Jayr "Enethiel" Eisenberg

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 29. – 9. nap
Csütörtök – Dél felé


Zoé /Görög/ Ez egy… eléggé egyértelmű helyzet. – ezen bizony szerinte nincs mit szépíteni – Ha nem hitte el, akkor nem is tudja. Igaz, te jobban ismered, de tapasztalatom és megérzéseim szerint minél tovább bújsz e szavak mögé, annál inkább a barátságotok rovására fog menni. – de látod rajta, hogy ez csak az ő véleménye, meg el is mondta, tévedhet is.

Cyrus /Görög/ Talán hagynod kéne, hogy ő maga döntsön. – veti fel, találja meg a hangját – Szerintem úgy sem hinne nekünk senki. – láthatóan ő maga is alig képes felfogni, mire Zoé is csak bólint

Amynta /Görög/ Természetesen mindenki úgy tesz, ahogy kívánod! – teljes meggyőződés és olyan tekintet, hogy nincs kétséged afelől, valóban be fogja tartani az ígéretét

Nem tudod mit gondol Zoé arról, hogy téged meg kéne e védenie, de az biztos, hogy nem bilincseli meg az ájult nőt. Igazából fogalmad sincs mi jár a rendőrnő fejében, mert egyáltalán nem ismered. Akadnak felületes pontok, de egy ilyen kényes helyzetben nem biztos, hogy az ilyesmi elég. De ki tudja, lehetnek helyes megérzéseid!

A simogatásnál úgy néznek fel rád, mint egy a Hívő az Istenére, szinte sugárzik belőle a Hit, a Feltétlen Bizalom és kérdések és kételyek nélküli engedelmesség. Éles ellentétben áll Théa-val, aki minden szédülés ellenére úgy tekint rád, mint az ősellenségre, az Ördögre magára. Nem szól, nem tesz semmit azon felül, hogy mindenkit szemmel tart és folyamatosan a kiutat keresi.

Egy pillanatra megtorpan, mikor utána szólsz, de egy megvető horkantáson túl semmit sem kapsz, csak a bevágódó ajtó hangját és látványát. Mikor a többiekre pillantasz, látod, hogy Amnyta kivételével a többiek is a távozót figyelték, de míg Zoé aggodalmasan, addig Cyrus inkább továbbra is kissé zavartan, bizonytalanul. Ezen valamicskét változtat az ital amit kínáltál, míyg Amynta úgy fogyasztotta el, mintha az Istenek Nektárját kapta volna tőled.

A barátod jelenlegi társa is mintha meglepetten nézné a teli poharat amit letett, de úgy tűnik, hogy fegyelmezett és kötelességtudó nő egyben a becsületet is nagyra értékeli, fontos számára. A felvetésednél hezitál, az órájára pillant, majd előbb lassan, de aztán határozott tagadóan megrázza a fejét. Úgy tűnik, hogy ez most az az időpont amikor ezt meg tudod vele beszélni, máskorra kell halasztanod.

Zoé /Görög/ Nem tehetem. S amúgy is időre van szükségem. – mondja el őszintén, ő most nem tud mit kezdeni ezzel, magányra, de legalábbis tőled való távolságra van szüksége – Inkább távozom. – az sem tartod kizártnak, hogy Théa után indul, nehogy a nő valami törvénybe ütközőt tegyen

Cyrus ácsorgása a teljes bizonytalanság.

Amynta /Görög/ Nincs mit kérdeznünk! Amit arra érdemesnek tartasz, biztos, hogy el fogod nekünk mondani! – közli, sőt, a többiekre is úgy néz, hogy ennek így kell lennie.

[Dierol]

Enethiel

Amynta részéről a válasz teljességgel kielégítő, míg a többieké inkább logikus.
/Görög/ Érdekel majd bővebben a véleményetek ebben a kérdésben is. Majd később visszatérünk rá! - zárom le ideiglenesen Thyra és az őszinteség ügyét.
Hogy Zoé pontosan hogy viszonyul az egész szituációhoz, és a résztvevőkhöz - nem tudom - de a jelekből arra következtetek, hogy ha kell közbe avatkozik. Igaz, mivel nem tudja, hogy mi is történik pontosan - a válaszul adott reakciói sem feltétlenül lesznek a leghatékonyabbak. De ez inkább az információ hiánynak, és nem személy szerint az ő hibája. 

Amynta fanatikus tűzben égő tekintete igencsak jólesik, és furcsa mód engem is erővel, határozottsággal tölt el és felvillanyoz. Ennek hála nem is érzem végleges kudarcnak Théa jelenlegi viselkedését - csak átmeneti nehézségnek tűnik egy hosszabb út elején. Nem is veszem magamra a becsapódó ajtót - ám a helyzetértékelésemmel feltehetőleg alátámasztom Zoé véleményét
/Görög/ Szerintem ez mehetett volna jobban is! Remélem hamar észhez tér - és hajlandó lesz a párbeszédre! - tudatom a többiekkel a reményeimet. Abba most nem szívesen gondolok bele, hogy esetleg tovább romlik a helyzet.

Az ital véleményem szerint nem sokat segített Cyruson - mert láthatólag így sem jutott döntésre. Zoé viszont most, hogy egy kissé mindennaposabb kérdés került a figyelme középpontjába - már kezdi egész összeszedni magát - és még ellent is mer mondani! Amit én jelenleg jó jelnek tartok. Amynta tűnik egyedül olyannak, aki teljesen elégedett a helyzetével - és nem keresi a miértekre és hogyanokra a válaszokat. Ez be is bizonyosodik, amikor felajánlom a lehetőséget, hogy kérdezzenek.
Cyrus csak tanácstalanul toporog, Amynta pedig rám hagyja a döntést, akárcsak a boltban. Leginkább egy ottani süteményre hasonlít, ami csendben reménykedve várja, hogy kiválassza a Vásárló és magával vigye. Most lehetne kíváncsibb, de nem teszi - inkább mintha kinyilatkoztatásokat várna tőlem.
/Görög/ Rendben! - nyugtázom a helyzetet - Zoé, akkor menjél nyugodtan, és később megbeszéljük a dolgot, amikor megfelel. Csak vigyázz magadra - mert nem tartom kizártnak, hogy a mostani szituáció kissé eltereli majd a figyelmedet más, fontos dologról! - engedem ki, hogy aztán az itt maradt párosnak szentelhessem a figyelmemet
/Görög/ Cyrus, ülj le nyugodtan - mert az ácsorgás úgy látom, hogy nem sokat segít! - javaslom neki, hogy immár fontosabb dolgokra térjek rá.
/Görög/ Tisztázzunk néhány apróságot! Nem vagyok tévedhetetlen, és nem tudok mindent. Ennek fényében a segítő szándékú észrevételeknek, kritikáknak, javaslatoknak továbbra is nagy hasznát veszem! Továbbá nem vagyok gondolatolvasó. Azaz ha nem jelzitek, mondjátok, hogy mit gondoltok, éreztek vagy szeretnétek - akkor jó eséllyel nem fogom tudni - aztán Amnyta felé fordulok
/Görög/ Nagyon kedves, hogy nem piszkáltok illetlennek tűnő kérdésekkel, és rám hagyjátok, hogy mit árulok el. Hogy kérdés nélkül elfogadtok ilyennek, amilyen vagyok! Csakhogy kérdések nélkül legfeljebb kinyilatkoztatásokat tudok tenni - ami elég egyoldalú társalgást feltételez, és nem túl hatékony oktatási eszköz egy bizonyos szint felett. Elismerem, hogy a tudás befolyásolja, megváltoztatja a Hitet. Csakhogy mivel  itt nem magfizikáról lesz szó, ezért jelen esetben inkább erősítheti - zárom a rövid bevezetőmet.
/Görög/ Ugyan kezdhetném én is ott; és mondá az úr legyen világosság... de inkább ugrálnék a témák és korszakok között! Ráadásul ha lehet modernebb hasonlatokkal élnék, mert úgy érzem, hogy az könnyebben emészthető! Így most kezdjük az ismerkedést egy apró részlettel, amit kivételesen dogmaként tudok csak prezentálni. Nem tudom bizonyítani, de később szívesen elvitatkozok róla - ám most próbáljátok szimplán elfogadni - és ha lehet megérteni. A kérdésre, hogy mi vagyok a következő választ tudom adni: egy Elohim - árulom el, de szerintem azzal, hogy felcímkéztem magam még nem jutottak előrébb. Feltételezem, hogy nincsenek tisztában a fogalom valódi jelentésével.
/Görög/Az Elohimok felelnének a Teremtés üzemeltetéséért. De mivel régen sokukat elzárták, így a dolgok jól-rosszul, de nagyrészt önállóan alakulnak - próbálom nagy vonalakban megragadni a lényeget - Minden Elohim a Teremtés egy aprócska titkát ismeri. Vannak akik a flórát, a faunát, a fényeket, vagy az elemeket - esetleg az érzelmeket uralják. Az én ismereteim mint gyógyító - az egészségre korlátozódnak, mint már gondolom sejtitek.
Tartok pár másodperc szünetet, hátha felmerül egy kósza kérdés, de ha nem, akkor folytatom
/Görög/ Most vessünk egy pillantást az egyik számunkra legfontosabb ok-okozatra! Mivel olyan rég eltűntünk a szemetek elől, ezért a népesség elenyésző része hisz valóban a létezésünkben. Csakhogy ez a hit szükséges számunkra az olyan csodák kivitelezéséhez, mint például a vakság vagy a bubópestis meggyógyítása. Ha a Hitet fénycsóvaként képzeled el, akkor mi vagyunk a fókuszáló lencse, ami összegyűjti, és a kívánt célra fókuszálja. Ha kevés a csoda, kevesen hisznek, és még kevesebb csodára futja... Ráadásul minden egyes ilyen csodatétel megcsapolja az általunk összegyűjtött Hitet - amit az emberek tudnak csak pótolni, az Elohimok nem. Azaz erősen rátok vagyunk utalva. Kérdés van? - érdeklődök, aztán ha van - a válaszadások után folytatom

/Görög/ Ahogy én látom, három választási lehetőségetek van - de csak kettő jön valóban számításba. Az első, hogy ennyiben hagyjuk a dolgot, és mindenki megpróbál többé-kevésbé továbblépni a történteken és amennyire lehet, visszazökkenni a normális kerékvágásba. S próbálunk barátoknak, ismerősöknek maradni - én meg hétköznapian viselkedni veletek. De ahogy elnézem Amynta tekintetét, ő szerintem mást választana!
A másik lehetőség az egy lépést előre, és fejest ugrotok ebbe a furcsa világba - egyedül titoktartást kérek. Meghallgatom a "kéréseket, imákat" és én válaszolok is rájuk. Mindegy, hogy mi a bajod, mostantól ki és meggyógyítalak belőle - de az öregedést én sem tudom megállítani, és a halált nem tudom semmissé tenni. S persze kissé tágítom az ismereteiteket, hogy ne teljesen vakon botladozzatok ebben a világban...
Végül a harmadik - és szerintem nem túl esélyes lehetőség az, hogy inkább háborút indít valamelyikőtök ellenem.
S most a kockázatokról! - hívom fel a figyelmüket - Ne árt ha tudjátok, hogy mellettem biztos, hogy találkoztok majd olyan harcra termett lényekkel, akikkel szemben biztos, hogy nem tudlak titeket fizikailag megvédelmezni egy összecsapás esetén. Ugyanis mint láttátok, nem harcos, hanem inkább gyógyító vagyok - és még egy törékeny nő is komoly kihívást okozhat számomra! De most gondolkozzatok el azon, hogy mit is akartok! - kérem őket, hogy fontolják meg a jövőjüket érintő kérdést is!

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 29. – 9. nap
Csütörtök – Kora délután


Igen. A később. Az tűnik most jónak. A helyes választás az, hogy időt adsz nekik. Ellenben az, hogy kitérsz az egyenes válaszadás elől, azt Zoé igencsak furcsállja. Úgy látod, hogy ezzel nem a megfelelő irányba terelted a beszélgetést, ugyanakkor a kialakult helyzet nem épp hétköznapi, így nem feszegeti, de látod benne, hogy megvédi rendőrtársát még akkor is, ha egy démonnal, vagy mivel kell szembenéznie. Végül, ha nem tartod vissza, távozik.

Amynta /Görög/ Nem a te hibád, hogy nem értette meg a szavaidat! Vannak elveszett lelkek és vannak menthetetlenek! – érvel szenvedélyesen, védelmébe vesz, te mindent helyesen tettél.

Az ital után Cyrus emészti azt, meg az egészet. A tudomány emberének nehezebb elfogadni és mégis könnyebb. Most már tény az, amit nem tud hova tenni és a logika azt diktálja, ha a tétel bizonyítást nyert, akkor az helyes. De ott a kétség, hogy mi van, ha maga a tétel rossz? Akkor a bizonyítás sem ér semmit, így nem is szabad elfogadni.

Végül megteszed, magyarázatot adsz a barátodnak és a fanatikus hívednek. Még láttad a távozó rendőrnő biccentését, de aztán a teljes figyelmed a kettősé, akiből a férfi valóban helyet foglal, de a fiatal anya inkább melletted marad, ott álldogál folyamatosan téged nézve.

Amynta /Görög/ Természetesen csak a szerénység beszél belőled! – közli miután esendőnek akarod bemutatni magad – Kétlem, hogy bárki olyat tud mondani, amire ne lennél képes magad is! – közli ellentmondást nem tűrő hangon, de Cyrus nem is akar így tenni. – Teljesen biztos, hogy amit teszel annak oka van! – senki nem fogja megkérdőjelezni, ő biztos, hogy nem – Nem neked, nekünk kell kitalálni mit szeretnél! – nem is lehet ez másképp és azt veszed észre ott térdelnek előtted, az áhítat szobraként

A fiatal nő issza a szavaidat, minden közlésedet tényként kezeli, míg Cyrus birkózik az egésszel. Nem önmaga, de lehetséges, hogy már nem is lehet az, soha többé. Nem teljesen értik, hogy miről beszélsz, de még Cyrus is úgy van vele, hogy akár így is lehetett. Látod rajta, hogy el szeretné fogadni valahol, de van valami, amit maga sem tud mi az, visszatartja attól, hogy teljesen át tudja adni magát ennek a helyzetnek. Mi van akkor a tudománnyal, ha mindent az Elohimok birtokolnak? Hazugság lenne az élete? Látod, hogy ez így nem jó. Már elkéstél, rázúdítottad, látszik rajta még jobban összezavarodott mint eddig.

Ő is a távozás mellett dönt, de előbb a konyha felé indul meg, csak aztán korrigál és távozik, még az ajtót is úgy felejti. Te pedig a maradék mondandódat már az egyetlen jelenlévőnek tudod elmondani, aki természetesen készpénznek veszi a szavaidat. Nem kelt fel még akkor sem, ha te kérted vagy érintenéd, segíts. Ez utóbbinál elhúzódik, mint aki nem méltó arra megérintsd. Amikor a Hit kérdésére térsz át és elmondod, hogy szükség van rá:

Amynta /Görög/ Én hiszek benned! – közli határozottan – S úgy fogok tenni, ahogy parancsolod! – nem kérdés így lesz – Vigyázol az egészségünkre, ránk, ennél többet nem is remélhetünk-kérhetünk! – tényleg méltatlannak érzi magát, nem is kér ennél többet, de a Hite, az erős! – S bárki akarna bántani, megállítjuk! – mondja harciasan, az ujjai is ökölbe szorulnak, kifehéredésig. – S te megvédesz minket! – nem kételkedik, így lesz, több szót sem érdemel – Az a nő pedig soha többé nem bánthat! – ebben is teljesen bizonyos, sziklaszilárd a meggyőződése

[Dierol]

Enethiel

Amynta egyből mellém áll, és hamar kiderül - ő a jelenlegi helyzetet gondolkodás nélkül elfogadja - már ami Zoét és Théát illeti. Pedig én még küzdenék értük - és fogok is... Cyrus, aki realistább, már sokkal bizonytalanabb. Nem is hibáztatom érte, inkább igencsak sajnálom, mert látni, hogy nincs könnyű helyzetben.

Úgy tűnik, hogy Amynta nem hagyja, hogy akár én  magam csorbítsam a rólam alkotott képét. Ezáltal egyértelművé válik, hogy bizonyos kérdésekben vitának, magyarázatnak helye nincs! Ez picit ugyan aggasztó - mert később csalódás lehetne belőle. De ahogy elhallgatom az érvelését kiviláglik, hogy ha rólam van szó bármilyen kifogást elfogad. Elvakult? Kétségtelenül. De jól esik, hogy legalább valaki más akkor is hisz bennem, ha saját magamnak nem  is mindig sikerül! Amikor Amynta arról beszél, hogy nekik kell kitalálni, hogy mit szeretnék - picit meghökkenek. Még szokatlan az, hogy valaki ennyire lesse minden óhajomat.
/Görög/ Ha gondolod... -  válaszolom bizonytalanul, hogy aztán a meglepetéstől elmaradjon a folytatás. Nem teljesen értem, hogy miért ragaszkodik a térdeléshez - de úgy tűnik, hogy így érzi jól magát? Talán ezzel kívánja jelezni a teljes behódolást? Zavartan megsimogatom a fejét, mert még nekem is tanulnom kell a helyzet megfelelő kezelését. Ami Cyrus esetében sem sikerült normálisan, mert hamar felismerem, hogy túl sok(k) volt neki a magyarázat. A zavart viselkedést látva próbálok ugyan kissé tompítani a kijelentéseim élén, de utólag már nem biztos, hogy sokat használ
/Görög/ Azért az jusson eszedbe, hogy évszázadok, évezredek óta az orvosok és tudósok vették át az Elohimok szerepét, és önerőből felfedezve a szabályokat - az emberek életének jobbításának szenteltétek az életeteket! S elhiheted - elég sikeresen! - szólok még pár szót neki, amíg a konyha felől célba veszi az ajtót.
/Görög/ Ne hívjak neked inkább egy taxit? - kérdezem tőle, s ha mégis az azonnali távozást favorizálja - Vigyázz magadra! - intem óvatosságra őt is, majd kissé aggódva becsukom utána az ajtót. Elvégre nem bilicselhetek mindenkit féltésből a radiátorhoz az akarata ellenére - még ha most jó ötletnek is tűnik.

Cyrus távozása után ugyan teszek egy gyenge próbálkozást arra, hogy Amynta felálljon, de kevés sikerrel. Így kíváncsiságból leülök én a kanapéra, hogy lássam - hogyan reagál. Abban biztos vagyok, hogy mint a napraforgó, fordul utánam - de vajon mit kezd a olvadó magasságkülönbséggel? Remélem ha megyek valahova nem térden akar majd utánam jönni!
/Görög/ Lenyűgöz a viselkedésed! - vallom be, miközben érdeklődve közelebb hajolok, hogy úgy tanulmányozzam az arcára kiülő áhítatot - mert valóban nem emlékszem, hogy találkoztam volna hasonlóval. Futólag eltűnődök, hogy most én kényszerítettem ebbe a szerepbe, vagy saját akaratából keresi a kegyeimet?
/Görög/ Fektessünk le néhány szabályt! - javaslom, és hátamat immár a kanapé párnájának vetem.
/Görög/ Először is, szerintem egyetértünk abban, hogy elsődlegesen anya vagy - Iason anyukája. Másodsorban a hited nem válhat a gyereknevelés vagy a mindennapi kötelességeid rovására. Természetesen Iason is élvezi a védelmemet - de amíg nem éri el a nagykorúságot, addig a kilétem titok előtte is, mint az emberek többsége előtt - kezdek azokkal az alapokkal, amik ellen feltehetőleg amúgy sem lenne kifogása.
/Görög/ Ha olyan társaságban vagy helyen vagyunk, ahol nem tudják az igazságot rólam - viselkedj lehetőleg velem szemben is úgy, mit bármelyik másik barátoddal, ismerősöddel. Azaz ne fohászkodj hozzám, ne ajnározz, ne akarj minden engem ért vélt vagy valós sértésért visszavágni, megvédeni! - mivel érzem, hogy számára talán nem is olyan egyszerű dolgot kértem - vagy talán már-már lehetetlent? Komoly reményeket nem fűzök a dologhoz - de biztos vagyok benne, hogy meg fog vele próbálkozni. A végletekig nem akarom korlátozni, ezért így folytatom
/Görög/ Ha pedig magunk vagyunk mint most, vagy pedig minden jelenlévő tudja rólam az igazat - abban az esetben az előbbi korlátozások természetesen nem élnek. Akkor csak annyi a kérésem, hogy azok akik nem értenek velem egyet, azokat se dorongold le - hanem legfeljebb azt próbáld megtudakolni, hogy miért is gondolják másképp a dolgokat. Ez a társaság elég szűk - rajtad kívül jelenleg Zoé, Cyrus, Théa és Psykhe alkotja - meg még három Elohim - adok neki ebben az esetben jóval nagyobb mozgásteret.
/Görög/ Ami pedig a megállítás témakörét illeti - én az embereken segíteni szeretek. Ezért a védelmemben vagy nevemben soha ne ölj, nyomoríts meg senkit szándékosan, és törekedj arra, hogy békés úton rendeződjenek a konfliktusok. Az erőszak alkalmazása, másnak sérülést okozni fizikailag vagy mentálisan kerülendő! - próbálom megkötni a kezét. S feltűnik, hogy az övé bizony még meg van bilincselve. Annak ellenére, hogy milyen védtelen és kiszolgáltatott helyzetben van, szinte fel sem tűnik neki. Mutatja a belém vetett feltétlen bizalmat és hitet, hogy mellettem semmi baja nem eshet - Nem szeretem az erőszakot, én a megbeszélés híve vagyok -és ha kell, adok inkább még egy esélyt, hogy meggondolja magát akivel nézeteltérésem adódott - Folytatom a fejtágítást. Persze tömören összefoglalhatnám a szeretkezz ne háborúzz mondással, de tartok tőle, hogy nem pont azt hallaná ki belőle, amit most elmondtam.
/Görög/ Ahogy Théának is jár még egy esély, hogy civilizáltan megvitassuk a dolgokat! - hívom fel a figyelmét, hogy ne ugorjon egyből a torkának, ha meglátja.

Kis ideig én is csak csendben nézem Amnytát. Tűnődve kapom el a pillantását ha nem kapja félre, s azon töprengek, hogy mit is várhat most vajon tőlem? Ha a hite azt kívánja meg, akkor leszek a bálványa vagy Istene, még ha elég bizarr is a dolog! Mert az látszik, hogy nem tartja magát velem egyenrangú partnernek, és kellemetlenül érzi magát ha megpróbálom minden téren úgy kezelni. Talán az lesz a legjobb, hogy amíg ebben a viszonyrendszerben alárendelt félként jól érzi magát - addig nem próbálok meg változtatni rajta... Esetleg úgy kéne kezelem, mint egy szeretetre éhes kedvencet?  Mivel tudnám vajon még inkább elkápráztatni? 
/Görög/ Elhivatottságodat és odaadásodat értékelendő megosztom veled az első titkot, amit csak  kevesek ismernek! - hajolok a füléhez
/Görög/ A nevem Enethiel - susogom, majd elhúzódok - A nevek hatalommal bírnak, méghozzá nem is kevéssel. Ha ismered valakinek a nevét, azzal sok mindent megtehetsz - és a kapcsolat létesítése a legegyszerűbb és legártalmatlanabb talán közülük. Ha  tudatomnál vagyok, és kiejted a nevem, utána hallani fogom azt amit mondasz. Talán a mobil híváshoz lehetne hasonlítani. A név a hívószám, és az üzenet vagy beszélgetés utána történik - magyarázom, és utána várok, hogy van-e kérdés? Amennyiben van, arra megpróbálok válaszolni - és utána felteszem neki a következő fontos kérdést
/Görög/ Tükörtojást vagy rántottát kérsz? - tudakolom, és felállva a konyhába sétálok. Elvégre lassan ebédidő van, és nem hogy én de Amynta is talán már éhes lehet. Ki tudja, hogy mikor evett utoljára? A rendelést felveszem - ám amennyiben neki mindegy, akkor két főre készítek rántottát egy kevés paradicsommal és sajttal feljavítva.
/Görög/ Mesélj magadról! - kérem rántotta készítés közben, hogy egy kicsit jobban megismerhessem. Amint elkészül az ebéd, megterítek, kenyeret vágok és igazságosan lefelezem az adagot, hogy aztán ráérősen villával falatonként megetessem Amyntát. Végül még egy kis teával vagy vízzel oltom a szomját, aztán én is megebédelek. Miközben a tányérokat mosom el
/Görög/ Úgy rémlik, hogy van egy kulcsom itthon valahol a bilincshez, de nem biztos, hogy megtalálom, vagy hogy nyitja. Legrosszabb esetben felhívom Zoét. Miután leszedtük a karperecet, elmehetnénk a gyámhivatalba Iason ügyében! -  javaslom.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 29. – 9. nap
Csütörtök – Kora délután


Amynta tele van lehetőségekkel, legyenek azok jók vagy rosszak. Minden mozdulatot olyan, mintha maga lenne a kinyilatkoztatás, és szavaid, mintha a Szent Írást olvasnád fel. Nincs kétséged a teljes behódolás felől, ahogyan a Hite és vakbuzgósága felől sem. Mikor bizonytalan vagy, hangot adsz ennek, mintha nem is hallaná, a szavaid bár kérésként hangzanak, számára egyértelmű parancsok.

Mikor megsimogatod a fejét, mintha megáldottad volna, oly áhítattal vegyes elégedettség sóhaj szakad ki belőle, ami annyira ártatlan és mégis spirituálisan beteljesült, hogy ilyenben talán sohasem volt részed. S mindeközben bár vele törődsz, nem felejted az egyik legjobb barátodat, Cyrust sem. Igaz ő eléggé össze van zavarodva és a további magyarázatodra láthatóan egyáltalán nem képes odafigyelni, azért te még ráütsz arra a bizonyos vasra.

Itt szó szerint kimenekül, korábbi hezitálása egyértelmű sietős léptekbe, hovatovább futásba csapott át. A tompítás úgy tűnik visszacsapott. Nem tehetsz mást, mint becsukod az ajtót, aminek a vége az, hogy egy megbilincselt fiatal nővel maradsz kettesben. Éppen felsegítenéd Amyntát, amikor odakintről hangos fékcsikorgás, duda és szinte hallani vélt káromkodás hallatszik fel…

A fiatal követőd nem tesz semmit. Nem fordul, nem pillant fel, csak térdel és szavaidra láthatóan elvörösödik. Még arra sem érzi méltónak magát, hogy megköszönje, hiszen szerinte ez a kötelező viselkedés! Ahhoz, hogy az arcát tanulmányozd, el kell hagynod a kanapét és oda kell lépned, állánál fogva felemelned vagy szóval kérned kell. A legfontosabb kérdésedre azonban nem találsz választ.

Visszatérsz a kanapéhoz és a Tízparancsolatot osztod meg vele. Semmiben nem mond ellent és mindennel teljesen egyetért. Mikor a fiút, Iasont is védelmed alá veszed, könnyek között találod, hálát mantrázva, hogy félő nem is hallja a szavaidat. Tudod milyen érzés, a torkot elszorító túláradó érzelmek, így nem is várod, hogy szavakkal reagáljon, de a buksija majd leesik az ígéret mozdulataként.

A parancsolatok mindegyikére háromszorosan bólogat, miközben meg sem próbálja letörölni könnyeit, láthatóan nem szégyelli, de büszke rájuk. Tudod, hogy nagyon figyel, nem akar csalódást okozni, de kérdezni sem fog, minden úgy lesz, ahogy te parancsoltad! Mikor a „Ne ölj!” és „Ne árts!” szabályokra hívod fel a figyelmét, már felbukkan a szégyen és biztos vagy benne, hogy ha tudná most imára kulcsolná a kezét, így csak sűrű bocsánatkéréseket ismétel.

A könnyek elfogynak végül, míg te csendben nézed a fiatal anyát. Nem néz fel, nem kérdez, nem szólal meg. Vár. Türelmesen. Az Ő imái már meghallgatásra találtak, kell e ennél több? Ha kell is, nem most fogja kérni, nem fog feléd fordulni, nem tesz semmit, míg azzal kedvedre nem tesz. Tudod, hogy ha azt kéred, örömmel osztaná meg veled az ágyát, a testét és mindenét. A lelkét…

A neved, mikor elsuttogod, mikor újra odalépsz mellé – melytől önkéntelenül is kellemes-behódolt mód rezzen össze – és megosztod vele az első titkot, felkapja a fejét és egyenesen a szemedbe néz. Igazából túl azon és tudod, hogy téged lát, a Bukottat, nem Jayr-t, nem a halandó testet. Téged, magát az Esszenciát, a Második Esélyt s mint ilyen:

Amnyta /Görög/ Hiszek benned Enethiel!

Te pedig érzed, ahogy ez a kitölt téged. Nem teljesen, nem képes rá, de tudod, hogy ezzel a három szóval valami kötelék jött létre köztetek. E kötelék pedig erős, annyira, hogy szinte érzed a Lelket, mely beléd vettette minden Szabadságát! S érzed, hogy nem is oly gyenge ez a bizalom, mint vártad, hogy ez a fény erősen ragyog, lobogó láng, mely melengeti az Esszenciád, ami óv a Sötétségtől…

A tojás kérdését fel sem fogják, ismét a padló az érdekes, így neked kell döntened, de nem sokkal később már sülhet a tápláló étel. Nem tart sokáig és még kis extrával is ellátod, így pohár víz mellett kisebb ebéd kettesben lehetne elfogyasztható, ha nem lenne a bilincs. A kérdés az, hogyan tovább? Így nem tud enni, s bár van megoldás a dologra, nem mind permanens. Végül úgy döntesz, te eteted-itatod őt, melyet vörös arccal fogad, végtelen áhítattal.

Amynta /Görög/ Mit szeretnél tudni (amit nem tudsz már most is) hatalmas Enethiel? – kérdezi halkan, szinte cincogva – Minden úgy lesz, ahogy mondtad! – a bilincskulcs és gyámhivatal ügyét érintően

Off-Topic: megjelenítés

Paktum Amyntával (Megvéded őket): +2 Faith/hajnal

[Dierol]

Enethiel

Az Amyntából feltörő sóhajra rácsodálkozva figyelek fel. Nem gondoltam volna, hogy ilyen aprónak tűnő gesztusok milyen sokat jelenthetnek neki! De örülök,  hogy jelenleg ennyivel is sikerül örömet szereznem számára! Legalább ő értékeli az igyekezetet - míg Cyrusnál ez inkább a visszájára fordul, mert ezzel aztán tényleg sikerül szó szerint elüldözni!  A fékcsikorgásra és dudaszóra felkapom a fejem.
/Görög/ Bocsáss meg! - szólok Amyntához, és az ablakhoz sietek, hogy kinézve megbizonyosodjak arról - Cyrusnak nem esett nagyobb baja.
Visszatérve Amyntához az igazság láthatólag megfesti az arcát - de a jobb szemrevételezés érdekében az állánál fogva finoman megemelem. Ám bárhogy is fürkészem, az én kérdéseim is megválaszolatlanok maradnak.
Végül a szabályok lefektetésénél úgy tűnik,  hogy további remélt sikert aratok - amikor Iasont teszem a fontossági sorrend elejére, és neki is védelmet ígérek. Titkon reméltem is, hogy így lesz - hisz ez a természetes. Ám amikor picivel később már a bocsánatomért esedezik, a fohászát, hogy bocsássak meg neki figyelmesen meghallgatom, aztán mutató ujjamat az ajkának érintem
/Görög/ Shhh... Minden eddigi bűnöd és ballépésedet megbocsájtom, immár semmisek a szememben! Többé nem kell miattuk emésztened magad! - válaszolom halkan, és zárásul szeretetteljesen homlokon csókolom. Lehet, hogy kissé teátrálisnak hat, de úgy gondolom, hogy Amynta igényli az ilyen ünnepélyesebb gesztusokat. Most már mehet, és újra bűnbe eshet - vagy gyűjthet meggyóni valókat!
Amyntát nézve egyértelmű, hogy bármi kérhetnék - s emiatt óvatosnak kell lennem! Elég egy pontatlan megfogalmazás ahhoz, hogy a jelenleginél is jobban is kihasználjam akaratom ellenére! Ahogy ő az én óhajaimat lesi - nekem pont úgy kell rá és a jólétére tekintettel lennem! Elvégre ha velem szemben láthatólag nem áll ki magáért, nekem kell megtennem helyette!
Az összerezzenése azt sejteti, hogy évezi a kitüntetett figyelmemet. Mintha egy régebb óta várt érintés teljesedett volna be számára. A nevem felfedését nem várt kinyilatkoztatással hálálja meg. Olyannal, ami kétséget kizárólag igaz, és tökéletes! Három egyszerű szó, de ahogy rezonál a létezés minden szintjén - olyan erőt ad számomra, amiről eddig nem is álmodhattam volna!
/Görög/ Efelől nincs kétségem! - suttogom megrendülten. Vajon mivel tudom majd jutalmazni, viszonozni ezt a teljesen egyedülálló elhivatottságot? Kérjem meg, hogy legyen a papnőm? Tiszteljem meg egy hangzatos címmel? Mi okozna neki örömet?

Hiába is kérdezem az ételről - a gyakorlatias dolgok most nem annyira foglalkoztatják Amyntát - talán csak a padlóm mintája.
/Görög/ Nincs ám megtiltva, hogy a padlón kívül máshova is nézzél! Ha kedved van, bármit nézhetsz - ígérem, attól semmi sem fog elkopni! - biztatom. Noha a lesütött pilláknak van némi diszkrét odaadó jellege, de az esetében a fanatikusan csillanó tekintetet kár elrejteni előlem.

/Görög/ Természetesen minél többet! - válaszolom vidáman - Miféle nemtörődöm Elohimod lennék, ha nem akarnék megtudni rólad mindent? - kérdezek vissza, eloszlatva még a gyanúját is annak, hogy nem méltó a figyelmemre.
Amynta falatonkénti etetését nem bánom, sőt - még tetszik is, hogy gondoskodhatok róla - és ezt nem is próbálom meg leplezni. Ahogy elnézem, igazából ő is inkább hálás lehet Zoénak a megbilincselés miatt kialakult helyzetért. Az ezzel töltött időt egyáltalán nem tartom elvesztegetettnek, mert úgy gondolom, hogy ez is segít megerősíteni a kapcsolatunkat. Az egyetértésére - vagyis inkább arra, hogy alávetette magát az akaratomnak a kulcs és a hivatal ügyben, egy meleg és (rá) büszke mosoly a jutalma.

Az étkezés után leellenőrzöm a zsebeimet, majd azokat a helyeket, ahol esetleg kulcsokat tartok - de hamar kiderül, hogy még véletlenül sincs itthon egy darab bilicskulcs sem. Lehet, hogy vennem kéne egyet?

Szegény Zoénak szerettem volna egy picit több időt hagyni a következő beszélgetésünkig, de a körülményekre és Amyntára való tekintettel erre most nincs lehetőség. Ezért telefonon felhívom. Amennyiben felveszi
/Görög/ Szia! Ne haragudj, de Amyntát megbilincselve hagytad itt - és nekem nincs  kulcsom hozzá! Ez a helyzet szerintem lehet, hogy neki is tetszik és nem csak nekem - de szeretnénk elmenni a gyámhivatalba, ahol valószínűleg azért feltűnést keltene! Kérlek, ha majd tudsz - gyere, és szabadítsd ki! - kérem tőle. Ha nem veszi fel, akkor kis ideig tűnődöm, hogy mit csináljak. Ha így bemegyünk az őrsre, akkor Zoénak el kéne számolnia a bilincselés okával - és Petros is joggal hihetné azt, hogy el akartam titkolni előle a dolgot. Így inkább várok öt percet - és ha Zoé nem hív vissza, akkor Petrost hívom, még ha fúj is rám
/Görög/ Szia! Remélem ma már jobban vagy! - kezdek bele, mert elég kellemetlen dolog így telefonon keresztül szívességet kérni attól, aki igencsak haragszik rád - Azért kereslek, mert Zoé itt hagyta az egyik bilincsét - és le szeretném szedni Amyntáról. Tudom, hogy pofátlanság, de szeretném, ha segítenél! - tudatom vele tömören a szituációt.

Míg várunk, addig még magyarázok  Amyntának
/Görög/ Eredetileg úgy terveztem, hogy mivel megérdemled, segítek rajtad. De nem akartam így  azonnal betrappolni és felforgatni az életedet - ugyanis féltem attól, hogyan tudsz megbirkózni az igazsággal. Ám úgy látom hogy esetedben alaptalan volt a félelmem, mert sokkal erősebb vagy te is és a hited is, mint a többieké - dicsérem egy picit az egóját.
/Görög/ S mivel szemmel láthatólag iszod a szavaimat, ezért felsorolom neked az Elohim Házakat! - kezdek bele az okításba, ha már úgyis várakozunk.

Hogy aztán miután sikerült megoldani a bilincs problémát, Amyntát elkísérjem a gyámhivatalhoz - hogy minél előbb visszakaphassa Iasont.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 29. – 9. nap
Csütörtök – Kora délután


Kirohansz, de a legnagyobb félelmeddel szembenézni… a megkönnyebbülés ösztönös sóhajt csalhat ki, de mindenképp megnyugtató lehet az, hogy nem Cyrus és nem is egy ember az áldozat. Mikor talán épp megnyugodva fordulnál vissza, egy csöpp kis állat botladozik sérülten és mikor eléri a járdát, lefekszik, mint aki nem bír tovább menni. Látod, hogy az autó bizony eltalálta, csoda, hogy ideáig el tudott jutni. A kis szőrös nyávogó nem biztos, hogy megéri a holnapot, ha nem kap időben segítséget…

Visszatérve a lakásba – ahol Amynta türelmesen vár – lefekteted finoman a kis, de halálosan sebesültet és akár az Igaz valód kisugárzásával, akár magával a gyógyító erőddel – előbbi esetén rádöbbenve, hogy az kevés – megmented a picica életét. Amynta közelsége sem befolyásol, a Hatalmad nem hagy cserben és a kis szőrgombolyag bár még koszos, de már életteli és olyan dorombolást csap a kezed alatt, hogy félő leesik az asztalról. Amnyta látod felpillantott, ég benne a tenni akarás, a segíteni vágyás.

Amynta /Görög/ Szívesen megmosdatom! – még hátrabilincselt kézzel is – De lehet neked kéne hatalmas Enethiel! Megmentetted az életét! – lenyűgözted, megint – Ha kívánod Iason és én vigyázunk rá! – ajánlja fel, immáron bűnmentesen, hiszen feloldoztad őt. A homlokát ért érintés után pedig látszik, a mennyekben érzi magát

Aztán olyasmi történt, ami túlmutatott mindenen amit eddig megéltél, igaz alig több, mint másfél hét telt el azóta, hogy érdemben te irányítasz. Ez alatt sok minden történt és lehetséges, hogy nem is mindenre tudtál kellően vagy megfelelően reagálni. Az már biztos, hogy nem unatkozol, hogy ennél csak több kihívás vár, hogy a döntés, nem menekülsz, újabb kalandokat ígér. Soha nem érezhetted volna azt, amit most Amynta adott neked, ha az Abyss nyel el, vagy elhagyod Jayr-t aki eddig otthont adott neked…

Amikor engedélyezed, hogy felnézzen így tesz és a végtelen áhítat fénye vetül rád. S a kérésedre, hogy meséljen minél többet magáról – még mindig azt látod, hogy úgy érzi méltatlan erre és persze amúgy is mindent tudsz – végül bizalommal megnyílik:

Amnyta /Görög/ Sosem vesztettem el a Hitemet és tudtam, ha helyesen cselekszem, akkor végül minden nehézség ellenére boldog leszek. – és most nagyon is az – Egyedül nevelem Iason-t. Amióta az anyukája meghalt – picit elszomorodik, elbambul, de folytatja – a testvérem, azóta a kis fizetésemből próbáltam neki megadni mindent, amire vágyott, miközben mindent megtettem, hogy valamennyire pótolhassam az édesanyját. Még kicsi volt, talán nem is emlékszik rá, anyunak hív és nagyon szeret, de egy nap el kell mondanom az igazságot! – de még szerinte ez a nap nem érkezett el – Természetesen bármikor örömmel látunk téged!

Közben elérkezik az etetés, amiben minden egyes falat olyan, mintha megjutalmaznád, megajándékoznád és ő pírral arcán fogadja, lehunyt pillákkal. Látod, hogy szó szerint bármit kérhetnél, nem utasítanának vissza. S ebben a pillanatban arra is rádöbbensz, hogy Cyrus minden esélye abban a pillanatban szűnt meg, amikor Amynta megtudta rólad az igazat. Nem vagy nagyon járatos az ilyesmiben, de ez annyira nyilvánvaló, hogy még te is egyértelműen felfedezted és megértetted. 

Azt is, hogy bizony bárhol kerestél, nem találtál kulcsot, így kénytelen vagy más eszközökhöz folyamodni. Előbb Zoét hívod, de nem veszik fel, helyette a Hangpostával üzenhetsz, ha szeretnél. Aztán némi tűnődés – és kíváncsi Amynta tekintet – után vársz még egy picit, de nem érkezik a remélt visszahívás, végül a legjobb barátodat hívod, akinek előbb kicsöng, majd csöng, aztán csöng, végül:

Női hang /Görög/ Jó napot Jayr! Megengedni, hogy így szólítsam ugye? – igazából a hangot nem érdekli, mit engedsz és mit nem – Petros jelenleg nem tud a telefonhoz jönni és azt hiszem nem is nagyon akar. – közlik veled kíméletlenül – De talán tehetünk valamit a bilincs ügyében. – veti fel szórakozottan, sejted, hogy amire gondol abban semmi ártatlan nincs. – Mi a javaslata kedves Jayr? – érdeklődnek, s tudod, hallod, hogy szórakoztatónak tartják a helyzetet

[Dierol]

Enethiel

Mivel föntről nem lehetett látni, így leszaladva az utcára könnyebbülhetek meg, hogy senkinek semmi baja! Azaz körülnézve kiderül, hogy ez nem teljesen igaz - mert egy szerencsétlen sorsú macsek lehetett az, akire rá dudáltak majd talán hajtottak. Átérezvén a helyzetét, felszisszenek. Ha ez reggel történik, csak állatorvoshoz próbáltam volna meg vinni. De most már messze több lehetőségem van! Gyengéden felkapom a sérült csöppséget, és visszaszaladok vele a lakásba. A zárt ajtó mögött a konyhaasztalra fektetve a sérültet felállítom a diagnózist.
/Görög/ Elég szarul van! - közlöm a látható tényt, majd a lopott hit egy részét feláldozva meggyógyítom a cicát. Úgy vélem neki is járhat egy újabb esély - no meg Leó fele is egyfajta titkolt gesztus a részemről. A művelet úgy tűnik, hogy sikernek beillő eredménnyel zárul, mert a cicus jól hallhatóan megköszöni. Megkönnyebbülten nézek a kezem alatt doromboló cicára, mivel így bebizonyosodott, hogy az erőm nem csak embereken működik!

Amynta segítő szándékára elmosolyodom, ahogy a hatalmas jelzőre is.
/Görög/ Azt megnézném! - válaszolom vidáman a mosdatásra, mert bilincsben igencsak kalandosnak tűnik a feladat - S ha nem szereti a vizet? - teszem fel a kérdést, noha valóban ráférne egy kiadós bundaápolás a cicusra. Aztán egy picit értetlen pillantást vetek Amyntára, ahogy próbálok kapcsolatot találni az életmentés és fürdetés között - De a fürdetés egy kicsit még várhat! - odázom el egy kicsit még a döntést a válasza után.
/Görög/ Azért a cicák eléggé önálló lények - lehet, hogy ő is tart gazdát, de azt otthon hagyta! S talán várják is otthon - hívom fel a figyelmét arra a lehetőségre, hogy akár még tartozhat is valakihez, miközben a nyakában esetleges biléta után kutakodok - Bár nem úgy néz ki, mint akinek alattvalói vannak! - ismerem el, hogy nem tűnik kis-kedvencnek.
/Görög/ Így ha itt ragadna önszántából - akkor szívesen átruházom rátok a cicafelügyeletet! - egyezek bele a dologba. Aztán pillanatnyi tűnődés után
/Görög/ Mondd csak - feltűnt, hogy a hatalmas jelző egy picit kétértelmű? - hívom fel kedves hangon a figyelmét arra, hogy amit mond nem feltétlenül hallatszik annyira ártatlannak. De amíg őt nem zavarja, addig én is meg tudok birkózni a helyzettel.
Abban biztos vagyok, hogy nem fogok unatkozni - s csak remélni tudom, hogy Amynta sem fogja megbánni, hogy találkozott velem. Akinek talán nem is lehetek eléggé hálás - és szerencsésnek érezhetem magam azért, mert jelenleg úgy tűnik - mégiscsak jó helyen vagyok!
 
Amynta tekintete sok mindent elárul - de látszólag még kételkedik önmaga fontosságában. Ezt egy bátorító mosollyal próbálom meg elűzni. De végül csak enged az unszolásnak, és megoszt velem pár alapvető fontosságú információt - amik segítenek jobban megérteni és megismerni őt. Nincs egyszerű helyzetben, és nem is vagyok képes kézrátétellel hipp-hopp helyrehozni a dolgait. Most persze mondhatnám azt, hogy mától minden megváltozik és jobb lesz - de ez felelőtlen ígéret volna tőlem is. Ahogy látom, a legtöbb amit elsőre tehetek majd érte az az, hogy próbálok neki jobban fizető és anyukabarát munkahelyet találni. De mivel ez nem garantálja az automatikus sikert, így inkább nem keltek ez ügyben hiú reményt.
/Görög/ Örülök, hogy elmondtad ezt nekem! - válaszolom, amikor befejezte - Biztos vagyok benne, hogy megteszel mindent amit lehet - és hogy amikor majd egyszer elmondod Iasonnak az igazat - akkor is ugyanúgy fog téged szeretni, mint eddig!
Ami pedig a látogatást illeti
/Görög/ Köszönöm! Úgy gondolom, hogy fogok is élni a lehetőséggel! - válaszolom

A bensőséges ebéd alatt volt lehetőségem Amynta odaadó és hálás viselkedését minden egyes falatnál újra és újra megtapasztalni és megcsodálni. S közben felismerni a tényt - Cyrus immár labdába sem rúghat nála. Maga a dolog annyira nyilvánvaló és természetes, hogy ebből a szempontból még meg sem vizsgáltam a dolgot. Pedig az eredeti szándékom ma reggelig nem ez volt - de az események sodrásával én sem tudtam dacolni. Így elmondhatjuk, hogy Cyrust ma dupla csapás érte - amit remélem a későbbiek folyamán valahogy majd tudok azért kompenzálni.
De épp úgy felelősséggel tartozok immár Amynta hogy és jólétéért is - sőt, jelenleg még jobban is mint Cyrus esetében! Éppen ezért próbálok alkalmazkodni a helyzethez és a viselkedéséhez. Azaz hogy a lehető legjobban érezze magát Amynta - s ha lehet én is. Az ebédem egy darabját elkülönítem a cica részére - ha már vendégségbe helyezte magát nálam - és a végén egy kistányéron, meg egy másik tányérka vízzel őt is megkínálom.

Zoé hangpostájára mindössze ennyi üzenetet hagyok
/Görög/ Szia! Jayr vagyok, és elfelejtettük a bilincset! - zárom rövidre az üzenetet. Persze megpróbálhatnám másképp is elérni - de azt a helyébe én durva tolakodásnak venném, így nem is próbálkozom meg vele. Amynta kérdő tekintetére megvonom a vállam
/Görög/ Nem vette fel. Mondjuk megértem - teszem hozzá. Petros esetében nem vártam, hogy más fogja felvenni a telefont, így egy pillanatnyi meglepett szünet után
/Görög/ Már megtette... - válaszolom a kérdésre, hogy hívhat-e Jayrnak. Már most eldöntöttem, hogy nem szimpatikus a túloldali nő. Így nem is nagyon nyújtom a beszélgetést, mert amikor megkérdi a játék kedvéért a véleményemet, tömören közlöm
/Görög/ Köszönöm, megoldom. Nem is tartom fel tovább! - válaszolom, és bontom a vonalat. Petrossal akartam beszélni és nem vele. Legalább annyira kellemetlennek hatott, mint pár napja az edzőteremben Fiona vagy kicsoda. Számomra az is ugyanilyen szociális ogre volt, akinek a társaságában csak feszeng az ember. Jobb az ilyet elkerülni...

A telefonálás után pár másodpercig elgondolkozva nézem a készüléket a kezemben, hogy most mi is legyen. A rendőrségre nem mehetünk kulcsért, mert akkor Zoé kerül bajba. Petros pedig nagyon úgy tűnik, hogy nem ér rá a problémáimmal foglalkozni. Nálam itthon nincs kulcsom hozzá - de vajon bent van-e az öltöző szekrényben? Lenne, ha nem kellett volna leadni. Töprengve nézek Amyntára
/Görög/ Úgy tűnik, hogy a bilincsed még marad egy darabig - mert Zoé nem veszi fel, Petros jelenleg elfoglalt, nekem meg nincs kulcsom hozzá! - vázolom a jelenlegi helyzetet.
/Görög/ De talán tudsz javítani egy picit a helyzeten... Szeretném látni, hogy mennyire vagy hajlékony! Ülj le, és próbáld meg egyenként áthúzni a lábaidat a bilincs előtt! - javaslom neki. Hátha sikerül, és akkor már egy fokkal nagyobb szabadságot élvezhet - ha a kezei elől  vannak megbilincselve. Magát a műveletet érdeklődve figyelem, s ahogy sikeresen teljesítette a kérésemet, meg is dicsérem
/Görög/ Nagyon ügyes vagy! - árulom el neki, hogy elégedett vagyok az eredménnyel
/Görög/ De most nincs más hátra, mint hogy megvárjuk Zoét. Hacsak te nem dugdosol otthon bilincskulcsot valami rejtélyes oknál fogva. S talán most már megpróbálhatod megfürdetni a cicát, de előtte még szeretném ha kipróbálnánk valamit! - hívom fel a figyelmét, hogy újabb feladat vár rá.
/Görög/ Hunyd le a szemed és merülj el, mártózz meg azokban az érzésekben, amik velem kapcsolatosak, hozzám kötnek! - kérem tőle, s pár másodperc után így folytatom
/Görög/ S most idézd fel magad előtt a valódi alakomat, és mondd ki halkan a nevem! - zárom az instrukciókat. Kíváncsi vagyok, hogy ha a rosszcsont ikrek esetében spontán működik ez a kapcsolatépítés, hogy akkor most szintén sikerül-e? Mert úgy gondolnám, hogy igen - és talán Amyntának könnyebb dolga van.

Spoiler: megjelenítés

bilincs-zárnyitás (barmolás) dicer-el
Próbadobás 4d10: ( 8,9,10,+9,1 ): Célszám: 9. Eredmény: 1 Siker

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 29. – 9. nap
Csütörtök – Kora délután


Azt érzed, miközben felvitted a kis apróságot, hogy nem élte volna meg az állatorvosi segítséget. De minden cicák védőanyja a halálosan sebesült apróságról gondoskodott, egy Bukott Gyógyító érintése által! A Hatalmad tökéletesen működött és a kis macs mintha sosem lett volna annyira közel ahhoz, hogy emlékké váljon az úton egy  rothadó tetem formájában. Az emberek valószínűleg nem törődtek volna vele, idővel, talán valamelyik kukásautó elvitte volna, de azok csak kétszer járnak erre hetente és még nincs itt az ideje az újabb fordulónak.

A kis pamacs zörög, dorombol és reszket a kezed alatt, mosdat és buksizik, kifejezi háláját és szeretetét az összes módon amire képes. Aztán, mivel cica, gömbölyödik és ásít, kimerítő bizony majdnem elpusztulni. Itt-ott megszuszakolja magát, reflexből nyalogatná a bundát tisztára, mivel egy cica mindig gondoskodik az ilyesmiről. Nem figyel a beszélgetésre, nem is érti, de azt tudja, hogy jó helyen van, biztonságban. Így akkor sem rándul össze vagy szalad el, amikor megcirógatod vagy vakargatod, igaz, ilyenkor még téged is mosdat…

Amnyta /Görög/ Lehet, hogy nem szereti, de az is lehet még ki sem próbálta! De a tisztaságot szereti! – mondja és finoman melléd óvakodott, de téged néz zavartan, hogy nem bánod e, így tett – Ahogy kívánod! – így a cicafürdetés még várat magára

Nem találsz bilétát vagy mást ami elmondaná kié lehet, de sok cica van az utcán, nagy részük pedig nem tart gazdát. Lehet azért, mert valóban függetlenek, de valószínűbb inkább az, hogy egyszerűen több a cica, mint a(z örökbe)befogadó ember.

Amynta /Görög/ Költözzünk ide?! – érti félre valószínűleg, de a meglepettség, megtiszteltetés és áhítat nem múlik, sőt, amikor felhívod a figyelmét arra mit mondott elvörösödik és motyog – Biz…tos… biztos, hogy az. Olyan. – félrepillant – Én… ha… ha szeretnéd, én… – alig érted, de még hallod – a tied vagyok! – majd teljesen elvörösödik, zavarban van, de őszinte szavak, azonnal kedvedre tesz bármilyen módon, ha kívánod. 

Úgy érzed, hogy az az Önnön fontosság dolog működik, csak nem akkor, amikor te is jelen vagy! Mi sem mutatja jobban, mint a tény, hogy bármit kértél azonnal megkaptad vagy ráhelyeseltek, tényként vették az elhangzottakat. Önmagánál előrébb helyezett és mivel ígéretet tettél, így nem fél attól, hogy bármi olyasmit tennél amivel megtörnéd ezen esküdet. Sőt, kiterjesztetted adott szavad a fiúra is, ami egy anyának – most már tudod, nem szülőanyának – nagyon sokat számít, egy férfi, akire számíthat.

S míg arra gondolsz, hogy mit segíthetnél és azt is hogyan, rádöbbensz, hogy igen, egy ilyen apróság, mint egy rendes munkaidő és szabad hétvége milyen sokat segíthet egy fiatal nőn, aki egy olyan kíváncsi és eleven fiúgyermeket nevel, mint Iason. Ennek okán vagy más érvekkel győzködve magad finoman utasítottad vissza és bárhogyan is – legyen az hasonló zavarodottság vagy Jayr féle örökölt lelkiismeret – de nem teszel semmi szerinted illetlent. De talán a gondolattal bizony eljátszol, ahogy elképzeled és… magadra parancsolva gyengéden szereled, amitől nem bántódik meg, de azért a félsz, a bizonytalanság kitör belőle:

Amynta /Görög/ Talán… nem vagyok… nem vagyok elég jó? – kérdezi, nem akart csalódást okozni

Könnyed taktika, miközben megosztod vele nincs miért aggódnia, hogy Iason-ra tereled a szót, a korábbiak okán elmondod, hogy minden rendben lesz, amitől megint felragyog az arca, bólint határozottan, hogy igen, így lesz! S a hálás mosolya szinte mindent elárul amikor szóvá teszed, bizony te meglátogatod majd őket! Egy apró könnycsepp is utat talál, de ez a boldogságé, mérhetetlenül szárnyal a lelke! A falatozás alatt úgy csüng rajtad, hogy félő magától már semmit sem tesz, ha ilyen kegyes vagy hozzá, de természetesen ez csak a bilincs miatt van így.

A cica nem kéri amit elé raktál, ő bátor macs és Amnytától csen egy falatot. Először, látod, amint odaoson, majd szimatol, szuszakol, aztán egy falattal sietve odébb szalad, de nem túl messze. Előbb rád pillant, kis büszke macs, ő zsákmánya, majd falatozni kezd Amnyta kuncogása közepette. Ellenben a vizes-tálkából nem válogat, a harapdálás végén alaposan belefetyel belőle. De ennyit az ebédről! Más, égetőbb problémák várnak rád, és miután leszedted az asztalt, mosogatóba tetted a csetrest, telefonálni kezdesz.

Nem nyert.
Üzenetet hagytál.
Nem nyert.
Nem is akarsz üzenetet hagyni.

A kis híved nyugodtan üldögél, tele a poci, bár épp egy pohárral bíbelődik, próbál inni, miközben telefonálsz. Kicsit mókás a látvány, jut is marad. A kis pamacs pedig az asztal széléről felügyel, hogy a friss alattvalók hogyan is viselkednek. Sajnos nem jutottál előrébb és a rendőrőrs sem alternatíva, így ki kell mondanod a tényt: a bilincs marad. Egy pillanatra huncut fényt vélnél felfedezni, de aztán csak bólogatnak, hiszen van a bilincsnél komolyabb dolog is, mint Iasonért elmenni és végre hazahozni!

Amynta /Görög/ Nem, nem fog menni. Nagyon feszes! – mondják halkan, megint attól tartva csalódást okoznak, majd a tréfádra, hogy mit is őriz otthon – Nem, sajnos nem. Sosem jártam ezelőtt rendőrfiúval!

Elpirul, mert lehet ez változik. Úgy tűnik, észrevette, hogy nem vagy közömbös vele szemben vagy csak annyira szeretné, hogy ne legyél, hogy többet lát a jelennél. Mikor kéred azonnal lehunyja a pilláit és vörös arccal nyújtja a nyakát, nem kétséges, másra számított. A cica ölbe huppan, majd örvénylik picit, körbe-körbe mászik, mielőtt elheveredne, ásítana és aludni próbálna. Lepillantás után azonnal újra lezárják a szemeket és úgy tesznek ahogy kéred. Legalábbis te úgy látod ez történik éppen. A neved elsuttogva pedig olyan, mintha valaki nagyon közel a füledhez, illetve inkább közvetlenül a fejedben szólna meg.

[Dierol]

Enethiel

Azért szerencséje van a cicának. Ha nem aggódom Cyrus miatt... rossz belegondolni is! De értékeli a helyzetét, és a gyors gyógyulást. Annyira, hogy máris mosdatandó családtagként tekint rám - ami vagy nagy megtiszteltetést  vagy ennyire magányos cicalelket takar. Amyta véleményére bólintok
/Görög/ Majd később kitapasztaljuk, hogy a tisztaság mellett a vizet mennyire szereti! - mosolyodok rá a cicára, majd Amyntára - hogy nincs mitől tartani.Amynta kérdésére egy pillanatra lehökkenek
/Görög/ Tessék? - kérdezek vissza, hogy időt nyerjek - Jah, nem - gondoltam a cicát egyszerűbb elvinni! - pontosítok. Hogy aztán újfent meglepjen azzal, hogy egy ártatlan évődést mennyire félre tud érteni! Az eddigi viselkedése alapján tudtam, csak nem sejtettem! Pontosabban nem gondoltam bele, nem vártam - és így elég zavarba hozott a beszélgetés jelenlegi témája! Az egómnak  hallatlanul hízeleg a dolog - de úgy érzem, hogy ez erős visszaélés volna a helyzettel és a bizalommal. Pedig elnézve Amynta domborulatait, volna miért visszaélni. Elegendő volna csak egy hasonlóan halk köszönömöt az ajkaira suttogva magamhoz húzni, hogy a nyakába hajolva beszívjam az illatát. S végigcsókoljam az engedelmesen felkínált és megbilincselt test ruhától fosztott porcikáit. Zavartan pillantok rá, mintha olvasván a gondolataimban épp rajtakap a pillanatnyi kalandozáson.
/Görög/ Ez... - tűnődök, hogy mit is mondhatnék - szerintem a részedről igen bátor és hatalmas felajánlás volt! Magát a felvetést is igazán nagyra értékelem! Szép vagy, kedves és vonzó - bárki két kézzel kapna utánad! De amit mondtam, nem azért tettem, hogy az ágyamba csábítsalak, parancsoljalak! Úgy érzem, erősen visszaélnék a helyzettel és a bizalmaddal, ha ezt elfogadnám! Úgyhogy megtisztelsz, de nem élhetek a lehetőséggel! - próbálok meg finoman kihátrálni a kényes helyzetből. Ami a kérdéséből ítélve nem megy anélkül, hogy az önértékelését ne ingatnám meg.
/Görög/ Egyáltalán nem erről van szó! - tiltakozok - Nagyszerű belső értékekkel, csodálatos lélekkel rendelkezel - és ehhez hasonlatos megjelenéssel! Teljes joggal lehetsz büszke a külső és belső adottságaidra! - cirógatom meg az arcát futólag. Ez remélem valamelyest növeli az önbecsülését. Aztán inkább Iasonra terelem a szót - hogy ismét olyan témákról essen szó, amik kevesebb félreértésre adhatnak okot.

Spoiler: megjelenítés

Az ebéd alatt a cica úgy dönt, hogy a leginkább passzív résztvevőt büntetlenül levámolhatja. S úgy tűnik, hogy nem is kell csalódnia, mert senki nem megy utána hogy elmarja tőle a zsákmányt. S ez talán annak is köszönhető, hogy mindenki elégedett a dolgok jelenlegi alakulásával. Egészen addig, amíg el nem kezdek telefonálni - ami kétes  sikereket, no meg eredményt hoz. A dolog nem is zavarna igazán - ha nem tettem volna ígéretet Amyntának, hogy Iason ügyében ma már teszünk valamit. De bizakodok, hogy ma idővel részben megoldódnak a nehézségek. Ahogy például Amynta számára a pohárból történő ivás.[/i]

Mert telefonálás közben érdekes kísérletre leszek figyelmes - Amynta inni próbál a pohárból. El kell ismernem, hogy hátra bilicselt kézzel valóban komoly kihívási értéke  van a feladatnak. Nem is zavarom meg az első tesztet - hanem telefonálás után felmérve az eredményt, a fürdőszobába megyek, és egy pár tenyérnyi bolyhos törülközővel térek vissza. A törülközőt leteszem az asztalra, s a poharat utánatöltve megérdeklődőm
/Görög/ Szomjas vagy még? - tudakolom, és ha kér még, óvatosan megitatom. Aztán a törülközővel gondosan felitatom a korábbi kísérletben elkóborolt és szétszaladt vízcseppeket - már amiket a felsője még nem szívott magába.

Mivel a bilincs marad, ezért új ötletem támad, hogyan is lehetne picit normalizálni a helyzetet - ám úgy tűnik, hogy csak elmondva könnyű feladat - mert a kivitelezés nem sikerül.
/Görög/ Semmi gond, akkor ne erőltesd! - kérem tőle. Amikor elárulja, hogy miért is nem lehet otthon bilincskulcsa futólag elmosolyodom a válasz aranyos ártatlanságán. Ellenben amikor megkérem, hogy hunyja le a szemét - az arcpírja láttán az az érzésem támad, hogy ő éppenséggel nem ilyen  ártatlan folytatást várt volna tőlem, mint amire kérem. A cica ugyan megtöri a pillanatot, de Amynta hamar túlteszi rajta magát, és a próba végül sikerül! Picit távolabb sétálok
/Görög/ Nagyon jól csinálod! - dicsérem meg halkan suttogva - Kristálytisztán hallak! - nézek rá büszkén és érdeklődve, mert valóban jól teljesít - Most már kinyithatod a szemed! - adok rá engedélyt ugyanolyan halkan. Kíváncsi vagyok, hogy ő is ugyanolyan jól hallotta-e? Talán egy percig még gyakorlásként próbálgatjuk a dolgot, végül
/Görög/ Igazán jó érzéked van ehhez a kommunikációhoz!  - dicsérem meg, miközben hagyom elenyészni a kapcsolatot - Azt hiszem tökéletesen tudod használni! - vélem
/Görög/ De most lássuk a pöttöm bolhazsákot! - javaslom, s a fürdőszobába indulva ott előkészítem a terepet. Előkészítek egy puha törülközőt, a hajszárítót, sampont, egy ragtapaszt és papír-zsebkendőt. Végül még beállítom a víz hőfokát langyosra, hogy ne forró vagy hideg vízzel öntsem nyakon. Utána elzárom a zuhanyt, és visszatérve a cicához, becserkészem a macsekot
/Görög/ Itt az idő, hogy megtudjuk, mennyire szeret elázni! - emelem fel simogatva a szőrgombolyagot - jössz te is tanácsot adni? - kérdezem Amyntától. A fürdőszobában a cicát próbálom meg úgy lezuhanyozni és samponnal tisztára varázsolni, hogy se a fülébe, sem pedig a szemébe ne jusson víz. Végül
/Görög/ Úgy látom, lesz mit megszárítani! - összegzem a látottakat. Elveszem az előkészített törülközőt, és megpróbáljam abba bugyolálni az ázott macsekot. Majd megkezdem a cica szárítgatását, egészen addig, amíg már inkább csak a hajszárító tudna javítani a helyzetén. Még bebugyolálva tartom, és úgy próbálom meg alacsony fokozatra bekapcsolni a hajszárítót. Amennyiben nem riad meg teljesen, akkor megpróbálom a langyos levegővel szárazra szárítani - de ha pánik tör ki, akkor lekapcsolom a hajszárítót, és becsomagolva kiviszem a kanapéra és leteszem oda száradni.

Aztán utána már foglalkozhatok Amynta bilincsével is. Leültetem az egyik székre az asztal mellé, és mögé telepedve a földre az egyedüli szerszámkészletemmel - az órás-csavarhúzómmal megpróbálom kinyitni a bilincset.
/Görög/ Nem hiszem, hogy ez így sikerülni fog, de azért megpróbálom - nem veszíthetünk vele semmit! - magyarázom. Próbálom úgy fordítani a csuklóján a karperecet, hogy ne legyen neki kényelmetlen - és ha véletlenül megugrik a csavarhúzó - akkor legfeljebb a szék háttámlájába, vagy legrosszabb esetben az én kezembe szaladjon.

Talán én csodálkozom leginkább, hogy sikerült megoldani a zárat - Mert Amyntának ez feltehetőleg természetes eredménye volt annak, hogy én vettem kézbe a dolgot. Elvégre feltehetőleg mindenhez is értek szerinte. Picit ugyan vegyes érzésekkel szabadítom ki a csuklóját. Egyrészt meglepett büszkeséggel, hogy sikerült - másrészt örömmel, mert így valóban feltűnés nélkül elmehetünk majd Iasonért - s egy leheletnyi szomorúsággal, mert Amynta így jóval kevesebb közvetlen gondoskodást igényel.
/Görög/ No, úgy tűnik, hogy ezt az akadályt is leküzdöttük! - teszem a bilincset az asztalra, a csavarhúzót meg vissza a helyére.
/Görög/ Vedd nyugodtan birtokba a fürdőszobát, aztán ha gondolod, mehetünk is Iasonért! - javaslom neki. Amíg rá várok, addig összeszedem a mosatlant, és el is mosogatok.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 29. – 9. nap
Csütörtök – Kora délután


Amennyiben nem aggódsz, úgy egy Rabisu lehet, hogy igen mérges lenne. Nos, talán csak egy lépést tenne a Sötétség felé, tudva, hogy bár mindenkit nem menthet meg, egyetlen élet is ami elveszik, igen frusztráló! Ezt te is pontosan tudod és átérzed, nem is beszélve arról, hogy, minden élet egyenlő, a teremtés nem tesz különbséget, csak az ember. Esetleg ez csak a Hatodik Ház szemlélete lenne és valójában a Lázadás mégis megkülönböztetne? Hiszen az ember lett e Teremtés koronája és minden Elohim őket szereti, még ha a nagyobb része nem is mutatkozik a Parancsnak engedelmeskedve…

A cicatémához nincs elég tudásod, de nem vagy egyedül! Immáron nem kell egyedül szembenézned a kihívásokkal, hanem egy elvakult, de csinos és ha kell, végtelenül harcias társat kaptál, talán a Sors vagy a Teremtő akarata által? Aztán ez a kétlábú és nagyrészt szőrtelen harcicalány belekérdez abba, amit lássuk be, hogy te kezdtél el feszegetni, mert szegény ilyen ártatlan pillantással ami ezt a kérdést megelőzte, bűnös nem lehetett! Végül úgy tűnt, hogy kiolvasta a vágyat a tekintetedből – ami bizony feszélyezhet már Thyra óta – és szerette volna elfeledtetni veled a sok rosszat, ami történt.

Először csak egyszerű segítségre gondol, napi szintű ellátásra, majd annál sokkal többre is, mely kérdés és önkéntes felajánlás formájában talál rád. Mindkettő elég megdöbbentő lehet, még ha adott esetben:

Amynta /Görög/ Teljességgel ésszerű lenne pedig, hiszen akkor elvégezhetném itt a házimunkát, bevásárolhatnék és főzhetnék rád! – miért ne tenné, illetve – Úgy látom, hogy szükséged van ilyesmire, hiszen… most ember is vagy! – lép közelebb és közelsége talán bódító is lehet, a finom visszafogott illattal – A cicának sem kéne utaznia és úgy tűnt, hogy Iason is szeret téged! – érvel tovább, majd a vágy kérdésére – Ez csak az, amit érdemelsz, ó, hatalmas Enethiel! – leheli pici huncut mosollyal, ha már ennyit bátorítottad, most itt a gyümölcse – Ha szép vagyok, kedves és vonzó, akkor nincs okod arra, hogy visszautasíts olyasmit amit önként szeretnék neked ajándékozni, nem igaz? – szoríthat szavakkal (képletesen) sarokba – Nem kell parancsolnod valamit, amit szabadon meg akarok veled osztani, sőt, bármit teszel, biztos vagyok benne, hogy örömedet leled benne! – izzítja tovább az amúgy is elhanyagolt vágyak tüzét – A csodás lelkemet megosztom veled, a belső értékeimet. – búgja, nem profin, de azért elég lehet, hogy eltévedjen a kezed önkéntelenül is, a fantáziád mindenképp – Ha ennyire szépségesnek tartasz, akkor (talán) méltó is vagyok arra, hogy boldoggá tegyelek!

[Dierol]

Enethiel

Amynta érvelését, hogy miért is lenne jó, ha ide költöznének, meglepett arckifejezéssel hallgatom. Ami az ésszerűséget illeti
/Görög/ Ez a szoba a nappali, az étkező és hálószoba is. Nincs másik szoba - hívom fel a figyelmét arra, hogy ez a garzon az ő lakásánál is kisebb - Mellesleg mint ember, nekem is van két kezem, hogy elvégezzem az amúgy sem túl megerőltető mennyiségű házimunkát! De remélem, hogy abban egyetértünk, hogy nem bejárónőként tekintek rád! - teszem még hozzá. Hogy a cicának kell-e utazni - az jelenleg kevéssé érdekel. Iason véleménye már sokkal többet számít - de ő nincs itt. Ellenben tovább hallgatva úgy tűnik, hogy sok kibúvót nem hagyna - ám úgy vélem, vannak dolgok, amikről mivel nem tud, ezért nem is vett figyelembe.
/Görög/ S mi van akkor, ha majd később más hasonló felajánlást tesz nekem? Ha most neked nem mondanék ellent, azzal precedenst teremtünk, nem? - kérdezem, hogy mi is erről a véleménye.
/Görög/ Nincs kétségem afelől, hogy nem csak én érezném magam jól! - válaszolom, hogy aztán így folytassam - Csakhogy attól tartok, hogy ez nem segítene elsimítani azt a nézeteltérést, ami jelenleg köztem és a barátnőm, Thyra között van - pedig jó volna! - tudatom vele, hogy szerintem még nehezítené is a dolgot. Ahogy ő is - mert ahogy búgja azt, amire egyébként is vágyok,  elég nehéz ellenállni. A kezem ösztönösen a hátsójára csúszik, ahogy közelebb lép.
/Görög/ Bár bizonyos kérdésekben nem feltétlen az általában elfogadott normák  számomra a mérvadóak - azért igyekszem, hogy ezzel másoknak ne okozzak kellemetlenséget. Úgy érzem, hogy... - tarok egy pillanatnyi szünetet, mert nehéz kimondani most, mikor ilyen sok mindent érzek kissé lejjebb, és ilyen lehetőség van a markomban! - illik tekintettel lennem Thyrára, még ha ez most nem is könnyű feladat! - ismerem be, hogy nem hagy hidegen a helyzet, és a tenyerem a csípőjére siklik. Aztán összekaparom a maradék tartásomat, és elszakítom a tekintetem a dekoltázsától.
/Görög/ Arra kérlek, hogy halasszuk ezt el! - dörmögöm kissé rekedten, mert bár nincs sok kedvem elengedni, de az eszem azt súgja, hogy ez később jó döntésnek bizonyulhat.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 29. – 9. nap
Csütörtök – Kora délután


Minél több kifogást hozol fel, annál elkötelezettebbnek tűnik. Érveid lepattannak, sőt, ésszerűség végtelenségével mossák őket tisztára, mielőtt visszaadnák neked őket. Újabb és újabb lehetőségeket vetsz be, hogy miért nem jó ez így, de valahogy a fanatikusan elvakult híved már túl van azon, hogy csak egy egyszerű ismerős legyen. S mint ilyen lássuk be, igaza is van! Senki nem hitt eddig benned úgy, mint ő, és folyamatosan bátorítottad, így most a saját munkáddal kell szembenézned!

Amynta /Görög/ Ez esetben te költözöl hozzánk! Ezt meg ki lehet adni és lesz némi külön bevételed! – ilyesmivel nem lehet megfogni – Két igen finom kezed van, de miért használnád ilyesmire, amikor gyógyításra teremtették?! Nem szabad, hogy elveszítsed a finom tapintásodat! S ami azt illeti nem is kell ilyesmikkel foglalkoznod, nem egy hatalmas Elohimhoz méltó dolog! – zárná rövidre, mit vitázna olyasmiről, ami már rég tény és eldöntetett.

Aztán felteszed a keresztkérdést:

Amynta /Görög/ Eltö… khm, elsőként vagyok itt, így ez a jog az enyém! – ennyire egyszerű – Nem zavar, ha így lesz, de én hittem benned először! – kicsit tétova, de próbál határozottnak tűnni, elvégre fogalma sincs tényleg így van e – Szóval, mint aki elsőként elfogadja mindazt, amit adni tudsz, úgy vélem megérdemlem, hogy viszonozhassam azt! – tőle akár háremed is lehet, ha őt elfogadod

A barátnő témát úgy hajítja félre, hogy talán még te is elcsodálkozol:

Amynta /Görög/ Itt van? Nincs. Hisz benned? Akkor nem lenne összezördülés. Szeret? Kétlem, ha azt hiszi igaza lehet veled szemben! Nem beszélve arról, hogy nincs itt egyetlen kép sem róla, de még csak valami nőies apróság sem. Lefogadom, még egy fehérneműt sem tart itt! S mióta nem láttad? Tuti azt hiszi, hogy neked kell utána menned és bocsánatáért esedezni! – már el is ítélte őt, de ahogy kérted, nem megy utána, hogy kitekerje a nyakát – Olyasmire nem szabad esélyt pazarolni, ami már nem egyszer-kétszer hagyott magadra!

Mikor finoman ráfogsz, érzed, hogy simul a tenyeredbe és ha nem vigyázol más felé is elkalandozik, szinte magához vonzza, hogy vedd el ami jár! Amit önként adnak, ami az egyik legizgalmasabb dolog, amit emberként átélhetsz, amihez már legalább három-négy hete nem volt hozzá szerencséd. Nem olyasmi, ami férfiembernek/testnek való ínség ez. Megérzed az illatot, a feromont, ami az orrodba fúrja magát, és a nadrágodat sem erre a térfogatra és formára tervezték.

Amynta /Görög/ Nem kell embernek lenned, ha nem akarod! – dobja be, hogy lehetsz önmagad, vagy annyira az, hogy még képes legyél arra amit megkaphatsz – Nem kell megfelelned semminek, csak annak, hogy örömed leld benne! – pillant fel és ha nem vigyázol, bátran kezdeményez

Ajkait éreznéd, a nyelvét, forrón és mohón, úgy hogy megállni itt? Nem beszélve, hogy fordul és mellkasodon érzed mennyire akarja, vágyja, hogy kedvedre tehessen és persze tudja, mindent megtennél, hogy boldog legyél, akármit is akarsz! A válasz, hogy mi történjen, már a kukában végezte, és a tekintet amit két csók között pillanthatsz meg is azt mondja, ha eddig mástól nem kaptad meg, akkor nem is igazán akartad onnan. Felesleges tépelődni, mert itt és most végre minden a tied lehet amit egy benned hívő ember csak adni képes. Megkaptad a Hitét, tudod, hogy a Szíve is a tied! A Teste is az lehet! Csak el kell venned! Nem megérte fellázadni? Nem ilyesmi amiért érdemes embernek lenni? Akkor mi, ha nem ez? Kit érdekel mi lesz, ha most a Teremtés Koronája téged akar?

[Dierol]

Enethiel

Amyntának aztán hiába beszélhetek - ő az állhatatosság próbájának tekinti a dolgot - és minden egyes kifogást megvizsgál sajátos nézőpontjából, és meg is oldja őket szem előtt tartva számára a legfontosabbat - hogy a ki nem mondott vágyaimat is kielégítse. Igaz, ez a fajta hozzáállása kifejezetten vonzó a számomra. Épp emiatt nem is lehet rá haragudni, hogy mennyire keményfejű és eltökélt tud lenni. De vannak dolgok, amiket továbbra sem tartok jó ötletnek...
/Görög/ Az én mindennapjaim tele vannak olyan eseményekkel, amik nem teszik ideálissá egy velem élő gyermek számára - kötöm az ebet a karóhoz - Pár napja azon az ablakon keresztül - mutatok a jelezett irányba - egy óriási két lábon járó oroszlánszerűség vetődött be, és majdnem kibelezett. Ahogy szerintem Théát sem szeretnéd Iason közelében tudni, vagy azt a papot, aki tudtán kívül csontig marta az egyik ujjamat a kilöttyent ásványvízzel. Úgyhogy a válaszom az összeköltözésre az, hogy nem! Nem akarom véletlenül sem veszélybe sodorni Iasont! - zárom le a témát, hogy aztán a házimunkával folytassam
/Görög/ A tapintásnak nem sok köze van a gyógyításhoz - magyarázom, de mivel nem ez a legfontosabb, így folytatom - S azért csinálom a házimunkát mert szeretem, ahogy a tevékenységem folyamán rendezettebbé, élhetőbbé válik a környezetem! Másokkal is azért szeretek törődni, mert nekem jól esik - és nem azért, mert ezt várják el tőlem.
/Görög/ Segít megérteni, átérezni mások helyzetét az, hogy én is rendszeresen belekóstolok a mindennapokba! - teszem még hozzá. Az pedig, hogy ez nem méltó hozzám, nem igazán érdekel. A precedensre adott válasza viszont igen, mert olyan kérdést feszeget, ami akár elő is fordulhatna idővel, s kíváncsi vagyok a véleményére. De úgy tűnik, hogy egy pillanatnyi megingás után erre is van válasza. Kisebb meglepetést okoz, mert majdhogynem az első éjszaka jogát nyilvánítja magáénak. Bár az ő sajátos logikájában nincs hiba - bármit alá tud és fog is támasztani érvekkel, ha az közelebb visz ahhoz, hogy megkapjam amire vágyom. Még akkor is, ha ehhez nekem is ellent kell mondania, vagy ki kell követelnie.
/Görög/ Nem mondom, tetszik az odaadásod! - válaszolom meglepve az igazat, és a fejemet törve, hogy mit is állíthatnék a kifogások sorába, ha ez a felvetés sem állította meg. Aztán az eddig Amynta-biztos  mentsvárnak tartott barátnő mint kiderült számára nem érv... Az első kérdésére óhatatlanul elvigyorodom, mert ez a kérdése azt sugallja, hogy számára csak az az Elohim foglalt, amin épp fekszenek. De a következő kérdés már komolyabb dolgokat feszeget, ami okán azért meg kell védenem Thyrát
/Görög/ Még nem adtam rá lehetőséget. Thyrának nem volt könnyű - jelentem ki elkomorodva - tegnap árultam el neki, hogy nem Jayr vagyok már több mint egy hete - akibe beleszeretett nem sokkal a balesete előtt.  Akkor és ott joggal felkapta a vizet, és azt követelte, hogy bizonyítsam be neki, hogy tényleg Elohim vagyok. Mint tapasztaltad, ez végleg megváltoztatja az emberek életét - így azt kértem tőle, hogy ezt gondolja át jó alaposan, és hat nap múlva tudassa, hogy mire jutott. Mert nem szeretném, hogy egy vita hevében hozna ilyen horderejű döntést. No, ezen aztán tényleg berágott, és elviharzott, mert azt hiszi, hogy csak így akarom lerázni - árnyalom a képet, és válaszolom meg neki néhány kérdését. De ez sem állítja meg - a tenyerem fogságában is közelebb lép, szinte teljesen felszámolva az amúgy is szűkös helyeket és nem mellesleg az ellenállásomat.
A közelsége, a lehetőség, és az ahogy mindezt felajánlották - arra sarkall, hogy fogadjam el. Próbálok ugyan szép magyarázatot találni - mint hogy ő ajánlotta fel, és hogy ő is szeretné - és hogy szeretném ha teljesen elégedett lenne a helyzetével - de azért sejtem, hogy az igazi döntést az elemi vágy hozta.
Az ötletre, hogy ne vagy ne teljesen Jayr alakját viseljem, ismét meglepődök. Eszembe sem jutott, hogy lehetne másképp is. Talán mert Jayr emlékei közt más lehetőség fel sem merült. S bár az ötlet elég sok huncut lehetőséget rejt, úgy vélem, hogy jelenleg a bilincs is megteszi...
A kezdeményezése ugyanolyan mohón válaszolok - közben elkalandozó kezekkel, hogy megbizonyosodjak róla, mennyire fűti a szenvedély. S közben rájövök, hogy mit is szeretnék!
/Görög/ Ne siess! - kérem, pedig sürgető a vágy. Ennek ellenére, vagy épp ezért szeretném minél inkább elnyújtani és kiélvezni minden percét, no meg felfedezni Amynta minden négyzet-centiméterét!
/Görög/ Maradj egy kicsit nyugton! - kérem tőle, hogy bízza rám magát, mint az ebédnél. Így ráérős-lassan szabadítom meg a ruháitól, apró cirógatások és csókok kíséretében tűzbe hozva - a felsőt pedig a bilincsre húzva. Végül amikor már minden levehető ruhadarab a földre került, megengedem neki, hogy ő is aktív részese legyen az eseményeknek - amelynek végére megkapom, meghódítom az utolsó olyan dolgot, amit felkínálhatott - a Testét! Nagyszerűen izgalmas élmény első kézből belekóstolni abba, amit eddig csak Jayr emlékeiből ismertem.  A szeresd az embert parancs szó szerinti teljesítése olyan örömökkel ismertetett meg, amit kár lett volna kihagyni! Végül miután remélhetőleg mindenki megkapta mit akart, az ágyon heverészve elégedetten az események ilyen alakulásával, és odaadó hívemmel - levezetésként szórakozottan simogatom és becézem, csak hogy újabb vágyakozó sóhajokat csaljak ki belőle, miközben gyönyörködök a Teremtés Koronájában.
/Görög/ Nagyon elégedett vagyok veled! Kár lett volna kihagyni! - súgom a fülébe egy futó csók után, mert valóban így érzem. Aztán egyszer csak a karjaimba kapom, és egyenesen a fürdőbe viszem, hogy az elmúlt pásztoróra után a zuhany alatt egy közös zuhany keretében alaposan megfürdessem, és kihasználva védtelen helyzetét, eljátsszak vele. Zárásként szárazra dörgölöm egy bolyhos törülközővel, egy másik még száraz nagyméretűvel pedig körbetekerem, hogy amíg majd felöltözés után a bilinccsel foglalkozom - ne terelje el túlzottan a  figyelmemet.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 29. – 9. nap
Csütörtök – Este


Amnyta /Görög/ Rendben van! Később visszatérünk a kérdésre! – könyvelhetsz el látszólagos győzelmet a költözés kérdésében – De örülök, ha a kedvedre tehetek! Ez a legkevesebb amit adhatok és megérdemelsz! S ha ez az állítólagos barátnő nem képes felismerni az értékeidet és megadni amit kérdés nélkül meg kéne, akkor el kell engedd! – nem mindenki méltó arra, hogy tisztelhessen, szerethessen téged! – Kifogások mindig lesznek, az emberiségnek igen széles tárháza van azokból és mi tagadás magam is éltem egy-kettővel, de nem tovább! Most már, hogy itt vagy, nincs több kifogás! – rövidre zárta, pedig lehet ebben még lenne egy-két érv és más enyhítő körülmény. Igaz, legalább magával is szigorú – S hogyan reagált? Sehogy! Nem hitt el! – és szinte hallani véled, hogy ehhez hat sem kell, de végül ez hangosan nem hangzik el – Lehet, hogy tudat alatt te is érzed, tudod, hogy el kell engedned…

Aztán az események sokkal forróbb irányt vesznek és végül az ostrom, a feltétlen hit és odaadás eléri célját és bár kitalálsz néhány okot és indokot – kifogást – az elkövetkezendő órák – Jayr emlékeivel és test ösztöneivel ötvözve – igen kellemes és újszerű élménnyel ajándékoznak meg. Soha, még csak hasonlót sem éreztél. S bár végül nem mertél Enethiel, önmagad lenni, lehetséges, hogy Jary legalább annyi mindennel megajándékozott, mintha engedtél volna annak, hogy önmagad legyél. Az otthonod most megtelik szeretettel, illatokkal és hangokkal amik végre nem fájdalmat okoznak, hanem a boldogság különféle megnyilvánulásai. Akármit is kértél, bármit is szerettél volna kipróbálni vagy csak megemlítetted, biztos, hogy kedvedre tettek és amikor majd kilátogatsz a mellékesbe, gond lesz a célzással. Kicsavartak és facsartak a szó legélvezetesebb értelmében, mely csodálatos élményt egy pillanatra egyetlen dolog zavarhatott meg, egy tökéletes és csodálatos női alak képe, akiről tudod, hogy régen ismerted és pontosan az efféle szép érzelmek megtestesülése volt…

A bizalom teljes, nem csak most, de állandó jelenlétével bizonyítja, hogy olyasvalakire leltél, aki miatt biztos, hogy megérte fellázadni! Mit lázadni? Annál sokkal többet tenni! Szeretsz egy embert úgy, ahogy előtte sosem és ki tudja, lehet nem csak a testét, de lelkét is megszeretgetted, ahogy az sem kizárt, talán magad is megtapasztalod, hogy milyen az, amikor valaki azt mondja „szeretlek”. Tényleg elhangzott vagy csak szeretted volna, hogy így legyen? S ha így volt, akkor vajon ki mondta kinek és közben kire gondolt? Vajon felrémlik e alatta vagy utána, hogy Thyra pontosan ezzel akart megajándékozni és őt ismerve, rá emlékezve, ennél sokkal élénkebb lett volna, bár mi tagadás Amnyta odaadása kárpótolta a tapasztalat hiányát. Végül mindenki elégedetten piheg, igaz, te még bírnád, de a fiatal női test elért egy pontot, ahol az általad érintésben kifejezett törődésre mindössze egy remegő sóhajra futja és arra, hogy közelebb bújjon, elvesszen karjaidban és a mellkason, amiben a dobogó szív egyenletes üteme kellemes kábaságba taszítja.

Aztán, idővel felkapod és bár érzed ahogy erőtlenül kapaszkodik, örömmel fogad mindent amit tőled kaphat legyen az szivacs vagy ki tudja mi, hogy tisztává varázsold ezt a csodálatos teremtést. Igazából ha nem vigyázol, nem terelgetsz picit, könnyen lehet, hogy a törődés, odafigyelés és szeretgetés hatására erőre kapó nő folytatást követel! Igazából megelőződ és mielőtt bármit is tehetne, akármire is utalhatna, te már azon vagy, hogy sokat adj és keveset kérj, melynek végén egy pilledt szépség szuszogjon az ágyban, míg te a bilinccsel játszol. Nem könnyű, de mivel tudod hogyan működik és valaki említettél már, hogyan lehet az ilyesmivel elbánni, néhány igen hosszú perc után sikerül levenni az eddig játékszerként is tekinthető mozgáskorlátozó eszközt. A hatás sem marad el, mert két kézzel ragadnak meg és húznak az ágyba, hogy szorosan bújjanak és legnagyobb biztonságban amit valaha éreztek, lassan félálomba merüljenek.