte kirobbant belőlük, és a helyszínen le akartak lőni. Csak azért nem tették, mert a hajót kitépte a hiperűrből ennek a bolygónak a gravitációs mezeje – megszakítva az utazást. Amíg újra számolták a pályát, a kapitány az egyik mentőkapszulába záratott, és kilőtt a bolygó fele...
A légkörbe érést nem lehet figyelmen kívül hagyni – és csak reménykedni tudok, hogy odalent viszonylag barátságos körülmények fogadnak. A rázkódás egyre hevesebb, és mire eljutnék odáig, hogy bekössem magam, már okafogyottá válik a dolog...
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #9 Dátum: 2015. Szeptember 20. 22:12:23 »
Corvus Latsonn

A világod most kényelmetlen, hűvös… és sötét! Eddig a kábaság uralt, de most, hogy ébredezik a tudatod, a tested ostromolta, de elméd értelmezte ingerek cselekvésre ösztönöznek! Először egy mozdulat, ami azonnal fájdalmas nyögést és lehetséges, hogy még hozzád sem illő megjegyzéseket csal ki belőled. A kezdeti helyezkedés annyira volt elegendő, hogy legalább valamennyivel kényelmesebbnek tűnjön a helyzeted, ha nem is sokkal, valamint a hűvösség érzete is múlni látszik akármiért is ostromolt eddig!

A Sötétség méltó ellenfél, nagy küzdelmek árán úgy véled győzedelmeskedtél és a világra emeled a tekinteted, de az még mindig uralkodik a környezeteden és ez által rajtad is. Ez kifejezetten bosszantó, így valamilyen módon ezt meg kell változtatni! Ezt újabb mocorgásokkal (és szisszenésekkel) kívánod elérni! De a korábbi mozdulatokat követően hiába tűnt kényelmesebbnek és kevésbé hűvösnek, ez csak pillanatnyi érzet volt. Most, hogy teljesen magadhoz tértél mindent érzel, amit eddig a jótékony kábaság elrejtett az érzékeid és ez által a tudatod elől.

Ingerek tucatjai érnek, de ezek közül is a legerősebbek a szagok! Piszkos izzadtságé… mely bizony a tied! Amelybe tömény alkohollal vegyes vér-illat is keveredik, illetve égett elektronika és egyéb forróság következtében keletkező köhögésre ingerlő bűz. A következő, amit érzékeltél… a csend. A teljes, szinte hangok nélküli, amit a légzésed és szusszanásaid, a nyögések törnek meg. Ezt tetézi a látvány, a sötétség, az áthatolhatatlannak tetsző feketeség, mely az emberi érzékeknek a vakság érzetét közvetíti, és ősi ösztönöket hergel. A félelmet, de legalábbis némileg borzongató bizonytalanságot!

Ezt a kuszán-ébredező pillanatot – és az azt követő tiszta momentumot – választja valami, hogy elvakítson! Eddig is jelen volt? Nem tudnád megmondani, de olybá tűnik, hogy valamilyen aranyló fény, könnyedén idézheti fel a hajnalig tartó játékok emlékét. A tekinteted teljesen kitisztult, eltűnt a Sötétség és ez a meghatározhatatlannak tetsző világosság durván szaggatja szét a feketeséget és ragyogja be a mentőkabint… nos, ami maradt belőle. Hunyorogsz, ösztönösen emeled a kezed, hogy védd a szemed, mellyel egy időben a fény ereje elviselhetőre tompul. Kipislogva néhány könnycseppet láthatod, hogy az öreg és rozsdás dolgok ritkán kivételek a fémhulladék szóval jogosan illetett dolgok alól. Mindenesetre a külső fénypászmák által végre megérted miért is volt kényelmetlen és mire a hűvös!

Egy eltört merevítő-rúdnak esve vesztetted el az eszméleted és a Mentőkabin, nevezzük inkább fémkupacnak, mely kifejezetten képtelen betölteni a Menedék szerepét. Ránézésre e roncs már nem igen tud ellenállni a természet erőinek. Az a kevés műszer ami még életjelet ad magáról, azok megnyugtató zöld színben ragyognak, de jó néhány valószínűleg már csak roncstemetőbe illő. Ezekből több van, mint szeretnéd, de az előzőek közül a külső levegő összetételét analizáló monitoron remegő elemzés eredménye megnyugtató zöld fénnyel villog: lélegezhető.

Ami ennél aggasztóbb lehet az nem más, mint az, hogy ez megviselt roncs az ívó-víz tartalékból pazarolt rád. A hűvösség forrása is ez, mert ennek egy részét a nadrágot szívta magába és most, hogy ez tudatosult, érzed a természet hívását…

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #10 Dátum: 2015. Szeptember 21. 19:02:39 »
Corvus Latsonn

Arra térek magamhoz, hogy hűvös van, és fáj a karom! A sötétség csak a ráadás. S mintha az arcomat is nyomná valami... vajon mi lehet? Ahogy élesednek az érzékeim, a benyomások határozott véleménnyé kristályosodnak – már nincs szükség rá, hogy bekössem magam. Rövid küzdelem árán sziszegve felülök, pontosabban felvergődöm magam kényelmetlen helyzetemből. Ugyanis határozottan kényelmetlenné kezd válni arccal az egyik ülésben feküdni, miközben bal lábam a másikban pihen, és a karom valahol alattam, a két ülés között. Sziszegve, káromkodva ülök fel, és óvatosan normális testhelyzetbe tornázom magam. Pár percig csak ülök az ülésben, és várom, hogy jobban érezzem magam. Közben egyéb dolgok is feltűnnek – egy gamorrai szaga... pontosabban az enyém – jövök rá a forrásra – amit tovább árnyal az olcsó szesz és a vér szaga.
<Megsérültem!> - ébredek rá, és az, hogy nem tudnám megmondani, hogy hol – nyugtalanságot kelt bennem, de a köhögésre ingerlő jellegzetes szag elvonja a figyelmem.
<Leégett az elektronika!> - Jut eszembe, hogy minek is érzem a szagát. S feltűnik, hogy nem hallom a hajókra, és a mentőkabinokra annyira jellemző megnyugtató zümmögést, a légtisztítók surrogását.  Az élet hangjait. Csak a halál csendjét, és a saját nyöszörgésemet, szisszenéseimet.
<Itt fogok megdögleni!   :'(>  - vonom le elkeseredetten a konklúziót, mert esélyem sincs rendbe hozni bármit is, pláne ilyen sötétben. Végül csak elvakít valami – világítás, keresőfény? Kezemet az arcom elé tartva próbálom kitakarni a fényforrást, hogy lássak is valamit. Amit elsőre sikerül felfognom, hogy a mentőkabin katasztrofális állapotban van
<Szerencsés vagyok>
- állapítom meg, noha pár perccel ezelőtt ezzel a kijelentéssel vitába szálltam volna. A kintről érkező fénypászmákra rácsodálkozok, és eltart egy ideig, míg rájövök hogy mire is utalnak <Megsérült a burkolat! :o> - csorog le a hátamon a jeges izzadság <Mit megsérült! Kiszakadt!!! :o> - Ijedten kapkodok levegő után, aztán egy pillantást vetek arrafelé, ahol emlékeim szerint a levegő-analizátor monitorának kellene lennie. Még megvan. A villogó zöld fény megnyugvást hoz, így már foglalkozhatok a másik felismeréssel -  hogy azért fázom, mert a tüzet vízzel oltotta el a kapszula. Végiggondolom a helyzetemet. A szokásos eljárás hasonló helyzetben a következő:
<Földet érés után ellenőrizni kell a levegő összetételét – ez megtörtént>– bólintok magamnak
<Be kell kapcsolni a segélyhívó berendezést – ha az nem kapcsolt be automatikusan, mely alapján a mentést végző alakulat megtalálhat>
<El kell látnom a sérüléseimet>

<Meg kell várnom a segítséget, mely lakott bolygó esetén egy napra tehető, lakatlan bolygó esetén legalább hét nap – amennyiben rendelkezett előre  leadott útvonaltervvel> Itt felsóhajtok.
<Ez a forgatókönyv a Magvilágok esetében igaz csak. S nem hiszem, hogy a Kapitány rendelkezett volna útvonaltervvel, vagy hogy bejelentené, hogy hol raktak ki. Ha szentimentális, akkor esetleg rólam nevezi el a felfedezett bolygót. Hiszen biztos, hogy kedvel - még ha játszotta is a megközelíthetetlent - különben hagyta volna, hogy csak szimplán kizsilipeljenek, és nem egy mentőkapszulával tesz ki. Sajnos az a tapasztalatom, hogy ha fel kellett fedezni egy bolygót, hogy számolni lehessen a jelenlétével, akkor közigazgatása  sem nagyon lehet. Sőt, mentőalakulata sem nagyon... Felfedezetlen bolygón pedig egyedül szokás megdögleni. De amíg nem néztem körül, addig ennél jobban felesleges belemélyednem a lehetőségeimbe>
A zsebemből kiveszem az aprócska sugárpisztolyt - és mivel amúgy is hív a természet - az ajtóhoz lépve rátenyerelek a nyitópanelra – talán ez még működik... ::)
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #11 Dátum: 2015. Szeptember 27. 16:07:47 »
Corvus Latsonn

A mentőkabinnak szinte csak dús, gyermeki fantáziával nevezhető fémhalmaz megmaradt pászmák simogatta falairól csillogva verődik vissza ez a ragyogó fény, mely így helyenként felfedi, hogy… az egész leginkább egy alacsony költségvetésű romantikus holo-drámára emlékeztet, melynek jelen díszlete azon fejezetre enged következtetni, ahol és amikor hőseink felismerik és megvallják őszinte érzelmeiket.

A kis sugárpisztollyal a kezedben lépsz az ajtóhoz melyről úgy véled inkább kizuhan, mint nyílik, de kellemes csalódás érhet amikor megpróbálod kinyitni. Hangtalanul tárul fel, talán még nevetésre is ingerel, hogy ez az egy dolog annyira jól működik, mintha nem egy fémkupacé hanem legalábbis egy luxus-szállóé lenne.

Belegondolva azonban lehet elmormolsz egy imát vagy fogadkozol az Erőhöz (amiben lehet nem is hiszel) mert rádöbbensz, hogy az viszont semmiképp nem tetszett volna, ha az ajtó beragadt volna és te fogyó ivóvízzel meg… ki tudja még mindennel lennél bezárva, megfosztva a meneküléstől. Mindenesetre most, hogy már kint vagy:

A mentőkabin mögött hosszú tízen- vagy több méter hosszan árok húzódik, míg előtte egy kisebb dombnak is beillő földtúrás látható, melyre ha kívánsz felkaptathatsz. Egyenlőre a mögötted lévő árkot is inkább sejted, mint látod, de már elég alkalommal hallottál ilyesmiről, hogy biztos legyél ebben. Az idegen világokba tépett seb ez, olyanéba, ami:

Ismeretlen illatok uralnak. Ahol a környezet egyre éledező neszei, melyek előhírnökei az első és minden bizonnyal nem utolsó itt, ezen az Ismeretlen Világon töltött napjaidnak. Felkaptatva a kis dombocskára rádöbbensz, hogy ezen a világon mindez azt jelenti, hogy gyönyörű és buja, ahol lüktet és pulzál a létezés, és szinte kézzel fogható az élet kisugárzása!

Gyönyörű… egy pillanatra feledteti a test fájdalmát és a lélek zavarodottságát, hiszen maga a paradicsom! Kellemetlen, hogy a természet egyre intenzívebben sürget, cselekvésre ösztönöz ama bizonyos ügyben! Az i-re a pontot talán magányod teheti fel, mely magában hordozza azon veszélyeket, melyek pontosan ezen állapot idézhet elő.

Idekint – mely éles ellentéte mindennek ami a kabinban van – a letisztult gondolatok között felbukkanhat néhány riogatóan idegen, mint az itteni élővilág jelentette veszély, ami nem feltétlen kell, hogy agyarakban és karmokban jelenjen meg, lehet egészen apró is, ártatlannak tetsző…

A sérüléseid nem komolyak, de azért kell némi idő, míg teljesen felépülsz. A rubint élet bár ijesztő lehetett, valójában ha eddig nem okozott komoly gondot, ezután sem valószínű, hogy fog. Így más dolgokkal foglalkozni, mint segélyhívó… nos, ha megtalálnád. Valamelyik roncskupac lesz az, valószínűleg az ami még most is lángol, ha a korábbi szerencsédre gondolsz…

Ha ezt hagynád, akkor a sebeiddel foglalkozhatsz, amiket rövid időn belül ellátsz a tudásodhoz és a felszereléshez mérten, ami valljuk be nem sok, de mázlidra, talán elég is. A gondolat, hogy milyen messze lehetsz egy civilizált világtól… nem közel az biztos! A kalózkodás és más illegális tevékenység eléggé a peremre sodort téged, annak is olyan részére…

Szóval fogalmad sincs hol vagy, de mivel a legtöbb útvonalon nem találkoztatok – érthető okok miatt – birodalmi járőrökkel... ez persze még bármit jelenthet, de a Kalózkapitány-asszony ennél is óvatosabb volt. Tehát: biztos lehetsz benne, hogy még ők sem tudják hol vagy, nem hogy te vagy bárki aki megmentésedre siethetne…

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #12 Dátum: 2015. Szeptember 29. 21:41:35 »
Corvus Latsonn

Kellemes meglepetés, hogy az ajtó kinyílik. Nem csak sziszeg, megakad félúton, hanem kinyílik – feltárva mögötte az élettől vibráló, holókockára kívánkozó helyet.
- Ohhh – taglóz le jó értelemben a látvány, és magabiztosan kilépek járművem roncsaiból. Vigyorogva nézek körül, hiszen megütöttem a főnyereményt. Nem elég, hogy egyben érkeztem meg, hogy egyáltalán éltre alkalmas a környezet, és nem egy gázbolygó vagy savas jégsivatagon landoltam, de a hely szemet gyönyörködtető, és elsőre több, mint ideális! Csak a drága rekreációs komplexumok hiányoznak, hogy igazi, AAA+ minősítést kapjon tőlem a bolygó.
A többiek pedig a nem túl barátságos klímájú Illum fele tartanak, míg én itt maradtam a paradicsomban. Az egyedüli szépséghibája a dolognak, hogy esetleg évekre vagy évtizedekre is be kell rendezkednem – ez a lehetőség azért leolvasztja a mosolyt az arcomról. Felsétálok a mentőkapszula által emelt dombocskára, és onnan nézek szét a bolygón, amelynek nemrég kormányzójává tett a kapitány. Töprengve nézem a kapszula által szántott árkot, és a lyuk hátán lyuk mentőkapszulát.

- Tipp-topp darab... - morgom kelletlenül, magamban elismerve, hogy ezzel bizony már senki nem megy sehova. A kötelező vizitet letudva a sugárpisztolyt zsebre vágom, és megindulok a fák fele, hogy könnyítsek magamon. Pár lépésre a dombocskától észbe kapok
- Hé, mégis mit csinálok? - kapok a fejemhez, és inkább kellő távolságot tartva a vegetációtól engedek a sürgető ingereknek.
Megkönnyebbülten nézek újra körbe. Most már van türelmem foglalkozni a kevésbé zavaró gondjaimmal is. Elsőnek visszabaktatok a kapszula belsejébe, hogy valahol felleljem az elsősegély-dobozt. A sérülésimet a roncs ajtajában ülve ellátom, és töprengve nézelődöm.

- Át kell néznem a hajót – jelentem ki, és mivel nem tiltakozik senki, magamban folytatom
<kell egy hátizsák, vagy más, amibe pakolhatok. Tisztálkodó szerek...   :-\> fintorítom el az orrom
<egy balta is jól jönne, meg egy kés, és valami amivel tüzet lehet gyújtani> nézek a növényzet fele. Valamivel át kell tudnom majd vágni rajtuk, és ha tüzet, esetleg ideiglenes házat akarok majd, mindháromra nagy szükségem lesz
<vevőegység, hogy vissza tudjak ide találni, ha valamiért szükség volna valamelyik alkatrészre  ::)> nézek végig a gyűrött burkolaton
<egy ion töltő is jó lenne a sugárfegyverhez, de nem hiszem, hogy az van. Be kell érnem hat lövéssel. Víz tárolására alkalmas doboz is kell. S jó lenne egy vegyelemző, hogy ne rettegjek attól, hogy mi mérgező, és mi nem>
A terv kezd alakot ölteni – belépve a kapszulába, elkezdem módszeresen átkutatni, hogy megtaláljam a még használható dolgokat. Ha kést és baltát nem is találok, de akkor pár csövet, vezetékeket és éles burkolat elemeket próbálok meg helyettük keríteni – hogy később azokból tudjak szerszámokat farigcsálni. Ha találok valamit, ami hasznosnak vagy működőképesnek tűnik, azt egy helyre gyűjtöm a kapszulán belül. Minden egyes tárgy nagy örömet okoz, hiszen nem valószínű, hogy könnyedén tudnám pótolni. Közben azért fülelek, nehogy valami őshonos izé kedvet kapjon közelebbről is megismerkedni velem.  Miután ezzel végeztem, megpróbálom megtalálni a jeladót, hogy energiatakarékos módba állítsam át – hogy csak naponta egyszer adja le a koordinátáit. Ki tudja, hogy mikor lesz szükségem az energiacellákra, vagy másra? Végül a rádiót nézem meg, ha maradt belőle valami – talán lehet, hogy mégsem teljesen lakatlan a vidék?
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1973
  • Aktivitás:
    0%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #13 Dátum: 2015. Október 15. 18:19:22 »
Corvus Latsonn

A látvány hosszú időre magával ragadhat, bizonyos, hogy ideálisabb, mint amilyen más lehetőségek villannak fel előtted melyek sokkal kevésbé mosolyogtattak volna meg. Az idegen szépség, az élet impulzív hullámai melyek újra és újra körülölelnek mielőtt tova haladnának…

A kis sugárpisztoly a biztonság érzetét adja. Nem túl erős, de kritikus helyzetekben életmentő lehet. Hatszor. Ennyi ugyanis a kapacitása és aztán… belegondolni is kelletlen-kellemetlen, így lehet inkább nem is teszed. Egy bizonyosság tölt el, hogy van mit tenni: el is kezded a korábbi terveid alapján.

A hirtelen jött félelem, mely későn tudatosul nem tett téged semmi és senki prédájává, sietve visszahúzódhatsz sértetlenül, hogy engedj a természet hívásának. Mondhatnánk úgy is, hogy a Kormányzó kijelölte a területe határát. Elindulsz vissza, hogy további lépéseket tegyél a felépülésedért, de valószínűleg ami túl szép, hogy igaz legyen…

A fémkupac, a roncs… szikrákat szór, sercegő hangot hallasz, majd az ajtó előtted csusszan a helyére. Bosszantó, de talán van még megoldás! Ki tudja mit teszel, de valószínű, hogy a kulturált szavak után morcos ábrázattal indulsz el, hogy körüljárd a roncsot, hol tudnál bejutni. Ugyanis a külső panel ami az elektronikát rejti… a roncs alatt pihen.

Legnagyobb bosszúságodra nincs sehol akkora rés amin beférnél.Megint az ajtónál állva végül fizikai kényszert alkalmazol. A követelésed elég akaratos ahhoz, hogy az ajtó kicsit engedjen, résnyire nyíljon. A gond az, hogy ez még nem elég. Kevés, hogy úgy mondjuk. Nekiveselkedsz e a te döntésed, de csak úgy puszta kézzel nem sokra jutsz.

Körülnézel, hogy ezen változtass. Találsz is kedvedre való roncsdarabokat, amikhez rongy ugyan nincs, de van rajtad ruha. Ha abból áldozol rá, akkor még egész tűrhető markolatot is készíthetsz, de legalábbis nem vágod meg a kezed. Ha ezzel nem éltél, akkor szereztél egy-két nem túl mély, de kellemetlenül csípő sebet a tenyeredre.

A dolog azonban működik, bejutsz és látod, hogy a zárszerkezet eddig bírta. Most már csak manuálisan használható, a korábbi módszert alkalmazva. Odabent körülnézve kábelek és biztonsági öv féleség akad amivel korábbi terved: valami zsák vagy effélét készíthetnél. Egy nagyobb fém rudat használtál feszítéshez, tehát dárdaszerűséged már van!

Odakint némi kutakodás alatt találsz kisebb fémdarabot is találsz, amit – üléshuzat vagy újabb ruhaáldozatot követően – akár késként is forgathatsz. Ezzel és a kábelekkel, effélékkel állsz neki valami zsákszerűt készíteni ami nem kevés munkával jár, de cserébe alaposan megizzaszt. Ez azért nem tréfás, mert megjelennek az első zümmögő apróságok…

Miután ezzel elkészültél, körülnézel, hogy mi mindent találsz még az elkövetkezendő napokra. A nagy kutakodás azon eredményre vezet, hogy az egyik eddig bedöglött zár egy szikrát köpve megadja magát és a további fizikai erőszak hatására megadva magát felfedi mit rejtett eddig.

Egy igazi túlélőcsomagot! Kiveszed és szétnyitod a hátizsákot, melyen belül vízhatlan dobozkákban valódi kincsekre lelsz! Egy heti táprúd adag, napi három darabos kiszerelésben. Találsz még egy gyógy-csomagot alatta és egy tokban – övre csatolható – túlélő kést! ezek mellett.

Látod, hogy a zsák hátához egy hő-takaró van rögzítve. Egy fényrúd a külső oldalon és egy-egy komlink… üres helye. Ilyen akad még: a rendes ételes pakkok és a jelzőrakéta helye is így tátong. Ami még bizonyos, hogy a kettő helyett csak egy légző-rostélyt találtál. Egy dolog azonban nincs. Őrülten pakolászol, vadul keresel míg végül rájössz, hogy rápakoltál!

A vízszűrőre…

Minden készen áll, foglalkozhatsz azzal, hogy kitisztítsd a folyamatok alatt kezeden megjelent sebeket és fertőtlenítés után akár még fájdalomcsillapítót is adhattál magadnak a jó hangulat érdekében. Így indulsz neki, hogy egy magaslatot keress, ahonnan sokkal jobban láthatod hova is kerültél egészen pontosan.

Amit lehetett elhoztál, de valljuk be ez körülbelül a túlélő pakkot jelenti, a saját mini sugárvetődet és a kettő, kézzel készített fegyverszerűséget. Elsőre mindezekkel felszerelkezve úgy vélted, hogy a magaslat elég közel van, de amikor már dél is elmúlt és még nem értél fel rádöbbensz, hogy a távolság milyen csalóka volt.

Alaposan leizzadsz – több döngicsélést is hallani vélsz – de felérsz egy oromszerűségre, ahonnan jól belátni a környéket: azt, amit már eddig is sejtettél/tudtál, most már teljes bizonyosságot kap. Egy hegység ismeretlen ormán állsz, alattad pedig buja vegetáció ad életet nem kevés eleddig sosem hallott neszezéssel közlekedő, kutakodó és vadászó faunának.

A távolban egy hatalmas vízesést fedezel fel és végigkövetve a folyót… valahol az erdőn túl, mintha egy hatalmas vízfelület csillogna a ragyogó napsugarakkal incselkedve. De leginkább a kiterjedt esőerdő ami dominál olyan színekben pompázva amiket lehet még sosem láttál. Ahogy visszapillantasz… a távolban egy hegycsúcs veszik a felhők közé, de még azon is zöld árnyalatait véled látni…

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 3631
  • Aktivitás:
    3%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #14 Dátum: 2015. Október 18. 20:58:35 »
Corvus Latsonn

Amit az ajtó bezárul előttem, megvonom a vállam, és a nyitó gombot ismételten megnyomom. Semmi. Ilyen nincs! Nézek körbe meglepetten
- Hogy a rozsda zabálna szét! - túrok a hajamba idegesen, amikor rájövök, hogy ez mit is jelent. Nagy levegőt veszek, s elhatározom, hogy nyugodt maradok, nem esem pánikba – mert akkor végem.
<Velem nem szúrhat ki egy gép sem!> nézek körbe, hogy az ajtóvezérlő elektronikához hol férhetnék hozzá. Nem mintha túlságosan értenék hozzá, de a mentőkapszulákat ellátják külső manuális nyitószerkezettel – a mentést megkönnyítendő. Hamar rájövök, hogy ez a modell vagy öregebb, mint a szabvány, vagy szimplán azokon fekszik...
- Hogy a Huttok nyalják meg a …! - kommentálom a tapasztalataimat, és új ötlettől vezérelve körbejárom a roncsot – megfelelő méretű lyukat keresve a burkolaton
<Nincs... mért is lenne?!>

Duzzogok egy picit a kapszula által felgyűrt dombocska tetején állva. Sok lehetőségem nincs – ha be akarok jutni, akkor erőszakhoz kell folyamodnom. Az ajtóhoz megyek, s először puszta kézzel próbálom meg kinyitni, majd a sikertelenséget látva egy hosszabb, leszakadt fém alkatrésszel próbálom meg felfeszíteni. Ami vágja a kezem. Nehéz döntés elé kerültem – vagy a ruhámból áldozok arra, hogy jobb fogás essen a fémen, vagy szétvágja a tenyerem. Ruhám nem sok van, de a vérmérgezés lehetősége is elég félelmetes <Talán a növények levelei!> pillantok a gazdag flórára – hogy aztán elvessem az ötletet. Amilyen szerencsém van, elsőre megtalálom a legmérgezőbb levet engedő fajtát. Sóhajtva tépem le a pólóm ujját – megjelenésem eddig is hagyott maga után némi kívánni valót – hát még most... A darab ronggyal körbe tekerem a fémet, hogy a tenyeremet ne vágjam meg vele, s újra nekiveselkedem – immár sikerrel.
Elégedett vigyorral nyugtázom, hogy engedett a zár, s újra be tudok lépni a kapszulába. Egy darab hulladékkal azért kiékelem az ajtót – többé nem bízom benne. Odabent a kábelek, üléshuzat és biztonsági öv felhasználásával egy nem túl csinos, de felettébb hasznos zsákféleséget készítek, melyet megtöltve és hátra kapva segít a fontosabb felszerelések cipelésében. Mivel a kabin szűk, így odakint keresek valami kisebb, kézre állóbb éles fémdarabot. Ennek is készítek markolatot – az üléshuzatból tekerek köré, és vezetékkel rögzítem azt. Ezek után visszatérek a hátizsák-projekthez, ami komoly kihívást jelent – lévén nincs nagy gyakorlatom a lezuhanások utáni barkácsolásban. Amint végeztem, pihenés képen kiülök picit a kapszula elé, és az apró bogarak hessegetése közben próbálom felfedezni, hogy van-e olyan növény, amit az élővilág különösképp kerül. Hisz nem szégyen ellesni a helyiektől a túléléshez szükséges alapokat. A kis szusszanás után átkutatom a kapszulát, hogy mit is érdemes az egyedi dizájnnal rendelkező zsákomba pakolni. Az egyik tárolórekesz az ajtó közeli ismerőse lehet, vagy legalábbis ugyanaz a zártípus védi: a zárlatos. Mivel már kiismertem a fajtáját, a fémrúddal felfeszítem a tetejét, hogy a tartalmát magaménak tudhassam. A látvány megérte a fáradságot! Megnyugodva vigyorgok a túlélőcsomagra.

- Gyere a papihoz! - emelem ki a helyéről, és nyitom szét a hátizsákot. Az, hogy nem sokkal ezelőtt fejeztem be egy másik készítését egyáltalán nem zavar. Két hátizsák sokkal jobb,  mint ha egy sem lenne. Izgatottan, mint egy kisgyerek bontogatom az ajándékokat. Élelmiszer, gyógyszer, és egy valódi túlélő kés! Talán a nyele is üreges az öngyújtónak.... A takaró a bónusz – így nem kell valami  szörnyen harapós-karmos, veszélyes állat bundája után ácsingóznom. Egy darabka civilizáció, az otthon melege... A fényrúd – nos, az hasznos lehet, de gondolkodás nélkül elcseréltem volna valami rendes ételre... a komlink hiánya csak bosszantó – kevés esélyt látok arra, hogy valaha is hasznát láttam volna ezen a bolygón. A jelzőrakéta szintén nem fájó hiány – aki a kapszula légköri izzására, és becsapódására nem figyelt fel, annak aztán jelző rakétát fellőni úgy érzem teljességgel felesleges.
Az egy légző rostély is pont eggyel több, mint ha nem lenne – s úgy érzem, ez még életet menthet. Gondosan el is csomagolom, miután szemügyre vettem. Hogy aztán a legfontosabb, és hiányzó eszközt megtaláljam, ám hiába. A vízszűrő nincs sehol!

- Ki volt az a kretén, aki nem pótolta, vagy kivette?!  :shakefist: - vitatkozok a hátizsákkal. Újra végignézem a dobozokat, zsebeket, hátha megtalálom.
- Le merném fogadni, hogy valamelyik zárlatos agyú droid lehetett... - végül amikor már feladtam, hogy megtaláljam, összepakolok, és odébb teszem a hátizsákot, akkor pillantom meg az eltűnt vízszűrőt. Megkönnyebbült sóhajjal nyitom ki újra a zsákot, és teszem a helyére. A leltározás végén még ellátom a kisebb sérüléseimet, aztán elindulok a legközelebbi emelkedő fele.
Út közben leginkább arra figyelek, hogy vajon vannak-e ehető növények, termések. Mármint olyan, amit a helyi állatok fogyasztanak. A távolság meglepően nagy, vagy csak én fáradok – az orom igencsak lassan közeledik – de végül csak feljutok. Fáradt sóhajjal állok meg, és nézek szét. Egy kőre leülve csodálom a kilátást, és a hátizsákba túrva egy táprudat kezdek el rágcsálni.

<Hát, gondoljuk végig...>nézek elmélázva a vízesésre <a bolygó nem szerepel a térképeken, vagyis az őslakosok vagy nincsenek, vagy pedig még nem jutottak el a hiperhajtómű kifejlesztéséig. Az első lehetőség nem túl valószínű ilyen helyen> Tekintetemmel követem a folyót, egészen a távoli vízterületig <A folyó természetes kereskedelmi útvonal, a vízparton, a folyó deltájában legvalószínűbb bármilyen település jelenléte – amely a folyóról és a tengerről érkező árukat is fogadja. Szóval oda kellene eljutnom  ::)> Határozom el <Hogy aztán a találkozás békés lesz, vagy helyben megsütnek, abba bele sem akarok gondolni – de az óvatosság nem fog ártani> A földet érésem helyszíne fele nézek <Azzal a hulladékkal nem megyek sehova. S a helyiek technológiájával sem... Hacsak nincs másik űrjármű a bolygón, amit elrejtettek, vagy lezuhant... ez pedig azt jelenti, hogy vagy eldugott helyen kell lennie, és nem találták meg. Vagy nem jutottak be, hogy technológiai robbanást hozzon el számukra a felfedezés, vagy egyszerűen nincs is> vonom le a következtetést. Ahogy kezdem megismerni a vidéket, és egyre több fontos földrajzi pontot fedezek fel, rájövök – valahogy meg kell tudnom különböztetni őket egymástól. Mivel nincs térképem, ezért saját magamnak kell elnevezéseket adnom nekik. <Jól van. Akkor mostantól hivatalosan az 1-es magaslaton vagyok, de talán jobb a Kilátó-orom elnevezés. Az űrkapszula legyen Latsonn-pont a magam tiszteletére :D A nagy vízfelület a Remény-tengere, a folyó pedig legyen a Kígyó-folyó, mert úgy tekergőzik az őserdőben, mint egy óriási kígyó. A vízesés pedig megkapja a Fátyol nevet – hacsak nem szolgál rá valami új névre. Szóval a cél: a Kígyó folyóhoz érni, a Fátyol vízesés alá, és onnan tutajjal a Remény-tengerig> erősítem meg magamban, s elégedetten próbálom megsaccolni a terveimben szereplő távolságot – a ma megtett táv alapján.
Ha még bőven van idő, akkor innen fentről megtervezem az útvonalamat, aztán elindulok az első táborhelyig.

Ha késő délután van, akkor már nem indulok tovább, és táborépítésre használom fel a hátralévő világos időszakot. Nem a hegy tetején készítem elő a tábortüzet, hanem lejjebb, valami mélyedésben – a tengerrel átellenes oldalon – hogy a fény minél kevesebbeknek szúrjon szemet. Bokrokból levágott ágakból próbálok valami szélvédett zúgot-szélfogót készíteni. Terveim szerint tüzet nem rakok, csak ha valami miatt úgy érzem, hogy engem akarnak megenni. A táborhelyet ropogó kavicsokkal szórom körbe, és pár kisebb követ összekötök drótokkal  bokamagasságban, és azokat is elhelyezem az éjszakai menedékem körül. Csak meghallom, ha valami beleakad a kövek közti kábelekbe. Az éjszakát a takaró alatt tervezem eltölteni, a kés és – legrosszabb esetre a sugárpisztoly társaságában – a lándzsaszerű fémrudat pedig magam mellé teszem.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"