Görögország, Athén
1999. július 21. – 1. nap
Szerda – Délelőtt, dél
Minden "szabadon" töltött perc, elmúlt pillanat melyben tapasztalatokkal gazdagodtál újabb és újabb kérdéseket fel. Kaptál néhány választ is, hogy újabb kérdések születhessenek, de alapvetően mindig az az egyetlen egy marad vissza, hogy: mit szólhatnak ehhez a többiek? A Lázadó Elohimok, akik már kint lehetnek vagy akik majd hozzád hasonlóan idővel kiszabadulnak. Vajon kitartanak e az emberiség mellet látva mindazt, amivel neked is szembesülnöd kellett...
Véleményed szerint a kapott tudást már oly mértékben alkalmazzák, hogy egy Bukott erejével is felérhet. Tényleg így lenne és nincs már rátok szükség? Elérhették mindezt nélkületek, akkor lehet, hogy oly magasságokba szárnyalnak ami túlmutat rajtatok? E gondolat felidéz egy emléket, hogy a Lázadás pontosan ezért történt, hogy az ember kibontakozhasson, de pontosan az ettől való... valami miatt, történt valami. Nem tudod felidézni, de érzed, hogy valami nagyon rossz. Olyasmi, ami nagy hatással volt számtalan Bukottra...
A gyilkosság. Erről is vannak emlékeid, de mint a legtöbbet, ezeket sem tudod (még) felidézni. Tudod, hogy itt is volt egy mozzanat, egyetlen apró csepp, mely hatalmas és mindent elsöprő áradássá változott. A gondolat, hogy egyetlen ilyen tett ilyen mély nyomot hagyott, ennyire nagy hatással lett az emberiség és a Bukottak sorsára és te nem tudod felidézni, eléggé frusztráló lehet...
Az idő. Mi neked van, ami az embereknek... és ami a Teremtésnek. Kérdés, hogy kiké mennyire mulandó, hogy az a végtelen valóban megszámlálhatatlan e, vagy csak egy oly nagyságrendű dologról van szó, amiben már egy hétköznapi ember képtelen gondolkodni. Úgy véled, hogy bármi is az igazság, a segítséged nélkül nem történhet semmi jó. Semmi olyan, ami az elmúlt évezredek alatt ne vált volna már az életük részévé , semmi, ami kitépné őket a megszokások fogságából.
Az idő végtelen. Ezt mondják. Akkor vajon mi benne pár perc? Egy-két óra vagy néhány nap? Mi lehet az az idő, amit várakozással kell töltened, mielőtt válasz érkezne, mielőtt a benned egyre hevesebben lobogó érzések végül megint parazsakként szunnyadnának? Sosem éreztél azelőtt ilyet... vagy igen? Nem tudod, de a úgy téblábolsz, mint aki nem találja a helyét, nem a megfelelőn van...
Tenned kell valamit, feladatod van! Folytatnod kell kérdés és hezitálás nélkül azt, ami tettél egykor, ami miatt a Létezésbe szólítottak, ami a feladatod...
Így tehát halovány mosollyal, de annál ragyogóbb elhatározással álldogálsz a téged megérintő Heliosi pászmák alatt, hogy kiélvezd az érintésüket és a melegségüket, amely hosszú ideig nem adatott meg neked. Ha túl hosszú ideig állnál így, lehet, hogy szert teszel néhány téged ért apró lökésből származó kellemetlen érzésre, mert az emberek bizony nem állnak meg, sietnek dolgukra bármi is legyen az.
Végül, leírhatatlan megkönnyebbüléssel veszed tudomásul a választ, azt, hogy nem is volt mitől tartanod. Már-már komikus, hogy milyen nagy problémának tűnt ez az apróság, mely miatt teljesen kiestél addigi nyugodt világodból amit ily rövid idő alatt építettél fel. Azonban az üzenet melyet megírsz majd elküldesz, már másfajta érzéseket ébreszt-kelt életre, olyasféléket, amiket szívesen ölelsz magadhoz, melyre még egy válasz érkezik percek múlva, miszerint:
" Nagyon titokzatosak vagyunk! Már alig várom, hogy megtudjam miért! 
"Míg e válasz megérkezik, át tudod nézni a hívásnaplót, ami szerint a baleseted előtt beszéltetek utoljára, mely hívás elég hosszúra sikeredett. Rémlik, hogy picit fájlaltad azt amibe az kerülhetett neked, de végül mégis csak a családról van szó, így hamar túltetted magad a dolgon. AZ SMS után, úton hazafelé szinte minden kricsmibe, ivóba és sörözőbe betérsz, de az információ mely után kutatsz, egyáltalán nem akarja megmutatni magát. A balesethez legközelebbi helyről kilépve azonban olyasvalamire leszel figyelmes, amire álmodban sem gondoltál volna. Ha Jayr igaz hívő lenne, most hálaimát rebegne, de így...
A kisfiú. Aki a pisztollyal játszott. Ott áll... térdel pontosan azon a helyen, ahol te feküdtél. Még nem kopott el a helyszínelők által hagyott rajzolatok nagyobbik része, ilyeneket vizsgálgat éppen oly hitetlenkedő arccal, mint aki tudja mit látott, tisztában van azzal mi történt és pontosan tudja, hogy ez mivel járt... mégsem hiszi el. Tehetetlenül megvonja a vállacskáját, majd amíg te a szerencséden gondolkoztál, sietve beleveszik az utca árnyaiba...
