Jayr "Enethiel" Eisenberg

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 21. – 1. nap
Szerda – Kora délután

A szabályok… Káosz, majd a Rend. Az Elohimok, a Teremtő szolgái vágyják a Rendet és annak minden formáját. A Hierarchiát, amiben léteznek és ami elképzelhetetlen, hogy ne legyen a részük. Vágyják azt, ez a természetes számukra. Így tett az ember, Jayr is, aki követte a szabályokat, aki betartotta és másokat is erre késztetett. Egyetlen alkalommal, mikor hibázott, mikor nem követte azokat oly párhuzam lett a sorsa, amit Enethiel talán csak most ért meg igazán. Míg azonban ő kapott egy Második Esélyt, addig Jayr lelke eltávozott, s most ki tudja hol lehet…

A fiúcska arcára minden rá volt rajzolva. Minden vonásával a félelem és kétségbeesés, a fájdalom és bűnbánat sugárzott könnyektől terhes tekintetéből. Mindezek mellett úgy ismerheti a környéket, mint ahogyan te a belőle sugárzó vágyat a vigaszra és megbocsátásra. Az emberiség a mai napig a gyorsabb és könnyebb utat keresi, de ennek megvan az ára. Ebből okulva te nem engedsz neki kezdetben, de ahogy egykor úgy most is találni okot arra miért „kell” így tenned. Kételyeid mérgezték volna talán vagy a Börtön fénytelen árnyai torzították el azt, ami egykor mindig hasznodra volt?

Érezted, ahogy a dolgok nem várt irányt vesznek, ahogy oly ridegség és üresség a részed, amitől eddig csak menekülni akartál, amit leginkább elfelednél. Tudod, hogy csak ez a test tart vissza attól, hogy megint magához öleljen, hogy újra érezd azt amit képvisel, a legnagyobb őrületet: a Semmit.

Nem látod, nem láthatod, hogy miként szalad ki a szín az arcodból, hogy pillanatra ledermedsz, szinte megadod magad a Börtönnek és az érzésnek neked ott a helyed, de végül valahogyan, ha erőtlenül és gyengén is, de elszakadsz ettől és megtalálni véled amit kerestél. Azt, ami elszaladt előled, ami retteg és…

Sietve indulsz útnak, hogy megleled akit kerestél, gondolataidban már azt tervezed mit és hogyan teszel, hogy nyújtasz vigaszt és adsz megbocsátást annak a gyermeknek, melyre valószínűleg oly nagyon vágyik. Valamire, amire talán neked is szükséged van, ha nem is egy apró gyermektől, de talán az Elohimoktól vagy a Teremtőtől? Lehet, hogy nem efféle dologra vágysz, de ha te, a Bukott meg tudja adni, akkor vajon odafent a Teremtő vagy hű Elohimjai nem tehetnék meg ugyanezt? Akárhogyan is történt, most ott állsz a szűk utcában, ahova a fény is alig mer betévedni…

Hirtelen robbansz ki és pillanatok alatt minden erőddel azon vagy, hogy még idejében érkezz, hogy segíthess és megakadályozd azt, amitől annyira tartasz. Olyan érzések ölelnek körül, amit eleddig nem éreztél, nem érezhettél hiszen nem volt tested, ami reagálva a lehetséges veszélyre megteszi azt amit tőle telik. Könnyebbnek és gyorsabbnak érzed a tested, mint eddig bármikor mióta birtoklod. Oly hevességgel rontasz a férfire, hogy esélye sincs a menekvésre. A lendületes érkezésedet követően úgy vágódik hanyatt, hogy tisztán hallod a csont émelyítő reccsenését.

Lassított felvételnek tűnhetett, de láttad a meglepett arckifejezését amikor – későn – tudatosult benne, hogy már nincs egyedül, hogy mily sietve közeledsz felé és már nem tehet semmit az ellen ami rá vár. Láttad ahogyan a gyenge fény megvillan valamin a kezében, valami fémesen ami nem ígért mást csak szenvedést, fájdalmat és halált. Nem tudtad nem észrevenni azt, ahogy ösztönösen védekezésre emelte a kezét, hogy eltérítsen vagy mit akart, hogy mozdult volna, kitérjen vad közeledted elől.

Egy dörrenés hallatszik. Későn már, apró lángok övezte zaj ez, de a töltény ártalmatlanul zúgott el füled mellett, igaz, közel járt, hogy elérje halálos célját. A férfi azonban a földet érésetek után már nem mozdul. Lassan fogod fel, de egyre nagyobb bizonyossággal, hogy már nem is fog. A feje alól egyre nagyobb terjedelemben vörös folyadék alkotta tócsa alakul ki és sem légzést, sem más jellegű mozgást nem fedezel fel. Nem igazán maradtak kérdések a hogyléte, az egészsége felől vagy azzal kapcsolatban zavar e a segítségnyújtás-hívásban…

Úgy tűnik azonban, hogy a baj nem jár egyedül. A természetfeletti oly hullámai csapnak át feletted, amelyek forrása a közvetlenül mögötted található. Olyasféle, amit azon érzés kísér amivel kutatásod alatt találkoztál. Így érezheti magát Pókember amikor az a bizonyos Ösztöne veszélyt jelez. Megpördülve pedig talán a döbbenet és meglepettség uralkodik el rajtad, mert amit megpillantasz az olyasvalami, amire a nem igazán most és itt számítottál, de a téged elöntő érzésekre egészen biztos, hogy nem:

Alabástrom szépség vagy talán fehér márványból faragták? Ellentétes, ahogy hollófekete haj-zuhatag keretezi azt a szomorúan szépséges arcot melyben oly tekintet ül ami minden kétséget kizáróan földöntúli. Ha hosszan merülsz el benne mintha a túlvilági holtak szellemét látnád. A csend aurája övezi mely csak tovább erősíti az érzetet, hogy egy legszentebb templom legjobban megmunkált angyali szobra kelt életre. Lassan közlekedik, mintha lebegne azokon a szénfekete hollószárnyakon és oly hangtalanul teszi, hogy az már szinte kísérteties…

[Dierol]

Enethiel

Elmondhatom, hogy a mai nap a küzdelem jegyében telik. Küzdelem magammal, a félelmeimmel – melyekből régen számossal nem is rendelkeztem, s mióta sikerült időlegesen megszöknöm, újabbakkal gyarapodtam. Nem olyan rég a józan eszemen kívül szinte nem volt veszteni valóm – most viszont hála Jayrnak, számtalan okom van az aggódásra, és az, hogy ismét elveszíthetek mindent, ez az, ami leginkább rémülettel tölt el. S ezt a végzetes lehetőséget képviseli az Abyss, ez hatalma forrása. Vajon minél tovább maradok itt, annál nehezebb lesz alkalomadtán helyesen dönteni? Ha a szükség úgy hozná, képes lennék önszántamból visszatérni börtönömbe? Vagy úgy érezném, túl sokat veszítenék? Az Abyss komor emlékeztetője által felmerülő kérdéseket majd az idő eldönti, de most van fontosabb dolgom is! Egy picit jobbá tenni a világot... hogy véget vessek a gyermek rettegésének, hogy segítsek neki! Talán ezzel akarom magamnak is bizonyítani, hogy én megérdemlem, hogy itt lehetek?
Akárhogy is, a kialakult helyzet más, sokkal rosszabb, mint amit vártam, de a Jayrtól örökölt test egész jó szolgálatot tesz a helyzet megoldásában. Elég volt a látvány, és az erős beavatkozási vágy, hogy mozgósítsa rejtett tartalékait. Nem tudom, hogy honnan, erős felindulás – pontosabban felháborodás tölt el, nem kevés dühvel a férfival szemben, és persze együttérzés, féltés a földön fekvő fele, miközben eszeveszetten megindulok feléjük. Csak megkésve, utólag jut eszembe, hogy akár fegyver is lehet nála – ami régebben nem számított, de most akár véget is vethet itt tartózkodásomnak, visszavethet az Abyss mélyére! Az idő furcsán-lassan telik, ahogy szinte megállíthatatlannak érezve magam a férfi fele rohanok, és a fülemben dobol a vér. Elkésett mozdulatai, arcvonásai beleégnek az emlékezetembe, ahogy nem tudja eldönteni – védekezzen, vagy támadjon. A fegyver dörrenése csak megerősítette elszántságomat, és sietve felállított feltételezésemet: veszélyes, akit le kell szerelnem! Az ugrás jól sikerül, leverem a lábáról – és gonosz reccsenéssel érkezik – talán válla tört el. Egy kézzel a pisztolyt tartó keze fele kapok, másikat pedig ütésre emelem, hogy néhány, az arcára mért ütéssel végleg leszereljem. A kezét elkapom, és erősen megszorítom, amikor feltűnik, hogy talán feladta a küzdelmet, mert nem küzd tovább, de szólni sem szól. Lihegve nézek a szemébe, és ekkor kezd tudatosulni, hogy valami baj van! Zavartan térdelek rajta, míg feltűnik, hogy a feje alól vértócsa kúszik elő. A kezéből azért kicsavarom a pisztolyt, és odébb dobom, majd a nyakára tett kézzel kutatom a pulzusát, de hiába. Úgy tűnik, hogy messze túllőttem a célon! Csak le akartam szerelni, de nem megölni! Döbbenten és rémülten figyelem a mozdulatlan arcot – fogalmam sem volt, hogy ilyen könnyű végezni valakivel!
<nem ezt akartam! Én csak segíteni akartam a … >
Érzem, hogy valami történik, és nem vagyok róla meggyőződve, hogy feltétlenül jó dolog! Megpördülök, és bár nem biztos, hogy van esélyem, a torkomban dobogó szívvel, harcra készen meredek a jelenségre. Pár másodpercig tart feldolgozni a látványt, és azt, hogy egy másik Elohimmal hozott össze a balsors. Igazából nem tudom elsőre, hogy miért is jött, és kinek az oldalán van. Egy, a Teremtőhöz hű Elohim, vagy egy Bukott volna? Az biztos, hogy a férfi halála miatt van itt, de hogy a feladatát látja el, vagy pedig hozzám hasonlóan az Abyss elől szökve a testre van szüksége, azt nem tudnám megmondani. De az biztos, hogy útban vagyok – és vele ellentétben az erőm nagyon kis szeletét uralom – már ha uralom... A férfin már nem tudok segíteni, de az áldozatán még talán igen!
Talán mielőtt megtudom, hogy a másiknak mi a célja, még tudok segíteni... Így gyorsan ellépek a halott férfi testétől, miközben a váratlan jövevénynek csak egy szót mormolok az idegességtől rekedt hangon
-Elohim!
Közben nagy ívben kerülve a másikat, a női testhez lépek, hogy gyorsan felmérjem van-e sérülése, tudok-e rajta segíteni, vagy pedig a tudományom itt mit sem ér. Ha úgy tűnik, hogy szükség lenne rám, akkor minden tudásom morzsáját összeszedve próbálok legalább rajta segíteni, mert ki tudja, hogy váratlan vendégem nem próbál-e meg visszaűzni „méltó” helyemre.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 21. – 1. nap
Szerda – Délután

A hús-vér börtön és azok emlékei. Mindaz amit birtokolt amire vágyott és amit már egyszer elvesztett most ott kavarog benned mint az örvénylő vihar vagy tengeri áramlat. Olykor magával ránt, máskor lehúz a mélybe, de van, hogy felemel és messzire repít. Több lettél és mégis kevesebb. Esetleg kevesebb vagy de mégis több? A szabadulás csak illúzió és egy másik börtönbe kerültél vagy egy lehetőség, amivel csak te élhetsz? Számtalan kérdés és mind válaszra vár, mind azt szeretné tudni, hogy te miképp látod őket.

Mint ahogy láttad a férfit, azt, akiben nem sok együttérzés és kímélet lehetett, mert a másik test, ami a lábai előtt hevert egyetlen egyszer sem mozdult meg egész idő alatt, míg nekiiramodtál és amíg a természetfeletti borzolta kedélyeidet. Azonban hiába a döbbenet, hogy mire vagy képes, mit tettél alig egy pillanat alatt vagy éppen mily könnyeden történt meg mindazon borzalom, aminek végeredménye egy emberi élet lángjának utolsó lobbanása, a másik testet nem látod!

Hol vannak a perce sem tévelygő gondolatok, a merengés a lehetséges jövőképek felett vagy a hirtelen, de visszavonhatatlan elhatározások – mint a segíteni akarok – most, hogy azzá váltál, amit üldöztél. Bűn e, hogy jobbá akartad tenni a világot, hogy véget vess a rettegésnek, hogy bizonyíts! Lehet, hogy teljesen jogos volt a büntetés, a Börtön amibe küldtek? S ki akarna visszamenni oda, ami talán azzá tett ami képes volt e szörnyűségre? Ki az, aki visszakívánkozna oda… önként?

Az elhatározás, a sietős segítség, melynek első lépései csattantak az utca betonján és amik később émelyítő reccsenéssé váltak, hogy végül néma csend ereszkedjen a környékre… még egy apró nesz vagy pici zajongás, semmi sem üt át a némaság falán. Olyan ez, mint a hely ahonnan kiszabadultál, mint az ahova bármikor visszaküldhet szerinted egy eltévedt halálos golyó. Nem is oly rég még két csivitelő kismadár repkedett körülötted, a bölcsesség hangja szólított és a szeretet színei vibráltak emlékeztetve mit veszíthetsz…

A halálos csend azonban nem ad semmit. Kivéve, ha az ott ólálkodó páni félelmet nem soroljuk a semmi közé. Félelem ami abból fakad, ahogy a látottak, a tapasztaltak és más ingerek lassan utat találnak és tisztán kirajzolódva emlékeztetnek a történtekre. Akár egy lassított felvétel, szép lassan kirajzolódik az arckifejezés, melyen több érzelem honolt és változva rajzolt ki újat, hogy az szinte képtelenségnek tetszik, de mégis így történt. Látni egy ember utolsó érzelmeit olyan dolog, amit már sosem fogsz elfelejteni.

A dörrenés után most már lassan kezdesz kicsit jobban hallani, de még mindig csendesnek tűnik minden kivéve azt az apró szuszogó hangot, ami… tőled származik. Letekintesz a testre, a halottéra, melyet megfosztottál fegyverétől, de mintha nem látnál ott mást, csak a semmibe révedő szemeket, valamit, amiben leginkább vádaskodás van, mely nem kétséges csak és kizáróan neked szól. Valószínűleg. Már sosem tudhatod meg, de a döbbenetet úgy tapasztalatod, ahogy valószínűleg csak igen kevesen…

A legnagyobb mindközül azonban talán nem a férfi halála, hanem a nő feltámadása lehetett. Önmagad nem láttad, de most könnyedén el tudod képzelni, hiszen a női test hiánya igen árulkodó. Azonban az emberi test nem tökéletes, így időbe telik a részleteket összeszedni és egymáshoz illeszteni, talán fel sem fogják mindig, ami nyilvánvaló. Az ellenben nem kétséges, hogy mind Elohimok vagytok és egyikőtök sem készül a másikra támadni. Sőt…

A következő pillanatban ez a kecsesen légies alak fakul, majd elhamvad és a női test a karjaid közé hullik. Megkésve, de utána kaphatsz, vagy elsodor téged is. A gondolatok, hogy miért van itt és mit tett talán érthetetlen kissé, de könnyedén indulhat el az egész helyzet a felfedezésekből fakadó megértés felé. Óvatosságod becsülendő, de egyetlen apró árulkodó jel mégis lehetett, mert amikor megszólal azon a halk, remegő hangján, mely mintha az Esszenciádon simogatna végig:

/Angol/ Te… nem… ember… vagy.

Úgy tűnik, hogy egy Elohim jelenléte és a visszaűzetés még várat magára, helyette a tények azt sugallják, hogy a terved talán már eleve kudarcra volt ítélve, hogy a tett hiábavaló volt és nem csak elvettél még egy életet, de most egy harmadikért lettél talán felelős, feltéve, ha úgy döntesz megóvód azt. Lehetséges, hogy ennek a földöntúli szomorúságnak is jár egy második esély? Egy dolog teljesen biztos, még pedig az, hogy akárki is most az új tulajdonos, kell neki pár nap amíg a lehetőségekhez mérten teljesen önmagára talál…

[Dierol]

Enethiel

Azt szokták mondani, hogy a változás örök. S ebben van is valami – én is változom, és ezt a tényt el kell tudnom fogadni, a tiltakozás itt mit sem ér. De nem olyan egyszerű, mivel nem lassan észrevétlenül történt, hanem pár nap leforgása alatt többet változtam, tanultam, mint más esetben pár évszázad alatt. Bár még nem sok idő telt el, de úgy vélem, hogy az összképet nézve jó irányba tartok. Legalábbis remélem. Hogy lehetőség, vagy börtön – az csak nézőpont kérdése, hiszen lehetőségeim jó részéről lemondtam a megtapasztalás és a „szabadulás” ezen formájáért. Az viszont biztosnak tűnik, hogy az idő majd választ ad kérdéseimre.

Talán az áldozat látványa motivált, volt az események katalizátora - hogy aztán az alapszituáció groteszk tükrévé váljon a valóság. Ugyanis most az én lábaim előtt hever az áldozat, és a másik, akiért ezt tettem, nincs sehol! Szinte képletesen is a férfi helyébe léptem, akár egy rémálomban... Én mennyivel lennék jobb, vagy több? Mennyire elfogadhatóbb az egyik gyilkosság, mint a másik? Ha minden nap kioltok egy emberéletet segítség helyett, akkor valóban nincs már helyem ezen a földön, csak én nem láttam be eddig! A büntetés előtt nem ilyen voltam! Ennyire megváltoztam volna, azzá válván, akit be kell zárni - akár egy önbeteljesítő jóslat?

Az elhatározást tett követte, de későn jutott eszembe, hogy ismét felelőtlen vagyok, és a saját hibámból sem tanulok. Pedig ez a test sokkal sérülékenyebb, sokkal jobban kell rá vigyázni, mint gondoltam volna. Elég csak egyszer rosszul felmérni valamit, és vége... nincs több esély, újabb lehetőség! Többé nem találkozhatom Jayr családjával, barátaival, és csak az emléküket vihetem magammal kérlelhetetlen börtönöm mélyére. Ahogy ezét a férfiét is... Nehéz teher lesz – és bár csomagolhatom az eseményeket az önvédelem, segíteni akarás, és baleset szavak mögé, áldozatom tekintetéből látom – ezeket a „mentő” körülményeket nem fogadja el, és jó ideig kísérteni fog. Most már talán jobban értem a Halaku Elohimokat – bár e megértésről örömmel lemondtam volna....

Csengő füllel végül csak lezárom az engem vádló holt szemeket, majd a másik áldozat, pontosabban hiánya fele fordítom a figyelmemet. Ha eddig reménykedtem is abban, hogy csak kihasználta a helyzetet, és elmenekült, a másik Elohim váratlan felbukkanása ezt teljesen kizárja. Kényelmetlenül érint a dolog – nem tudom, hogy mit akar, mely frakcióhoz húz, és tovább bonyolítja az amúgy sem egyszerű helyzetet.

Aztán szerencsére eltűnik, hogy aztán a helyén a női áldozatot pillanthassam meg, miközben váratlanul rám omlik. Hirtelen nem is tudom, hogy mit csináljak. Ugorjak el, vagy kapjam el? Így igen suta mozdulattal próbálom elkapni, és odébb is lépni, de valójában csak tompítani tudom az esését.
Óvatosan a földre helyezem, miközben lassan megvilágosodom, hogy minek is lehettem szemtanúja. Akárcsak ő. Bár nem igazán beszélem az angolt, a lényeget megértem – egyből fejemre olvassa eljárásom brutalitását. Ahogy hangja visszhangot vet az esszenciámon, érzem, hogy igazat mond.
/Görög/ - Igaz... - válaszolom. Felsóhajtok, ahogy megvilágosodik előttem – már érkezésemkor elkéstem – és nem hogy segítettem volna, hanem még végeztem is valakivel... S az elvett élettel nem csak magamnak, hanem a rendőrségnek is számot kell adnom. Ráadásul az új jövevénynek is szüksége lenne segítségre – ám a kialakult helyzet miatt nem hiszem, hogy ma tudok neki segíteni, úgy ahogy kéne. Futólag megvizsgálom, hogy van-e sérülése, de úgy vélem, ha volt is, már begyógyult. Aztán előhúzom a telefonomat, és felkészülök a mai nap egyik legfontosabb hívására. Felhívom a kerületi rendőrség számát, bejelentem, hogy ki, és melyik utcában vagyok, ahol halálos kimenetelű dulakodás történt, és a helyszínen van egy, az ijedségtől feltehetőleg sokkot kapott nő is. Szóval legyenek szívesek kiküldeni valakit a helyszínre. Utána pedig ránézek az órámra, és ha úgy látom, hogy a helyszínelés miatt nem érek időben haza, küldök egy sms-t Thyrának
/Görög/ - Ne haragudj, de feltehetőleg sokat fogok késni. Kulcs az ajtóval szembeni cserép alatt. Talán jobban járnál, ha hazamennél – még meg kell várom a helyszínelőket. Nekem semmi bajom. Jayr
Ezek után ismét a nő fele fordítom a figyelmemet, és amíg kiérkeznek a kollégák, halkan beszélek hozzá – no nem ezért, mert feltétlenül érti, hanem mert talán megnyugtató.
-/Görög/ Jayr Eisenberg – mutatok magamra, aztán folytatom - Most biztos minden zavaros. Pihenni kell, több napig eltart, míg rendbe jön, és feltehetőleg emlékezetkiesése is lesz. Jó lenne, ha nem azzal fogadná a mentősöket, hogy honnan jött, mert az emberek nem nagyon hinnének... Ha majd megtehetem, biztos, hogy meglátogatom, hátha segít valamit...

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 21. – 1. nap
Szerda – Délután

A körülmények vagy a gondolataid, esetleg mindkettő hatására egy halk, de határozott hang suttog a tudatod peremén, makacsul és kitartóan hallod néhány szívdobbanásnyi ideig: ’Szabadíts ki!’ hosszabb időnek tűnt és bár most nem hallod, egyfajta késztetést érzel, hogy engedelmeskedj a felszólításnak. De ki az aki ezt akarja tőled és mit is kéne pontosan tenned azért, hogy eleget tegyél eme parancsoló hang tulajdonosának? Az idő majd választ ad…

Irónia. Talán ez a megfelelő szó, de az is lehet, hogy valami egészen más történt, de a bizonyosság, hogy mit tettél ott fekszik tüntetően előtted vérvörösben, mely auraként öleli körül. Ki lépett hova az többé nem kérdés, mert egy helyben állsz, a másik pedig… de képletesen szólva is így van, hiszen ott állsz, ahol korábban az ismeretlen tette, aki most már tudod kioltott egy életet. Átvitt értelemben még a fogat-fogért módon megbosszult tett is afféle hasonlóságot mutat, ami alátámasztja elméletedet.

A lelkiismeret nekifeszül a tettnek, hosszas harcba bocsátkozik. Végül az ok felülbírálja a okozatot azon mód, hogy védtelen segítségére siettél, hogy amit tenni akartál az önzetlen volt, amit Jayr is tett volna! Nehezen bár, de elfogadod, hogy ami történt az megtörtént és dacára minden jóakaratnak egy ember életébe került. Nem számít milyen volt, csak az, hogy most már nincs. Eltávozott, ellenben veled, aki maradsz és a telefonodért nyúlsz.

Mivé váltál, hogyan változtál foglalkoztat miközben a központ számát tárcsázod. Tudod, hogy nem ilyen voltál, de ez nem is kérdés, hiszen azelőtt nem volt tested, nem voltál tapasztalt ezen a téren egyetlen aspektusában sem. Az elmúlt napokban azonban megtapasztaltad, hogy megéhezik, elfárad és más sürgető folyamatoknak ad otthont. S e pillanatban már az sem elmélet többé, hogy mennyire gyenge és törékeny, hogy miért is akarták bizonyos Lázadó Elohimok tökéletesíteni ezt a … ezt a… ezt.

Üveges szemekkel bámulnak a semmibe, oda, ahonnan szabadultál, mintha most látta volna meg mi is vagy valójában, hogy amit tettél csak azt igazolja, nincs helyed itt, nem véletlenül kerültél oda ahol voltál, ahova bezártak.  Ugyanakkor kiszabadultál, valahogy kijutottál és itt vagy. Itt, ahol egy élet ért véget, akinek már nincs több esélye. Ebben a pillanatban szűnik meg az ártatlanság illúziója, mikor rádöbbensz, hogy Lényeddel ellentéteset cselekedtél amit nem tudsz jóvá tenni.

A keserűség úgy mar beléd, hogy szinte ledermeszt. Valami sötét dolog ami eddig szunnyadt csak benned most erőre kapott, karmait mélyesztette beléd és közelebb húzott magához fenyegetve azzal, hogy magához hasonlatossá tesz. Ha eddig azt hitted az Abyss csak egy Börtön volt, most már tudod, hogy annál sokkal több. Olyan Üresség az, amely megjelölt téged és valamit elvett tőled, amit már sosem kaphatsz vissza. S annak a valaminek a helyét azzal töltötte fel, ami ő maga. Sötét Semmivel.

Ez a tett elvezetett egy olyan gondolathoz, amely nem kevés mélységet hordoz magában, történetesen a léted, a létezésed jogosultságát kérdőjelezed meg. Azt, ami adott, amire és ahogyan teremtettek, talán magát a Teremtőt hívod ki, hogy hibázott! De ahogyan a Nyughatatlan Mélység házának tagjai mondták, ahogy Vadon Házától hallottad nem egyszer: a változás állandó, a körforgás maga is változás és ahogy az Indigó Éj Házának Elohimjai szerint: örök.

A bűntudat hullámai öntenek el, lassan csendesülnek, de addig még alaposan megkínoznak. A tetted most már látod, mekkora butaság volt, de legalábbis eléggé meggondolatlan. A család már elvesztette a Jayr-t, te pedig már makacsul ragaszkodsz hozzá, sosem leszel az a férfi akinek a családja annyira szeret. Azok az édes kis apróságok, akik feltétel nélkül és végtelen bizalommal… úgy, ahogy egykor az emberiség egésze tette. Egykor…

Megmozdulsz. Lezárod az áldozatod tekintetét, nem láthat már semmit, csak a sötétséget, melyből egykor a Hetedik Ház vezette ki őket. Hol vannak hát, hogy tegyék a dolgukat? Miért nincsenek itt? Ezzel is téged büntetnének? Vagy annyira gyenge vagy, hogy nem is érzed a testvéreidet? Esetleg… és talán ez a legfélelmetesebb, már nem törődnek az emberekkel, mondván ha fellázadtatok értük, akkor innentől már a ti felelősségetek? De akkor mit tehettek, ha be vagytok zárva, ha alig egy-két Bukott tud kiszökni?

Az áldozat, bárki is legyen úgy tűnt nem is volt az. Később ér a felismerés, de az teljes valóságában. Tudva, hogy nem vagy egyedül , hogy valaki, talán egy régi barát… vagy ellenség? Lehetséges, hogy Ház, Kórustárs? Ha nem, akkor vajon melyik Ház tagja lehet? De ezen alapvető kérdések mellett foglalkoztat még az, hogy milyen szemlélettel tekint a világra. Ki tudja ki volt a Lázadás alatt, hogy mivé vált most, hogy megkapta ennek a nőnek a testét és emlékeit… főleg az utolsót.

Hezitálás. A pillanat amikor szeretnél valamit, de nem tud pontosan mit is tennél, így az izommemória, a reflex dönt helyetted és bár megkésel, de végül elkapod a nőt, igaz elég esetlenül. Úgy, hogy végül beütöd a térded a betonba, de megóvod az ismeretlent attól, hogy szabadságának kezdő pillanataiban rögtön a fizikai fájdalommal kelljen szembenéznie. Nem úgy mint neked, akinek emellé még ott van az önvád olyan fájdalma, amit magadnak okozol.

Nem érted mit mond! Egy Elohim, akinek nem érted a szavát! Aztán szinte azonnal rádöbbensz, hogy a test meghatározza azt, ki milyen módon képes kifejezni magát. Az örökölt tört nyelvek melyikét képes használni és mennyire. Így megnyugszol, hogy még van esély a megfelelő kommunikációra, hogy megtudd mindazt ami vele kapcsolatban foglalkoztat. Nem vagy orvos, de alapvető kiképzést kaptál, így a rövid elsősegély alkalmával meg kell állapítanod, hogy nincs külsérelmi nyom. Nem találtál egyet sem.

A központ két kicsöngés között veszi fel, nem elsőre vagy másodikra, de még meglepően korán a megszokotthoz képest. Úgy tűnik a mai eddig egy nyugodt nap lehetett. Alaposan kifaggatnak azon túl amit magadtól elmondasz, hiszen egy kollégáról van szó, aki nem is oly régen még a kórházi ágyat nyomta. Sokszor beszéltél már ezzel az idős hölggyel aki a beérkező hívásokat fogadja, de csak most tűnik fel, hogy a nevét sosem kérdezted.

Az órád eközben nem hazudik, mutatja, hogy bizony nem fogsz időben odaérni a ’randi’ra, így kénytelen leszel üzenetet írni. Miközben várod a járőrautót, a percek ólomlábakon vánszorognak, hiszen sem a válasz, sem a kivezényelt egység nem akar valamiért megérkezni. Így van idő néhány szó erejéig nyugtatóan suttogni, ami úgy tűnik eléri a célját, mert bár a zavarodottság nem szűnik, a félelem mintha óvatossággá szelídülne.

Tétován magára bök és némi bizonytalansággal, de végül egy halk torokköszörülést követően szelíd hangon szól – hasonló mód mint ahogyan te tetted, ugyanakkor tőle sokkal természetesebben hat ez a fajta gyengédség amit hangok útján próbáltál te is kifejezni. A halk hangját elnyomva meghallod a távoli, de egyre közeledő sziréna hangját – mi tagadás már ideje volt. Ellenben a kérdő tekinteted – valószínűleg az – okán, még egyszer látod azokat a dús 'fekete' ajkakat megmozdulni:

Thana /Angol/ Thana…

Az egyetlen szó, a név, aminek fontosságával teljesen tisztában vagy, oly finoman gördült le ajkáról, hogy szinte magad is megnyugtatónak találod. Az egész lényéből valahogy sugárzott az elmúlás felett érzett fájdalmat követő elfogadás és megnyugvás, hogy a halál az élet része. Lehet, hogy nem jól értelmezted, mindenesetre igen hasonló érzést keltett benned. Idővel valami olyasmit tapasztalsz amit eddig még nem, kellemes melegség érzete önt el, s míg a forrást keresed rá kell döbbenj mennyire ellentétben áll a test és a Bukott akit az magába fogadott.

Megint megszólalt, akármit is mondott rövid, félig kérdés volt, de a tekintete egyértelműsít. A kezedre pillant, ami még mindig az övét fogja, talán épp visszakérné vagy csak nyugtatna, hogy nem történt baj. Esetleg azt kérte, hogy ne engedd el? Régen nem így volt. Egykoron mindenkit megértettél, még az embereket is! Látod, ahogy óvatosan körülpillant, majd nagyon halkan egy oly dallamos, annyira borzongató, mintha mindig is a részed lett volna. Valamiért úgy érzed, hogy tudnod kéne mit jelentenek e hangok, e… ’szavak’ jobb híján, de akármennyire is ismerős, a jelentése rejtély marad előtted.

Ekkor érkezik meg a rendőrautó és egy ismerős alak kászálódik ki belőle. Miközben arra vártok, hogy a legjobb barátod odaérjen, arra leszel figyelmes, hogy két kézzel kapaszkodnak a karodba és óvatos-aggodalommal figyelik a közeledő rendfenntartót. Könnyedén összerakod, hogy egy szökött rab ösztönös reakcióját látod, olyanét, aki még nem tudja, hogy a világ láthatóan az Égi Őrzők nélkülivé vált, látszólag mindenképp. Kissé erősen, számodra mégis erőtlennek hatóan szorongatnak.

Petros /Görög/ Szinte ki sem tetted a lábad a kórházból és máris bajba keverted magad. Ráadásul megint szolgálaton kívül. Mintha maga a Kaporszakállú büntetne téged… - aztán elpillant melletted és mikor meglátja a kreol szépséget, szelíden elmosolyodik – Üdvözlöm! Petros Kiriakidis őrmester, Athéni rendőrség – mutatkozik be miközben a jelvényét is felétek mutatja

Hozzátesszük ez a mozdulat pont azt érte el amit tippeltél, mögéd húzódnak és onnan pislognak félszegen, míg Petros zavartan meg nem áll és néz rád kérdő tekintettel, hogy mit tett ő amivel ezt a reakciót válthatta ki. A következő pillanatban Petros mögött felbukkan még valaki, egy fiatal nő, akit még nem láttál. Elsőre talán ösztönösen végigmérnéd, de ami biztos vonzza a tekintet, az a tizedesi rangjelzés, ami újonc státuszra utal. Egészen a legjobb barátodig sétál, ott megáll mellette kissé bizonytalanul, hiszen nem tudja, hogy miből maradt ki éppen. Helyi lány, a vonásai egyértelműen elárulják.

Petros /Görög/ A hölgy az új társam, frissen és fiatalosan egyenesen az akadémiáról. Zoe, ő itt Jayr és a hölgy aki a karján csüng pedig… ?

[Dierol]

Enethiel

Új ötlet bukkan fel, és kapaszkodik meg makacsul, hogy céllá erősödjön. Zavaró, öncélú céllá. Zavaró, mert nem hagy nyugodni, nem tudom, hogy kit és mikor kéne kiszabadítanom. Emellett öncélú, mert a miértekre sem emlékszem. Egyedül a honnanról van némi sötét sejtésem, mely ha beigazolódik, az további kérdéseket, elfeledett részleteket jelenthet. A kialakult helyzet, melynek közepén állok, úgy kerített be, hogy észre sem vettem, amíg már nem tehettem ellene. A bűntudat apró fogai tovább rombolják jelenlegi önképemet, és biztosra veszem – mély nyomot hagy bennem. Eleinte küzdök ellene, majd kicsit később már keresem a kibúvót, a menekülés útját, mert fáj. S a végén csak elbuktam – találtam magyarázatot a tetteimre, hogy ne kelljen szembe néznem az igazsággal, és saját magammal. Megalkudtam! De még nem adok fel mindent, és a telefonért nyúlok. Vagy ez is csak megfutamodás lenne? Másoktól várom, hogy igazat adjanak nekem, hitelesítsék a magyarázatom? Vagy elegendő csupán a szabálykövetéssel magyarázni ezt a hívást? Mely leginkább Jayrak fontos. A mindennapi apró szokásoktól kezdve a törvény írott betűéig. Megannyi dolog, amit általa tapasztalhatok meg, és amiről véleménnyel rendelkezik. Olyan könnyű volna azt állítani, hogy a magyarázatot az ő ráhatására tudtam elfogadni, áttolva a felelősséget! De nem ő ölte meg az előttem heverő férfit, hanem én! Elvettem az utolsó esélyét is! Felkavaró érzés, s ha lehunyom a szemem, újra hallom a recsegő csontok pokoli zaját...
Segítenem kéne az embereket, s ha szigorúan nézzük, már a második haláleset köthető hozzám, de még senkin nem segítettem, csak magamon! Nevezhetjük lassan kudarcnak is, de azt leszögezhetjük, hogy ez a tendencia több, mint kétségbe ejtő! Ahogy teret engedek az elkeseredettségemnek, szinte azonnal meg is bánom. Szinte letaglóz az ereje, és az, hogy mintha saját egója lenne, mely most még csak erőt gyűjt, hogy aztán a bőröm alá férkőzve elemésszen! Tehetetlenségem könnyeket csal a szemembe, de hiába, ez mit sem segít. A múlton nem lehet változtatni, csak a jövőn. A jövőre felkészülhetek, hogy minden rám rótt szerepben jól-rosszul, de helytálljak. A családi körben, a munkahelyen, és Elohimként. Be kell látnom, hogy jelenleg egyik feladatkörömben sem remekelek, szóval volna hova fejlődnöm. De ez csak akkor sikerülhet, ha életben maradok, és a jövőben megfontoltabb leszek. Hiszen néhányan azért számítanak rám – és nekik nem okozhatok csalódást!

A férfi halála rajtam túlmutatva további kérdéseket vet fel, és bizonyítja, hogy mennyi minden megváltozott. Sehol egy másik – feladatát betöltő – Elohim. A hiányuk számomra feltűnő, és nem tudom, hogy ez minek a jele. Egy korszak végének? Vagy inkább egy másik kezdetének? Hisz a két véglet valójában igencsak közel van egymáshoz, akárcsak a saját farkába harapó kígyó. Talán az Elohimok jelenléte is ciklikus? Úgy tartják,hogy a történelem ismétli önmagát. Mi van, ha ez még számomra is felfoghatatlan léptékben is igaz? Esetleg csak én képzelek rendszert oda is, ahol nincs, és pusztán a tények vannak, az amit látok – és embereket egyszerűen magukra hagyták? - ezek a kérdések nem visznek előrébb, így talán jobb, ha nem most keresem rájuk a választ...

Pláne hogy a jövevény is számos kérdést vet fel – ki ő, és mi a célja? Ki volt régebben? S most? A bizonytalanság a fantáziával közösen hajlamos kiszínezni az üresen hagyott oldalakat, hogy aztán a sötét képekkel megrettentsenek. Szinte hallom, ahogy veszélyről suttognak, és azt tanácsolják – még most, csírájában fojtsam el a fenyegetést! Majdnem elnyomják a remény hangját, aki csak halkan ellenkezik – hogy esetleg barát, vagy később még akár hasznos szövetséges is lehet, hiszen nem tudhatom! Egyébként is, most elesett, és ő is megérdemel még egy esélyt! Valójában ez utóbbi az az érv, amely végleg a javára billenti a mérleget, és megérleli az elhatározást: a körülményekhez képest megpróbálok segíteni.

A térdem keményen koppan a betonon, és az onnan szétsugárzó fájdalomtól kissé megszédülök, és felszisszenek. De legalább még időben elkaptam! Először el sem akarom hinni, hogy nem értem, mit is mond. Hiszen eddig nem voltak ilyen gondjaim, fel sem tűnt, bele sem gondoltam, hogy én milyen nyelvet használok. Egy újabb furcsaság, mely csak arra jó, hogy elszigetelje, éket verjen az emberek közé...
Az, hogy elsőre nem találtam rajta sérülést, bizonyítja az elképzelésem helyességét – hogy meggyógyította magát, és némi megnyugvást is ad – nincs közvetlen veszélyben az élete.

A diszpécsernek amennyire tudok, próbálok korrekt válaszokat adni a kérdéseire, miközben eszembe jut, hogy bár így ki tudja hányszor beszéltem már vele, de a nevét sem tudom. Kissé el is szégyenlem magam, és elhatározom, hogy ezen változtatni fogok! Mivel kissé tartok tőle, hogy ha közvetlenül rákérdeznék, megsérteném eddigi érdektelenségemmel– így majd inkább megkérdezem a kollégákat. A végén megköszönöm a segítségét, és további szebb napot kívánok neki.

Miután elküldtem az üzenetet, immár az egyetlen feladatnak szentelhetem magam, amellyel meg tudok birkózni – hogy pár megnyugtató szót szóljak. A sikert örömmel fogadom – most még ez az apró győzelem is sokat számít nekem. Bemutatkozását halovány mosollyal jutalmazom – s aurájának hatására szomorúan gondolok arra, hogy nekem nem ilyen könnyű elfogadni az elmúlást...
A helyzet ennek ellenére valahogy meghittebb vált, vagy csak én érzem úgy, de nem tart soká, mivel gondolataimból egy kérdéssel zökkent ki. A tekintetét követve hamar rájövök, hogy mivel kapcsolatban is kérdezhetett. Gyorsan elengedem a kezét
/Görög/ - Elnézést... - mondom neki zavartan – kissé égő fülekkel. Az általa utána formált szavak? Bár ismerősnek tetszenek, nem értek belőlük semmit – pedig biztos, hogy hallottam már őket...
/Görög/ - Sajnálom, bár ismerős a dallam, de ezt sem értem... - válaszolom.

Petros láttán kettős érzés ébred bennem – egyrészt örülök, hogy itt van, hogy ő érkezett, más részről viszont igencsak szégyenlem magam, és jobb lett volna kellemesebb ok miatt találkozni... Aztán lepillantok a karomra, és most azért hamar összeáll a kép
/Görög/ - Nem kell félni – szólok Thanának, és megveregetem a kezembe markoló kezét.
Petros egyből a közepébe vág a mondandójának, ahogy majdnem mindig. A büntetés felemlegetésére kissé megrándul az arcom – hiszen elég közel jár az igazsághoz. Aztán a folytatás is rá vall – teljes mellszélességgel és jelvénnyel rohanja le Thanát, aki ki tudja mennyit ért az eseményekből. Ha nem lenne egy halott is a társaságban biztos, hogy kedvem volna nevetni a helyzeten, de így csak egy halovány mosolyra futja csak. Aztán Petros új társa is felbukkan. Kíváncsian mérem végig, hogy mostanában kinek kell elviselnie nagyarcú barátomat. A rangjelzés egyértelművé teszi, hogy még nem sokat látott. Valójában érdekes társaságnak tűnhetünk – mindenki bizonytalan valamiért. Aztán Petros újra rálel a hangjára, és immár bemutatja kísérőjét.
/Görög/ - Sziasztok! - Köszöntöm őket indulásnak – A hölgy Thana, és külföldi, nem beszéli a görögöt. Ráadásul neki is rossz napja van, és szerintem össze van kicsit zavarodva – kezdek bele, de nem lépek el Thena elől – majd előmerészkedik, ha akar.
/Görög/ - Úgy láttam, hogy bajban van, és megpróbáltam segíteni rajta. A férfit feldöntöttem, betört a feje, amibe belehalt – vázolom a történteket nagy vonalakban. Aztán Zoéra nézek
/Görög/ - Petros csak az anyanyelvén bolondítja a nőket – és sajnos én sem értem, hogy Thana mit mond. Remélhetem, hogy te esetleg szót értesz vele? - kérdezem tőle - Ha igen, legyél vele kedves, és mondd meg neki, hogy azt üzenem – a győztesek eltűntek. Szerintem ettől egy picit magabiztosabb lesz, akármilyen furcsán is hangzik.
Ezután teret adok Zoénak, hogy megpróbáljon esetleg szót érteni Thanával. A rendőrségi eljárást, helyszínelést, jegyzőkönyv felvételt a lehetőségeimhez képest segítem, és amennyiben alkalmam adódik rá, a távozásom előtt egy cetlire felírom a telefonszámomat, és Thana kezébe adom. Hiszen az már biztos, hogy a régi módszerekkel ő sem biztos, hogy megtalálna engem.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 21. – 1. nap
Szerda – Délután

A Második Esély

Néhány szívdobbanásig még ott kering azon gondolat miszerint pontosan tudod, hogy honnan kéne valakit kiszabadítani, de a kicsoda és a dolog mikéntje e pillanatban teljesen ismeretlennek tűnik számodra. Az első lehetőségre nem emlékezni lehet, hogy szándékos, hiszen ki vágyna vissza a Gyötrelmek Börtönébe? Ellenben, hogy milyen érzés lehet vagy mennyire zavar téged az a tudat, hogy valaki ismeri az Igaz Neved…

A második kérdésre pedig talán Jayr emlékei adnak választ. Nem volt igaz, hithű keresztény, de azt a legtöbb valamennyire vallásos ember – köztük ő is – tudja, hogy Démonokhoz fordulni, megszólítani őket egyféleképp: megidézni szokás.  Ahogy a Verem, a Börtönöd idézi meg a rideg sötétséget, ami az Esszenciádba mart, mely oly kín és fájdalom érzetével ajándékoz meg, hogy azonnal könnyek szöknek a szemedbe.

Végül elhatározásra jutsz, de abból Jayr is birtokolt néhányat.
Azonban az Elmélkedés Ideje már lejárt.
Úgy tűnik, hogy elérkezett a Tettek Kora.

Az Elohimok hiánya is felvet egy kérdést. Esetleg többet is. Az biztos, hogy a képességeid nem a régiek, így lehetséges, hogy jelen vannak, csak…? Viszont ha még sincsenek, akkor… könnyedén elképzelhető, hogy ez így helyénvaló. Esetleg teljességgel természetellenes? Sok, sok kérdés amelyekre egyenlőre nincs más válasz, csak a bizonytalanságé. Egy utolsó gondolat kavarog mielőtt azt is magával ragadná a többi: a Lázadás miatt hagyták magukra őket?

Az ismeretlen Bukott – akárki is legyen ő – éppúgy lehet barát vagy ellenség, mint valaki, akivel sohasem találkoztál azelőtt. Lehet egy apró szeme a láncnak, valaki, aki csak tette, ami a feladata. Azonban lehet akár egykor volt Úrhölgy is, egyike az igazán Hatalmasoknak. Akárki is ő, láthatóan zavarodott és a mód, ahogyan itt landolt sem igazán segített rajta.

Talán az a Sötét Hang suttog, mely korábban némán mart beléd, lehetséges, hogy ő susogja mit kéne tenned. Mennyire kegyetlen lenne, alig szabadult ki, de te máris visszazárod. Elvennél még egy esélyt, igaz, ezúttal egy Sebettu testvéredtől. Korábban megtetted az első lépést egy kegyetlen ösvényen, most egy újabbat fontolgatsz. Alig néhány lélegzetvétel telt el a korábbi elhatározás óta, most mégis ott téblábolsz ahol korábban már jártál és kegyetlen kínokat éltél át…

Azonban a Második Esély hű marad önmagához.

Később – némi fájdalmat követően a karodban tartva – a következő lépést alaposan megfontolva úgy döntesz, hogy a törvényes út a helyes, az egyetlen ösvény, amin haladni akarsz. Könnyedén hívod az ismert számot, de újabb apróság üti fel a fejét. Az, akinek fontos a név, aki tudja milyen hatalommal bír, nincs birtokában az, amelyik összeköti őt a közvetlen paranccsal.

Kísérteties a hasonlóság Rendfenntartó és az Elohim Hierarchia között

A hang amelyen megszólított idősebb emberre vall, hölgyre, aki valószínűleg sokat dohányzik. Mély és rekedtes hangja volt, akár a Harmadik Ház tagjainak, mint a Föld moraját hallanád. Türelmes volt, már rendőrré avatásod előtt is fogadta a hívásokat és valószínűleg sok kollégát túl is élt, kik az utcákat járták. A tisztelet és illendő viselkedésed-szavaid okán úgy tűnt, hogy maga is kedvesebb. Azonban mi tagadás a hangját a sok beszélgetés megkoptatta, nehéz pontosan érzékelni az ilyesmit.

A pillanat, amikor találkozol az általad egyértelműnek tűnő ténnyel, hogy bár láthatóan megviselte, mégis hozzád képest meglepően könnyedén fogadta az elmúlást, a halál tényét kissé elszomorít téged. S a kérdése… oh. A keze. Zavartan engeded el, oly természetes érzés volt, annyira összeillőnek tűnt, hogy észre sem vetted. Mindketten bizonytalanul és enyhe pírral-égő fülekkel bambultatok egymásra, a földre vagy amerre épp a pillanat vezette.

A dallam mit ismerősnek vélsz nem maga a nyelv, nem a szavak amik elhangzottak, hanem az érzelmek amiket kifejez. A zönge, a rezgés vagy a levegő vibrálása! Ezen érzet az, ami emlékeztet arra, hogy megint van valami amit nem tudsz felidézni, ami ezúttal mindennek dacára oly kellemes, hogy könnyű lenne belefeledkezni. Ugyanakkor valami furcsa kettőség lengi körül, mintha dacolni szeretnél, ellentmondani, majd mégis mosolyogva elfogadni. Megőrizni, de tiszteletben tartani.

Amit az igaz barát tör meg, aki szinte mindig egyszerűen látja a dolgokat, sosem pazarol energiát felesleges dolgokra. Ez a legtöbbször előnyére válik, de néha kifejezetten bosszantó tulajdonsága tud lenni. Lehengerlő stílusa közvetlenséget sugall, egyenességet és ezen felül még a tisztelet is része a lényének, ennek ellenére igen erősen érzed, hogy Thana mégis veled érzi magát igazán biztonságban.

Szavaidra felpillant rád, csillogó tekintete úgy vonzza a tiédet, mintha a kettőtök pillantása áttörhetne minden akadályt. Kapaszkodik, nem engedi el a karod, sőt úgy tűnik, hogy csak akkor talál pillanatnyi szuszhoz, amikor a közelében vagy. Úgy tűnik a társad – igaz, most mást rendeltek mellé, de mégis csak te vagy a partnere – kissé megrémítette, de az is lehet, hogy számára a Rend Őrének ténye adott okot az aggodalomra.

Elvégre mindannyian a Börtönből szöktetek

A fiatal rendőrnő újoncokra jellemző bizonytalansággal közeledik, de ezt csak a rutinosabb tekintet veheti észre. A körülményekhez képest egy átlagember akár tapasztaltnak is vélheti. A megjelenése kellemes, mind a tekintetnek, mind a léleknek. Nem túl kirívó, de azért kellő hatással van az emberre, hogy mi is legyen a következő lépése.

A bizonytalanság és annak mindent átitató jelenléte. Kissé komikus, talán humoros e helyzet a maga módján, de mégsem nevet senki. Ennek az egyre kellemetlenebbé váló csendnek, a kínosságnak megelőzésére tett kísérletképp szólítod meg a párost, és a dolgok, ha lassan is, de végül elindulnak a maguk útján. Kérésedre Zoe megszólítja a nőt, majd hallhatóan áttörik a nyelvi korlátokat. Azonban ahelyett hogy a kapaszkodó megnyugodna az üzenetedre még ijedtebb arcot vág, ami lassan még számodra is érzékelhető szomorúságba csap át, mielőtt halovány reménnyel nézne az ég felé.

Zoe /Angol/ Kisasszony…

Szólítja meg Thana-t, úgy tűnik a megérzésed helyes volt, valóban kommunikációs szakon végezhetett vagy nyomozó szeretne lenni, mert Petrossal és veled ellentétben kiválóan beszéli Thana nyelvét, ami mintha nem pontosan úgy hangzana, mint ahogy Zoe beszél. Rövid mondatokra korlátozzák a beszélgetést, úgy tűnik a rendőrnőnek is feltűnt, hogy Thana-t eléggé megviselték a történtek.

Zoe /Görög/ Őrmester, a táskában vannak a hölgy iratai, még nem nyúlt semmihez! A halott férfi szóbeli szidalmazást követően fizikai kényszert akart alkalmazni, de Jayr, úgy értem Eisenberg úr, időben érkezett. A vallomás szerint az ügy egyértelmű.

Közben Petros kíváncsian nézi az Ében lányt, aki csak annyira merészkedett elő, hogy a tizedessel beszélgessen, de továbbra is téged tekint biztos pontnak. Igaz, most a másik oldaladon áll, távolabb a barátodtól, közelebb a vélhetően neki kevésbé fenyegető emberhez. Milyen érdekes dolog ez, egy Bukott, aki tart az emberektől…

Petros /Görög/ Köszönöm tizedes! Eisenberg úr – nyomja meg kissé mosolyogva – a Politeia tagja. Éppen egy rutinvizsgálatra vár, hogy újra szolgálatba állhasson.

Osztja meg, de közben tovább faggat a történtekről. Klasszikus eljárás, ennek egy része többek között az, hogy mindenkit kikérdeznek és összevetik az elhangzottakat. Természetesen a helyszínelés még csak most kezdődik el, hamarosan legalább egy nyomozó érkezik és persze a laborból a srácok, hogy találjanak valamit, ami igazolja bárki szavát. Mindent megvizsgálnak majd, számokat osztanak, fényképeznek, mintákat gyűjtenek és ki tudja mit tesznek még. Egy biztos, hogy a gyilkos fegyveren ott az áldozat vére, akinek láthatóan semmi baja.

Petros  /Görög/ Dr. Thana Cissé – olvassa fel az útlevélből – Francia állampolgár, de rendelkezik tartózkodási engedéllyel – egy borítékot nyit ki és tanulmányozza, majd meglepetten pislog – Oh. Ő jött Persé helyére.

Ezt némi csend követi. Persé, vagyis született nevén Persephone a bűnügyi Labor vezetője volt egészen a nyugdíjazásáig – amit úgy tűnik te kihagytál. Személyesen nem találkoztatok, de a többiektől nem egyszer hallottál róla. A legtöbb nyomozó kedvelte, volt egyfajta sötét, akasztófa humora, mely helyenként állítólag morbidnak is lehetett vezetni, de valószínűleg a halállal tartott több évtizedes kapcsolatát így tudta ép ésszel megtartani.

Az események újabb fordulata, hogy bár minden segítséget megadtál, azoknak dacára nem engednek el. Nem távozhatsz még, az sem kizárt, hogy az őrsre is be kell menned. Ellenben legalább az ügyben megbízott nyomozó is feltűnik. A járműve mindenképp. Eközben van időd leírni a telefonszámodat és Thana kezébe nyomni a cetlit, de a tekintete, az a szelíd szépség értetlenül pillant rád. Amolyan, ez nagyon nemes gesztus, de hogyan fogtok beszélni?

[Dierol]

Enethiel

Az a lehetőség – vagy inkább tény? – hogy valaki ismeri az Igaz Nevem, arról árulkodik, hogy kiszabadítása így vagy úgy, de számomra fontos ügy. Ám az a módszer, melyről Jayr tud – nem tűnik a legideálisabb lehetőségnek. Igaz, tudása csak rémmeséken és horrorfilmeken alapszik, melyek soha nem értek jó véget – még a démonok számára sem. Ám ki tudja, hogy mely szimbólumok azok, amikre tényleg szükség volna az Igaz Néven kívül - és mik azok, amiket el lehet hagyni? Kár is ezen töprengeni – biztos vagyok benne, hogy ennek a tudásnak a birtokában lehettem. Ahogy esetleg annak is, hogy hova lettek az Elohimok? Az érzékeim csalnának meg, és csak én nem érzem őket? Ezt nehezen hinném – ha eddig csupán szemlélték is volna tetteimet, mostanra már biztos, hogy felbukkantak volna, hogy fejemre olvassák hibáimat, bűneimet, és visszatoloncoljanak börtönömbe. De úgy érzem, a fő kérdéssé a miért lépett elő – hiszen az ok-okozat megértése nélkül csak a sötétben tapogatózok.

Az „újszülött” zavarodottságát, bizonytalanságát könnyedén átérzem – hiszen még képességeink teljében is nehéz volna átlátni, megérteni ezt a különös, új kort és különös helyzetet – s ha ez nem volna elég, a fizikai test ingereivel, és az emlékek áradatával is meg kell birkózni. Ez nekem sokáig tartott – s úgy vélem, hogy neki is el fog tartani egy ideig. Rövid töprengés után jutok elhatározásra: legyen akárki – a segítséget megérdemli, hogy elkerülhessen a Börtön szorításából! A hatását le sem tagadhatnám – mi régen nem is lehetett volna kérdés – most megfontolás tárgya lett! A Börtön árnyékában minden torzsalkodás, széthúzás eltörpül mellette – és azt végképp nem szeretném, ha ellenfeleim, vagy akár régvolt társaim rám süthetnék azt a bélyeget, hogy kegyetlenségem vetekszik a Teremtőével, mert esélyt sem adva visszaűztem őket. Továbbá egy kis jóindulat talán segít a jobbik énjüket előtérbe helyezni.

A telelfonhívás is ezt bizonyítja – az emberek esetében egy csipetnyi figyelem, tisztelet elegendő hozzá. De a párhuzam nem csak ebben nyilvánul meg – úgy tűnik, hogy az emberek világa máshol szintén tükrözi az Elohimok hatását még ennyi idő távlatából is. Vajon hányszor lesz még Deja-vu érzésem ezzel kapcsolatban? Túlságosan is lefoglatak a gondolataim, mert Thanának kellett emlékeztetni rá, hogy még mindig szorongatom a kezét. Nem is tudom, hogy miért, de ez a felismerés zavarba hozott, és mintha ez az érzés szégyenletes lenne – nem is bírtam a szemébe nézni, és különös érzéseket keltett...
Vágyom érteni amit mond – és képesnek lenni beszélni, kifejezni magam ezen a különleges és érzelmeket kavaró nyelven. Furcsa, hogy ő beszéli, nem felejtette el – mint feltehetőleg én. Ez arra utal, hogy változó – kinek mennyi emléke, tudása marad meg. Talán az Elohim rangja, ereje esetleg személyisége, vagy a befogadó test egyéb jellemzője határozza meg...

Látszólag Petros túlságosan is harsány jelenség Thana számára.  Legalábbis még. Pedig jelen helyzetben Petros miatt inkább van okom aggódni. Ha megijeszti Thanát, ki tudja, mi történne? Nem is szeretném megtudni... A belém vetett bizalom hízelgő, de én tudom azt, amit ő nem – csak pár nap előnyöm van hozzá képest, ami valljuk be – nem túl sok. De ez nem azt jelenti, hogy nem próbálok meg tőlem telhetően segíteni neki. Ismételten megpaskolom a karomba kapaszkodó kezét. De jó lenne, ha annyi érzelmet, nyugalmat tudnék belezsúfolni egy szóba, mint ő! - de így csak ennyit mondok:
/Görög/ - Nyugalom, nem akar bántani < Nehéz lehet elhinni, hogy senki nem akarja bántani, visszatoloncolni – hogy senki nincs, aki emlékezne rá – büntetést érdemlünk...>
A tekintete beszédes – Segíts! - üzeni. Bólintok neki, s Petros fele fordulok
/Görög/ - Kicsit vegyél vissza a lendületből, mert megijeszted! - kérem tőle, aztán Petros kísérőjének szentelem a figyelmem – az első benyomás kellemes. Petrost ismerve egy kezdő rendőrnőnek nem mindig lehet egyszerű dolga mellette – ez egy kemény hivatás, és aki Petrosnak bizonyítani akar, annak össze kell szednie magát. A kényszerű csend után csak megindul a „társalgás”, habár az üzenetem elsőre úgy tűnik, célt tévesztett. Megnyugvás helyett a megváltozott helyzet miatti rémületet keltett, hogy aztán új reménynek és szomorúságnak adjon helyet, mely annyira hozzá tartozik Thanához. Csendben várom, hogy Zoe megtudjon valamit, de nem lépek odébb – hagyom, hogy Thana némi önbizalmat merítsen a közelségemből. A magam részéről nem is vagyok túlságosan beszédes kedvemben – már előre tartok a pillanattól, amikor az áldozatomat nevesíteni fogják, hogy név szerint kitől is vettem el minden  lehetőséget.
Zoe összefoglalójára hümmentek egyet <Valójában elkéstem, vagy egyáltalán nem kellett volna beavatkoznom? Vagy ha nem teszek semmit, esetleg másodjára is megöli? Ezt már nem fogom megtudni>

Petros szemmel láthatólag érdeklődik Thana iránt – s arra azért nem vennék mérget, hogy csak „szakmai” okoból. Talán Thana is megérezte a fürkésző tekintetet, és ez lehet az egyik oka a távolságtartásnak. Vagy talán régebbről rossz tapasztalatai vannak az emberi természetet illetőleg? Hiszen nem biztos, hogy az emberek legszebb oldalát ismerte meg. Talán majd most...
Petros közbeszólására kicsit megrándulok – ahogy emlékeztet arra – még egy „vizsga” előtt állok, melyet a jelenlegi helyzet feltehetőleg tovább nehezít.
/Görög/ -Szép lesz, ha ezzel az esettel együtt nézzük – jegyzem meg – Ha az első sétám így alakult, kissé tartok a holnaptól... - sóhajtok fel. Aztán Petros kérdéseire tömör, rövid válaszokat adok, egyedül azt hallgatom el, hogy elkéstem, és Thana immár nem teljesen az, akinek hiszik. Arra a kérdésre, hogy mivel magyaráznám a vért a fegyveren, miközben Thanának semmi baja, csak megvonom a vállam, és széttárom a kezem
/Görög/ – Semmivel. Talán a laboros kollégák meg tudják majd mondani.
Nagyon remélem, hogy a laborosok e miatt nem vélnek párhuzamot felfedezni az én esetem és Thanáé között... Amikor kiderül, hogy Thana érkezett Persephone helyére, meglepetten nézek rá.
/Görög/ -Hogy? - kérdezem döbbenten, de inkább Zoétól, mint Thanától.
/Görög/ -Kolléga? Fura véletlen – dünnyögöm, miközben azon gondolkozom, hogy erre mit is lehetne mondani. A Börtönből frissen szökött nem ment messzire – csak a rács túloldalára...
/Görög/ -Nagyon jónak kell ahhoz lenni, ha ilyen fiatalon megkapta a posztot... - jegyzem meg, és úgy gondolom, hogy ennek ellenére sok meglepetést fog még okozni a kollégáknak.
-Zoe, ugye gratuláltál Thanának a kinevezéséhez? - kérdezem, mert hátha pár szó rávezeti Thanát arra, hogy a papír szerint munkatársak vagyunk – már ha eddig nem tudatosult benne.
A telefonszám felírása után Thana kérdő tekintetére csak megvonom a vállam
/Görög/ -Majd kitalálok valamit – ígérem halovány mosollyal.
/Görög/ -Zoe, lennél kedves megmondani Thanának, hogy a nyomozó megérkezett? - intek a kocsi fele. Talán neki is jobb, ha legalább sejti, hogy mi történik körülötte. Azon, hogy nem mehetek el, nem háborgok – bizonyos procedúráknak megvan a maga menete. Aztán Petros fele fordulok
/Görög/ -Petros, van termoszos meleg teád, vagy valami? Biztos jólesne Thanának is – kérdezem tőle. Aztán megvárom a nyomozót, meg a többieket is. Zoet megkérem, hogy ha teheti, fordítson egy ideig – Thana mellett maradva az érkezőket ha ismerem, megemlítem, hogy kicsodák, és mit fognak csinálni. Azzal, hogy nevesítve vannak az érkező emberek, és egyértelműsítve a tevékenységük, a zavaró és látszólag értelmetlen nyüzsgés talán elviselhető látványossággá változik, és némi önbizalmat is ad.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 21. – 1. nap
Szerda – Délután

A feladat egyelőre nem sietteti magát. Most még. Egy ideig. Ki tudja meddig. Az a suttogó hang. Mikor válik erőssé. Megint. Sürgető parancs mikor lesz apró zavaró zümmögésből, ordító paranccsá? Mindezek mellett számtalan más problémával kell szembenézned, meglehetősen sok minden történt a mai nap és ami azt illeti, még nincs is vége. Egy dolog azonban bizonyos számodra, mégpedig az, hogy sosem tudtad hogyan kell idézni. Enethiel nem is tudott efféléről, valószínűleg nem is létezett – persze lehet csak szimplán nem emlékszik rá – de amennyire fel tudod idézni… Jayr múltját, a férfi, a halandó sem. A bizonyosság, amit éreztél, hamarabb olvadt el, mint az a bizonyos hópihe azon a bizonyos forró helyen.

Az Elohim kérdés egy másik dolog, ami percről percre egyre határozottabban ölt formát: ha itt is vannak, nem tesznek semmit. Kutatni utánuk igen merész vállalkozás, de talán nem lehetetlen. Nos, kivéve talán akkor, ha követik a régi parancsot – melyet a Lázadók szegtek meg és váltak valamennyire azzá, ami mellett kiálltak. De talán még ez sem lehetetlen, csak valamivel tovább tart. Abban valószínűleg igazad lehet, hogy már nincsenek itt. Nem is voltak már jó ideje, talán… talán nagyon régóta. Akkor minden bizonnyal tettek volna valamit. Akármit. Bármit azokkal, akik ki akarnak szabadulni méltó büntetésük alól. Rémlik valami, egy gondolat ötlik fel, amit valószínűleg e gondolatok árja váltott ki: fejetekre olvasták a bűneiteket és aztán toloncoltak börtönbe. Nem, nem toloncoltak… valami más volt.

Képességeitek teljében… egykor minden Ház, összes kórusának egy, azaz egy és csak is egy képessége volt. A tied, és ebben elég bizonyos vagy, az volt feladatod, hogy életet lehelj az Univerzumba. Egyszerűsítve, az ember megannyi részből áll, szív, máj, vese, agy, de ezek külön-külön halottak, értéktelenek, de együtt alkotják az élő embert. Gondoskodtak róla, a részek összege több legyen. Te leheltél életet a dolgokba. Nem csak teremtetted az életet, de vigyáztad is! Így tett minden testvéred, minden Elohim a Második Házból, legyen az Dagan – mint te magad – vagy a Szél, az Ellil kórus tagja. Aztán az emlék kifakul, de amit felfedett előtted, az már a tied. Megint. Ezúttal, egy csepp csak igaz, de valamit sikerült felidézned-megőrizned.

Ki tudja mennyi idő telt el a Bukás óta, illetve pontosabban mióta a Börtön foglyai lettetek? Ez a gondolat már felmerült benned korábban is, de azóta sem tudnád jobban megbecsülni, mint hogy több, mint tízezer éve. Lehet, hogy nem emlékszel számtalan dologra, de ennek egy része bizonyosan azért van, mert az újabb – egy élet árán birtokolt – mozgó börtönöd olyan eleddig ismeretlen érzetekkel és gondolatokkal (emlékekkel) áraszt el, hogy szinte már-már fullasztó. S igen, így tökéletesen el tudod képzelni, hogy Thana min megy keresztül, hiszen magad is átélted és már legalább… mióta is? Talán egy hete… hogy itt vagy, igaz, csak alig egy napja érzed magad újra ’egésznek’.

A korábbi botlás, a lehetőség megfosztása felett érzed keserűségedet most szilárd elhatározás követi. Egy pillanatra engedtél a benned honoló sötétségnek, az Abyss szilánkjának, de most! akár egy friss lélegzet döntesz és határozol: segíteni fogsz! Nem számít, hogy ki lesz az, csak a tudat, hogy szerinted bárki megérdemel még egy esélyt. Ez igaz még rátok, Démonokra is. De vajon nem kaptátok meg azzal, hogy most emberi testben oly dolgokat élhettek át, amit egykor talán épp csak megértettetek? Bárhogyan legyen is, nem te leszel az, aki a saját népe ellen cselekszik, tudva, hogy mi mindennel kell szembenéznie. Nincs szükséged arra, hogy árulónak vagy valami annál is rosszabbnak bélyegezzenek majd…

A segítségnyújtás pedig talán barátokat, de legalábbis szövetségeset adhat, ami lássuk be nem egy elvetélt ötlet. A kérdés azonban nem teljesen múlt el teljesen, miszerint bár az emberek a figyelmet és tiszteletet értékelik, de vajon a sok ezer vagy még több éve raboskodó Bukottak is beérik ennyivel? Ez a kérdés lehet még foglalkoztat(ni fog) egy ideig, de végül arra a következtetésre jutsz, hogy akadnak párhuzamok, főleg most, hogy osztoztok az emberek mindennapjaiban egy oly formában, mint soha azelőtt. Egy érzés volt a finom fizikai kontaktus, egy jelzésértékű mozdulat, mely végén kissé zavartan húzta el a kezed, melyet egy sor ismeretlen érzés követ, kivéve talán egyet, a védelmezés ösztönének sugallatát, mely az Esszenciád mélyéről való.

A vágy, hogy megértsd a szavait, annyira erős, hogy egyszerűen szétszaggatják a ködöt, ami az emlékeidet fedik el és megpillantod magad amint,

egy táborban állsz. Sötét van – csillagtalan éj – csak a tábortűz vidáman lobogó lángnyelvei adnak némi fényt és melegséget, melyet négy különböző ember ül körbe. A fénykör határán állsz, csüggedtségüket azonban mindennél erősebben érzed. Érzed a vereség keserű ízét, a fájdalmat és bánatot. Halkan beszélnek, de a zavarodottság percről percre nő, ahogy rádöbbennek, már nem értik egymást. Nem úgy téged, aki nem rég sajátította el azon képességet, hogy beszélje a Nyelveket, amelyek egy korábbi szilánkjai…

Visszazökkensz a jelenbe és a gondolataid vadul rajzó méhkasként zümmögnek elhozva olyan lehetőségeket, mint azokat például, hogy a test vagy épp a Bukott korábbi helye a Teremtésben meghatározhatja az emlékeket, azok mennyiségét és tisztaságát. A kérdés az, hogy amennyiben Thana emlékszik az egykor volt nyelvre, mely a Vereség előtt tört ki tudja mennyi darabra, akkor lehetséges, hogy Rangban feletted áll vagy a személyisége jobban illik ahhoz, akinek a testében szabadságra lelt. Az sem kizárt… hogy ennél kevesebb is elég, vagy több, amire talán még nem is gondoltál vagy esetleg a halál pillanatának körülményei…

Aztán ha mindezen kusza gondolatok nem lennének elegek, úgy tűnik Petros közvetlensége meglehetősen zavaró Thana számára, akinek mozdulatai és arckifejezése valamiért igen árulkodó számodra, pedig nem vagy egy agykurkász. Sőt, ami azt illeti ez talán még némi aggodalomra is okot adhat, mert ha Petros megijeszt egy Bukottat… jobb megelőzni a bajt. Ennek okán finoman érinted meg a kezét, apró paskolások formájában, amitől bár összerezzen, nem húzza el a karját. Végül bár a korábbi halk és érzésektől, gondolatoktól színes szavait nem értetted – igaz, mindennél jobban szeretnéd – Jayr nyelvének szavaival próbálod meg elérni ugyanazt a hatást.

A szavaidra odafigyel, rád tekint és kutakodó tekintete a megértés után fürkészik, végül szerinted inkább ösztönösen vagy sejtés alapján, mint tudatosan, de aprót bólint és bár nem lazul a szorítása, de nem is tűnik annyira ijedtnek, mint akár egy perccel korábban. igaz, hogy a barátod sem, de ő most kissé meglepetten vonja fel a szemöldökét miután arra kéred, hogy legyen… nos ne önmaga, hanem valami… finomabb verziója önmagának. Míg a barátod épp a kérésedet dolgozza fel, neked van időd a kolléganőt szemrevételezni, akinek a figyelmének nagy része pont az ében nő felé összpontosul.

Mivel a két hölgy megtöri a csendet és beszélgetni kezdenek, így ti férfiak csendesen figyelitek hova vezet majd mindez. Úgy tűnik eredményre, nem is kevésre és akad köztük egy-két meglepő információ is. Az első mindjárt az, hogy a vágyad egy emléknél nem volt erősebb és továbbra sem érted Zoé angol szavait melyeket Thana-hoz intéz. Igaz, hogy a rövid összefoglalóban minden benne van, de valahogy mégsem ugyanaz, mintha első kézből értesültél volna a téged is érintő információkról. Azt sem teljesen érted, hogy az üzenetedtől Thana miért lett még szomorúbb, ellenben ebből könnyen következhet egy-két kellemetlen dolog…

A közelséged segít, az ében nő percről percre enged szorításán, bár úgy tűnik elengedni nem akar. Most annak érezheted magad aki egykor voltál, egy oltalmazó Lovagnak, Védelmezőnek! Ezen merengésedből Petros szavai szakítanak ki.

Petros /Görög/ Az elkövetőnél nincsenek iratok. Úgy tűnik, hogy az ujjlenyomata vagy a fogdoki kutakodása árulhat csak el majd többet róla.

Ez és persze Zoe szavai megint egy oly dolgot árulnak el, amire nem biztos, hogy szerettél volna gondolni. Ugyanakkor talán némi büszkeség is bujkálhat benned, hiszen azt tetted amit tenned kellett. Lehet, hogy elkéstél, de segíteni akartál, megmenteni egy életet! Ez a dolgot, a feladatod… többek között. S lehet, hogy minden kellemetlenség és fájdalom, keserűség érzete ellenére egy olyan szövetségesre leltél – talán idővel barátra – aki már most fontosnak tart és kötődik hozzád. Vajon mindez megért egy emberi életet? Nem, kettőt nem, hiszen az áldozaton már nem segíthettél, de a férfiért mindenképp te vagy a felelős…

Más vizekre evezel. Védelmező ösztöneid más ’fenyegetést’ is megéreznek. Ez bizony a barátod érdeklődése az áldozat iránt. Úgy véled, hogy nem csak szakmai okokból közeledik ilyen egyenesen, hanem mert… talán egy pillanatra magad is oldalra pillantasz és a szépség szubjektív és Jayr véleménye szerint látta már Aphrodithe-t, azért igen szemrevaló a maga sötét bőrével és talán ezzel a szűzies, ártatlan és védtelen kisugárzásával. Ahogy a Bukottat, illetve most a testet fürkészed úgy véled, hogy apró kisegér néz fel a hatalmas kandúrra, aki épp készül rávetni magát…

Ha Thana, illetve a Bukott aki most már benne él, a Bukás idején esetleg olyasmit tapasztalt, amiért az embereket nem tudja úgy látni ahogyan te, akkor nem kis feladat lesz meggyőzni az ellenkezőjéről. Hiszen mint rendőr magad is megtapasztaltad már, hogy mennyire kicsinyesek, önzők és… halálosak. Megannyi esettel találkoztál már ahol apróságokon akadtak össze, sőt, volt olyan is ahol nem csak szó vagy ütés, de ennél komolyabb eszközök is kifejezték a másik véleményét, bizony néha halálos meggyőződéssel. Az emberek számtalan ok miatt öltek, de ezek közül talán a legerősebb nem is a túlélés, hanem a kapzsiság és harag volt…

Petros /Görög/ Ne aggódj Tökfej! Minden rendben lesz!

Végül alaposan kifaggat, csak egy-két alkalommal kérdez rá újból arra amit elmondtál, de úgy tűnik, hogy nagyjából tiszta neki a kép, bár nem minden apróságot tud a helyére illeszteni. Leginkább Thana feleszmélése furcsa számára, de bizalma teljes benned, így bár lehet érzelmileg kissé érintett, nem is ő fogja vezetni a nyomozást. A második dolog a kés volt, rajta a vérrel ami még gondot okozhat. Tagadod persze előttük, hogy bármit is tudnál, de lehet, hogy nem a legjobb ötlet hagyni, hogy a helyszínelők be tudják azonosítani. Lehet, hogy a végén még egy sor tesztnek vetik alá Thana-t és ki tudja mi derül ott ki, esetleg milyen pontokat kötnek össze?

Petros /Görög/ Nos Tökfej, a véletlen csak az, amit nem értünk.

Nevet fel, miközben azon az irónián tűnődsz, talán Teremtői humoron, hogy rablóból lett pandúr.

Zoé /Görög/ A Doktornő valószínűleg kimagasló eredményeket ért el a legjobb oktatási intézményekben, de természetesen ez majd akkor derül ki, ha már munkába áll. Ami feltehetően most valamennyire késni fog mert úgy tudom ilyenkor át kell esnie egy pszichológiai vizsgálaton, hogy kizárják a különféle traumák lehetőségét

Jegyzi meg, láthatóan naprakész. Ezután bólint és talán a kelletlenség, hogy nem érted amit mondd, arra ösztönözhet, hogy elsajátítsd e nyelvet (és talán ennél többet is). Idővel úgy tűnhet, hogy téged nem a rend éber őréként mutattak be neki, sőt, ilyetén formában nem is kerültél szóba, hiszen ennél fontosabb dolgok kaptak elsődleges figyelmet. Nekik a helyszín biztosítása és alapvető kérdések feltétele, neked addig Thana ez a „dolog”. A mosoly talán tényleg a legrövidebb út két ember – esetünkben Bukott között – mert, valami nagyon halovány – talán csak fények játéka – válaszra talált volna, de megnyugvásra mindenképp.

A következő pillanatban már megint Zoe beszélget a nővel, aki immáron már nem két kézzel szorongat, ujjait fűzte szorosan a tiédbe és bólint, bólogat vagy épp röviden válaszol. Úgy tűnik a rendőrlányt nem zavarja ez a szűkszavúság, mintha tisztában lenne azzal, hogy egy ilyen esemény után mennyire nehéz visszatalálni a jelenbe. Érdekes lehetőség, hogy Petros új-ideiglenes(?) társa miért is lett rendőr. Akárhogyan is volt, most épp Zoe-t próbálja elvezetni a nyomozó elé, aki eközben megérkezett és élénk érdeklődéssel indul meg a csoportosulás felé.

Petros /Görög/ Hm? Jah igen – tér vissza a tekintete Thana-ról – A kocsiban. Hm… igen, persze… van egy szendvicsem is!

Azzal ott hagy egyedül és elindul az autó felé, hogy eleget tegyen a kérésednek és nem kizárt, hogy a saját ösztöneinek is valamilyen formában. A következő legalább fél óra azzal telik el, hogy a nyomozó előbb Zoe-val, majd Petrossal vált néhány szót, mielőtt Thana-val beszélne. Ez nem volt könnyű művelet, mert a lány leginkább feléd tekintgetett és mire megértették, hogy nélküled bizony nem nagyon beszél… a közelségedben fellélegzik és halkan, visszafogott módon beszélgetnek amiből a nyomozó szavait érted, de a válaszokat továbbra sem. Ez elég frusztráló lehet…

A társad és új partnere alig pár szót váltott a nyomozóval, úgy Thana elég hosszasan van faggatva, úgy tűnik a nyomozó friss emlékeket szeretne, mert úgy vélheti azok a legtisztábbak. Mindenesetre úgy véled, hogy a forró tea és Petros ötlete nyomán a szendvics is segítségetekre van, igaz, evés és tea fogyasztások alkalmával a nő úgy néz az ételre és italra, mint aki sosem látott még ilyet. A nyomozó végtelenül türelmes férfi akit eddig még nem láttál, legalábbis nem emlékszel rá. Az is lehet, hogy Thana annyira kitölti az érzékeidet, hogy ha hozzád beszélne se tűnne fel. Az ében-bőrű tekintete kénytelen sugallni, hogy tényleg így van.

A következő fél órában téged faggatnak és bizony akad egy-két kényes kérdés, de úgy tűnik, hogy az első kör különösebb nehézségek nélkül zárul. Sőt, korábbi kérésednek megfelelően Zoe, Petros és a nyomozó is bemutatásra kerül, akiről még a neve sem árul el számodra semmit: Hektor. Azzal, hogy Zoé kitér arra kinek milyen szerepe van a szerveznél és itt a nyomozás során, nem zavar senkit, de könnyedén repül el akár egy újabb fél óra is, melynek végére úgy tűnik az elméleted helyesnek bizonyul, a Rend valahogy megnyugtatja a Bukottat és bár a közeledből nem akar elszakadni, érezhetően kevésbé tűnik zavartnak.

[Dierol]

Enethiel

A feladat várat magára – ami nem is baj, hiszen most még azt sem tudnám, hogyan is kezdjek hozzá, s amúgy is van mivel foglalkoznom, melyet úgy hívnak: a napi rutin kialakítása – noha erős a  gyanúm, hogy a mai nap kissé eltér az átlagostól – legalábbis remélem.
A Elohimok hiánya talán csak nekem feltűnő, hiszen ha ránézek bármelyik emberre, őket szemmel láthatólag nem zavarja, foglalkoztatja. Talán mert  nem is tudják, hogy mit vesztettek el. A mindennapos csodák világa rég véget ért, hogy aztán mára már csak a mesék lapjain éljen tovább az emlékünk. Most még nem vágyom rá, hogy megtudjam a hűségesek sorsát – de magamat ismerve biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb megpróbálok majd végére járni ennek a kérdésnek is. Akárcsak annak, hogy pontosan hogy történhetett a Bebörtönzés. Mert ebben a pillanatban úgy érzem, hogy a toloncolás kifejezés erős disszonanciát kelt a múlt eseményeivel. Ha pedig a megérzésem helyes, akkor viszont a történet ezen fordulópontja igencsak különös volt.
Az apró tudás töredék, melyre szert tettem, és elárulta – mindegyikünk feladata  eleve elrendeltetett – ránk hasonlít – önállóan nincs sok haszna, de egymást kiegészítve megkaphatjuk a teljes képet – amiben mindenkinek megvan a maga szerepe
<Vajon Thanáé mi lenne? Tényleg tudni akarom? Vajon ő mennyi idő alatt szedi össze magát? Ha nekem hat vagy hét nap kellett hozzá – vajon neki is ennyi idő kell? S a napok száma véletlenül közelít-e a teremtés napjainak számához?> töprengek el a kérdésen.

A gondolat nyugtalanító, hogy a többi Bukott közt lehet olyan, akinél a szabadulása felett érzett örömöt elnyomja a bosszúvágy. S ha ez így van, akkor ezek a Bukottak ezt az esélyt eljátszották... - foglalok elvi állást a kérdésben, miközben erősen remélem, hogy kevesen vannak.
Az emlék... szinte letaglózó, ahogy bevillan – régebben megértettem az embereket – és azok is egymást – amíg nem történt valami. Valami rossz. S utána már csak én értem őket... Megborzongok az emlék által felidézett érzések miatt, hogy aztán csak a lehetőség maradjon – talán még most is képes lennék megértetni magam. Akárcsak Thana. Node akkor miért nem ért meg engem? Hiszen a nyelv, amit beszélek, csak egy a sok töredék közül – s ő mintha bírná azt az egyet...

Bár egy ideig attól tartottam, hogy tényleg megijed Petrostól, úgy tűnik, hogy a nyelvi korlátok ellenére sikerül ha mást nem is, az üzenet hangulatát átadnom. A kérésem úgy tűnik, meglepte Petrost – és becsületére legyen mondva, mintha próbálná megfogadni – noha valójában igen nehéz kívánság volt. Szerencsére Zoe már ha mást nem is, de a nyelvi korlátokat ledönti – és általa végre Thana is kezdi érteni, hogy mi is történik körülötte. Igaz, mindkettőnk számára jócskán akadnak sötét foltok – számomra például az, hogy Thana miért is inkább szomorú, mint megkönnyebbült az üzenet miatt. Az, hogy Thana végre kezd kissé oldódni, örömmel tölt el – noha úgy vélem, pár nap múlva nem biztos, hogy emlékezni fog erre a találkozásra. Ennek ellenére végre úgy érzem – még ha kicsit is, de tudtam segíteni! Kellemes érzés – melyet csak a halott férfi teste keserít meg, amikor rá téved a pillantásom. Kettőnk közül Petros legalább dolgozik – és tudatja velünk észrevételét – a férfinál nem voltak iratok. Az ezt követő szavai mögött viszont ott lapul a kegyetlen valóság – hogy a férfi elhalálozott. Zavartan megnedvesítem az ajkaimat, miközben próbálok objektíven szembenézni a dologgal. Ahogy azzal is, hogy Petrosnak mintha tetszene Thana. Egy kíváncsi oldalpillantás során magamban igazat adok neki. Node a beltartalom is fontos – s jelenleg nem hogy Petros, hanem még talán maga Thana sem tudja, hogy ki is rejtőzik a csinos arc mögött. De talán pont ezért volna némi esély rá, hogy a jobbik énjével induljon e kor felfedezésére, még akkor is, ha a Bukás idején máshogy vélekedett! Ám ez nagyban függ a doktornő eddigi élettapasztalatától – s reményeim szerint talán a fogadtatás mikéntjétől is. Mely utóbbi alakulásába talán én is bele tudok szólni.
Petros a szavaival próbál nyugtatni – ám azt nem tudja, hogy nem a felelősségre vonástól tartok, hanem saját lelkiismeretemtől – hogy hogyan fogom túltenni magam ezen a helyzeten. A kérdéseire próbálok válaszolni, bár van amire nem tudok épkézláb magyarázatot adni – mint például Thana magához térésére, vagy akár a késen látható vérre. Persze gondolhattam volna erre előbb is – de most már nem dobhatom fel valamelyik ház tetejére, hogy eltüntessem... Talán ha a reggeli trükkömet megismételném? Félek, hogy utána a közeli kukáktól nem maradnánk meg, és azon kívül, hogy mindenkinek feltűnne a megjelenő szag, a késről sem tűnne el, vagy rongálódna meg a bizonyíték. Kissé el is szégyenlem magam, hogy ilyen lehetőségeket egyáltalán számba vettem. A legjobb talán az, hogy remélem a legjobbat, és azt – magától megoldódik a dolog.
Hogy Petros nem érti a véletlent, arra csak felsóhajtok. Én feltehetőleg még kevésbé. A Zoe által meglebegtetett lehetőség, hogy Thana szintén pszichológushoz kell, hogy menjen, nem tűnik a legjobb lehetőségnek. Meg kell próbálnom pár napnyi időt nyernem Thana számra...
- /Görög/ Azért lehet, hogy nem ártana pár napot várni vele, hogy ne legyen olyan intenzív ez az „élmény” - válaszolom Zoénak. Aztán csendben figyelek, és jobb híján az események sodrására bízva magam, várom, hogy lassan maguktól megtörténjenek a dolgok. Idővel már meg tudom határozni, hogy mi is a szerepem az eseményekben – jelenleg én vagyok a horgony, a biztos pont Thana számára.

Miközben Zoéval beszélget, fülig vörösödve feltűnik, hogy immár nem görcsösen kapaszkodik a karomba, hanem sokkal bensőségesebben fogja a kezemet. Más helyzetben már biztos, hogy szóltam volna, vagy elhúzódok – mivel a privát szférámba nem szoktam pár perce megismert embereket beengedni. De a jelenlegi helyzet más. Egyrészt segíteni, támogatni akarom, másrészt többet tudok róla, mint itt bárki, és jobban ismerem, mint ahogy ők valaha is meg fogják – még ha többé nem is találkoznék vele. Olyan kapocs van köztünk, ami legtöbb szabály felett áll. Szerencsére úgy tűnik, hogy Zoe elég türelmes – nem akar hosszú válaszokat kicsikarni, mintha ráérzett volna Thana lelkiállapotára. Zoe kissé kilóg az átlagos rendőr sztereotípiából, de a jó értelemben. Picit olyan, mintha csak tapasztalatot akarna szerezni egyéb tanulmányaihoz.
A nyomozó érkezése akár jó jel is lehet – annak a bizonyítéka, hogy az eljárás újabb szakaszához érkeztünk – azaz haladunk, még ha nem is túl gyorsan. Petrost viszont mintha inkább Thana foglalkoztatná, legalábbis elkalandozott tekintete erre utal, mikor kérem, hogy hozzon valamit inni. A szendvics említésére bólintok
- /Görög/ Jó ötlet!

Amikor a nyomozó sort kerít rá, hogy Thanával is beszéljen, elhúzom a kezem
- /Görög/ Csak bátran! - mondom neki, majd a felügyelő fele fordulok
- /Görög/ Elég elveszettnek tűnik a hölgy, uram! - mondom neki, majd Petrosékhoz sétálok.
- /Görög/ Már látom, hogy a jövőben sokkal szívesebben fogsz a bűnügyi laborba járni – mondom halovány mosollyal Petrosnak. A felügyelő küszködését tisztes távolból figyelem, miközben az időről-időre felém pillantó Thanának próbálok egy bátorító biccentéssel jelezni, hogy itt vagyok a közelben, nem mentem el. Ám látszólag nem sok sikerrel.
- /Görög/ Zoe, miért pont a rendőrséget választottad, mikor biztos, hogy máshol is megállnád a helyed? - teszem fel a kérdést, hogy azért őt is bevonjam a beszélgetésbe.
Amikor már látszik, hogy nélkülem nem igazán úgy halad a felügyelő „kihallgatása”, mint ahogy azt szeretné, és szólnak nekem, elnézést kérek Petrostól és Zoétól, majd visszasétálok a felügyelő és Thana párosához.
- /Görög/ Nincs gond, itt vagyok! - mondom mosolyogva Thanának, majd mellé sorolok a „helyemre”. Ezután elhallgatok, és próbálom nem zavarni a felügyelő munkáját. Ha Thana kissé elbizonytalanodik, vagy rám néz akkor egy bíztató mosollyal próbálom megtámogatni. Igazából elég furcsán érzem magam ebben a helyzetben – hiszen elsősorban nem a felügyelőre lettem volna kíváncsi, hanem Thana beszámolójára, és mégis pont őt nem értem... Így csak következtetni tudok az elhangozottakra az egymást követő kérdések alapján.
Hogy kissé eltereljem a figyelmem saját kusza gondolataimról, inkább a megkaparintott termosszal foglalkozom. A termos kupakját teával feltöltve megkínálom Thanát, vagy ha nem érti, akkor először belekóstolok, majd átnyújtom neki a poharat/termosz kupakot. A szendvicsbe viszont már nem kóstolok bele – mindössze kicsomagolom, és a kezébe adom.
- /Görög/ Kóstold meg! - javaslom neki, és hagyom, hogy maga fedezze fel az ízek nyújtotta újdonságot. Aztán kicsivel később azon veszem észre magam, hogy immár ketten is rám figyelnek – a nyomozó és Thana is.
- /Görög/ Elnézést, kicsit elbambultam – szabadkozok – Mit is kérdezett? - kérdezem a felügyelőt, és felé fordítom a figyelmemet. Az ő kérdéseire is megpróbálok konkrét válaszokat adni, de akárcsak Petros esetében, nála is vannak olyan kérdések, amikre nem tudok mit mondani.
A meghallgatásom végére észreveszem, hogy ha lassan is, de Thana zavartsága kezd alább hagyni. Ez elégedettséggel tölt el, ahogy az is, hogy valószínűleg az elgondolásom helyes volt, és talán részben ennek is köszönhető a siker – no meg Zoénak. Azt viszont már tisztán látom, hogy ma türelmesnek kell lennem, és kivárnom mindannak az idejét, ami még előttünk van.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 21. – 1. nap
Szerda – Késő délután

A napi rutin kérdése egy olyan téma, amire kellő időt áldozva lehet csak megfelelő eredményre jutni. A kérdés az, hogy ez is egy ciklus lesz, egy rendszer ami stabilitást ad, vagy csak apró láncszemek sokasága ami majd nem enged kiteljesedni a mostani – valószínűleg nem annyira ideális – állapotból? Ki tudja, hogy mi a legjobb neked… nos, valószínűleg te. Egy dologban azonban szinte teljesen biztos lehetsz, hogy egyetlen napod sem lesz átlagos. Kivéve…

ha úgy döntesz magad mögött hagysz mindent, mint az Elohimok kérdését. Lehetsz e ember és ha igen mennyire? Ha ezt választod, akkor bár tudni fogod mi történt, hogy az emberek mit veszthettek el, de nem kell többet tenned, mint élvezed a szabadságot a magad módján. Biztos lesznek olyanok, akik inkább más utat választanának, a kérdés csupán az lehet talán, hogy kié a helyes(ebb) ösvény.

Áhítoznál e csodára, várnád e megmagyarázhatatlant csak azért, hogy megborzongj, hogy rácsodálkozz és… vagy maradsz az, akinek teremtettél? Lemondasz e egy újabb Lázadásról vagy a természeted részévé vált, hogy ellenkezz bármilyen paranccsal ami feljebbről érkezik? Mindenesetre a messzebbről, a múltból érkezővel most még dacolhatsz kedvedre és a mélységekből, az Esszenciád mélyéről jövőekkel is melyek minduntalan elrejtik előled a múltadat.

A rend, rendszeresség és rendezettség utáni vágy azonban minduntalan felüti a fejét. Egy emlék is ennek hatására, hogy az új Rendet maga a Fényhozó alakította ki, a Bukást követően ahhoz igazodtak a Lázadó Elohimok. Ebben az új és persze a mostani, a jelenben lévő rendben is kérdéses kinek hol a helye, de leginkább elgondolkodtat, az a szomorú szűzé, Thanaé. Idővel választ fogsz kapni erre, a kérdés csak az, hogy tetszeni fog e amit majd látsz…

Pillanatok alatt kialakul benned egy döntés végleges formája, mikoron azon tűnődsz, hogy akik nem adnak második esélyt a Teremtésnek, azokkal mi is történjen. Úgy véled ez így van rendjén, ez az egyetlen – és persze helyes – megoldás. Ezen elhatározás lehetett ami katalizált vagy egészen más, esetleg a véletlen, hogy az emlékkép felvillant? Bárhogyan is, még így is kevés, hogy megértsd a nőt, akit „megmentettél”.

Akadnak elképzelések arról, hogy az ismeretlen Bukott birtokában van a tudásnak. A nyelvnek, az Elohimokénak, mely annyira felkavaró és csodálatos volt egyszerre függetlenül attól, hogy egy szót sem értettél az egészből. Ellenben az már bizonyos, hogy adott esetben képes vagy bármilyen nyelven megértetni magad… egy halandóval. Úgy tűnik azonban, legalábbis így első nekifutásra, hogy csak akkor, ha közvetlenül érintett vagy a beszélgetésben.

A jelenben zajló események azt mutatják, hogy Petros még sem annyira ijesztő mint amennyire lehengerlőnek tűnt, illetve az, hogy a lányok még mindig jobban megértik egymást, mint egy férfi és egy nő – Petros állítása szerint – valamint biztos, hogy Thana nem úgy tekint az Elohim kérdésre mint te. Ezen felül az emlékek kérdése merül fel benned, de most ez is a „testvéred” okán, ahogyan az, hogy  jó érzés volt segíteni. Érdemben.

De a pillanat szépsége elfonnyadt, elhamvadt vagy ha úgy tetszik, akkor kihunyt mikor rápillantasz a férfire. Ismeretlen, ahogyan az is, hogy a Lelke most hova fog kerülni, ha nincs itt a Hetedik ház, hogy magával vigye oda, ahova a Teremtő szánta őket. Ha nem lehetnek itt azok, akik fellázadtak és óvták ezeket az elhunyt emberi esszenciákat, akkor mi fog történni, mivé válhatnak ezek a törékeny lények szellemi energiái?

Terelnéd a gondolatokat, a barátod látni vélt vonzalmával Thana iránt vagy azt, hogy talán ez jogos lehet, még ha korai is lenne bármit nyilatkozni az ügyben. Az biztos, hogy neked fontosak a belső értékek és igaz, hogy az Ében nő kifejezetten vonzó megjelenésű ember… nek tűnik, a belbecs már sokkal több annál. Ezzel Petros teljesen biztos, hogy nincs tisztában, de talán maga a kiszemelt ellentét, az Alabástrom Szépség maga sem.

Nem tudni milyen volt, nem ismerted vagy nem emlékszel – talán ez most ugyanaz – ki is ő valójában, de most úgy véled, nincs más, mint az út amire te is ráléptél. Ha segíted, akkor csak a megfelelő ösvényt választhatja és egyel kevesebb veszély, amire ügyelned kell a Lázadók okán. Persze ehhez nem árt – véleményed szerint – ha a doktornő élete nem olyan volt, mint az ismeretlen férfié. Sajnos a kellemes ébredést – ami még segíthetett volna – már nem tapasztalhatta meg.

Úgy tűnik annak még lesz böjtje, hogy a kés ott maradt, mégpedig egy igen kellemetlennek tűnő beszélgetés a nyomozóval, aki kérte, hogy maradj a városban és legyél elérhető, ha újabb kérdései lennének. Lássuk be a szavaiddal nem tudtad meggyőzni, láttad is rajta a kétkedés vonásait, így szinte biztos, hogy lesz még egy találkozó. S akkor ez még csak a penge, Thana még szóba sem került.

Olybá tűnik azonban, hogy a felelősségre vonás még ha el is kerül, a Lelkiismereted nem hagy nyugodni. Ez utóbbi oly mértékben mart beléd, amilyen érzés utoljára akkor égette az Esszenciádat, amikor korábban a kisfiút próbáltad keresni… és ez lett belőle. Ez a fájdalom most enyhén lüktet csak, mintha Thana közelsége gyógyír lenne erre a nyílt, fekélyes és mérhetetlenül kínzó sebre, de mi lesz akkor, ha elválnak útjaitok?

Több, mint valószínű, hogy épp emiatt oly gondolatok ütnek fel tanyát, amelyekre átlagos körülmények között sosem gondolnál, mint például: a hatalmaddal való visszaélés. Végül elveted, győzedelmeskedsz e sötét vágy felett, de már beléd mart, már megjelölt téged a maga kegyetlen módján. Talán van kiút ebből, de az biztos, hogy bármi is legyen az, bármerre is vezessen, nem lesz könnyű…

Zoe /Görög/ Nem az én tisztem eldönteni, de úgy tudom, pont emiatt lehetséges, hogy mielőbb elküldik doktornőhöz. Minél frissebb az élmény, annál inkább feloldhatóak az ebből fakadó belső konfliktusok

Érkezik a válasz, ami cseppet sem megnyugtató vagy épp biztató a terveidre és persze rád nézve sem. Mindeközben Thana egyre kevésbé tűnik feszültnek, mint aki percről-percre jobban alkalmazkodik mindahhoz ami vele történt. Nem tudod eldönteni, hogy ez tényleg így van, vagy mindössze arról van szó, hogy kezd kifakulni – egy időre – a Bukott tudata, előtérbe engedve az emberi emlékeket, melyek eluralkodnak ideig-óráig… pont úgy, ahogy veled is történt.

Zavaros a helyzet, talán mindenki zavarban van legalább egy picit, de az is lehet csak te látod így. A mindenki alatt pedig legalább Zoé, Petros, Thana és ti vagytok. Ezt feloldani eleddig csak az újonc fiatal rendőrnő képes azzal, hogy türelmesen és szelíden, kellő óvatossággal faggatja az áldozatot az eseményekről. Azt sem teszi szóvá, hogy nem tudnak kettesben beszélgetni és nem is próbál meg elszakítani titeket egymástól.

Zoe egy új ismeretlen, változó az eddigi egyenletben, ami lehet, hogy akár kellemes eredménnyel is zárulhat, de az sincs kizárva, hogy idővel a feletteseddé, bocsánat, Jayr főnőkévé válhat! Akárhogyan is legyen, mikor Petros a szendvicsért távozik, Thana mintha picit megkönnyebbülne, de lehet, hogy csak épp akkor vett egy mély levegőt, szusszant nagyobbat. Ez a nyugalom akkor reppen el, amikor elengeded a kezét és egy idegen férfire – a nyomozóra – bízod őt magányosan.

Nincs mit tenni, távozol, a nyomozó már nem olyan megértő, mint Zoé, így van szerencséd látni, ahogy egy teljesen védtelennek látszó nőt egy tapasztalat tiszt faggat keresztkérdésekkel. Végül azonban ő is megérti, hogy egyedül nem fog előrébb jutni, így magához intve folytatta a további kihallgatást, melyből sajnos nem sokat értettél, igazából körülbelül szinte semmit sem. Ez továbbra is frusztráló, de legalábbis zavaró lehet, amin elméletben képes vagy változtatni.

Petros /Görög/ Nem kizárt, hogy így lesz – ért egyet veled – a történtek után minden csepp vidámság segíthet! – vigyorog
Zoe /Görög/ Az nem volt kérdés rendőr leszek, de először a vízi-rendészethez jelentkeztem, de végül itt kötöttem ki. Azon tűnődőm, hogy több osztályon is szeretnék tapasztalatot szerezni.

Hangzott el a két mondat épp azelőtt, hogy a felügyelőnek szüksége lett volna a segítségedre. Most, hogy a jelenléted megnyugtatta a feszült fiatal nőt, minden picit gördülékenyebbnek tűnik. Egy-egy biztató pillantás és mosoly mindig segít, ahogyan a tea és a szendvics is segítségedre van. A teát kortyolva előbb a nyelvét égeti meg picit, majd a szendvicsnél egy-két kósza – talán majonézes – morzsa hullik a megviselt ruhájára.

Ez utóbbi művelet már a rendőrtiszt távozása után történt, mely azzal kezdődött, hogy te is belekóstoltál mindenbe amit a Bukottnak nyújtottál. Teljesen biztos vagy abban, hogy te is hasonlóan pisloghattál, szisszenhettél és talán még picit nyammogtál is, amikor először tapasztaltál meg ízeket, mint a sós, édes vagy keserű, esetleg a hideget vagy épp meleget, mely látvány most annyira magával ragadt…

Hektor /Görög/ Csak azt – mosolyodik el talán első ízben – hogy hazavigyék e Önöket.

[Dierol]

Enethiel

Bár látszólag van választásom, de ez csupán illúzió. Annak ellenére, hogy az emlékek hiányosak és távoliak, nem tagadhatom meg őket. Ahogy az újabb tapasztalatokat, emlékeket sem, melyeket Jayrnak köszönhetek. Hogy ez megváltoztat? Igen. De ezáltal úgy érzem több leszek, talán jobban megértem a körülöttem kavargó világot. Úgy érzem, hogy a feladatom változatlan – még ha a körülmények és lehetőségeim igencsak új irányt vettek is. Az viszont sehol nincs elrendelve, hogy miközben teszem a dolgomat, ne törődhetnék mindazzal ami nekem és Jayrnak is fontos, vagy örömet okoz... Legalábbis jelenleg úgy tűnik. S a jövő... igencsak képlékeny még – akár a puha agyag a művész ujjai közt, hogy aztán egyre inkább felismerhető, konkrét alakot öltsön, s végül felfedje azt, mit a művész már korábban megálmodott. Mint például, hogy Thana hol kap helyet. Mert most nem az a fő kérdés, hogy régen kik voltunk, hanem, hogy mostanra kikké váltunk...

Furcsa, és kissé zavaró érzés, hogy minduntalan saját korlátaimba ütközök – s egyre inkább csodálom Petrost, meg a többi embert, hogy ők milyen ügyesen képesek a legtöbb esetben felülemelkedni, legyőzni a nehézségeket, melyhez nekik még kevesebb eszköz áll rendelkezésükre, mint nekem. Bár a reményem, hogy közvetlenül megértetem magam Thanával, kudarcot vallott, azért így is nagy felfedezést tettem – úgy tűnik, hogy másokat azért sikerül megértenem. Azt hiszem, hogy ezzel is elégedett lehetek – az emberek sokat tanulnak még ezért az eredményért is, nekem meg szinte az „ölembe hullott” a tudás...

A lassan kibontakozó helyzet már-már jó érzéssel tölt el, egészen addig, amíg újra szembesülnöm nem kell tetteim súlyával, s tekintetem rá nem téved áldozatom testére. A futó elégedettségnek ezzel búcsút is inthetek, hogy helyébe a lelkiismeret-furdalás lépjen. Próbálom inkább  bármi mással – akár Thana és Petros jövőbeni kapcsolatával lefoglalni magamat, mely gondolatmenet csak újabb, válaszra éhes kérdésekhez vezet. Míg ezekkel a kérdésekkel birkózok, a bűntudat ejtette seb mintha kevésbé kínozna – vajon a sok kavargó gondolat tompítja el, vagy valami módon Thana jelenléte? Furcsa ez a kettősség – várom, hogy végre távozhassák, de szinte tartok is a pillanattól, amikor majd ismét rám nehezedik a magány súlya, s egyedül kell szembenéznem önmagammal.

A nyomozó azon kérése, hogy maradjak a városban, egyértelmű utalás – úgy érzi, van még miről beszélgetnünk. Ez nem ér meglepetésként, de attól tartok, hogy később sem fogok tudni majd elfogadható magyarázatot adni számára több kérdésben. Sóhajtva veszem tudomásul a kérést, és nem csak megígérem, hanem ténylegesen úgy is gondolom, hogy nem fogok eltűnni. Igaz, hogy könnyebb volna, de nem...

Zoe válasza szemmel láthatólag nem nyugtat meg – futó grimasszal fejezem ki véleményemet a „gyorsított eljárásra”, már ami a pszichológust illeti.
/Görög/ Majd meglátjuk – ingatom a fejem, s úgy érzem, hogy csak sodródok az eseményekkel, beleszólásom - az nincs. Fárasztó érzés. S lehet, hogy Thana is elfáradt egy időre, s inkább visszahúzódik? Ezt csak ő tudhatja...

Jó, hogy Zoe itt van – nélküle sokkal nehezebb lenne mindenkinek. Tapintata és kedvessége nyelvtudásával kombinálva olyan hidat teremt, amire mi Petrossal képtelenek volnánk. Az ötlet, hogy idővel akár felettes is lehet belőle, nos nem légből kapott. Elvégre iskolázottabb, mint egy utcai rendőr, s szemmel láthatóan van érzéke az emberekhez (is)
Thana úgy tűnik, hogy kezdi kissé összeszedni magát, ami Zoe, és remélem azért az én érdemem is valahol. Petros meg – nos, Petros pedig talán feszélyezi? Vagy mert túlságosan is emlékezteti a rend őrére, vagy mert tetszik neki... Node ezt majd idővel úgyis megtudjuk – mosolyodom el halványan.

Petros válaszával egyet tudok érteni – bármi, ami segít kis időre elszakadni a mai nap eseményeitől, tényleg segíthet. Zoe válasza is ilyen – olyan ismerős az elhivatottság és töretlen lelkesedés, mely a szavai mögött szunnyad. Jayr számára sem volt kérdés anno, hogy milyen pályát választana. A válaszra elmosolyodom.
/Görög/ Szerintem bármelyik osztályon meg tudod állni majd a helyed - válaszolom

A nyomozó faggatózását máskor talán érdekesnek tartanám, de most csak felesleges szekálásnak tűnik, ahogy Thanával próbál zöld ágra vergődni – látható eredmény nélkül. Azaz van eredménye – idő múlva ő is belátja a kudarcot, s visszahív a kikérdezés további részére. Ezzel nem lettem beljebb, mivel továbbra is oly nyelven zajlik a társalgás, melyet nem ismerek. Igaz, ha sejtésem nem csal, a nyomozót talán megérteném – de az talán még több találgatásra és félreértésre adna okot részemről, ha a beszélgetés felét érteném csak – így inkább elvetem a kósza ötletet. Jobb híján türelmesen várom, hogy az események a maguk szabta utat kövessék.
Aminkor Thana forrónak találja a teát, felötlik bennem, hogy nem szóltam! Bár az is igaz, hogy talán jobb, ha mihamarabb megismeri azt is, hogy mit jelent az, hogy forró. Ez most csak futó  kellemetlenség, de ez a tapasztalat segíthet elkerüli azt, hogy komolyabban megégesse magát. Ennek ellenére szinte biztos vagyok benne, hogy az egyszerű tea a szendviccsel új tartalommal telik meg Thana számára – a szabadság ízével.

A nyomozó kérdésére bólintok
/Görög/ Szívesen vennénk – szerintem egyikünk sem szeretne már a mai nap az utcán kódorogni – felelem.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 21. – 1. nap
Szerda – Késő délután

A Karma bizony egy igen furcsa dolog.
Most például úgy alakult, hogy Zoe és Petros szállít Thana-t és téged hazafelé.
Érdekesség lehet, hogy ketten ültök a hátsó ülésen, ami bizony elég helyénvalónak tűnhet.
Neked vajon elég büntetés volt mindaz, amit akkor éreztél amikor szembesültél tetteid következményével?

Láttad, hogy indulás előtt a nyomozó váltott pár szót Zoé-val, aki bólintást követően már finoman terelt is titeket, hogy jelezze a „taxi” előállt. Azonban nem ő vezet, hanem a társad – illetve jelenleg csak barátod – aki egy nyugodt és kényelmes tempót választott. Látod, hogy bár Thana tekintete a kinti világot fürkészi azzal a meghatározhatatlan szomorú tekintetével, ujjai továbbra is a tiedbe fonódva pihen bizonyosan nyugalmat adva a korábban igencsak zaklatott nőnek.

Nem sokkal indulás után Zoé halkan megszólítja Thana-t, aki figyelmesen hallgat, majd látod, ahogy a félelem egyre inkább alakot ölt a tekintetében miközben a szavak hatására sokkal erősebben kapaszkodik, mint eddig – mióta az autóba ültetek. Úgy tűnik, hogy a fiatal rendőrlánynak is feltűnik a változás és néhány kérdő hangsúly után biztatónak tetsző szavakkal próbálja feloldani a hirtelen támadt feszültséget. Egyszer feléd pillant, biztos, hogy rólad is szó van, de az, hogy pontosan miről, nem igazán tudnád megmondani.

Zoé /Görög/ Nem szeretne hazamenni, de ha mindenképp ezt kérjük tőle, akkor nem kíván egyedül ott maradni – szól hozzád, hiszen biztos benne, hogy végig figyeltél – Megnyugtató lenne a számára, ha a továbbra is a társaságodban, a közeledben lehetne – ekkor Thana halkan szól, szót kér, és mondd is valamit, amelyben több alázat honol, mint amit Jayr élete folyamán valaha is hallott – Hmmm… azt kéri, ha nincs ellenedre, hogy… nálad tölthesse az éjszakát – ez láthatóan meglepte picit Zoé-t, de megértő tekintete megnyugtató lehet

A következő pillanatban két fiatal és vonzó hölgy pillantásának kereszttüzében találod magad, sőt, még a visszapillantóban mintha Petros is téged figyelne. Az egész pillanat olyan, mint egy apró időbuborék, ahol megállt minden és a következő pillanat iránya a te döntésedtől függne. Rajtad állna vagy bukna, hogy egy sors merre haladhat tovább. Mindezen varázslatos momentumból egy olyan döccenő ránt ki, ami egészen biztos egy úthiba miatt eshetett meg.

[Dierol]

Enethiel

A nyomozó eligazítja Zoét – feltehetőleg, hogy vigyen minket haza, és hogy azért tartson minket szemmel.
A rendőrkocsi hátsó ülésére most beülni igencsak furcsa érzés. Vajon mikor fogok  ismét elől utazni? - merül fel bennem a kérdés. Olyan, mintha a jövő egy szeletébe engedne bepillantást, amikor már nem csak én, hanem a társadalom szerint is bűnös vagyok... csak a bilincs hiányzik. Rossz érzés...

A kocsit Petros vezeti ráérősen – s ezzel egyet is tudok érteni – sehova nem sietünk. A kocsiban ülve én is csendben vagyok – Petros ülésének kárpitján követem végig a varrás csíkját, és számolom az öltéseket rajta. A mai napommal nem vagyok elégedett – hibát hibára halmoztam, és még nincs vége a napnak... Az egyedüli sikert? talán Thana jelenti, akinek úgy látom tényleg szüksége van a segítségemre. Vagy legalábbis a társaságomra, mert továbbra  sem úgy tűnik, mint aki el szándékozik engedni a kezem. Aztán lehet, hogy mindössze arról van szó, hogy én vagyok az egyetlen „ismerős” pont ebben a megváltozott világban...

Zoé mondandója úgy érzem, felzaklatta Thanát. Bármit is mondhatott, biztos, hogy ellenérzést váltott ki belőle. Abbahagyom a kárpit tanulmányozását, és bár nem értem, én is elkezdek figyelni – igaz, én csak a hangsúlyokat érthetem. A kíváncsiság engem is elfog, hogy vajon miről lehet pontosan szó? Amikor Zoé rám pillant, megvonom a vállam. Halvány fogalmam sincs, hogy miről beszélnek. Találgatni meg most nem szeretnék – ma már vontam le épp elég következtetést, melynek gyászos vége lett. Végül Zoé megkegyelmez, és elmagyarázza a helyzetet. Amely ismét rám nehezedik kissé – hiszen hogy is hagyhatnám magára, ha már felelősséget vállaltam érte? Csakhogy semmit nem tudok a körülményeiről. Már éppen kérdeznék vissza, hogy Thana nem rokonoknál szállt-e meg, amikor Thana szót kér. Ahhoz Zoé sem kell, hogy megérezzem a kérést, s mélyen megérintsen annak módja.
A fordítás viszont engem is meglep kissé. Futólag zavarba jövök, hisz mit is lehetne erre válaszolni? Alapjában véve utólag értem a dolgot, de le merném fogadni, hogy Zoé és Petros csak azt látja, hogy valami  különös kapocs van köztünk, mely átlépi az illendőség határait. Biztos, hogy ki fognak minket beszélni – vajon mi lehet a véleményük? Támogatásáért próbálom elkapni a visszapillantóban Petros tekintetét, mintha számítana, hogy mit gondol.Hiszen erre a kérésre csak egyetlen választ tudok adni... A döccenő az, ami kiránt ebből a valószerűtlen érzésből.
/Görög/ Legyen – egyezek bele sóhajtva, mert úgy vélem, ez a helyes döntés. Még akkor is, ha úgy érzem – ennek az egy szónak hála tovább bonyolódik a helyzetem.

A háznál Zoét és Petrost megkérdezem
/Görög/ Fel is kísértek? - érdeklődöm, mert talán ők is nyugodtabbak, ha az ajtóig velünk tartanak.
A lakáshoz érve elsőnek szimplán a kilinccsel próbálkozok, s ha zárva van, akkor a kulcsomat előszedve engedem be magunkat.
Az ajtóban Petrosra és Zoéra nézek
/Görög/ Köszönjük a fuvart. Remélem, hogy holnap is számíthatunk a látogatásotokra, mert biztos volna mit megbeszélnünk – és hát még nem találtuk meg a közös nyelvet – nézek Thana fele.

Miután távoztak, végignézek a lakáson, és próbálom meghatározni, hogy másban milyen benyomást kelthet. Milyen is a stílusom? Már ha stílusnak lehet nevezni az olcsó darabokból összeválogatott funkcionalista berendezést. Gyilkos-minimalista? Vagy szimplán szegényes? - Végül megvonom a vállam – nekem ez jutott, s azért elégedett vagyok vele. A kanapé lehet, hogy kopottas, de emlékszem, hogy Petrossal mit tornáztunk, hogy a helyére kerüljön – kötéllel húztuk fel az ablakon keresztül az utcáról. Az emlék hatására halványan elmosolyodom – más talán a lomot látja benne, én a barátságot.
Thanát a kanapéhoz vezetem, s hellyel kínálom. Jómagam pedig a „bárpult és asztal” mögött helyet kapó konyhasarokba megyek, ahol kicsomagolom Sybil által csomagolt ételt, s rövid ellenőrzés után, hogy mi is az, a mikróba teszem melegedni.

[Thyriel]

Görögország, Athén
1999. július 21. – 1. nap
Szerda – Késő délután, kora este

Bilincs. Egy eszköz, amely segít korlátok között tartani egy olyan személyt, aki vétett a törvények ellen. Mily érdekes gondolat lehet az, hogy te mint egy Börtönből szökött Lázadó nem viselsz olyat. Ugyanakkor ez sem teljesen igaz, hiszen egy test kalitkájában vagy, még ha ez egyben megóv attól amit akkor éreztél, amikor átvágtál a Második Világon, hogy elérd e férfi hátrahagyott… „Lélekcsapdáját”

Bűn. S a bűnhődés? Bűneid oly számosak talán nincs megváltás számodra? Lázadtál a Parancs ellen, Lázadtál a fogság ellen és persze Lázadsz… csak te tudhatod még minden ellen. Talán ami jelen pillanatban a legfontosabb lehet számodra az a fajta Lázadás, amit az elkövetett bűn ellen érzel, így akadályozva meg a benned örvénylő Sötétséget attól, hogy teljesen elemésszen téged.

A kocsiban. Egy idő után lehet elvesztetted a fonalat mennyinél is jártál, mennyi varratot számoltál, de az biztos, hogy egy időre lekötötte a figyelmedet. Nem zavart meg senki és ami azt illeti, ezt ebben a pillanatban igen nagyra tudod értékelni. Sőt, lássuk be, hogy megannyi tapasztalaton estél át, amin most eltűnődhetsz. Nem tudod mióta vagy szabad, de ez az első, igazán önálló napod mióta elhagytad a Vermet…

Thana. Rá pillantva valóban őt látod. De te tudod, hogy Thana meghalt. A lelke eltávozott, akárhova szánta a teremtő, míg egy Bukott foglalta el testét, akiről… semmit sem tudsz. Talán egyetlen egy dolgot. Szüksége van rád. A kezek kulcsolódnak, olyasmik, amikkel azelőtt nem rendelkeztetek. Nem így. Nem ennyire… intenzív érzéssel párosult, sokkal inkább éteri, spirituális lehetett Elohimok közti kapcsolat, bár erre nem vennél mérget.

Család. Nem úgy arra, hogy neked van horgonyod. A test emlékei többet is adtak, mindjárt két apróságot és egy nőt, akihez szoros szálak fűznek. Vajon Thana rendelkezik e ilyen horgonnyal vagy magányossága csak erősítette félelmeit és szomorúságát? Ha nincs senkije talán érhetőbbé teszi, hogy miért ragaszkodik valami olyasmihez amit ismer, ami űzi mindazon érzéseket, amikkel te eddig még nem találkoztál.

Élet. Megmentés. Felelősség. Ennél hosszabban fejti ki egy bizonyos ember, egy művész, író, ha jól emlékszel. A teljes idézet hogy is van, hogy is… valami olyasmi, hogy: „Ha megmented valakinek az életét, felelősséggel tartozol érte az életed végéig.” Igen, valami efféle, az író pedig egy bizonyos Stephen King. Eltekintve persze attól, hogy az embereknek élete, neked talán inkább Létezésed van. Hiszen nem vagy ember, annál több vagy épp kevesebb? lennél. Bukott Elohim, egy Sebettu.

Kérés. Zavart pillantás egyedül a tied. A többiek biz kíváncsiak, míg Thana tekintetében oly mértékű remény, amit valószínűleg sosem láttál Elohiméban azelőtt. Úgy tűnik, hogy most bár kérték tőled amit, de adott esetben még mindig lehet ellenjavaslat, ha olyasmit szeretnél, mindössze át kéne gondolnod az alternatívákat. Ha akarod. Ez kiút is lehet a barátaid ki nem mondott véleménye elől, de akár teheted azt is amit te érzel helyesnek.

P. /Görög/ Nincs szükség rá, de Zoé…
Z. /Görög/ … azért megbizonyosodik arról, hogy minden rendben lesz e.

Otthon. Éppen úgy, ahogy ott hagytad. Mi tagadás látott már jobb napokat és nem is számított vendégre. A helyzet talán ott bonyolódhat tovább, hogy csak egy – igaz, nagy – ágyad van. Nem vagy/voltál az a nagy kirándulós típus, így még egy matracot se tudnál hirtelenjében előrántani. Ugyanakkor lehet kár ennyire előreszaladni, hiszen Thana sem ember már, nem lát a helyzetbe többet, mint…?

Kulcs. Ezzel jutottál be. S talán ez a szó, egy másik értelemben segíthet megérteni Bukott „testvéredet” is. Rá kell lelned arra, ami megnyitja a köztetek most zárt ajtóként magasodó nyelvi akadályt. Érdekes este lesz az bizonyos! Időközben Petros is csatlakozott, de ugye neki egyéb feladatai is voltak mielőtt elhagyhatta a szolgálati gépjárművet. Azonban most itt van és a ében szépséget – ő biztos annak látja – figyeli igen kíváncsian.

P. /Görög/ Igen, mindenképp!
Z. /Görög/ Kérlek értesíts minket amikor alkalmas!

Petros. Inkább csak biccent, ő még mindig Thana-t figyeli. Azonban most, hogy sokadszorra kapod rajta rá kell döbbenj, hogy nem a megszokott mód teszi ezt. Tekintete bár nehezen megfejthető számodra, hiszen nem vagy Lammasu, de mintha aggodalmat sugallna. Ha így van, akkor érthető, hiszen Thana egész lénye védelmezőért kiált és egy Lovagias, de legalábbis életerős és egészséges férfi reagál az efféle kisugárzásra.

Egyedül. Illetve kettesben. Petrosék rövid búcsúzás után távoztak, míg Thana a fürdőszobában „bújt” el. Úgy láttad Zoén, hogy még szeretett volna valamit kérdezni, megbeszélni talán, de megértette, hogy teret és időt kell adnia, így maradt a holnap reménye. No meg az éhség és szomjúság érzete, a fáradtságé, amely olyannyira új dolog, hogy olykor elfeledkezhetsz arról, milyen korlátok járnak az emberi testtel…

Lakás. Agglegényé. Férfias. Olyan rendezett, olyan illatok (szagok) uralják és épp annyira rendezett, mint amennyire Jayr természete. Nehéz megtippelni mit sugallhat ez másnak, hiszen még számodra is új, hiába „régi” az „otthonod”. Míg te ezen aggódsz, addig Thana tovább rejtőzik. Gondolataid jó alaposan magukkal sodorhattak, mert már jó ideje csend honol minden helyiségben. Nem hallod a vízzubogást, vagy ami azt illeti mást sem.

Jayr. Neki mindez elég volt. Így volt? Nem tudni, hiszen nem örököltél mindent. Ha igen, akkor mennyire maradtál Enethiel? S ha nem, akkor mi lesz Jayr-al, ha idővel teljesen magadhoz térsz. S ha nem… őrült kaleidoszkóp ez, inkább foglalkozol az étellel amit szeretettel csomagoltak neked. Illetve Jayrnak. Nektek? Nem könnyű, de lehetséges, hogy ezt kell először rendbe tenni és csak azután magasabb célokat kitűzni.  Persze ott van például a feladat: amire teremtettek.

A vacsora már melegszik, de mindössze ennyi változott ez elmúlt… percek? Órák? Múló időben.