7
« Utolsó üzenet: írta Dierol Dátum 2023. Szeptember 24. 18:11:03 »
Enethiel
Utólag értékelve a helyzetet - az a sejtésem, hogy a kocsiban Indira kifejezetten örült annak, hogy meggondoltam magam - ami kellemes érzésekkel tölt el, no meg reménnyel, hogy ezzel megtettem az első lépést a megismerése felé. Aminek úgy sejtem Amynta azért meghúzná a határait.
Tagadhatatlanul kezd bonyolódni a helyzet, és sok kérdésre nincs konkrét válaszom. Ami így előre vetíti az improvizálás vagy épp az eseményekkel sodródás szükségszerűségét. Ahogy szokták mondani - a hídon akkor kell átkelni, amikor odaértünk - azaz lehet, hogy a kérdések részben maguktól megoldódnak, vagy egyszerűsödnek - de mivel nem vagyok egyedül, ezért még az sem kizárt, hogy nem is én javaslom majd az ideális megoldást...
Eleinte próbáltam tartani magam az elképzeléseimhez - és figyelembe venni hogy mi helyes, vagy hogy kinek mi a hosszú távú érdeke - szerintem. Csakhogy bebizonyosodott, hogy vagy az én belső iránytűm defektes, vagy a világ nem pont az elvárásaimnak megfelelően működik - és hibát hibára halmoztam. Viszont mióta csak arra figyelek, hogy az éppen velem lévők jól érezzék magukat velem - azóta bár egyre több a kedves ismerős - ennek ellenére sokkal kevésbé stresszesebbek a mindennapok, s egyre inkább javul a helyzetem. A felismerés ha nehezen is, de megszületett, miszerint ha mint Bukottként is sikeres akarok lenni - akkor nem minden esetben ragaszkodhatok az emberi szabályokhoz. Viszont ezt azért valahol veszélyesnek is tartom - mert nem odafigyelve igencsak hamar elszaladhat a ló. Indira esetén pedig ha ő (is) szeretné a kapcsolatot intimitással elmélyíteni - akkor vélhetőleg nem az etikával kell foglalkozni. Ahogy szokták mondani szerelemben mindent szabad - és nem én fogok ennek ellentmondani...
Amyntában még mindig van további potenciál, hogy a hite még tisztábban ragyogjon - de sejtem, hogy ezen célom elérése érdekében még sokat kell tennem. De valami azt súgja, hogy az elérése nem lehetetlen - csak az a kérdés, hogy én elég kitartó vagyok-e hozzá?
12. nap
Most sincs kétségem, hogy képes vagyok egyszerre többeket is szeretni - és nem fizikailag értve. Mindenkiben meglátni azt, ami különlegessé teszi, amitől igazán szerethető, amit csodálni tudok benne - no meg mindazt, ami felehetőleg mindannyijukban ugyanúgy megvan. Inkább az okoz némi bizonytalanságot, hogyan is tudok mindenkivel megfelelő mennyiségű időt tölteni? Erre a legkézenfekvőbb, és legzűrösebbnek igérkező válasz az, hogy lehetőleg egy helyen...
Amynta válaszára bólintva halkan hümmentek.
/Görög/ Ahogy gondolod - de a közös időtöltésről akkor sem mondok le, és a pirosítást természetes úton csalom elő! - súgom a fülébe hátulról, majd a következő bő tíz percben merész kalandtúrára küldöm az ujjaimat.
Reggeli előtt az Indiáról szóló könyv sok meglepetést tartogat, és hamar rájövök, hogy milyen keveset is tudok erről a kultúráról. Amikor látom, hogy a reggeli nélkülem készült elő, félreteszem a könyvet.
/Görög/ Ilyenkor legközelebb szóljatok rám, hogy segítsek! - csatlakozok be újra a társaságba. Reggelizés közben megosztom velük azt a pár dolgot, amit most olvastam, és amire rácsodálkoztam.
Iason kérdésére megrázom a fejem
/Görög/ Természetesen nem zavarsz - válaszolom neki, aztán elvigyorodom - Tudod, az itthoni teendőknek van egy titka! Mégpedig az, hogy házi-manók vagy bejárónők hiányában bizony mindig megvárnak! Szóval azt javaslom, hogy gyere velem! - oldom meg a kérdést. Amynta azon szavai főpapnőként kissé mulatságosnak tűnnek, hogy nem gyakorló hívő - de tudom, hogy most a "hagyományos" vallásra érti. Ennek ellenére azért halovány mosollyal fogadom szavait. Látszik azért, hogy ő is bizonytalan - de amikor megemlítem Indirát, az eldönti a kérdést. Noha kicsit az a gyanúm, hogy még nem Indirában bízik ennyire, hanem Iasont tette meg felügyelőnek. Ezzel nekem nincs gondom - talán még jól is elsülhet, ha Iason először önállóan alkothat véleményt Indiráról. A könyvre vonatkozó kérdésére bólintok
/Görög/ Mint megtapasztaltam, ez teljességgel igaz. Inkább az érdekelt volna, hogy téged mi lepett meg benne leginkább - válaszolom.
Útközben.
Iason válasza Cesariellel kapcsolatban teljesen helyénvaló.
/Görög/ Semmi akadálya - válaszolom neki - bár az az igazság, hogy még én is csak az első benyomásokon vagyok túl.
Amikor Japánt említi, elgondolkozva hümmentek.
/Görög/ Érdekes és határozott válasz! Japán igencsak egzotikus hely európai szemmel nézve, tele furcsa, érdekes, izgalmas, megismerésre és felfedezésre méltó dolgokkal! Csak azt nem tudom, hogy honnan jött ez az érdeklődés? Talán a japán képregények? - tudakolom, aztán komolyabbra fordítom a szót
/Görög/ Hát, feladtad a leckét! Őszintén szólva nem tudom, hogy mikor és hogy tudnánk eljutni erre a két helyre - válaszolom - az egyetlen halovány remény jelenleg annak tűnik - ha kiderülne, hogy Indira szeret utazni! S amellett, hogy pont ezekre a helyekre megy, még téged is hajlandó elvinni. De ehhez annyi mindennek kellene összejönnie, hogy valóra váljon, hogy csak na! Ezért lemondani az álmodról nem szabad, de beleélni magadat sem! Mert nagy szerencse, türelem és bizakodás kell hozzá, hogy valóra válhasson!
Leszállásnál tudatosul bennem, hogy Iason érdeklődése Japánnal kapcsolatban akár a beszélgetőtársai hatására is fellobbanhatott. Sem a papírlapot, sem a "felismerésemet" nem osztom meg vele, mert akkor még jobban zavarba hoznám. Így csak annyit állapítok meg
/Görög/ Úgy tűnik, hogy ők is rendszeresen utaznak ezen a vonalon - vonom le a következtetést, és ennél jobban nem is erőltetem az ikrek dolgát. Mivel nem egy korosztály, így nem tartom valószínűnek, hogy Iason ledumálta volna őket a lábukról - bár ha tévednék, akkor le a kalappal a fiatalember előtt!
Kirké szokás szerint hozza a - lassan kiszámítható módon - furcsamód pontos formáját. Rövid, tűnődő pillantás a "véletlen" jutalma, de aztán hagyom annyiba a dolgot, és köszönés után Iasont a gondjaira bízom.
Az irodába lépve eszembe jut a múltkori nem túl dicső esemény - így önkéntelenül is kissé bekomorulok egy pillanatra. A füzetet átnyújtva
/Görög/ Neked is! - válaszolom, és valahogy nem tudom zokon venni az óvatosságát. A "korholásra", hogy legközelebb esetleg engedélyt kérhetnék, bólintok.
/Görög/ Jelen esetben az udvariasságot kissé hátrébb soroltam a biztonságod érdekében. Ebben az alakban nem kell a hormonokkal is küzdeni, csak saját magammal - válaszolom, majd a kérdésére megvonom a vállam.
/Görög/ Furcsa kérdés! Ha minden rendben volna velem, és teljes önkontrollt tudnék gyakorolni - ugye nem volna kötelező itt lennem. Ráadásul a minapi példa ékesen bizonyítja, hogy komoly gondok vannak... - hagyok pici szünetet, hogy belássa - eddig igazam van - Így nem ígérhetek olyasmit, hogy minden minden körülmények közt rendben lesz - mert bár erre törekszem, de van esély arra, hogy kicsúszik az irányítás a kezeim közül! Szerintem nem az én feladatom megsaccolni ennek az esélyét, mert ebben a kérdésben egyszer már súlyosan tévedtem. Kettőnk közül te vagy a veszélyeztetett fél - ezért neked kell eldöntened, hogy mennyire érzed magad veszélyben, és a kockázatokat csökkentendő milyen biztonsági intézkedéseket kívánsz hozni! Az én feladatom pedig az alkalmazkodás - fejezem be halkan.
Ha úgy dönt, hogy bízik bennem, végre van lehetőségem előhozakodni azzal a kérdéssel, ami tegnap óta egyre inkább foglalkoztat.
/Görög/ Tegnap olyasmi történt, amire nem számítottam, és komoly változást hoz... - kezdek bele - Megegyeztem egy Bukottal, hogy az elkövetkezendőkben védelmezek egy halandót. Hogy neki mi benne az üzlet, azt még nem látom. De azt tudom, hogy mind a halandónak, mind nekem kedvemre van az ötlet - és további, engem érdeklő információkkal is kecsegtet a megegyezés... Ugye azt szokták mondani, hogy a változás elkerülhetetlen... Mégis most, itt belül azért rosszul érzem magam miatta. Mint tudod, Jayr elhivatottsága, hogy rendőr legyen olyan erős volt, hogy a szerelem és Lena helyett is ezt választotta - majd meg is halt érte. Most pedig épp arra készülök, hogy felhagyjak ezzel a hivatással - mintegy semmibe véve Jayr áldozatait - talán csalódást okozva Karl nagyapának, cserben hagyva a kerület lakosait és a kollégákat - csak hogy nekem, és pár embernek jobb legyen... Az hogy rendőr vagyok - az egy biztos, megkérdőjelezhetetlen sarokkő volt eddig, amire oly sok minden épült. A mostani döntésem logikusnak tűnik - de nem tartom teljesen helyénvalónak. Úgy érzem, mintha szemen köpném, elárulnám mindazt, amit Jayr képvisel..t... és ez nagyon zavar... Még akkor is, ha most már felelősséggel tartozom másokért, és az ő javukat tartom szem előtt a tágabb közösséggel szemben. Úgy meg főleg zavar, hogy azt gondolom, hogy jól járok ezzel a változással... Mintha harminc ezüstért eladtam volna valami fontosat... A közösség szolgálata helyett hagytam magam megvesztegetni! Beállva a sorba eladtam magam a gazdagoknak, és a hétköznapi emberek ismét vesztettek... és nem tudom, hogyan és mivel fogom tudni ezt a sarokkövet pótolni. Néha az az érzésem, hogy sok esetben nem túlszárnyalom Jayrt, hanem alul múlom, és nem ezt érdemli... Te eléggé ismersz engem, de objektíven látod a helyzetet. Ebben az esetben hol húzódik a határ az önzőség és a jogos önérdek között? - szegezem neki a kérdést.