Szerző Téma: Prológus - Az Ismeretlen Bolygó  (Megtekintve 4449 alkalommal)

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1851
  • Aktivitás:
    5%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #15 Dátum: 2015. Október 30. 10:23:00 »
Corvus Latsonn

Az ajtó immáron biztonságos. Nyitva, míg valami ki nem fújja, rántja vagy más módon el nem távolítja onnan azt a bizonyos éket. Most már elégedett lehetsz, magad készítette zsák elég hasznosnak tűnik, elsőre talán még használhatónak is. A kinti művelet is teljes sikerrel zárult, hiszen a roncsok elég lehetőséget adtak, hogy találj magadnak egy-két fémdarabot amit felhasználhattál és most már több fegyvered is akad, mint egy hatlövetű. Két ilyet készítettél, mindkettő ott hever melletted, míg kicsit kipihened a hátizsák készítésből származó fáradtságot.

Innen – a mentőkapszula maradéka előtt pihegve – van időd megszemlélni a környezeted, ami továbbra is legalább annyira magával ragadó, rabul ejtő mintamennyire ismeretlen és idegen. Az apró bogarak elég kitartóak, idővel lehet már csak tessék-lássék próbálod elzavarni őket. Tekinteted a flórára veted és kutatod, hogy mely növény tűnik magányosnak ebben a vibrálóan életteli világban. Arra kell rádöbbenj, hogy nem nagyon találsz ilyet. Illetve számtalan ilyet találsz az pedig elégé bizonytalanná teszi a kísérletet. Úgy tűnik, hogy ennyi megfigyelés nem elég ennek megállapításához, több időt ezzel eltölteni pedig… megéri e?

Magad is megérted ez mennyire nem segít rajtad e pillanatban, ezért inkább visszatérsz a roncsok, majd a kapszula alaposabb átkutatásához. Minden apróság számít és bármit találsz növelheti az esélyeid a túlélésre. A különféle növények megismerésével ellentétben ez a művelet eredményes. Sőt! Némi fáradtságot követően a megérdemelt jutalom sem marad el. Lehet, hogy némileg hiányos, de az az egy biztos: a kitartás célravezető volt! Ha az a csomag beszélni tudna, minden bizonnyal boldog kiáltással ugrott volna a karjaidba, de így most, hogy már nem magányos többé, inkább csak kezeid közé veti magát és kitárja legféltettebb titkait.

Megállapítod, hogy bár az általad készített a nyomába sem ér egy gyárilag megalkototthoz, azért nem becsülöd le a munkát amivel elkészítetted azt így megtartod a kisebbet is. Gyermeki örömmel turkálsz míg a pengét meg nem találod. A markolatát vizsgálva reméled, hogy több, mint egy meztelen acél amit kiszabadítottál hüvelyéből, de a sors, az Erő vagy mi most nem volt kegyes hozzád: amolyan ne legyél telhetetlen mód. A tűzgyújtás tehát valami más módon kell kivitelezned majd, ha eljutsz odáig. A többi dologgal aránylag elégedett vagy, a hiányzó dolgok sem annyira fájóak.

A zsák a sértést nem tolerálja és a következő mozdulatra úgy néz rád, mint aki egészben le akar nyelni. Aztán amikor a droidokat inzultálod az egyik eddig még aránylag működő egység vet szikrát és leheli ki a lelkét. Mivel mást nem sértettél meg így már csak magaddal teheted, de ennek okán a vízszűrő s előkerül és végül teljes megnyugvással vághatsz majd neki az előtted álló kalandnak. Vághatnál, de még előtte alaposan nekivetkőzöl és átvizsgálod magad amennyire ez lehetséges. Úgy tűnik apróságok, kisebb dolgok amik pár nap alatt tökéletesen fel fognak szívódni, el fognak tűnni.

Elindulva pedig… rengeteg termést látsz, jó magasan! Ott, ahol a fény átszűrődik és mindenféle apróbb testű állatok ugrálnak, másznak és lógnak. Ellenben egy-két alkalommal könnyedén ijedhettél meg, amikor hirtelen kitört valami mellőled vagy rád szisszent, esetleg más hangon fenyegetett téged (talán félve tőled). A hosszú úttól tisztább nem, inkább izzadt és kimerült lettél, noha a fáradt szó talán helytállóbb, de a „Kilátó” és az onnan téged köszöntő látvány biztos, hogy kárpótol. Innen tökéletesen belátod a bolygó… egy nagyon kis részét, ami most az otthonod lett egy időre.

Ekkor kezdesz bele az elemzésbe, gondolod végig, hogy mit lehet tudni, tippelni vagy sejteni erről a gyönyörű helyről. A kezdetek elég csüggesztőek, úgy véled a technológiai színvonal igen alacsony lehet, leginkább Korokkal lemaradva az Univerzum civilizáltabb részeihez képest. Nincsenek bizonyítékok, csak megérzések, de úgy gondolod valószínűleg így lehet. Közben lassan eljut a tudatodig, hogy milyen magas lehet az a vízesés és minden lépcsője – amiből hármat vélsz felfedezni – mekkora víztömeggel dolgozhat, milyen erők hathatnak egymásra, amikor eléri a… tavat? Mindenesetre a folyót időnként elveszíted, de végül megtalálod az a nagy vízfelületet, ami esetlegesen egy óceánhoz tartozhat.

A sok gondolat segít elfoglalni magad és igen szépen levezeted magadnak, hogy mi lehet és mi nem, ha az van akkor mi történhet, ha ez akkor mennyivel nehezebb lesz a dolgod, de egy biztos! Itt vagy. Úgy döntesz, hogy a tájékozódást könnyítően elnevezel dolgokat, ráadásul így kissé otthonosabb, ismertebbnek is tűnik az egész, kevésbé barátságtalan. Az bizonyos, hogy amikor tervezgeted mennyi ideig tart eljutni a Remény tengeréig, akkor úgy véled, hogy az bizony napok kérdése! Hosszú, fárasztóan izzasztó és kemény napoké, melyek ki tudja kecsegetető eredménnyel zárulnak e.

Az idő, szépen telik, kora délutánba hajlik, de az este biztos, hogy a sűrűben érne mindegy, hogy most vagy később indulsz el. Ha ezek ellenére mégis a táborépítés mellett döntenél, akkor… teljesen mindegy mit döntötté volna, mert amikor megfordulsz, hogy nekikezdj, egy veled közel azonos magasságú humanoid lényt pillantasz meg, melynek sárga-fekete bundája van és félelmetes szemfogai amik azért villannak ki, mert épp… mosolyog? Az bizonyos, hogy igen hangtalanul mozog vagy te bambultál el a kelleténél jobban, de a csendet megtörve kellemes, dorombolás szerű hangon szólal meg, ami akár még megnyugtató is lehet számodra:

/Basic/ Nocsak, nocsak… nocsak.

Nem úgy tűnik mint aki meglepett, inkább azt a benyomást kelti, hogy számított valami ilyesmire, csak nem tudta pontosan mi is az. A mancsai a háta mögött vannak, de nem is kell, hogy elől legyenek, mert az egész lényéből árad feléd a ragadozók aurája. A teste ruganyosnak és… a maga módján talán még igen nőiesnek is hathat, ha tetszik neked az efféle egzotikum. Az biztos, hogy nincs túlöltözve, egy fekete bőrből készült ruhát visel. Ruhát? Nos, a kebleit tartja meg elrejti a szemérmét… egy farkinca tekereg elő, majd bújik vissza a háta mögé, tekintete élesen villan és pontosan te vagy a középpontjában

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2881
  • Aktivitás:
    8%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #16 Dátum: 2015. November 01. 21:11:24 »
Corvus Latsonn

A küzdelem az ajtóval, és a kezdetleges felszerelések megalkotása elég fáradságos volt megfelelő szerszámok hiányában, de én mégis büszke vagyok rájuk. A szusszanásnyi pihenés alatt kénytelen-kelletlen megbarátkozok a fauna apró képviselőivel – miután kiderül, hogy nem csípnek, okoznak tenyérnyi kiütést felhagyok az állandó hessegetéssel. Van ami nem éri meg a fáradságot. Ahogy a barátságtalanabb növények fellelése is. Ahogy ismerem a szerencsémet, úgyis meg fogok velük ismerkedni közelebbről.

A mentőkapszula átvizsgálása szerintem eredményes volt – egyedül a kés okozott némi csalódást – hogy nem tartalmazott tűzszerszámot, de a kötszerek hiánya sokkal nagyobb aggodalmat keltett volna bennem. Tüzet máshogy is gyújtok, de fertőtlenítőt ilyen helyen feltehetőleg nem szerezhetek. Fizikai állapotom kielégítő – inkább az izzadság, kosz, és komfortérzetem leromlása az, ami miatt sokkal rosszabbra számítottam. Aztán csak elindulok.

Út közben figyelek. A lábam elé, felfele, jobbra, balra, és magam mögé pillantva. Minden mozgó, kúszó, nyüzsgő, araszoló, zuhanó, zajongó, zsongó, ki tudja milyen apró gyümölcsmeghajtású teremtmények neszeznek. Mindegyik ismeretlen, s szerencsére a jó része vagy eliszkol, vagy egészséges távolságban marad. A többi viszont kellemetlen pillanatokat szerez – hisz ki tudja, hogy mi mennyire veszélyes? ::) Ugyan próbálok a „színkódjaik” alapján szelektálni, de itt minden túl színes, akár egy kifestő. Időnkét inkább kerülök, vagy ha nagyon muszáj a lándzsaszerűséggel próbálom tartani a szerintem illő távolságot. Az ijesztgetést nem szívlelem – néha ijedt, néha dühös kiáltással emlékezek meg az elém kerülő összes felmenőjéről, és biztatom, hogy sokasodjon és szaporodjon – igaz nem pont ezekkel a szavakkal. A termések vonzónak tűnnek, de igencsak távoliak számomra – a kavicsdobálás és a bottal leverés  sem tűnik a megfelelő módszernek megszerzésükhöz – ehhez még valami jobb ötletre lesz szükségem.
A Kilátó elérése elégedettséggel tölt el - apró, de igen fontos állomása ez az itt tartózkodásomnak. Győzelmemet névadással egybekötött szerény étkezéssel és elmélkedéssel töltöm.


<Suhanóval nem lenne tétel – pár óra alatt ott lehetnék> nézek a Remény tengere fele <gyalog viszont napokig tart majd a „kirándulás”> vonom le a következtetést <A tor-túrának pihenten kell nekivágnom – itt verek tábort> - döntöm el, és fordulok meg, hogy nekilássak a táborverés feltehetőleg nehézkes műveletének.
- Áááá! - :panic: Ijedt kiáltással veszem tudomásul, hogy már nem vagyok egyedül, és ugrok is hátra. Közben az adrenalin szétárad az ereimben. No nem a találkozás, hanem annak váratlansága miatt. Torkomban doboló szívvel mérem végig váratlan látogatómat. Mivel nem támad, a kezemmel csak elengedem fabrikált késem markolatát, melyet nem is tudom, mikor ragadtam meg. Az első ami szembe ötlik, az, hogy igen kétesélyes lenne egy konfrontáció kimenetele – a bundája színe, a szemfogai, a testfelépítése mind azt sugallják, hogy fajtájából adódóan jó harci adottságokkal rendelkezhet. Az első ijedségen sokat enyhít a hangszíne, s az, hogy értem – mit is mond.
Az ijedséget értetlenség váltja – hogy beszélheti valaki ezt a nyelvet, ha nem képesek az űrutazásra?
/Basic/ - Helló...
Még egyszer végigmérem vendégemet – szoktatom a szemem a  látványhoz, a mimikájához.
<Mosolyogna? ::)> reménykedek. Aztán a tekintetem lejjebb siklik a kebleire, ahonnan kis pihenő után  az ölére kalandozik.
- ööö – foglal le a látvány, mivel az öltözködése nem sokat bíz az ember fantáziájára. Az előbukkanó farkinca az, mely végül tudatosítja – talán itt lenne az ideje beszédbe elegyednem igencsak attraktív – és feltehetőleg türelmetlen tulajdonosával.
/Basic/ - cica... - fejezem be azzal az értelmes szóval, ami elsőre eszembe jutott róla.
A látottakal elégedetten nézek a szemébe <Viszonylag gyorsan rám talált – figyelik a légteret, vagy csak véletlen? Szerintem illik az élővilághoz, és nem tűnik olyan szakadtnak mint én – vagyis helyi  ::)> vonom le a következtetést <vele ellentétben én igencsak szánalmas látványt, és taszító odőrt nyújthatok. Nem túl hatásos belépő – de ezzel kell beérnie> Most tűnik fel, hogy a kezeit a háta mögött tartja – amiben bármit szorongathat.
/Basic/ - Corvus Latson vagyok. Remélem nem a dokkolási űrlapokat rejtegeted a hátad mögött, hanem ajándék szappant – Intek felé
/Basic/ - Régóta figyelsz? – próbálom meg valahogy oldani a szituációt. Ez a szöveg úgy ostobaság, ahogy van – de a válaszra valóban kíváncsi vagyok – talán megtudom, hogy a láthatólag nem túl szégyenlős nő pontosan mit is akar tőlem – mert biztos nem a sármos külsőm miatt van itt. Vagy véletlenül talált rám, vagy valami hivatalos személy - akivel jobb nem kekeckedni. Mellesleg úgy tűnik, hogy tévedtem a bolygó technológiai fejlettségét illetően. Valójában alig várom, hogy valami településre vigyen – lehetőleg nem gyalog.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1851
  • Aktivitás:
    5%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #17 Dátum: 2015. November 13. 19:28:26 »
Corvus Latsonn

Ezek az apró rovarok inkább bosszantóak. Ahogy neked repülnek, a füledbe vagy épp a szemedre vetnek érezhető, pislogást kicsaló pillantást. Viszont úgy néz ki, hogy valóban nem csípnek. Vagy csak nem érzed, nem viszket, ahogy más helyen megszoktad. Ez egy idegen fauna és könnyedén elképzelhető, hogy valami lappangó dologgal állsz szemben! Természetesen az is teljesen elképzelhető, hogy teljesen ártalmatlanok. Mindenesetre a kutatás eredményességét ez nem befolyásolta. Sok mindent találtál aminek hiánya aggodalomra adott volna okot, de van elég probléma így is. Rögtön a tűzgyújtás kérdése, amit valahogyan majd meg kell oldanod ebben a környezetben úgy, hogy ne találjon rád rögtön minden amit veszélyes kategóriába lehet sorolni. Úgy véled, hogy a fertőtlenítőszerek hiánya igazi csapás lett volna, de azért nem lett volna teljesen reménytelen a dolog, ha valahogy rájöttél volna, melyik növény levele, termése… valamije hat hasonlóképp.

Elindultál hát és az utad során különleges figyelemmel viseltetsz környezeted iránt. Kezdetben úgy tűnik, mindez hiába, de valahol félúton talán egy olyan dolog pottyant a nyakadba ami csúszós, pikkelyes és jó pár kilót nyom. Rád sziszegett, mire te rémülten felüvöltesz és elkezdesz ugrálni, hogy lerázd magadról. Ennek gyümölcse az, hogy megmarnak. Szúrós fájdalom, majd lassan, de biztosan esetlenné váló mozdulatok, hogy a végén eldőlsz mint egy túlpakolt zsák és nagyot puffansz a földön hátizsákostul. A legszebb az egészben az, hogy teljesen eszméletednél vagy, csak éppen nem tudsz egy picit sem mozogni. Ha ez nem ad elég okot páni félelemre…

A pikkelyes valami végigkúszik rajtad kezdve a derekadtól egészen az arcodig, ott pedig jó párszor rád ölti nyelvét mely idegen és picit talán csiklandozós érzés ellentétben a tekintetével, melyből csak a saját halálodat olvashatod ki. Ide-oda csúszik, nyelvével érint meg többször és több helyen végül kitátja a száját, rád sziszeg és… éjes vijjogás után valami magával ragadja és még a levegőben egy kemény csőr vagy mifene tép bele a testbe és hoz megkönnyebbülést számodra. Eltelik némi idő, nem tudod mérni, képtelen vagy megnézni, de még világos van, amikor először meg tudsz mozdulni. Szerencséd volt… a tüdőd is megbénulhatott volna!

Útközben próbálsz nagyon óvatos lenni, ami nem nehéz hisz sokkal lassabb haladsz, mert csak fokozatosan nyered csak vissza teljesen az erődet. Többször szaladnak el apró állatok előled, ezek első pillanatra nem tűnnek veszélyesnek. Láttál egy két naaagy pikkelyes valamit amint egy-egy átszűrődő pászmának fényében napoztak, de ezeknek egyetlen pillantása elég volt, hogy nagy ívben kerülj. Ezek a pikkelyesek amúgy elég veszélyesnek tűnnek, lehetséges, hogy mérget termelnek vagy más módon tennék kellemetlenné a pillanatot amikor prédának néznéd őket, hogy aztán étkezz a húsokból. Láthatóan még a bogarak, rovarok sem nagyon zargatják őket. Ha mégis, akkor hamar eltűnnek az illető pikkelyes szájában…

Utad során többször egy-egy csapat színes-tollú vagy épp rejtőző tollazatot viselő magányos madár reppren tova, mely után csak szomorú szemekkel nézhetsz, hiszen lőni nem akarsz, takarékoskodsz az energiával. Ez azonban magával hozza a gondolatot, hogy készíteni kéne valami csúzlit vagy íjszerűséget. Nem tettél még ilyet soha korábban, de ez nem zárja ki a próbálkozást: esetedben akár a sikert sem! Könnyedén lehet, hogy ügyesen fogsz bánni ezekkel a primitívnek nevezett eszközökkel ha végre egyet elkészítesz majd. Utad folyamán más atrocitás nem ér, de sajnos egyetlen húsfalat sem szeretne dárdavégre kerülni így legnagyobb részt magányosan sétálsz célod, az orom felé.

Számtalan terved van, egyike ezeknek a válogatás, ami nem kecsegtet túl sok sikerrel ellenben igen nagy kihívást állít eléd. Alapvetően a színek és formák is teljesen idegenek minden ismerős árnyalatuk és vonásuk ellenére, így a legtöbb amit tehetsz hogy óvatosan tovább sietsz. Ha időben fel akarsz érni akkor bizony picit szaporázni kell. Most már látod, hogy a pikkelyessel történt találkozás alaposan meglopott téged időben és bár nem tudott felfalni, azért csak beléd mart! A nyoma mindenesetre megmarad még egy ideig, ha keresed a fájdalom alapján a bal válladon találod. Lehet ekkor is és máskor, mikor találkozol rokonaival teszel megjegyzést arról, hogy kivel és mit kéne tennie, no meg hogyan.

Teljesen kimerülten érsz fel az oromra, a Kilátó, ahogy te nevezted el nem hagyott cserben, ott várt ahol eddig is remélni vélted. Most, hogy kellően éhes és szomjas, leginkább szomjas vagy, leülsz és nekiállsz pótolni az elveszett energiákat. Eközben újabb gondolatok találnak rád, melyek közül van ami hiábavaló ábrándozás és van ami bizony a kőkemény valóságot tárja eléd. Végül némi falattal később úgy döntesz éjszakára itt megfelel, ezért kipakolsz ezt-azt, majd olyasmi történik amire egy ideig még nem számítottál. Nem vártad, hogy ilyen csendben és hamar rád talál, ráadásul épp ilyen védtelenül!

Akármi is, akárki is az akit megpillantasz a kiáltásod és riadt mozdulataid követően, nem akart bántani, nyugodtan áll tőled néhány méterre és szórakozottan figyeli az ijedtséggel fűszerezett ténykedésedet. Az sem zavarja, hogy rámarkoltál a fémdarab-rongyköteg fegyveredre, hiszen bőven kartávolságon kívül van a dobás ezzel az esetlen dologgal pedig láthatóan nem tölti el aggodalommal. Főleg amikor úgy véli, hogy nem is tervezel hasonlót, hiszen elengeded a fegyvert és a józan ész hangjára figyelsz. Egyfelől eléggé veszélyesnek tűnik, másfelől intelligens élet, hiszen beszéli a Kereskedők Nyelvét és bizony nem még mindig nem látod mit tart a háta mögött. Ha van ott egyáltalán valami…

Szavaid, melyekben már a nyugalom nyomai fedezhetőek fel, hirtelen értetlenséggel, kíváncsisággal és kevesebb félelemmel hangozhattak el, mindazon tudás birtokában, melyre ezalatt a pár perc alatt rájönni véltél. Üdvözlöd őt és másodszor már alaposabban szemügyre veszed. Mozdulatlannak tetszik, csak a légzését tudod megfigyelni, mert a nőneműségre utaló gömbölyű formák láthatóan emelkednek és süllyednek. A tekintete éber, kutató és kíváncsi, némileg olyan, mint a tied. Korábban hangzott szavai bár egyféle volt csak ismétlődő, mégis kellemes hangja volt, amit más körülmények között… egyszóval nőies. A mosolyféleség, amit annak vélsz is szelídséget sugall, csak a színek, a fogazat és karmok valahogy elvesznek ebből a simogatnivaló bundás kisugárzásból picit. Igaz, a farkinca elég játékos és lassan, nyugodtan tekereg gazdája mögött…

/Basic/ Őkarmossága, Lady Mirru – mutatkozik be, valószínűleg azon kuncogva amit mondhattál

A neve… a titulusa… annyi lehetőséget vet fel és megannyi rossz vagy épp jót azok közül, hogy végiggondolni is sok, de kétségtelen, hogy nagy valószínűséggel helyi lakos, akik valahogy mégis találkoztak már kívülállóval és tökéletesen értenek a rejtőzködéshez és lopkodáshoz! úgy tűnik elég hamar rád találtak, de az felvet pár kérdést, miért csak egyedül jött! Ez nem zárja ki azt, hogy te is bemutatkozz és egy tréfás megjegyzéssel vedd elejét mindenfajta kellemetlenségnek, hogy aztán legyen elég bátorságod kérdezni is, arról ami igazán érdekel.

/Basic/ A szónikus fürdő híve vagyok – kuncog, tetszhetett neki a tréfád, mely után a kérdésedre: Már egy ideje.

Válasz érkezik sejtelmesen, de egyben azt is elárulta, hogy ha akart volna ártani, már megtehette volna. Az is lehet, hogy cicázik veled és csak azután szeretne felkarcolni a karmaival, hogy aztán elrágódjon rajtad. Mindenesetre a felbukkanásával az unalom és magány tűnhet el, amit köszönhetsz éppúgy a sármos küldősnek, mint a sugallatnak a védtelenségedet illetően. Könnyen elképzelhető, hogy valami Rendész, Erdőjáró vagy efféle, bár azokat ritkábban hívják Lady-nek, mint mondjuk egy nemest vagy klán-vezért és effélét. Vajon véletlenül talált rád vagy pontosan tudta hol keressen kérdés kezd picit az utóbbi felé hajlani, de sem megerősíteni sem megcáfolni nem tudod, hogy tényleg technikailag fejlettebb mód követték volna a kezdeti látványos és későbbi valószínűleg igen jól követhető nyomodat.

A hogyan tovább úgy tűnik rajtad áll…

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2881
  • Aktivitás:
    8%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #18 Dátum: 2015. November 17. 20:21:07 »
Corvus Latsonn

Út közben baktatva van lehetőségem átgondolni a tűzgyújtás problémáját
<egy lencsével fókuszálva  is lehet ám tüzet gyújtani!>
villan be egy másik megoldás. Aztán az, hogy vajon hol is lenne esélyem ilyesmit találni – a roncsok között... Bosszús arccal állok meg, és nézek vissza arra amerről jöttem <Pár órája sétálok, és most jutott az eszembe?!>
- Ez nem lehet igaz! - csapom földhöz mérgemben hevenyészett lándzsámat. Most vagy visszakutyagolok, s lehet, hogy nem találok ott semmit – s elvesztegettem egy napot – vagy kénytelen leszek más megoldást találni.
- Hogy lehettem ilyen hülye?! - teszem fel magamnak a költői kérdést.
<Vissza nem megyek, túl messze van!> döntöm el. Lehajolok a lándzsámért, s közben azért még „puffogok” egy picit
- Így jártál édesem! Legközelebb majd jobban figyelsz... <nem mintha rendszert szeretnék csinálni ezekből a lezuhanásos túrákból...> Indulok tovább, s inkább arra gondolok, hogy a fertőtlenítőszerekkel mennyivel jobban jártam. Hisz ha szükségem van rájuk, akkor már nem nagyon volna idő kikísérletezni, hogy mi hat, és mibe is halok bele.

Amint a nyakamon landol az az izé, pánik fog el, s ennek megfelelően is járok el – rémülten felüvöltök, majd heves kéz és testmozgással megpróbálom lerázni a nyakamból. Úgy tűnik, hogy félelmem jogos volt, mivel a támadóm vállon harapott. Az újabb atrocitás hatására ismételten felüvöltök, és megerősíti az eddigi gyanúmat: -nem barátolás céljából ugrott a nyakamba. Próbálom megragadni, a nyakamból a földre rántani, és nagyjából sikerül is, de győzelmem csak átmeneti volt – kezeim, lábaim egyre makacsabbul ellenállnak, összeesküdtek ellenem s egyre nehézkesebben, lassabban teszik a dolgukat. Végül elvesztem az egyensúlyomat is, és a földön találom magam a hátamon fekve. Próbálnék mozdulni, cselekedni, de hiába. Ahogy támadóm végigkúszik rajtam, csak zihálásra futja – még leköpni sem tudom. Így marad az, hogy csak a szememet meresztgetem rá
<Meg fog marni! Ki fog végezni! Meg sem tud enni, túl pici!> reménykedem és pánikolok tovább <biztos a beleimbe fogja enni magát!> Vázolom fel a rosszabbnál rosszabb forgatókönyveket <kiharapja a szemem!> ver le a víz, amikor a nyelvével vesz szagmintát, majd rám sziszeg – s eltűnik, hála egy madárnak, vagy minek.
<Ez meleg volt> könnyebbülök meg egy picit <azért remélem nem jön vissza a madár – ki tudja, hogy azzal az éles csőrével mimbe kóstolna bele...> Élénken fülelek, s meresztem a szemem, hogy megtudjam – mi akarhat még megenni. Pár perc múlva kissé lenyugodva belátom, hogy jelenleg semmi.
<vissza kellett volna mennem a lencséért> találom meg a legkézenfekvőbb megoldást, hogy hogy kerülhettem volna el a jelenlegi helyzetet. Végiggondolom, hogy ilyen helyzetben mit is szokás tenni, de a lista igen rövidre sikeredik – saját véleményem az, hogy ilyen helyzetben az elhalálozás lehet a leggyakoribb viselkedési forma <Na ne!> háborodok fel a következtetésen <nem valami hatalmas pók vagy hangya volt – inkább kígyóra hasonlított. Szerencsre csak két szeme volt – és kígyóknál az az optimális mennyiség> győzködöm magam. Azt már csak félve gondolom hozzá, hogy sajnos nem kizárólag a méret számít, ha mérgekről van szó, de az reménnyel tölt el, hogy még képes vagyok ezen gondolkozni. Hosszú idő múlva mintha sikerülne megmozdítanom az ujjam, s utána már javul az állapotom. Bőven volt időm átgondolni az eseményeket, s levonni a tanulságot: legközelebb megpróbálok inkább mozdulatlan maradni, ha a nyakamba potyog valami – hátha akkor nem támadnak. Lassan összeszedem magam, és a helyi élővilágtól nem túl elragadtatva, de folytatom az utamat. Lassabban mozgok, mivel a méreg még dolgozik, s én is óvatosabb lettem az előző incidens miatt. Az apró állatokat jelen fizikai állapotomban túl gyors mozgásúnak ítélem, a nagyok, meg túlságosan is nagy falatnak tűnnek - a levadászásukat pedig túlságosan is kockázatosnak. A madarak már inkább felkeltik az érdeklődésemet – még egy nyárson is sokkal könnyebben el tudom őket képzelni, mint holmi pikkelyes, kutya méretű gyíkszerűséget <Vajon a pikkelyes hüllőket is nyúzzák - vagy pucolják, mint a halat?  ::)> töprengek el a konyhaművészet általam ismeretlen részletein. A madarak az elhatározást is megerősítik: íjat kellene készítenem, mert addig legfeljebb a fészkeket tudom fosztogatni tojás reményében. Remélhetőleg addigra a vállamba nyilalló fájdalom is enyhül majd. Igyekszem felfele a hegyoldalban, hogy még sötétedés előtt felérjek – szeretnék még ma körülnézni fentről! De sajnos sietnem kell, ami így a nap végére nem esik jól – de legalább megértem! Apró győzelemnek tűnhet, de a mai nap után ezt igenis teljesítménynek tartom.

A Kilátón elköltött vacsora utáni látogatóm bemutatkozására zavartan pislantok egyet, hiszen nem pont ezt vártam. Pontosabban azt nem vártam, hogy egy ladyvel találkozok az erdő közepén. A neve ad némi sejtést, támpontot, hogy ki is bukkant a nyomomra – bár ki tudja? A szónikus fürdő említésére vágyakozva felsóhajtok, s megtapogatom a bal vállamat. A hasonló szavakat szívesen hallom, mivel ez magasabb technológia színvonalat jelent, mint amit pár perce feltételeztem a bolygóról.

/Basic/ - Sok helyen megfordultam már, de még soha nem örültem ennyire egy Ladynek – vallom be.
/Basic/ - A neved magabiztosságot erőt sugall, olyan, aki vezeti népét – ha nem tévedek. A Lady cím pedig a civilizáció melegét idézi fel  :) Elnézést a megjelenésemért, de kissé meggyötört a mai nap. Volt egy kis gond a landolási automatikával <lehet hogy azért, mert nem is volt?>  aztán valami hüllővel is, de gondolom neked nem kell őket bemutatnom. Mivel nem osontál el, meg kell kérdeznem: mit szeretnél tőlem? Én egyébként igen hálás lennék, ha el tudnál vinni a legközelebbi településetekre – gondolom nem gyalog jöttél, mert a felszerelésed elég minimalistának tűnik egy túrához  ::)
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1851
  • Aktivitás:
    5%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #19 Dátum: 2015. December 06. 22:52:08 »
Corvus Latsonn
Egy lencsekérdéssel, sziszegő pikkelyessel és azzal a fura tollas dologgal később…

/Basic/ Lehet ez másképp?

Érdeklődik, hiszen egy Lady-nek ezek szerint csak örülni lehet! A szavaidra mosolya szélesedik, kivillanak azok a hófehér ragadozókra oly jellemző fogacskák: az agyarak. Úgy tűnik azért a hízelgésre reagált, legalábbis mintha emiatt nem tépne szét itt helyben.

/Basic/ Vagyunk így ezzel néhányan.

Válaszolja a meggyötrésre, arra, hogy ki vagy épp mi tette azt. Arról persze nem tud, hogy miféle gondod volt, de ezt nem is kötöd az orrára, csak annyit amitől még barátságosnak tűnsz. A csevegést vajon az idegesség vagy a közvetlenség számlájára írja?

/Angol/ A legközelebbire… az nincs közel, de cserében igen távol van.

Válaszol előbb a kérésre aztán mintha azon tűnődne, hogy a kérdésedre is érdemes e választ adni. A hüllő témakört annyira nem kommentálta, de a gyaloglás kérdését sem cáfolja vagy erősíti meg

/Angol/ Nincs szükségem sok motyóra. Lelassít.

Egész végig mosolyog, hol felbukkannak máskor pedig eltűnnek azok a húsmarcangoló ék alakú… dolgok. Nem közelít meg, de nem is távolodik el, egyik keze, mancsa vagy mije továbbra is a háta mögött pihen.

Úgy tűnik, hogy kiválóan érzi magát.
Mint aki kiválóan szórakozik.
Talán tud valamit.
Amit te nem.
Lehet.

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2881
  • Aktivitás:
    8%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #20 Dátum: 2015. December 09. 19:01:06 »
Corvus Latsonn

Az, hogy pozitívan reagált a hízelgésre, megnyugvással tölt el. Szeretem az ismerős dolgokat. Ezek szerint jól esik neki az őszinte egó-simogatás. Azaz ebben nincs nagy különbség kettőnk között. A visszakérdezése pedig pimasz magabiztosságot sugall. Ez a kimerítő  kígyós túra után, sajgó izmokkal, fájó vállal is igazán üdítően hat. Elvigyorodom, és hitetlenkedve megrázom a fejem <hogy is lehetne másképp...  ;D>
A mosolya, nos, az, ami rabul ejti a tekintetemet. Talán az előbukkanó fogak számomra szokatlan alakja miatt? Próbálom elszakítani a tekintetemet róluk, és inkább a szemébe nézni – de tekintetem minduntalan elkalandozik, ahogy valami újabb rácsodálkozni-való apró részletet fedezek fel beszélgetőtársamon.

Az a válasza, hogy a legközelebbi település is igencsak távol van, némi zavart varázsol az arcomra.
/Basic/ - Hogy?...  :wow!: -Akadnak meg a gondolataim, és eredménytelenül topognak egy helyben.
/Basic/ - Hiszen...  :mind-breaker: - intek felé, utalva rá, hogy márpedig itt van, elég hamar ideért – tehát nem jöhetett messziről... <Esetleg nyelvbotlás volt, és nem érti olyan jól ezt a nyelvet? Vagy túlságosan is jól beszéli? Az előbbi válasza inkább erre utalna> Ez pedig valami olyasmit jelent, valamit, ami úgy érzem számomra nem jó hír... - még nincs időm átgondolni, csak érzem, valami fontos dologra bukkanhattam.
Az, hogy nem  szeret sok holmit magával cipelni,  látszik rajta, de ilyen kevés nekem azért túlzásnak tűnik

/Basic/ - Lelassít? - értetlenkedem  - Mégis hova a bánatba lehet itt sietni? - mutatok körbe az erdőn. Ismét végigmérem, miközben egyre erősebb a meggyőződésem, hogy jól szórakozik- de rajtam, és nem velem. Ez így hosszú beszélgetésnek ígérkezik... Úgy vélem az eddigiek alapján, hogy nem akar bántani. Leülök az egyik nagyobb sziklára, kinyújtoztatom a lábam, aztán kissé félrebillentett fejjel felnézek rá. Miután viszonylag kényelmesen elhelyezkedtem, elhatározom, hogy majd újra nekifutok az engem leginkább érintő kérdéseknek. Jó lenne tudni, hogy mit akar tőlem, merre van a legközelebbi használható épület vagy jármű. Valamint, hogy most, vagy reggel akar-e tovább indulni, és mégis hova.
/Basic/ - Látom élvezed a helyzetet   ::)- masszírozom meg a lábam <Azért ha picit több dologgal lennék tisztában, feltehetőleg én is sokkal felhőtlenebbül tudnék örülni neki. Vagy nem?>
/Basic/ - Úgy tervezed, hogy itt töltjük az éjszakát? Ugyanis nemsokára lemegy a nap – pislantok a pályáján lefele bandukoló égitestre, majd ismét felé fordulok
/Basic/ - Azért picit általánosítanék, mert mintha szó szerint értenéd amit mondok –  :plotting: dörzsölöm meg az állam –  Szóval szívesen venném, ha holnap elvinnél ennek a bolygónak a legközelebbi olyan helyére – mindegy, hogy minek hívod – ahol tiszta ruhát, és lásd, hogy nem vagyok válogatós - szónikus fürdőt vehetek, ráadásul - hessegetek el pár bogarat magamról – kicsit kevésbé tolakodó a fauna. Ja, és ahol nem akarnak megenni, megölni,  vagy bezárni – teszem még hozzá gyorsan azokat az ismertetőjegyeket, amit igencsak fontosnak tartok egy úticél  esetében.

- S ha már beszélgetünk, elárulod, hogy mivel foglalkozol, ha éppen nem ágrólszakadt alakokkal beszélgetsz az erdő közepén? - kérdezem vigyorogva. Közben azon tűnődöm, hogy ha beállítom a naplemente időpontját az órámon, talán meg tudom majd határozni egy itteni nap hosszát. De akár meg is kérdezhetném – csak kérdés, hogy kapnék-e egyértelmű választ...
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1851
  • Aktivitás:
    5%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #21 Dátum: 2015. December 30. 19:46:18 »
Corvus Latsonn

Azt nem tudni, hogy a rangjából, neméből vagy mindkettőből fakadóan fogadta ilyen kegyesen a hízelgésedet, de azt már megtanultad, hogy a(z általában) szebbik nem bizony értékeli az ilyesmit. Olykor bizony még a hímek is. Mint például te sem utasítod el, ha megdicsérnek ezért vagy azért. Ellenben most, hogy ezen már túl vagytok más gondolatok is foglalkoztatnak, egy részük/felük még a lábadozás körül forog a másik fele pedig az idegen által lekötöttek.

Láthatóan magabiztos, úgy néz ki, mint aki tudja mit csinál, ráadásul mintha némi előnyben is lenne hozzád képest, de a szavai legalább érthetőek és nem kevés humor, cinikus, de tréfás megjegyzések. Jól eső változatosságot jelenthet az eddig idegen és leginkább értelmezhetetlen zajok, neszek és más hangok után. A hangok amik azoktól az ajkaktól erednek amiktől oly nehezen szabadulsz, amik oly érzékien fenyegetőek lehetnek, egzotikusak…

De a ragadozó mibenlét része lehet, hogy megbabonázza az áldozatát és míg ez hatással van a prédára, a fogak már marnak is, harapnak és tépnek-szaggatnak…

A kis kitérő után a mosoly meglepettségnek, értetlenségnek és némi megdöbbenésnek ad helyet. Nem igazán tudod hova tenni a választ, és ennek hangot is adsz. Minden az ellen szól, ami elhangzott, amit mondott. Az nem lehet! Biztos rosszul értett téged vagy! talán csak nem akarja elárulni, hiszen nem ismer, nem tudja ki vagy és könnyen megeshet, hogy még a nevedről is hazudhattál. Ez a makacs felsőbbrendűsége viszont leginkább arra emlékezetet, amikor valaki nem egyedül érkezett valahova, de csak egyetlen…

/Basic/ Az attól függ éppen hova szeretnél eljutni.

Egy újabb bölcs és talán kissé semmitmondó megállapítás, viszont vitathatatlanul igaz. Valahogyan a magabiztossága az, amitől nem tudsz szabadulni, ami miatt úgy érzed, hogy te vagy az a bizonyos egér és a cica épp most nézett ki vacsorának. Ugyanakkor nem tett semmi fenyegetőt, mégis mintha élvezné, hogy így játszik veled. Talán a természetéből fakad… sokan szeretnek élni a helyzettel, amikor előnyben vannak. Itt pedig nem kérdés, hogy kinél is vannak a jobb lapok.

/Basic/ Hiábavaló lenne az ellenkezőjét állítani

Bólint rá, mosolya pedig legalább annyira bosszantó, mint amennyire követeli, hogy te is ugyanígy tegyél. Egyszerűen abszurd szituáció nevetésért kiált. Végül egy kérdéssel próbálsz kitörni az értetlenség fojtogató öleléséből, utalva körülményekre és más nem túl kedvező eshetőségekre. Javaslatot tettél majd hangot adsz annak a gondolatodnak, hogy talán félreértettek. Szerinted előfordulhatott, hogy szó szerint értettek és nem arra válaszoltak amire te szeretted volna

/Basic/ Nem nagyon ismerek ilyen helyet a közelben. Hosszú útnak nézel elébe, ha ilyen követelményeid vannak

Úgy tűnik továbbra is szórakoztatónak talál, de nem mozdult a helyéről, ahogyan a mancsát sem látod még mindig. Ugyanakkor ebben a pillanatban érkezik valami apró szőrös dolog, ami bukdácsolva-gurulva ütközik a Lady lábának egy hangos nyekkenés kíséretében. Picit szédeleg ott, majd bebújik az izmos comb védelme mögé átölelve azt. Jól láthatóan, az egyik pici mancson megcsillan a fény, mintha… nagy szemekkel pillantanak rád.

/Basic/ Nem tervezek. A tervek felborulnak, útközben változnak és sosem úgy végződnek, ahogy azt szeretnénk. Ami a dolgomat illeti, az az enyém.

Úgy tűnik, hogy mindennek dacára a bizalmat még nem nyerted el, ellenben nem is váltottál kis ellenségeskedést. Egyszóval egész jól alakult az első találkozás egy helybelivel! A kérdés most, a hogyan tovább…

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2881
  • Aktivitás:
    8%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #22 Dátum: 2016. Január 01. 16:01:18 »
Corvus Latsonn

Mondhatni, hogy kedvelem a határozott nőket – amely álláspontomat a jelenlegi helyzet tükrében esetleg felül kellene vizsgálnom.Válasza a költői kérdésemre nem hordozott túl sok információt – viszont legalább válaszolt rá. Ám nem mondhatnám, hogy jelen pillanatban szívből tudok örülni annak az érzésnek mely egyre erősebb – szórakozik velem! De legalább bevallja. Szemtelenségén kínomban felnevetek
/Basic/ - Hát ez jó. Nagyon jó! - komorodom be egy picit. Ennyi erővel egy asztrorobottal is társaloghatnák – attól sem tudnék meg sokkal többet, és ugyanígy fütyülne arra, amit tudni szeretnék. Következő válasza már egy fokkal többet árul el – állítólag sokat kutyagolhatok – szavai alapján egyedül! - azaz nem fog elvinni a következő civilizált helyre. Miféle hivatalos szerv az ilyen?! Lehet, hogy nem is az?
/Basic/ - Remek. Ilyen a helyi vendégszeretet? - érzem, hogy kezd fárasztani a beszélgetés. Vagy a mancsában van a jármű kulcsa, amivel jött, vagy esetleg fegyver lehet nála. <Lehet, hogy rossz helyre tévedtem? De akkor már lelőtt volna... Netán arra kíváncsi, hogy mit tudok?>
Aztán váratlanul új szereplő lép színre, még jobban a Lady felé billentve a mérleget. Felugrok, és egyik kezemmel a hátizsákot kapom fel, másikkal pedig a tőröm fele kapok. Lehet, hogy a Lady csak az időt húzta? A szőrös izét jobban megnézem – nem tűnik túl fenyegetőnek - talán valami kis kedvenc, vagy esetleg kölyök lehet? Picit lazul a tartásom, ahogy rájövök – nem kell tartanom tőle. A Lady utolsó mondata egyértelművé teszi, hogy nem rendfenntartó
<Szóval törődjek a saját dolgommal. Mintha eddig nem ezt tettem volna, egyébként is, nem én bukkantam fel az ő háta mögött!>

/Basic/ - Nem ak... - kezdenék békülékeny hangon mentegetőzni, de  gondolatmenet itt véget ér, ahogy valami fémesen megcsillan a kicsi kezénél. Úgy tűnik, hogy alábecsültem! <Fegyver?! Francba!  :wow!:> kerekednek el a szemeim, és megugrik a vérnyomásom a feltételezéstől <Nem azért utaztam több száz fényévet, hogy most lelövessem magam!> Rándul meg a szám széle.
/Basic/ - Örültem! - szólok, és hátizsákkal a kezemben hirtelen megindulok futva a közeli bokrok fele, behúzott nyakkal, hogy egy kevésbé kecses mozdulattal beugorjak a bozótosba. Egyáltalán nem érdekel, hogy szúr vagy nem szúr – a lényeg az, hogy el tudjak menekülni. Ha szerencsém van, nem találnak el.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1851
  • Aktivitás:
    5%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #23 Dátum: 2016. Január 04. 14:31:49 »
Corvus Latsonn

A határozott nők. Igen, azok a gyengéid és kerültél is már bajba emiatt elégszer. Lehet, hogy azon a kalózhajón is ilyesmi okozott részben gondot, nem csak a tény, hogy volt aki nem kedvelt. Szóval ez a fajta nőiesség, mely nem csak a szemet gyönyörködtette, okozott már nem egyszer és nem kis bajt, így a felülvizsgálat gondolata időszerű, hova-tovább várható volt. Az efféle nőkkel sosem tudhatod, hogy merre tart a kapcsolatod és néha olyan dolgokat tesznek vagy mondanak, amitől… úgy tűnik, hogy Mirru sem más, pontosan olyan amilyennek az uralkodói vagy annak hitt (nem mindig) szebbik nem tagjait általában megismerted. Mégis van valami a szokásostól eltérő ebben a vad, buja és ragadozók auráját birtokló nőstényben, amiért esetleg te is vonzónak találhatod…

/Basic/ Fordított helyzetben biztos vagyok benne, hogy te is hasonlóképpen tennél

Mosolyog és látható, hogy öröme tényleg őszinte, de nincs benne kárörvendés. Az igaz, hogy valami húzódik a mosolya mögött – azokon a hófehér agyarszerű fogakon kívül – de az nem ellenséges és nem is bántó. Sokkal inkább valami olyasmi, mint amikor te is tudtál valamit amit a másik nem és ez tréfás helyzetet szült. Erre emlékeztet a pillanat, de természetesen valami teljesen másról is szó lehet.

/Basic/ Nem tudom, lehet, hogy meg kéne kérdezned egy helyit.

Mosolya előbb kuncogássá, majd nevetéssé válik, olyasfélévé, ami könnyen átragadhat. Igazi, szívből jövő, felszabadult és őszinte féle, amiben ki tudja mikor volt utoljára részed. Az az egy biztos, hogy ez a válasz talán közelebb áll ahhoz amit kapni szerettél volna, a kérdés csak annyi, hogy tényleg megérte e ennyit küzdeni az igazság azon lehetőségéért, amire most fény derülhetett. A nevetését még az érkező apró szőrgombolyag sem szakítja meg. Sőt, még a mozdulataid sem, bár ekkor már enyhül és a tekintete is követi minden mozdulatodat.

Az apró szőrős lény leginkább egy háziállatra emlékeztet. Szőre narancssárga, így akár a Lady rokona is lehet, de téged sokkal jobban érdekel a mancsa helyén lévő fémes villanás, mint az, hogy esetleg ez a kis kölyök mennyire ártatlan. Az igazság az, hogy a mancsa helyén lévő dolog akármi lehet, még fegyver is, de nem látod jól, mert a csillogás alapján csak azt tudod belőni, hogy valami ami anyagában visszaveri a lenyugvó nap fényét.

Itt úgy döntesz, hogy ez csak fegyver lehet, így sietős távozás mellett döntesz, amit semmi és senki nem akadályoz meg. Egy utolsó szót vetsz feléjük és eltűnsz a legközelebbi bokorban, hogy minden eshetőségre – leginkább lövésre – felkészülve rohanj feltételesen veszélyben lévő életedért. A túlélés ösztöne erős, határozottabb, mint az érzékeidre hagyatkozva a felismerésig eljutni, hogy talán az a csillanó dolog nem is fegyver volt, hanem valami más, talán egy játék vagy csak átborozáshoz használt eszköz… akármi.

Egy dolog biztos. Lövés nem érkezik és nem is követnek, helyette futottál ameddig bírtad és lihegve nem dőlsz egy vastag fatörzsnek, hogy levegőhöz juss. A kérdés most már a hogyan tovább, mert az éjszaka épp beköszönni készül és te most már teljesen egyedül vagy egy csodálatos, de ismeretlen helyen

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2881
  • Aktivitás:
    8%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #24 Dátum: 2016. Január 05. 20:27:06 »
Corvus Latsonn

Az érzés, hogy a lady jót mulat a „helyzetkomikumon” - őszintén szólva bosszant. S ha még csak mulatna, de aktív részese, mivel mintha direkt kerülné a helyzetet tisztázó válaszokat! Én itt keményen küzdök a túlélésért - még ha épp nem is látszik - próbálnék képbe kerülni, ő meg mulat! Sajnos a humorérzékem nagy részét valahol a kimerítő séta során elhagytam, és a beszélgetés olyan irányt vett, amely a maradékot is kezdi felőrölni. Máshol, más helyzeten feltehetőleg élvezném a csevejt, de itt és most inkább az arcomat kaparnám, vagy sírni volna kedvem a válaszok hallatán. Pláne, mikor azt tanácsolja, hogy inkább kérdezzek meg egy helyit... legalább az kiderült, hogy az első benyomásom teljességgel téves volt. A beszélgetésünk alatt eddig tett utalásai egy igencsak valószínű képpé állnak össze: ő nem helybéli lakos, hanem  talán csak kikapcsolódni érkezett erre a bolygóra. Ez megmagyarázná, hogy került ide. Őszinte nevetésére csak elmosolyodom – az is valami, hogy kiderült – valami rekreációs területen lehetek – még ha messze is van a központtól. Nem is rossz!  :)

A lady kis kedvencénél megcsillanó izé viszont inkább a mostanában kijutott fegyveres társaságot idézi – és azt már megtanultam, hogy az nyer, aki gyorsabb. Aki pedig elbambul, nos az nem biztos, hogy kap második esélyt... A nem túl szép, de hatásos megugrás után megpróbálok gyorsan eltűnni a sűrűben. Nagy szerencsémre nem hallottam, hogy utánam mozdultak, vagy lőttek volna – de nem állok meg töprengeni – minél gyorsabban minél messzebb próbálok jutni. Fél perc eszeveszett rohanás után behúzódok egy nagyobb fa mögé, hogy picit kifújjam magam, és közen fülelek, hogy meggondolták-e magukat – már ami az elkapásomat illeti. Ha nem hallok semmit, kis pihenő után feszített tempójú sétával folytatom – továbbra is távolodva az oromtól. Közben ahogy a szürkület elkezd ereszkedni, rájövök, hogy még rengeteg teendőm volna, és sehogy nem állok!

<Sötétben előre botorkálni nem a legbiztonságosabb – könnyen bokaficam lehet a vége. Vagyis maradnom kell – de csendben  ::)> Az órámon rögzítem az időpontot, hogy tudjam, mikor volt az esti szürkület. A következő esti szürkületig eltelő idő legalább a bolygó forgási sebességéről ad majd valami információt. Megállok az első olyan fánál, amelynek az oldalára valamiféle erősebb kúszónövény is feltapadt, és felnézek rá – erre áll majd szándékomban felmászni. Mivel a vízkészletemmel egyáltalán nem vagyok megelégedve, körbe nézek, hogy nagyobb leveleket gyűjtsek. Kezdek igencsak szomjas lenni, de még pár órát ki kell bírnom. A leveleket levágom, és a szélébe a tőrrel kisebb lyukakat szúrok, majd a kúszónövény vékony, levéltelenített szárával-kacsával megpróbálom óvatosan összefűzni őket egy kezdetleges tölcsérré. Aztán a tölcsér alját összehajtva-nyomva lezárom, és még néhány levéllel megpróbálom „vízhatlanná” tenni. A célom az, hogy ha van éjjel csapadék, vagy reggeli pára, akkor az a leveleken lecsapódva, és középre csorogva talán biztosít egy kevés folyadékot, ami majd megtisztítva elfogyasztható. Pár kisebb levelet is levágok, és figyelem, hogy melyik lehet a leg lédúsabb, ha netalán reggel a levelekből kell majd nedvet préselnem. Mire végzek, feltehetőleg igencsak besötétedik – így a tölcsér gondos elhelyezése után a kúszónövény indái segítségével megpróbálok felmászni a fára – hogy valamelyik vastagabb ágon töltsem az éjszakát. Ha sikerül, akkor megpróbálok kissé feljebb mászni, hogy körülnézve hátha megpillantok a távolban civilizációra utaló fényeket. A nézelődés befejeztével lejjebb ereszkedve levágok pár hosszabb indát, és azzal rögzítem szerény csomagjaimat, végül magamat is a fához „kötözöm” hogy éjjel le ne boruljak az ágról. Ezek után van időm átgondolni a mai napot, és főleg a „szomszédságomat”
<jól indult, csak a kis kedvencnél ne lett volna az az... izé. ??? Lehet, hogy nem is fegyver volt, hanem valami kesztyű, vagy játék? Vagy valami más?> töprengek el a lehetőségeken, de sajnos nem volt időm jobban megnézni <de az biztos, hogy nem lőttek utánam, és nem is akartak elkapni. Talán mert ők is hajótöröttek lennének?> jut eszembe, és még fokozom is a rémisztő lehetőséget <Mi van, ha csak hárman vagyunk ezen a bolygón, és ez az utolsó esélyem, hogy értelmes társaságra akadjak – akármennyire is bosszantó a ladyvel beszélgetni?>
Erősen megkapaszkodok az ágban, nehogy leforduljak
<Ki van zárva! Nem helyiek, és nem úgy tűntek, mint akik hetek vagy évek óta a túlélésért küzdenek – inkább olyanok, akik önként jöttek, és jól érzik magukat! Hiába, akinek sima landolása volt, az jobban is néz ki. Azaz békés kirándulók lehetnek! Mi más?> Nyugtatom magam, és hogy ne is ezzekkel a rémképekkel kezdjek el foglalkozni, inkább a különös pároson jártatom az agyam. Az biztos, hogy bár a Mirruval folytatott beszélgetéstől legszívesebben a hajamat tépném, de el kell ismernem – a megjelenésén kívül is volt benne valami vonzó – az idegesítő helyzet ellenére talán a vidámsága...
Az éjszaka megpróbálok pihenni, bár az erdő ismeretlen neszei mellett ez nem lesz egyszerű – és azt sem tudom, hogy a levegő mennyire fog visszahűlni – kell-e majd a takaró.
A reggel elég törődötten ér – az ágon alvást nem biztos, hogy a legjobb ötletek közé fogom sorolni. Most, hogy több fény van, megvizsgálom, hogy van-e a fának termése, amiből folyadékot lehet kinyerni, és ha van, lelkes gyűjtésbe kezdek, hogy a víztisztító segítségével végre ivóvízhez jussak – de az biztos, hogy a reggeli táprúd adagomat elfogyasztom.
A reggeli napfény elmossa kissé az éjszakai bizonytalanságot – a kúszónövény indáját feltekerve a hátizsákra kötözöm – később még jól jöhet, és az órára tekintve elhatározom – ma vagy holnap megpróbálok a folyóhoz eljutni. Végiggondolom a tegnapi rohanást – és besaccolom, hogy én merre is lehetek, illetve a folyó merre van, valamint, hogy jó irányba futottam-e, vagy ismét fel kell másznom az oromra, mert a folyó és köztem van? Elvégre egy részem a hátam közepére sem kívánja a tegnapi kérdezz-felelek játék megismétlését, másfelől viszont talán érdemes volna újra nekifutni az ismerkedésnek – még ha meg is mondták kerek perec, hogy semmi közöm hozzájuk.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1851
  • Aktivitás:
    5%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #25 Dátum: 2016. Január 28. 17:35:35 »
Corvus Latsonn

Hosszas bosszankodás a részed, hiszen nem értékeled úgy vagy inkább ugyanúgy a helyzetet, mint a Lady. A kérdés, hogy minek örülhet ennyire nem lel válaszra, de igazából nagyon más sem. Továbbra is picit titokzatos és bosszantó, pont mint a felbukkanás és jelenléte. Lehetséges, hogy más körülmények között jobban szórakoznál, de most ennél sokkal fontosabb dolgok foglalkoztatnak. Olyasfélék, amik nem szeretik az efféle ostoba válaszokat, ha nevezhetjük egyáltalán azoknak ezeket az odavetett szavakat.

Egyedül az utolsó szavai segítenek picit, illetve inkább még jobban elkeserítenek, mert ha Lady nem helyi, akkor… nagy bajban vagy. Talán ő is hasonló módon került ide, de természetesen az is lehetséges, hogy van hajója vagy épp várják valahol. Ez magyarázná miért nincs nála semmi, ami hosszú-távú itt tartózkodásra utalna. Tehát turista lehet vagy valami ehhez hasonló, mindenesetre a korábbi aggodalmad enyhülni látszik.

Ösztönök. Van aminek lehet parancsolni és van ami meg oly sietős távozásra kényszerít, hogy a még átgondolni sincs idő mi is történt egészen pontosan. Elég esetlennek érzed így utólag a távozásodat, de nem szépségre, hanem túlélésre szeretnél pontokat kapni. Úgy tűnik maximálist értél el, mert nem lőnek, nem csörtetnek és kiáltanak utánad – legalábbis te nem hallottad. Végtelennek – valójában harminc másodpercig – tetsző ideig futottál, mielőtt megálltál volna pihegni.

Most levegőért kapkodva valószínűleg a növények okozta csípések, karcolások és más felszínes sérülésekkel foglalkozhatsz miközben örülhetsz annak, hogy a hátizsák nem szakadt el tőled – még kitartott melletted. Nem könnyű haladni, de cserében alaposan meg lehet izzadni. Ennek akad bizonyos következménye, amihez társul egy raj fura apró fekete bogár is, nem nagyon távolodva el tőled még akkor sem, amikor a szürkület közeledik. Miután eldöntötted, hogy nincs semmi jó abban, ha éjjel közlekedsz, letáborozol.

Ennek folyományaképp sikeresen találsz és magadévá teszel nagyobb leveleket és nem kevés bosszúság illetve ügyeskedés után végül egy elfogadható tölcsért formázol belőlük. A levelek azonban nem annyira lédúsak, mint inkább hatalmasak, egy-kettő akár eső ellen is hasznos lehet. A kérdés már csak az, hogy a sötét ellenére, mely még a csillagok fényét is sajnálja tőled, vajon fényrúddal próbálkozol vagy vakon tapogatózol. Nyilván, hogy az utóbbi döntés is az elsőhöz vezet, más nem, mert megunod a folyamatos szúrásokat, vágásokat és horzsolásokat amik így érnek, de még fény mellett is beszerzel párat.

Elfáradtál, az alvás pedig egyre csábítóbb. Alig tudod nyitva tartani a szemed, de végül felértél körülbelül a középső lombkoronaszintre, ami egy külön flóra és fauna világával ajándékoz meg. Több szárnyas életforma is akad, nem kevés csúszó-mászó és egyéb kevésbé barátságos izé mellett. Végül találsz egy nyugodtabbnak tűnő pontot és ott elhelyezkedsz, rögzítesz és kényelmetlenül hátradőlsz. Nem ez lesz a legpihentetőbb éjszakád.

Gondolataid visszatérnek az oromhoz, ahol azon tűnődsz, hogy talán túl sietve távoztál és nem is fegyver csak valami más, kulacs vagy egyéb dolog volt annál az apró lénynél. Könnyedén lehet, hogy csak valami játék volt, esetleg más idevágó elképzelésed öltött csillanó alakot, de már nincs mit tenni, elsiettél onnan. A menekülés csúnya szó a barátságos elválás sokkal kifejezőbb. Még egy igen érdekes elmélet talál utat hozzád: más hajótöröttekkel találkoztál, olyanokkal, akiknek bár van hajója, de az nem egy hamar megy tovább… vagy rosszabb esetben egyáltalán nem megy sehova.

Az úton melyen elindultál már olyan lehetőségek is felbukkannak, hogy társaságnak nincs más, csak a Lady és a pici lény, talán kölyke! Ez eléggé aggasztó, viszont valahol bíztató is, hiszen nem akartak bántani. Úgy tűnt, hogy nincs mivel, de ha volt is nem használták. Viszont tovább tűnődve arra jutsz, hogy túl kipihentek és vidámak hajótöröttnek, így csak és kizárólag turisták lehetnek! Vidám, piszkálódó és őrjítő… vonzó turisták, talán anya és kölyke, aki már csak emiatt sem kereste a bajt…

A reggel… előtt ébredsz, mert bár idegen hely és elég ismeretlen, mégis a sok séta, futás és mászás bizony kivett belőled. Az erdő sem segített a haladásban, a gondolataid is aggodalomra adtak okot és ez is kiszívta az energiád egy részét, no meg a találkozás azzal a pikkelyessel… szóval mélyen aludtál. Nem sokáig – pedig lehet mégis – mert arra ébredsz, hogy majdnem lezuhansz a fáról ahogyan egy erős széllökés megsimogatott és gyanúsan nedves minden körülötted… és rajtad. Ez még mind rendben volna, de valami mérgesen rád szisszen, ami eddig valahol a nadrágod alatt talált magának helyet. Nem túl nagy, de olyan színe van, hogy észre se vetted volna, ha nem dühösen sziszeg rád…

Innivalód lesz elég, de a tölcsér elborult és ha nem állítod vissza akkor nem ez a módszer fog megmenteni. Egy biztos, víz most akad elég, hogy valami monszunszerű dolog kezdett el áztatni és nem tűnik úgy, hogy egy hamar el fog állni. Talán egyetlen jó dolog az, hogy ennél tisztább vizet keresve sem lehet találni… elméletben. A másik ami biztos, hogy az orom mindenképp vár téged, mert azon túl sokkal egyszerűbbnek tűnik elérni a folyót, ami a távolban kígyózik valami nagyobb vízfelület felé.

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2881
  • Aktivitás:
    8%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #26 Dátum: 2016. Február 01. 21:26:31 »
Corvus Latsonn

A futás, pontosabban csörtetés az erdőben igencsak fárasztó – ez a terep igencsak messze áll az űrhajók futópadjaitól – és ráadásul a haladást is gátolja. Így hamar megtorpanok, és miközben hátra-hátra lesek a vállam felett, bosszúsan dörzsölgetem a friss sérüléseimet.
<Lehetne rosszabb is – ha kergetnének> Fújok egyet, és megigazítom a hátizsákomat, majd immár lassabban törtetek előre. A küzdés meghozza az eredményt – kisebb csapatnyi „rajongóra” teszek szert, akik állhatatosan kitartanak mellettem, talán az izzdaságom vonzza őket, amely a romokban heverő közérzetemet tovább rontja. A szürkület elérkeztével tábort verek, és miközben forró fürdőről és ivóvízről ábrándozok, próbálok tölcsért hajtogatni. A mélyülő sötétben kénytelen-kelletlen előhúzom a fényrudat, és rövid töprengés után rászánom magam a használatára. Ugyanis még az ormon sem akartam tüzet gyújtani, csak nézelődni – nehogy mások is megtudják, hogy hol vagyok. Most pedig itt, lejjebb a használatával pontosan megjelölöm a helyzetemet... De mivel elég barátságos volt az első találkozás, talán nem lesz nagyobb baj belőle. Bár a tölcsér nem lett túl szép, a végeredményre igenis büszke vagyok – megdolgoztam érte, és ha még működik is, már megérte! A készítése közben ért sérülések rávilágítanak arra, hogy mennyire hiányoznak a kedvenc ujjatlan kesztyűim, amelyek már több fényévre lehetnek tőlem. Időleges pótlásuk viszont egyre sürgetőbb problémává válik – így a délelött már megkurtított pólóból még két csíkot vágok – mely nem kis bosszúságomra így már csak köldökig ér... A csíkokat tekerem fel a tenyeremre, és az ujjaim között átvezetve a csuklómon kötöm meg. Így az érzékeny tenyeremet legalább védi valami.

A lombkoronába érve az ott fogadó fauna nem igazán  nyeri el a tetszésemet. A madarak még csak-csak, de többi, ami kettőnél több lábbal, esetleg szemmel rendelkezik – na azokra már némi gyanakvásal tekintek. Az erősebb jogán a szimpatikusabbakat egy karnyújtásnyi területről lepöckölgetem, a rusnyábbnak tünőket pedig egy vékonyabb ág segítségével távolítom el. A művelet végeztén aztán elfoglalom a többé-kevésbé izémentesített helyemet.

A fáradság ellenére a környező zajok, és az, hogy van mit átgondolnom, jó ideig ébren tart. Ráadásul nem is a holnapi nap foglalkoztat igazán, hanem a mai napom vége – a találkozás a Ladyvel és a kölyökkel. Pontosabban a kölykével – mert hamar eldöntöttem, hogy csak a kölyke lehet, még ha nem is hasonlított annyira rá. Elvégre adoptálhatta is, és könnyebb egy csoportként gondolni rájuk. A magyarázatok számosak, de szerencsére a valószínűsége annak, hogy pont egy másik hajó pórul járt utasai mellé érkezzek egy lakatlan bolygón, nos az a zéró fele konvergál. Így is maradnak a képtelenebbnél valószínűtlenebb lehetőségek, amelyeket kizárva marad a túrista. Ez az elgodolás már csak a remény sugallata miatt is tetszetős. Talán holnap – ha útba esik, érdemes volna visszamenni, hogy újra nekifussak a kapcsolatfelvételnek...

Az ébredés igencsak kényelmetlen – több helyen a karomba vág a „biztonsági övem”, fúj a szél, és minden nedves. Töprengve nézek szét, és próbálok rájönni, hogy ennek most miért is kéne kéne örülnöm, aztán beugrik, hogy ezért készítettem a tölcsért! A mocorgásomra alkalmi hálótársam is reagált: sziszegve tudatja, hogy ne ficánkoljak.
/Basic/ - Eee... basszus... - jut eszembe a múltkori találkozásom az egyik hasonló állatkával. Inkább megmerevedek és próbálom kitalálni, hogy mit is tehetnék. Vagy a nedves idő elől keresett menedéket, vagy fázik... <vajon mennyire lát a sötétben?> töprengek el. Azt már megtanultam, hogy a hirtelen mozdulatok nem kedveznek ilyen helyzetben a túlélésnek. A mérete nem aggasztó, és az is jó jel, hogy nem tiritartka – de vajon hogy fogom odébb tessékelni? Körbe nézek, és két lehetőség körvonalazódik, ha nem akarom megvárni, amíg önszántából odébb áll. Vagy lepiszkálom egy ágvéggel, bottal, vagy megpróbálom megfogni. A legideálisabbnak az tűnik, ha a feje mögött nem sokkal szorítom a fához, így nem tudna támadni <Szerintem ezt ő is tudja – és nem hagyja> De ha fázik, talán el van ő is gémberedve. A baj az, hogy komoly mocorgás nélkül nem tudnék Y alakú ágat szerezni, hogy leszorítsam – így marad a sokkal kockázatosabb lehetőség – kézzel megfogni! <Mindig erre vágytam szakadó esőben!>
Lassan, óvatosan mozdulok először a késemet lazítom meg, majd – centiről centire próbálok közelebb nyúlni a kígyó fele – egy negyed órát szánok arra, hogy minél lassabban „cserkésszem” be. A végén megpróbálom a sziszegősebb felét a fához nyomni, majd ha ez sikerült, levágni a fejét, és nyakkal lefele felakasztom az ágra, hogy kivéreztessem. Ha nem ilyen együttműködő, akkor az ágról próbálom meg lesöpörni, vagy a farkát megfogva gyorsan elhajítani.

A kígyó jelentette nehézséget leküzdve az esetleges zsákmánnyal és a felszerelésemmel lemászok a fáról, hogy felállítsam a tölcsért, és végre igyak egy jót – miután a víztisztítón is átment a víz. A monszunszerű esőnek hála egy nagyobb levél végéhez-alá állva végre megmoshatom az arcomat, és magamat is – mely jelentősen javítja a közérzetemet, mivel végre nem ragadok és bűzlök annyira. Már csak száraz ruha, egy kényelmes ház, és a jó társaság hiányzik. Utóbbiból legalább a társaságot sejtem, hogy merre keressem- úgyis útba esik a folyó fele.
A tegnap látott hatalmas levelekből levágok párat, és a „lándzsa” nyelére rögzítem, és néhány kisebb indával a levelek szélét egymáshoz kötözöm. Erre most nem szánok olyan sok időt – negyed-fél órát mindössze. Az összeeszkábált „esernyővel” - pontosabban esőfogóval felszerelkezve fütyörészve indulok meg az orom fele – mert órákig nem szeretek ázni – és úgy gondolom, hogy a Ladynek is meg kellene ismernie az általam teremtett bio-divatirányzatot.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1851
  • Aktivitás:
    5%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #27 Dátum: 2016. Február 11. 18:11:00 »
A fényrúd kékes-fehér derengése legalább annyi veszélyt hordoz magában, mint amennyi segítséget nyújt. Valószínűleg az éji fényviszonyokhoz szokott élőlények nem vonzódnak az ilyen erőteljes és mesterséges fényhez. Ugyanakkor némelyikben lehet annyi kíváncsiság, hogy megnézze magának mi tévedt a területére, ami ennyire ragyog…

A munkádat megkönnyítetted, de ki tudja mennyire árultad el magad a fényforrás használatával. Az biztos, hogy még órák után sem érkezik senki akit érdekelne mit is teszel-veszel éppen. Eközben azon tűnődsz, hogy a Lady és a kis apróság barátságosak voltak, nem úgy, mint a kapitány, aki kihajított miután valahogy akkora hibát vétettél, hogy észrevették amint nem túl becsületesen javítani akartál az esélyeiden…

A kis fekete zümmögő izék kitartóak, egy másodpercre nem hagynak nyugtot, ott döngicsélnek míg a tölcsért készíted és bizony még az után is. Ezt követően sem hagynak magadra – pedig te már nagyon nem bánnád – és akkor is ott vannak amikor csíkokra szabdalod a pólód egy részét, hogy kesztyűnek próbáld használni az így nyert szalagszerű anyagból. A maradék, amit még mindig pólónak hívsz igen divatos lett, úgy tudod, hogy az azonos neműekhez vonzódok között ez most nagy divat…

A hosszú hadakozás az élővilággal is kimerít, pedig már így is eléggé elfáradtál. Nem kérdés, hogy hamar elnyomott az álom, de a megérdemelt pihenés helyett… ébren maradsz még egy ideig, de a kimerültség végül még így is legyűr. Az ébrenlét és álom összemosódhat, a pici az a Lady kölyke – ami most már teljesen biztos véleményed szerint – és biztosan turisták. Nem lehetnek mások, mert a többi annyira képtelen ötlet, hogy szinte teljesen lehetetlen. Emiatt, no meg mert így biztos van hajójuk, érdemes lenne megint…

Szóval az ébredés nem a legszebb, de cserében igen nedves. Nem beszélve a hálótársról, akinek rokonával már találkoztál és itt elveszteni a mozgás képességét… pedig már épp vizet gyűjtöttél volna! Amikor fadarabbá változol, a sziszegés lassan megszűnik és a kis pikkelyes szépen lassan előbb a lábadon, majd a derekadon siklik végig, hogy felfelé haladva a vállad után eltűnjön a többi ág között. Nem találtad ki és nem is tapasztaltad meg a sötét-látást, de az biztos, hogy a mozdulatlanság hatásosnak bizonyult.

A mérge – ha van neki – milyen erős lehet az kérdés, de a mivel piszkáljad kérdése legalább nem kell foglalkoztasson többet. Szerencsére nem kellett kipróbálnod, hogy a kis csúszó-mászó vajon mennyire intelligens vagy épp lassú ilyen-olyan ok miatt. Ha idő előtt még is úgy döntenél, hogy magad teszel a kígyó sietősebb távozása mellett, akkor könnyedén megtapasztalhatod…

Mivel a lassú mozgás, ahogy súrlódnak a pikkelyek, ahogy végigkúszik… végül csak megpróbálod! Abban a pillanatban, ahogy lassan megfogod a fejét, úgy tekeredik rád, mintha mindig is ilyen sebesen mozgott volna! Már nincs idő elengedni. Illetve van, de már semmit sem érne. Előbb elzsibbad a kezed, majd hallod, ahogy a recseg-ropog! Talán a páni félelem vagy valami amit élet ösztönként is ismerni, de a kígyó hirtelen megmerevedik.

Nem más történt, mint a szabad kezed addig kutatott, míg rá nem lelt a fémdarabra és… most ott van negyedig beleállva a fatörzsbe és persze teljesen átdöfve a kígyókoponyát. Kimerültnek érzed magad, alig kapsz levegőt, ahogy az természetes drog hatása a veszély múltával kiürül. De szépen elintézted, hogy ez a csúszó-mászó esetlegesen korai reggelivé váljon. A szorongatott kezedbe csak akkor kezd el visszatérni az élet, amikor nagy nehézségek árán sikerül lefejteni róla a pikkelyest.

Mit ad, a vér és más nedvek miatt csúszóssá válik a dolog és szépen kisiklik az ujjaid közül, mi tagadás a gémberedett végtag nem képes időben elkapni. Azért még van időd követni ahogy szépen földet ér és eltűnik a növények között, mire mocorgás támad, mintha valami örömmel vette volna a potyaétkezést. Idő amíg kiszabadítod magad, az sem kizárt, hogy várnod kell amíg a karodba visszatér az élet.

Valamivel később, amikor már képes vagy lemászni teljes biztonsággal és a levadászott étel után kutatsz… hát, nos, némi maradékot azért találsz. Szépen kinyitotta valami a pikkelyest és nagyjából kibelezte, felfalta amit talált, de mintha tudta volna, hogy hálásnak kell lennie, egy része, egy jól megrágott és tépett része azért ott maradt neked is, mint egy köszönetképp. Most, hogy ez így alakult, a maradékkal – vagy anélkül – indulsz visszafelé, haladsz orom irányába.

Mielőtt valóban így tettél volna, még gondoskodtál kellő mennyiségű ivóvízről és persze arról, hogy a szűrő is picit amortizálódjon, egyel kevesebb alkalommal legyen használatos. Mindenesetre, amid csak képes vizet tárolni, most csurig és még van, így talán ezzel a szomjúság probléma le is van tudva… egy ideig. Sőt, egy részét közvetlenül a testeden belül kívántad elraktározni egy ideig, ami a nedves időre való tekintettel, nem lesz hosszú-életű.

Egy rövid séta és némi sürgető érzés csillapítása után azon tűnődsz, hogy ennek a szakadó vízáradatnak azért megvan az az előnye, hogy némi higiéniai ingereket is elaltass és valamivel kellemesebb hangulatban baktass szép lassan teljesen elázva. Igaz, hogy nincs hideg, de most azért próbára teszed az ellenálló-képességedet, nem kizárt, hogy az itteni klíma és életformák együttese azért csak utat talál és… tüsszentsz egyet! Rossz ómen!

A tákolt ernyő kitartóan vezeti el a vizet, de azért a fércmunka már csak ilyen. Itt-ott ereszt, illetve nem védelmez a szeszélyes szél által véletlen irányból érkező víz ellen, de cserében valóban divatos! Igazi környezetkímélő darab, ami használat után hamar lebomlik vagy mifene és visszakerül a természet, avagy az energia körforgásba. Az alkalmazkodó képességed egyik újabb divatos darabja végül teljesen megadja magát, felfeslik és rád zuhan hirtelen pár liter víz, de mi tagadás, mindez már nem számít.

Elérted az ormot és… nem látod sehol a kölyköt és/vagy a Lady-t. Ehelyett… nem látsz mást sem. Körülpillantva sem leled tábor vagy más hasonló nyomát, úgy tűnik elmosta az eső. Vagy… de ha tovább kívánsz haladni, annak nincs különösebb akadálya. Mindössze némi csúszós talajjal kell megbirkóznod ami tovább gazdagítja a tapasztalatodat a bolygó ezer – most épp kevésbé varázslatos – arculátról.

Nem elérhető Dierol

  • Global Moderator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 2881
  • Aktivitás:
    8%
  • Karma 5
  • Digitális Nomád
    • Archívum
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #28 Dátum: 2016. Február 12. 18:05:36 »
Corvus Latsonn

A fényrúd által esetleg odavonzott élőlények miatt csak egyféle miatt aggódok – amely elég intelligens hogy eszközöket is használjon azon cél érdekében, hogy az egészségem drasztikus romlásnak induljon. Ám úgy tűnik, hogy ebből a csoportból szerencsére egy sem tartózkodik a közelben. Ellenben az apró fekete bogarakból?! több is jutott nekem – kitartásuk bosszantó – ahogy a Lady is az volt az ormon. Belegondolva az, hogy a Ladyék nem követtek, a legjobb módja volt, hogy a törékeny bizalom visszaálljon irányukba.

Úgy tűnik, hogy azért tanulok a hibáimból, mivel a mozdulatlanság – melyhez igencsak össze kellett szednem az akaraterőmet – kifizetődő volt. Legszívesebben a tegnapi nap mintájára megpróbáltam volna lerázni, ám uralkodva magamon elértem azt, hogy élmények hiányában inkább önszántából tovább álljon a hüllő. Sajnos nekem mostanában nehéz örömet okozni – mert a távozásának mikéntjével sem vagyok kibékülve. Ahogy betörve az intim szférámba lassan végigkúszik rajtam. Talán az előre látás, talán a bosszúvágy az,  amely végül tettekre sarkall, és megpróbálom elkapni a kígyót. A kezdeti siker után igen hamar be kell látom – csak elsőre tűnt jó ötletnek! Az, hogy rátekeredik a kezemre, várható volt, de az, hogy a szorítása ilyen erős, arra nem számítottam – és átkozódva veszem tudomásul szorult helyzetemet. A kezem elkezd zsibbadni, így igencsak sietnem kell, mert a szorításom minden egyes másodperccel egyre gyengébbé és gyengébbé válik. A késem fele tapogatózom, miközben a kezem felől sugárzó zsibbadt fájdalom hangjai is megütik a fülem. Rémülten felkiáltok, majd a késsel csak felnyársalom az ellenfelemet

<ez közel volt!> konstatálom, és megpróbálom remegő kézzel letekerni a kezemről a dögöt
<ilyet többé nem!> határozom el <majdnem ráment a kezem!>
Óvatosan kihúzom a kést a fából és a kígyóból, hogy aztán ügyetlen kézzel elejtsem zsákmányomat. Bár utána kapok, de lassú és esetlen vagyok ahhoz, hogy elkapjam.
/Basic/ - Francba! - meredek utána lefelé. A lent éledő zajokra homlokránclova kezdem el kiszabadítani magam a „biztonsági” köteleimből, ami zsibbadt ujjakkal igencsak lassan megy. Inkább várok is még egy kicsit, miközben a karomat masszírozom, és csak tehetetlenül fülelek lefelé.
/Basic/ - Hogy akadna a torkodon! - szólok le bosszúsan, de úgy tűnik, hogy a lent falatozó is pontosan tudja – esélyem sincs időben leérni jogos jussomért. Némi regenerálódás után – azaz amikor már nem zsibbad, hanem a fájdalomtól lüktet a karom, elindulok lefele, hogy mentesem ami menthető. Amit találok az, nos, sóhajtozásra ad okot – nem ilyennek képzeltem a vésztartalékomat. Azért nem hagyom veszni – és magamhoz veszem cafatkát, valamint órámon megnézem az időt, hogy mennyi ideig tarthatott ez az éjszaka.

Út közben az orom fele kezdek egyre jobban elázni – és bár a víznek is megvannak a maga előnyei, kezd kissé sok lenni – lassan de biztosan azért visszahűt. Ennek egyik első jele lehet a kósza tüsszentés. Nem ártana minél előbb száraz, meleg helyet keresnem – de itt erre esélyem sincs. Így marad az egyetlen lehetőség – eszkábált esernyőm védelmében folytatni utamat. Sajnos a darab szavatossága igencsak rövid életű volt – és az illúzió, hogy megvéd az esőtől a varrás mentén foszlott szét. Pár liter friss víz ömlik rám, melynek tegnap sokkal jobban örültem volna, mint jelen helyzetben.

-Óóóó... - veszem szemügyre a kiszolgált darabot. Bár teljesen átáztam, azért próbálnám a továbbiakban is minél inkább szárazon tartani magam. A lándzsáról levágom a maradék leveleket, és inkább három újat vágok a növényzetről a nagyobbak közül. Egyet-egyet a vállaimnál próbálok rögzíteni a már bevált indás-kötözős módon, egyet pedig a fejem-tarkóm, hátam vonalában, mint valami esőkabátot. Feltehetőleg nem túl sikeres a művelet, de egy próbát megér.

A hevenyészett ruházkodás után folytatom utamat az oromig, ahol körülnézve semmit nem látok. Valahol csalódott vagyok – de mégis mit vártam? Hogy csak arra várnak, hogy hátha visszafordulok?
Így marad az eredeti terv – eljutni a folyóhoz. Megigazítom a málhámat, és betájolva az  irányt megindulok a célom fele. Út közben óvatosan lépkedek, nehogy megcsússzak, és szerény készleteimet tovább apasztva megreggelizek. Mivel az oromról nézve igencsak messzinek tűnt a folyó, így nem sietek – két nap alatt talán elérhetem. Út közben főként három dolgot keresek
– gyümölcsfákat,
- egy vékonyabb ívelt, és rugalmas faágat, melyből este majd hevenyészett íjat lehet majd készíteni
- Valamint három-négy ökölnyi kerekded követ. Ha utamba esik, a terméssel rendelkező fáknál próbára teszem a szerencsémet, és a lándzsaszerűségemmel próbálok pár lentebbi gyümölcsöt leverni magamnak.
Délután már inkább az esti táborhelynek megfelelő területet keresek – lehetőleg egy  pataktól nem túl  messzi helyet, vagy egy tisztást, hogy aztán majd pár ágat összegyűjtve megkíséreljék valahogy tüzet gyújtani. A tűzgyújtáshoz eleinte próbálok néhány nagyobb ágat, és több marék száraz ágacskát, füvet vagy bármi éghetőt találni – ami a nedvesség miatt igencsak lehetetlen feladatnak tűnik. Aztán némi töprengés után a sugárpisztolyra esik a választásom, és a hat leadható lövésből egyet arra fordítok, hogy megpróbálom vele lángra lobbantani a „gyújtóst”. Még a parázsnak is örülök, mert akkor azt fújogatva, dédelgetve próbálom fellobbantani a tüzet, hogy aztán azon süssem meg a kígyó cafatait, a takaróba burkolódzva.
"Minden nagy kaland a rossz tervezés eredménye"

Nem elérhető Thyriel

  • Spirit of Love
  • Administrator
  • Legenda
  • *****
  • Hozzászólások: 1851
  • Aktivitás:
    5%
  • Karma 5
  • Daughter of Arquiel
Re:Prológus - Az Ismeretlen Bolygó
« Válasz #29 Dátum: 2016. Február 25. 18:38:38 »
Corvus Latsonn

A Lady és a kölyke. Rejtélyes páros, akiket nem találtál sem a nyomodban, sem az ormon, de még máshol sem. Úgy tűnik másfelé vették az irányt, egyáltalán nem akartak bántani vagy csak nem érte meg számukra az erőfeszítést, hogy nyomodba eredjenek. Nem érdekes, ahogyan az sem már egy ideje, hogy mennyi esőcsepp talál rajtad pillanatnyi pihenőhelyet, mert már belőled is patakokban csordogál a csapadék. A természet része lettél olyannyira, hogy még az apró fekete bogarak is békén hagynak már egy ideje. Ennél csodálatosabb már csak az volt, amikor végre teljesen fel tudtad tölteni az ivóvíz készleteket.

A természet több arcát is mutatta felét, bénító csókkal köszöntött, majd szoros barátságra törekedett, de mindhiába, hasztalan. Mindkettő csúfos véget ért és talán ezt siratja most ily hevesen. Az is lehet, hogy a pikkelyesek átkoztak el, hogy minden amit kívánsz valóra váljon, de minden esetben úgy, ahogy a legkevésbé várnád-szeretnéd. Hiszen akartad a testét is, melyet végül valaki más kaparintott meg, alig hagyva neked néhány mócsingot és némi pikkelyt, melyet begyűjthettél miután sikeresen lejutottál. Viszont úgy tűnt, hogy átkokban te is jó vagy, mert amikor lekiabáltál pontosan olyan hangokat hallottál, amit egy ilyen gonosz kívánság okozhat.

Akármi is menekült el, most már tied a maradék, ami talán egy étkezést még kiszolgál. Igaz, hogy az utolsó métereket már esve, fenékre érkezve tetted meg, de nem lett különösebb baj néhány horzsolástól és zúzódástól eltekintve. Immáron tehát, a megszerzett maradék-zsákmánnyal bandukolsz az orom felé, majd onnan tovább a tervek szerint a vízesés irányába. Az esernyőd a múlté, ahogy a komfortérzeted is, igaz az már korábban elhagyott, míg a száraz hely ábrándja…

Valóra válik… nagyobb részt.

Előbb a tested válik pihekönnyűvé, majd a gyomrod liftezik egyet, végül valami akkorát csattan, hogy még percekig visszhangzik. Ez utóbbi, mint rádöbbensz te voltál. Erőd semmi, de még annyi se, fáj mindenhol és olyan helyeket is felfedeztél magadon, aminek létéről eleddig nem is tudtál. Sötét van. Koromsötét. Nedves, nem, vizes minden. Oh, csak te vagy az, a lábadnál gyűlt össze és még mindig rád hullik valami. Épp egy nagyobb csepp hullik a fejedre, elég hűvös féle. Nem sokat látsz, leginkább semmit. Abban azonban biztos vagy, hogy fekszel. Nem vízszintesen, de fekszel. Nem tudod min, csak azt, hogy néhány holmid már biztos nincs kézközelben.

Az esőköpenyed biztos, hogy nem volt elég, hogy kellően tompítsa az esésből származó energiákat, ahogyan a hátizsákodban is több olyan holmi akad ami inkább erősíti a fájdalom érzetét, semmint megóvna tőle. Talán pont egy ilyen holmi az, ami most is a hátadnak feszül. A következő pillanatban már érzed, hogy a bokádon van valami, ami szorít és elég kellemetlen emlékeket idéz. Továbbra is rejtély hol vagy, de a levegő szárazabb, kissé talán melegebb is, mint előzőekben. Lassan jut el a tudatodig, hogy egy fénykörben állsz. Halovány, remegő, de világos! Sőt, mikor felpillantasz – és elvakít egy-két liter esőcsepp – akkor rádöbbensz, hogy valahova beestél.

Akármi is ez, biztos, hogy olyan magasra nem jutsz fel. Ellenben ez a kevés fény csak arra elég, hogy utaljon rá, valami barlang vagy valami efféle verem nyelt el téged és úgy tűnik nem is akar elengedni. A korábbi terveid a gyümölcsökről és más finom falatokról most elillanni látszik, ahogy a rugalmas ágak is elérhetetlennek, Igaz, hogy nem megcsúsztál – kellően óvatos voltál – szimplán épp átléptél egy kidőlt fatörzset, amikor… egy ideig biztos, hogy eszméletlen voltál, de most már kezd tisztulni a kép. Így felfogod azt is, hogy a jobb kezdenél mozgást érzékelsz…