Jayr "Enethiel" Eisenberg

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 28. – 8. nap
Szerda – Délelőtt, dél


Ahogy körülnézel és megállapítod, mennyi erőfeszítésről tanúskodik ez az apró ligetecske, önkéntelenül is azon tűnődhetsz, hogyan sikerült mindezt elérni. Hiszen a szűkös lehetőségek dacára olyan különlegesben van részed, amit valószínűleg igen kevesek vagy talán Zairán túl eddig senki nem láthatott. Akárhogyan is legyen, a teljes arborétumról való gondoskodás is legalább akkora feladat, mint amekkorával te Thana-Cyrus féle egészségügyi intézményben szembesültél. Szerencsére azonban a kelletlen emlékeztető után szívednek kedves szavak jutnak el hozzád, nem kell félned attól, hogy az ikrek miképp viseltetnének az igazságról. Ők elhitték anélkül, hogy látniuk kellett volna és talán ennél nagyobb Hit nem is létezik.

Dalia /Görög/ Igen, fontosnak tartom, hogy minden egyensúlyban legyen. S az sem baj, ha közben hosszan gyönyörködhetünk – mosolyog szelíden – Szerintem minden lehetséges, de tudomásul kell venni, hogy van ami már sosem lesz a régi. S úgy vélem, hogy talán nem is kell. A legnagyobb erdőtűz után is – rándul meg picit az álla – megújul a természet – mondja örömmel, aztán – Úgy éreztem, hogy nem lenne gond, meg tudnád találni őket. – nyugtat meg, ami talán más valaki hasonló filozófiáját is felidézi benned – Ha úgy érzed, időnként ellátogathatsz ide, hogy rálelj erre a békére, amire szükséged van – aztán az soron következő szavaidra – Ezt szomorúan hallom. Talán tudok segíteni, de nem akarlak hamis reménnyel kecsegtetni. – ajánlja fel, de nem vagy biztos benne miért, hogy az utolsó szavakra – Igen, ő egy ilyen lelkiismeretes férfi és nagyon szereti a növényeket… nem csak enni – kuncog, de picit mintha bánná, szeretett növényeit eszegetik olykor

[Dierol]

Enethiel

/Görög/ A múlton nem lehet változtatni - értek egyet. Nem feszegetem tovább az erdőtűz és a megújulás érzékeny témáját, mert könnyedén olyan terepre tévedhetünk ami csak elrontja a hangulatomat. A véleménye, hogy könnyedén meg tudnám találni az ikreket, egy apró grimaszt ér.
/Görög/ Inkább el sem akarom veszíteni őket, ha lehet - mosolyodom el. Hiszen ha már keresni kell őket, az nem biztos, hogy jót jelent. A felajánlásra rácsodálkozom. Azt ugyan eltalálta, hogy szükségem van egy nyugodt pontra, afféle menedékre. De ezt magamnak kell megtalálni, kialakítani - nem vehetem el tőle!
/Görög/ Nagyon kedves, de nem érzem úgy, hogy helyénvaló lenne itt a jelenlétem - utalok arra, hogy még mindig nem léptem át a határvonalat a tisztás szélén. Csak magammal hoznám a problémáimat, miközben azok hiányoznak innen a legkevésbé
/Görög/ Úgy érzem magam, mint az elefánt a porcelánboltban - magyarázom kissé a dolgot. Ezt inkább afféle meghívásnak tekintem, mint amikor én mondom azt atyának, hogy jöjjön máskor is - de nem igazán ragaszkodok hozzá.
/Görög/ Köszönöm - válaszolom - ha a karanténban saját felelősségemre tudnék találkozni az ismerősömmel, akkor onnantól már meg tudnám oldani - vélem
/Görög/ Pont ezért nagyszerű segítség - értek egyet, de aztán megkérdezem
/Görög/ Ha zavar, hogy megeszik a növényeket, akkor te mit szoktál enni? - érdeklődöm, hátha tanulok valamit. Végül ismét az ikrek fele nézek - nehogy eltűnjenek. Illetve, hogy kikíváncsiskodták-e már magukat, és indulhatunk-e - vagy még maradunk?

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 28. – 8. nap
Szerda – Dél


Zaira /Görög/ Ők a jövő! Ha nem lennének kíváncsiak és nem állítanának minket kihívások elé, igencsak unalmas lenne az élet. – mondja mosolyogva, de keserédes mosoly ez, látod, hogy a tekintete elvész a múltban – Valóban, a tied a fellegek között van, ott, ahol éltél. Az Erődben, melyben te is a győzelemben reménykedtél. – sóhajt megint, de mosoly fakad, amikor a gyerekekre pillant – Igen, ez a béke szigete. Itt nincs helye problémáknak, csak napsugarak adta kellemes bizsergésnek és lényünk véletlenszerű utazásának. – a CDC kérdést illetően – Oh, ennyire nem vagyok befolyásos, de az Ő (Dalia) kutatásai révén beléphetek, így meg tudom nézni a barátodat, esetleg apró valamit be tudok neki vinni. – sajnálkozik, de csak ennyit tehet, mondta, hogy nem akar hamis reményeket – Ahhoz másra van szükséged. Leo lesz a te „embered” – veti fel, majd kuncogva válaszol az étel kérdésére – Amit elém tesznek – de aztán ténylegesen is válaszol – mindenevő vagyok.

A gyerekek teljesen el vannak varázsolva, ha rajtuk múlna soha nem mennének el innen! Most éppen nyuszit simogatnak, ami egy pici kupac zöldségen rágódik. Eközben látod, hogy egy apró barnabundás állat oson el mellettük a tavacska irányába, hogy félúton társasága legyen. Itt-ott madarak reppenek vagy ülve dalolnak, de ide hallod a békák brekegését is.

Zaira /Görög/ Leo próbálja egységbe kovácsolni a Bukottakat. Egy szál fa bármilyen sudár, nem állhat ellen az új világ számtalan veszélyeinek, de mint erdő… egyenlőre nem vagyunk sokan és nem is mindenki része ennek, de téged örömmel várunk, ha úgy döntesz csatlakozol. – dobja fel, de nem mondd többet, amíg nem tudja a válaszodat, pedig érzed – talán tudod is – hogy ez messze nem minden

[Dierol]

Enethiel

/Görög/ Már csak az a nagy kérdés, hogy fogadják majd el a múltat - fűzöm hozzá. Kissé meglepődök, hogy mennyivel többre emlékszik rólam mint én - de igazából talán nem is meglepő - hiszen az emlékeim igencsak hiányosak. Ahogy megemlíti, hogy itt nincs helye problémáknak, csak bólintok - én is így vettem észre. S pont ezért nem kéne ide magammal hozom őket.

Sajnos úgy tűnik, hogy nem fog tudni segíteni...
/Görög/ Magamon kívül nincs más, amit be szeretnék juttatni Amyntához - válaszolom. Úgy hiszem, hogy én meg tudnám gyógyítani. Minden más részemről csak látszattevékenység volna.
Amint felröppen az ajkairól a Leo név, akaratlanul is bemorcolok. Valamiért az ablakomon hagyott üzenet aláírása ugrik be, s ez nem tesz boldoggá. Igaz, ha rákényszerülök - márpedig úgy tűnik, hogy rá fogok - akkor kénytelen leszek hozzá fordulni. Ez az ügy most fontosabb, mint a masszív ellenszenv, amit érzek - de rendszert nem kívánok csinálni belőle.

/Görög/ Hacsak nincs másik bukott hasonló névvel a Rabisuk között, akkor már találkoztam vele. S az a találkozás! - rándul meg a szám széle a kellemetlen emlékek hatására
/Görög/ Feltehetőleg kénytelen leszek a segítségét kérni egy későbbi szívességért cserébe - vallom be, hogy a többi lehetőség nem kecsegtet túl nagy sikerrel
/Görög/ Ne haragudj, de nem áll szándékomban csatlakozni hozzátok! Jelenleg a saját dolgaimmal sem bírok, nem hogy másokéval is foglalkozzak. De szívesen segítek abban a kevésben amiben tudok - teszem még hozzá, hogy alkalmanként azért számíthatnak rám.
/Görög/ Továbbá számomra még túl friss a legutóbbi találkozás emléke - árulom el azt az okot, ami leginkább visszatart. Ráadásul a végén még könnyedén kiderülhet, hogy a kerttel szemben lévő intézet Bukottja is közéjük tartozik. Elvégre közel van. S nekem az hiányzik a legkevésbé, hogy rendszeresen arra emlékeztessenek már csak a jelenlétükkel is, ami annyira kellemetlenül érintett engem. Nem tudnék sokáig jó képet vágni hozzá. Erre még nem vagyok felkészülve.

Annak ellenére, hogy nem állatkertbe akartak menni, úgy tűnik hogy az apróságok itt is megtalálták a maguk kis kedvenceit. Hogy ezt a nyuszi hogy éli meg, az már más kérdés - de lehet, hogy nem az ikrek jelentik a legnagyobb veszélyt rá? - pillantok a barnás villanás fele, ami lehet mókus is akár. De a látottak alapján egyértelmű, hogy még maradunk egy picit.
/Görög/ Elnézést, de ez fontos! - mondom Zairának, és felhívom Alexandrost. Amint felveszi, bele is kezdek
/Görög/ Szia! Köszönöm a segítséget, meglettek a gyerekek! Nincs semmi bajuk! Nagyra értékelem, hogy segítettél! - mondom neki, aztán, ha Zaira vagy Alexandros sem akar semmit hozzáfűzni, le is teszem a készüléket.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 28. – 8. nap
Szerda – Dél, kora délután


Zaira /Görög/ Könnyekkel, áhítattal és olykor félelemmel. – mondja halkan, de még nem suttogva, majd bólint – Igen, te meg tudnád. De elég lenne e, hogy csak őt gyógyítod meg? – kérdezi óvatosan, majd elmosolyodik halványan, a név követte reakcióra – Nem olyan, mint a legtöbb Rabisu – talán félreértette amit látott, de aztán elég határozottan szól kelletlen szavaid után – Kétlem, hogy bármit is kérne érte cserébe. Nemes Rabisu, nem alacsonyodik le odáig, mint az ostoba démonok, nem gondolnám, hogy csak ellenérték okán segítené a küldetésedet. – végül megértően bólint – Ez a te döntésed, remélem, kívánom, hogy minden erőd meglegyen ahhoz, amivel most törődnöd kell! – minden szava ellenére, mintha sajnálná? vagy aggódna? – Minden segítséget örömmel fogadunk és könnyedén tarthatjuk a kapcsolatot! – mosolyodik el, majd rövid tűnődés után – Kivéve, ha a testnek pihennie kell. Olyankor nem halljuk meg azt, ha megszólít valaki. – több szó mint hallod, nem esik Leoról.

A telefon kicsöng, Zaira türelmesen vár, sőt, picit még arrébb is sétált, hogy ne zavarjon, így most hárman guggolnak a selymesen mélyzöld fűben, hogy valami simogassanak. A második kicsöngést már hallani véled, igen, hallani, de nem a telefonban, hanem… a harmadik már elég hangos, hogy aztán felvegyék ugyan, de Alexandros tőled alig pár méterrel lépjen ki a fák közül, hogy mezítlábra váltson épp, úgy lépjen be a tisztásra:

Alexandros /Görög/ Szia Jayr! – köszön, még nem vett észre – Igen? Hm, én is látom őket! – kezd el körülnézni, hogy aztán találkozzon a tekintetetek…

[Dierol]

Enethiel

Zaira válasza azt erősíti meg, amit már megtapasztaltam - az embereknek nem lehet túl kellemes dolog szembesülnie az igazsággal. A felvetésére, hogy csak Amyntát meggyógyítani elég lenne-e, egyértelmű a válasz
/Görög/ A legnagyobb feladat elvégzése is egy egyszerű mozdulattal kezdődik - válaszolom, hogy a világmegváltó csodákat ne azonnalra várja tőlem. Főképp, hogy jelen esetben ezzel az eredménnyel is megelégednék. Pláne, hogy feltehetőleg másra már nem lennék képes.

/Görög/ Valószínűleg igazad van - válaszolom - de ettől függetlenül nem sikerült túl jól az első találkozásunk - magyarázom, hogy mi is a bajom a bolhással. A jókívánságaira egy
/Görög/ Ezt én is remélem! De köszönöm! - válasszal letudom. A távkommunikáció egyik eddig ismeretlen korlátjáról fellebbenti a fátylat. Ezen mindössze elmosolyodom, majd a kezemben lévő telefont felmutatom.
/Görög/ Ez a nem fogadott hívásokat is kijelzi! - kacsintok rá. Ha már feltalálták az emberek, akkor talán használhatom is, hogy a megkopott képességeimet kipótolja.
A kicsengő telefon egy idő múlva furcsa visszhangot vet - de aztán hamar kiderül, hogy azért, mert Alexandros is a bokrok közt csalinkázik. Ezek szerint elég gyakori, hogy itt kötnek ki a vendégek - vagy Alexandros tudja, hogy Zaira itt szokott pihenni. A beszélgetés gyorsan véget is ér, amikor észrevesz engem is a tisztás szélén. Intek neki, és leteszem a telefont. Én a magam részéről továbbra sem lépek a tisztásra - úgy érzem már amúgy is túl sokan vannak rajta.
/Görög/ Látom, túl sok helyre nem lehet elbújni, ha már te is ideértél! - szólítom meg, s közben kissé aggódva figyelem, hogy mit simogatnak. Hiszen nem biztos, hogy az is úgy örül a találkozásuknak, mint a lánykák...

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 28. – 8. nap
Szerda – Kora délután


A Ninurtu csak bólint a válaszodra, nem tagadja e kijelentés tényszerűségét, de ahogy figyeled őt, nem vagy benne biztos, hogy erre gondolt. Eközben azon kapod magad, hogy farkasszemet néztek és bár ő nem egy Zaltu, de a Rabiuskra jellemző dominancia illetve arra való ösztönös törekvés úgy tűnik benne is megtalálható. Lehet, hogy tévedsz és csak kíváncsi, de a Hatodik Háznál nem lehet tudni. Azon szavaidra, miszerint Leoval történt találkozásod nem volt a legkellemesebb egy láthatóan kíváncsi tekintet a válasz, de szóban nem kérdeznek semmit.

Majd egy kellemes, fülbemászó nevetés a jussa a telefonra tett utalásra, majd bólintás, hogy igen úgy van, ahogy állítottad.

Zaira /Görög/ Nagyon kevesek ismerik ezt a helyet – mintha olvasna benned – S az első dolgok között volt, amit meg kellett tanulnom – rándul meg picit a szája, nem kellemes emlék lehet – hogy milyen erőtlenek is vagyunk. Azonban egyetlen fa is erdővé sokasodhat – pillant az érkező férfire, majd helyette válaszol – Kértem, hogy csatlakozzon hozzám, mikor a picik előkerültek. Tudtam, hogy keresni fogják őket…

[Dierol]

Enethiel

A szemkontaktust pár másodpercig fenntartom, míg töprengve azon tűnődöm, hogy mit is figyelhet. Végül megszakítom, és az ikrek fele tekintek. Hiszen ő van itthon. S a házigazdát nem illik kellemetlen rivalizálásba kényszeríteni. S azt sem szeretném, ha kényelmetlenül hosszúvá nyúlna a dolog, ami csak zavart hallgatást hozna.
A bolhással történt találkozást firtató kíváncsi tekintetre csak egy bocsánatkérő halvány mosoly a válasz. Ha nem kérdez rá, nem fogom erőltetni a mesélést - és a Rabisutól is megkérdezheti, ha nagyon akarja.
Igen, ez így könnyed hasonlat, de van benne valami. A telefon az emberek tudásának nagyszerű példája, akárcsak a repülőgép. Úgy is mondhatnám, hogy a technológia az emberek csodája. Elképzelik, és megvalósítják azt, amire különben nem lennének önmaguktól képesek. Legyen az repülés vagy épp távoli messzeségben történő események megpillantása. Ebben mindössze az a tragédia, hogy milyen árat fizet ezekért a csodákért a környezet. S ez feltehetőleg már Zaira számára sem olyan vidám...
Amikor holmi erőtelenségről beszél, ismerős a dolog, bár nekem inkább a tehetetlenség érzése az, ami megmaradt bennem. S azt részben pont a bolhásnak köszönhetem. Kelletlenül bólintok, hiszen én is beleütköztem már az emberi test és a hitetlenség jelentette korlátokba. A magyarázat bőven kielégítő, hogy Alexandros hogy is került ide - nem mintha zavarna a felbukkanása. Ellenben a miénk lehet, hogy zavaró, és Zaira csak arra vár, hogy távozzunk az apróságokkal. Elvégre ez az ő menedéke, és csak nem hagyná itt felügyelet nélkül a beeső látogatókat. Legalábbis én biztos nem hagynám otthon a lakásban a vendégeket magukra. Márpedig a helyzetre illőnek tűnik ez a párhuzam. S ha ez igaz, akkor visszaélve a vendégszeretettel, valójában feltartjuk Zairát.
/Görög/ Jól van lányok! Lassan indulnunk kéne, mert a kertben még bőven van mit felfedezni, és Zairát sem illik feltartanunk! - adom ki az ukázt, de azért még egy-két percet adok nekik, hogy "felszedelőzködjenek"

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 28. – 8. nap
Szerda – Kora délután


Nem kell különösebben és-vagy hosszasabban gondolkodnod, azért alapvetően minden Rabisu dominánsnak érzi magát, főleg a Zaltu-k, de úgy tűnik, hogy Zaira sem kivétel, talán a múlt lenyomata lehet, hogy egykor volt valaki, rangosabb esetleg. Az biztos, hogy minden élet védi az otthonát, így bármire kényszerítés elég kérdéses, sőt a korábbi tapasztalatok alapján nem kizárt, hogy te lennél hátrányban. Az ikrek mint látod igencsak elvannak, továbbra is úgy véled, hogy akár egész nap és még ellennének itt. Most épp valami kölyökállat elég kíváncsi rájuk és hamarosan többen is lesznek. Így elsőre amennyire meg tudod tippelni, talán valami kutyaféle, esetleg rókák lehetnek. Igen játékosak egymással és perc múlva már az ikrekkel is, miután Zaira bólintott feléjük.

Zaira /Görög/ Hiányunkban alkották meg ezeket, hiszen a telepátia, a teleportáció és még elveszett számukra. Nagy részüknek legalábbis igen valószínű. Olvastam ezekről, a technológia pedig megöli a hitet… – ettől igen szomorú – Most már a betondzsungelek érdekesek és az élet minden forrását különféle módon sanyargatják. – fájó pont – Szerencsére akadnak kivételek. – de ennél jobban nem kíván elmélyülni benne, ha te sem, de pontosan azt mondta ki amire te is gondoltál – Félek, hogy nem mindenkit fog érdekelni, hogy akadnak kivételek – magabiztosan hangzik, szerinte lesznek olyanok akik megállítanák mindezt.

S akkor jöhetnek a járványok, a földrengések, a viharok és a halál…

Végül úgy döntesz ideje távozni, de a felszólítással ellentétben cselekedet nem történik. Sem akkor mikor szóltál, de még percekkel később sem. Eközben Alexandros is odaért hozzátok, de megáll Zaira mellett, aki halványan rámosolyog. A „nő” megértően pillant rád, majd talán „anyai” érzékkel teszi fel a legjobb kérdést:

Zaira /Görög/ Esetleg egy gombóc fagylalt… – kezd bele, de nem sokáig jut
Kallidora /Görög/ Pisztáciát kérek! – élénkül meg
Isidora /Görög/ Csokoládét! – kiáltaná, de hamar halkul
Zaira /Görög/ Alexandros, lennél kedves elkísérni a csapatot? – kéri szelíden
Alexandros /Görög/ Nos, tudok egy ösvényt, ami mentén láthatunk még izgalmas dolgokat! – segít neked mielőbb elterelni az apróságokat

A két leány teljesen izgatottan szalad hozzád – a rókakölykök pedig anyjukhoz – jobb illetve baloldalról fogják meg a kezed, készen állnak az indulásra.

[Dierol]

Enethiel

Hogy az ikrek mindenféle cuki kölyökkel barátkoznak, annak valahol örülök - de azért a kölyköket kissé féltem. A nagy hancúrban akár meg is sérülhetnek, ha a lányok nem elég óvatosak! De ugyebár legrosszabb esetben itt vagyok én, hogy helyrehozzak egy ilyen hibát...

Zaira meglátását nem kívánom ennél jobban kivesézni, mert hasonló következtetésekre jutottam én is. Egyszerűen csak egyetértve vele bólintok, mivel nincs semmi, amivel meg tudnám cáfolni a szavait. Ellenben a lehetőség amit felvázolt, miszerint lesz olyan, aki az emberek ellen fordul elég fenyegetően és hihetően hangzik. Elvégre én is hasonlót feltételezek Amynta megbetegedése mögött.
/Görög/ Remélem minél kevesebben. Hiszen az annak a beismerése, hogy teljességgel hiábavaló volt minden eddigi erőfeszítésünk! -válaszolom. Utána a gyerekek nagyszerűen bemutatják, hogy mennyire hallgatnak rám - semennyire. Azon kezdek el tűnődni, hogy kimozdítani őket innen nem lesz olyan nehéz, mint amilyennek tűnik - hanem szinte lehetetlen - amikor Zaira megkegyelmez, és megmutatja, hogy lehet az apróságokat megszólítani úgy, hogy meg is hallják. Hamar megmutatkozik, hogy az ikreknek szelektív hallása van.
/Görög/ No ez szép! - nevetek fel - Köszönöm, hogy megmutattad hogy lehet mozgásra bírni őket! - mondom Zairának. Ha nagyobbak lennének a lányok, biztos mondanám nekik, hogy a pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt! De így inkább csak megfogom a kezüket
/Görög/ Majd meglátjuk, hogy milyen van! - mondom nekik, és Zaira fele fordulok
/Görög/ Köszönjük a vendéglátást! - búcsúzom, és megindulunk Alexandrossal az útmutatása alapján. Út közben azért elnézést kérek tőle
/Görög/ Ne haragudj, nem akartalak ennyire feltartani és foglalkoztatni! - mondom neki.
/Görög/ Remélem viszonzásul meghívhatlak téged is egy fagyira! - ajánlom fel.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 28. – 8. nap
Szerda – Délután


Úgy tűnik, hogy az aggodalmad a kölykök iránt már-már túlzó, nem történik semmi, amiért aggódnod vagy rosszabb, cselekedned kéne, így adott esetben akár meg is nyugodhatsz. Lehet, hogy egy pillanatra felrémlett előtted, hogy kénytelen lettél volna éltető auráddal a kölykök segítségére sietni, de ez nem maradt több, mint egy ijesztő eshetőség.

Zaira /Görög/ A remény, az igen fontos! S nem csak az embereknek – teszi hozzá, majd – Egyszer-egyszer alkalmazható, de nem javaslom, hogy sűrűn ehhez az aprósághoz folyamodj. – búcsúzóul csak mosolyogva integetnek

Útközben, ahogy a négyesetek halad, még füledben cseng a halk, picit borúlátó megjegyzés: „A Teremtést az egyensúlyra törekszik”. Érted, hogy ha itt vagytok ketten akik segítetek, akkor lesz kettő aki nem fog. S akkor még nem említettük Morana-t, Leo-t meg…

Az ikrek izgatottan csivitelnek egymás között, az átéltek teljesen magával ragadta őket, te pedig élvezed a tényt, hogy kéz a kézben haladtok, nem kell megint keresésükre indulni vagy utánuk futni. Tudod, hogy Cassia egyedül harcol a két aprósággal, hogy bár Sybil nagy segítség, de azért nem lehet könnyű dolga. Most már első kézből tudod…

Idővel eléritek a forgalmasabb részeket, ahol sok más család tesz hasonlóan mint ti vagy élvezik egyszerűen azt, hogy itt vannak. Azért akadnak pityergések, kiáltások és más az ilyen körülményekre jellemző zajok, illetve már látod, hogy némi sor azért várni fog rátok a standnál, de szerencsére nem annyira hosszú.

Alexandros /Görög/ Nem probléma. Ami a fagyit illeti… persze miért ne! Vanilia, Karamel, Trutti Frutti, Rumos Dió és Kávé – nevet fel, hogy talán veled együtt mondja – Jah és ne spórold ki a pisztáciát!

A gyerekek kicsit értetlenül néznek, de aztán úgy értelmezik a dolgot, hogy akkor nem egy, de több gombóc is jár nekik, mindjárt sorolják is, hogy ők is mindenből kérnek!

[Dierol]

Enethiel

Jó látni, hogy valójában feleslegesen aggódok. Ha Cassia az elmúlt évek nagy részét ugyanígy aggódva töltötte el, akkor már értem, hogy miért nagy segítség az, ha egy kicsit másra hagyhatja ezt a nagy felelősséget.

Zaira tanácsát talán érdemes megfogadni
/Görög/ A végén még természetesnek veszik - válaszolom. Ellenben a teremtés egyensúlyáról kissé komorabb a véleményem - olyan, mintha azért teremtették volna meg a rosszat, hogy értelmezni lehessen a jót. Szükséges rossz. Ki tudja, talán a harmóniára törekvés kevésbé lenne fájdalmas...

A séta maga most pihentető. Végre egy picit könnyebb a helyzetem, hogy az ikrek nem válhatnak egyik pillanatról a másikra kámforrá - és hogy egymás közt ki és megbeszélik a látottakat. Feltehetőleg ezek a nyugodtabb percek Cassiának is nagy örömet okoznak.
A forgalmasabb részekhez érve immár látszik, hogy nem csak nekünk támadt kedvünk fagyizni, de a jó dolgokra ugye megéri várni. Alexandros felsorolásába én is beszállok a végén - majd a kínálatra nézek, mert bizony lehetnek eltérések a kívánalmakhoz képest. Az ikrek étvágya is egyből megnőtt - már csak az a kérdés, hogy vajon külön-külön megbírkóznának-e egy ekkora adaggal? Így úgy döntök, hogy amennyiben lehetséges, a fagyit most nem tölcsérben, hanem két dobozba kérem, kis műanyag vagy fa lapáttal és ostyarúddal megtűzve. Alexandrosnak ha van akkor a felsoroltakat kérem - ha pedig nincs, akkor a teljes palettából egy-egy gombóccal. Akárcsak a lányoknak - de nekik egy dobozon kell osztozniuk. Végül magamnak egy hagyományos, tölcséres kiszerelést kérek karamell és csokoládé gombócokkal. Alexandrosnak átnyújtom a dobozát, miután fizettem
/Görög/ Hálám jeléül! Remélem meg tudsz birkózni egy olyan adaggal, mint a lányok! - vigyorgok rá, aztán az ikreknek is odaadom a közös dobozukat. Utána már csak egy helyet keresünk, ahol leülve kényelmesen meg lehet kísérelni az elfogyasztását. Arra azért ügyelek, hogy szóljak a lányoknak
/Görög/ Ne siessetek, nehogy torokgyulladást kapjatok! A rudakat meg talán hagyjátok a végére. Jó lesz szívószálnak, az olvadt fagyihoz - javaslom azért nekik. Hogy Alexandros mennyi ideig marad velünk, azt nem tudom - de ha távozni akar, azt természetesen megértem. A fagyizás után vagy egy palack ásványvízzel, vagy egy ivókútnál kéz és arcmosás következik, aztán a kérdés
/Görög/ S most merre induljunk? - tudakolom, aztán a választott irányba a pihenő után újult erővel indulhatunk. Próbálom becsavarogni velük a park egy részét, esetenként a tábláknál megállva, hogy felolvassam nekik a növények nevét és főbb jellemzőit. Közben beiktatva egy könnyed  büfés étkezés is amikor megéheznek. Abban reménykedek, hogy amikor elfáradnak, már erősen délután lesz - és utána indulhatunk haza.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 28. – 8. nap
Szerda – Délután


Az elmélet arról, hogy miért létezik jó, hogy egyáltalán mi a jó vagy mi határozza meg és… hosszú útra vinne, így inkább elengeded a dolgot és arra figyelsz, ami itt és most zajlik. Halad, ha úgy nézzük, rögtön duplán. Kis csacsogók nagyon el vannak varázsolva az átéltekről, nem kizárt, hogy mindenkinek elmondják, akiknek csak tudják, hiszen az ilyesmi nem mindennapos.

Alexandros /Görög/ Nem is tudom, már régen voltam ilyen fiatal és energikus – mosolyog a lányokra, majd feléd fordul – Köszönöm! – nem utasítja vissza a fagylaltot

A két lány eközben már helyet foglalt a közeli padon és egy-egy kanállal kezükben élvezettel estek neki a fagyinak. Eléggé el vannak foglalva megint, s látod, ahogy a két kis maszat egymásnak kínálja a különböző ízeket. Igazi testvérek, kötődésük végtelen, ahogy bizonyos legendák szerint az Ikrek egy lelken osztoznak ez nem is annyira meglepő. Sokszor láttad már korábban, hogy szavak nélkül is értik egymást…

Az intésed azért célt ért, mert ismerve őket már több gombóc is elfogyott volna, így amiatt sem kell aggódnod, hogy esetleg pont nálad fáznak meg. Ellenben a rudak hamarabb fogynak el, mint a fagyi, így a végén kanalaznak, majd nyelvelnek és végül kortyolnak. Ellenben a két jóllakott „óvódás” ezután már nem siet sehova, így a kérdésedre is csak egy „kajakómás” pillantás a válasz a „szomjasak vagyunk” szavakkal karöltve.

Alexandros eltűnt egy időre, de mikor a fagylalt nélkül tért vissza, akkor már sejthető miért, s ezek után külső szemlélő számára a két „apuka” őriz két rosszcsontot lehet egy kép. Az kis „rosszaságok”, akik el vannak foglalva az evéssel, majd a pihenéssel. Alexandros nem sokat kérdez, de segít amikor az ivókútnál mosdatás van, hogy a gyerekeknek feltett kérdésednél azt vedd észre, mindenki őt figyeli, hogy mégis mit kéne még megnézni.

Alexandros /Görög/ Esetleg tudok egy-két erdei nimfa ösvényt, de azt nem garantálom, hogy Phil bácsi is ott lesz! – sajnálkozik mosolyogva
Kallidora /Görög/ S Megara néni? Jayr bácsi már találkozott vele! – utalhat Zairára
Isidora /Görög/ Szereted Megara nénit? – egyenes kérdés, ártatlan és kíváncsi
Kallidora /Görög/ Nagyon szép! és kedves ám! – bíztatnak
Isidora /Görög/ Igen, szerintem örülne ha a karjaidban lehetne! – teszi hozzá bólogatva
Kallidora /Görög/ S Alex bácsi, lehetne Iolaus bácsi! – veti fel, mire testvére:
Isidora /Görög/ Igen, igen! Mindenkinek kellenek barátok! – bölcselkedik
Kallidora /Görög/ Így elvihet minket játszani, amikor Megara nénivel akarsz felnőtteset játszani! – lelkesedik

S ez még így menne tovább, ha nem teszel-tesztek/mondasz-mondtok valamit…

[Dierol]

Enethiel

Azért jó érzéssel tölt el, hogy a lánykák eddig láthatólag jól érzik magukat. Akárcsak Alexandros, amit szerintem bőven kiérdemelt - ahogy a fagyit is. Az ikrek testvériesen megosztoznak a doboz tartalmán - ismét megmutatva, hogy mennyire összetartoznak.

Igaz, ahogy fogynak a rudak, pont úgy fogy a remény, hogy elkerüljem azt, amit szerettem volna. Mégpedig hogy ragadósra összemaszatolják magukat.
/Görög/ Rendben van, előbb picit megmosakszunk, hogy ne ragadjatok hozzá semmihez, aztán veszünk innivalót - ígérem nekik, majd így is teszek. Most, hogy egy picit lelassultak én is nyugodtabb vagyok. Így talán kevésbé akarnak elszaladni abba az irányba, amerre épp nem figyelek. Főképp, hogy Alexandros úgy gondolja - elkél a segítsége, és ezt nem is tagadom. A válasza egy pillanatra töprengésre késztet, de aztán rájövök, hogy a válaszokat a mesék világában kell keresnem. Ezek szerint ő is látott már egy-kettőt. Phil bácsival nem is kell számolni, de a kérdések Megaráról kicsit több fejtörést okoznak. Elvégre szóba került már korábban az alvilág is, szóval erősen kérdéses, hogy hol is kellett találkoznom vele. Talán Zairára gondolnak? De ez  nem lett volna újság Alexandrosnak, mert tudja, hogy találkoztam vele.
/Görög/ Mikor is? - tudakolom, hátha pontosítanak egy picit, hogy kire is gondoltak. Ha Zairára, akkor a többi kérdésükre egyszerűbb válaszolnom
/Görög/ Valóban szép és kedves, de nem vagyok szerelmes - válaszolom nekik. Azt, hogy minek örülne, szintén másképp látom
/Görög/ Szerintem biztos van aminek jobban örülne - nézek Alexandrosra, aki gyorsan új feladatkört és nevet kapott.
/Görög/ Úgy gondolom felnőtteset inkább Alexandrossal játszana - vigyorodom el. Hiszen tudom, hogy nagyra becsüli Alexandrost, és gondolom Alexandros sincs fából. A többi kérdésre is válaszolgatok-válaszolgatunk a kert felfedezése közben.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 28. – 8. nap
Szerda – Délután


Úgy tűnik, hogy az Arborétum tökéletes terv volt, igaz, nem kizárt, hogy ehhez a kialakult körülmények is hozzájárultak. Az, hogy Cassia is járt már itt korábban a gyerekekkel, úgy tűnik, hogy nem vette el az ikrek kedvét, sőt, mintha kedvelnék Alexandrost, aki mintha szimpatizálna az anyukkal és láthatóan a gyerekekkel is. Percről-perce és óráról órára egyre erősebben alakul ki benned a kép, hogy mennyire nem egyszerű a gyermeknevelés, főleg, ha nincs ott az, aki akivel együtt terveztétek az élet ezen aspektusát.

Egy mosakodással később, rá kellett döbbenj, hogy a fagyizás, a cukor és más nyalánkságok megadták azt az energiát, amit korábban a gyerekek elszaladgáltak. Ez most épp lelkes kibeszélésben manifesztálódott, de nem kizárt, hogy a helyzet fokozódni fog. Egyelőre épp összeboronálnak valakivel, aki akár Zaira is lehet, de nem kizárt Thyra sem, bár ő talán most azért kétséges, mert tudják, hogy miatta voltál szomorú. Ezért valószínűbb az, hogy elfogadták a tényt, miszerint Thyra néni helyett máshol leszel boldog…

Kallidora /Görög/ De még lehetsz szerelemes! – mondja töprengve
Isidora /Görög/ Igen, biztos van! – lelkesedik
Kallidora /Görög/ Például ha meghívnád piknikre! – s ha belegondolsz, ez lehet nem is annyira borzalmas ötlet
Isidora /Görög/ Alexandros bácsi másba szerelmes! – jelenti ki magabiztosan, mire az említett szemöldöke felszalad
Kallidora /Görög/ Igen, láttuk, hogy ki tetszik neki! – pillantanak egyszerre egymásra kuncogva
Isidora /Görög/ Bizony! S nem jó egyedül lenni! – ezt viszont láthatóan még Alexandros sem vitatja