A Vándor
Egy férfi ballag a mezőn napnyugtakor
Azon a réten nincsen fű, fa sem bokor
A háttérben nagy füst látszik, és tűz lobog
A férfi ruhája szakadt, égett s koszos
Mert a tűz az ő házát emésztette el
S szegénynek családja, mindene veszett el
Ő ki tudott futni az égő házából
De sajnos ezt nem mondhatja családjáról
Mindent elvesztve ballagott a nagy réteg
Lassan járt, megbotlott és elesett, végleg
Mikor egy vándor rálelt, s elvitte messze
Midőn felkelt, azt hitte, hogy csal a szeme
Egy ház hálószobájának ágyában volt
Miközben végig azt gondolta, hogy ő holt
Leül hozzá jótevője, egy vénember
És megitatja, megeteti jókedvvel
Mikor már erőre kapott, s tud már járni
Azt mondta az öreg, nem kell soká várni
S az öreg elvezette őt egy terembe
Amely jobban hasonlított egy veremre
Hol régebben párbajok folyhattak
Hol tanította az öreg az ifjabbat
S mikor felkészült, hogy innen elmehessen
És a bánatát könnyen temethesse
Induláskor megkapja az öreg kardját
Bár nem jó szívvel elhagyja barátját
Kapott egy jó lovat, hogy gyorsabban menjen
Hogy messzeföldön hamar letelepedjen
Sok ideje vágtat, mikor lát egy falut
És csodálkozva ment keresztül a kapun
Mert egy nagy kastély van a falu közepén
Sétált, de nem látott senkit a főterén
Gyanakvón ment be a hatalmas erődbe
Szólt valaki –„Miben bíztál, tán erődben?”
Négy vörös ruhás harcos kerítette be
Mindegyik felöltözött már fegyverzetbe
A hang gazdája előjött a sötétből
Kinézetre kiderült, nem fél a vértől
Éjsötét páncél és sisak, a fegyvere
Egy elegáns kristályosan kékes penge
A férfi int, s katonái harcba kezdtek
Ám hősünk gyorsan védett, s megrúgott egyet
Az hátra esett, és nagyon nagyot puffant
Egy másik támad, s irtózatosan kurjant
Ám e kiáltásból siralmas jajszó lett
Mert hősünk kézzel ütötte meg a fejet
De ekkor felszisszen nagy fájdalmában
Mert egy óriás dárda volt a lábában
Elfogták, megkötözték és láncolták
És őt a sötét uruk elé hurcolták
„Kövess”- parancsolta a sötét kapitány
Amíg mentek, a hős látott sok kalitkát
Amikor megérkeztek, nem hitt szemének
Nagyon megerőltető volt a fejének
Egy nagy bánya létesült az erőd alatt
És az árnyékban ott van sok sötét alak
Amint leértek látja, azok emberek
De ami leginkább is meghökkentette
Hogy ott volt a nagyon fiatal húgocskája
Látszott arcán, dolgoztatják bizonyára
Az őre kezéből kitépte láncait
Nem sok őr kerülhette el a gáncsait
Kivette az egyik kezéből a kardját
Ügyesen kitanította a jó barát
Legyőzte az őreit, lázadást szítva
Az őrök menekülnek, az ajtók nyitva
Kimenekültek az őrök, elfutott mind
Csak nagyon kevés őr maradt a várban kint
És a lovasok messzire menekültek
És a falusiak a hősnek pénzt küldtek
Ám ő az ajándékot nem fogadta el
Mert a bányamunka sok embert ragadt el
Csak egy szívességet kért tőlük, nem többet
Csupán egy kis aprónyi, gazdátlan földet
Hogy letelepedhessen ott a húgával
És elmenni, találkozni barátjával
Felépítette nemsokára szép házát
S elhasználta összes kevés kis fáját
Húgocskája eszébe jutatta nevét
Hogy ő Erlothian, a bátor és derék
Boldogan éltek, ám egy késő éjszakán
Rikoltásokat hallott, keze már a kardján
Kirohant a házból, lovasokat látva
Szeme előtt leégett házát látta
Ezek a lovasok azok a lovagok
Akik régi házát gyújtották fel, azok
És ott középen a vöröstollú lovas
Ám felugrott, hogy kiüssön pár fogat
Öreg barátját áldotta a harc közben
Hogy az ereje s kardja nem hagyta csörben
Erlothian leütött már pár katonát
Az emberek nem értették a harc okát
Hárított egy vágást, s kezével ütött
Látta, hogy a parancsnok máris dühöngött
De esküt tett Erlothian, nem öl többet
Lát egy férfit, ki egy szekeret görget
S szekér elindulva több harcot üt el
Míg a férfi most egyszerre három harcost üt, ver
Mígnem a katonák menekülni kezdnek
Most a parancsnok szerezhet új tervet
S neki rohan tizedmagával hősünknek
Kardja ellen nem vették hasznát vértjüknek
Sokuk fekszik már nyöszörögve a földön
Nem halottak, nem kell nekik ásni gödröt
A parancsnok már menekülőre fogta
Ám Erlothian tőrét a lábába dobta
És már ott volt a parancsnokokon rajta
Egy nagy ütés, és le is repült sisakja
És meglátta végre ellenfele arcát
De a sors szerint nem fejezte be harcát
Mert lovasok jönnek, és rémálmot látott
Ők gyújtották fel a házát, kardot rántott
Felugrott Erlothian az egyik lóra
És ledobta lovasát a hűvös hóra
Kardjával csapott ellenfeleire
S a vezér nem számíthatott őreire
Mert azok hörögve fekszenek a havon
S vágtat a kapitány, átkelne a tavon
De Erlothian nincs lemaradva tőle
Mikor egy fekete lovas csapja főbe
S a hős elterült a hideg, havos földön
Amikor magához tér felkel rögtön
Ám csakis az ellovagló lovast látja
A sebesült katonákat nem bántja
Ám az egyiktől megtudta, hol a vára
Annak a lovagnak, ki őt fejbe vágta
Mert ő a sötét kapitány a nagy várból
S ő ugyanaz, ki romot tett a házából
Miatta veszett el apja, anyja s bátyja
Olyan dühös volt, ha itt lenne, levágja
Felcsatolta pengéjét, és már indult is
Nem csak dulakodott, izgult is
Megölje élete tönkretevőjét?
És vegye el váltságdíjul főjét?
Vagy inkább saját fogadalmát tartsa be
Hogy harcban kezétől senki sem halhat meg
Elindult a fekete lovag vára felé
Legyőzi, vagy különben pusztuljon belé
Eljutott a kapuig, őrök támadtak
De hamar a várból kifele rohantak
Mert Erlothiannal nem bírt el semelyik
Úgy vágott, ahogy a sasok az eget szelik
S előjött a fekete lovag zugából
Páncélban, míg a hős vértje volt ruhából
Birokra keltek azon nyomban egymással
Mintha találkoztak volna egy baráttal
Olyan gyorsan csapott össze a két penge
Hogy nem látta őket az embernek szeme
A lovag mégis legyőzte erejével
Már épp leszúrta volna fegyverével
Amikor megjött a mestere
Megrúgta a lovagot, ki hanyatt esett
Felsegítette Erlothiant a mester
Megköszönte neki, kinél nincsen fegyver
Ám a vöröstollú megjelent kardjával
S utolsó percet töltötte barátjával
Mert a lovas leszúrta az öreg mestert
Hátulról gyorsan szúrt, és orvul ölte meg
Ekkor Erlothiant őrült düh fogta el
És kardját, egyetlen fegyverét dobta el
Felállt a fekete lovag, vette kardját
Támadt a lovag, s ő kitért s fogta karját
Ám a lovag gyors volt, s leugrott a falról
Ám senki se kapott hírt diadalról
És a vöröstollú lovas elmenekült
S Erlothian mikor magához tért s felült
Mert mindketten leestek, ám a hős még élt
És boldogan tette ezt, míg meg nem halt rég.
