-
(https://rpgenerations.hu/Zen/albums/Cyrgaan-KheaLorn-K-pei/Ketes_hozomany/erdo.jpg)
Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam
mivel az igaz útat nem lelém.
Ó szörnyű elbeszélni, mi van ottan
s milyen e sűrű, kúsza, vad vadon:
már rágondolva reszketek legottan.
A halál sem sokkal rosszabb, tudom.
De hogy megértsd a Jót, ami ott találtam,
Hallanod kell, mit láttam az uton.
Dante Alighieri
Az Égi Fény megnyilatkozásának
3701. esztendeje, Alborne Terce
A Lant Havának 1. napja
"Jöjj hát, borom, te drága,
Te hallgatag barát,
Fogadós, ki vízzel pancsol,
Szétrúgom a farát.
Ki bort iszik, a jövendőbe,
Vidáman tekint,
Az Ég ezerszer áldja meg
E Folyékony Rubint."
A meleg évszak kezdete minden évben boldogságot költöztet a szívekbe északon és délen egyaránt, függetlenül attól, ki milyen égi hatalmasságot ismer el uraként. A zord tél, a hideg után az Élet végtelen körforgásának egy újabb epizódja következik: rügyek pattannak, szárba szökkennek a magok, dermedt álmából ébred állat és ember egyaránt.
Haonwell fehér tornyokkal ékes, hatalmas városára egyelőre bágyadtan, de kellemesen sütött a tavaszi nap. A levegő megtelt élettel, illatokkal, az ébredező város reggeli hangjai is megváltoztak, mintha pár hónappal ezelőtt nem is tél lett volna, amikor a Traidlan felől súlyos, szürke hófellegek kúsznak a város fölé, komor hangulatukat rányomva az alattuk élő emberekre.
Ki ne hallott volna már a Dal Havának ünnepségeiről? Észak hercegségeinek lakói és a világ számos pontjáról érkező vendégek méltóképp megünneplik a tél elmúltát, a heteken át tartó ünnepségsorozat a Csillagköpenyű Lantos dicsőségét hirdeti.
Ilyenkor mintha maguk az Istenek is közelebbről szemlélnék néhány halandó sorsát…
-
KM: Cyrgaan Khea'Lorn
Helyszín: Észak-Ynev, Haonwell, Haonwell városa
Időpont: P. sz. 3701, a Dal Havának első napja
Játékosok: Teucras vil Dein-Laur (Kirvano Kien), Simeon Kayl (Rigor Mortis)
Simeon Kayl
Megkönnyebbülve sóhajtasz fel, ahogy meglátod Haonwell városának ismerős, karcsú tornyait. Hosszú volt az út Magrasból, az Unióból, megfordult a fejedben, hogy egy pár hétig inkább élvezed az otthon nyugalmát és melegét. Szép dolog a kalandor lét, de azért nem lebecsülendő a nyergen senyvedés után a hintaszék a nagyszobában sem. Főleg egy jó kupa erigowi Farkasvérrel.
A Zemel lábain futó régi kyr úton léptetsz, és megállsz az egyik domborulaton, hogy szemügyre vehesd az alant elterülő lapály közepén, a tavaszi napfényben büszkén fürdőző falakat, palotákat.
A széles úton előtted is több szekeret, lovasokat, gyalogosan sétálókat látsz – néhány, erigowi csepűrágónak tűnő alakot egy fertályórával ezelőtt hagytál magad mögött. Hiába, a Dal Havának híres-hírhedt ünnepségei messze földről vonzanak mindenkit, aki a pyarroni istenek igazságát vallja – és gyakran olyanokét is, akik nem.
Emlékszel még azokból az időkből, amikor a Gárda egyenruháját hordtad, hogy ebben a hónapban volt a leginkább feszített a szolgálat. Persze a Lapályon vagy a Yattyrban így is történtek olyan dolgok, amikre nem lehetett büszke a városőrség, de ezeket az eseteket és a nyomukban elharapózó szóbeszédeket már akkor is remek érzékkel indították útnak a feledés mocsara felé…
Megigazítod a kardot az oldaladon, és lovadat újfent haladásra ösztökéled.
Még egy fél napba telik, mire eléred a Vízikaput. A belépésre várók sora hosszan kígyózik, többen szúrós szemmel néznek tád, ahogy a szekerek sora mellett előrehaladsz. Még akkor is, ha jogosan teszed, a rostokolók mindenkire irigyek, akik mentesülnek a várakozás alól. Már messziről látod az őrség egyenruháját viselő katonákat, akik a kapupénzt szedik a belépőktől.
Egyiküket – a tíznagyot – messziről megismered hórihorgas alakjáról és óriási sasorráról, évekig szolgált alattad. Mindenki Karvalynak gúnyolta a háta mögött, de az igazi neve Marel. Amikor észrevesz, látod az arcán a felismerést, de visszafogottan viselkedik.
- Hagyd, fiú! – szól oda egy tejfelesképű újoncnak, aki nem ismer, és már elő akarja citálni a hivatalos szöveget.
Int, hogy kövesd, és a tíznagyi szobába vezet, ami a kapu egyik sok láb magas tornyában található. Borral teli kupával és hellyel kínál a nehéz tölgyfa asztalnál, majd ő is leül.
- Alborne hozta, kapitány úr. – néz rád mosolyogva, tisztelgésre emelve a kupáját. Ő is azok közé tartozik, akik még mindig a régi rangjelzésed használják, nem törődve az eltelt évekkel. Talán kérdezne még valamit, udvariasságból, vagy talán kíváncsiságból, de végül csak fúj egyet.
- Di Videro kapitány parancsát kell átadnom önnek, mely szerint az esti őrségváltáskor várja önt a Laktanyában.
Alaris Di Videro a parancsnokság magas rangú tisztje, akitől már többször kaptál megbízatást. Attól tartasz, hogy a békés pihengetésnek azelőtt vége lesz, hogy úgy igazándiból belekezdenél. A kötelességtudat mégis meggátol abban, hogy nemet mondj, szerencsére az esti őrségváltás Antoh órájában van, így addig még van jó néhány órád.
Teucras vil Dein-Laur
Kevesen ismerik a Fény Urának kolostorerődjét, amely Ronse városától északra, a Tengeri-Traidlan lábainál bújik meg. Pedig évszázadok óta áll már, falai között az elmélkedést, elvonulást kereső papok tartózkodnak leginkább, akik pihenésre vágynak távol a világ zajától.
Az elmúlt néhány hetet itt töltötted, miután Urad szolgálatában a távoli Tongoriából visszatértél. Érdekes tapasztalatokkal gyarapodtál az egykorvolt Cranta maradványain tengődő törzsek mágikus illetve szeráfi mágiájával kapcsolatban, de a ködlepte hegyek mélyén lappangó gonoszság próbára tette elmédet és lelkedet egyaránt.
A különös, kívülállók számára idegen szépségű, számodra azonban mégis ismerős falak között ráleltél a megnyugvásra, és hosszas meditációkkal megszabadultál a felesleges dolgoktól és rendszerezted elmédben illetve tekercseken a fontosakat.
Este nyugodtan hajtod álomra a fejed.
Egy emberalakot látsz, arcán különös, szarvakkal díszített, rémisztő, mégis megkapóan szép sisakkal, talán maszkkal. Ódon vár falain áll, körülötte zöld tengerként hullámzik az erdő, mintha életre keltek volna a fák. Az ég vörös, óriási fekete fellegek suhannak rajta, az alak hosszú fekete hajába orkánerejű szél kap.
A körülötted felragyogó fényaura megvéd az időjárás viszontagságaitól, azonban a roppant alak észrevesz. Feje feléd fordul, vöröses szemei meredten néznek rád. Aztán hátraveti a fejét, és nem evilági hangon felkacag.
Kinyitod a szemed. A falak megnyugtató hűvöst sugároznak feléd, a melletted álló asztalon a tegnap félbehagyott tekercs – egy levél édesanyádnak, a távoli Erionba.
Felülsz, de az álom képei nem engednek nyugtot.
Urad üzent – úgy látszik, újra útnak kell indulnod hamarosan. Kopogtatást hallasz az ajtón, majd az egyik fiatal akolita hangját:
- Terios könyvtáros hívat, uram.
-
KM: Cyrgaan Khea'Lorn
Helyszín: Észak-Ynev, Haonwell, Haonwell városa
Időpont: P. sz. 3701, a Dal Havának első napja
Játékosok: Caroline Azurre (Caroline Azurre), Éji Árny (Filio Mortale)
Caroline Azurre
Jaril nagyot ásít a bakon, majd bosszús nyögéssel oldalra hanyatlik.
- Istenek az égben, ha ennyire lassúak, véget ér az egész hacacáré, mire a falakon belülre jutunk! – fakad ki bosszúsan, miközben hanyatt fordul, és karját a feje alá téve elhelyezkedik. Előtte a társulat társzekerét vontató igások is csak unottan legyeznek a farkukkal – már fertályórája is megvan tán, hogy utoljára előrébb jutottatok.
A látványra, igaz, nem lehet panasz. Előtted Haonwell városának Vízikapuja, igaz, vagy negyedmérföldnyire, mögötte a Selva túlpartján világos falak magasodnak. Mögötte égbeszökő tornyok, büszke paloták látszanak. A kapu előtt társzekerek hosszú sora kígyózik, tele a Dal Havának ünnepségére igyekvő csepűrágók, mutatványosok, énekmondók, előadók várják a belépést a hercegi fővárosba.
- Ha ezt tudom, a Treis felől megyünk… - bosszankodik tovább Jaril, a társulat vezetője, illetve az elmúlt néhány hónapban alkalmi szeretőd is. Nem, mintha nagyon áhítoztál volna rá, bár fennen hangoztatja mindig, hogy milyen „kapós” a szebbik nem körében. Amikor befogadtak néhány hónappal ezelőtt, a társaság tagjai nem igazán néztek jó szemmel – különösen a dzsad testvérek, Erima és Kharifa. Kiváló táncosok, és egyébként jó kedélyű, sokat látott nők, de jelenlétedhez csak lassan szoktak hozzá. Jaril szava azonban a kis társaságon belül parancs, és ezért csendben tűrtek, míg az együtt töltött idő rendezte a kapcsolatotokat. Jaril később jelezte feléd, hogy ideje volna valamiféle „hálát” tanúsítanod emiatt, így kerültél vele közelebbi kapcsolatba. Az utóbbi időben mintha különösen kötődne hozzád, hasznos lehet még…
A két szürke parancsszó nélkül előrébb vontatja a kocsit, te pedig a továbbra is bosszúsan fújtató férfi mellett ülve a lehetőségeidet veszed számba. Ez a társulat már a sokadik a sorban, akikhez hosszabb-rövidebb időre csatlakoztál, de most mégis úgy érzed, hogy lassan elérkezik a változtatás ideje. Itt, az ünnepségek forgatagában talán nem lesz nehéz egy alkalmas pillanatban faképnél hagyni a társaságot. Még akkor is, ha a korábbiakhoz képest egészen jó csapat – saját céljaid ki fogják nőni a lehetőségeiket.
Jaril közben a tervezett előadásokról kezd beszélni. Az a két-három ismert darab, amit szívesen játszanak a társaság tagjai, különféle felosztásban, napjában többször. Esetleg lehetnének különlegesebb előadások, vagy talán…
Hangja ezen a ponton szinte zsongássá csendesül a füledben, elmédet más gondolatok kötik le. Úgy tervezted, ha eljutsz a Szövetség területére, majd tudni fogod, merre indulj tovább, most mégis van egy olyan érzésed mintha sötétben tapogatóznál. Egy kicsit úrrá is lesz rajtad a kétségbeesés, de valami azt súgja, hogy jó úton jársz.
Hirtelen Jaril csendben marad, te pedig csak pár másodperc múlva figyelsz fel a csöndre. Felkapod a fejed – a férfi kérdő tekintettel bámul rád.
Éji Árny:
A Kradnak, a tudás pyarroni istenének szentelt tempom kapuja mellett állva, hátadat a falnak vetve szemléled a Yattyr utcai forgatagát. Lassan kezded megunni a téged minden egyes alkalommal megbámuló járókelők tekintetét, így inkább - sokadszor- sétára indulsz a templom melletti híres Füvészkertben. Jobban is érzed magad a gondosan karban tartott, fűszernövények tucatjainak otthont adó ágyások között, ahol korán ébredő méhek döngicsélnek a tél elmúltával a leggyorsabban nyíló virágokon. Orrodba szagok egész garmadája áramlott, már-már a követhetetlenségig összekuszálódva.
Odébb, a fák alatt múlik csak el az erős szag, bár így is szinte prüszkölnöd kellett tőle a lassan forgó szellőben. Kisvártatva érzékeny füleid közeledő lépteket jeleznek. Bár az ütemből pontosan tudod, hogy ki közeledik, ahogy orrod a levegőbe emeled, a szél olyan illatot hoz, ami megerősíti, amit már addig is tudtál. A bárdnő közelít.
Közben átfut az elméden a gondolat, hogy ez olyasvalami, amit az emberek sosem fognak megérteni. Csökött érzékeik a valóság jelentős részétől fosztják meg őket. Akárhogy álcázzák külsejüket, változtatják meg a hangjukat, tanulják a megtévesztés magasiskoláját, vagy akár használnak mágiát… A szaguk, az árulja el őket.
Lumina előbukkan az útkanyarulatból.
- Örülök, hogy itt talállak – szól mosolyogva. Tudod, ő is jobban szereti a városoknál a fák lombjának suhogását.
- Derultól jövök. Azt mondta, még van néhány dolog, amit a fóliánstárban meg kell néznie. – biccent fejével a hatalmas, fehér falú rendház felé. – Ha meguntad már a várakozást és a semmittevést, elkísérhetnél.
Igaz, ami igaz, a türelmes, tétlen várakozás nem tartozik az erősségeid közé. Ráadásul már két hete élvezitek a város vendégszeretetét, és nem bánnád, ha történne már valami azon kívül, hogy elkíséred néhanapján a lovagot a Krad-rendházba. Valami készülőben van, azt a csontjaidban is érzed, mert a lovag a szokásosnál is kevesebbet beszél a terveiről. Tapasztalatod szerint ez pedig azt jelenti, hogy a társaság nemsokára útra kel.
Lumina közben egy halványrózsaszín virágot szimatol, kezeit a növény levelein végighúzva halkan suttog hozzá.
-
Néhány hónapja verődtem egy cirkuszi csapathoz, akikkel most is úton vagyok. A Társulat vezetője Jaril... mondjuk úgy, hogy nem éppen kellemetlen külsejű alak...de azon kívül, hogy a "befogadásáért" hálát vár tőlem testileg..nem emelte a szemembe igazi férfinek. Igaz, hogy a testi vágyaimat kielégíti, és a tagok rosszalló pillantásaitól is "megvéd", ezen kívül nem kötődöm hozzá. Vagyis..ő inkább ezt hiszi és ameddig előnyöm származik belőle, addig nem vetek véget az ábrándozásainak. Amúgy meg sokat nem kellett tennem, hogy a karjaiba emeljen.. minden férfi egyforma.... Ahogy a vágyaik is. Na, de most végre Haonwellbe érkezünk egy nagyobb városba, ahol a forgatag és a lehetőségek is megsokszorozódnak a céljaim eléréséhez. Nem mondtam le azokról a terveimről, hogy a kezembe vegyem a sorsom és visszakaphassam azt ami engem illet. Talán most jöhet el az alkalom, hogy más utakat keresve induljak el a célom felé. S ha ehhez találok valakit aki segítene...az sem lenne hátrányomra.
A kapu előtt irdatlan tömeg és torlódás van. Szinte egymást érik a Mutatványosok, Kereskedők és Árusok. Minden szín, forma és illat kering körülöttünk. Jaril nehezményezi a lassú haladásunkat, bár én nem vagyok egy türelmetlen fajta...ha csak nem hátráltatja az akaratomat valamire.
A bakon ülve a fejemet lassan forgatva nézelődöm a csuklyám alatt. Tudom, hogy ha nem így tennék, akkor állandó pillantásokkal követnének az emberek. Nem azért, mert a Társulatban tag vagyok...hanem, mert eléggé kitűnök a külsőmmel az "átlagtól". Volt már rá példa, hogy könnyű prédának tartottak és a várakozásuk ellenkezője történt. Nem vagyok arra a tettemre büszke, de megvédem magam, ha kell...
Most viszont az átlagosnál jobban merülök el a gondolataimban, nézve a tömeget. Még Jaril szavai sem érdekelnek, mivel csak morgolódni tud, ha valami lassú... ezt már megszoktam tőle. A többiek meg eleve nem izgatnak és jól tudom, hogy nem is néznek engem jó szemmel amióta itt vagyok köztük. Sorra lehetőséget kerestek, hogy piszkálhassanak, de még ők sem mernek ellenkezni Jarillal. Legalább ez itt törvény. Nekik.
-Bocsi Jaril. Elkalandoztam a gondolataimban. Teljesen jó a műsorterved!- nézek rá egy kedves mosollyal, bár fogalmam sincs mi lehet ennyire fontos, hogy egyenesen kérdőre von a merengésemért.
-Mikor jutunk be? Sokat kell még várni?- teszem hozzá gyorsan. Ne higgye, hogy nem hallottam amit mondott, csak éppen nem válaszoltam azonnal. Közben a gyülekezetet nézem és ha más nem is, a sokféle ember elég színes és izgalmas kavalkádot alkot. Úgy érzem, hogy itt lesz ami változást hoz nekem...és remélem, hogy az elképzelésem szerint fog történni.
Kicsit fészkelődve mocorgok az ülésen, mint aki elzsibbadt tagokkal van, hogy lássa izgatottságomat, ahogy ő teszi. Izgatott vagyok valóban, de nem a műsorkiosztás miatt. De ezt neki nem kell tudnia, ahogy sok minden mást se...
-
KM: Cyrgaan Khea'Lorn
Helyszín: Észak-Ynev, Haonwell, Haonwell városa
Időpont: P. sz. 3701, a Dal Havának első napja
Játékosok: Éji Árny (Filio Mortale)
Éji Árny:
A templom kapuja mellet érzékszerveimet elárasztják és megtöltik a város ingerei, cseppet sem kellemes ingerei a vadonhoz képest a szag az, ami elviselhetetlen számomra néha, ezért a bámuló tekintetek és a kellemetlen szagok elől a füvészkertbe „menekülök” tudni kell, mikor kell visszavonulót fújni. A kinti forgataghoz képest a füvészkert maga a megtestesült nyugalom eleinte élvezem a tiszta és természetes illatokat ám idővel teljesen eltelítődöm, a koncentráltan jelen lévő növények illatától a természetben sohasem fordulnak elő ennyire sűrűn, mint itt a kert ágyásaiban. Az erős illatok elől a kertben lévő fák árnyékába húzódom vissza.
Előbb hallom Lamina érkezésének hangját, mint érzem meg illatát, igen neki tiszta illata van az emberekkel szemben akik sokszor kellemetlen szagokat árasztanak magukból még elmélkedem egy kicsit az emberek felismerhetőségén minden mesterkedésük ellenére mire Lamina felbukkan az útkanyarulatból és nem alakoskodik, nem kertel egyből a lényegre tér, „Örülök, hogy itt talállak. Derultól jövök. Azt mondta, még van néhány dolog, amit a fóliánstárban meg kell néznie. Ha meguntad már a várakozást és a semmittevést, elkísérhetnél.” – mondja majd egy apró virágban gyönyörködik és beszél hozzá, ezek után nem hinném, hogy körmönfont frázisokban kéne válaszoljak.
- Örülök, hogy látlak, igazán üdítő az illatod ma. – mondom neki mosolyogva, ami lehet, hogy az emberek számára vicsornak hat – Igen meguntam már a várakozást és a semmittevést is, ezért szívesen elkísérlek. De mondd valójában hova is tartunk és mi a célunk, remélem nem csak céltalan lődörgés a városban…
-
Simeon Kayl:
Ahogy közeledik Haonwellhez úgy támad fel a honvágya,elég régen elhagyta már a várost,ideje hogy kicsit visszatérjen
a családhoz.A kapu felé haladva felbukkannak az út szélén veszteglő szekerek,kocsik amik a belépésre várakoznak, a sor
nagyon lassan halad hiszen ezeket az őrök át is nézik.A gyalogfosok ennél jóval gyorsabban bejutnak, legfeljebb a
batyujukat nézik át,ha éppen szigorú őr van szolgálatban.
A kaput elérve ismerős alakot pillant meg,Marel a tíznagy aki a strázsákat felügyeli.Rögtön nyugalomra is inti az egyik zöldfülűt
aki már éppen szóra nyitná a száját előtte.
-Neked is üdvözlet Marel,rég láttalak...minden rendben?-teszi fel a költői kérdést,mint ahogy amaz is kérdezne még valamit láthatólag,
de letesz róla és ehelyett csak beinvitálja a tíznagyi szobába.
A járást már jól ismeri,de azért előre engedi a tíznagyot,végtére ő most csak vendég itt.Miután leültek Simeon elfogadja a bort,kiszáradt torkának
most roppant jól esik az út pora után.Végül kiböki Marel:
"- Di Videro kapitány parancsát kell átadnom önnek, mely szerint az esti őrségváltáskor várja önt a Laktanyában."
Simeon nagyot kortyol a kupából,lenyelve az utolsó korty nedűt,majd bólint:
-Jól van! Felkeresem őrségváltáskor...köszönöm a bort-teszi az üres kupát az asztalra,majd mint a fáradt utazók,kik nem szívesen hagyják
el a kényelmes ülőhelyet,nagyot szusszanva áll fel.Elköszön,majd újra nyeregbe pattan és a város ismerős utcán poroszkálva az állandó szállására megy.
Megérkezvén lepakolja a holmijait és tüstént a fürdőházba látogat,mivel még van pár órája leáztatja magáról az út porát.
Végeztén a szállásról hozott tiszta ruhát veszi fel és mindjárt komfortosan is érzi magát,még felkeresi a kedvenc fogadóját ahol rendel ételt és elfogyasztja.
Mindezek után a laktanyához megy,a kapu mellett kiköti a lovát és megvárja hogy nyugodtan megtörténjen az őrségváltás,aztán az őrhöz lép:
-Jó estét katona! Di Videro kapitány hivatott,már vár engem...
-
KM: Cyrgaan Khea'Lorn
Helyszín: Észak-Ynev, Haonwell, Haonwell városa
Időpont: P. sz. 3701, a Dal Havának első napja
Játékosok: Caroline Azurre (Caroline Azurre), Simeon Kayl (Rigor Mortis), Éji Árny (Filio Mortale)
Caroline Azurre
- Örülök, hogy így gondolod… - dől hátra elégedetten Jaril, de szemében gyanakvás csillan egy pillanatra. Aztán csak hátradől a bakon, és dühödten kifakad újra.
- Fogalmam sincs, mikor jutunk be, Car. Nézd meg mennyien vannak, sok ingyenélő, léhűtő, tehetségtelen…
A régi nóta. A nagy Jaril Meltinos, aki tehetségesebb, jobb és ami a legfontosabb, mindent jobban megérdemlő a többieknél, akik csak lehúzzák, visszatartják, útban vannak. Ez a fickó magánszáma, és be kell vallani, nagyjából ismeretségetek második órájában vált rettentő unalmassá, ha nem lett volna a szükség, akár Tharr papjainak is szívesen átadtad volna, hogy valamelyik vérmeneten felhasználják.
Figyelmed a bosszúságról inkább újfent a tömegre fordítod, amely időközben megindul, és egészen sokat haladtok, ahogy a napkorong lassan kúszik az istenek egén.
Végül, napközép után nem sokkal nyertek bebocsátást a városba. A kapuőrök unott arccal bólintanak, miután egyik társuk benézett a társzekeretek puttonyába is, majd hirtelen belül találod magad az ősi város falain. Mintha kipukkant volna a várakozással teli buborék, gazdagon nyújtja feléd az érzékeket bizsergető ajándékait, hirtelen megtelik a levegő hangokkal, illatokkal.
A kocsi mellett polgárok sietnek útjukra – kik láthatóan mesteremberek, kik inkább kereskedőknek tűnnek –, piaci kofák árulják portékáikat, vagy beszélik meg a nagy híreket egymás között. Az utcákon árad a tömeg, mindenhol van valami, ami lekösse a figyelmed. Nem is emlékszel, mikor láttál utoljára ennyi embert egyszerre, mindenesetre szinte kifáraszt az élmények tömege.
Viszonylag hosszan kocsikáztok az utcákon, míg végül a városfal tövében, a Treis kerületre nyíló kaputól nem messze, egy kisebb téren, egy sebtében felállított színpad szomszédságában táboroztok le. Körülöttetek számtalan egyéb társulat vagy magányos előadó keresett magának helyet. Viszonylag gyorsan végeztek a kipakolással, de előadást leghamarabb két nap múlva tart a társulat – és mivel Jaril egy közeli becsületsüllyesztő irányába indult el, úgy tűnik, hogy a délután és az este mindenképpen, de úgy lehet még a holnap is a tiéd.
Simeon Kayl
Marel szavaidra csak bólint, és ő is felhajtja a borát.
- Akkor hát Alborne áldásával... - emeli tisztelgésre a kezét, de félúton észbe kap, így mozdulata kissé esetlenre sikerül. Mindenesetre, zavarát leplezendő, erőltetett vigyorral az arcán kezet nyújt, majd kikísér és ahogy a lovad nyergében ülve visszanézel, már ismét a kapunál posztoló tíznagy, épp valami utasítást ad az egyik emberének. Szavát elnyomja a kapun kívül bebocsátást várók zaja. Ahogy innen megnézed, majd' mérföld hosszú lehet a sor. És mert a legszebb öröm a káröröm, kapargatja a torkod a kuncogás, ha arra gondolsz, mikor jutnak el a kapuig a távolban állók.
Amíg a város macskaköves, a régi kír időkből megmaradt útjain léptetsz, több dolog is jár a fejedben - lovad szinte már magától is tudja az utat. Egyrészt, nem érted Marel zavarát, hiszen semmi különleges nincs abban, hogy a Vízikapu őrségének parancsnoka ilyen feladatot kap. Milyen hírek terjenghetnek a városban, amióta nem voltál itt, amik esetleg aggodalomra adhatnának okot? Amikor ennyi a külhoni, a rossz nyelvek szerint akármi megtörténhet.
Aztán - hessegeted el a zavaró gondolatokat - az is lehet, hogy az előtte álló nehéz napok miatt volt kissé feszült a derék katona. "Szakadékba majd akkor esünk bele, ha odaértünk", tartja a mondás, úgyhogy figyelmed inkább arra fordítod, hogy mennyivel közelebb állnak szívedhez Haonwell magas fehér tornyai, a kyr örökséget mutató palotái, zöldellő parkjai a dwoon városok szürke erőd-hangulatánál.
Aztán persze az is eszedbe jut, hogy mikor fogod így meglátogatni a rég látott családot...
De aztán a fürdőházban elszállnak a gondok - talán alszol is néhány percet a párás, fülledt levegőjű helyiségben -, és egy kiadós, sültet és bort gazdagon felvonultató vacsora után a laktanya mellől szemléled az őrségváltást. Az idősebb őr, akit megszólítasz, tiszteleg és bólint.
- Jó estét, uram. Igen, így van, uram. Egy kis türelmét kérem.
Kisvártatva felbukkan egy fiatal legény, aki int, hogy kövesd. Hamar eléritek a kapitány szobáját az emeleten. Puritán egyszerűséggel berendezett szoba, amelyet egy hatalmas tölgyfa asztal ural. Mögötte, egy magas támlájú székben ül Di Videro, kezében hosszú lúdtoll. Nem sokat változott az elmúlt években. Hatalmas, medvetermetű férfiú, gesztenyebarna hajába és szakállába itt-ott már ősz szálakat rajzolt az idő. Jöttötökre felpillant, majd felugrik, és kezét nyújtja.
- Alborne hozott, Simeon!
A fiatal katona távozik, míg a kapitány bort tölt egy kupába, és leültök az asztal két oldalán.
- Egészségedre! - koccint, majd belekortyol a kupájába. Ízlelgeti egy darabig a bort - jóféle erigowi vörös -, kicsit mintha fogalmazná még maga is a mondandóját.
- Minden rendben történt az Unióban tett látogatásod során? – kérdése, ez tagadhatatlan, időhúzó jellegű. Ő is tudja, te is tudod, hát ne is feszegessük.
Főleg azért, mert tudomásod szerint szoros kapcsolatot ápol a dorani Titkosszolgálattal, így aztán valószínűleg egyéb forrásból már hamarabb tudott küldetésed sikeréről, minthogy elérted volna a hercegség határát…
Éji Árny
Lumina elmosolyodik a szavaidra, de nem fordítja el a fejét a kis virágtól. Olyan meghitt kép ez, hogy szinte elfordulnál, nem akarván zavarni két lény találkozását.
- … leszakítanának, pedig az értéked itt van… - hallod utolsó szavait, majd a bárdlány melléd lép.
- Zavarna egy kis céltalan lődörgés? – játssza a meglepettet. – Hiszen e város tele van látnivalóval, főleg a Dal Havában! – perdül táncra, majd pár lépés után abbahagyja a nagyívű mozdulatokat. Úgy emlékszel, van valami tánc, amit az emberek úri körökben járnak, ami hasonló, de hogy a neve mi lehet…
- Nincs mitől tartanod. Utunknak konkrét célja van. – komolyodik meg a félelf, ahogy a Tudás Istenének templomát magatok mögött hagyva elvegyültök az utcai forgatagban. Ennél többet azonban nem mond.
Az utcákon a tömeg egyre nő, ahogy újabb és újabb muzsikusok, csepűrágók. énekmondók, színészek, mutatványosok vegyülnek a reggel dolgukra igyekvő iparosok és polgárok közé. Külsődnek köszönhetően azért viszonylag sok helyetek van – a legtöbben nagy ívben kerülnek, nem akarván az utadba állni. Többen feltűnően meg is bámulnak. Ahogy bolyongtok a város utcáin, hol jobbra, hol balra fordulva, azt el kell ismerned, hogy bár sosem fogod jobban kedvelni az erdők árnyas mélyénél, azért egészen kellemes város ez. Lépten-nyomon parkok, kertek szakítják meg a kőépületek sorfalát, szökőkutak, tavacskák szegélyezik a tereket.
Most szinte minden utcasarkon zenél valaki, néhol rögtönzött színielőadás zajlik, máshol kardnyelők szórakoztatják a szájtátiakat. Egyiket kevésbé érted, mint a másikat, ez a kardnyelős előadás végképp meggyőz arról, hogy az istenek végtére is mégiscsak túlbecsülték saját képességeiket, amikor nekiláttak az emberfajt megalkotni. Az egyik nagyobb téren, ami máskor talán piacként funkcionálhat, most rögtönzött porondot állítottak fel.
Ez már érdekesebbnek tűnik, az „arénában” kér páncélzatba öltözött harcos „táncol”. Nem tudsz jobb nevet találni már-már feleslegesen akrobatikus, pördülésekkel, szaltókkal teletűzdelt produkciójuknak, bár avatott szemed észreveszi a tánc mögött a mélyebb vonalakat, a harc ősi igazságát. Ahogy látod, nem ez az egyetlen produkció, oldalt, a közönség sorai mellett a reggeli hűvös ellenére félmeztelen, duzzadó izmú öklözők, karddal-pajzzsal felfegyverzett klasszikus harcosok is állnak.
Lumina megállás nélkül, mondhatni teljes érdektelenségről tanúbizonyságot adva haladna tovább, benned viszont hirtelen felhorgad az érzés, hogy valaki figyel téged.
-
-Jól van, na. Izgatott vagyok. Mint te, macika.- ismerem már, hogy állandóan morog és értetlenkedik mindenért. Érzem, hogy a várakozás miatt frusztrált és semmi se jó neki. Inkább a körülöttem lévő tömegre figyelek ismét, mert jobbnak látom, ha ráhagyom a morgásával együtt. Szerencsére leheveredik és én meg kedvemre nézelődhetek tovább. Pár óra múlva a kapukon belülre jutunk és a helyünket is megtaláljuk egy viszonylag tágas részen egy csoportosulás mellett. Jaril magához hűen kiosztja a többieket és nekem is intéz valami keresetlen mondatot a lassúságomra. Bár én egyáltalán nem tartom ezt lassú kipakolásnak, mivel egy fertály óra múlva már a kocsikról és a lovakról is lekerülnek a holmijaink. A társulat “feje” aztán úgy dönt, hogy legurít a torkán pár pint italt, így gyorsan magunkra maradunk az előkészületekkel. Amúgy meg nem is bánom, hogy Jaril eltűnt egy időre a búfelejtőben, mert végre nyugalom van nélküle. A többiek pihennek a hosszú út után, én meg elindulok kicsit körbenézni a környéken. Semmi kedvem tétlenül ülni és olyanok társaságában lenni, akik amúgy sem társaságom. Pár hónap alatt sem alakult ki köztünk semmiféle barátság, de nem is igényeltem tőlük. Mielőtt elindulok járni egyet, intek nekik, hogy a környéken leszek és egy ideig távol maradok. Sok érdekes látnivaló van itt és én meg kíváncsi. A tömeg forgatagában megannyi illat és színkavalkád fogad, amit vétek lenne kihagynom. Kapok is egy nyalókát az egyik árustól, aki ajándékba kínálja nekem a portékát, amolyan “vevő-csalogatónak” szánva. Kis hezitálás és vonakodás után végül elfogadom az ajándékát és indulok a vásári árukat szemlélni. Rengetegen vannak a városban, de a hatalmas tömeg közül egy valaki mégis megragadja a tekintetem. Egy férfi alakja tűnik ki a sokadalomból, akiről szinte alig tudom levenni a szemem. Nem tudom kicsoda és nem hinném, hogy találkoztam már vele...de akkor is olyan furcsa számomra, hogy valamiért még most is úgy bámulom, mintha már láttam volna valahol. Pedig azt se tudom kicsoda. Vajon miért ragadta meg a figyelmem? Ki lehet? Meglepettségemben még arról is megfelejtkezem, hogy az édesség a szám előtt van és a nyelvem félúton megállt a kitartó nézésem közepette. Azt hiszem, hogy ezt ő is észre vette, -mármint az ismeretlen férfi-, mivel egyenesen rám néz. Gyorsan elkapom a fejem, de aztán újra őt nézem. Ha elmegyek mellette, akkor ő is tovább halad? A nyalókámat tovább ízlelgetem, és próbálok elhaladni mellette, hátha nem vette provokálásnak az érdeklődésemet iránta. Csak tudnám, hogy miért nézem most is?!
-
KM: Cyrgaan Khea'Lorn
Helyszín: Észak-Ynev, Haonwell, Haonwell városa
Időpont: P. sz. 3701, a Dal Havának első napja
Játékosok: Éji Árny (Filio Mortale)
Éji Árny:
A kertben Lumina még „lelki” életet él a növénnyel valójában személy szerint én is jobban szeretem a vadont, de én teljesen más látószögből közelítek a zabolátlan és vad természet felé én csak eggyüt mozgok vele és megpróbálok az általa keltett hullámok tarajára hágni, mert bár lehetek fent ténylegesen sohasem gyűrhetem magam alá, mert bár felül a gálya és alul a víznek árja azért a víz az úr. A lány természetét meg nem hazudtolva ismét incselkedik velem valószínűleg többet lát egy vad barbárnál - A város túl szagos és zsúfolt inkább a szabadban lődörögnék céltalanul, ahol nem nyüzsögnek számolatlanúl az emberek és nem zsibong a tömeg, a tenger vagy az erdők moraja sokkal vonzóbb számomra. – mondom neki, ám szerencsére megnyugtat, hogy konkrét céllal merészkedünk ki a tömegbe, ám úticélunk kapcsán elég szűkszavú ezért inkább mögé zárkózom fel mint fenyegető tömeg, bár nem vagyok fajtámon belül egy nagydarab az átlagos embereknél így is termetesebb vagyok Lumina törékeny alkatához képest pedig egyenesen robosztus. Átvágunk az ünneplő tömegen és mutatványosok sokaságán a legtöbben távolabb húzódnak az istenfélő népek szemében valószínűleg valamiféle démonivadéknak gondolnak, ám egyenlőre még megtűrnek maguk között csak tartják a tisztes távolságot aztán a rögtönzött arénák környékén finom ösztöneim jeleznek valaki figyel vagy minket vagy csak engem ezért röviden odamorranok Luminának - Várj! Ne siess! Valakinek felkeltettük a figyelmét és vizslat minket. – remélem, hogy Lamina hajlandó lassítani a porond mellett mintha a harcosokat figyelnénk és közben lesz alkalmam körbe vizslatni, hogy vajon kinek a figyelő tekintetét érzem magamon, bár teljesen elöntenek az ingerek azért kitágulnak az orrcimpáim és a füleim is az égnek merednek, miközben a környezetünket fürkészem vajon ki az gördülnek a gondolataim.
(https://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
| ÉP:15/15 | FP:102/102 | ψ Pont:0/0 | Kegy Pont:0/0 | MP:0/0 |
Vagyon
| Réz: - | Ezüst: 10 | Arany: 14 | Mithrill: - | Egyéb: - | Drágakő: - |
(https://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
-
Simeon Kayl
A fiatal katona bekíséri a a kapitány szállására,rövid kötelező körök a köszönéssel,helykínálással,borozás.
"- Minden rendben történt az Unióban tett látogatásod során? "-hangzik el az udvarias kérdés a kapitány
részéről,de mindketten tudják hogy erre nem igazán vár választ.Ezért a kiszolgált katona csak biccent és kúrtán válaszol:
-Hát persze,minden zökkenőmentesen zajlott.-kortyol a borából,majd hogy ne nyúljon túl hosszúra és kínosra a csend a szobában
rátér a lényegre:
-Nos,...térjünk is rá hogy végtében miért is ülünk most itt? Biztos vagyok benne hogy most nem a régi szép időkrők akarsz
beszélgetni a bor mellett-mondja egy félmosoly kíséretében,miközben óvatosan lötyögteti a bort a kupában.
Már már megszokott dolog közöttük,ha nosztalgiázni akarnak vagy csak beszélgetni a fogadóba üllnek be,ha viszont fontosabb
dolgokról van szó akkor mindig a laktanyába hívatja magához Di Videro.Így Simeon biztosra veszi hogy valamilyen várossal kapcsolatos
teendőre szeretné felkérni,vagy ritkább esetben de előfordul hogy személyes jellegű kérssel fordul hozzá a kapitány.Most kívánicsan várja
hogy kiderüljön miről van szó.A várakozás ismerős izgalmat ébreszt öregedő csontjaiba,az új kihívás szele lengi körül a szobában.
Erre mondják az egyszerű,otthon ülő közemberek hogy "forr a kalandozó vér"...
-
KM: Cyrgaan Khea'Lorn
Helyszín: Észak-Ynev, Haonwell, Haonwell városa
Időpont: P. sz. 3701, a Dal Havának első napja
Játékosok: Caroline Azurre (Caroline Azurre), Simeon Kayl (Rigor Mortis), Éji Árny (Filio Mortale)
Caroline Azurre
Az édesség, amit az árus a kezedbe nyom, meglehetősen finomnak bizonyul, de – mondhatni – alig tudsz odafigyelni rá. Persze, láttál már vásári forgatagot, ünnepélyt, nem ez adja az újdonság varázsát. Még gyerekkorodban is emlékszel, hogy többször végigkocsikáztatok a tömegben, és szájtátva bámultad a mutatványosokat, sőt, még az is előfordult, hogy séta közben az egyik zenész hegedűmuzsikájára táncra perdültél. Mindenki mosolygott és tapsolt, az igric nevetve húzta tovább a talpad alá valót, és végül a kalapjába gyűlt érmék mennyisége legalább annyira a te sikered is volt, mint az övé. Aztán az elmúlt hónapok forgatagai, télbúcsúztató ünnepélyei közül is mind tartogatott számodra valami újat, valami meglepőt. De ami itt, Haonwell városában fogad, arra továbbra sem találsz szavakat. A Dal Hava legendájának, úgy tűnik, minden egyes szava igaz.
Persze, a kocsiról is láttál már rengeteg mindent, de elvegyülni a tömegben egészen más érzés. Ínycsiklandó ételek és italok, apró és nagyobb, hasznos és haszontalan tárgyak várnak arra, hogy az emberek a tallérjaikat költsék. Magával ragad a tömeg, mégis élvezed a sodródást, feltölt energiával.
Az egyik sarkon épp egy párbaj zajlik. Ahogy nézed, legalább annyira előadás és tánc, mint amennyire fegyveres összecsapás – a két fiatalember szavalva, ritmusra vág egymás felé a keskeny pengékkel. Taps hangzik fel a néhány bámészkodó között, amikor kiszúrod a tömegben a férfit.
Nem, nem láttad még, ebben biztos vagy. Legalábbis úgy sejted, de ezt a tekintetet megjegyzi az ember lánya. Jéghideg pillantású, acélkék szempár mered rád a széles karimájú kalap árnyékából, a fickó fekete haja hosszan omlik a vállára. Egyszerű, mégis divatos, sötét színű ruházata nem emeli ki a vásári forgatagból. Jóképűnek teremtették az Istenek, a szája sarkában játszó rezignált félmosoly valami csibészes kifejezést kölcsönöz az arcának. Látszólag méla érdektelenséggel nézelődik a tömegben, egy pillanatra mintha mégis úgy tűnt, hogy összerezzent, amikor észrevette, hogy figyeled. Kalapja karimáját megfogva biccent, ahogy elhaladsz mellette, de amikor visszanézel, látod, hogy pár szívdobbanásnyi ideig utánad bámul, majd lassan beleolvad a tömegbe és eltűnik a szemed elől.
Mivel a hátad mögé figyelsz, nem is veszed észre, hogy nekimész valakinek. Egy pillanatra dohányszag csap az orrodba, és ahogy megperdülsz, látod, hogy egy rongyos köpenyű, csuklyába burkolózó alaknak mentél neki, akit így egy másik fickónak löktél. Az megtántorodik, míg a csuklyás hátrapillant, és görbe orra felett mérgesen villanó tekintettel végigmér, majd gyorsan megugrik, mint akit üldöznek, és sebesen eltűnik a tömegben. A másik egy „Hé!” kiáltással, mérgesen néz utána, majd lehajol, és jobbjában egy bőr erszénnyel emelkedik fel ismét. Motyog valamit a bajsza alatt mocskos tolvajokról és az inkompetens hatóságokról, illetve arról, hogy milyen büntetést kéne kiszabni az „efféle trógerekre”, majd ahogy megfordul, vesz észre téged, és kissé meglepődik.
- Elnézését kérem, szép hölgy, nem akartam bájos fülét ily sértő szavakkal megbántani. Kérem, bocsásson meg.
Színpadiasan meghajol. Látszik, hogy nemesek között forgott, ruházata alapján valami ifjú nemesi ficsúr lehet, vagy más efféle úri léhűtő. Tollas kalpagját a hóna alatt fogja, ingje, zekéje és köpenye is jó minőségű darabok, akárcsak az oldalán lógó keskeny pengéjű kard markolata. Egyébként egészen kellemes arca van, de aligha látott többet huszonöt télnél. Borzas haja barnásvörös, és bár arcához egészen jól illene a mosoly, most mégis valahogy a tehetetlen kétségbeesés és a fájdalmas mélabú kifejezése tükröződik szürkés szemeiben.
Simeon Kayl
A kapitány kissé üveges tekintettel bólogat szavaidra.
- Remek, remek. - bár lehet, ha megkérdeznéd, nem tudná megmondani, hogy mi volt a válaszod. A bora mindenesetre kiváló.
Nyílt kérdésedre felkapja a fejét, mintha csak most ébredne fel.
- Ja, igen, hogy miért is… - megvakarja az üstökét. Nem tudod, mikor láttad utoljára ennyire kényelmetlenül feszengeni, csak remélni tudod, hogy az, amiért hivatott csak félig-meddig az oka ennek.
- Szóval, a minap ez került az asztalomra. - emel fel egy pecsétes pergament. A pecsétre elég egy pillantást vetned, hogy felismerd: az Ereni Hercegi Tanács címere díszlik a vörös viaszban.
- Ebben már diplomáciai bonyodalmakat emlegetnek az ereniek…
Kicsit megnyomja az utolsó szót, a felhangról úgy ítéled, hogy ennél kevesebbért is rántottak már kardot.
- Történt úgy egy hónapja, hogy egy ereni báró, hogy pontos legyek, Leonid del Thinos érkezett a városba. Persze, senki sem tulajdonított különösebb jelentőséget a dolognak, gondolom, ez nem meglepetés. Egyébként nem jelentős személyiség, Eligor herceg tüntette ki címével a harcmezői tettei miatt.
A Csillagköpenyesben szálltak meg, persze, mint minden hozzájuk hasonló uraság. - újra az a hangsúly, mint az előbb.
- Másnap látogatást tettek a Fagyott Dalok Termeiben, majd Ronse felé távoztak a városból. Azóta senki sem hallott felőlük.
A kapitány megdörgöli a halántékát.
- A kirakós egy másik darabja, hogy Gerom atya eltűnésével kapcsolatban is információkat várna Sielinas úrnő, aki a ronsei templom felkent szolgája volt. Nagyjából úgy három hete nem hallottak felőle.
Hátradől a székén.
- Ebben kérem a segítséged.
Éji Árny
- Ez az egyik, amit kedvelek benned. - válaszol Lumina talányosan, mielőtt megindul az utcák kanyargó labirintusában.
A téren, mikor megtorpanásra szólítod fel, kérdőn néz rád. A tömegben hirtelen megállás persze arra készteti a környezetedben igyekvőket, hogy hirtelen irányt változtatva kikerüljenek, ami – a szemed sarkából látod – eredményez némi lökdösődést, de semmi komoly. Elég magas vagy ahhoz, hogy a tömeg legnagyobb része felett egyszerűen átnézz. A levegőbe szimatolsz, és a füledet hegyezed, de akárhogy pásztázod a tömeget, nem szólal meg a fejedben újra a vészharang. Persze, sokan néznek rád, de ez más, mint amikor direkt figyel valaki. Persze, azt hallottad, hogy az szakma nagymestereit lehetetlen észrevenni, és jómagad is követtél már észrevétlenül másokat – igaz, erdőben. Mindenesetre pár pillanatnyi szemlélődés után úgy döntesz, hogy nincs értelme tovább keresni valamit, ami talán ott sincs. Egy futó pillantást vetsz még a küzdőtér felé, ahol a két harcos, meghajlásokkal tűzdelve levonulásukat, távozik a porondról, és két kötélizmú óriás birkózószáma következik.
- Nos? - kérdezi a bárdlány. Bár hangjában bujkál némi gunyorosság, azért látszik, hogy nem vesz félvállról – elvégre többször voltak már éles érzékeid a csapat segítségére.
Végül még jó néhány percig haladtok a kissé megritkuló tömeggel, aztán hirtelen Lumina megtorpan. Az épületegyüttes, ami előtt megálltatok… Nem is tudnád magadnak sem megfogalmazni. Egyszerre már-már ridegen fenséges, ugyanakkor vidáman megkapó. Fehér falak, tornyok és kupolák, gazdagon, de nem cikornyásan túlzón díszített tucatjai, ember- és lényalakokat ábrázoló szobrok, ravasz vonalvezetésű falak és tetők jellemzik. Annyit már tudsz, főleg a lovag kitartó magyarázásainak, hogy az efféle épületek a hajdanvolt Kyria történetébe nyúlnak vissza. Ekkora hatással viszont még talán egyik sem volt rád. Elhűlve bámulod, talán percekig.
- Tetszik? - néz rád sejtelmesen a bárdlány. - Ez, nagymacska barátom, a Fagyott Dalok Termei. Ez a Harmónia Őrének északi nagytemploma.
-
Caroline Azurre
A körülöttem nyüzsgő forgatag teljesen magával ragad. Még a régi szép emlékeimet is az eszembe juttatja, amikor kislányként önfeledten táncoltam a színes forgatagban. Most sincs másként! Imádom a rengeteg embert és a kapott édességet nyalogatva lépdelek a tömegben. Különösebb célom nincs a haladásomra, így a vakszerencsére bízom magam. Látnivaló van bőven és úgy elmerülök a nézelődésben, hogy pár pillanatig meg is felejtkezem magamról. Egy férfit bámulok jó ideig, bár fogalmam sincs, hogy ki lehet. Olyannyira megragadja a szemem, hogy alig tudok arrébb menni mellőle. Még a hideg-kék szemei is pár másodpercig az enyémmel összekapcsolódik, majd zavaromban elkapom a fejem róla. Annyi időm volt, hogy tetőtől-talpig végigmérjem, de aztán inkább elhaladok mellette, nehogy provokálásnak vegye kíváncsiságomat. Szerencsére nem szólít meg és nem is jön utánam. Nem mintha akartam volna, de mindegy. Nem messze egy előadás zajlik, amihez közelebb lépek. Kardokkal harcolnak, de ez inkább csak színjáték. Szórakoztató a két ember játéka és örülök annak, hogy egy kicsit eltereli a gondolataimat az ismeretlen kalapos egyénről, akit most bámultam meg az imént. Belül még hálát is adok, hogy nem vettem le a köpenyem csuklyáját a fejemről és nem látható rendesen az arcom. Igazából nincs takargatni valóm, mert nem szégyellem külsőm, de néha jobb a homályban maradni a szemek elől. Lassan az édesség is elfogy és máris a következő látnivalóhoz érek. Rengetegen vannak és én meg újból az előbbi férfit keresem a szememmel, de amint fordulnék a másik irányba, valakinek nekiütközöm. -Ohh! Nem volt szándékos a...- már kezdenék szabadkozni és elnézést kérni akit véletlenül meglöktem a figyelmetlenségem miatt, a pasas csúnya nézése meglep. Ezek után már nem volt kétséges, hogy valamit megzavarhattam, mert rohanni kezdett és földre ejtette “zsákmányát”. A forgolódásomban a csuklyám is lecsúszik a fejemről és a hajzuhatagom előkerül az eddigi rejteke alól. A szavam is elakadt, mikor a mellettem álló ember kiáltása megerősíti gyanúmat. Valószínűleg egy zsebtolvajt zavarhattam meg az áldozatának erszényének megszerzése közben. Az ott maradt ruházatáról látszik, hogy tehetős gazdag, bár eddig sok nemest nem láttam a falak között. Talán őt is a kíváncsisága vonzotta ide a sokadalom közepére, bár óvatlanul tette, hogy itt bóklászik egymaga. -Ne szabadkozzon, uram. Én voltam óvatlan. - emelem vissza fejemre a takarást, de azt hiszem, hogy már késő leplezni arcomat. - Túlságosan belemerültem a kardforgatók műsorába és nem figyeltem... - a férfi fiatal kora ellenére az illemmel tisztában van, és amúgy sem akarom magamra hívni a figyelmet senki által. Kurtán megbiccentem fejem felé, viszonozva a meghajlását, majd indulnék tovább. A szeméből kiolvasható érzelmek viszont nem hagynak nyugodni. A magafajta gazdag csemeték pillantásában soha nem lehetett látni ilyet és ez felkelti a kíváncsiságomat. Miért ilyen kétségbeesett az arckifejezése? S miért ennyire mesterkélt a mosolya? Furák ezek a népek... és ahogy a másik férfiben is láttam valami megmagyarázhatatlan vonzalmat felé, most is a fékezhetetlen kíváncsiságom a bajba sodorni. De, ha nem tudom meg, hogy miért látom ebben az emberben is a teljes érthetetlenséget?!Ez is rejtély marad, ha nem járok utána.
-Itt lakik uraságod? Vagy talán most jár ilyen vásárban előszór?- érdeklődöm, miért szánta el magát arra, hogy szolgái nélkül indult el a tömegben, kitéve magát rablóknak és szélhámosoknak, akik minden igyekezetük arra irányul, hogy a csengő aranyaitól megszabadítsák..és majdnem sikerült is az imént a tolvajnak.
-
Simeon Kayl
Hallva a kapitány szavait, a kiszolgált katona megérti mire fel a gondterheltsége a parancsnoknak.Na igen,főhet a
feje az eltűnt nemes miatt.Az Erioni Tanács ostromolja a Herceget, a Herceg hárít a városi tanácsra, a tanács az
őrségre...és a megoldást is tőlük várják.Ez mindig is így volt,természetesen a közemberek miatt sosem volt ekkora
hűhó ha eltűnt valaki.
A kapitány polcán most is ott porosodik a tekintélyes,kódex méretű bőrkötéses könyv,amiben kapitányok generációi
kaparták azok nevét,akik a városban eltűntek és sosem kerültek elő...
-Hm...gyanús voltál hogy a legjobb boroddal kínálsz-húzza keserkés mosolyra ajkát-sejtem,mindenki
a Te füledet rágja az eltűnt nemes miatt,holott ha már elhagyta a várost...még az is lehet hogy a közigazgatási határon
kívül történt vele valami...ha történt.Ilyenkor mindig tőlünk várják hogy nyakunkat törjük az ügyben.
Pontosan mit vársz tőlem? A báróval is foglalkozzam,vagy csak Gerom atya után kutakodjak?
Tudom hogy kevés az embered és sok a dolgotok,ezért tisztázzuk hogy ne keresztezzem feleslegesen az útjukat.
-
KM: Cyrgaan Khea'Lorn
Helyszín: Észak-Ynev, Haonwell, Ronse városától északra, a Fény Urának kolostorerődjében.
Időpont: P. sz. 3701, a Dal Havának első napja
Játékosok: Teucras vil Dein-Laur (Kirvano Kien)
Teucras vil Dein-Laur
A Tongoriai tartózkodásom eredményei megérték a kényelmetlenséget. Doran magitoraival temérdek írásos leletre bukkantunk, amit majd három héten át mentettünk tekercsekre. A vésetek és táblatöredékek értékes tudásmorzsáit megterhelő munka volt lefordítani és lejegyezni. A csapatunkat kísérő unatkozó kalandozóknak nem sok munka akadt. A barlangokat nem lakta holmi rettenetes szörny, amit hősi csatában kellett legyőzni és mesés, elrejtett kincsek se vártak szerencsés megtalálóra. A hegyen talált szentélyben nyugvó álomkristály viszont kemény munka volt. Az írásokban bukkantunk a nyomára, a helyére pedig nekem sikerült végül rájönni. A mágia szövetét vizsgálva leltem a nyomára. A pletykák többnyire csak kiszínezett mesék voltak. A szörnyeket a falusiak képzelete szülte, az ősi crantai kincseket szintúgy. A zsoldosoknak könnyű pénz ütötte a markát, a dorani barátaim pedig végül elégedettek voltak. Az évezredekbe beleőrült álomkristályban szunnyadó lélek pedig Uramnak és a magisztereknek hála immár Doranban nyugszik.
A Doardon bércei voltak az én egyedüli ellenségem. Egykoron szerettem a tengerek tajtékjait, a sűrű erdők halkan susogó hangját, hegyek zord vidékeit, de a majd két hónapnyi mászás és a sziklák közti bukdácsolás alaposan próbára tette a testi, szellemi és lelki határaimat. Az érzelmeimen bár már rég sikeresen felülkerekedtem, de a természet mindig erősebb. Egy vizes sziklán megcsúszva kificamított bokát, vagy egy éles kőbe kapaszkodva felhasított kezet ellátva mindig ostromolta elmémet az aggodalom, de hála Adronnak, olcsón megúsztuk.
A haonwelli rendházban már pihenés volt megírni a tapasztalataimat és a kötelező leveleket. Az a pár hét visszaadta Uram hatalmát és az akaratom szilárdságát. A kolostor könyvtára pár érdekes kódexet is rejtett számomra, így a napok gyorsan teltek. Tongorában elhasznált tógáját újra cserélték, botját végre alaposan meg tudta tisztogatni. Az érdemeiért jutalmul kapott szemüregébe foglalt rubinkő viszont új számára. Dorani főpap elismerte a majd harminc éves munkáját és jutalmul felajánlotta a rubinszemet és én elfogadtam. Máshol egy ilyen megtiszteltetésre nagy ünnepi csinnadrattát csapnak, nálunk ez nem így van. A főpap vezetésével néhány paptársam kíséretében estünk át a beavatkozáson. Miután kész lett, pár napot még Doranban töltöttem és csak utána adtak át a rendháznak. Az ezután következő hetek alatt az arcom begyógyult, én pedig miután elkészültem a munkámmal, belefogtam megírni a velem történteket anyámnak. Ezen az éjjelen láttam az álmot. Ébredés után az álmom képeit elmém hatalmával bevésem a tudatomba, majd egy pergamenre akarnám leírni a látomást, de hamarosan kopogás zavarja meg szobám csöndjét.
- Máris megyek. – felelek kurtán.
Félbe hagyom az írást és felöltözök. Botommal kezemben indulok a könyvtár felé. Fejemben még visszhangzik az álomalak kacaja.
-
KM: Cyrgaan Khea'Lorn
Helyszín: Észak-Ynev, Haonwell, Haonwell városa
Időpont: P. sz. 3701, a Dal Havának első napja
Játékosok: Éji Árny (Filio Mortale)
Éji Árny:
A megtorpanásomat követően vizslatásom nem vezet eredményre lehet, hogy csak az érzékeim játszottak velem, vagy akit keresek az sokkal finomabb módszerekhez folyamodott, amik már túlmutatnak lehetőségeimen, ám ennek ellenére nem szabad, hogy érzékeim lankadjanak. Lumina kérdésére csak röviden válaszolok - /Erv/ Semmi, biztos tévedtem, vagy csak az érzékeim játszottak velem ebben a tumultusban. – mondom neki zsörtölődve majd szótlanul tovább követem a tömegben Az épületegyüttes, ami előtt megállunk, egyszerre ridegen és fenséges. Fehér falak, tornyok és kupolák, gazdagon, de nem cikornyásan túlzón díszített tucatjai, ember- és lényalakokat ábrázoló szobrok, ravasz vonalvezetésű falak és tetők mindenfelé és természetesen tömör kő a nemesebb fajtából. Lumina ismét sejtelmes kérdést tesz fel amire csak szemlélődést követően vontatottan válaszolok mert még valójában tényleg nem tudom magam sem. - /Erv/ Nem tudom még nem döntöttem, talán majd ha belülről is megtapasztaltam. . . . Egyébként mi célból érkeztünk? Esetleg lerójuk tiszteletünket valamely az embernépek által tisztelt égi hatalmasság előtt?
(https://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
| ÉP:15/15 | FP:102/102 | ψ Pont:0/0 | Kegy Pont:0/0 | MP:0/0 |
Vagyon
| Réz: - | Ezüst: 10 | Arany: 14 | Mithrill: - | Egyéb: - | Drágakő: - |
(https://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
-
KM: Cyrgaan Khea'Lorn
Helyszín: Észak-Ynev, Haonwell, Haonwell városa
Időpont: P. sz. 3701, a Dal Havának első napja
Játékosok: Caroline Azurre (Caroline Azurre), Simeon Kayl (Rigor Mortis), Éji Árny (Filio Mortale), Teucras vil Dein-Laur (Kirvano Kien)
Caroline Azurre
A fiatal férfi szája sarka mosolyra görbül egy pillanatra szabadkozásodat hallva, és szemében is vidám csillogás jelenik meg, majd tűnik el nyomtalanul.
Egy újabb főhajtással elköszön és távozni készül, amikor kérdésed utoléri. Kérdőn néz rád, fürkészőn, mintha azt latolgatná, mennyire bízhat meg benned. Szinte látod, ahogy kavargó gondolatai közben próbálja a külső jelekből megítélni, kiféle-miféle lehetsz, és érzed a pillanatot, amikor asztrálvilága megnyugszik egy pillanatra, és lélekben vállat von.
- Erigow mesés hercegségében születtem, hölgyem, és nem, nem most járok először ilyen vásárban.
Sóhajt egyet, kissé feszülten.
- De az istenek néha úgy rendezik életünk fonalát, hogy nem várt helyzetekbe sodor minket, nem gondolja?
Jobbjának ujjai néha dobolni kezdenek a kalpagon, míg balját a kardja markolatán pihenteti. Pár pillanat múlva megcsóválja a fejét.
- Elnézését kérem, szép hölgy, de olyan szétszórt vagyok, hogy a jó modorról már meg is feledkeztem. A nevem Wik di Alver. – mondja egy rövid meghajlás kíséretében.
Körülöttetek kicsit megsűrűsödik a tömeg, talán valamelyik nagyobb érdeklődésre okot adó műsorszám indult el a közeletekben. Közelebb tol egymáshoz az emberfal, és a zsongásban alig tudod kivenni a férfi szavait.
- És kegyed most jár először ilyen vásárban? – körülpillant. – Úgy látom, kísérők nélkül érkezett, pedig a Dal Havának ünnepségein, fájdalom, újra és újra megjelennek a harácsolók és szélhámosok, a derék népek hiába tesznek meg mindent a távoltartásuk érdekében.
Simeon Kayl
Di Videro gunyoros megjegyzésedre hangosan felkacag, úgy sejted, jó ideje először. Jókedve azonban nem hosszú életű, homlokára szép lassan visszakúsznak a gondok felhői.
- Igazad van, Simeon. Kevés az emberem, és sok a dolgunk. Tudod, ilyenkor az is kevés lenne, ha négyszer ennyien lennénk. Annyi ember van a városban, és aki nem a pénzét akarja elverni, az másokét akarja megszerezni, vagy tisztességesen, vagy nem. Ha nem kapok ilyen utasítást, aligha törődnék a báró dolgaival, még úgy lehet, hogy az atya megtalálását is javasolnám, hogy külső segítséggel oldja meg a tisztelendő Anya. Bocsánat a szóhasználatért, barátom, de rendkívül kapóra jössz nekem.
Belekortyol a borába.
- Világlátott fickó vagy, és nyugodtan bízom rád ezt a kényes ügyet. Állítólag a Könnyűléptűek is érintettek valamilyen módon, de Synn Erian nem nyilatkozik, pedig soha nem maradnak csendben, ha az övéikről van szó. Márpedig ha elfek és ereniek is vannak a történetben, az csak valami rettentő kényes dolog lehet.
Pár pillanatnyi szünetet tart.
- A zsigereimben érzem, hogy a báró és Gerom atya eltűnése nem választható el egymástól. Minden más csak hab a tortán. Az Anya követe úgy mondta, hogy független szereplőket is be akarnak vonni, ami az Isteneknek ebben a korában a kalandorok népes bandájának tagjait fogja jelenteni.
Átadja magát a gondolatainak, miközben újabbat kortyol a kupából – csalódott arckifejezése arra enged következtetni, hogy nem vette észre, hogy korábban a nedű utolsó cseppjeit is eltüntette.
- Szóval. – folytatja. – Szerintem az lenne a legjobb, ha kiderítenéd, hogy ki fia-borja kezd még Gerum atya után nyomozni, aztán ha arra érdemes, még akár segítségedre is lehet.
Csendesen teszi hozzá.
- Krad a tudója, lehet, minden segítség el fog kelleni.
Éji Árny
- Ha belülről is megismered, első leszel a fajtádból, aki e termekbe lépsz, azt hiszem. – mondja Lumina elgondolkodva.
Kérdésedre elmosolyodik.
- Mondhatjuk úgy is. E falak a Harmónia Őrének, Alborne-nak északi főtemplomát alkotják... - úgy tudod, az embereknél ez nagy szó – ..., aki pedig e Hercegség védistene is egyben. Pártolója a művészeteknek, a Csillagköpenyű Lantos, akinek figyelő szeme alatt az Összhangzat megszólal.
Bár hangja fennkölt és átszellemült, érzékeny füled mégis kihall mögüle valami feszült kényelmetlenséget, ami ismereteid szerint nem volt rá jellemző.
Aztán ahogy beléptek a kétembernyi magas kapun, nem marad időd foglalkozni vele. Jártál már több, emberek által épített építményben, amelyek különféle hatásokat gyakoroltak rád. Némelyik elborzasztott, némelyik kényelmetlenül érintett, megint mások még a te viszonylag idegen szemednek is szépnek tűntek. De ilyet még nem tapasztaltál.
Ahogy sétáltok a folyosókon, belső udvarok, szépen rendezett kertek, hatalmas kiállító-csarnokok között, hol idegennek érzed az épületet, hol a legrégibb barátnak, hol elborzaszt, hol a legszebbnek tűnik, amit valaha is láttál. Kettőssége – költői módon – taszító és vonzó egyszerre, mint ahogy kicsit maga az emberfaj is. Most viszonylag kihalt az épület, de a levegőben még mindig jól kivehető – számodra legalábbis – szagok alapján nem olyan régen még sokan mozogtak a folyosókon.
Az egyik, oszlopokkal körülvett, pár lépésnyi zöld kert közepén levő szökőkútnál idős nő áll. Tartása kecses, egyenes, hófehér haja hosszan omlik a vállára. Ráncok szabdalta arcán széles mosoly jelenik meg, ahogy lépteitek zajára felétek fordul.
- Alborne hozott, kislányom! – zárja hosszú ölelésbe Luminát.
- Árny,... - fordul feléd a bárdlány, kissé elpirulva, miután kibontakozott az ölelésből. - ... bemutatom az anyámat.
Ez megmagyarázza a feszültséget. Lumina soha nem beszélt a családjáról, magáról sem sokat. Most közelebb kerültetek ezzel a titokkal, mint valaha az utazások során.
Az idős nő közelebb lép, és egy öleléssel üdvözöl, ami hirtelen rettentő kényelmetlen, az idős nő azonban a megingás legcsekélyebb jelen nélkül, teljes őszinteséggel fonja köréd öreg kezeit. Egy szívdobbanásnyi idő múlva elenged, majd megragadja lánya kezét.
- Gyertek. Tudom, fontos ügyben jöttetek, és Cormana már vár.
Ahogy elindultok újra a folyosókon, az ittléted felett érzett értetlenséged mellett a kíváncsiságod is növekedni kezd.
Teucras vil Dein-Laur
Dobbanás. Koppanás. Visszhang.
Dobbanás. Koppanás. Visszhang.
A Traidlan ősi csontjaiból rakott rendház folyosóin egyedül lépkedsz, és csak saját lépteid zaja kísér utadon. Sokat segítene, ha sikerülne minden részletében megfejteni a különös álmot, de az élet – és Adron – olykor a homályban maradó dolgokkal tanítja a legtöbbet a pallérozott elme számára.
Ahogy megérkezel Terios könyvtáros szobájához, pár pillanat alatt megtisztítod lelkedet a kételytől és a kényelmetlen szorongástól, majd botoddal hármat koppantasz a nehéz faajtón.
- Lépj be, Teucras. – hangzik tompán az ajtó túloldaláról.
Miután becsuktad magad mögött az ajtót, helyet foglalsz Danar vil Terios, a haonwelli rendház Könyvtárosának asztala mellett az ősz pap elé járulók számára fenntartott székben. Az asztal túloldalán ülő, hosszú, ősz hajú férfi egy tekercs fölé hajol homlokráncolva, így, nem akarván megzavarni az elöljárót, az ismerős berendezést veszed szemügyre.
Óriás, a magas mennyezetig érő könyvespolcok uralják a helyiséget, melyeken olyan rendben sorakoznak a tekercsek, pergamenek, fóliánsok és kódexek, amit egy Krad-rendház könyvtára is megirigyelhetne. A legtöbb a te kezedben is megfordult már, és mivel Danar fiatalabb korában a világ számos pontján megfordult, egészen ritka és különleges munkák is fellelhetőek itt. A szoba többi része egyébként puritán egyszerűséggel berendezett, a hatalmas íróasztalon, néhány széken és a magasabb polcok eléréséhez szolgáló létrán kívül nincs bútor a szobában – igaz, hely sem sok maradt másnak. Az egyik falon egy, a kontinens mágikus gócpontjait, valamint mellette a környék mágikusan aktív helyeit bemutató térkép kapott helyet, amely Adron rendházainak kötelező elemei.
- Szóval, fiam... - suhan át egy mosoly az öreg arcon, merthogy kettőtök közül hiába hosszú ősz szakálla és haja, meg a vállát nyomó évek, mégiscsak te vagy az idősebb.
- Adron kegyelméből értesültem róla, hogy tudomást szereztél arról, ami az én gondolataimat is leköti az elmúlt időszakban.
Hátradőlve a székén, folytatja.
- Különös rezdüléseket észleltünk a Hálóban.
Feláll, és a térképhez sétál.
- Itt. – bök ujjával a pergamenre. – Ezen a környéken. De sajnos pontosan nem tudom, hogy hol, a látásomat árnyékolja valami.
Elgondolkodva szemléli a térképet, majd lassan visszaballag a helyére. Tudod, hogy a szavak jelentésének igen komoly súlya van. Évszázadok óta "tiszta" vidék a Szövetség, ahová árnyékokat Toron és csatlósai vetnek, mint ahogy a homályt állandónak érzi Adron minden felkentje a Vinverio túloldalán...
- Sajnos az idő eljárt már felettem, ezért téged kell odaküldenem. Kötelességünk megvizsgálni, mi vet efféle sötét árnyékot itt, a Szövetség szívében.
-
Caroline Azurre
Az ifjú férfin látszik, hogy meglepődött egy pillanatra, mikor véletlen neki sodródtam a tömegben, bár nem volt tőlem szándékos. Akaratlanul is megzavartam egy Zsebest, és most az úrfi állít meg a továbbhaladásomban, mivel furcsának és főleg szokatlannak vélem az arcán megjelenő érzelmeket. Különösebben nem szándékozom több időt tölteni a társaságában, mint szükséges, de sajnos a fejemet fedő kapucni félrecsúszik és meglátja arcomat. Talán csak én érzem, hogy valami nem stimmel a férfi reakciója mögött, és mikor kérdésemre válaszolva közli Erigow-i... nos, lehet nem alaptalan a megérzésem. A hercegi Vörös Lovagrend tagjairól sokat hallottam, bár még nem találkoztam egy Tagjávan sem. Pedig jártam a városban, igaz, hogy csak kis időt töltöttem ott, mikor megálltunk a Családommal egyik utazásunk alkalmával.
-Erigow-i uraságod? Igy már értem, hogy öltözete és illemtudó modora honnan származik. Örvendek!- kedvesen mosolygok felé, de még mindig nem tudom, miért érzem körbelengeni az asztrálja nyugtalan hullámait. Végül valami megváltozik benne, mert közlékenyebb és úgy fest még bizodalmat is ad nekem neve közlésével.
-Caroline vagyok. - mutatkozom be egy kéznyújtással egybekötve, ha elfogadja. Lovagrend tagjai tényleg ismerik az illemet és ha Wik di Alver is közéjük tartozik, akkor sok mindent megmagyaráz a kardján pihentetett keze.
-Nemrég érkeztem. Voltam már kisebben, de ritkán jutok el ilyen nagy vásárba. - nevetem el magam a helyzet komikusságán. - A kíséretemet hátrahagytam, mert egyedül volt kedvem nézelődni.- szerintem nem fogja érteni, miért mondom ezt, de ha maga is társaság nélkül jött, akkor talán mégis. Aztán a tömeg körülöttünk nagyon gyorsan összetömörödik és a három lépés távolságból már csak egyre kerültem a fiatal uraságtól. Ennek ellenére alig hallom a zsongásban szavait.
-Ön melyikhez tartozik? Azokhoz, akik “harácsolók és szélhámosok”, vagy a “derék népekhez”?- ilyen kérdésre talán nem számít tőlem, bár az jobban érdekel, hogy magát melyik “csoporthoz “ sorolja. Nem mintha kétségem lenne affelől, hogy ha a Lovagrend Tagja, akkor mit fog felelni. Talán még igazak is a szavai, bár az asztrálja nem mutat nagyobb változást a természetes emberi reakciója miatt. Zavarban van, bár mostanra kezd magabiztosabban viselkedni.
-Lenne kísérőm egy darabon a látványosságok felfedezéséhez?Ha esetleg nincs ellenére és nem vonom el egyéb teendőitől?- ha már így alakult, akkor hátrányom nem származhat, ha egy férfi van az oldalamon a tömegben.
-
Simeon Kayl
Di Videro egyenes beszéde jól sejteti hogy bonyolúlt és akár kényes is lehet az ügy,ha valóban ennyi
népséghez lehet köze...nemesemberek,egyházi személyek...no és talán még az elfek is...
-No...akkor úgy teszek ahogy mondod,barátom!-emeli a kapitány felé kupáját és kihörpinti ő is az utolsó
korty borát-először ellátogatok a rendházba és felajánlom az Anyának a segítségemet Gerum atya ügyében,
közben megtudakolom ki fia-borja segíti még a keresést,hogy összedolgozhassunk.Aztán meglátjuk valóban
fedik e egymás utját az eltűnések és kerülnek e elő nyomok,amik a báróhoz vezetnek.
Halk koppanással éri az üres kupa a masszív asztal lapját,majd egy szusszanás kíséretében (hiába,öregszik az ember)
feláll és búcsút int régi barátjának...
-Ha más nincs akkor neki is indulok,még az este folyamán ellátogatok a rendházhoz,aztán ha találok valami érdekeset
közben majd megüzenem Neked is,hogy naprakész legyél a dolgokban.
Ha más megbeszélnivaló nem akad,komótosan távozik a kvártélyból,visszatér a kapu előtt hagyott lovához és a rendház felé veszi
az útját. Bár már este van,az ilyen rendházakban még sokáig buzgólkodnak...és ha az emberek morgolódnak is a kései látogatásért,
az istenek majd biztos megbocsájtják.
Lovának patkói csattognak a macskaköveken,ő maga kantáron vezeti a jószágot,ahogy elhagyja a kaszárnya környékét úgy is belebotlik
a népes sokaságba...
-
KM: Cyrgaan Khea'Lorn
Helyszín: Észak-Ynev, Haonwell, Ronse városától északra, a Fény Urának kolostorerődjében.
Időpont: P. sz. 3701, a Dal Havának első napja
Játékosok: Teucras vil Dein-Laur (Kirvano Kien)
Teucras vil Dein-Laur
Az álma súlya miatt lassabban sétál a megszokottnál. Csapongó gondolatokkal az elméjében állt meg Terios atya ajtajánál. A rejtélyes arc vöröses szemei úgy érzi a lelke mélyére pillantanak. Csukott szemmel imát mormol, marka megszorul a botja szárán. A következő pillanatban már az ajtón koppant hármat, majd a hívásra tárja ki és barátságos hangon köszönti az Atyát.
- Fény kísérjen Atyám. -
Köszönti rangjához méltón, ám kissé színpadiasan túljátszva. Ezután a polcokon végigpillantva lép beljebb. Sokszor beszélgettünk mostanában itt. A könyvek között valahogy mindig jobban érezzük magunkat. Szereti hallgatni, hogy honnan szerezte a különleges köteteit, milyen helyeken kutatott értük. Ezalatt a néhány hét alatt megismertük egymás életének kedvenc történeteit és ha Urunk kegyes még hozzánk, tud még mesélni neki arról, ami még most következik.
Nem akar leülni, így lassan sétálva hallgatja őt. Számított ilyesmire, de szavaira azért egy pillanatra kiül arcára a meglepetés. Amikor a térképhez megy és rámutat, egy hosszú percig néma csöndben figyeli a pergament. A térkép ismerős helyei között kutatva keres a lidércnyomásában látott helyhez hasonlót. Bár az álmok és a víziók jelentése sose egyértelmű, így a régmúlt históriás tudását is felidézve próbál a képen valami értelmeset keresni.
- Tán egy erdő... -
Gondolatai ábrándozva törnek elő. Hosszú ideig nézi a térképet némán.
- Álmot láttam én is Terios, igen, jól tudod. -
Az álma képeit próbálja elképzelni a térképen valahová, majd lassan mesélni kezd.
- Egy erdőt, benne egy ódon romot. Élő tengererdő vette körül, a romon pedig egy hosszú fekete hajú sziluett állt, fején fura szarvas sisakkal, vagy talán maszkal... Nem tudom. Az ég vörösen lángolt és fekete fellegek úsztak felettünk. Mielőtt felébredtem volna, vörös tekintete felfedezett és kacagott. -
Ezután mély sóhajjal elfordul a térképtől és barátja arcát fürkészi.
- Az „itt” azért elég kevés, hogy elinduljak. Szükségem lenne ennél azért többre, remélem belátod. Aztán pedig ha találnék is valamit, valami veszélyeset, egyedül és a hivatalos dokumentumok, felhatalmazások nélkül nem sokat tudok tenni. -
Arca továbbra is komoly, de az atya érzi az apró jelekből, hogy Teucras csak játszik.
- Doran közel van, de úgy sejtem te másra gondoltál. Kalandozókra … -
Majd Terios atya válaszára várva az új szeme gyógyuló sebét vakarja meg óvatosan. Még szoknia kell ezt az ajándékot.
-
KM: Cyrgaan Khea'Lorn
Helyszín: Észak-Ynev, Haonwell, Haonwell városa
Időpont: P. sz. 3701, a Dal Havának első napja
Játékosok: Éji Árny (Filio Mortale)
Éji Árny:
A sejtésem beigazolódik egy az embernépek által tisztelt Isten vagy Istenek temploma előtt állunk Lumina persze ezen egyszerű tényt jóval cirkalmasabban és kacifántosan fogalmazza meg az egyszerű tényt. - E falak a Harmónia Őrének, Alborne-nak északi főtemplomát alkotják... ..., aki pedig e Hercegség védistene is egyben. Pártolója a művészeteknek, a Csillagköpenyű Lantos, akinek figyelő szeme alatt az Összhangzat megszólal...- Maga a templombelső kicsit olyan, mint az átkos múltunkról regélő öregek meséibe csöppeni egyszerre izgalmas, elbűvölő ám néha visszás vagy visszataszító, harmónia és diszharmónia egyben ahogyan Kuso emlegeti néha a neki tetsző vagy nem tetsző dolgokat. Hű „háziállatként” baktatok Lumina nyomában a hatalmas és kihaltnak mondható termekben rá-rá csodálkozva néhány részletre aztán kertek közelébe érünk, a természet betüremkedése jobb kedvre derít egészen a zavarba ejtő találkozásig nem is tudom, hirtelenjében hogyan is kéne kezelnem a dolgot Lumina szülőjével aki nagyon is közvetlen ezért a klánom tradicionális üdvözlési formuláját mutatom irányába a zavarba ejtő ölelését követően, újaimmal mellkasom előtt háromszöget formázok, majd meghajlással citálom a formulát ami egy nagytudású anyának kijár egy kicsit azért kiegészítve azt - /Erv/ Mélységes tiszteletünk a Tisztelendő Anyának ki életet adott a hangok harmóniáját birtokló sziporkázó szépségű Luminának.
(https://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)
| ÉP:15/15 | FP:102/102 | ψ Pont:0/0 | Kegy Pont:0/0 | MP:0/0 |
Vagyon
| Réz: - | Ezüst: 10 | Arany: 14 | Mithrill: - | Egyéb: - | Drágakő: - |
(https://rpgenerations.hu/Zen/albums/Dierol-K-pei/F-rum/Vegyes/divider5.png)