Jayr "Enethiel" Eisenberg

[Dierol]

Enethiel

/Görög/ Remélem nyolc év múlva nem tűnsz úgy el, hogy keresni kelljen téged! - válaszolom mosolyogva, hogy a szinkronúszásnak az ötletére töprengő arcot vágjak. Elvégre vannak más egyéb módok is, amik kellemesen kifárasztanak. A könyvtár említésére bólintok
/Görög/ Jól hangzik! Ott biztos, hogy kéznél lenne minden oktatóanyag! Ha pedig fel akarjuk dobni a dolgot, akkor kipróbálhatunk valami könyvtári játékot is! - értek egyet vele.
/Görög/ Igen, ez jó tanács! Jelentősen megkönnyíti a dolgokat! - válaszolom kissé közelebb hajolva.
/Görög/ Nagyon szépek! - válaszolom a kérdésre - talán valamikor bemutathatnál nekik! - javaslom - és ezt persze komolyan is gondolom! Arra a végszóra, hogy vele mindig tanulni kell valamit igencsak elégedetten pillantok rá. Ugyanis ez azt jelenti, hogy ez a találkozás jól sikerült, és hajlik egy következő találkozásra, ami kit tudja hogy végződik majd!
Talán valóban nem kellett volna ennyit forgolódnom utána, de próbáltam volna valami hasznos információt is megtudnom róla azon kívül, hogy hátulról is milyen csinos.

Iason megjegyzése világít erre rá - és egyből eszembe jut az Amyntával tegnap délután eltöltött idő.
/Görög/ Valóban - értek vele egyet, és elönt a vágy, hogy újra hasonlóan élvezetes időtöltésben legyen részem lehetőleg minél hamarabb.
/Görög/ Ez igaz - értek vele egyet - a többieket mással kell szóra bírnod, ha nem csak az olvasni szerető lányokkal akarsz szóba állni - erősítem meg az amúgy egyértelmű dolgot. Kirké figyelmeztetésére bólintok.
/Görög/ Azon már nem tudok változtatni, csak azon, hogy a jövőben itt legyek az időpontokon - válaszolom.

A doki maga elé emelt táblája, és a keresztezett lábak bizony némi távolságtartásról - vagyis annak megpróbálásáról tanúskodnak. Talán így akarja visszaterelni hivatalos keretek közé ezt a találkozást? Minden esetre ettől függetlenül kedvemre van az amit látok, és nem kétséges, hogy ez lehetett a szabó  célja is. A tekintetem el-elidőzik a nőiesebb formákon, végül a szemkontaktus is sorra kerül.
/Görög/ Szívdöglesztően, mint mindig! - dicsérem meg, miközben leülök a kanapéra.
/Görög/ Mivel egyáltalán nem bántam meg tegnap, hogy eljöttem - ma örömmel érkeztem - válaszolom, hogy a pozitív élmények igencsak inspirálnak. De ezek szerint ő is érzi a változást - és célzottan rá is kérdez. Nem szégyenlős.
/Görög/ Nagyszerűen telt az este! - vigyorodom el - Köszönhetően egy odaadó rajongómnak, akinek hálás lehetek azért, mert rávezetett, hogy nem csak az emberek lelkét, de a testét sem szabad elhanyagolni, ha szeretetről van szó! Ráadásul fantasztikus időtöltés, amitől igazán érzi az ember, hogy él! - lelkesedek szenvedélyesen - Gondolom minél tapasztaltabb valaki, annál csodásabb lehet a dolog - nézek rá kérdőn,  hogy neki mi a tapasztalata. Aztán pici szünetet tartok, és elmerengek azon, hogy a doktornő milyen tapasztalatokat oszthatna meg velem, miután ledobta magáról a kosztümöt, és ezt a hivatalos magatartást...

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 30. – 10. nap
Péntek – Reggel, kora délelőtt


Edzőtermi lány /Görög/ Aki keres az talál! S különben is, nyolc év múlva a fiadnak kell keresnie, nem neked! – kuncog, nevet, majd bólint – Szerencsére az Anatómiai tanulmányokhoz mindig kéznél van minden, amikor a megfelelő társsal tanulok! – mondja ártatlanul, de tudod, hogy ebben semmi ártatlan nincs – De ha tanulunk, akkor nincs játék! A játékok egészen másra valók! – tényleg rezgő hangot utánzott volna vagy csak te vagy már teljesen felhúzva (?) – Tudom! – közli, hogy szépek a mellei – Teljesen természetes! – büszkélkedik és van mire – Ez itt a szexibb – fordítja picit feléd, majd a másikat – ez pedig a szívdöglesztőbb, köszönjetek szépen Jayrnak, a kanos kiskandúrnak! – kuncog, és a bemutatót követően nem kérdés, hogy rád van írva mit akarsz, igaz ez eddig sem volt kérdés…

Később, már sétálva is ez az emlék és szavak kísérhetnek, kínozhatnak igen keményen…

Iason /Görög/ Akkor, akkor jó! – ha úgy látod Amynta valóban jobb, ő elhitte amit mondtál, majd a felvetésedre – Mindenkit azzal amit szeret. – félig kérdés valójában
Kirké /Görög/ Szerintem találtok megoldást arra, hogy ne legyen hivatalos az, mennyire megbántottad azzal, hogy nem jöttél el! – néz rád kihívóan, nem igazán tudod eldönteni mit sugall

Végül, miután helyet foglaltál a kanapén:

Psykhe /Görög/ Köszönöm! – örömmel vette a bókot, de többet nem mondd ezzel kapcsolatban, viszont mintha elpirult volna, amikor szóvá teszed, hogy milyen volt tegnap – Igen, azt látom. Úgy vélem, hogy talán szükséged is volt erre. – jegyzi meg már sokkal professzionálisabban – Rajongó? – kérdez rá, majd bólint – Igen, bár kétlem a Teremtő a „Szeresd az embert” így értette. Ennek azért vannak veszélyei is, remélem védekeztél! – hívja fel a figyelmedet arra, amivel nem törődtél – Ellenben igazad van és nem is tévedsz, tényleg csodálatos és a tapasztalat is sokat segít. – bólint aprót, majd a következő kérdése lehet hideg zuhany: S magadat szeretted e eléggé ahhoz, hogy eltűnődj azon, ki tette ezt lehetővé és mibe került, hogy megtehesd? Milyen hatással van ez a Rajongódra és persze még mindig ott az alkalmasságod kérdése, melyre még nem találtunk elég időt, hogy megállapítsuk. – s nincs a hangjában huncutság, csak az érdekeidet tartja szem előtt, úgy véled szeretné, ha visszamehetnél dolgozni, de nem kapod meg könnyen…

[Dierol]

Enethiel

/Görög/ A jó felszerelés már fél siker! - értek egyet az anatómiai kérdésben vele, hogy aztán egy picit ellentmondjak neki
/Görög/ A játszva tanulás állítólag sokkal emlékezetesebb tud ám lenni! - vetem fel, s kellemesen beleborzongok abba a hangba míg a tekintetét kutatom.
/Görög/ Igazán ennivalók! - kacsintok rá a bemutatkozás után...

A buszról leszállva van lehetőségem azon eltöprengeni, hogy mi lehetett volna ha nem időpontra jövök, és nem Iasonnal... De ezek a gondolatok csak még sürgetőbbé teszik, hogy végre a formás doktornőhöz érjek.

Kirké válaszára igazából nem tudok konkrét választ adni. Igazából azt sem tudom, hogy miért lettem ennyire kibeszélve a családon belül.
/Görög/ Majd meglátjuk! - zárom le a dolgot, mert én sem tudom, hogy fog alakulni.
Psykhe pirulását egy halovány mosollyal jutalmazom, és a véleményét egy picit helyesbítem
/Görög/ Nem csak szükségem volt, hanem van is! - nézek a szemébe, hogy tudja - jelenleg ő áll a vágyaim központjában - de úgy nézem, te sem vagy kivétel - mert igencsak feszültnek tűnsz azzal a mappával a kezedben! Mindkettőnknek jót tenne, ha oldódnál egy kicsit! - javaslom neki.

/Görög/ Mondhatnám elkötelezett hívőnek is - árnyalom a képet Amyntáról - Lehet, de ez a megközelítés sem tűnik rossznak! - vélem a teremtő szándékát illetően. A védekezést megemlítve épp mondanám, hogy mivel teljesen egészséges, így nem szükséges, de aztán azonnal az rájövök, hogy épp ezért kell. A következő kérdés erősen elkanyarodik az engem jelenleg foglalkoztató témától.
/Görög/ Úgy vélem, hogy magas árat fizettünk érte - húzom el a szám egy pillanatra - Elég volt egy elhamarkodott és magabiztos döntés, hogy segítek Amyntán, és meggyógyítom. De ez kissé félresiklott, mert valahogy a jelenlévők ráébredtek az igazságra... -tartok egy kis szünetet, hogy tudjam folytatni - Eredetileg azt gondoltam, hogy egy barátomat és Amyntát össze tudom boronálni, de ez az esély abban a pillanatban így elillant - csettintek - Cyrusnak tetszik Amnyta, de azzal a vak rajongással nem tud versenyre kelni. Én pedig felelősséggel tartozom Amyntáért, ha már véletlenül magamhoz láncoltam - és próbálok legalább részben megfelelni neki. Ezért pedig úgy tűnik, hogy lezárul Thyrával és Petrossal egy korszak. Cyrus pedig még próbálja feldolgozni a tapasztaltakat - ez igazi próbája a barátságunknak. A másik két vétlen áldozat szintén próbálja túltenni magát a traumán. Segítenék nekik - de nem hiszem, hogy most pont az én jelenlétem lenne az, ami megnyugtatná őket. Úgyhogy csak teret és időt tudok nekik biztosítani... Szóval a tegnap nem volt épp ideális, de próbálom kiélvezni a lehetőségeket, mert ez segít megérteni és higgadtan átvészelni a nehéz pillanatokat! Remélem az őszinteségnek jutalma is lesz! - mosolyodom el, majd megpaskolom magam mellett a kanapét.
/Görög/ Ha átülnél ide, jóval bensőségesebb lenne a beszélgetés! - csábítom picit.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 30. – 10. nap
Péntek – Reggel, kora délelőtt


Edzőtermi lány /Görög/ Igen, ez igaz! Sok helyre segít bejutni! De te ne tudnád? Rendőrség gyöngye? – kérdezget, de mernéd állítani (nem, az már áll), hogy nem egészen egy dologról beszéltek, de mégis ugyanarról – Lehetséges, de nem mindegy, hogy kis homokozós vödörrel játszol vagy valami komolyabbal! – pillant a nadrágod felé, majd nevetve hessent – S olyan íze van amilyet csak akarok! – huncutkodik, végül séta…

Nem tesz jót. Olyan gondolataid vannak, hogy talán észre sem veszed de igazítod a nadrágodat, amit lehet a járókelők nem élveznek annyira, mint te. Teljesen fel vagy pörögve, igencsak sok vágy gyűlt benned össze és nem találja a kiutat, ahogy felfelé utazol a liftben. Mi tagadás kanos vagy. S talán ezért nem is figyelsz annyira Kirkére vagy dolgokra, amik sokkal egyszerűbb dolgokat sejtethetnek, mint jelenleg feldolgozni képes vagy.

Psykhe /Görög/ Sok minden történt veled és most olyan vagy, mint egy kisgyermek, aki belekóstolt egy finom süteménybe. – de nem teszi el a mappát és nem foglalja el a neki felkínált helyet, ellenben – Kért, kívánt valamit, amit te megadtál neki akár csak szóban, mint egy ígéret? – érdeklődik, majd a történetedet követően – Ezt nagyon gyorsan rendbe kell tenned! Nem csak miattuk magad okán, de a többiekért is, akik hozzád hasonlóan kiszabadultak! – ebben annyira határozott, hogy fel sem fogod, de igazából azonnal indulnál, mintha a Teremtő parancsolta volna – Úgy vélem, hogy ez a barátod, Cyrus, elárultnak fogja érezni magát, kérdéses, milyen erős a baráti kötelék, míg a feldolgozás ösvényén jár, sok minden kavarog benne. Nem biztos, hogy jó ötlet azt hinni, hogy jó neki most egyedül! – hívja fel a figyelmed egy másik nézőpontra – Mielőbb utána kéne nézned és segítened mielőtt komolyabb baj lesz. Nem baj, ha nem tudják vagy látják te voltál, de így ezt ne hagyd! – s megint, mintha valaki feletted álló utasítana, fura érzés, mert közben pedig nem így van, de valahogy mégis oly ismerős – Ami a párost illeti, sajnálom. Néha az élet fáj és nem úgy alakul ahogy szeretnénk, de ettől leszünk azok, akik. Az, hogy átélünk ilyesmit pedig empatikusabbá tesz és tapasztaltabbá. Bölcsebbé is talán. – kis szünet után – Igen, van jutalma. Jobban érzed magad, felszabadultabbnak…

[Dierol]

Enethiel

/Görög/ Legközelebb talán lesz alkalmad játszani is vele, ha szeretnéd! - válaszolom a játékra, hogy aztán egy kicsit más tájakra terelődjön a szó
/Görög/ Csak megfelelő öntet kérdése - értek vele egyet jókedvűen.

Ha már az utca és a lift sem csillapítja a vágyakat, akkor a doktornő egyáltalán nem - sőt! Így a helyzetértékelésére csak egyféle választ lehet adni
/Görög/ Nem vagyok irigy - szívesen sütiznék veled - pendítem meg a lehetőséget, de elég hamar komolyabb témára tereli a szót - és olyan ellentmondást nem tűrő és sürgető hangon, hogy arra késztet - kelletlenül álljak fel, és induljak meg az ajtó felé. Így a kérdése Amynta kérésével kapcsolatban nem tűnik annyira fontosnak - ezért csak egy tömör
/Görög/ igen - a válasz. Elvégre a viselkedése miatt úgy érzem, hogy felelősséggel tartozom felé.
/Görög/ Lesz olyan időpont, amikor nem kell hamarabb távoznom? - teszem fel a kérdést, hiszen tegnap is nálam fontosabb dolog jött közbe. Kezemet a kilincsre teszem, és úgy hallgatom tovább. Gondolom a segítség alatt nem azt értette, hogy elmosogatok helyette, amíg nincs otthon...
/Görög/ Lehet, hogy Cyrusnak nem jó egyedül, de eddig azt gondoltam, hogy nem pont engem akarna látni amíg nem készült fel rá. Mással pedig nem hiszem, hogy érdemben tudna beszélni a dologról... De ha azt állítod, hogy az tesz nekik jót, ha nem hagyom lerázni magam, akkor meglátogatom őket! - válaszolom. Elvégre neki kell tudnia, hogyan működnek az emberek.
/Görög/ A gond az, hogy az ilyen úton szerzett empátia és bölcsesség nem csak nekem, hanem a többi érintettnek is fáj - jegyzem meg, hogy elég magas ára van a dolognak. Amikor a jutalomról esik szó, hümmentek.
/Görög/ Jelenleg nem pont erre vágyom leginkább... - válaszolom, és ha eddig vagy ezután nem marasztal, akkor a sürgető utasításnak eleget téve lenyomom a kilincset. Magam előtt felidézem Cyrus tekintetét, ahogy zavartan kihátrál és elszalad - a nevét, s azt, ahogy a kórház folyosóján azt magyarázza, hogy Morana kizárta. Próbálom a számtalan lélek között megtalálni, hogy tudjam - érdemes-e Cyrus lakása felé indulnom azért, hogy találkozhassak vele?

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 30. – 10. nap
Péntek – Kora délelőtt


Sajnálatosan meg kell állapítsd, hogy a doktornő és te nem találtátok meg a közös nevezőt a vágyad és a lehetőségek adta egyenletben. Igazából a maga módján elég finoman és profin szerelt le, ha lesz időd eltűnődni rajta lehet észreveszed az apró manipulációkat, de lehet sosem lesz fog feltűnni. Ez legyen a jövő zenéje, ahogy talán az is, hogy képes egy halandó ilyen hatással lenni rád és ami a legrosszabb talán még igaza is van?

Dr. Vardalos /Görög/ Ez esetben teljes felelősséggel tartozol érte. Úgy látom, hogy nem érted ennek a kérdésnek a lényegét, de most, hogy felhívtam rá a figyelmed, mit gondolsz miért lehet ez? – kérdez és ezen kérdés okán lehet nem is sietsz tovább azonnal – Igen, például most, hiszen azt sem tudod, hogy hol keresd őket. Esetleg, mégis? – kérdez rá, látod, hogy valóban érdekli – Úgy tudom, hogy tudomány embere, mint magam, s mint ilyen a természetfeletti létezésére mutatott kikezdhetetlen tény képes kiborítani valakit az addigi biztosnak hitt világából és biztonságérzetéből! Esetleg meg kéne próbálnod! No persze nem ajtóstól rontani a házba, hanem kellő óvatossággal, hiszen magad is tudod, az emberek testileg és lelkileg is törékenyek! – mintha itt valamit elhallgatna vagy csak te gondolod így? – A fájdalom az élet része. – említi meg megint, de bólint, hogy van igazság a szavaidban

Az, hogy ezek után maradsz és beszélgetsz még, vagy lenyomod a kilincset és már a képességedhez fordulsz, csak rajtad áll, de az biztos, hogy az élet egy újabb érdekes fordulatot vett és ki tudja mit fogsz találni!

[Dierol]

Enethiel

Most nem azon tűnődök, hogy a doktornő mennyire vezet az orromnál fogva, mert akadt sürgetőbb feladatom is!
/Görög/ Valóban nem értem, hogy mire akarsz kilyukadni ezzel a kérdéssel - adok neki igazat - s kivételesen nem is kellett volna külön kiemelned, hogy tudjam - teljes mértékben felelős vagyok Amyntáért. Ez elég egyértelmű volt számomra is - jegyzem meg, és megtorpanok az ajtóban, ahogy burkoltan arra céloz, hogy még kivárhatok egy picit.
Közben a tekintetét kutatom, hogy vajon meglátom-e benne a rejtett vágyakozást, ami kétségtelenül ott lapulhat a felszín alatt. Hiszen legutóbb is sikerült megpillantanom, amikor olyan közel hajolt hozzám! beleborzongok az izgató emlékbe, és inkább az ajkaira vándorol a tekintetem - de nincs szerencsém. Nem esik nehezemre elképzelni, hogy tudna az érintésük tűzbe borítani - ami kényelmetlen feszengést vált ki az izgalom mellett. Inkább a kecses nyakára terelem a figyelmemet, ami elég semleges területnek tűnik egész addig, amíg fel nem ötlik, hogy milyen szép ívben tud megfeszülni az élvezet hatására. Ezek után már menekül is lejjebb a figyelmem, de vesztemre, mert olyasmi kerül a tekintetem útjába, amitől nehéz megfeledkezni... Inkább szemlesütve visszasétálok a heverőig, hogy aztán azon végigdőlve a mennyezetet kezdjem el tanulmányozni, csak hogy egy kicsit eltereljem a figyelmemet a doktornő adottságairól. Megpróbálok inkább arra koncentrálni, hogy Cyrus merre lehet.
/Görög/ Szerintem minden embert meghülyít ez a kikezdhetetlen tény! - szúrom be az én megfigyelésem eredményét - de nem vitatkozó vagy támadó szándékkal.
/Görög/ Hogy hogy lehet nem ajtóstól rontani a házba, arról fogalmam nincs - elvégre nem küldhetek neki olyan barátkozós képeslapot, aminek az aljára azt írom, hogy a legjobb barátodtól az Elohimok közt! Ám amikor arról beszél, hogy az emberek testileg is törékenyek, felsóhajtok
/Görög/ Ezzel túlságosan is tisztában vagyok. De ha Cyruson nem is tudok most azonnal segíteni - de cserébe, hogy meghallgatsz - talán neked egy kicsit tudom javítani a közérzetedet! - válaszolom, és közben az Éltető Aurámba burkolom, hogy legalább visszakapjon valamit abból az energiából, amit az ilyen kezelések folytán elszívnak a páciensek.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 30. – 10. nap
Péntek – Kora délelőtt


Egy pillanatra megfordul az asztala felé, mikor beismered, hogy nem érted a szavai mögött rejlő bölcsességet, de alig néhány szívdobbanás és újra a tied minden figyelme.

Dr. Vardalos /Görög/ Mennyit tudsz a démoni alkukról és azok következményeiről? – érdeklődik szelíden és valahogy érzed, nem teljesen egy dologról beszéltek

A továbbiakban számtalan módon sikerül átérezned az emberi gyarlóságot és azon nevezetes hét főbűnök egyikének forróságát, melytől nem nagyon tudsz szabadulni, hála a buszon történteknek és a tegnap emlékeinek. No meg ki tudja, hogy a fantáziád merre visz el vagy Jayr milyen emléke keveredik ebbe az egészbe.

A Hatalmad ezúttal nem hagy cserben, de abban a pillanatban amikor hozzáfordulsz, látod, ahogy a doktornő igen kíváncsian néz rád. Nem teljesen olyan mint korábban a többiek tették, de valahogy hasonló. Aztán ahogy felidézel mindent amit tudsz a legjobb barátodról… egy pillanatra mintha rálelnél, de aztán eltűnik. Az irányt minden esetre tudod, ez valószínűleg a Kórház lesz.

Dr. Vardalos /Görög/ A Közhelyek igazságát senki sem tagadhatja, de kevesek képesek tárgyilagosak maradni, ha őket is érinti. De pontosan ilyen helyzetekben adhat megnyugvást például egy baráti kötelék. – említi meg, de a bizonytalanságodra nem tud megnyugtató választ adni – Gyakorlással? – biztat, hogy ez olyan, amit neked kell megtenned – Ami pedig engem illet, kedves vagy, de szükségtelen! – kis pír költözik az arcába és élettelibbnek tűnik tetted okán, de a test és a lélek nem egy azon dolog. – Köszönöm. – mondja azért kedvesen.

[Dierol]

Enethiel

Az alkukkal kapcsolatos kérdésre eszembe jut a következő napirendi pontom.
/Görög/ Egyéne válogatja, hogy melyik  bukott mire taksálja a segítségét. De jobb ezzel a lehetőséggel megfontoltan élni - tűnődöm el, és ismét felötlik bennem, hogy Dalia vajon milyen árat fog szabni az engem érdeklő tudásnak. Vagy hogy a szóbeli kedvessége ez alkalommal fizikai módon is meg lesz-e támogatva? Nem is nehéz elképzelni a dolgot, hogy mi minden történhetne a tisztás napfényben fürdő kövén ma délután... Ezen apró kitérő után inkább a kinti panorámára vetem a tekintetem, hogy picivel később már Cyrus nyomát kutassam. A megérzésem most megnyugtat - hiszen mintha a munkahelye irányában lenne. Persze kérdéses - hogy dolgozik-e vagy mint páciens tartózkodik ott - de nála a hivatástudatra nagyobb esélyt látok. A doktornő kíváncsi tekintetét nem hagyom szó nélkül
/Görög/ Feltehetőleg a munkahelyén van - osztom meg vele a tapasztaltakat. Talán valamely csinosabb medika épp vigasztalja. Sóhajtok, és próbálok inkább másra gondolni - mint például, amit a doktornő mond.
/Görög/ Ezzel nem igazán lettem kisegítve - állapítom meg a gyakorlás említésére. Abban viszont kissé kételkedek, hogy pont az én baráti kötelékemre lenne most szüksége. De később ezt úgyis meglátjuk - határozom el. A felajánlásomat bár szükségtelennek nevezi, de nem hagyom, hogy ezen megsértődjek.
/Görög/ Az tény, hogy semmi jót nem jelentene ha szükségét éreznéd - értek vele egyet vidáman, aztán inkább lehunyom a szemem, hogy ne az ablakot nézzem, aminek a doktornőt nekinyomva meg lehetne szeretgetni... Hosszú lesz így ez a kezelés!

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 30. – 10. nap
Péntek – Kora délelőtt


A doktornő kíváncsian pillant rád mikor véleményednek adsz hangot és ugyan lehet az övé nem egyezik a tieddel, nem ad hangot ennek, helyette is minden figyelme a tied. Végül, amikor úgy véli nincs több gondolatod ezzel kapcsolatban amit szóban is megosztanál kérdez:

Dr. Psykhe /Görög/ Elképzelhető a különbség a… taksálásban, hogy kiről vagy épp miről van szó? S ha igen, te ezt hogyan látod? – érdeklődik szelíd határozottsággal, olyannal, amilyennek megismerted – Azonban van egy igen fontos dolog, aminek szeretném, ha utána olvasnál, ha még nem ismernéd vagy tetted volna. Ez pedig egy német polihisztor, Goethe, egészen pontosan általa papírra vetett: Faust, ami most segítségedre lehet(ne). – majd a kíváncsi tekintet, a magyarázat után – Ez igazán jó, örömteli hírnek tűnik! – s úgy véled őszinte – Esetleg a saját vágyaidat látod az ő helyzetében? – kérdez rá miért is vigasztalódna épp nővérkével a barátod, minek következményeképp akár olaj is lehetett a tűzre és elképzeled ahogy Thana szomorú szűz… szomorú nőként vigasztalja őt, nem kis bosszankodásodra és a doktornő távolságtartása sem tesz jót neked – A kételkedés nem rossz dolog, megadja nekünk időt amire esetleg szükségünk lehet. Rosszabb esetben épp azt veszi el, de a világ és benne minden az egyensúlyra, a rendre törekszik. – mosolyog, majd hosszasan néz mielőtt bármit is mondana: Nem állt szándékomban megsérteni. – mintha a Lelkedben… esszenciádban olvasott volna egy pillanatra – S a többiek? Elvégre amolyan Őrangyal-féle lennél, őket is felkeresed? – érdeklődik

[Dierol]

Enethiel

A doktornő kérdésén egy picit meglepődök.
/Görög/ Természetesen van eltérés abban, hogy egy adott segítségnek milyen árat szabnak. Ebből a szempontból pont ugyanolyanok vagyunk mint az emberek. Csak mi több sérelmet dédelgetünk. A kérésekre visszatérve nem mindegy, hogy mit kérnek és hogy ki kéri. Van különbség aközött, hogy a jószomszéd kölcsön kéri a fűnyírót - vagy az a szomszédod, aki agyonverte a kutyádat kér tőled örökbe három havi keresetednek megfelelő készpénzt. Az egyiknek szívesen segítesz akár ingyen is - a másiknak viszont alapos indokkal kell alátámasztania a kérését - s lehet, hogy feltételként szabnád, hogy a jövőben ne bántsa az állatokat - aztán a rövid szünetet érzékelve továbbgondolom, hogy miért is érdekelheti ez a téma - De ha az én egyik képességemre van szükséged, és az "árára" vagy kíváncsi - az számodra egy köszönömbe kerül csak. Elvégre úgy érzem elég bizalmas a kapcsolatunk, és sokat teszel érem - az a legkevesebb, hogy segítek ha szükséged van rá - válaszolom neki. A Faust említésére biccentek
/Görög/ Hallottam már róla, de még nem volt hozzá szerencsém. Hozzácsapom a többi ajánlott olvasmányhoz, amelyek listája egyre szebben hízik.
Amikor a vágyaimra terelődik a szó, ki kell, hogy javítsam
/Görög/ hmm... Nem csak az ő helyzetében, hanem majdhogynem minden helyzetben a saját vágyaimat látom. Olyan, mintha valami különös szűrőn át látnám a világot, ami felerősítené őket... - Hagyok magamnak egy kis időt, és rövid szünetet tartok hogy lepergessem Thana vigasztalását - Emiatt nem is egyszerű másra koncentrálni hosszabb ideig - árulom el, de feltehetőleg erre magától is rájött.
/Görög/ Valószínűleg ezért nem is sikerült - válaszolom a megsértés említésére, s ahogy a többiekkel kapcsolatos kérdésére is van válaszom
/Görög/ Igen. Lehetőleg minél előbb próbálok rájuk időt keríteni. Talán ebéd után. Bár lehet, hogy nem lenne jó ötlet Iasont kitennem ilyen beszélgetéseknek - pláne nem Cyrus munkahelyén... Azt hiszem inkább késő délután lesz az az időpont, miután el tudok kezdeni ezzel foglalkozni, mert addig Iasonra kell vigyáznom. Egyébként ő is páciensed volt? - kérdezek rá, ahogy eszembe jut a lehetőség.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 30. – 10. nap
Péntek – Kora délelőtt


Psykhe /Görög/ Kicsit elhamarkodottnak tűnik ez a kijelentésed, de kérlek áruld el miért gondolod így! Esetleg, (rossz) tapasztalat? – úgy tűnik, hogy érhet meglepetés, hiszen belegondolva a Bundás is… – Illetve érdekelne miért és miből gondolod azt, hogy több sérelmet dédelgettek! Miben is pontosan és hogyan? – látszik őszintén érdekli és próbál megérteni téged – S mit adnál meg a segítségéért, meddig mennél el? Mi az amire már nemet mondanál? – érinti a tollat az ajkához, ami ki tudja miképp hat rád – A legtöbb ember is így működik! Esetleg akad néhány pszichopata, de akkor ezek szerint köztetek is! – vonja le a következtetést a szavaid alapján és láthatóan pillanatra elgondolkodik – S nem érzed úgy a példádból, hogy a bántalmazó esetleg azt érdemelné, amit adott? – kérdez rá – Hiszen ha egyszer megtette bármikor megteheti újra, valamint a szó elszáll… – veti fel, majd bólint – Köszönöm! Ezt jó tudni! – hálás érte, de azonnal meg is érted, hogy most nem erről nem van szó – Faust-ot tedd előre és szerintem még ma kezdd el. Nem csak a te, de a fiatal védenced okán is! – hangsúlyozza, nyomatékosít és vezet téged valamiért igencsak határozottan erre, aztán ad neked pici időt mielőtt folytatná – A vágyak újdonság számodra, van akinek zavaró, úgy tűnik számodra éppenséggel igen vonzó dolog! Érthető, azelőtt valószínűleg nem élhetted át és most az emberi érzékekkel párosítva könnyen pszicho-addiktívvá válhat! – közelebb lép és finoman felemeli a fejed, hogy a szemei picit magasabban vannak – Otthon vár egy nő aki, ha jól értettem, minden vágyad kielégíti! Sokan, sok férfi és nő keres olyan társat aki feltétel nélkül szereti, de legalábbis megérti és megadja amit keres, amire szüksége van. Ez utóbbi nem mindig ugyanaz. Ne áruld el ezt a bizalmat! – mondja picit határozottabban, talán éllel és keményen, de nem vagy biztos benne, nem vagy annyira jártas az ilyesmiben. – Elnézést, hogy ki volt a páciensem? – nem érti kire gondolsz, de míg a választ várja az asztalhoz lép és leguggol, hogy az alsó fiókból keressen valamit. Így csak a feje búbját látod és annyit hallasz zörög valamivel, de mikor feláll komoly tekintettel pillant rád – Ha ez segítség neked és elfogadod, akkor vigyázok Iason-ra, amíg te a fontos feladataiddal törődsz.

[Dierol]

Enethiel

/Görög/ Picit próbálok ismerős párhuzamokat vonni, példákat hozni, hogy könnyebb legyen megérteni - válaszolom pillanatnyi szünetet tartva. Nem azért, hogy várjam a megerősítést, hanem hogy összeszedjem a gondolataimat
/Görög/ Gondolom az eddigi életed során sok emberrel találkoztál - s mindegyikkel másképp sikerült kijönnöd. Van akit kedvelsz, van aki nem hagyott mély nyomokat, és van akivel igencsak összevesztél. Nálunk aztán az évek alatt ezek a nézetkülönbségek elmélyülnek, eldurvulnak, pedig elvileg "kollégák" vagyunk. Hosszú évekig azt hallgatod, hogy amit te csinálsz az nem jó, hibás az egész elgondolásod, s hogy kiköszörülje a szakmai hibát, elveszi az ügyedet, vagy szimplán eltörli a projektedet - például egy falut szökőárral - hiszen ő tudja, hogy neki van igaza. Ez a mérgező munkahelyi légkör aztán kihat mindenkinek a feladatára, és elkezdik egymás munkáit, erőfeszítéseit szabotálni. S a kellemetlen az, hogy ezen kollégák közül senki nem megy nyugdíjba, és senki nem vált munkahelyet. Több ezer éved van arra, hogy a veled egyet nem értőket, és a feladatodban folyamatosan gáncsoskodókat úgy igazán megutáld - és a veled hasonló eszméket vallókat megszeresd. Azaz klikkesedjetek. - ez így kimondva elég gyerekesnek, és emiatt ijesztőnek hangzik. Tényleg ilyenek vagyunk?!
/Görög/ Végül az egész lezárásaként az alulmaradtakat elzárják életfogytiglanra egy üres cellába. Teljesen ingerszegény környezet, soha nem történik semmi, csak te és a gondoltaid vannak - meg az emlékek, amik idővel talán megfakulnak. Az egyetlen időtöltésed az lehet, hogy a többieket piszkálod - és nincsenek őrök, akik ebbe beleszólnának. Csakhogy ez is unalmassá válik az első háromszáz év után. Maradsz te - a fekete semmibe fagyva, és kedvedre okolhatsz bárkit. Magadat, a többieket vagy az embereket... Egy elhagyatott sötét és rideg elmegyógyintézet alagsora, ahol elegendő időt töltesz el ahhoz, hogy sok mindent elfelejts, és hogy bárki defektes legyen a szabadulása pillanatában. Mintha az elítélteket felelőtlenül húsz év magánzárkából csak úgy szabadon engednéd. Nem ismeri már a világot, szokásokat, technológiát, és ki tudja, hogy mi jár a fejében? Tisztességes akar lenni? Becsavarodott? Megtért? Ő lett az apokalipszis egyik lovasa? Mit akar? Azon kívül hogy többé soha nem akar visszakerülni... - borzongok bele a lehetőségbe.
/Görög/ Szóval nem tudom, hogy kit hogy viselt meg az elmúlt pár évezred. Nem tudom, hogy ki mire emlékszik, és hogy éppenséggel kit tart ellenfélnek, haragosának. Azt sem tudom, hogy nekem kik lennének azok... De ez jó lehetőség tiszta lappal indulni - tűnődök el egy pillanatra, és remélem is, hogy így van - A segítségért egyedül a támogatásomat tudom felajánlani. A hagyományos, hétköznapian emberi segítségemet, esetleg valamely képességemet  - de csak abban az esetben, ha a cél nem szentesíti az eszközt. Például nem fertőzök meg senkit pestissel, csak hogy megvilágosodjanak, vagy mit tudom én milyen pozitív hatást érjünk el - válaszolom meg, hogy mi is lehet számomra a határ, hogy aztán a toll rávezesse a tekintetemet az új helyére. Nem esik nehezemre valami mást odaképzelni - így egy picit talán lassabban reagálok a következtetésre.
/Görög/ Szerintem köztünk sokkal több az ilyen-olyan mentálisan labilis, sérült, és sokkos mint azt jó számszerűsíteni - hívom fel a figyelmét, hogy ezt az adatot nem lenne helyénvaló alulbecsülni. A kérdésére, mely a szemet szemért elvre hasonlít, hümmentek
/Görög/ Pillanatnyi elégtételt érezhetsz, ha megpróbálod büntetni. Talán sikerül is. De mit érsz vele? Végleg nem szabadulhatsz tőle. Lehet, hogy húsz év múlva - lehet, hogy egy eon múlva de ismét találkozol vele. Olyan mint a tenger, csak emlékszik rád. Elmosta a falut. Megkorbácsolod? Mert eltűnni nemigen fog. Persze védekezhetsz ellene - például gátakkal. De mint veszélyforrás akkor is ott marad. Sajnos kezelni kell megtanulni, mert a háborút egyszer már próbáltuk, és nem jött be.
Az olvasmányra felsóhajtok. Jó volna, ha egy nap legalább hetvenkét órából állna. Akkor talán mindenre jutna idő még aznap, amikor meg kéne csinálni. Talán hajnalban alvás helyett el tudom majd olvasni. Végül rátér arra, ami jelenleg leginkább foglalkoztat, így nem is van miért ellenkeznem
/Görög/ Azt hiszem tudom miről beszélsz - ismerem el kissé rekedten a vágytól, hogy nem hagy hidegen ez a helyzet sem. De nem mondhatnám, hogy jelenleg zavar a dolog. Nagyjából igaza van - bár néhány fontos részletben nem egyezik a véleményünk.
/Görög/ Sajnos nem tud minden vágyat teljesíteni, ahogy szerintem én sem - ismerem be picit szomorúan Nem vagyok épp monogám típus, de ezt tudja is, mivel az elsők közt hívtam fel rá a figyelmét - és próbálja is elfogadni! - árulom el, és igencsak büszke vagyok Amynta ezen erőfeszítésre! - De az igyekezetét, bizalmát mindenképpen jutalmazni szeretném, mert kétség nélkül megérdemli! - válaszolom határozottan Amyntával kapcsolatban, hiszen az ehhez szükséges tudásért akarok beszélni, megalkudni majd Zairával. Hogy a doktornő egy kicsit talán keményebb hangnemben mondta a tanácsot - nem veszem zokon - feltehetőleg saját tapasztalatai is közrejátszhattak benne. A visszakérdésre haloványan elmosolyodom
/Görög/ Elnézést. Iasonra gondoltam, de nem osztottam meg veled a gondolatmenet elejét, amiből ez kiderült volna... - pontosítok, hogy aztán érdeklődve figyeljem, hogy nélkülem tűnik el az íróasztal mögött. Mit kereshet? Biztos nem olyasmit, aminek én is örülni fogok! Talán a könyvet? Pedig most meglephetne valami pajzánabb dologgal is! Ehelyett egy komoly ajánlatot kapok, amire kissé meglepett tekintet a válasz.
/Görög/ Igazán kedves, de én vállaltam, hogy vigyázok Iasonra - és nem szándékozom már az elején megfutamodni a feladat oroszlánrésze elől, vagy áthárítani azt. Még akkor sem, ha emiatt nem úgy haladnak a dolgok, mint azt szerettem volna.  Mellesleg a jelenléte segít egy leheletnyivel visszafogottabban viselkednem - válaszolom a doktornőnek. Biztos van fontosabb dolga is, mint hogy a páciensei helyett Iasonra vigyázzon - arról nem beszélve, hogy Amynta rám bízta - és feltehetőleg nem azért, hogy valahol ott hagyjam, mint egy amúgy kedves zsák krumplit.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 30. – 10. nap
Péntek – Kora délelőtt


Psykhe /Görög/ Úgy vélem több, mint képes vagyok a megértésre, de értékelem, hogy tekintettel vagy rám! – mosolyog rád szelíd-kedvesen, majd bólintanak a felvetésedre – Mindig meg kell találni a közös nevezőt, az alapot amire építhetsz. – ért egyet, itt-ott ugyan nem teljesen úgy véled, de hát épp a különbözőségről beszélgettek – Nem egészen így hallottam, de mindig érdekes és tanulságos egy másik szemlélet és-vagy perspektíva ugyanahhoz a témához! – örül annak, hallja a te verziódat is – Nagyon érdekes meglátás, igazán… emberi! – bólint is rá, majd tovább figyel, amikor a rabságról beszélsz, önkéntelenül is megérinti az arcod, mintha ezzel enyhíthetne. Úgy érzed ez a mozdulat nem az első alkalommal tör ki belőle és nem épp te voltál az aki kiváltotta. S mégis, neked is jár, te is megkapod… jól eső lehet – Igen, ezt a felét magam is így látom. – teljes az egyetértés, majd kis csend után – Akkor vedd számba őket, írd fel kikre emlékszel és miképp, gondolod végig rád milyen hatással van a jelen és akiket ismersz, ők milyenek, aztán gondold végig, hogy mire emlékszel még. Lehetséges, hogy időt kéne adnod magadnak két rohanás között, hogy befelé figyelj! – de nem szól bele miképp töltöd a mindennapokat, csak javasol, aztán pedig picit elhúzódik és tűnődő arccal néz rád – Úgy véled mindig kell, hogy valami ellenszolgáltatás legyen? – kérdezi, s valahogy furán cseng a hangja, de nem értesz ehhez így nem tudod miért, vagy egyáltalán tényleg úgy van e – Úgy vélem a hat milliárd ember és a körülbelül, tegyük fel pár száz ezer Bukott között csak a nagy számok törvénye alapján is nagy a különbség az előbbi javára a különcségben.

Érezted, hogy szándékosan fogalmazott ennyire finoman, hogy aztán a megszabadulni dolognál csak bólintson. Úgy tűnik a többi dologban megért téged, de legalábbis meghallgatott, majd mikor épp szólnál:

Psykhe /Görög/ Az Idő is a ti művetek, úgy hallottam…

Ezt követi az a téma, ami mostanában igencsak elhomályosít…

Psykhe /Görög/ Ezt soha ne éreztesd vele… igazából senkivel, különösen, ha ő úgy érzi mindent megtesz amire csak képes, hogy örömet okozzon. Természetesen lehet arra inspirálni, hogy fejlődjön vagy legalábbis megpróbálkozzon valami újjal, de... remélem érted. Ami a jutalmazást illeti, azt hiszem arról már részben lekéstél. – sajnálja, és úgy véled tud valamit, amit te nem, talán pontosan azt amiért te a Zairahoz igyekszel. – De sosincs késő(!) amíg teszel is érte! – mosolyog rád bíztatóan, de aztán kérdez: szerinted mit nem tud megadni? S te mit nem tudsz neki megadni? – érdeklődik, de megint van egy fura érzésed, mint aki már tudja a választ a feltett kérdésre

Végül:

Psykhe /Görög/ A felelősség fontos! De azt azért ne felejtsd el, hogy van egy korabeli lányom és persze nem ajánlottam volna ha nehézségekbe ütközne vagy úgy vélném nem tudnék segíteni. – érvel egész jól – Igazából, alig pár perce beszélgettünk a segítségnyújtásról… – mutat rá, majd mosolyogva figyel – Szerintem a két fiatal amúgy is jól feltalálja magát (és egymást) s ki tudja, lehet te is segítesz ezzel nekem! – tekintete nem téved el rólad, úgy teszi hozzá – S talán pontosan egy olyan helyzetre van most szükséged, kihívásra, ami az ő jelenléte nélkül lehet a tied. Az utolsó érvedre pedig azt hiszem annyit tudok felelni, hogy itt egy telefon – mutat az asztalán lévőre – hívd fel és mondd el neki, hogy így többet tehetsz! – de ezután minden rajtad áll.

[Dierol]

Enethiel

Csak nem saját magát dicséri épp a doktornő? - vigyorodom el a felismerésre. Hogy mit hallott, vagy mit nem - arról fogalmam nincs - de mindenki csak a saját szemszögéből tudja általában elmesélni a tapasztalatait. Már amennyire emlékszik rá, és már amennyire sikerül eltalálnia, hogyan is fogalmazza meg. De én már azzal elégedett vagyok, hogy sikerült ha mást nem is, de az érzelmi töltés egy kis szeletét átadnom. Ahogy viszont megérinti az arcomat, elhallgatok, s kissé tanácstalanul pillantok rá, hogy mi is járhat a fejében, miért is csinálta? Végül eldöntöm, hogy ez legfeljebb az együttérzés jele lehet, így megfejtve a helyzetet, immár folytathatom a beszédet.

A javaslatára, hogy írjam össze az ismerősöket, érdekes ötlet. Bizonyos szempontból van is ilyen listám - a telefon névjegyei. Ha végigböngészem benne a neveket egyesével, s próbálom a nevek alapján felidézni, hogy milyen illatot vagy benyomást társítok hozzájuk - talán a buszos lányt is megtalálhatom! De talán ez a bukottak esetében is működhetne - csak azt nem tudom, hogy ilyesmit papírra vethetek-e? Ki tudja, hogy mekkora veszélybe sodornék valakit, ha az a papír rossz kezekbe kerülne...

A kérdést hallva rájövök, hogy a szívességekkel kapcsolatban némi pontosításra szorulok:
/Görög/ Én nem várom el, de másoknál feltételezem. Elvégre ez a modern világ nem épp önzetlen. S ez a kor és az emberek valamennyire ránk is rányomja a bélyegét. De ha feltételezem, hogy nagyrészt viszonzást várnak mások - nem ér kellemetlen meglepetés. Csak pozitívan csalódhatok! - árulom el, hogy is látom én ezt a kérdést
/Görög/ Mellesleg, ha viszonozok, vagy megfizetek egy szívességet - akkor nem érzem úgy, hogy csak kihasználok másokat. De pont ezért ugyanígy jól esik csak úgy segíteni is! - teszem még hozzá, hogy miért is tartom fontosnak a viszonzást. A számháborúba nem óhajtok belemenni - csak biccentek, hogy könnyen lehet, hogy neki van igaza az úgynevezett különcökkel kapcsolatban.

Az idővel kapcsolatban, csak egy hümmentés a válasz.
/Görög/ Talán valaki rájött, hogy a pillanatba fagyott univerzum képénél sokkal izgalmasabb a mozgókép! - jegyzem meg, de egyáltalán nem szánom komoly válasznak - mivel jelenleg egyáltalán nem ismerem a keletkezésének körülményeit. Elgondolkozva hallgatom Amynta kezelési javaslatát.
/Görög/ Nem is állt szándékomban. Próbálom dicsérni az erőfeszítését, elhivatottságát, lelkesedését - még akkor is, amikor túllő a célon - hiszen valóban igazán nagyra értékelem. Sőt! Természetesen nem mindig pont az történik, amire számítok - de úgy vélem, hogy össze fogunk csiszolódni - merengek el egy  pillanatra, hogy vajon most mit is csinálhat a kedvencem, s hogyan is történt a tegnapi egymásra hangolódás... - a doktornő finoman felhívja a figyelmemet, hogy Amyntától túl nagy vagy túl gyors javulást/változást ne várjak - s ezzel egyet is értek. Elvégre neki van nehezebb feladata - így nekem is illik hozzá alkalmazkodnom! Amint viszont holmi késéssel riogat Amynta jutalmazásával kapcsolatban
/Görög/ Remélem tévedsz - és csak elfelejtettük, hogyan lehet a régebb óta minket segítőket néhány dicsérő szón kívül megerősíteni elhivatottságukért! - reménykedek, és úgy vélem, hogy ebben a kérdésben nem is lehet másképp! Hiszen ez számomra nagyon fontos! De az viszont nem lehet az, hogy az ehhez szükséges tudásnak a birtokába kell kerülnöm - kérjen érte szinte bármit a napbarnított szépség! A doktornő érdeklődésére elég könnyű a válasz - talán mindketten tudjuk
/Görög/ Én az általa titokban vágyott kizárólagosságot nem tudom megadni. Ő pedig egymaga azt a változatosságot, amit például egy vagy több ázsiai, afrikai huncut szépséggel, esetleg egy tapasztalt és őrülten szexi doktornővel élhet át az ember! - Igaz, ha ő is rákapna a változatosság ízére, minden téren tökéletesnek tartanám őt és a kapcsolatunkat - ismerem be magamnak
/Görög/ Érdekelnek a részletek is? - teszem fel halkabban és közelebb hajolva hozzá a sikamlós kérdést, hogy ő is kíváncsi-e, hogy mit is lehet egy ilyen tapasztalt doktornővel, mint ő - átélni...

A doktornő gondolatmenetére haloványan elmosolyodom
/Görög/ Igen, de ha csak udvariasságból ajánlottad volna fel a dolgot, akkor most én lennék az udvariatlan, hogy a jelképes felajánlást elsőre komolyan vettem! De félre a szőrszálhasogatással! - ejtem a témát - Kirkére nehéz nem emlékezni - már most zavaró éleslátással rendelkezik - vigyorodom elismerően - Iasont oda-vissza megeszi tízóraira! - vélem - Ugyan azt kétlem, hogy neked könnyebb dolgod lenne, ha Iasont itt hagynám - hacsak azzal nem, hogy lefoglalja a lányodat - válaszolom. Abban mondjuk kételkedem, hogy az Iason nélküli kihívás alatt ő is ugyanazt érti, mint ami nekem elsőre eszembe jut Zairáról, de azért kíváncsian kutatom a tekintetét, hogy vajon mire gondolhatott.
/Görög/ De ebben a kérdésben talán valóban a leginkább illetékest kellene megkérdeznem - utalok Amyntára - Ha fel is hívom, szerintem nem fog ellenkezni, mert megbízik bennem. A hívás igazából azért is jó ötlet, mert így megvan az az érzés, hogy nem a feje felett született döntés - említem meg a doktornőnek, hogy én hogyan is látom a dolgot. Aztán pillanatnyi hezitálás után végül csak bizalmat szavazok a doktornőnek - és nem a saját telefonomról hívom fel Amyntát. Türelmesen megvárom amíg felveszi, hiszen dolgozik - vagy ha kell, újra felhívom picit később.
/Görög/ Szia kedves! Jayr vagyok! Örülök, hogy felvetted! Minden rendben van, itt vagyunk dr. Psykhénél. Remélem jól telik a napod! - kezdek bele, és óhatatlanul eszembe jut a ma reggel, és az áhítattól csillanó tekintete, ami nem kevés örömet okozott nekem - s nem kizárt, hogy a hangomon is hallatszik - Azért hívtalak, hogy kikérjem a véleményedet! Ugyanis miután itt végzek, át kellene mennem az arborétumba, meg a kórházba. Viszont az arborétumban és a kórházban sem pont olyan témákról esne szó, amit Iasonnak való. Főleg, hogy sejtésem szerint Cyrus jelenleg a kórboncnokságon segédkezik. Ezért arra gondoltam, már ha egyetértesz - akkor Iasont itt hagynám pár órát dr. Psykhe felügyelete alatt. Valószínűleg jobban élvezi a doktornő lányának - Kirkének a társaságát, mint egy kórházi folyosót. Mi erről a véleményed? - teszem fel neki a kérdést, hogy tudjam - hogyan tervezhetem  majd a nap további részét.